LXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Itt a hétvége, ezért gondoltam hozok nektek egy fejezetet, aztán húzok Sinistert fordítani.

Legyen nagyon szép őszi víkendetek, sok örömmel, szépséggel.
Hálásan köszönöm, hogy olvassátok, kommentelitek, szerettemezitek a történetemet, és mindig itt vagytok velem.

Sok-sok puszi: Becca

Egy órával és két orgazmussal később, aléltan feküdtem a karjaiban, mikor eszembe jutott a Niallnek tett ígéretem.
- Holnap elmegyünk bulizni a srácokkal? – kérdeztem rekedt hangon.
- Nem lehet. Tudod, hogy nem mehetünk együtt – válaszolta elgyötörten. Kihallottam a hangjából az elkeseredést.
- De nem kettesben. Mindannyian! – próbálkoztam, bár tudtam a választ.
- Nem lehet kicsi! – Egy beletörődő sóhaj és egy nagy cuppanós a fejem búbján. Ennyi jut nekem.
- Én már megígértem, hogy elmegyek – mondtam halkan.
- Zayn is megy? – kérdezte, és halványan éreztem, hogy megfeszül a teste.
- Persze. Csak Liamet nem tudom.
- Értem…- mondta, de a hangja elfojtott feszültségről árulkodott. Felkönyököltem és ránéztem.
- Mi a baj? Ha nem akarod, nem megyek! Azt hittem, ez nem probléma. – A vonásait fürkésztem, de pókerarcot öltött magára.
- Nem, nem probléma. Menj csak nyugodtan….Csak… - A szemén átfutott valami, de villámgyorsan lesütötte, így nem tudtam megfejteni, mi volt az.
- Mi csak? – kérdeztem az elnyúló csendben.
- Zayn... – rám pillantott - Vigyázz vele! Ne engedd túl közel magadhoz! – mondta halkan.
- Mi van? – Lassan én is megfeszültem. Ezt a csontot már ezerszer lerágtuk, és megbeszéltük, hogy a félelmei alaptalanok. – Ne kezd már megint! – kértem, de a hangom inkább panaszos volt.
- Jó. Nem szólok. Kussolok! – elfordította a fejét, és kezdett kikászálódni az ágyból.
- Harry! – Most már figyelmeztető volt a tónus.
- Tessék? – Nem nézett rám, pedig tudja, hogy ez a halálom.
- Harry! Ne csináld ezt!
- Mit csinálok? Nem csinálok semmit – mondta, de a feszültség érezhetően megsokszorozódott.
- A Zayn témát már megbeszéltük. Nem akar tőlem semmit, egyáltalán nem is tudom, mire alapoztad a feltevéseidet. Szerintem csak beképzeled magadnak. Soha nem közeledett hozzám, egy-két vicces megjegyzésen kívül semmi nem volt, amit akár csak félreérthettél volna. De poénkodni a többiek és éppúgy szoktak, ahogy mi is! – Már én is álltam az ágy mellett.
- Persze – válaszolta és ellépdelt a fürdőszoba felé, de éreztem, hogy a hangja ironikus volt. Követtem.
- Ne perszézz! Nem rohadhatok a négy fal között egyedül minden este, amikor nem lehetek veled. Muszáj kimozdulnom, bár isten látja lelkemet, semmi kedvem hozzá! – Nem válaszolt, csak belépett a zuhanyzóba, behúzta a tejüveg ajtót, és megnyitotta a csapot.
- Harry! Válaszolj! – már remegett a hangom.
- Nem kérdeztél semmit – mondta félvállról.
- Miért csinálod ezt?  Ki akarsz borítani?
- Ki? Én? – vadul szappanozta magát – Ki vagyok én, hogy ki tudnálak borítani? Egyáltalán mi közöm ahhoz, hogy mit csinálsz a szabadidődben? – Már nem is akarta elkendőzni, hogy mennyire cinikus, és ez megijesztett. A gyomrom összerándult.
- Mi az, hogy ki vagy te? Te vagy a barátom. A szerelmem. Persze, hogy van beleszólásod, hogy mit csinálok. De a fiúkkal elmenni egy buliba, nem tartozik azok közé a dolgok közé, amit vissza kellene utasítanom, vagy igen?
- Neeeeeem…. dehogy is! A fiúkkal elmenni egy buliba, hogy Zayn egész este bámulhassa a seggedet, és hozzád dörgölőzzön, az nem olyan dolog, amire nemet kellene mondanod!
- Te hülye vagy! – szaladt ki a számon.
- Én vagyok a hülye – vágott vissza, és kilépett a zuhanyzóból. Még meg is taszított a vállával, ahogy a szűk helyen kiviharzott mellettem. De nem érdekelte, rám sem hederített.
- Harry! Az isten szerelmére, ne csináld már ezt!  Csak elmentem volna velük, hogy ne érezzem úgy, vakvágány az életem.
- A te életed vakvágány. Ezért elmész velük, esetleg jól be is rúgsz, mert sajnálod magad, aztán reggel arra ébredsz, hogy fekete haj lóg a szádba. Mert az én életem olyan kibaszott jó, nekem semmi problémám nem lehet, féltékeny se lehetek, és pláne nem kérhetem meg a pasimat, hogy ne menjen az éjszakába egy faszkalappal, aki utazik rá!  – Már szinte kiabált. Egy lépésre állt tőlem, fölém tornyosult, az arca ijesztő grimaszba szaladt.
- Te nem vagy normális! - Már én is majd szétrobbantam. – Én mikor kérem rajtad számon, hogy a drága Nickkel, aki köztudottan meleg, és kábé évek óta halálosan szerelemes beléd, mikor hova mész? Vagy, hogy Eddel mit műveltek, mikor Amerikában vagy, én meg Londonban, vagy a világ másik végén rostokolok éppen, és az időeltolódás miatt nem is merlek zavarni, pedig majd megesz a fene?
- Ne támadj vissza! Ezt csak az csinálja, akinek vaj van a füle mögött! – A hangja veszedelmesen elhalkult.
- Menj a picsába! Nem támadok vissza, csak szeretném megvilágítani neked az én oldalamat. Hogy én mit érzek, min megyek keresztül.
- Nem kell ezen keresztülmenned! Egyáltalán nem kell elviselned sem a féltékenykedésemet, sem a hiányomat. Csak sétálj ki azon az ajtón! Úgyis ezt szeretnéd. – A hangja rekedt volt, a szeme úgy fúródott az enyémbe, mintha gyémánt keménységű lenne a pillantása, a kezei ökölbe szorultak. Le voltam döbbenve, de annyira igazságtalannak, és olyan túlzónak tartottam a reakcióját, hogy a dühöm elnyomott mindent.
– Nem akarok kisétálni sehonnan, de ha nem fejezed be, annak rossz vége lesz. Én is lehalkítottam a hangom, pedig legszívesebben üvöltöttem volna. Ilyenkor a szomszédos szobákat is mindig lefoglalják, tehát nem kellett attól tartanom, hogy kihallgatják a veszekedésünket.
- Mit fejezzek be? Csak kussoljak és tűrjek? Amikor pedig úgy van, akkor álljak a rendelkezésedre? – megint cinikus volt, de amit most mondott, azzal eltalálta a gyenge pontomat.
- Mi az, hogy a rendelkezésemre állsz? A szexre célzol? – Volt már egy kis fenyegető él a hangomban, de Harry figyelmét elkerülte, vagy nem akart tudomást venni róla.
- Igen, arra. Kibulizod és kiflörtölöd magad, aztán elvárod, hogy egy héten kétszer én minden szemrehányás nélkül kielégítselek, ha arra van szükséged.
Elgurult a gyógyszerem.
- Te egy állat vagy! Mi az, hogy kielégíts? Mi az, hogy elvárom? Az együttléteink csak az én örömömet szolgálják? Te nem vágysz rám? Te nem kívánsz? Te nem várod, hogy együtt lehessünk? – közben már a nadrágomat ráncigáltam magamra. Kezem, lábam reszketett. - Csak mindig te szolgálsz ki engem? Ez egy alárendelt viszony szerinted, ami rólam szól? Ezt vágod a pofámba? Mikor te mindenkivel flörtölsz, aki szembejön az utcán? Mikor hetente más nőkkel látlak az újságok címlapjain? Szerinted bennem nem merül fel, hogy néha kikacsintgatsz a kapcsolatunkból? – Már felöltözve álltam vele szemben. - Fejezzük ezt be Harry! Nem lesz jó vége.
- Meddig akarod a szőnyeg alá söpörni a problémákat? Azt hazudni, hogy minden jól működik? – kérdezte, és a hangja olyan fojtott volt, hogy alig értettem. Tehát szerinte a kapcsolatunk zátonyra futott, vagy legalábbis egyelőre élhetetlen, csak én nem veszek róla tudomást. Besokalltam. Lassan hátraléptem kettőt, a szememmel fogságban tartottam a pillantását és vártam, hogy utánam nyúljon, vagy felém mozduljon. Nem történt semmi, és én már megtettem azt a két lépést, ahonnan segítség hiányában nem volt visszaút.  Felkaptam a táskámat a földről, és szó nélkül kisétáltam az ajtón. Lassan lépkedtem a lépcső felé, és teljes szívemmel arra vártam, hogy kattanjon mögöttem a zár, és meghalljam Harry lépteit. De a folyosón síri csend honolt. Mikor a lépcsőház ajtajának kilincsére tettem a kezem, még visszanéztem, de már tudtam, hogy felesleges.
Megegyeztünk, hogy soha nem szaladunk el a problémák elől, mindig mindent megbeszélünk. De én most meghátráltam. Vagyis ő így értékeli. Nem érti, hogy nincs már bennem elég erő ahhoz, hogy vele is harcoljak, mikor az egész világ ellenünk van már rég.


.

LXVII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok nektek.
Remélem jól indult a hetetek.
Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, hogy szeretitek, várjátok a részeket.
Aki kommentel, annak duplán hálás vagyok, de ezt már mindannyian tudjátok jól:))

A tegnap esti Louis kontra Modest twitter botrány után itt egy kis szívecske, amit ki lehet tenni a profilképre, akár twitteren, akár facebookon...aki úgy érzi támogatja a melegek jogait, és elzárkózik a homofób megnyilvánulásoktól:
http://takemehomefromnarnia.tumblr.com/post/101871654761/support-harry-create-a-safe-space-for-sharing

xxxBecca

Lassan kitavaszodik. Hihetetlen gyorsasággal szaladtak el a hetek. Rengeteg munka, kevés pihenés, még kevesebb kikapcsolódás, de ami a legkeményebb hiánytüneteket produkálja: alig pár nap Harryvel.
A heti két este, amit együtt tölthetünk, van amikor arra sem elég, hogy megbeszéljük a hét eseményeit, és egy hatalmasat (vagy kettőt, esetleg hármat) szeretkezzünk, nemhogy összebújva tévézzünk, vagy olvassunk, mint régen. Minden olyan gyors, és kiszámíthatatlan. Pont az hiányzik, amire a legnagyobb szükségem lenne, hogy a társam legyen, akivel nem kell beosztani az időt, akivel nem KELL ezt vagy azt megtenni, megbeszélni, hanem csak létezni, kényelmes semmittevésben. Belebetegszem!
Nem beszélek róla Harrynek, és azt sem tudom, ő hogyan éli meg ezt az új élethelyzetet. Úgy érzem, mindketten el akarjuk kerülni, hogy a másikat a saját nyomorunkkal traktáljunk, vagy elbizonytalanítsuk. Erősnek mutatjuk magunkat, ha együtt vagyunk, és szeretnénk mindent belesűríteni abba a kevés időbe, amit kettesben tölthetünk. Én vidámnak, kiegyensúlyozottnak tettetem magam, és csak akkor omlok össze, mikor magányos kis lakásomba hazaérve maga alá gyűr a hiánya. Egyre többször utasítom vissza Eleanort is. Képtelen vagyok elviselni a kedvességét, a pesztrálást, a vigasztalást. Tudom, hogy hálátlan vagyok, és igazságtalan, de egyszerűen nincs elég erőm ahhoz, hogy még akkor is megjátsszam magam, mikor csak ülni akarok a kanapén, kibámulni a fejemből, és utat engedni a depressziómnak. Nyomorult életemben, csak ezekben a pillanatokban vagyok önmagam. Hihetetlenül elkeserítő, hogy már akkor sem lehetek őszinte, mikor Harryvel vagyok. Bele sem merek gondolni, hová vezet mindez.

Hétfő reggel kicsit jobb kedvvel ébredtem, mert ez a mi napunk. Nemsokára indulunk, és megkezdjük koncertsorozatunk újabb etapját, de a mai estére egy külön szállodában foglaltak nekünk szállást, és együtt tölthetjük az éjszakát. Engedélyezték, hogy hulla fáradtan, egy háromórás koncert után, kettesben maradjunk. Milyen nagylelkűek, nem igaz?
Nem számít, a lényeg hogy végre hozzábújhatok, magamhoz ölelhetem, és hallgathatom a szuszogását, amíg alszik. Nem tudja, de ilyenkor szinte le sem hunyom a szemem, mert sajnálom elpazarolni az időt az alvásra, mikor helyette nézhetem, érinthetem, belefúrhatom az orrom, és belélegezhetem az illatát.
A biztató kilátásoknak hála, mosolyogva készülődtem az útra. De semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, úgyhogy tök idegbeteg voltam, mire elbúcsúztam Eleanortól, mikor leadtam nála a macskát.
 A reptéren már ott voltak a többiek, és örömmel fogadtak.
- Na mi van Lou? Megint elaludtál? Miért van az, hogy soha a büdös életben nem érsz ki időben a reptérre? – kérdezte Liam, egy kis nehezteléssel a hangjában.
- Biztosan a borotválkozás vette el az idejét. – mondta vigyorogva Zayn, és legnagyobb meglepetésemre egyértelműen az ágyékomra nézett az arcom helyett, hogy tudjam, mire gondolt, miközben kacsintott egyet. Elröhögtem magam.
- Nem annyira bozontos, hogy emiatt elkésnék – válaszoltam. – Alfonsot kergettem egy negyed órán keresztül. Azt hitte játszunk, ezért a szekrény tetejétől a függönykarnisig mindenhol volt már, mire sikerült beszorítanom a fürdőszobába, és végül a szennyestartót ráborítva elkaptam. Aztán egész úton El lakásáig  úgy nyávogott, mintha nyúznák. Nem tudom mi van vele… – mondtam elgondolkozva.
- Azt mondják, a kutyák emberhez kötődnek, a macskák inkább helyhez – mondta Niall. – Lehet, hogy megviseli az állandó költözés. Nem biztos, hogy jó neki, hogy hetente máshová cipelitek - jelentette ki, nekem pedig elszorult a gyomrom. Igaza van, de nem tudok tenni ellene. Nekem is éppolyan borzasztó ez az egész, mint Alfonsnak, de egyikünknek sincs választása.
Harryre néztem, aki engem fürkészett átható pillantással, félig lehajtott fejjel, de nem szólt semmit. Vártam, hogy megnyugtasson, elűzze nyomasztó gondolataimat, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. A tekintete is inkább beletörődő volt, mint megnyugtató.
Megszoktuk már, hogy nem is állunk egymás mellé, akárhol vagyunk, nehogy egy véletlen érintés eláruljon bennünket. De azt vettem észre, kezdenek elhalni az apró összenézésekben rejlő ígéretek, üzenetek is. A szívem táján nyilalló érzés arról tanúskodott, hogy komolyabb a baj, mint eddig hittem volna. 
Az esti koncert nagyon jól sikerült, hihetetlenek a rajongók.
Mindig feltöltődöm attól, mennyire szeretnek minket az emberek, és még most sem hiszem el, hány fiatal mesél arról, hogy a zenénk erőt ad neki, hitet, hogy átsegíti a nehéz helyzeteken, vagy csak mosolyt csal az arcára. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással leszek idegenekre, hogy a világ összes táján ismerni fogják a nevemet, és szeretni fognak. Ennél csodálatosabb dolgot elképzelni sem lehet. Minden álmom valóra vált.
Az ilyen pillanatok ahhoz is erőt adnak, hogy a magánéleti problémáimat kevésbé nyomasztónak érezzem, és a helyére kerüljenek bennem a dolgok. Ez az ár, amit fizetnem kell a sikereimért.
A koncert után gyors indulás volt betervezve, így ennek megfelelően, mikor beugrottunk a süllyesztőbe a színpadon, az asszisztensek már vártak ránk a gödör mellett, egy-egy száraz pólóval, amit az autók felé futva, menet közben húztunk magunkra. Harryt a másik kocsiba taszigálták - szokás szerint-  de már fel sem kaptam rá a fejem, olyan evidens lett az elmúlt hónapok alatt. Niall, és Zayn ölébe érkeztem, ahogy beugrottam a szélesre tárt ajtón, aztán a hatalmas testű biztonsági ember már be is csapta mögöttem, és két nagy döndülés a karosszérián jelezte a sofőrnek, hogy indulhatunk.
Csikorgó kerekekkel kanyarogtunk a mélygarázs műanyag bevonatú felhajtóján, amíg ki nem értünk a hűvös éjszakába.
- Megyünk a partira? – kérdezte Niall felém fordulva.
- Milyen parti? – néztem rá tanácstalanul.
- Valami zártkörű cucc. Jacklyn szervezte a tiszteletünkre, hogy a városban vagyunk – válaszolta Zayn. – De ma Harrys napod van, nem? – fürkészte az arcomat.
- De! – vigyorodtam el. – Mi biztosan nem megyünk! – csóváltam meg a fejem, és sajnálkozva néztem Niallre, aki elég letörtnek tűnt az elhangzottaktól.
- Na sebaj! – csillant fel a szeme. – Holnap viszont elmehetünk bulizni, ha van kedved. – Kérdőn nézett rám, és én képtelen voltam nemet mondani.
- Persze! Holnap mehetünk! – bólintottam, aztán kibámultam az ablakon, hogy ne lássa elgyötört pillantásomat.
A kocsi kitett egy városszéli szállodánál, ahol már várt rám Derek. Ő intézte a szobát, kezembe adta a mágneskártyát, és figyelmeztetett, hogy reggel 9-kor indulunk tovább, úgyhogy addigra szedjük össze magunkat.  Csak bólogattam, nem válaszoltam, de nem is várta el. A viszonyunk eléggé kimért, nem túl barátságos, bár én tudomásul veszem, hogy ez a munkája, amit egyébként nagyon jól végez. Odahajolt hozzám.
- Harry a harmadikon lakik, a 342-ben – suttogta, aztán még hozzátette:
 - Legyetek nagyon óvatosak, és főleg ne hangoskodjatok! – A szexuális életünk ilyen szintű lealacsonyítása még mindig mérhetetlen dühvel tölt el, de már nem volt erőm, hogy visszaszóljak valami epéset. Szó nélkül fordultam sarkon, és indultam a lift irányába. Először úgy gondoltam, nem is megyek a szobámba, hisz úgy is Harrynél alszom, de aztán eszembe jutottak a kibaszott szabályok, így benyomtam az 5. emelet gombját és türelmetlenül doboltam a lábammal, amíg felértem.
Belépve az ajtón ledobtam a táskámat a földre, aztán villámgyorsan nekiálltam a megszokott rutinnak. Lerántottam az ágytakarót, belehemperedtem az ágyneműbe, összegyűrtem a lepedőt, az egyik párnát a földre dobtam, mintha csak leesett volna. Megettem a csokit, amit a törölközőkre készítettek, a papírját egy hanyag mozdulattal az éjjeliszekrényre dobtam, aztán felpattantam és besiettem a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot, a zuhanyrózsával összefröcsköltem a fél helységet, főleg a kádkilépőt, hogy még reggelre is nedves maradjon, aztán a fürdőköpenyt és a nagytörölközőt ledobtam a földre. A hajamat beleráztam a mosdóba, és csak akkor voltam elégedett, mikor vagy tíz hajszál hevert össze-vissza a hófehér fajanszon. Otthon anyám ezért felpofozna, de itt a színjáték szerves része.
A szemetesbe dobtam a zsebemből egy rágópapírt, és két taknyos zsepit, aztán már léptem is kifelé, és emeltem a táskám a földről. Az ajtóból még egyszer visszanéztem, hogy elég használtnak néz-e ki a szoba, és elégedetten állapítottam meg, hogy ránézésre olyan, mintha aludt volna benne valaki.
Futólépésben galoppoztam a lépcsőház felé, és elkerülve a kamerákat a liftben, gyorsan leszaladtam két emeletet. Harry ajtaja előtt megtorpantam, és épp halkan kopogni akartam, mikor kinyílt az ajtó, és a világ legszebb zöld szempárja (körös-körül nevetőráncokkal) nézett vissza csodálkozó pillantásomra. Belekapaszkodott a pulcsimba, és már rántott is be az ajtón. Lefejtette a vállamról a táskát, és az ujjai már a bőrömön kalandoztak, ahogy felfelé húzta a pólómat, aztán ahogy kibújtatott belőle, már a nadrágomat gombolta. Én is a sliccéhez kaptam, és remegő kezekkel igyekeztem lehúzni a cipzárt.
- Le kellene zuhanyoznom…nagyon izzadt vagyok – suttogtam a nyakába, miközben már szinte meztelenül álltam előtte.
- Mmmm…. kizárt! – morogta miközben a nyelve a mellkasomon siklott. – Szeretem ha sós az ízed.  – Épp a lábaival próbálta letaposni magáról a nadrágot, és már erőteljesen tolt az ágy felé.

LXVI. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, és bármennyire meglepő ez is 18+ lett.....
Bocsánat!

Örömmel köszöntöm az új feliratkozókat, remélem nekik is tetszeni fog a történet:)

Remélem az iskola elviselhető, és kiélvezitek, hogy ma hét ágra süt a nap!
Nagyon jó olvasást kívánok!

xxxBecca

LXVI. Fejezet

Louis

Csak feküdtem a kandalló előtt, a karomban tartva a szerelmemet, akit az életemnél is jobban szeretek, és aki épp most adta oda magát teljesen, hogy egyenrangú partnerré nőhessem ki magam a kapcsolatunkban. Még nem fogtam fel, vagy inkább nem dolgoztam fel a történteket, a csodát, amit tőle kaptam ajándékba. És a legfantasztikusabb az volt, hogy nem csak én leltem kedvem a szeretkezésünkben, hanem Harry is… De még mennyire!!! Repetát kért a kis telhetetlen!
Elmosolyodtam, ahogy az emlékek képkockái bevillantak az agyamba. Istenem, de fantasztikus érzés volt belé hatolni! Eddig is iszonyúan vágytam rá, de most, hogy megtapasztaltam, mindig ezt akarom majd. Szerencse, hogy Harry egyértelműen élvezte a passzív szerepet. Hetek óta éreztem, hogy lassan kialakul benne a vágy, de rettegtem, hogy a fájdalom elveszi a kedvét a dologtól. Hála az égnek nem így történt.
Néztem gyönyörű arcát, ahogy békésen alszik, szempillái árnyékot vetettek, és enyhén remegtek a kandalló fényénél. A bőre mint a bársony, bár most apró pihék törtek át rajta, mert ma nem borotválkozott. Holnaptól ismét nélkülöznöm kell ezeket a pillanatokat, és csak az emlékeimből élhetek, amíg újra engedélyeznek nekünk egy-két napot, amit együtt tölthetünk. Elszorult a torkom a gondolatra. Nem mondtam Harrynek, de az erőtartalékaimat lassan felemészti a tarthatatlan állapot, hogy nem élhetjük az életünket.
Az, hogy mások szabják meg, mikor, mit mondhatunk, tehetünk, számomra elviselhetetlen. Persze tudom, hogy a fiúkért és a saját érdekünkben is tűrni kell, de meddig lehet kibírni, ha nem vagy dönthetsz semmiről? Bele sem mertem gondolni, hogy ez akár még évekig is eltarthat. Mindig azzal próbáltam nyugtatni magam, amit Harry szokott mondani: Amíg szeretjük egymást, minden nehézséget elviselünk. Igen. De vajon a szerelem meddig viseli el a hiányt, a kétséget, a rosszindulatú beavatkozásokat?
Mindegy, el kell fogadnom a megváltoztathatatlant.
Erőszakkal inkább arra tereltem a gondolataimat, amit Harry mondott. Gyerekeket akar, családot….VELEM!
A szívem hatalmasat dobbant, és önkéntelenül erősebben öleltem magamhoz, ahogy felidéztem, mennyire izgult, mikor elmondta miről álmodik. Attól tartott, nekem nincsenek ilyen hosszú távú terveim vele kapcsolatban. Nincsenek…..vagyis eddig nem mertem tervezni, csak azt tudtam, vele akarom leélni az életem. Jobban mondva ő az életem.
Ha egyszer vége lesz ennek a cirkusznak, és visszavonulhatunk, nem lenne a földön boldogabb ember nálam, ha családot alapíthatnánk mondjuk Kanadában, és örökbe fogadnánk egy rakat gyereket. Harry csodálatos apuka lenne. Lux, a kis keresztlánya engem is teljesen levesz a lábamról, de Hazz olyan természetesen nyúl hozzá, olyan magától értetődő minden, mikor együtt vannak, hogy mindenki csak ámul. Nincs még húsz éves, de olyan érett és kiforrott személyiség, akivel bátran alapíthat családot az ember.
Nem vettem észre, hogy megszorítottam az oldalát, csak mikor a smaragd íriszekkel találtam szembe magam. Nagyot sóhajtott, aztán csücsörített az ajkával, én pedig készségesen ráhajoltam, és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Sokat aludtam? – kérdezte rekedten.
- Nem, édesem! Csak egy órát. Bocsáss meg, hogy felébresztettelek!
- Semmi baj, úgyis megfájdult a térdem. – Leemelte magáról a fehér frottír köntöst, amivel betakartam, és megnézte a lábát, ami egy kicsit feldagadt. Bűntudat lepett el, mert a szeretkezés hevében nem figyeltünk oda eléggé, és valószínűleg attól romlott az állapota. Feltápászkodtam, készítettem gyorsan egy adag jeget, finoman bekentem a gyulladáscsökkentő kenőccsel, aztán bepólyáltam egy száraz törölközővel, amivel rászorítottam a borogatást. Harry csendesen figyelte, ahogy tevékenykedem, aztán mikor már a kanapén feküdt felpóckolt lábbal, és én is elégedetten sóhajtottam fel, ahogy kiegyenesedtem, a kezemért nyúlt, magához húzta és megcsókolta az ujjaimat.
- Köszönöm kicsi! – suttogta, és lehunyt szemekkel tovább puszilgatta a kezemet, aztán az arcára simította a tenyeremet. Letérdeltem mellé, odahajoltam, és gyengéd csókokkal szórtam be az arcát.
- Szeretlek! – dünnyögtem a fülébe, miközben lágyan simogattam a mellkasát. Meztelen volt, csak a köntöst dobtam az ölébe, mikor felsegítettem a földről. Hátrahajtotta a fejét, jólesően mormogott, a hajamba túrt, hogy a szájához húzza a fejemet, és elmélyítette a csókunkat.
- Te jössz édes! – suttogta a számba. Elhúzódtam egy kicsit, hogy kérdőn nézzek rá, de abban a pillanatban tudtam, mire gondolt, mikor megláttam a huncut kis ráncokat a szeme körül. Megnyalta az ajkát, aztán lenézett magára, miközben lassan kitakarta a csípőjét. Ágaskodó szerszáma lazán hevert a hasán, csak néha rándult meg egy picit. Kiszáradt a szám, ahogy néztem. A kezem a mellkasán pihent, így jól éreztem, hogy a légzése szabálytalanná válik. Visszafordultam hozzá, összefűztem a pillantásunkat, és fogva tartottam a tekintetét, amíg kikötöttem a köntös övét, és lassan leengedtem a vállaimon.
- Annyira szexi vagy! – nyöszörögte, és nem tudta megállni, hogy ujjaival kövesse a puha anyagot, ahogy végigcsúszik a testemen. Mikor már nem takart semmi, lenyúltam, marokra fogtam épp éledező szerszámomat és izgatni kezdtem. Harry azonnal mozdult, lehajolt a kanapéról, gyorsan a szájába vett, és az ajkaival érte el, hogy kőkeményen feszüljek. Imádom nézni, ahogy szopja a farkamat. Nem tudok betelni a látvánnyal. Duzzadt, vérvörös ajkai, ahogy körülfogják a makkomat, játékos, rózsaszín nyelve, ahogy körbesimogat, az arca, ahogy behorpad, mikor kifelé húz, és az állkapcsa, ahogy megfeszül, mikor leerőltet a torkára.
Felfogtam hosszú göndör tincseit, egy copfba rendeztem őket a feje tetején, és erősen megmarkoltam. Harry felnyögött, lenyúlt a saját péniszéhez, és pumpálni kezdte. Biztosan nagyon feszült már. Átvehettem volna tőle, de nem akartam. Odahajoltam, és csak a kezét csókolgattam, az ujjaimmal az ő ujjait cirógattam, ahogy izgatta magát.  Folyattam egy kis nyálat a farka hegyére, ő pedig rögtön elkente, és erősebb tempóra váltott. Csak néztem, és éreztem, hogy pillanatok alatt a csúcsra érek, ha így folytatjuk tovább. A hajánál fogva lehúztam a péniszemről, nem érdekelt panaszos dünnyögése, és az ő kezét is lefejtettem a dákójáról. Újabb adag nyálat csorgattam rá, még egy adagot a tenyerembe, aztán felálltam, hogy előkészítsem magam.
- Fordulj meg! – nyögött fel Harry, és bár még mindig nehezemre esnek az ilyen dolgok, lassan megtanulom, hogy teljesítsem a kéréseit. Ha neki izgató, akkor megteszem. Lassan megfordultam, picit lábujjhegyre álltam, és hátranyúltam, hogy széthúzzam magam, de már ott voltak a nagy tenyerek, és óvatosan feszítettek szét. Aztán a csípőmre simultak, meghúztak hátrafelé. Éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom, ha még pár centit mozdulok. Kapaszkodót keresve a kanapé háttámlájára támaszkodtam, mert szólni sem volt időm, Harry olyan elánnal rántott magára, és annyi szenvedély volt a mozdulatban, hogy csak felnyikkantam, mikor forró nyelve belém siklott. Átlendítettem a bal lábamat a dereka felett, és szinte az arcára guggoltam. Hörögtem és nyöszörögtem, ahogy egyre mélyebben belesüppedtem a vágyba. Végül előrehajoltam, és a számba vettem, mert nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá valahol.
- Óvatosan Lou! Ha így szívsz elélvezek! – nyögte fojtott hangon Harry, mire visszavettem a tempóból, és inkább csak nyalogattam a végét.
Magamban éreztem az ujjait. De valami szokatlan volt. Felemeltem a fejem és nyöszörögni kezdtem, ahogy rájöttem, hogy mit művel. Két mutatóujját merítette belém, és felváltva húzogatta, tekergette őket. Olyan őrületesen izgató volt, hogy sikongatni kezdtem, ahogy egyre merészebben mozgatta őket. Hátranéztem a vállam fölött, és a gyönyörű zöld íriszek pajkosan néztek vissza rám.
- Harry! – nyögtem a nevét, aztán a kezeimmel még jobban szétfeszítettem magam, hogy mélyebben hatoljon belém.
- Imádom, mikor ilyen éhes vagy! Megveszek tőle!– nyögte, és a nyelvével is beszállt a játékba. Reszkettek a lábaim, olyan erőteljes vágy söpört át a testemen. Mikor még egy ujját belém erőltette, és annyira feszített, hogy majdnem szétszakadtam, kicsit megijedtem, de Harry olyan jól ismeri a testemet, hogy csak befelé nyomta őket, amíg el nem érte azt a pontot, aminek érintésétől ívbe feszült a gerincem és zihálni kezdtem. A torkomból morgás tört fel, a fejemet lehajtottam és olyan keményen kezdtem szopni, hogy fellendült a csípője.
 Pár perc után, mikor éreztem, hogy összehúzódnak a golyóim, és vágyam egyértelműen kezdett elhatalmasodni, mert Harry nyakára cseppent forró nedvem, kihúzódott belőlem, és két kézzel megmarkolta a derekamat. Lassan tolt lefelé a teste fölött, és mikor a lábamat még jobban széttártam, aztán lenézve megfogtam a farkát, és ráigazítottam magam, hatalmasat nyögött.
- Kikészítesz kicsi! Istenem! – torokhangon nyöszörgött, ahogy leereszkedtem, és magamba fogadtam. Fél lábbal a földön álltam, a másikkal a kanapén guggoltam, és teljesen szétfeszültem. Picit előrehajoltam, hogy megtartsam magam, de elsősorban azért, mert így pontosan ott ért hozzám belül, ahol a legérzékenyebb vagyok. Harrynek remek rálátás nyílt az eseményekre, és elégedett is volt vele.
- Te jó ég! Hihetetlen vagy! ….Mmmmm…. annyira…annyira szeretem nézni! – nyögte, én pedig lassan mozogtam rajta, kiélvezve minden centimétert, ami hol befelé, hol kifelé izgatott kegyetlenül. Lenyúltam, és hanyagul szétvetett lábai között a heréit kezdtem masszírozni, amitől megfeszült, felnyögött, aztán fellökte a csípőjét, és azonnal átvette az irányítást. Megtartott a derekamnál fogva, és sebességet váltott. Nem csak gyorsabban, hanem erőteljesebben döfött, amitől kéjes kis sikolyok hagyták el a torkomat. Bal kézzel még mindig a golyóit markoltam, de a jobb kezemnek más dolga volt.
Mikor Harry látta a könyökömön, hogy ütemesen mozog, azonnal feltolta magát, szinte felült teljesen, megnyálazta a tenyerét, előrenyúlva marokra fogott, és fejni kezdett. Hátradőltem, nekitámaszkodtam a mellkasának, ő pedig a nyakamra hajolt, és nyalni, szívni, harapni kezdett.
- Mindjárt elmegyek! – szuszogta a bőrömbe. Én is éreztem, hogy közeledik az extázis. A kezére tettem a sajátomat, erősebb szorításra és gyorsabb tempóra sarkalltam.
- Gyerünk Hazz! Élvezz belém! – nyöszörögtem, és abban a pillanatban remegés járta át a testemet, ráfeszültem a farkára, és hullámokban öntött el a gyönyör. Neki sem kellett több, egy nyögéssel lemaradva követett, és a testünk egy ritmusra lüktetett, pulzált, amíg el nem értük a teljes kielégülést.
Mikor elernyedtek az izmaim, ráereszkedtem, kicsavartam a nyakam, hogy a szánk összeérjen, és szenvedélyes csókba forrjunk egy időre. Harry a hasamat simogatta gyengéden, nedvemtől síkosan, közben a nyakamat fogta át, és tartotta a fejemet, hogy el ne mozduljak. Még egyszer feldöfött a csípőjével, a belső izmaim azonnal válaszoltak, mire mindketten felsóhajtottunk.
- Szállj le rólam, nincs továbbmenet! – nevetett bele a csókunkba, mintha a hullámvasúton lennénk, és még egy körre akarnék maradni. Én is felnevettem, aztán óvatosan lekászálódtam róla.
Fürödni indultunk. Segítettem Harrynek elbicegni a zuhanyzóig, aztán lusta pillantással néztem a testét, amíg lemosta magát.
Mikor már az ágyban simultunk össze, kivételesen én voltam a nagykanál, és ő a kicsi, hogy a térdei közé tudjuk tenni a párnát, és így kényelmesen tarthassa sérült lábát.
- Szeretlek! – suttogta, mielőtt álomba merült, én pedig a könnyeimet nyeltem és a tarkóját csókolgattam. Annyira tökéletes volt a pillanat, hogy ismét elöntött a rettegés.