LXXXI. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, köszöntöm az új feliratkozókat, és hálás vagyok, amiért itt vagytok velem. A Sinister véget ért, és A tanítvány is tart egy kis technikai szünetet, így a következő hetekben csak itt találkozunk, és esetleg a most induló új blogunkon, amin Silkével osztozunk.
Ő egy Larry babázós sztorit hoz (ISTENI!!!!) Beloved címmel, én pedig egy tőlem szokatlan, kicsit sötétebb hangvételű, szemszög nélküli történetet, a Stokcholm Syndrome-ot.

Várunk benneteket, kérlek szavazzatok nekünk bizalmat, és iratkozzatok fel, hogy minél előbb indulhassunk. :))

http://larrywonderlab.blogspot.hu

Legalább húsz perce futottam, mikor eszembe jutott, hogy a vizemet a buszon hagytam. Arrafelé kanyarodtam, és majdnem beszaladtam az egyik kamion alá, amelyik épp rátolatott a rámpára, ahonnan a színpad elemeit targoncázzák a belsejébe. Megtorpantam, és helyben futottam, míg a monstrum ellavírozott előttem. A stúdióautó előtt Otto állt, és jóízűen pöfékelt.
- Szevasz, Lou! –kiáltott felém, ahogy elkocogtam előtte.
- Szia, haver! Mizu? –kérdeztem vissza.
- Semmi extra. Végeztem. Megyek a hotelbe. Te maradsz?
- Aha, asszem… - megfordultam, és hátrafelé lépdeltem az utolsó métereken.
- Oké, akkor reggel találkozunk! –intett, majd eldobta a csikket, és becsukta a szürke mikrobusz ajtaját.
Odatartottam a kártyám a leolvasóhoz, az ajtó szisszenve nyílt ki előttem, én pedig egyetlen ugrással felléptem a három lépcsőfokon. Hátradőltem, majdnem vissza is estem, és rátenyereltem a gombra. Hangos puffanással zárult be az ajtó. Gondoltam csurizok egyet, ha már félbeszakítottam az edzést. A jól ismert közegben akadálytalanul haladtam, még a sötétben is, és tájékozódási pontnak épp elég volt a kis olvasólámpa, ami a busz másik végében, az ágyam fölött világított. Félúton jártam a mosdó felé, mikor erős karok ragadtak derékon, és húztak magukkal. Úgy megijedtem, hogy felsikítottam, de egy hatalmas tenyér azonnal a számra tapadt hátulról. Ezer dolog robbant az agyamba. Itt vagyok egyedül, és nem is láttam a testőrömet, ahogy idefelé futottam. A busz be volt zárva, de azért egy biztonsági kártyát szerezni nem olyan nagy kunszt. Vagy aki elbánt Brettel, az simán leakaszthatta a nyakából. Éreztem, hogy meghűl a vér az ereimben, pedig a szívem majd kiugrott a helyéről, úgy zakatolt.
Aztán a tüdőm megunta a kínzó oxigénhiányt, és önkéntelenül mély levegőt vettem az orromon. Mikor a jól ismert, és imádott illat bekúszott az érzékeimbe, lemerevedtem. Addig jeges gleccserként hömpölygő vérem azonnal lávafolyammá változott, és a szívem leállt. A rég nem érzett testi közelség minden apró ingerét felfogtam. Éreztem a hátamnak nyomódó testet, a feszes izmokat, a leheletét a fülemen, az ujjait az arcomon, és a másik tenyerét a derekamon. Ellazultam. Megérezte a változást, enyhített a szorításon, és az orrát a vállamba fúrta.
- Nem bírom! –nyögte, és forró szája a nyakamra tapadt. Éreztem, ahogy megszívja a bőrömet, aztán megízleli, majd egy mélyről jövő nyögéssel csókolni kezd. A kezeim önállósították magukat, azonnal felemelkedtek, és belemerültek a rég vágyott érintésbe, ahogy belefúrtam ujjaim a göndör tincsekbe. Felnyögött, a tenyere a hasamra siklott, és magához húzott. Nem tudtam betelni a történésekkel. Az agyam lezárta saját magát, és szögre akasztotta a kulcsot, majd csendben odébb állt. Nem bántam. Nem érdekelt.
Harry halkan nyöszörgött, mintha az, hogy érinthet, csókolhat, a legmélyebb vágyait elégítené ki, de ahogy derekamnak nyomódó erekcióját éreztem, gyanítottam, hogy vannak másféle kívánságai is. Már a pólómat húzta fel a mellkasomon, és a kezei végigtapogatták a feltáruló részeket.
- Olyan sovány vagy –suttogta, de nem volt szemrehányás a hangjában, inkább törődés, és még valami, amit agyműködés hiányában nem voltam képes felfogni.
- Harry! –sóhajtottam, mikor a keze végre szabadon engedett. Azonnal felé fordultam, a karjaimat a nyaka köré fontam, és lábujjhegyre álltam, hogy végre a számon érezzem az ajkait. Lehajolt, és olyan szenvedéllyel csókolt, hogy beleremegtem. Az íze, ami annyira hiányzott az elmúlt hetekben, olyan vágyat szabadított el a testemben, ami felemésztett pillanatok alatt. Már emeltem a lábam, hogy ölbe vegyen, mire egyáltalán felfogtam volna, mit művelek. Felnyögött, és nagy tenyerével a fenekembe markolt, aztán megemelt, mint egy gyereket, és ahogy összekulcsoltam a háta mögött a bokáimat, végigsimított a lábaimon. Aztán vissza, át a fenekemen, fel a gerincemen, egészen a nyakamig, ahol a tarkómat átfogva maga felé húzott, és olyan mélyen csókolt, hogy nem kaptam levegőt. A nyelve az enyémet cirógatta, néha gyorsan, néha lassan de erőteljesen, és lihegett. Az ujjaim nem bírtak szabadulni a fürtjeitől, és mikor nagy kezeivel a nyakamtól a vállamon át, a karjaimon simított végig, egészen az ujjaimig, és a sajátjait rákulcsolva az enyémekre, belemarkoltunk a hajába, együtt nyögtünk fel.  Megfordult, és a mosdó falának nyomott. A hátamba élesen állt bele a szegély, de ez sem érdekelt. Már faltam, szívtam a nyelvét, és a nevét mantráztam, mikor fordított a csókon. Eszeveszett volt a vágy.
Hátranyúlt, lassan szétfeszítette a bokáimat, és leengedett magán. Mikor egy fél lépéssel eltávolodott, felkiáltottam, és utána mozdultam. A félelem jeges marokként csapott le rám, hogy most sarkon fordul és elmegy. De azonnal nyúlt felém, a pólómat a fejemen át rántotta le, és máris elengedte, hogy az szép ívben szálljon el messzire, majd ugyanennek a mozdulatnak a folytatásaként letolta a nadrágom, a bokszeremmel együtt, és az ujjait a zoknimba fűzve teljesen lemeztelenített, ahogy kibújtam a cipőmből. A szája a combomat harapta, és nem volt benne semmi kedvesség, csak állati ösztön és vágy. Ahogy a csípőm felé vette az irányt, és a félhomályban lenézve megláttam, mikor a szájába vett, akkorát kiáltottam, hogy visszhangzott az üres buszban.
- H—Harry –ziháltam immár sokadszor a nevét, de az hogy szólíthatom, önmagában is vágyhullámokat gerjesztett a testemben, és minden alkalommal megfeszült a farkam. Most viszont, ahogy tűzforró ajkai beszívták a makkomat, és a nyelve simogatni kezdett, tízig se tudtam volna elszámolni, mikor a szájába robbantam, anélkül, hogy egyetlenegyszer is beljebb engedett volna. Meglepődött, de elégedett morgással fogadta, és erősen szívott, míg nekem elakadt a lélegzetem, és az egész testem uralhatatlanul rángott a kéjtől. Még nem kaptam levegőt, mikor megfordított, és egyetlen mozdulattal széthúzott, majd nyalni, és izgatni kezdett. Az arcomat a hideg műanyagra fektettem, a tenyereimet is, és kitoltam a fenekem, mint egy ribanc. Most kezdtem nyögni, túl az orgazmuson, és éreztem, hogy a farkam pillanatnyi kihagyás nélkül ágaskodik. Még jobban pucsítottam, mert jelezni akartam, hogy ne kínozzon tovább. Azonnal éreztem a feszítést, ahogy az ujja belém hatolt, aztán egy mély nyögés, mikor rájött, hogy készen állok, és érkezett a második hosszú, kecses ujj, hogy teljesen felkészítsen arra, ami rám vár. Felemelkedett, a nyakamat harapta hátulról, a másik keze előresiklott, és marokra fogott, majd pumpálni kezdett.
Éreztem, ahogy kicsúsznak belőlem az ujjai, aztán hallottam, ahogy beleköp a tenyerébe, majd már csak azt éreztem, ahogy fél kézzel széthúz és beilleszti a farkát. Ahogy ő mozdult előre, én úgy toltam rá magam, és hatalmas csattanással egyesültünk. Harry torokhangon felüvöltött, és elvesztette az eszét. Pillanatnyi várakozás nélkül kezdett döfni, minden behatolásnál felkiáltva, mintha kínzó fájdalmat élne át. Az ujjai a csípőmbe martak, a szája a nyakamra tapadt, ahogy előredőlve szívni kezdett, hogy elfojtsa a nyögéseit. Hátranyúltam, ismét belemarkoltam a hajába, és erősen meghúztam a selymes tincseket, de aztán vissza kellett tenyerelnem a falra, mert olyan elánnal lökött.  
- Kúrjál! – sóhajtottam elégedetten, arra ösztönözve, hogy keményebben csinálja.
Felnyögött, egy picit szélesebb terpeszbe lépett, hogy jobban kiegyensúlyozza magát. Két tenyerével a kezeimre támaszkodott, én pedig összefűztem az ujjainkat. Morgott egyet, és oldalról láttam, hogy lenéz.
- Istenem! –sóhajtotta, majd olyan erővel vágódott belém, hogy a fogaim összekoccantak a számban, és elharaptam a nyelvemet. Vér fémes ízét éreztem, de most ez sem érdekelt. Csak jóleső nyögések törtek fel a torkomból, és semmi másra nem vágytam, csak erre, még órákon át. De Harry sem bírta sokáig, ahogy előtte én sem, így pár perccel, és mozdulattal később akkora kiáltással élvezett belém, hogy sokáig visszhangzott a fülemben. Azonnal elöntött a kétségbeesés, hogy most hogyan tovább?! Nem is szóltunk egymáshoz. Nem is tudom, mi ez az egész. Csak azt tudom, ha most elválik a testünk, ennek vége lesz, és rettegek, mi vár rám ezután. Ki akart húzódni belőlem, de a félelem nagy úr! Azonnal tolatni kezdtem, még mielőtt tervét megvalósíthatta volna, és ő egyensúlyát vesztve botladozott hátrafelé, míg az öblös fotel szélébe be nem akadt a lába, aztán zuhanni kezdett. Vele ellentétben, én számítottam erre, ezért szinte abban a pillanatban engedtem el magam, és dőltem hanyatt vele együtt. Bármilyen hihetetlen, működött a dolog, és anélkül huppantam az ölébe, hogy kicsúszott volna a testemből. Szusszanásnyi időt sem hagyva, a lábaimat felhúztam, és a combja két oldalára erőltettem, a karfa és a teste közé, aztán picit megemelkedtem, majd ráereszkedtem. Nem kellett csalódnom, a farka kőkeményen állt.  Megfeszült, erősen felnyomta magát, hogy megakadályozzon a mozgásban, de engem nem érdekelt a fájdalom. Végpontig tolta magát, de én teljes súlyommal beleültem, és mikor feladta a próbálkozást, gyorsan, és ütemesen lovagolni kezdtem rajta. Felnyüszített, és dobálni kezdte a fejét, panaszosan nyögdécselve, de az ujjai a bőrömbe markoltak, és magára húzott. Elégedett sóhajjal lendültem bele a dologba, és örömmel fogadtam, hogy átnyúlva rajtam, a gyönyörű, hosszú ujjak a péniszemre fonódtak és fejni kezdtek. Hátradőltem, ő pedig ismét a nyakamra hajolt, hogy harapjon és szívjon, ahogy szeretem. Most én kezdtem kiáltozni, és elvesztettem a testem felett az uralmat. Annyira ismer, hogy pillanatnyi kihagyás nélkül átvette a szerepemet, és a csípője felemelkedett. Mozogni kezdett, közben a nyelvével kergette a hátamon legördülő verejtékcseppeket. Felnyúlt, csatakos hajamba túrt, egy mozdulattal kitépte belőle a hajpántot, amitől az izzadt tincsek az arcomba hullottak, de a nagy tenyér egyetlen mozdulattal hátrasimította őket, és megfogta a homlokom. Hátrafeszítette a fejem, ami valamilyen okból a gerincemet is más ívbe kényszerítette, így a fenekem még jobban szétfeszülve illeszkedett rá, és olyan mérnöki pontossággal ütötte azt a pontot, ahonnan a gyönyör fakad, hogy három döféssel később, sikítva élveztem el. Nem szorította rám a kezét, a magom összevissza fröcskölt, amit utána a tenyerével kent el a hasamon és a mellkasomon. Valószínűleg neki ez adta meg a kegyelemdöfést, mert egy hangos nyögéssel fojtotta magába a levegőt, majd a teste rángani kezdett alattam, a farka bennem, és egy másodperccel később éreztem, ahogy belém lövell. Zihálva ernyedtem el rajta, és még nem tudtam magamról, mikor óvatosan leemelt. Szinte öntudatlan állapotban voltam, és azt reméltem, ölbe vesz, és magához szorít. De ehelyett a talpamra állított, kicsusszant mellettem, és egy szempillantás alatt felkapkodta a ruháit. Mire felocsúdtam, épp a hajába túrt, az ajkát beharapva végignézett rajtam, ahogy anyaszült meztelenül, még mindig lihegve, vállaimat leejtve állok tehetetlenül, majd felém mozdult, de félúton megtorpant, aztán egy elcsigázott sóhajjal visszabillent a sarkaira. Megfordult, és két lépéssel az ajtóhoz ugrott. Rátenyerelt a gombra, mire sziszegve nyílt az ajtó. Még visszanézett rám, így láthatta az arcomon ömlő könnyeket, de habozás nélkül lépett le a lépcsőn, és rohanni kezdett. Csak néztem utána az ablakon át, míg ő is eltűnt a fénykörből, mint Zayn, órákkal korábban. Térdre estem, az arcomat a tenyerembe temettem, és zokogni kezdtem. Soha nem éreztem még ennyire kifosztottnak magam.


.

LXXX. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, de igazából most nem is ez a lényeg...
Szeretnék egy hihetetlenül tehetséges írónőt a figyelmetekbe ajánlani, akit addig fűzögettem, míg sikerült átcsábítanom a Larrys táborba, és belekezdett egy történetbe, amit én bétáztam, és szerelmes lettem bele teljesen. Szeretnélek megkérni benneteket, szavazzatok neki bizalmat, és iratkozzatok fel nála, mert 30 főnél teszi ki az első részt. Higgyétek el, nem fogtok csalódni. Hol izgalmas, hol marcangoló, hol fülledten erotikus lesz, és a szókincsünk is gazdagodni fog, mert nagyon szépen és választékosan ír.

Szóval fogadjátok szeretettel a Don't Look Back-et, Silver Breeze-től... <3 <3

http://dontlookbacklarry.blogspot.hu/

Elkezdődött a turné. Épp Bogotába tartunk. A kezdeti kétségbeesést mára fásult apátia váltotta fel. Harry továbbra is levegőnek néz, és ha lehet, messzire elkerül. Majdnem két hónap telt el, és időközben a fiúk is megszokták az új felállást. Már nem okoz gondot, ki, hova üljön, vagy álljon egy interjún, vagy a fotózásoknál. Egyszerű a képlet. Bárki bárhova, csak mi ne kerüljünk egymás mellé. Zayn általában mellettem foglal helyet, és továbbra is teljes mellszélességgel támogat. Néha elcsípek egy utálatos fintort Harry arcán, mikor átöleljük egymást, vagy sugdolózunk a fellépéseken. De Niall kedvessége is kiérdemel tőle egy-két gyűlölködő pillantást. Már nem érdekel. Sokat rágódtam a dolgokon, és arra jutottam, feleslegesen aláznám meg magam azzal, hogy beszélgetést kezdeményezek vele. Tisztán látszik, hogy esze ágában sincs rendbe tenni a dolgokat, vagyis igazából nincs is mit rendbe tenni. Befejeztük, vége. Nyilván mindketten hibásak vagyunk benne, de már felesleges boncolgatni, ki, hol vétette el a lépést. Mára lényegtelen. Én nem szóltam, hogy baj van, ő talán szándékosan nem vette észre a jeleket, vagyis nem foglalkozott velük. Aztán mikor már konkrét problémák merültek fel, akkor mindketten úgy tettünk, mintha nem is léteznének. Mire kiborult a bili, már késő volt…

De Harry úgy látom, tovább is lépett. Múlthéten láttam egy interjút, ahol egy szőke szépfiú szája széléről törölt le valamit, olyan természetességgel, ami nem hagyott kétséget afelől, milyen viszonyban vannak. A magas, helyes, szőke srác sem lepődött meg a mozdulaton, sőt, el is mosolyodott az intim érintésre, Harry pedig jól láthatóan be volt rá gerjedve. Le se tudta venni a szemét a szájáról, helyette a sajátját harapta, és muszáj volt megérintenie, annyira kívánta. A szívem sokadszor szakadt meg, de ebben az esetben végleg. Amíg nem láttam mással, mindig élt bennem a remény, hogy egyszer talán tisztába tesszük a dolgainkat, de ezután a közjáték után, ezer százalékig biztos voltam benne, hogy esélytelen vagyok.
Mélabúsan ittam magam hullarészegre ismét, és két napig ki se keltem az ágyból.
Mr. Szívdöglesztő viszont jobban néz ki, mint valaha. Sokkal több a szabadideje, hogy nem kell miattam repkednie, se sutyiban eltölteni pár órát, így állandóan gyúrni jár. A teste, mint egy görög istené. A haja már jó hosszú, még szárazon is a nyakába lóg. És láttam róla egy képet, ahol épp egy medencében ökörködik, onnan tudom, hogy vizesen, mikor nem ugrik csigákba, már a vállára ér. Csak a látványtól görcsbe állt a kezem, annyira szerettem volna beletúrni, és az ujjaim között átfuttatni a tincseit. Ez a függőség soha nem fog elmúlni, azt hiszem. Nem birtoklod a szert, tudod, hogy nem is tesz jót neked, de a vágy, hogy hozzájuss, életed végéig elkísér. Egy drogos, vagy alkoholista is csak időlegesen tiszta, amíg az önuralma kitart. De soha nem tudhatja, mikor győzi le a kísértés…

Úton a koncert felé, épp azon agyaltam, hogy jövő héten Argentína, aztán Brazília következik, és hogy megkérem Eleanort, repüljön át pár napra hozzám. Tudom, hogy ő is szeretne megnézni pár dolgot, és jól esne kicsit ellazulni mellette. Csak akkor érzem magam normális embernek, ha velem van. Amit neki köszönhetek, azt soha nem fogom tudni meghálálni. Akkor is kitartott mellettem, mikor a legmélyebb, legocsmányabb önutálatban fetrengtem, és akkor is, mikor én magam úgy éreztem, fel kellene adnom.
Ahogy ezen morfondíroztam, arra lettem figyelmes, hogy egy pillantás égeti az arcomat. Nagyon régen nem éreztem ezt, úgyhogy azonnal felkaptam a fejem, és Harry gyönyörű, zöld szemeibe néztem, de ő azonnal elfordult. Most én néztem merőn, de többé nem pillantott rám, így nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Biztosan azért bámult, mert cefetül nézek ki. Lefogytam 52 kilóra, ami már nekem is kevés. A csontjaim szinte zörögnek, az arcom beesett, amit több napos borostával próbálok leplezni. Fodrászt én sem engedek a hajam közelébe, akárcsak ő. Kettőnk között az egyetlen különbség, hogy ettől ő még jobban néz ki, zabolázatlan, tekergőző tincsivel, én meg úgy festek, mint egy hajléktalan.  Pont leszarom.
A stadionba érve, bemérettük a mikrofonokat. A hangmérnök hiába mondja hetek óta, hogy ennem kellene valamit, mert a hangom csak árnyéka a hajdaninak, és hogy nem tud több kakaót tenni rá, mert amúgy is nazális orgánumom úgy szól, mintha egy befőttesüveg lenne a fejemen. Az evés teljesen hidegen hagy. Egyen, aki éhes. Én nem vagyok. Annyit sikerült elérnem, hogy nem piálok minden nap. Próbálom betartani az íratlan szabályomat, miszerint ha berúgtam, utána két napig egy kortyot sem iszom. Többé-kevésbé sikerül is.
Most például már három napja tiszta vagyok, és xanaxot is csak éjszakára vettem be, de ez ma megborul. Koncertezni nem tudok anélkül. Nem a stressz, nem a lámpaláz miatt, hanem Harry miatt. A látványa totál kikészít, és nem tudok odafigyelni, mert egyfolytában őt lesném, hogy legalább ennyivel etessem a bennem lakó szörnyet, aki napról napra felemészt. Ha beveszem a „leszarombogyót”, akkor legalább a fellépések erejéig el tudom engedni magam, és élvezni a most is hihetetlenül mámoros élményt, ami több tízezernyi ember euforikus boldogságából fakad.

Épp elénekeltük a Rock Me-t, és leültünk a szokásos alakzatba, mikor felcsendült az Over Again zenéje. Nem is figyeltem oda, hisz az én szólóm csak a felénél kezdődik. Zaynnel ökörködtünk valamit, bár tudom, a rajongók jobban szeretik, ha a lassú, lírai számoknál nagyobb átélést tanúsítunk, de nekem ez roppant nehéz. Minden közösen írt, énekelt szám emlékek százait szabadítja rám, amibe újra és újra belehalok. Ezért Zayn mindig bedob egy poént, mikor látja, hogy kezdek megborulni. Most is ez történt, és bár nem emlékszem, épp mivel viccelődött, de hozzá akartam hajolni, hogy válaszoljak, mikor felrobbant a stadion. Olyan sikoltozás hangzott fel, amire még én is felkaptam a fejem. Harry nevét hallottam ki a sikolyokból, ezért először rá néztem, de a piros fényekkel halványan megvilágított, hatalmas színpadon semmi furcsát nem láttam. Hazz a lépcsőn ült, ahol szokott. Felpillantottam a kivetítőre, és a torkomra forrt a szó. Harry sírt. Az lakóháznyira nagyított szemek könnyekben úsztak, az arca megnyúlt, és látszott, hogy alig bírja tartani magát. A szöveg arról szólt, hogy a szakítás után mit érez, és ahogy most énekelte, minden új értelmet nyert  számomra.  Eltátottam a szám a meglepetéstől. Nem volt időm összeszedni magam, mert abban a pillanatban rám került sor. Krákogtam egyet, majd belekezdtem a részembe, de éreztem, hogy villámként cikázik át rajtam egy érzés, és az én szemem is megtelik könnyekkel. Nagy színész vagyok, ezért egy vigyorral lepleztem a dolgot, de a hatalmas vásznakon nem maradhatott rejtve, hogy én is elbőgtem magam. Az én szövegem is ugyanolyan szívbemarkoló volt ebben az értelmezésben, és éreztem, hogy a szívem ismét kettéhasad. Mikor vége lett a számnak, Harry felpattant, és eltűnt a szemem elől. Mikor újra láttam, már nyoma sem volt az egésznek.

Két számmal később, épp a Story Of My Life-ot énekeltük, mikor ismét éreztem az égető pillantást. Odafordultam, de ezúttal nem kapta el a tekintetét. Legalább öt másodpercig néztük egymást, míg egy másik formációhoz kellett indulnunk a színpadon. Az egész testem reszketett, pedig azon kívül, hogy rám nézett, ez égegyadta világon semmi nem történt.
Figyeltem őt, és sikerült elkapnom egyszer-kétszer, ahogy engem néz, általában mikor én énekeltem, és rajta nem volt fejgép. A sötétből is remekül tudtam érzékelni a pillantását, mert a tekintete még mindig égeti a bőrömet, mintha az én külön bejáratú napom lenne. Egyre idegesebb lettem. Nem tudtam mit kezdeni a dologgal. Miért sírt? És miért néz így rám? Egyáltalán hogy néz rám? Az arca komor volt, de a pillantása élt. Egész este láttam rajta, hogy emészti valami. Nem vált be az új fiú? Nosztalgikus hangulatban van? Vagy nagyon is bevált az új fiú, és most döbbent rá, hogy a mi kapcsolatunk egy életre lezárult? Lehúztunk együtt három évet, a legmélyebb sorsközösségben, és kettőt igazi szerelemben. Több mint egy évig párkapcsolatban éltünk, és nagyon, de nagyon szép pillanatokat kaptunk egymástól. Mindketten felnőttünk közben, és a kamaszszerelmet felváltotta az összetartozás érzése. Most ettől búcsúzik. Éreztem, ahogy az utolsó reménysugár is kihuny a szívemben, és a következő alkalommal, egy könnyes mosollyal néztem vissza rá.

A buszban alszunk? –kérdezte Zayn a koncert után. Már éppen rá akartam vágni, hogy persze, mikor eszembe jutott, hogy ma éjjel le sem fogom hunyni a szemem, és valószínűleg végigbőgöm az éjszakát, amihez nem kellene nézőközönség.
- Nem, tesó. Ma valahogy szeretnék egy kényelmes ágyban elnyúlni, és egyedül lenni…ha nem baj.
- Nem, dehogy –válaszolta mosolyogva Zayn.- Akkor legalább skype-olok egyet Perrie-vel - kacsintott rám, amiből tudtam, súlyos netszexbe fog torkollni az este. Elvigyorodtam, és az oldalába bokszolva elfordultam tőle. Még épp láttam a göndör fürtöket, ahogy eltűnnek az ajtóban, mert a gazdájuk sietve lelép a buszról.
Megdobbant a szívem. Azt hittem, Harry már rég elment, Niallel, és Liammal együtt.
- Akkor jössz? –Összerezzentem Zayn hangjára, aki épp a hátizsákját vette a vállára, és elindult a kijárat felé.
- Menj csak, még benézek Otto-hoz, hogy belehallgassak a tegnapi felvételekbe –hazudtam. Zayn csak bólintott, aztán összepacsiztunk. Néztem, ahogy hosszú lépteivel átszeli a dühöngőt, míg el nem tűnt a sötétben a pálya szélénél. Csak álltam, és bámultam a semmibe. Nem voltak gondolataim, nem is léteztem. Nem engedtem, hogy az agyam kombinálni kezdjen. Nyugalmat akartam, és csendet. Kívül, és belül is. Beveszek két bogyót, döntöttem el.
- Lou! – egy mély hang szólított meg, mire összerezzentem. – Itt alszol? –kérdezte Pete, és mellém lépett.
- Még nem tudom –válaszoltam őszintén.
- Valami baj van? – A barna, sokat látott szemek úgy vizslatták az arcomat, mintha belelátna a fejembe.
- Igen, de csak a szokásos, Pete. Ne aggódj. Kicsit kiszellőztetem a fejem, aztán eldöntöm, átmegyek-e a hotelbe.
- Jó, csak nem akarok kiszúrni a sofőrrel. Mit mondjak, meddig várjon? –kérdezte, de a szeme még mindig engem fürkészett.
- Küldd el nyugodtan! Legfeljebb hívok egy taxit, és Brett átkísér, ha úgy döntök.
- Oké, ez jó megoldás –válaszolta a biztonsági főnök, és biccentett. Kezet ráztunk, ő is elsétált, és én ott maradtam egyedül, a hatalmas stadion hátsó traktusában. A szerelők a színpadot bontották, de rám se hederítettek, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyedül voltam, de emberek között. Nagyot sóhajtottam, aztán felléptem a három lépcsőfokon. Leoltottam a lámpát, csak a kis olvasót hagytam égve az ágyam fölött. Úgy döntöttem, megpróbálom gyógyszer nélkül. Nem éreztem, hogy befeszültem volna. Inkább iszom egy whiskyt, megkeresem a fülhallgatóm, és futok egy órát, hátha azzal sikerül lenyugtatnom kissé zilált idegrendszeremet. Kitöltöttem az italt, két jégkockát is dobtam bele, aztán a kivilágított, de teljesen kihalt stadiont néztem, miközben elkortyoltam.
Felvettem a joggingomat, a futócipőmet, és egy hajpánttal felfogtam a hajam. Bemelegítettem a futópálya szélén, amiről már leszedték a műanyag borítást, amivel a koncert alatt védték, majd nekilendültem. Aztán róttam a köröket rendületlenül, a zenét teljes hangerőre állítva.


.

LXXIX. Fejezet

Sziasztok!

Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét kívánok.
Nehezen szülöm meg  mostani részeket, biztosan érzitek is rajtuk.... de hát ez van.
Remélem azért még vagytok itt egy páran, akik olvassátok..

Puszillak benneteket: Becca

Eltelt egy hónap. Egy hónap nélküle. Egy hónap, ami eddigi életem legmagányosabb, legkilátástalanabb, leggyűlöletesebb időszaka volt.  Gyűlölet… Utálom a világot, ami kimondatlan szabályaival skatulyázza be az életemet, rühellem magamat, amiért más vagyok, mint az átlagemberek, és gyűlölöm Harryt, amiért elfogadta a döntésemet.
Kisétált az életemből, és egyetlen egyszer sem próbálta helyrehozni a dolgokat. Persze, rájöttem már, hogy régóta várta ezt a lépésemet, és kapóra jött neki, mikor én mondtam ki helyette. Mégis vártam, reméltem, hogy a hiányom majd benne is elindít valamit. Valamit, ami arra készteti, hogy ismét megkeresse az utat, ami hozzám vezet. Hiányzik…
Minden nap, minden órában, minden percben. Nem az a Harry hiányzik, aki az utolsó hónapokban volt, hanem az, akit több mint három éve megismertem. Az önfeledt, játékos Harry, Mr. Szívdöglesztő, Mr. Morcos, és Mr. Szexisten. A fiú, akibe beleszerettem. Mára Mr. Világura, akinek a lábai előtt hever a föld összes nője, és meleg pasija egyaránt. Annyira megváltozott, hogy sokszor elgondolkozom, ha most ismerném meg, vajon beleszeretnék-e?
Nem tudom eldönteni, mert velem olyan távolságtartó és kimért, még elképzelni is képtelenség, hogy valaha is közünk volt egymáshoz.
A szakítás után nem láttam három napig. Az idő elrepült, mert ki se józanodtam egy pillanatra sem. Zayn rázott gatyába, amikor nyilvánosság elé kellett lépnünk, és neki is több órás megfeszített munkája volt benne, hogy emberi formát öltsek, mire a kamerák kereszttüzébe kerültünk. Olyan idegbeteg voltam, mikor beültünk a ház előtt várakozó autóba, hogy a kezem reszketését sem tudtam elrejteni. Zayn csak nézett, sötét szemei az arcomat fürkészték, és az állán vibrált egy ideg.
- Lou, ez így nem mehet tovább. Muszáj elmenned egy dokihoz, és felíratni valamit. Szörnyű állapotban vagy.
- Kösz a biztatást, tesó! Sokat segítettél.
- Figyelj ide Louis! – Ha a keresztnevemen szólít, az sok jót nem jelent. – Tudom, hogy a poklok poklát éled át. Értem a döntésedet, és kivételesen Harryt is megértem, amiért nem keres. Ha azt, és úgy mondtad neki, ahogy nekem elmesélted, én is kitépném inkább a nyelvemet, minthogy még egyszer könyörögjek neked. Nem tudom, mi lenne erre a megoldás, de ha ennyire mélyre süllyedsz, és tartósan ott is maradsz, kurva nehéz lesz kimászni a gödörből, amit magadnak ástál.
- Oké! De most alkalmatlan vagyok a filozofikus halandzsádra.
- Te mindig találsz kibúvót, Lou! De nem fogom engedni, hogy ezt tovább csináld. Három napja hullarészeg vagy, nem eszel, nem alszol, csak kómában fetrengsz. Jó ez, és biztosan segít abban a pillanatban, de ennyi elég volt ebből. Most vedd ezt be! – a zsebéből előhúzott egy levél gyógyszert, és kettőt kinyomott belőle a tenyerébe, majd a kezembe adta. Az italhűtőből kivett egy ásványvizet, és letekerte róla a kupakot is, mert remegő kezemmel nehezen boldogultam volna. – Fél órád van, hogy összeszedd magad. Harry már ott van. – Ahogy kiejtette a száján Hazz nevét, a gyomrom elindult felfelé, és egy pillanatra azt hittem, lehányom Zaynt, és magamat is, hogy remek formában érkezzünk a vörös szőnyeghez. Gyorsan belekortyoltam a jéghideg vízbe, és éreztem, ahogy üres gyomromig hűsíti le a nyelőcsövemet. Kérdezés nélkül bedobtam a két bogyót, és miután lenyeltem, lehunyt szemekkel dőltem hátra az ülésen. Csak arra koncentráltam, hogy levegőt vegyek, és el ne hányjam magam.
Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor éreztem, hogy ökölbe szorított kezeim ellazulnak, és a remegés megszűnik. Még pár percig próbáltam semmire sem gondolni, csak hagyni, hogy a szer átjárja a testemet. Akkor nyitottam ki a szemem, mikor a homlokomról felszáradt a verejték, a nyakam fájni kezdett, mert addig folyamatosan feszítettem, és a hátam is ellazult. Felnyúltam, megmasszíroztam a tarkómat, majd hatalmasat sóhajtottam.
- Jobb már? –kérdezte Zayn, én pedig lebiggyesztettem a számat, a homlokomat összeráncoltam, és csodálkozva állapítottam meg, hogy semmi bajom.
- Sokkal! –válaszoltam, mire halvány mosoly kúszott az ajkára, és megveregette a vállamat. – Mi ez a csodaszer? Kell nekem!
- Lószart! Hogy számolatlanul kapkodd nekem. Menj el ehhez a fószerhez, majd ő megmondja, mit szedhetsz és mennyit, ha egyáltalán szükség van rá! –nyomott a kezembe egy névjegyet, amin egy pszichiáter száma állt.
- Dilidoki? Komolyan? – néztem rá szemrehányón. – Nem is egy pszichológus? Egyből pszichiáter?
- Csak az írhat fel gyógyszert te seggfej! Ha csak kanapén fekve akarsz mesélgetni az életedről, akkor menj terapeutához. Ez Perrie dokija, teljesen megbízható, és halálosan jó fej. – A keze még mindig a vállamon nyugodott, és a csokibarna szemekbe nézve láttam az aggodalmat.
- Perrie is agykurkászhoz jár? –kérdeztem döbbenten, és az ujjaim között forgattam a kis kártyát.
- Igen, Lou. Ő is. Néha nem tudja kezelni a népszerűségből adódó problémákat, meg azt, hogy hetekig nem találkozunk… - Éreztem, hogy azt akarja mondani, „pont mint te”, de elharapta a mondat végét. Kicsit megnyugtatott a tudat, hogy nem egyedül vagyok ekkora kretén, mások is küzdenek hasonló bajokkal.
- Oké. Holnap felhívom –egyeztem bele, és a zakóm belső zsebébe csúsztattam a névjegyet. Lenyitottam a plafonra szerelt tükröt, megállapítottam, hogy a háromnapos borosta ápol és eltakar, megborzoltam Robinson Crusoe-ra hajazó sérómat, és elvettem Zayntől a felém nyújtott szemcseppet.
- Már olyan vagy, mint egy kibaszott ápolónő – mondtam, miközben hátrahajtottam a fejem, hogy ne folyjon le az arcomon a lötty.
- Ja, bazmeg… Úgy is érzem magam –közölte elgyötörten, aztán mindketten felnevettünk. Soha nem köszöntem meg, amit értem tesz, pedig lassan a lista nem férne rá egy vécépapír gurigára sem.
Mikor bekanyarodtunk a hatalmas, gyönyörűen kivilágított és feldíszített színház elé, már több száz méterről megláttam Harryt, aki kimagaslott az őt körülvevő tömegből, és interjúkat adott. A gyomrom összerándult, de a görcs csak árnyéka volt annak, amit az elmúlt napokban éreztem, és az idegeim nem adták át egymásnak a pánikjelzést. Elégedetten fújtam ki a benntartott levegőt, és Zayn felé biccentettem, aki a karomat fogta, és oldalról, félve nézte a reakciómat.
- Minden rendben! – suttogtam, és bár a hangom csak rekedt krákogás volt, mégis úgy éreztem, megbirkózom a dologgal.
Mikor az autó magállt a vörös szőnyeg mellett, a sötétített üvegen át láttam a több száz, felénk irányuló kamerát és fényképezőgépet, a tömeg pedig várakozásteljes csendbe merevedett. Vártak, amíg ki nem derül, ki száll ki az limuzinból. Azonnal Harry felé néztem, aki tudta, hogy mi érkeztünk meg, ezért egy pillanatig szinte átnézett az üvegen, (amin persze ő sem láthat át), aztán az arcára kiismerhetetlen kifejezés költözött.
Zayn szállt ki elsőnek az autóból, én szorosan mögötte léptem az aszfaltra, és a vállai takarásában lépkedtem, amíg csak lehetett. Mikor megállt, tudtam, hogy nem halogathatom tovább. Mellé sasszéztam, és először Niallre néztem, akinek olyan ijedt volt az arca, hogy megsajnáltam. Biccentettem, hogy jelezzem, minden rendben, majd Liamre nézve elmosolyodtam, végül Harryre pillantottam, aki épp egy mikrofonba beszélt. Csak egy másodpercre akadt össze a tekintetünk, de megfagyott a vérem. Szemrebbenés nélkül folytatta a mondatot, és még csak nem is köszönt. Egy kar fogta át a vállamat, és finoman megszorított. Hálásan dőltem Zaynnek, és hagytam, hogy magával rángasson az épület felé.
Az est további része hasonló hangulatban telt, ahogy az elmúlt hónap összes napja is. A fiúk magától értetődően álltak mindig közénk, hogy nekem könnyebb legyen. Harminc nap alatt egyetlen szót sem váltottam Harryvel, aki ha kényszerből hozzám kellett volna hogy beszéljen, akkor sem nézett rám, és általában egyes szám harmadik személyben beszélt valaki másnak, mintha ott sem lennék. Minden alkalommal újabb hegyes, gyilkos kis tűt szúrva, amúgy is haldokló szívembe.

- Nem megyek! –mondtam századszor is Eleanornak, aki rendületlenül győzködött, hogy utazzunk el valahová. Már javában folytak a turné előkészületei, de volt négy nap szünet, ő pedig feláldozta volna magát, hogy kicsit kirángasson a depressziómból.
 - Lou, az isten szerelmére! Mondj egy helyet, amit megnéznél, bárhol a világon, és menjünk el. Kedden reggel elrepülünk, és csak péntek este jövünk haza. Ne mondd, hogy nem lenne kedved valami meleg helyen eltölteni két nyugodt napot. Csak fekszünk a nyugágyon, koktélozunk, és pihenünk.
- Mást se csinálok, csak fekszem, és iszom –jelentettem ki, mire újra felsóhajtott.
- Pontosan ezért. Nem mindegy neked, hogy hol csinálod? Nekem nagy szükségem lenne egy kis napsütésre. – Tudtam, hogy azért mondja, ő akar mindenáron elutazni, hogy ezzel hasson a lelkiismeretemre, de ezúttal könnyebben feladtam, mint máskor.
- Két hét múlva Dél-Amerikába megyünk, úgyhogy sok is lesz a napsütésből, de ha te ragaszkodsz hozzá, akkor nézd ki, hová menjünk, foglalj repjegyet, és induljunk! –adtam be a derekamat.
- Jipppi! Szuper! –ujjongott a telefonba, és már mondta is, hogy Omanba megyünk.
- Remek –mondtam, bár a hangom minden lelkesedést mellőzött. Aztán leráztam szegényt, arra hivatkozva, hogy indulnom kell a stúdióba, majd újabb estét szenteltem a dilidokitól kapott xanax, és az ital kölcsönhatásainak vizsgálatára.


Az utazás jobb volt, mint amire számítottam. Második napra tisztult ki a fejem az egy hónapos delíriumból, mert El megfosztott a bogyómtól, és elrángatott jetskizni, ami annyira élvezetes volt, hogy pár órára elfeledtette velem, milyen silány és üres az életem.  Közben kifeküdtünk egy magányos kis sziget rejtett, homokos partjára, és beszélgettünk. Kínosan kerültük a Harry témát, helyette Eleanor mesélt az egyetemi élményeiről, és egy fiúról, akit Maxnek hívnak, és aki egyre közelebb kerül a szívéhez. Örültem neki, hogy talált valakit, aki felkeltette az érdeklődését, és ahogy hallottam, talán végre egy arra érdemest.
- Küldött egy kazal rózsát, és utána hívott csak fel, hogy elhívjon vacsizni. Azt se tudja, mi az a One Direction, lévén normális fiatal férfi, így hidegzuhanyként érte, mikor elmeséltem neki a szitut, a második randinkon.  Már abban reménykedtem, hogy megcsókol, de úgy ledöbbent attól, hogy én egy világhírű popsztár barátnője vagyok hivatalosan, hogy nekem kellett kezdeményeznem. Akkor meg attól volt kiakadva szerintem.
- És miért csak most meséled el? –kérdeztem, enyhe szemrehányással a hangomban.
- Mert úgy nézett ki, ez a kapcsolat is az előzőek sorsára jut. Eltűnt egy hétre, és emésztgette a történteket, mire végre felhívott. Addig teljesen be voltam tojva, hogy olyan valakit avattam be, aki nem érdemelte meg a bizalmamat –mosolyodott el végre.
- És? Ezek szerint más? – Felkönyököltem, mert kezdett érdekelni a dolog.
- Úgy tűnik… De nem akarom elkiabálni. Négyszer randiztunk, és az utolsó kettőn már kezdett magára találni.
- Csak nem? –kérdeztem, és meghúzogattam a szemöldököm.
- Nem, Lou. Nem feküdtem le vele, ha erre célzol ezzel az idióta arckifejezéssel. – Felnevettünk. – Nekem nem megy ez ilyen gyorsan, plusz komolyan meg kell bizonyosodnom róla, hogy normális, megbízható pasi. Tudod jól, mekkora bajunk lehet belőle, ha kiderül a dolog.
- Ne ezzel foglalkozz El! Bejelentjük, hogy szakítottunk, és máris kezdheted az új életed.
- Nem egészen… - felhősödött el a tekintete.
- Miről beszélsz? –Hirtelen ültem fel, mert éreztem, hogy itt valami olyasmi van a háttérben, amiről nem tudok.
- Öhhhmmm… Aláírattak velem egy szerződést…
- Micsoda? Mikor? És miért nem tudok róla?
- Ne idegesítsd fel magad! Még akkor, mikor előkerültek a képek, meg a hangfelvételek. Azt mondták, a te biztonságod érdekében cselekszenek, mert mindenki gyanús, aki tudott rólatok Harryvel, és az én érdekem is, hogy le legyek védve.
- Mi a fasz? És mi van benne? – már fel is álltam, és meredten néztem a homokban, nyugodtan üldögélő lányra.
- Hogy a szerződésetek lejártáig hivatalosan nem lépek ki a kapcsolatból.
- Normális vagy? Nem ebben egyeztünk meg! Az még nagyon messze van. – Éreztem, hogy majd felrobbanok. – Tönkretetted az életed! –kiabáltam rá.
- Lou! Higgadj le. Nem tettem tönkre semmit. Eddig is így volt, semmi olyan nem történt, ami bármilyen változást hozott volna az életembe. Meghoztam a döntésemet. Akkor úgy gondoltam, ettől nagyobb biztonságban vagytok, és nekem ez nem volt nagy áldozat.
- De most az lesz basszus, ha emiatt elveszíted Maxet, aki esetleg komolyabb is lehetne.
- Ne parázz már! Ha tényleg komolyabb, akkor meg fogja érteni, és megtanul vele együtt élni. Ha nem… ha azt mondja, ezt nem veszi a be a gyomra, akkor nem is igazán akart tőlem semmit. Ez egy remek szűrő is egyben. Nyugalom.
- Nem tudok lenyugodni, El. Mi a faszomért nem mondtad? Miért nem kérdeztél meg erről?
- Lou! Csitulj már le! Akkora volt a zűrzavar, nem akartalak ezzel is terhelni.
Fújtattam, mint egy bika, és le-fel szaladgáltam a parton. Nem is értettem hogy El, aki egy rendkívül értelmes nő, hogy mehetett bele ilyesmibe.
- Te is aláírtad a tiédet. Nem hibáztathatsz! –mondta, és lehajtotta a fejét.
- Igen, tudom – lágyultam el, mikor rájöttem, mennyire igaza van. – Csak tudod, most… hogy Harry már nincs velem… - Leültem mellé a homokba. – Olyan értelmetlen ez az áldozat. Ha visszamegyünk, beszélek a menedzsmenttel, hogy így jelentőségét vesztette az egész, engedjenek el!
- Nem beszélsz te senkivel! – kiáltott rám El, és magabiztos, dühös hangja annyira meglepett, hogy felkaptam a fejem. – Az, hogy most nem vagy együtt Harryvel, mert idióták vagytok, semmit nem jelent. Majd kiheveritek, kibékültök, és nagyobb lesz a szerelem, mint régen.
- Ugyan már kisszívem, hogy mondhatsz ilyen butaságot?! – húztam lekezelő, féloldalas mosolyra a szám. – Harry le se szar. Rég túl van az egészen.
- Lou, te tiszta hülye vagy, komolyan! – Ismét meglepett a hangnem. – Harry épp annyira ki van borulva, mint te. Csak ő úgy kezeli, hogy kifelé nem látszik más, csak a fapofa. De mi jól ismerjük… főleg te! Hogy a picsába nem tudod, hogy a pókerarc nála az utolsó védelmi gát? Hogy ezt csak akkor használja, ha már kifogyott az eszközökből. Harry a legérzelmesebb fiú, akit valaha láttam. Az, hogy egy hónapja hozzád sem szól, pontosan arról árulkodik, hogy még arra sem képes. Egyből összeomlana, ha csak szót kellene váltanotok. Néztem az interjúkat, a fellépéseket, és én látom, mennyire szenved. Te hogy nem veszed észre? Mit beszélsz be magadnak már megint? – Hallottam, amit mond, és nagyon szerettem volna elhinni, de az agyam egészen mást sugallt.
- El! Komolyan. Te is olyan vagy már, mint a többi Larryshipper. Ne képzeljetek bele minden légvételbe, és öntudatlan kézmozdulatba komoly érzelmeket.
- Jaj bazmeg! Te meg olyan vagy, mint egy idióta. Láttad, miket tesznek fel rólunk? Láttad, miket tesznek fel rólatok? A rajongók, pláne, akik tényleg a szívükön viselik a sorsotokat, és drukkolnak, hogy legyen elég erőtök végigcsinálni, amíg szabadulhattok, és boldogan élhettek, pontosan látják, mi történik a valóságban. Olyanok, mintha a pulzusotokon tartanák az ujjukat. Percre pontosan rájöttek, mikor vesztetek össze, mikor vagytok boldogok, sőt… azon röhögök, mikor azon veszekszenek, ki volt felül előző este, és kikockázzák a videókból, hogy ültél le… Fáj-e a segged, vagy Harryé.
- Nekem már rég nem fáj a seggem – nevettem fel. - Valószínűleg nem is fog egyhamar. És ha őszinte akarok lenni, el se tudom képzelni, hogy bárkivel is közelebbi kapcsolatba kerüljek –vallottam be végül.
- Én se. Ugyanis te Harryhez tartozol, és ha a fene fenét eszik, akkor is rendbe kell hoznotok a kapcsolatotokat! –jelentette ki Eleanor meggyőződéssel.
- Nincs mit rendbe hozni, mert már nincs kapcsolatunk – motyogtam.
- Oké, Lou. Most magadat véded ezzel a hozzáállással, de egyszer szembe kell nézned vele, hogy hülye voltál, és bocsánatot kell kérned Harrytől.
- Nekem? – Nem lettem dühös. Most először elgondolkoztam a dolgon. –És mi értelme lenne? Nem kellek már neki, nem érted? – A hangom kétségbeesett volt, bármennyire próbáltam uralkodni rajta.
- Oké. De ha nem is lesztek már egy pár, Harry akkor is a legjobb barátod. A barátságotokról akkor sem szabad lemondanod. Azért pedig meg kell tenned, hogy tiszta vizet öntesz a pohárba. De előbb rá kell jönnöd, mi zajlott le benned.
- Ugyanazt mondod, mint a dilidokim – szögeztem le neki.
- Pedig nem beszéltünk össze –nevetett fel.
- Totál úgy néz ki a dolog…
- Nem csak idióta vagy, hanem paranoiás is –mondta El, aztán nevetve rám ugrott, és lebirkózott a homokba.


.