LVI. fejezet

Sziasztok!

Mindenkinek nagyon kellemes hetet szeretnék kívánni.
És van valaki, akinek különösen csodálatos napokat, lévén, hogy születésnapos (volt tegnap:)) ...

Renee Stylinson
 Happy birthday drága Reni! Isten éltessen sokáig! Ez a rész ( ami amúgy "véletlenül" pont szülinapos) most neked íródott.
Aki ebben az apró meglepetésben a tettestársam, neki is kijár a köszönet, ezért innen is sok cuppanós MellieBoo*-nak!

Köszöntöm az új feliratkozókat, és jó szórakozást kívánok nekik. Várom a véleményeiket, ahogy a régi hűséges kommentelőknek is köszönöm a folyamatos visszajelzést. Roppant hálás vagyok mindenért!
IMÁDLAK BENNETEKET!!!

Becca

LVI. Fejezet


Holnap karácsony. És Louis születésnapja. Ő tényleg egy ajándék, nem is csoda, hogy ezen a napon született. Mondjuk, ha belegondolok, hogy gyerekkorában mennyire utálhatta, hogy a karácsonyi ajándékkal le van tudva a szülinapja is, megsajdul a szívem. El is határoztam, hogy nyár közepén tartok majd neki egy pótszülinapot, lufikkal, HBD feliratokkal, mindennel, amit karácsonykor nem tesz ki az ember, mert úgyis giccsben úszik a lakás.
Csak késő délutánra végeztünk, három tévéinterjút adtunk a nap folyamán, és két rádióműsorba kellett beülnünk egy-egy órára. Általában ilyenkor dobják piacra a lemezeket, ezért a promóciós munka mindig az ünnepekre esik. Hányok tőle. De ez a „sóbiznisz”…
Mikor kijöttünk a stúdióból, elköszöntünk a többiektől. Megbeszéltük, hogy másnap délután öt körül várjuk őket az ünnepi vacsival. Zayn még tett egy epés megjegyzést, hogy a pulykát ne bízzam Louisra, és ahogy eszünkbe juttatta azt a karácsonyi vacsorát, ismét könnyesre röhögtük magunkat, kicsi pedig duzzogva vörösödött el megint. Ez egy olyan csont, amit nem lehet eléggé lerágni. Átöleltem a vállát, és úgy terelgettem a kocsi felé.
- Még van egy fontos dolgunk. –dobtam be neki. Tudtam, hogy erre felkapja a fejét.
- Micsoda? –izgatottan nézett rám.
- El kell mennünk karácsonyfát venni. Ja és persze becsomagolni az ajándékokat. És össze is kellene pakolni, hogy holnap már ne kelljen foglalkozni vele. – kezdtem teljesen felnőttesen gondolkozni, és ez megijesztett. Lou vékony kis karját a derekamra fonta, és mosolyogva nézett fel rám.
- Igen Édes! Menjünk fát venni. De földig érő legyen! – felhúztam a szemöldököm, aztán kipukkadt belőlem a röhögés. – Földig érő?
- Igen. Mikor kicsi voltam, mindig ezt kértem anyuéktól. Ez a plafonig érő Louis féle változata. Nekem így volt logikus. – még mindig vigyorogtam. Olyan cuki, hogy meghalok. Az arcára nyomtam egy hatalmas puszit, mikor a szemünkbe villant egy vaku. Elengedtem Louist, de nem túl sietősen, hogy ne legyen „lebuktunk fílingje” a dolognak, majd odamosolyogtunk a lesifotósnak, és még meg is álltunk egy pillanatra, hogy készíthessen pár használható képet.
- Kellemes karácsonyt! – szólt oda neki Lou, mire a pasi csak motyogva válaszolt, mert úgy ledöbbent a viselkedésünkön.
(Sokat agyaltunk, mit reagáljunk az ilyenekre, mert óhatatlanul előfordul szinte hetente. Végül szokás szerint, Liam állt elő a jó tervvel.
- Ne ugorjatok szét, csak lassan engedjétek el egymást, és ügyeljetek rá, hogy a mosoly ne tűnjön el az arcotokról. Ha mondjuk ilyen fotó készül rólunk, többiekről, márpedig készülnek szép számmal, mi sem reagálunk másképp. Szerintem az lenne a feltűnő, ha látszana rajtatok, hogy valami olyat kaptak le, ami titkolni való. Maradjatok természetesek, de kérlek, ne nyaljátok egymást az utcán. – Egy mocskos válasz jutott az eszembe, hogy vajon szopni lehet-e, ha nyalni nem, de persze megtartottam magamnak. Loura néztem, aki épp beharapta az ajkát, és közben huncut ráncok gyülekeztek a szeme sarkában. Neki is valami piszkos dolog futott át az agyán, tisztán látszott rajta. Összekacsintottunk.)

Mikor kiértünk a belvárosból, figyeltük a faárusokat. Az út mellett felállított fenyők álltak kivilágítva. Egyszercsak Louis felkiáltott mellettem.
- Ott van! Ő az! – úgy megijesztett, hogy beletapostam a fékbe. A mögöttem jövő hangos dudálással adott hangot a nemtetszésének, és a tükörből láttam, hogy a mimikája alapján még az anyukámat is szidta egy kicsit. Nem érdekelt. Kitettem az indexet, és félreálltam a padkára.
- Kicsi! Az isten áldjon meg! A frászt hozod rám.
- Jaj, bocsáss meg! – fordult felém, a kezét a karomra téve - De ott van, láttam.
- Kicsoda? – most már nagyon kíváncsi lettem.
- A mi fánk. Ott áll, pont a sarkon. – lassan esett le a tantusz. A MI FÁNK…. értem. Mosolyra húzódott a szám.
– Akkor menjünk, ne várakoztassuk meg a kicsikét!
A kicsike akkora volt, hogy két ember alig tudta úgy összekötözni az ágait, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön. Mivel nincs csomagtartó a kocsin, kaptunk egy nagy kartont, amire ráfektették a fát, és le kellett tekerni az ablakokat, hogy az egész autón áthúzott kötelekkel rögzíteni lehessen.
Hazáig lefagytak a füleim, elgémberedtek az ujjaim a kormányon, hiába ment a fűtés ezerrel, de nem reklamáltam. Boldog voltam, hogy Lou elégedett.
Mondjuk, mire felcipeltük a másodikra úgy, hogy a lépcsőházban minden kanyarban fel kellett állítani, mert nem tudtunk vele befordulni a sarkoknál, eléggé macerás volt, de végül, mikor a szintén frissen beszerzett hatalmas talpba állítottuk, és szabadon engedtük az ágait, akkor tátott szájjal bámultam. Annyira szép volt, és itt benn a lakásban olyan illatosan üde, hogy elállt a szavam. Valamiféle meghatott hangulat kezdett eluralkodni rajtam, még a torkom is elszorult. Betaszigáltuk a sarokba a teraszablak elé, bár ehhez át kellett rendeznünk a szobát. Gondoltam, akkor most végre leülünk a tévé elé, és kicsit mosathatom az agyam a hosszú és kimerítő nap után, de Louis teljesen bepörgött. Ki-be szaladgált az én szobám (most lomtár, gardrób, és Alfons territóriuma) és a nappali között. Hozta a díszeket, a kis lámpafüzéreket, egy nagy, talpas csillagot és a létrát. Mire felocsúdtam, a fa alatt álltam, és adogattam amit kért, Lou pedig mérnöki pontossággal helyezte el az ágakon. Hátra én is feltehettem párat, hogy ne érezzem magam haszontalannak, de arra az oldalra, ami igazán látszik, csak Dr. Tomlinson tehette fel a díszeket, hogy minden tökéletes legyen. Ez így volt jó, és számomra természetes.

Mikor elkészült a mű, csak ültünk a kanapén, és csodáltuk. Pontosan földig ért, ahogy Lou szerette volna, a tetejére alig fért fel a csillag. Tömött, szimmetrikus ágai vagy két méter szélesen terültek szét, és minden apró, bojtos kis végen egy dísz csillogott. Kisangyalok, hóemberek, rénszarvasok, gömbök és hópehely alakú izzók díszítették. Maga volt a tökély. Éreztem, ahogy Louis törékeny kis teste hozzám simul, és elégedetten sóhajtva a vállamra hajtja a fejét.
- Boldog karácsonyt! – suttogta.
- Neked is kicsi! – felé fordultam, ő is megemelte az arcát, hogy összeérjenek az ajkaink, aztán átnyúltam a háta mögött, megfogtam a derekát, és egy mozdulattal az ölembe húztam. Menet közben átvetette rajtam a lábát, úgyhogy lovagló ülésben fogta át a csípőmet. Most ő mélyítette el a csókunkat, forró, tüzes kis nyelve pillanatok alatt engem is lángba borított.
Ügyes ujjai a mellkasomon indultak el, mikor felszisszentem. Ő pedig megmerevedett. Elhúzódott, én pedig visszatartottam a lélegzetem. A szemembe nézett, fürkészte az arcom, de én csak vigyorogtam, mint a vadalma.
- Boldog karácsonyt édesem! – mondtam újra halkan. A szeme hatalmasra tágult, kezdte pedzeni, hogy mi lehet az oka a fájdalomnak, aztán vett egy mély levegőt, és finoman elkezdte felhúzni a pólómat. Amikor meglátta a szárnyak alsó szélét, felugrott az ölemből, engem is talpra rántott, közben újra a szemembe nézett, és már láttam, hogy könnyek gyűlnek össze csodálatos kék íriszein.
Óvatosan újra húzni kezdte az anyagot, és remegett a keze, mikor végre teljes egészében elé tárult a kép. Az alsó ajka is reszketett, a sós cseppek pedig akadálytalanul gördültek le az arcán. Ujjaival pont olyan gyengéden, mintha egy lepke szárnya simogatna, úgy cirógatta meg a tetovált pillangót, amit azért készíttettem, mert a hozzá tartozó szöveg az ő mellkasán van, és szerettem volna, ha összetartozásunk olyan jelét viselhetem magamon, ami soha el nem múló szerelmem örök bizonyítéka, és kettőnknek is sokat jelent.
Lou újra a szemembe nézett, aztán közelebb hajolt, már majdnem összeért az arcunk. – Köszönöm! –sóhajtotta a számba, aztán olyan finoman csókolt meg, mintha életében először tenné. Tapogatózó, felfedező kis csók volt, és ettől még izgatóbb.
Mégse lett belőle örömszex, bármennyire is szerettem volna, mert Louis elhúzódott.
- Akkor szeretném én is átadni az ajándékomat, most hogy csak kettesben vagyunk. Odalépdelt a kandallóhoz, és a párkányán lévő kis ládából elővett egy borítékot. Mikor a kezembe adta, és várakozásteljesen emelte rám a tekintetét, én is úgy izgultam, mint egy gyerek. A borítékban egy ugyanolyan levélke volt, mint amilyet tőlem kapott két évvel ezelőtt. Egy utazásra szóló meghívás, január közepén, az Alpokba, egy 4 napos sítúrára. Mellette a pályabérletek, a repülőjegyek és egy Louis által rajzolt kártya, amin ez állt:

A kártya tulajdonosa: Harry Styles
Korlátlan szexuális szolgáltatás igénybevételére jogosító kupon,
mely beváltható Bel Air-ben, Franciaországban, 2013. január 11-15. között Louis Tomlinsonnál.

Az aláírása tette hitelessé a dolgot, én pedig úgy vigyorogtam, mint a tejbetök.
- Örülsz? –kérdezte, bár az arcomon láthatta, hogy telitalálat az ajándék.
- Igen édesem! Nagyon örülök, és alig várom, hogy elutazzunk, de bevallom őszintén, hogy leginkább a kis "all inclusive" kuponod hoz lázba! – a legszexibb mosolyával nézett vissza rám.
Megnyaltam a szám, miközben magamhoz húztam, és most én adtam neki köszönöm csókot, de nem hagytam, hogy olyan hamar véget vessen neki, mint az előzőnek. Mikor el akart húzódni, kezdtem bepipulni.
- Na ne már kicsi! Nem mondod, hogy van még valami, amit pont ma kell megcsinálni?! – a hangomon tisztán érezhető volt, hogy kezdek kijönni a sodromból.
- Hazz! Azt mondtad, be kell csomagolni az ajándékokat.
- Igen, azt mondtam, de úgy döntöttem, én inkább kicsomagolom az enyémet! – reklamáló megjegyzéseivel mit sem törődve, egyszerűen felkaptam a vállamra mint egy zsákot, és becipeltem a hálószobába.

Másnap mikor felébredtem, Louist a nappaliban találtam, körülötte ezer doboz, papírok szétdobálva, borítékok, és tasakok tömkelege. A lista az ölében feküdt, aszerint szortírozta és válogatta a dolgokat. Kis kupacokban kész ajándékok sorakoztak a háta mögött. A rádióból a Last Christmas szólt, amit imádok, hiába választották meg már többször a legnyálasabb karácsonyi dalnak. Felnézett, a ragyogó kék szemek végigsiklottak a testemen. Felállt a tarkómon a szőr. Még mindig zavarba tud hozni, ha így néz rám.
- Jó reggelt! – nyögtem ki nagy nehezen.
- Szia Tigris! –válaszolta vontatottan, és beharapta az ajkát. Nem értettem, mitől a szexuális túlfűtöttség a hangjában. Lekucorodtam mögé, és a nyakára hajoltam.
- Hmmm…de jó az illatod. – az orrommal megcirógattam a vállától a füléig.
- Harry…- nyöszörögte- neked mindig azon jár az eszed?
- Úgy éreztem az előbb, hogy ma reggel neked is… De kérdésedre válaszolva, mióta ismerlek, azt hiszem igen. Mióta az enyém vagy, azóta pláne. Baj?
- Neeeem!! Imádom hogy ilyen szexmániás vagy. – megköszörülte a torkát – És köszönöm ezt az éjszakát. Fantasztikus volt! – elvékonyodott a hangja. Legalább tudtam, miért nézett olyan perzselően rám. Még a hatása alatt volt a tegnapi kis tűzijátéknak. Ahogy eszembe jutott ívbe hajló teste, ahogy sikongatva élvez, nem is kaptam levegőt.
- Boldog születésnapot kicsi! – duruzsoltam a tarkójába, amitől libabőrös lett tetőtől talpig. Imádom, hogy mindenre olyan érzékenyen reagál.
- Köszönöm. – mondta halkan.
- Az ajándékodat este kapod meg…- suttogtam a bőrére, és közben végtelen jeleket rajzoltam a nyelvemmel.
- Óóóó…. megbeszéltük, hogy nem veszünk semmit.
- Igen, és nem is vettem semmit. – elhajolt tőlem, és derékból kifordult, hogy lássa az arcomat.
De hiába vizslatott, egyenesen néztem vissza rá. Összehúzott szemekkel méregetett.
- Nagyon titokzatos vagy. –közelebb hajolt, már éreztem a leheletét.
- Komolyan? Titokzatos vagyok? –elvigyorodtam – De jó! Még sose sikerült!
Ő is elmosolyodott, aztán odatartotta az ajkát.
- Isten éltessen édesem! – suttogtam, mielőtt elvesztem a csókjában.

LV. Fejezet

Sziasztok!

itt az új rész, és bevallom őszintén, a mostantól következő pár fejezet a MTF-ből talán az egyik kedvenc időszakom. Remélem ti is szeretni fogjátok.
Nagyon köszönöm a kommentjeiteket, soha nem tudom majd meghálálni, hogy ennyire figyeltek rám, és megteszitek a kedvemért, hogy írtok. Mindent köszönök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

xxxBecca


LV. Fejezet

Az elmúlt két hét úgy telt el, mint egy álom. Nyakunkon az ünnepek, de az eddigi évekkel ellentétben most úgy várom a karácsonyt, mint egy kisgyerek.
Louval minden olyan mint a mesében. Elmondtam neki az ajándékvásárlással kapcsolatos fóbiámat, de csak nevetett. Kézen fogott, és kivezetett a konyhába.
- Most szépen ülj le, és engedd el magad! Rengeteg időnk van még, ne parázz!
Bekapcsolta a zenelejátszót, nyomkodott rajta valamit, és kellemes karácsonyi dallamok töltötték be a szobát. A tűzhelyre tett egy lábast, és teleöntötte tejjel. Öt perc múlva elém tett egy bögre forrócsokit. Aztán kotorászni kezdett a szekrényekben, és mikor előszedte a hozzávalókat, beleöntötte őket egy keverőtálba, majd elém tette a pultra. – Gyúrd össze!
Felhúztam a szemöldököm, és kérdőn néztem rá, de az arca határozott volt, úgyhogy az utasításait követve belemélyesztettem az ujjaimat a tésztába, és nemsoká egy kellemes, lágy anyag jött létre.
Elővette a Henriette nénikémtől tavaly kapott karácsonyi kiszúrókészletet ( SOHA nem gondoltam volna, hogy valaha használni fogjuk…) és kiválogatta azokat a formákat, ami tetszett neki. Volt ott kiscsillag, nagycsillag, fenyőfa és rénszarvas. Mikor el akarta tenni, még utánanyúltam a kevésbé ragacsos kezemmel, és kiszedtem egy hóembert a kupacból. Rám mosolygott. Lelisztezte a pultot, egy perc alatt kinyújtotta a tésztát, és mire feleszméltem, már javában készült a karácsonyi mézeskalács.
Ahogy sült, isteni fahéjas illat töltötte be a lakást. Éreztem, ahogy ellazulok.  Halk karácsonyi dallamok szóltak ( köszönjük Mr. Bublé!) és összefutott a nyál a számban a szagoktól. Lou egy lapot rakott elém.
- Most szépen írd le, kit szeretnél meglepni karácsonyra!
- Mindenkit? – kérdeztem ijedten.
- Igen szívem, mindenkit! – határozottan bólintott, aztán dudorászva elfordult, és egy tálkában valami fehér mázat kevergetett. Zacskóba töltötte, aztán a foga hegyével finoman leszakította a sarkát.
A kihűlt sütik fölé hajolt, és teljes átéléssel rajzolni kezdett rájuk a cukormázzal. Csak néztem, és lassan széles mosoly kúszott az arcomra. Nagyot sóhajtottam, és kezembe vettem a tollat.
Mikor másodszor ment le a CD, már én is énekeltem. A lapon legalább ötven név sorjázott, úgyhogy elégedetten dőltem hátra.
- KÉSZ! – közöltem olyan mérhetetlen büszkeséggel, mintha gyufaszálakból építettem volna fel a Big Bent.  Lou vigyorogva felém fordult, a kezét egy konyharuhába törölte, és közben a hátam mögé lépett. Az állát rám támasztva nézett át a vállam fölött.
-Hmm. Ez igen. Nagyon ügyes vagy. – olvasni kezdte a neveket - Igen…. Hát persze, hogy Nicolenak is…. Ó Lux baba, a kis cuki… Carlnak is? …Te tényleg egy imádnivaló pasi vagy. –nem tudtam, ezt mire mondja, de közben kis kezei előresiklottak az oldalamon, és átfogták a mellkasomat. Elfordítottam a fejem, hogy a számat kínáljam fel neki. Egy ilyen dicsérethez biztosan jár csók is. Nem csalódtam. Egy nagy sóhaj kíséretében hajolt a számra, és forró nyelve máris az ajkamat simogatta. Felnyögtem, az alsóm azonnal szűkössé vált. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Szinte állandóan kívánom, mindegy, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom.
Mielőtt elmélyíthettem volna a csókunkat, vagy megfordulhattam volna a széken, hogy átvegyem az irányítást, és egy perc múlva a konyhakövön tegyem a magamévá, Louis elhúzódott, és kinyúlt mellettem a pult felé. Egy mézeskalácsot tömött a számba, és egy másikat a sajátjába.  Kíváncsian nézett rám:
- Na, milyen?! – kérdezte. Éreztem, hogy fontos neki a véleményem.
- Isteni. Majdnem olyan finom…. – láttam a kétségbeesést a szemében – mint te! – elnevettem magam. Érte nyúltam, átfogtam a derekát és magamhoz öleltem. A fejét a nyakamba fúrta, és nagyot sóhajtott.
- Félek. – a kimondott szó ott visszhangzott kettőnk között. Eltoltam magamtól, hogy lássam.
- Mitől félsz kicsi? – az arcát fürkésztem. Lehajtotta a fejét, ezért az álla alá nyúltam, hogy a szemébe nézhessek.
- Ez túl szép… túl jó minden. Rettegek, hogy elveszítelek. – legördült egy könnycsepp az orra mellett.
- Kicsi! – próbáltam belevinni annyi érzelmet a hangomba, amennyit csak tudtam – Szeretlek! Az életemnél is jobban. Ne is gondolj ilyenekre. Megvívtunk azért ami a miénk, és megérdemeljük. Bármit feláldoznék, hogy az enyém maradj. Ugye tudod? – szipogva nézett a szemembe.
- Komolyan mondod?
- Viccelsz ugye? Több millió ember százszázalékosan biztos volt abban, hogy szerelmes vagyok beléd, mikor mi ketten még el sem hittük. – végre elmosolyodott – Várd meg, míg több millió ember fogja azt mondani, hogy már nem szeretlek, és utána kezdj el kételkedni az érzéseimben.
Felnevetett, és a szívem félrevert. Magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Visszacsókolt, nem kevesebb tűzzel, mint ami bennem égett. Egy perc múlva a konyhakövön tettem a magamévá. Ami késik nem múlik…

Louis forradalmasította a karácsonyt. A szépen átgondolt listámhoz hozzáadta az ő rokonait, és El-t, akit én szándékosan nem írtam fel, mert Ő Louhoz tartozik, aztán egy vacsora alatt alattomosan becsempészte a témát a beszélgetésünkbe.
- Az emberek annyi vacakot összevásárolnak így karácsonykor.
- Igen, ezért is gyűlöltem mindig az ajándékozást. Ráadásul nagyon nehezemre esik megjátszani, hogy örülök valaminek, ha igazából nem tetszik, vagy utálom.
- Hmm…És te minek örülnél? Sorold fel! – elgondolkoztam, aztán először csak egy dolog jutott eszembe, majd egyre több és több. Ahogy kimondtam őket, Lou mindig a papír fölé hajolt, és beírt egy-két dolgot a névsor mellé. Aztán ő mondott egy-két dolgot, amiről nekem más jutott az eszembe. Mire kivégeztük a desszertet, ami isteni csokis muffin volt, már szinte tele volt írva a lap. Akkor elégedetten hátradőlt, és felém nyújtotta.
Végignéztem a listán, és elállt a szavam. Alig maradt pár ember, akinek a neve mellett nem szerepelt a neki szánt ajándék.
- Az elvem a következő. Csak olyat veszek meg, aminek én is örülnék. Általában bejön. – Annyira édesen mosolygott, hogy muszáj voltam odahajolni és egy csókot lopni tőle.
Felállt, kihozta a laptopot és elmélyülten ütni kezdte a klaviatúrát. Mire elpakoltam az edényeket, és teleraktam a mosogatógépet, örömteljes nyikkanások hangzottak fel a szájából.
Mögé settenkedtem, és meglestem mit csinál. Mellette feküdt a lista, és egy csomó név ki volt már pipálva.
Az állam leesett. Megrendelt egy rakás színház és koncertjegyet, a családjainknak lefoglalt egy-egy Karib-tengeri nyaralást, a többi rokonnak a kitalált ajándékok többségét is megrendelte a neten, és épp a gyerekeknek próbált megfelelő ajándékot találni egy játék webáruházban, de leakadt a legoknál.
- Fúúú, ez de jó! … és ez is….. Azt nézd! Star Wars űrsikló. Anyám! Van halálbolygó is. – álltam mögötte és közben fülig ért a szám. Bár már rég kitaláltam, hogy mit kap karácsonyra, de azért a kézzelfogható ajándék ötlete még váratott magára. Most viszont magam előtt láttam, ahogy a karácsonyfa alatt, a földön ülve legózunk, és gyönyörű kék szeme csillog a boldogságtól.
Amikor éjjel elaludt, kisettenkedtem, és megrendeltem az összeset a fiúk címére. El ne felejtsek szólni nekik, hogy Lou ajándékai, mert különben mire odaérek, már mind kibontva hever szanaszét és ezerrel megy a legoépítés.
A másik ajándéka miatt kénytelen voltam csúnya dolgokat művelni. Például hazudni neki, és még Elt is bevonni a dologba. Muszáj volt, hogy elcsalja egy napra és egy éjszakára, mert amit kitaláltam, az még úgy is necces lesz egyszerre, ha ketten csinálják órákon át. Nem nagy meglepetés, hisz ez köztünk már valamiféle rituálé, de azért reméltem, hogy örülni fog neki. És volt még egy ajándékötlet a tarsolyomban, ami egyre többször motoszkált a fejemben, de egyelőre mindig elhessegettem, mert Louis azt mondta, csak olyat szabad adni, aminek te is örülnél. Ezen még gondolkodnom kell….elég sokat.
Egy keddi napon, amikor csak délelőtt stúdióztunk, a megbeszélt időben megjelent El és olyan élethűen adta elő, hogy szüksége van Loura, és ráadásul azt szeretné, ha ott is aludna, hogy ha nem tudtam volna, hogy csak megjátssza, esküszöm nagyon megsajnálom. Minden esetre Kicsi csont nélkül bevette, és félve nézett rám, hogy elengedem-e.
- Mit szólnál hozzá? – kérdezte tőlem, és láttam a szemében az aggodalmat, hátha vannak ellenvetéseim. Odaléptem hozzá, mélyen megcsókoltam, és aztán a szájába morogtam.
- Semmi kifogásom, hogy lemondjak rólad egy éjszakára, ha holnap kárpótolsz a kimaradt szexért.
El felköhögött, és amikor ránéztem, vörösbe fordult az arca.
 – Fiúk! Az isten szerelmére! Legalább szóljatok, hogy forduljak el, vagy menjek arrébb.  – Éreztem, hogy elégedett mosolyra húzódik a szám.
- Bocs Eleanor! Nem akartalak zavarba hozni, de mindennek ára van. – kacsintottam rá. Lou arca is lángban égett, és belekönyökölt az oldalamba.
 - Hazz! Disztingválj! - Nem nehéz őket kiborítani. Felnevettem, még egy puszit nyomtam az arcára, aztán otthagytam őket. A tetováló-szalonba hajtottam, ahol már tűkön ülve várt a két mester, és ahogy elhelyezkedtem az ágyon, máris a mellkasom fölé hajoltak. Aztán csak a kín, végeláthatatlanul.

Mivel az ajándékokat Lou elrendezte a neten, semmi vásárlási kényszer nem nyomta a vállamat.
Sokasodtak a fellépések, a tévészereplések. Karácsony közeledtével a munka mindig megtöbbszöröződik. Egyik stúdióból a másikba rohantunk, hogy elénekeljünk egy karácsonyi dalt, vagy az új album valamelyik számát, vagy előre felvett talk-showkban legyünk roppant viccesek. Ez azért rohadt nehéz, mert mindig ugyanazt kérdezik, de elvárják, hogy mást válaszolj, és közben legyen nagyon humoros is, hisz az emberek azért nézik ezeket a műsorokat, hogy szórakozzanak. Utálom az egészet. Akkora a nyomás, hogy sokszor úgy érzem, nem bírom tovább, ki akarok szállni. De a szerződésünk még évekig megbéklyóz bennünket, arról nem is beszélve, hogy itt nem csak magadról döntesz. Ha egy borítja a bilit, akkor a másik négy is szív miatta. Ez egy hatalmas kő, ami állandóan nyomja a szívedet. De ez van, minden jóban van valami rossz. Ha ez nem lenne, akkor Lout sem ismertem volna meg. Tehát ez az ára, és én zokszó nélkül fizetek!
Amikor elhatalmasodott rajtam a rémület, hogy nem bírom ezt tovább, olyankor mindig Louisra néztem, aki felhőtlenül mosolyogva tűrt szinte mindent. Mindig tudott újat mondani, vagy csak bedobott egy poént, esetleg valami döbbeneteset művelt, amitől mindenkinek leesett az álla. Hihetetlen egy pasi! AZ ENYÉM!
Amikor volt egy szabad délutánunk, és esténk, Lou közölte, hogy bemegyünk a városba. Ez azt jelentette, hogy emberek közé. Ettől egyszerre vert le a víz, és rázott a hideg.
- Nyugi tigris! Öltözz melegen, és vegyél fel kapucnit is. Copfozd össze a hajadat, és tegyél fel egy szemüveget. – Mindent az utasításainak megfelelően tettem, de még így sem hittem el, hogy sikerül elvegyülnünk úgy, hogy nem ismernek fel percenként. Mikor kilépett a szobájából, hangosan felvisítottam. Egy logóülepű hip-hopos gatya redőzött a lábain, ahhoz egy deszkáscipő, egy feliratos high school dzseki, és egy baseball sapka, rajta egy szőrős fülmelegítővel. Bármilyen hihetetlen, de iszonyat cuki volt még így is. Azt hiszem, ha így látom meg először, akkor is beleszeretek.
Készen álltunk a nagy útra. Én legalábbis úgy éreztem, a Himaláját kell megmásznom, oxigénpalack nélkül. Louis várakozásteljes mosollyal nézett rám, aztán kézen fogott, és kirángatott a lakásból. Még utoljára belekapaszkodtam az ajtófélfába, és egy kis műsírást is bevetettem, de hajthatatlan volt. Lefejtette az ujjaimat, aztán becsukta az ajtót. Lemondóan sóhajtottam. Nincs visszaút.
Beültünk a kocsiba, de most ő vezetett. Nem szereti a Landrovert, szerinte egy batár, de most sejtelmes arckifejezéssel ült a volán mögé.
Mikor kikanyarodtunk a főútra, és nem London belvárosa felé, kíváncsian fordultam felé.
- Hová megyünk?
- Meglepetés! – válaszolta, de semmi mást nem tudtam kiszedni belőle. Kellemesen befűtötte az utasteret, és a magnóból a már megszokott Bublé karácsonyi lemez szólt. Az ismerős dallamok lassan feloldották a hangulatomat, és nemsokára együtt énekeltük a számokat.
Legalább egy órát haladtunk a számomra ismeretlen úti cél felé, amikor Lou lekanyarodott a pályáról. Pár perc múlva egy kisváros kivilágított főtere mellett hajtottunk el, ahol karácsonyi vásár bódéi álltak egymás mellett. Nem messze parkoltunk le a központtól, és kinyújtóztattuk elgémberedett lábainkat. Mikor odaértünk, már sötétedett ( ezt IS utálom a télben, hogy már négykor sötét van) de a fények egyre jobban hangsúlyozták az ünnepi hangulatot.  Elindultunk a vásár felé. Egyszercsak Louis berántott egy kapualjba, és olyan forrón tapadt a számra, hogy elakadt a lélegzetem. Azonnal reagáltam, a nyelvemet az ajkai közé fúrtam, a kezemet a fenekére simítottam, és magamhoz húztam erősen. Felnyögött, és viszonozta a szenvedélyt. Kicsi keze a kabátom alá kúszott, és a mellkasomat fedezte fel vele. Fuldoklásig csókolóztunk, és én folytattam volna ájulásig, hisz az én tervemet váltotta valóra, de Lou lihegve húzódott el.
- Menjünk! – hajolt oda egy puszira, aztán megfogta a kezem, és húzni kezdett. Idétlen vigyorral az arcomon hagytam magam.
A vásár fantasztikus volt. Kézzel készült ajándéktárgyak tömkelege. Vettünk egy rakat kézzel festett izzósort, üvegdíszeket a saját karácsonyfánkra, csomagolópapírt és szalagokat, amiket Lou úgy válogatott, mintha gyémántok lennének. Nem értettem miért annyira lényeges, de a hangulat magával ragadott engem is. Végül én is választottam hármat, de mikor mellétettem a szalagot, Kicsi neheztelően nézett rám.
- Ne szórakozz Hazz! Nem veszünk a piros papírhoz kék masnit. – tátott szájjal bámultam vissza.
- Miért nem?
- Mert nem megy hozzá! – hirtelen becsuktam a szám. Jaaaa…. Hát ha nem, hát nem. Elröhögtem magam. Ő pedig megsimogatta az arcomat, és kiválasztott egy arany szalagot.
Beszereztünk még néhány gyönyörű sálat, és más apróságokat azoknak, akik velünk dolgoznak, hogy legyen mivel meglepni őket is. A kézzel készült szappanoknál is elidőztünk, aztán a gyertyaöntőnél válogattunk. Végül egy kovácsot bámultunk vagy egy órán át, aki olyan boszorkányos ügyességgel készített apró patkókat, hogy nem bírtuk otthagyni. Vettünk pár darabot, hogy újévre elosztogassuk, hátha tényleg szerencsét hoznak.
Csomagok tömkelegével megpakolva ültünk le egy forraltboros bódénál. Lou alkoholmentes puncsot ivott, én megengedtem magamnak egy ütősebbet. Mellettünk kemencében friss kenyérlángost sütöttek, úgyhogy beettünk belőle. Aztán teli hassal, boldogan cipekedtünk az autó felé. Életemben nem élveztem még ennyire karácsonyi vásárlást. Mikor a kisutcában gyalogoltunk, előre átvettem az összes csomagot az egyik kezembe, aztán mikor a már ismerős kapualjhoz értünk, elkaptam Louis kezét, és berántottam a sötétbe. Ledobtuk a szatyrokat és egymáshoz simultunk. Felnyögött, mikor megcsókoltam, és rájött, hogy mit akarok tenni vele. Egyfolytában kifelé kukucskált, míg a kezemet a nadrágjába csúsztattam és átfogtam a péniszét.  A szemében szenvedély csillant.
- Hazz ne! – erőtlen ellenkezés volt csupán.
- Deeee! – nekiszorítottam a falnak és izgatni kezdtem. Két perc múlva már nyöszörgött, nehezére esett, hogy ne hunyja le a szemét, de a lebukástól való félelmében mereven bámult kifelé.
Az arcát néztem, az utcai lámpa fénye csak azt világította meg. Gyönyörű volt. A vonásai kisimultak, a szája reszketett a visszafojtott nyögésektől, és erősen harapta az ajkát. A tenyerem sikamlóssá vált, vágyának cseppjei kezdtek kibuggyanni az erőteljes fejéstől.  A másik kezemmel a zsebembe nyúltam, és elővettem egy zsebkendőt. Felhúztam a pulóverét, és felkészültem a gyönyörére.
A szemei elhomályosodtak, a pillái megrebegtek, az ajka elnyílt. Éreztem, hogy megfeszülnek a hasizmai, és elnehezül a légzése.
- Gyere Kicsi! Élvezz nekem! – suttogtam, hogy meg ne törjem a varázst.
- Harry! – nyöszörögte, és lüktetni kezdett a markomban.

LIV. Fejezet

Sziasztok!
Elnézést a késlekedésért, de vizsgázom holnap, és kicsit behavazódtam, majdnem el is felejtettem feltölteni az új részt, pedig azt hiszem, ezt szeretni fogjátok.
Ez a rész egy nagyon kedves olvasóm, ~B egyik kommentje után született, mikor "izgalmas" részt kért rajtam számon, ezért neki szeretném ajánlani! :))
Nos remélem megfelel az elvárásainak, és Ti is elégedettek lesztek.
Az ilyen részek előtt mindig nagyon aggódom, nem túl sok, nem túl nyers??? Kérlek jelezzetek erről vissza, hogy mit bír el a gyomrotok, és mi az ,amit már "túlakárminek" éreztek, akkor ahhoz igazodom.
Sok-sok pozitív energiát kérek holnap délelőtt.... nem igazán fogadta be az agyam a tananyagot...Larryből biztos 100%-os tesztet írnék :P:P

xxxBecca

LIV. Fejezet



Rettegtem, hogy mit fog szólni az egészhez. Lou személyisége annyira összetett, hogy még így, két év után sem tudom előre, mire mit fog reagálni. Gondolatban már lemondtam az eget rengető orgazmusokról, amikről a repülőn fantáziáltam hazafelé. De Louis, legnagyobb meglepetésemre teljesen tárgyilagosan kezelte a dolgot. Mindenbe belekérdezett, az arcomat fürkészte, a legapróbb részletekig kifaggatott, de nem láttam rajta, hogy elkeserítené, vagy igazán dühös lenne.
- Rád mászott?
- Aha… A derekamon ült, és össze-vissza taperolt. – válaszoltam félve, és képtelen voltam a szemébe nézni.
- És? … Aztán? – próbálta kiszedni belőlem a folytatást, de lefagytam. Éreztem, hogy az egész teste megfeszül, és kihúzza magát. – Megdugtad. – nem kérdés volt, és nem is felkiáltás. A hangja lemondó volt, és fájdalommal teli. Felkaptam a fejem, és csodálkozva néztem rá.
- Miii??? Dehogy! Hogy dugtam volna meg?! Fel se állt! – csúszott ki a számon az, ami miatt elakadtam a sztoriban. Louis szeme akkorára tágult, mint egy csészealj. Az agya ezerrel dolgozott az információn, így csak egy másodpercbe telt, míg gyönyörű ajkai széles mosolyra húzódtak, és a teste elernyedt. – Nem állt fel? – kérdezte a biztonság kedvéért.
- Nem… - válaszoltam, és önkéntelenül lesütöttem a szemem. – Nem éreztem semmit. Lehet, hogy impotens leszek! – hihetetlen, hogy a legmélyebb félelmeimet is el tudom neki mondani.
- Te? Impotens? – kérdezte, és éreztem az elfojtott nevetést a hangjában. A keze azonnal az ölembe siklott, megmarkolt, és a szája a fülem mögötti érzékeny területre tapadt. Úgy feszültem ívbe, mint akit kínoznak. A lágyékomba áramlott az összes vér, úgy éreztem elájulok, mert az agyamnak annyi sem jutott, hogy eszméletemen maradjak. Lihegni kezdtem, ahogy rászorított merevedő péniszemre. Egy pillanattal később már elengedett, hátradőlt a párnákra, és mikor kinyitottam a szemem, és ránéztem, vigyorogva nézett vissza rám.
- Akkor ezt a kérdést letisztáztuk. Mondd tovább! – még nem tudtam normálisan lélegezni, és a kezemet ágaskodó szerszámomra szorítottam, mert szinte fájt a vágy, de erőt vettem magamon, és elmeséltem az est hátralévő részét.
Mikor a kihallgatott telefonbeszélgetést meséltem, láttam, hogy a kezei ökölbe szorulnak, a nyakán megfeszülnek az izmok, és mélyeket lélegzik. De nem szólt semmit. Aztán, amikor azt meséltem, hogy mit mondtam Kendallnek, mielőtt hozzávágtam az ágyneműt, végre elnevette magát, és értem nyúlt. Az arcomat fogta meg két oldalt, a számra hajolt, egy hatalmas cuppanóst nyomott rá, és felkiáltott:
- Az én tigrisem! Szeretlek! … A többi nem érdekel. – pontosan érezte, hogy minden lényeges információt kiszedett belőlem. Az ajka az enyémre tapadt, de mire elmélyítettem volna a csókunkat, elhúzódott, és felállt.
- Lezuhanyozunk! – nem kérés volt, hanem parancs. Fájdalmasan nyögtem fel. – Majd utána! Lécci!
- Nem! – olyan kategorikusan mondta, hogy ledöbbentem. – Azt ajánlom, te is vegyél egy hidegzuhanyt. Hidd el, hálás leszel érte…- rám kacsintott, és formás seggével elriszált a fürdőszoba felé, otthagyva engem a fejem tetejére csúszott szemöldökömmel, és tátott számmal a kanapén.

Miután végre túl voltunk minden szükséges előkészületen, amit Lou megkövetelt ( meg is kellett borotválkoznom, mert szerinte olyan volt a pofám, mint egy smirgli ) a hálószobába kormányozott. Az ágy előtt álltam, és várakozóan néztem rá. A szája szegletében huncut mosollyal hozzám lépett, és egyetlen mozdulattal letépte a derekamról a törölközőt. Nem lepődött meg ágaskodó szerszámomon. A tenyerét a mellkasomra fektette, de nem kezdett el simogatni, hanem legnagyobb döbbenetemre teljes erőből megtaszított, én meg nyekkenve estem hanyatt az ágyon.
Mellém térdelt, de mikor a csípőjét takaró frottír alá akartam beóvakodni a kezemmel, elkapta a csuklómat, erősen megszorította, és a fejem fölé emelte. Csak hápogtam a meglepetéstől, és reagálni sem tudtam. Az éjjeliszekrényhez hajolt, a másik kezével kihúzta a fiókot, és valamit keresgélt benne.
- Csukd be a szemed! – parancsolt rám, én pedig azonnal engedelmeskedtem, sőt a fejemet is elfordítottam, nehogy eszembe jusson lesni.
Amikor átnyúlt rajtam, és a másik kezemet is a fejem fölé húzta, az egész testemen remegés futott végig. Ahogy a karjaim megfeszültek, és valami puha anyag érintette a csuklómat, várakozásteljes izgalom uralkodott el rajtam. Mikor kattanást hallottam, és utána meghúzta a kezem, akkor esett le a tantusz.
A bilincs rásimult a másik kezemre, és újra a jellegzetes kattanás. Eszembe jutott a pillanat, amikor feldobták a színpadra, és az is, ahogy Louis szeme megcsillant mikor meglátta. Már el is feledkeztem róla, és azaz igazság, ha eszembe jutott volna, akkor is az ő kezére képzelem, nem a sajátomra.
De így még izgalmasabb a dolog. Szeretem a meglepetéseket, pláne az ágyban. Lou fantáziája pedig kiapadhatatlan tárháza az izgatóbbnál izgatóbb ötleteknek. Már pont kezdtem volna jól érezni magam, és vártam az érintést, a kínzást, amit rajtam fog véghezvinni, mikor rájöttem, hogy nem érzem a testét. Nem ér hozzám sehol, és a matrac sem süpped be mellettem.
- Lou?
- Kinyithatod a szemed! – hallottam a hangját a szoba másik feléből. Ijedten pattantak ki a szemeim. Körbepásztáztam a szobát, és megláttam őt. A fotelban, az ablak előtt. Anyaszült meztelen volt, és áthatóan nézett rám. Elakadt a lélegzetem.
Féloldalt feküdt, a lábai terpeszben, az egyiket átvetette a karfán. A bal kezével a mellkasát simogatta, a másikkal a combját. Az ujjait keményen nyomta a saját bőrébe. Zihálni kezdtem. A farkam fájdalmasan megfeszült.
- Lou! Gyere ide! – nyöszörögtem.
- Nem megyek…- válaszolta vontatottan. A tenyerével betakarta a péniszét, a hasára simította, és dörzsölni kezdte. Közben a mellbimbóját morzsolta, aztán erősen meghúzta. A feje hátrahanyatlott, és a torkából mély nyögés tört föl.
Fel akartam ugrani, odamenni hozzá, és úgy megdugni, hogy eszméletét veszítse, de a bilincs az ágyhoz volt rögzítve, így csak alaposan megrántottam a vállamat. Eszement rémület lett rajtam úrrá. A gondolat, hogy nem tudom megérinteni, hogy nem enged magához, szinte megbénított.
A keze végigsiklott a mellkasán, és a nyakára fonódott. Aztán az ajkát simogatta meg, majd a hajába túrt. Láttam, ahogy megmarkolja a tincseit, és a bicepsze megfeszül. A másik keze a péniszét fogta körbe, és fejni kezdte ütemesen.
Ziháltam, a testem kifeszítve vergődött. Próbáltam összeszorítani a combjaimat, hátha enyhülést hoz, de azon kívül, hogy megfájdultak a heréim, semmi nem történt.
- Gyerünk Édes! Beszélj hozzám! – mondta rekedten – Mondd el, mit tennél velem, ha elengednélek!
- Én…én…képtelen vagyok!- dörmögtem, mert totál kiszáradt a torkom. Nagyot sóhajtottam, és próbáltam felemelve tartani a fejem, hogy legalább lássam. Az emberi elme teljesen kiszámíthatatlan. Ha lehanyatlok, és szorosan lehunyom a szemem, talán kevésbé szenvedtem volna, de ehelyett az agyam arra adott parancsot, hogy minden erőmmel azon igyekezzek, hogy lássam mit művel, még akkor is, ha ezzel csak tetéztem kínjaim.
- Jó. Ha te nem mesélsz, akkor majd én. – nyögött egy hatalmasat, mert közben ő is elért a vágynak arra fokára, ahonnan már nincs visszaút. Láttam, ahogy apró fehér cseppek jelennek meg a makkján, és lassan átfordulva lefolynak az ujjaira. Nyelni akartam, de képtelen voltam. Csak hörögtem, és rángattam a karjaimat, hogy belesajdultak a csuklóim.
- Kicsi, ne tedd ezt! Kérlek. KÖNYÖRGÖM! Már fáj…. – csak rekedt krákogás volt a hangom.
- Sssss! Semmi baj. Próbáld elengedni magad! – tanácsolta, majd hátrahajtotta a fejét, és erőteljesebben pumpálta a péniszét. Nem is pislogtam. Próbáltam minden pillanatot rögzíteni a memóriámban. De a kéjvágy olyan erős volt bennem, hogy elhomályosította a látásomat. Lassabb tempóra váltott, de láttam rajta, hogy hatalmas erőfeszítésekre van szüksége, hogy véghezvigye a tervét, bármi legyen is az.
- Szeretlek a számba venni. Imádom, hogy olyan kemény vagy, hatalmas, és mégis selymes. - Nem tudom, egyáltalán hogy lehet az, hogy még nem ájultam el, de apró lihegésekkel próbáltam csillapítani a hasamban gyűrűző fájdalmat.
- És imádom, ha te kényeztetsz a száddal. Ahhhh…. – egy erősebbet húzott magán, újra hófehér cseppek buggyantak elő. – Annyira jól szopsz….. Amikor lenyomsz a torkodig, attól egyből végem van. – elengedte a farkát, a hasára fektette és végigsimított rajta a tenyerével. A szemembe nézett.
- De a legeslegjobban azt szeretem, amikor elveszted a fejed. Amikor már bennem vagy, majd szétszakadok, és érzem, hogy elkezdesz lüktetni. Mikor durván tolsz, és érzem, hogy egyre jobban feszítesz, aztán belém robbansz. – lassan felemelte a kezét, kinyújtotta a nyelvét, aztán megnyalta az ujjait, végül mélyen a szájába vette őket, és szívni kezdte.
Szinte megőrültem. A golyóim úgy zsugorodtak össze, mintha satuba szorítanák őket. Mélyen az alhasamban már egy pillanatra sem enyhült a görcs. A farkam remegett, néha megugrott a hasamon, és ha bármilyen módot találtam volna arra, hogy könnyítsek magamon, esküszöm megteszem, még akkor is, ha ehhez le kell rágnom a saját kezemet.
Lou kivette a szájából az ujjait, és egy hihetetlenül szexi mozdulattal lenyúlt magán, egyik kezével széthúzta, nyálas ujjaival pedig izgatni kezdte az ánuszát.
Felzokogtam. Nem voltam már ura a testemnek. Olyan mélyen szippantott be a vágy, hogy akár ölni is képes lettem volna a kielégülésért. Nem érdekelt, hogy a kezemet béklyózó bilincs mélyen a húsomba vág, az oldalamra fordultam, aztán teljesen kitekeredtem, és megpróbáltam az ágyhoz dörzsölni magam. Csak annyira sikerült, hogy kínjaim még jobban elmélyüljenek, mert egy hajszál választott már csak el az extázistól, de úgy gondoltam, ehhez valami külső segítségre van szükségem.
Amikor beláttam, hogy ez sem fog sikerülni, visszahanyatlottam az ágyra, és könyörgőn néztem Louisra. – Nem bírom! Belehalok, nem érted????
- Ne vergődj édesem! Próbáld elengedni magad. Higgy nekem! Jobb lesz, ha nem kínozod magad. Csak lélegezz és figyelj!  - próbáltam követni az utasításait, de annyira idegen volt ez a szituáció, hogy nagyon nehezen ment. Nem vagyok hozzászokva, hogy teljesen kiszolgáltatottnak érezzem magam, hogy semmilyen befolyásom ne legyen a dolgok alakulására. Lehunytam a szemem, és igyekeztem lehűteni az agyam. Louis, aki mindig egy félénk fiú volt, most itt ül velem szemben, maximálisan irányítja a helyzetet, és a saját habitusával ellentétesen olyan hihetetlen dolgokat művel, hogy nekem örömöt okozzon, amit soha el sem tudtam volna képzelni róla. Nekem is meg kell próbálni elfogadni, hogy kiderüljön, képes vagyok-e beengedni az új impulzusokat.
Mélyeket lélegeztem, és lassan kinyitottam a szemem. Most nem erőszakoltam az izmaimat azzal, hogy felemelem a fejem. Az egyik karomat leszorítva, félig oldalra fordítottam az arcom, és úgy néztem rá.
Lou várta, hogy úrrá legyek a testemen. Mélyen a szemembe nézett. Láttam a büszkeséget megcsillanni a tekintetében. – Szeretlek! – suttogta elfúló hangon, majd újra hátrahanyatlott a feje, mert a két ujját magába nyomva ismét izgatni kezdte a péniszét. Felkiáltottam. Lou felemelte a fejét, és úgy nézett rám, hogy beleremegtem. Az ujjait újra és újra magába csúsztatta, gyönyörű pénisze már reszketett, a keze egyre gyorsabb ütemet diktált.
- És szeretem a másnapot. Amikor nem tudok ülni, mert úgy megdugtál. Amikor egész nap úgy érzem, mintha bennem lennél.
A tekintete elhomályosult, az ujjait tövig magába nyomta, és akkorát nyögött, hogy bezengte a szobát. A hasa megfeszült, előtűntek a kockák finom bőre alatt, aztán remegni kezdett az egész teste. Lehunyta a szemét, aztán lassan kinyitotta, és rám nézett. A szája elnyílt, még egy utolsó behatolás az ujjaival, amiről képtelen voltam levenni a szemem, aztán a farkából kilövellt a magja, beterítve az egész mellkasát. Hosszan, és keményen élvezett, láttam, ahogy testének összes izma megfeszül, köztük az is, aminek szorítására legjobban vágytam. Láttam, hogy lüktet, és közben az ujjait egyre mélyebben tolja magába. Ziháltam, égett a tüdőm, szerettem volna megfeszíteni a testemet, mert úgy éreztem az segítene, de nem engedtem a késztetésnek. Hagytam, hogy a kínba forduló szenvedély maga alá gyűrjön.
Louis elcsendesedett, már csak mély lélegzetvételei utaltak az előző pillanatok extatikus gyönyörére.
Elhúzta a kezét. Láttam, hogy mennyire kitágította önmagát. Mélyen a hasamban elpattant valami. Mikor  másik kezének ujjaival felvett néhány cseppet a hasáról, és érzékien a szájához emelte, aztán kinyújtott nyelvére segítette őket, a testem ívbe feszült, és olyan erőteljesen élveztem, hogy megszűnt a külvilág. Nem hallottam, nem láttam, és nem éreztem semmit, csak a legmélyebb, minden sejtemen átszáguldó, elementáris gyönyört. A farkam rángott, pulzálva robbant ki belőle a spermám, olyan erővel, hogy az arcomra is jutott. Kiáltoztam, végre hagytam, hogy a testem ívbe feszüljön, és éreztem, ahogy a tüdőm friss levegővel telik meg. Nem tudom mennyi idő telt el, mire újra érzékeltem, de Lou hajolt fölém, érzéki ajkai bejárták az arcom, és lenyalogatta szétfröcskölt nedvemet. A kezei a csuklómon matattak, kattant a zár, és éreztem, ahogy megszűnik a feszítés. Nem tudtam megmozdítani a kezeimet úgy elzsibbadtak, ezért Louis óvatosan felemelte, majd az oldalam mellé fektette őket. Nem bírtam kinyitni a szemem, csak engedtem, hogy azt tegyen, amit csak akar. Átléptem egy olyan határt, amit soha nem hittem, hogy képes vagyok. A nyelve már a mellkasomon takarított, és haladt egyre lejjebb. Mikor elérte a végcélt, és az ajkai körbefogtak, olyan érzés volt, mint amikor megfagyott kezedet a forró vízsugár alá tartod. Felszisszentem. Olyan hiperérzékeny lettem attól, hogy nem ért hozzá semmi, amíg bejártam a kéj útját a robbanásig, mintha megsokszorozódott volna az érző idegsejtjeim száma.
Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és Lou gyönyörű kék szemébe néztem, ahogy éppen a torkáig engedte a farkamat, a nyála a hasamra folyt. Aztán egy nagy cuppanással kihúzta a szájából. Feltérdelt, egyik lábát átvetette a csípőmön, és megpróbált fölém helyezkedni. Lenyúlt, de belátta, hogy a combjai nem elég hosszúak ahhoz, hogy ebben a pózban sikerüljön a terve. Nem adta fel. Felguggolt, és mikor végre sikerült péniszem tompa végét beillesztenie, akkor felemelte a fejét. Összekapcsolta a pillantásunkat, és rám ereszkedett. Lassan, centiről centire fogadott magába, és meg nem állt, míg kerek kis feneke neki nem ütközött a combjaimnak. Úgy morogtam, hogy számomra is ijesztő volt. Éreztem, ahogy visszatér belém az erő, és olyan mérhetetlen vágy, ami felemészt mindent. Belemarkoltam a csípőjébe, az ujjaim fájdalmasan mélyedtek a bőrébe. Panaszosan felnyögött, de nem érdekelt. Az állati ösztönök legyőztek. Elégtételt akartam venni, megbüntetni. Vagy inkább megjutalmazni… Hisz amit tenni készültem, arról most mondta el, hogy mennyire szereti. Akkor a tiéd kicsi Louis! Fellöktem a csípőmet, amitől a gerince hátrahajlott, olyan mélyen hatoltam belé, amennyire ez fizikailag csak lehetséges.
- Most megfizetsz!- szűrtem a fogaim közt, és minden bevezetés nélkül olyan erővel kezdtem döfni, hogy beleremegett az egész teste.
- Ez az! Kúrjál! Keményen! – válaszolta suttogva, mert a zihálástól nem volt több ereje a hangjának.
Nem tudja, mit vált ki belőlem, amikor így beszél. A mellkasomra támaszkodott, én alányúltam a combjainak, megtartottam, mert nem akartam, hogy leereszkedjen. Teljes hosszában akartam ki-be járni benne. Megtettem amit kért. Kőkeményen kúrtam, ő pedig úgy lovagolt rajtam, mintha egész életében erre készült volna.
Éjjel még egyszer felébresztettem, és újra magamra húztam, mert nem tudtam betelni a látvánnyal, ahogy fölöttem görnyedve élvez a hasamra.