LXXXVI. Fejezet

Sziasztok!

Szép napot! Kezdődjön jól a vasárnap reggeletek!

A másik, számomra szenzációs hír, hogy megjelenik a könyvem. Még fel sem tudom fogni. Remélem mindannyian tisztában vagytok vele, hogy ezt csakis NEKTEK köszönhetem... Ha nincs a More Than Friends, és a fogadás, sosem született volna meg A tanítvány, és még mindig az unalmas, szürke napjaimat élném, mikor arról álmodozom, hogy egyszer csinálok valami különlegeset.

Most, hogy valóra válik az álmom, még mindig rátok van szükségem...
Kérlek Benneteket, lájkoljátok a könyv facebook oldalát (twitter és honlap még készül).
Nem lesznek obszcén, sértő posztok, semmi ami zavaró lehet a falatokon. Kifejezetten a könyvről, és a folyamatról értesülhettek, ami a kiadásig még hátravan. Lesznek extra tartalmak, A tanítvány kettőből részletek, nyereményjátékok, és sok más izgalmas dolog. Egy profi csapat fogja gondozni a könyveket, remélem minden szuper jól fog sikerülni....

Előre is köszönöm, hogy még ebben is a segítségemre lesztek, hisz nélkületek sehol sem tartanék.

Itt a link a facebookhoz:

https://www.facebook.com/pages/A-tan%C3%ADtv%C3%A1ny-Egy-fanfiction-reg%C3%A9ny-sz%C3%BClet%C3%A9se/796578913803790?fref=photo

- Ne hisztizz már, ez nem fájhat annyira! - mondta Lou, és közben nagyon röhögött. A tetováló mester a csípőm fölé hajolt, én pedig összeszorítottam a fogaimat, és az orromon át igyekeztem lélegezni. Egy kis tetkó, közvetlenül a combom felső szélénél, az egész nincs több öt centinél. „Brasil”. Ez a felirat fogja díszíteni ott a bőrömet amíg élek, és a gondolatra megdobbant a szívem. Soha nem felejtem el ezt az országot, a tegnapi estét, és örökre hálás leszek azért, hogy visszakaptam Louist.
Persze, csak mint barátot, de akkor is.

Két héttel ezelőtt, a perui koncert alatt végig magamon éreztem a pillantását, és milliószor kerestem én a tekintettemmel. Majdnem, mint évekkel ezelőtt. Most kicsit más volt a töltete az egésznek, de azért a játékosság és az izgalom, hasonló volt, mint régen. Tudtam, hogy elolvasta a levelemet, vagy legalábbis beleolvasott, de mivel nem láttam rajta, hogy kiakadt volna, pozitívan álltam a dologhoz. Mikor lement az utolsó ráadás, sietve igyekeztünk a kocsik felé, de Zayn meghúzta a karomat, és megtaszított az ő autójuk felé, ő pedig beérte Niallt, és átkarolva súgott neki valamit. A szöszi hátrapillantott, közben nagyot bólintott, majd megszaporázták a lépteiket. Hamarabb szálltak be a száz méterrel előrébb álló kisbuszba, mint mi, Louisval a miénkbe. Nem tudtam mi történik, de persze sejtettem, hogy miről lehet szó.
Csendben vártam, míg a biztonságiak is bemásznak előre, de a tenyerem izzadni kezdett, és éreztem, ahogy emelkedik a pulzusom. Mire elindultunk, már a torkomon éreztem a szívverésem, és a fülemben is lüktetett a vér.
- Hazz! - fordult hozzám Lou, és bennem megállt az ütő. - Olvastam a leveledet, és azóta azon agyalok, mit válaszolhatnék rá. És tudod, - mély levegőt vett és csak ekkor nézett a szemembe - annyi minden kavarog most a fejemben. Adj egy kis időt, hogy rájöjjek, mit érzek. Vannak még kérdéseim, amiket muszáj letisztáznunk, de ez a nap nem alkalmas rá… - halkult el a hangja.
- Megértem - vágtam közbe, mert éreztem, amit még kisajtolna magából, már csak felesleges szócséplés lenne. - Nem akarok erőltetni semmit, Lou. Csak azt akartam, hogy tudd, és könnyebb volt leírni, mint elmondani - sütöttem le a szemem. - És a délutáni dolog… - mély levegőt vettem, de nem tudtam ránézni.
- Bocsáss meg! Az aztán tényleg meggondolatlanság volt - mondta hirtelen, én pedig lenyeltem, amit még mondani akartam. - Holnap megbeszélünk mindent, jó? - kérdezte, és az arcomat fürkészte. Furcsa volt a visszatérő őszinteség, amit rég nem tapasztaltam a közelében, és valamiért melegséggel töltött el. Még akkor is, ha nem azt a választ kaptam, amiben titkon reménykedtem.
- Oké! - bólintottam. - Persze. - Igyekeztem annyi pozitív kisugárzást beleadni, amennyit csak tudtam. Louis elmosolyodott, odahajolt, és aznap már a második baráti puszit nyomta az arcomra. Ez is több mint a semmi, nem igaz?

Már Brazíliában, a koncert után, a szálloda különtermében folyt a buli ezerrel. A személyzet és mi is felpörögve tomboltunk, és egymás után döntöttük le a koktélokat. Kellemesen oldott volt a hangulatom, bár én már nem szálltam be a füvezésbe, amit a többiek műveltek. Nem akartam megint elveszteni az önuralmamat. Ha leiszom magam, akkor legfeljebb valakinek a vállán fogok pityeregni, leginkább Niall, vagy Lou, a fodrászunk vállán, de nem rángatom a másik névrokont a szobámba. Márpedig ettől rettegtem teljesen.  (Peruban időt kért, és azt mondta, másnap megbeszéljük a dolgokat, de erre nem került sor, és azóta is teljesen össze vagyok zavarodva. Már nem viselkedünk annyira furcsán, talán inkább barátian, de mivel semmit nem beszéltünk meg, és úgy tűnt, Lou nem is igazán akarja, lassan beletörődtem a dologba. Igyekeztem természetesen viselkedni vele, néha még viccelődtünk is, de azért a feszültség ott vibrált a levegőben. Nekem szükségem van a szavakra, neki kevésbé. Ő ösztönlény, én meg egy földhözragadt idióta vagyok. Mindegy, annyit azért tudok róla, hogy erőltetni nála semmit nem lehet, mert akkor kiakad, és olyasmit mond, vagy tesz, amit ha meg is bán később, vissza nem szívja soha. Igazi bak.)
 Felszabadultan óbégattuk az ismert világslágereket, és hajnalig táncoltunk. Később, mikor a szobámból néztem a halványodó csillagokat, halkan kopogtak. Megrökönyödve néztem az ajtóra, hátha csak képzelődtem, de a kaparászás megismétlődött.
Kimásztam a párnák közül, és imbolygó léptekkel botorkáltam odáig, majd kitártam az ajtót. A küszöbön Louis állt, egy kinyúlt pamutmelegítőben, és a régi kék pólómban, ami már teljesen kifakult.
- Persze, hogy a barátod akarok lenni! - mondta habozás nélkül, majd sarkon fordult, és elsietett a folyosón. Tátott szájjal, bambán néztem utána, amíg be nem csukódott mögötte saját szobájának ajtaja, és az agyam próbálta feldolgozni, ami történt. Utána menjek? De minek? Ha lett volna még mondandója, nem szalad el. Lassan evickéltem vissza az ágyamba, aztán pislogás nélkül néztem a plafont, és agyaltam, míg a jótékony álom magával nem ragadott.
Hangos kopogásra ébredtem, ami nem volt olyan izgalmas, mint a hajnali látogató.
- Harry! Ébresztő! Fél óra és indulunk - kiabált Niall, én pedig az oldalamra fordulva felnyögtem. Másnapos voltam, és hulla fáradt. Nagy nehezen összeszedtem magam, bár egy szürke kockás flanelinget vettem magamra, mert hirtelen azt se tudtam, melyik földrészen vagyunk. Csak akkor eszméltem rá a baklövésre, mikor már a mikrobuszban ültem, és végignéztem a többieken, akik javarészt ujjatlanban voltak, vagy pólóban. Már mindegy! - mondtam magamnak, és a kalapom alá tűrtem izzadt tincseimet, aztán megigazítottam a napszemüveget az orromon. Felvittek minket a Megváltó Krisztus szoborhoz, ahol már várt ránk Ben és a stáb, valamint egy rakat fotós és rajongó. (Soha nem fogok rájönni, hogy képesek a legváratlanabb helyeken is pillanatok alatt csapatostul megjelenni.) Csak túl akartam esni az egész felhajtáson, de mikor kiléptem a mellvéd szélére, és megláttam az alattunk elterülő várost, az Óceánt és szemben a Cukorsüveghegyet, valami hihetetlen nyugalom árasztott el, megszűnt a külvilág zaja, és csak bámultam a csodát, ami a szemem elé tárult. Zayn lépett mellém, aztán Niall a másik oldalamra, és mikor egy kis kéz megfogta a karomat, olyan örömöt éreztem, amit már nagyon régen nem.
Louis közénk furakodott, és ahogy a poharamat fogva álltam, óvatosan átnyúlt a hónom alatt, és összefűzte az ujjainkat pár perc erejéig. A mozdulatban nem volt semmi több, csak egy apró jelzés, hogy komolyan gondolja, építsük újra, amit csak lehet, de nekem majd kiugrott a szívem a mellkasomból. Éreztem a finom ujjakat, amik leheletnyi érintéssel simogatták a kezemet, és a vállamnak dőlő, vékony kis testet. Abban a másodpercben semmi sem tehetett volna boldogabbá. Nem szóltunk egymáshoz, csak kiélveztük a pillanatnyi békét. Láttam Zayn pillantását, aki mellettünk állt, és a másik oldalról Liamét is, de akkor nem érdekelt.  Louis lassan elhúzta a kezét, aztán felnevetett Niall beszólásán. Szelfiztünk, ökörködtünk, fotózkodtunk a rajongókkal, de közben odaálltunk, ahová Ben mondta, és hagytuk, hogy kismillió kép készüljön rólunk. Néha összenéztünk Louisval, és a jól ismert meghittség visszaköltözött a szívembe, ahogy szavak nélkül is tudtunk kommunikálni. Szinte éreztem, ahogy feltöltődöm, a fáradtság eltűnik a testemből, és kirobbanó energiák töltenek meg.
Erőszakkal űztem el a sötét gondolatokat, és csak arra koncentráltam, hogy boldognak érzem magam.

Miután lejöttünk a kilátóból, kaptunk három óra szabadidőt, természetesen testőrökkel együtt, de már ez sem érdekelt. Odaléptem Louishoz.
- Eljössz velem tetováltatni? - kérdeztem minden bevezetés nélkül. Rám nézett, a szemöldökei felszaladtak magas homlokán, a szemei is kérdőn fürkésztek egy pillanatig, de aztán elmosolyodott, és egyszerűen bólintott. Odafordult Zaynhez, közölte, hogy mi most elmegyünk, és majd találkozunk a szállodában, aztán a vállára vette a hátizsákját, és magától értetődően igazodott a lépéseim ritmusához, ahogy mindig is. Bár alacsonyabb nálam, hosszú lábaival mégis pont akkorákat lép, mint én. Olyan egyformán mozgunk az együtt töltött évek után, hogy a színpadon is döbbenetes látvány, ha valaki jól megfigyeli.
Írtam egy üzenetet Ednek, hogy mondjon egy címet, hova menjek tetováltatni Rióban. Tőle megszokott módon, öt perc múlva jött a válasz a megbízható szalonról, ahol már várnak. Mikor beszálltunk a kocsiba, Loura néztem. Mellettem ült és mosolygott. Bemondtam a címet a sofőrnek, aki azonnal beütötte a GPS-be, és indexelve kanyarodott ki a parkolóból.

Mikor a piercinges, kecskeszakállas, nagydarab fazon felemelkedett és elégedetten nézegette a munkáját, hasizomból én is felhúztam magam, és megcsodáltam a finom kis betűkkel írt feliratot, aztán Louis csillogó szemeibe néztem, és elvesztem a pillantásában. Késztetést éreztem, hogy lehúzzam és megcsókoljam, de figyelmeztettem magam, hogy ezt többé nem tehetem meg, mert csak barátok vagyunk.
- Szép lett! - mondta kedvesen, ahogy ő is szemügyre vette. Eszembe jutott, milyen mérges volt, mikor az első tetoválással állítottam haza, és hogy mekkora vita volt belőle. Ellenezte, hogy valaki egy életre elcsúfítsa a bőrét. Szerinte az emberek változnak, és évekkel később mindenki megbánja, hogy magára varratja az akkor tetsző motívumot, vagy az éppen sokat jelentő szót, jelet. Kellett pár hónap, míg megbarátkozott a gondolattal. Nem sokkal később ő is beadta a derekát, és egy interjúban vallotta be először, hogy kezdi megkedvelni a tetoválások látványát. Akkor még azt mondta, saját magán nem, de rajtam szereti őket. Aztán jött az első, apró kis tetoválás a bokáján, és onnan nem volt megállás. Mára a fél karja ki van varrva, a mellkasán ott a soha le nem törölhető mondat, ami mára biztosan mást jelent neki, mint mikor csináltatta, de mindig új értelmet nyer az idő múlásával, és amitől semmi pénzért meg nem válna.
Számtalan közös tetoválásunk van, szinte csak az, és amíg együtt voltunk, mindig melegséggel töltött el, ha a zuhany alatt állva ránéztem valamelyikre. Mára mindez inkább fájdalmat okoz, de most is szeretem őket, egytől egyig.
Kicsit nehézkesen tápászkodtam fel, és a bőr megfeszült a friss tűszúrások körül, de ez az ismerős érzés inkább kellemes volt számomra.
Lou! - fogtam meg a karját, mielőtt kiléptünk az ajtón. Rögtön visszafordult, és kíváncsian nézett rám. - Azt mondtad, vannak még kérdéseid.
- Igen, de közben rájöttem, hogy nem akarom feltenni őket. Most jól érzem magam, és bár egy csomó mindent tudni akarok, be kell látnom, a tudás nemcsak hatalom, hanem teher is. Ha megkapom a válaszokat, lehet, hogy megint eltávolodunk egymástól, és ezt nem akarom. Inkább kibírom a tudatlanságot, és együtt élek a kétségeimmel, mintsem megtudjam a sokkal fájdalmasabb igazságot. Talán egyszer…évek múlva… - nézett el mellettem, mintha a jövőbe látna.
- Oké, ahogy akarod. Nagyon sokat jelent nekem, hogy visszakaptalak, hacsak félig is. Ugye megértetted, amit írtam? - Bizonyosságot szerettem volna, hogy tudja, én még mindig szeretem.
- Igen, Hazz. Azt hiszem, megértettem. Majd kialakulnak a dolgok. Mindenhez idő kell.
- Igen, mindig ezt mondod - mondtam elgyötörten.
- Mert így is van. Nem tudjuk megerőszakolni magunkat - tette hozzá, én pedig meggondolatlanul kinyögtem: - Csak egymást.
Louis szemei elfeketedtek, de a vonásaiból nem tudtam olvasni.
- Igen, de abból nem csinálhatunk rendszert!
Beszippantottam a levegőt, mert nem erre a válaszra számítottam. Azt hittem le fog szúrni, vagy kategorikusan kijelenti, az nem történhet meg többé. Ehhez képest nyelni is alig tudtam, mert a szavaiból azt szűrtem le, nem zárja ki a lehetőségét egy-két hasonló „balesetnek”. Azonnal éreztem az ágyékomba toluló vért, de erőszakkal eltereltem a gondolataimat. Nem vagyunk már kamaszok, akik lépten-nyomon összefekszenek azzal, akit megkívánnak. Az exekkel történő szexet pedig a még rosszabb kategóriába sorolják. Azt mondják, az a tipikus baromság, mikor az ember következmények nélküli szexet akar, valaki olyannal, akivel nem kell tiszteletköröket futni, és aki jól tudja, hogy nyúljon hozzád… De mindig sérül valaki, mert csak az egyik fél lehet ennyire érzelemmentes, a másik általában reménykedik a folytatásban. Ez esetben én húznám a rövidebbet. Ezt muszáj tudatosítanom magamban.

A délután gyorsan elszaladt. Rég nem érzett fesztelenséggel viselkedtünk egymás közelében. A fiúk csak bambán figyeltek bennünket, mi pedig sokszor egymásra mosolyogtunk, és rengeteget viccelődtünk. Zayn arcán is megkönnyebbült kifejezést láttam. Nem tudtam mi az oka. Megszabadult a lelki furdalástól, hogy nem lett nagyobb botrány a múltkoriból, vagy pont azért, mert látta, nem békültünk ki úgy, ahogy én szerettem volna. Soha nem tudom eldönteni, utált-e, amiért Louis hozzám tartozott. Abból, amit Lou mesélt, számomra az derült ki, irigy volt a kapcsolatunkra, és úgy gondoltam, most talán elégtételt érez, hogy nekünk sem sikerült. Reménykedtem benne, hogy nincs igazam. Alapjában véve nagyon kedvelem Zaynt, ahogy a banda többi tagját is imádom, és nehezemre esett megtartani vele a három lépés távolságot. Nem is tudtam visszaemlékezni, mikor távolodtunk el egymástól.
Elhatároztam, ha Louisval működni fog a dolog, vele is rendbe teszem a kapcsolatot, hisz még nagyon sokáig kell összezárva éljük az életünket. Épp ezen agyaltam, mikor a teraszra kirontott Pete, és halálra vált arccal szólította Louist és Zaynt, hogy azonnal kövessék. Mindannyian felálltunk, hogy velük menjünk, de a biztonsági főnök egyértelműen intett, hogy most nem. Ott álltunk lefagyva, ahogy a fiúk követték az üvegajtón át. Louis még visszanézett, a tekintete zavart volt és tanácstalan, aztán eltűntek a szemünk elől. Niall ocsúdott fel először.
- Ez mi volt? - kérdezte hozzám fordulva, de én is csak a vállamat tudtam vonogatni. Letaglózott a rémület. De ha mi kis afférunkról kerültek volna napvilágra felvételek, most nem Zaynnel kellene az inkvizíció elé állniuk. Egyszerre kaptuk elő a telefonokat, és léptünk fel a közösségi oldalakra. Mikor rájöttünk, mi történt, mert a net szinte forrt, döbbenten néztük a videót, majd miután vége lett, csak meredtünk a képernyőre, és nem akartunk hinni a szemünknek.
- Te jóságos isten! - nyögte Liam. Niall hatalmasakat nyelt, én pedig izzadt tenyeremet a nyugágy huzatába töröltem, nagy levegőt vettem, és mikor elég erősnek éreztem magam, megnyomtam az ismétlés gombot a telefonomon.

.

LXXXV. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, remélem szeretni fogjátok.
Szeretettel várunk Benneteket Silkével a Wonderlab-en, ahol azért szintén van már fent elég rész ahhoz, hogy el tudjátok dönteni, tetszik-e valamelyik történet :)
http://larrywonderlab.blogspot.hu/

És akkor nem is mondanék többet....izgatottan várom, mit szóltok ehhez a fejezethez .
<3<3

Becca

Olvastad a levelemet?- kérdeztem, és közelebb hajoltam hozzá, hogy mások ne hallják. Zavartan húzta fel a szemöldökét, és megrázta a fejét. A pupillái ki voltak tágulva, az arcán földöntúli mosoly, de úgy láttam, elég keveset fog fel a külvilágból. Aztán hirtelen nem is tudtam, miért izgat most annyira, olvasta-e. Majd elolvassa, és egyébként is, ha nem olvassa, az se akkora nagy baj, úgyis egy csomó faszságot írtam benne.
- Milyen levelet? - kérdezte lassan forgó nyelvvel.
- Nem érdekes! - ráztam meg a fejem, és átöleltem a derekát. Előretolta a csípőjét, és deréktól hátrahajlott, aztán felemelte a kezeit, élvezte, hogy megtartom, és izgatóan riszálni kezdett. Szélesen elvigyorodtam, és hagytam, hogy a kezeim között tekergőzzön, egyre gyorsuló ütemben.
- Annyira jó ez a zene! - kiáltott fel, majd hirtelen felém dőlt, egy puszit nyomott az arcomra, aztán kibontakozott az ölelésemből, Niallhoz fordult, aki szintén szélesen vigyorgott, és a gitárját hangolta éppen.
- Ni! Te kis huncut. Gyere táncolni! - szedte ki a hangszert a kezéből, majd mit sem törődve a szőke ír ellenkezésével, felrángatta a kanapé karfájáról, és a karjait kezdte húzgálni, helyette imitálva a mozdulatokat. Niall megforgatta a szemeit, de azért berogyasztotta a térdeit, és rugózni kezdett, aztán egészen belemelegedett a dologba.  Liam a barátnőjével beszélt telefonon, de mikor Louis még jobban felhangosította a zenét, mérges pillantást vetett felénk, majd kisietett az ajtón, amit behúzott maga után. Zayn csatlakozott a táncos mulatsághoz, és kivételesen én se vonakodtam. Valahonnan újabb joint érkezett, amiből én már nem szippantottam, és Louis sem, de továbbadtam és elmerültem a látványban, ahogy hibátlan teste tőlem karnyújtásnyira vonaglott. Mintha alattam feküdne - futott át az agyamon, és az ágyékom kellemetlenül megfeszült. Felnéztem. A kék szemek helyén két fekete kút tátongott, pillantásával engem vizslatott, majd beharapta az ajkát és elindult felém. Mikor odaért, a csípője ért hozzám először, és csak utána közeledett az arca. A fülemhez hajolt.
- Gyerünk Hazz! Látom, hogy fel vagy izgulva. Keressünk egy nyugodt helyet - suttogta, én pedig egész testemben remegni kezdtem. Hagytam, hogy maga után húzzon a hátsó ajtó felé, ami a színpad alá nyílt, és a hatalmas alumínium oszloptengerbe vezessen, ahol még javában dolgoztak a szerelők.
Egy ilyen óriási színpad alulról egy labirintus. Millió tartó és merevítő oszlop, kábelrengeteg, mobilvécé, lépcsők, kapcsolószekrények, biztonsági rámpák, és a miniliftek, amik arra hivatottak, hogy a színpad különböző pontjain kiemelkedhessünk a semmiből, majd a koncert végén ugyanilyen hirtelenséggel süllyedjünk a mélybe. Lou az egyik ilyen felé vonszolt, aminek a bejárata a túloldalról nyílt. Még fel sem ocsúdtam, mikor berángatott a kis farostlemez kalitkába, és nekidöntött a falnak. A sliccemhez kapott, és már húzta le a cipzárt.
- Lou! - kapaszkodtam a józan eszem maradékába. - Ne csináld! Megláthatnak!
- Pont ez benne az izgi! - suttogta a nyakamba, amit időközben csókolni kezdett. Forró, apró kis tenyere már a nadrágomban garázdálkodott és marokra fogott. Felnyögtem, a fejem koppant a hátlapon, és megszűnt a külvilág. Louis szétfeszítette a farmeremet, kiemelte nedves, kőkemény szerszámomat, és visszahúzta a bőrt.
- Mmmm… ezt már szeretem - nyögdécselte, és a másik kezével lenyúlt, hogy a saját farkát is kiszabadítsa. Odakaptam, és segítettem neki, nehogy elengedjen egy pillanatra, aztán mikor az ujjaimmal  megéreztem  feszülő erekcióját, eszemet vesztettem. Már csúsztam le a fal mellett, és egy pillanattal később a számba vettem. Felsikkantott, aztán elnevette magát. Hátravetette a fejét, és hangosan lihegett, néha felkacagva, ahogy erősebben megszívtam, vagy végigkarcoltam a fogammal.
- Úristen, de imádom, ahogy szopsz! - hörögte, és két kezével vállmagasságban támaszkodott maga előtt, míg a csípőjével mozogni kezdett. Behunytam a szemeimet, csak arra figyeltem, ahogy a merev farok a torkomra hatol, aztán visszahúzódik, és közben én is vigyorogtam. Fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Lenyúltam, izgatni kezdtem magam, de csak lassan, hogy elnyújtsam az élvezetet. Louis nyögéseit figyeltem, elakadó lélegzetét, és a hasát simogattam a póló alatt. Olyan feszes volt, és izgató, hogy újabb vágyhullám ragadott magával. Kívülről beszűrődött a munkások zaja, ahogy kiabálva ugratják egymást, fém csikordult fémen, kalapálás, és elektromos csavarhúzók hangja vegyült a kakofóniába, ahogy a zenekar tagjai hangoltak a színpadon. Semmi nem érdekelt. A tudat, hogy bárki elsétálhat a kis ketrec előtt, csak még izgatóbbá tette az egészet. Jótékony félhomályban álltunk, vagyis én guggoltam, és bár Louis eltakarta a történéseket, de azért bárki meglátott volna, nem marad kétsége, hogy mit művelünk. Lou belemarkolt a hajamba, és én élveztem a hirtelen fájdalmat, ahogy a tincseimbe kapaszkodott.
- Harry! - sóhajtotta a nevemet, mire felnéztem. Összekapcsolta a pillantásunkat egy pár másodpercre, a száját beharapta, aztán már csak azt nézte, ahogy eltűnik az ajkaim között. A mozgása ritmustalanná vált, a csípője megrándult, majd egy öblös nyögéssel a számba robbant. Mikor abbamaradt a lüktetés, pár légvételnyi szünetet tartott, míg a fejét a hűs falnak támasztotta, és nyöszörögve sóhajtozott. Aztán lenyúlt, felrántott, és ő ereszkedett le előttem. Nem volt időm, hogy szóljak, vagy tegyek bármit is, azonnal forró ajkak vettek körül, és szívni kezdtek. Beleszédültem a hirtelen kéjbe, és hagytam, hogy az ujjaim a selymes fürtökbe merüljenek. Ellazítottam magam, behunytam a szemem, a tincseit fésülgettem, miközben ráhagytam az irányítást. Lou igazi szakember. Egy perc alatt a csúcs közelébe juttatott. Ennyi év után nagyon jól tudta, mit kell ehhez tennie. Éreztem, hogy közeledik az orgazmus, ezért pislogtam, és próbáltam fókuszálni, de a szemem előtt vörös karikák táncoltak. Azért teljesen nem vakultam meg, így nagyon is jól láttam Zayn döbbent arcát, aki alig pár méterre állt, földbe gyökerezett lábakkal, és minket nézett. Megrándultam, két kezemmel Lou fejéhez kaptam, és összegörnyedtem, hogy eltakarjam.  Louis panaszosan felnyögött, kiengedett az ajkai közül, és felkapta a fejét.
- Zayn! - mondtam ki a nevet, és a hang marta a torkomat.
- Leszarom! - válaszolta Lou, és erőszakosan az ölembe fúrta magát, hogy ismét a szájába vegyen. Úgy rám cuppant, hogy ismét előre kellett hajolnom, mert a hasamban minden izom megfeszült. Keményen szopni kezdett, a tenyerei a csípőmre simultak, és meghúzott maga felé, hogy mélyebben befogadhasson. Felnéztem, de már csak hűlt helyét találtam a leskelődőnek, amitől kicsit megnyugodtam. A fű okozta kábulat még elég volt ahhoz, hogy a pillanat töredéke alatt el is feledkezzek a kellemetlen közjátékról, és ismét száguldottam az extázis felé.
- Lou, istenem…mindjárt - hörögtem, ő pedig térdre ereszkedett, hogy jobban meg tudja tartani magát, aztán olyan erőszakos tempóra váltott, hogy épp csak levegőt vettem, mikor az izmaim remegni kezdtek, és hullámokban öntött el a gyönyör. Louis elégedetten morgott, nagyokat nyelt, amit a makkomon éreztem, és így sajtolta ki belőlem az utolsó cseppeket. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, felállt, a kézhátával törölte meg a száját, és gombolkozni kezdett. Csak bénultan néztem, ahogy rendbe szedi magát, aztán rám vigyorog, oldalra biccenti a fejét, és az ajkát a fogai közé harapja, majd lassan engedi ki.
- Hmm…még mindig szeretem az ízedet - közölte, majd sarkon fordult, és elindult az öltöző felé. Ott álltam, a lábaim még nem bírtak el, két kezemmel az oldalfalba próbáltam kapaszkodni, és éreztem, ahogy a körmeim szétrepednek, miközben tehetetlenül csúsztam lefelé. Mikor a seggem a fapadlóra zuttyant, végre elengedtem magam, a fejemet hátradöntöttem, utolsó erőmmel elpakoltam a farkamat, majd hagytam, hogy a jótékony öntudatlanság magába szippantson.

- Harry! ---Hazz! Basszus, mit csinálsz te itt? - Niall hangjára tértem magamhoz, aki finoman, az arcomat paskolva szólongatott. - Ébredj fel! Mindjárt kezdünk. Ha Zayn nem mondja, hogy itt keresselek, meg se találtalak volna. - Közben kinyitottam a szemeimet, és pislogva igyekeztem kapcsolatot teremteni a külvilággal, de nem sok sikerrel.
- Hogy tudtad így kiütni magad? Gyere gyorsan! Még talán van időd lezuhanyozni - rángatott fel a földről, én pedig belekapaszkodtam, és hagytam, hogy kivezessen az útvesztőből. Magamtól aligha találtam volna vissza az öltözőbe.
Öt perccel később a jéghideg zuhany alatt álltam, és dideregve igyekeztem visszaszerezni a kiesett időt. Mikor rájöttem, mit műveltünk Louisval, elvörösödtem. Aztán beugrott Zayn döbbent arca, ahogy minket bámult, és már a nyakam is lángolt. A homlokomat a hideg csempének döntöttem, és igyekeztem úrrá lenni zakatoló légvételeimen.
Mikor már a fogaim is vacogtak, gyorsan megtörölköztem, aztán hagytam, hogy Lou nekiessen a hajamnak. Senki nem volt rajtunk kívül az öltözőben, és egy darabig jó is volt, amíg csak a hajszárító zúgott a fülem mellett. Mikor kikapcsolta, és az ujjaival túrta át a tincseket, valami jó illatú habot masszírozva beléjük, a fülemhez hajolt.
- Nem tudom Hazz, jó ötlet-e felmelegíteni a dolgot. Látom, mit műveltek, de azt is tudom, te többet remélsz ettől, mint amit ő most adni tud.
- Miről beszélsz? - kérdeztem hirtelen, és elhúzódtam tőle, hogy szembefordulhassak vele.
A vékony, gyönyörű nő, aki szívemnek az egyik legkedvesebb, most zavartan lesütötte a szemét, és az ajkait harapdálta, a kezeit tördelve.
- Hazz! Tudod, mennyire szeretlek. Azt is tudod, hogy soha nem akarnék rosszat neked. És tudom, te mennyire szereted őt. De amit most csináltok, az csak még több fájdalmat fog  okozni neked. Louis csak egy kóbor numerát akart, mert be volt tépve. Te pedig gyanítom, annál többet szeretnél. - Hallottam, amit mond, fel is fogtam, de a szavai fájtak, martak, és kínoztak belül.
- És ha nem? Ha rájön, hogy még mindig szeret? Miért múlt volna el? Vannak, akik örökké szeretik egymást, nem? - Már álltam, és a feje fölé magasodtam. Nem tudom, miért akartam arra késztetni, hogy meghunyászkodjon. Talán mert nem akartam hallani, amit mondani fog.
- Igen, vannak…Biztosan. Bár én egyet sem ismertem a Disney hercegnőkön kívül. Nagyon szeretném, ha így lenne…de úgy látom Hazz, hogy most nem erről van szó.
- Hanem? Hanem miről? - kérdeztem dühösen.
- Mindegy… Nem akartam beleszólni a magánéletedbe.
- Egyáltalán honnan tudod, mi történt? Pete? - máris arra gondoltam, a bizalmasom mégis elszólta magát. De hisz ő nem is tudja, mi történt a buszban.
- Mi? Dehogy! Zayn magánkívül dúlt-fúlt az öltözőjében, és közben szitkozódott. Épp Niall haját csináltam a szomszédban, és elcsíptem néhány mondatot. - Lesokkolt, hogy Malik elárult bennünket. Szétkürtölte, hogy meglátott minket orális szex közben? Ez nem vallana rá. Ha engem szeretne is porig alázni, Louisnak nem ártana soha. Vagy mégsem ennyire jó barát? Talán a látvány felülírta a szépen felépített „csak barát” képet, mert az indulatai maguk alá temették, ahogy rájött, mi még mindig vonzódunk egymáshoz? Ha másként nem is, de szexuálisan nagyon is. Ezernyi kérdés tolakodott az agyamba, de nem volt időm, hogy rendet tegyek köztük. Odafordultam a fehér hajú nőhöz, aki még soha nem hagyott cserben.
- Kösz, Lou! Megértettem, amit mondtál, és igyekszem tartani magam. Ez csak a fű hatása volt. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Megvagyok! - Igyekeztem, hogy a hangom magabiztosan csengjen, de én is éreztem, hogy nem sikerült maradéktalanul kiviteleznem.
Felvettem az ingemet, és kissé bizonytalan járással elindultam a közös öltöző felé.
Mikor beléptem a következő kép fogadott: Liam sms-ezett a telefonján, Zayn magába roskadva ült a fotelben, a homlokán egy jégtömlő, Louis pedig a telefonja fölé hajolva, a lábait maga alá húzva ült a kanapén. Mikor felnézett, és összeakadt a pillantásunk, a szemeiben könnyeket láttam megcsillanni, de azonnal lehajtotta a fejét, megdörzsölte az arcát, aztán kinyomta a telefont, és gyorsan zsebre tette. Az asztalhoz sétáltam, amin egy egész afrikai falunak elég étel és ital volt felhalmozva, majd töltöttem magamnak egy nagy pohár vizet. Gyorsan megittam, mielőtt habzsolni kezdtem. Füvezés után farkaséhes leszek. Szex után is. A kettő együtt pedig halálos kombináció.  Felfaltam négy szendvicset, és lefojtottam két banánnal. Félve fordultam vissza, mert Louis pillantása égette a hátamat. Az arcán zavar tükröződött, ahogy félig összehúzott szemöldökkel nézett, de aztán egy apró sóhajjal dőlt hátra, és Niallhöz fordult, aki épp hozzá beszélt. Elkullogtam az üresen álló fotelig, és leültem Zayn mellé.
- Kösz, hogy szétkürtölted, amit láttál - vetettem oda, de nem néztem rá.
- Mi van? -kérdezett vissza, és felemelte a hangját.
- Mondom kösz, te faszfej, hogy világgá kürtölted, hogy kilestél - mondtam monoton hangon, mert nem akartam megadni neki a lehetőséget, hogy kiabálni kezdjen, és veszekedéssel üsse el a dolog élét.
- Én? Te hülye vagy? Senkinek sem mondtam! - halkította le a hangját, de éreztem, hogy meggyőződésből beszél. Hirtelen felé fordultam, de a szemeiben rémületet és hitetlenkedést láttam csupán.
- Lou most mondta, amíg a hajamat szárította.
A szemei kikerekedtek, a szája elnyílt, aztán be is csukódott. Felkapta a kezét, és a szemeire szorította.
- Bassza meg! Jézusom! - Láttam rajta, mennyire megrázta a felismerés. -  Ne haragudj! Én nem akartam. Csak dühös voltam. Azért zárkóztam be egyedül - mondta, és ahogy leengedte a kezét az ölébe, egyenesen nézett a szemembe. - Más is hallotta?
- Nem tudom. Majd kiderül, ha beszól valaki, vagy berendelnek raportra. - Ismét a döbbenet és az átsuhanó félelem, amit leolvastam az arcáról.
- Figyelj Harry! Én nem leselkedni akartam - hajolt egészen közel hozzám. - Csak utánatok mentem, nehogy valami nagy őrültséget csináljatok. De elkéstem. Ahogy én megláttalak benneteket, úgy akárki más is észrevehetett. Szerencse, ha nem csináltak rólatok videót. Annyira elöntötte az agyamat a szar, hogy képtelen voltam közbelépni. Tudom, hogy meg kellett volna tennem. De csak ezért haragudhatsz rám. A lelkiismeretem tiszta. Nem árultam el senkinek, soha nem is tenném. De ha ebből botrány lesz, az csak a ti hibátok! - szűrte a fogai között, és be kellett látnom, hogy igaza van. Épp válaszolni akartam, mikor Pete lépett be az ajtón.
- Na, kis fülemüléim, színpadra! - adta ki a parancsot, mi pedig feltápászkodtunk, és elindultunk mögötte a hosszú folyosón.
Valaki hátulról megfogta a kezem, és ahogy félig megfordultam, Lou mosolygó arcát láttam közvetlen közelről. Elvigyorodott, a pillantása cinkos volt, és kedves, én pedig önkéntelenül visszamosolyogtam rá, ahogy megszorítottam az ujjait.


.

LXXXIV. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam a várva várt új részt, remélem szeretni fogjátok. Azt nem ígérem, hogy 3-4 naponta lesz mindig új, de igyekszem, ahogy lehet.
A tanítvány körül is alakulnak a dolgok, kérlek legyetek még egy pici türelemmel.
Köszönöm, hogy még itt vagytok, hogy ennyien támogattok, és bátorítotok, és azt is, hogy a nem éppen vidám részeknél is türelmesen kitartotok.

Nem tudom szavakkal eléggé megköszönni, de elértük, sőt meg is haladtuk a 100.000 letöltést, ami számomra teljességgel hihetetlen. Örökre hálás leszek a sorsnak, hogy belekezdtem, és nektek, amiért rááldozzátok a drága időtöket, hogy olvassátok, pláne, hogy kommenteljetek. Ha nem ilyen fantasztikus olvasóim lennének, már réges rég feladtam volna...

Ölellek Benneteket:Becca

Az egész délutáni hegymászás kicsit kitisztította a fejemet, és volt időm, hogy leülepedjenek a gondolataim. Liam kínosan kerülte a témát, én pedig örültem neki. Ő az egyetlen, akivel nem akarok a magánéletemről beszélni. Még Zaynnel is szívesebben osztanám meg a nyomorom. Liam az, aki állandóan kioktat, persze nem szándékosan. Az apja pont ilyen. Úgy osztják az észt, hogy észre sem veszik. Szeretem őt, csak már megtanultam, hogy nem teszek fel kérdéseket, ha nem akarok egy hosszú okfejtést válaszul. Nála nincs eldöntendő kérdés, igen, vagy nem válasz… Kérsz inni? Igen, de….és innentől öt perc, amíg kifejti, mit kér és miért.
Szóval megmásztuk a Machu Piccut, és mire felértünk, úgy éreztem, a világ tetején vagyunk. Pont úgy is nézett ki. Mindannyian kifulladva terültünk el az ezer éves köveken. Miután úgy éreztem, a látvány örökre a retinámra égett, és soha nem felejtem el azt a gyönyörű képet, ami elém tárult, elégedetten dőltem hanyatt és a vakítóan kék eget bámultam percekig. Hagytam, hogy kiürüljön az agyam, majd igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Visszaemlékeztem a kezdetekre, amikor tizenhat évesen jelentkeztem az X-Factorba. Késztetést éreztem, hogy a gondolataimat le is írjam, ezért elővettem a telefonom, és belekezdtem életem legnehezebb levelébe.

Kicsi!

Most, mikor ezt a levelet írom neked, már a megszólítástól is könnyek gyűlnek a szemembe, olyan régen mondtam ki hangosan ezt a szót. Nekem mindig Kicsi maradsz, akkor is, ha öregek leszünk, és már a hamut is mamunak mondjuk.
Emlékszem, mikor először megláttalak a mosdóban. Emlékszem a helyes, akkor még számomra magas, igézően kékszemű fiúra, akiről nem tudtam levenni a szemem, bármennyire is igyekeztem. Arra is emlékszem, ahogy a tömeget pásztáztam, hátha megtalállak benne. Aztán eszembe jut a pillanat, amikor megtudtuk, hogy együttesként folytathatjuk a versenyt, és az ölembe kaptalak, te pedig úgy öleltél át, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Akkor tudnom kellett volna, hogy ez eleve elrendeltetett. Hogy hiába beszélem be magamnak, hogy én egy nőfaló vagyok, igazi érzelmeket életemben először, csak te tudtál kiváltani belőlem. De tovább hazudtam magamnak, és a világnak. Csak az fáj, hogy neked is… Csak ez az egy bánt. Hogy elpazaroltam az értékes időt, amit a karjaid között tölthettem volna.
Imádtam veled élni. Az első, közös kis lakás minden szegletére emlékszem, arra is, hogy az első fogkeféd Tom&Jerrys volt, és kék.  Az első kettesben töltött esténk is itt van az emlékeim között, ahogy az öledbe hajtom a fejem, miközben olvasunk. Annyira jó volt érezni a közelségedet, az illatodat, hogy egészen megrészegültem. 
Eszembe jut az első karácsony, aztán a születésnapom, amire a gyűrűt kaptam tőled. Miközben ezeket a sorokat írom, itt forgatom az ujjamon, és a fülembe cseng, ahogy azt mondod, mi örökre barátok leszünk. Te emlékszel még?
És arra, hogy azt ígérted, én soha nem veszíthetlek el, csak ha akarom? Hogy te soha nem fordulsz el tőlem, akármekkora barom vagyok is? Én emlékszem. Arra az estére, mikor először nyúltam hozzád úgy, és bevallottam, hogy szeretlek.
Azóta eltelt egy örökkévalóság, de bennem semmit nem halványodott ez az érzés. Tudom, ez számodra hihetetlen, de mindenki tudja, az emberi érzelmek kiszámíthatatlanok. Sajnálom, hogy benned kihunyt a láng, mert én annak a fényénél melegedtem évek óta.
Nem tudom, hol rontottuk el.  Igazából azt sem, hogy történhetett meg, hogy hagytuk a hétköznapok nyűgét-baját kettőnk közé állni. Persze, nehéz volt az életünk, még akkor is, ha kívülről az emberek azt hiszik, mi a világhírű milliomosok életét éljük. Ha tudnák ez mivel jár, egyikük sem szeretne a helyünkbe lépni. Nem tudom, kivételes szerencse, vagy igazi teher, hogy mi egymásba szerettünk, csak azt tudom, mióta bevallottam magamnak, és neked, soha egyetlen pillanatra sem bántam meg.  Úgy szeretlek, ahogy senki mást nem fogok. Tudom, ezek nagy szavak, hisz még csak húszéves vagyok, de éltem már annyit, hogy fel tudjam mérni, ilyen ösztönös, mindent elsöprő érzelem nem jön szembe kétszer. Nekünk megadatott, és ezért örökre hálás leszek a sorsnak.
Terveink voltak, és én még nem tudom elengedni a képet, ami számtalanszor segített át az egyedül töltött estéken, mikor magam elé képzeltelek a kislányunkkal az öledben, ahogy a nagyfiunknak épp a foci rejtelmeiről beszélsz. Látom a házat, ahol a családommal akartam élni, visszavonultan, békében. Nem tudom, valaha el tudom-e felejteni az álmaimat. Az se biztos, hogy akarom.
Most minden olyan kusza. Nem találom még a helyem az új éltben, amit nélküled kellene élnem.
Igen. Megtettem. Megpróbáltam mással, hátha működik, de csúfos kudarcot vallottam. Ahogy Te, annak idején Ellel. Nem szemrehányásnak szánom, csak szeretném ha tudnád, én megbocsájtottam, mert megértem, hogy minden könnyebb lett volna, ha sikerül. Most én is így éreztem. Egy szalmaszál volt, és én belekapaszkodtam. De azt is tudnod kell, semmit nem éreztem. Amit tettem, csak egy kétségbeesett próbálkozás volt. De egy valamire jó volt. Hogy rájöjjek, nekem még nagyon, nagyon sok idő kell, (ha egyáltalán lesz ilyen), hogy valaki mással kezdhessek új kapcsolatba. Tudom, ez téged már nem érdekel, mert neked sikerült, ami nekem nem, és túlléptél rajtam. Örülök neki, és őszintén kívánom, hogy társra és boldogságra lelj.
Kérlek, bocsáss meg a tegnapért. Nem tudom, hogy történt. Komolyan nem. Az események úgy követték egymást, mintha én csak külső szemlélője lettem volna a dolgoknak. És ott a vágy… A soha, egyetlen pillanatra sem szűnő, kínzó vágy, amit irántad érzek. De ígérem, esküszöm!!! soha többé nem érek hozzád úgy. Felfogtam, hogy nincs már hozzá jogom. Még nem tudom, hogy fogom túlélni, ha egyszer látnom kell, hogy valaki más nyúl feléd, és te viszonzod az érintését, de próbálom majd elfogadni.
Azért viselkedtem olyan tahó módon, mert rettegtem, mit fogsz mondani, ha rájössz, mekkora ballépés volt, hogy engedtél nekem. Még ma reggel sem hittem el, hogy tényleg megtörtént. És bár ezt biztos nem akarod hallani, mégis elmondom: Olyan fantasztikus volt újra hozzád érni, benned lenni, amiért meghalni is érdemes.
Sajnálom…
Sajnálom, hogy úgy érzed, hónapok óta azért nem beszélek veled, mert egy megjátszós faszfej vagyok. De, Lou! Én azért nem szóltam hozzád, mert nem tudtam úgy viselkedni, mintha csak barátok lennénk, és semmi több. Persze, már beláttam, hogy képtelen vagyok élni nélküled, és mára megelégszem a legkisebb morzsával is, amit csak elém vetsz, de ehhez is idő kellett. Nem vagyunk egyformák, soha nem is voltunk, sőt, szinte szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Talán pont ezért éreztem, hogy tökéletesen kiegészítjük a másikat. Mindig tudtam, ha valamit nem értek, vagy nem tudok, Te biztosan a segítségemre sietsz.
Nem tudom, hogy menthetünk át legalább apró darabokat a régi életünkből az újba, de kérlek, próbáljuk meg!
Szükségem van rád, és elfogadom a feltételeidet, bármik is legyenek azok. Úgy lesz, ahogy Te akarod, csak ne fordulj el teljesen!

Tudom, hiába kérek bocsánatot egy földhöz vágott tányértól, abból ettől még nem lesz ép, egész…
Mégis abban reménykedem, ha elolvasod, amiket itt összeirkáltam, szóba állsz még velem, és talán elkezdhetünk valami újat, valami szépet, ami egyszer majd barátság lesz, ha a szerelmedet már elvesztettem örökre.

Én ebben hiszek, és nem felejtek.

H.

Mikor megírtam, nem olvastam el újra, és nem érdekelt, a fogalmazásomra vajon hányast adna egy tanár, csak villámgyorsan rányomtam a küldésre, mielőtt inamba szállna a bátorságom. Mikor a telefon pittyent egyet, hogy az üzenetet elküldte, akkora sóhajjal dőltem bele a magas fűbe, mintha akkor értem volna fel a hegytetőre, háromórás hegymászás után. Pont úgy is éreztem magam. Könnyebb volt megmászni a hatalmas hegyóriást, mint megírni Lounak, amit érzek, gondolok. Persze még így is sok kimondatlan dolog maradt bennem, de úgy hittem, a lényeg benne volt. Most rajta a sor, hogy eldöntse, mihez kezd vele…velem.
Az érzéseim kettőssége letaglózott. Egyrészt megkönnyebbültem, mert megtettem. Másrészt rettegtem, hogy fog rá reagálni. Szerettem volna lerohanni, és veszekedni a sofőrrel, hogy azonnal vigyen a szállodához, de épp ennyire akartam örökre ott maradni az ősök szellemeitől átjárt, múltidéző kövek között, hogy soha többé ne kelljen Lou szemébe néznem.
Aztán, vagy egy fél órával később szóltak, hogy indulunk lefelé, mert vissza kell érnünk időben, hogy előkészüljünk az esti koncertre. Ma. Este. Koncert. Vele.
Szeretnék szabadságra menni…Köszönöm!

Reszketett a gyomrom, mikor a kocsi begördült a szálloda elé. Nem tudtam mikor kapja meg a levelemet, azt meg pláne nem, mikor olvassa el. Rettegtem, hogy fog rá reagálni. Próbáltam felkészülni arra, hogy majd beszélnünk is kell ezekről a dolgokról, de nem tudtam, mit mondhatnék még, vagy hogy válaszoljak, ha közli, ő nem szeretne köztünk semmilyen kapcsolatot, még barátságot sem. Mikor megrezzent a telefonom, majdnem kiugrottam a gatyámból. Reszkető kézzel halásztam ki a zsebemből, és félve néztem a kijelzőmre.  Megnyugodtam, hogy nem Lou írt. Ahogy elolvastam az üzenetet, és meghallgattam a számot, amit mellékeltek hozzá, az érzéseim elragadtak. Gondolkodás nélkül írtam egy újabb üzenetet, hogy mehet a dolog, aztán felmentem a szobámba, és rendeltem egy whiskeyt.

- Indulni kell, dugta be az orrát Pete az ajtó résén, majd mikor meglátta halálra rémült fejemet, egész testével belépett a szobába, és kérdőn húzta fel a szemöldökét.
- Oké, máris –válaszoltam, hogy időt nyerjek, és feltápászkodtam a fotelből. A combjaimon lejjebb húztam a farmert, és egyúttal beletöröltem a tenyerem.
- Mi történt Hazz? –kérdezte a bizalmasom, tőle szokatlan módon. –Olyan sápadt vagy, mintha ájulás környékezne.
- Hát, telibe trafáltad, Pete. Nem történt semmi különös, csak írtam egy levelet Louisnak, és azt hittem ő jött át.
- És attól vagy így betojva? –kérdezte a nagydarab ember, ahogy elnéztem teljes döbbenettel.
- Ja. Nem igazán tudom, hányadán állunk.
- De most ki fog derülni? Úgy értem, arra számítasz, hogy ezután változik valami? –kérdezte félve.
- Nem is tudom, hogy reménykedem, vagy rettegek - feleltem őszintén.
- Inkább reménykedj! Szarabb úgyse lehet, nem igaz? – Felkaptam a fejem, kigúvadt szemekkel néztem rá, de aztán rájöttem, kurvára igaza van, és elröhögtem magam.
- Az tuti –feleltem, és megveregettem Pete vállát, amíg kisétáltunk az ajtón.

Lent várt az autó, ami a stadionba vitt, Niallel és Liammel együtt. A szőke ír majd felrobbant az izgalomtól, és mikor biccentettem a ki sem mondott kérdésre, azt hittem lyukat üt a kocsi tetejébe, olyan ugrándozásba kezdett.
- Higgadj már le Niall! –szólt rá „apánk”, mire a szöszi elcsitult, és az ülésbe markolt, mint egy rendreutasított gyerek. –Mi van veled? Betéptél? - kérdezte Liam, és maga felé fordította Niall arcát, hogy a szemébe nézhessen.
-Ééééén?- kérdezte gőgösen a másik. - Még nem! –röhögte el magát. Liam csak megcsóválta a fejét, nekem pedig eszembe jutott, hogy Peruban legális a fű, és a szobában is be volt készítve pár joint. Mekkora barom vagyok, hogy nem szívtam el egyet.
Kinéztem a kocsi ablakán, és gondolatban messze jártam. Magam elé képzeltem Louist, ahogy a másik kocsiban ülve olvassa a levelemet, és reméltem, hogy könnyeket csal a szemébe. Alig vártam, hogy megérkezzünk, de még rendőri kísérettel is majdnem egy órát kocsikáztunk a hatalmas városon át, mire megláttam a monumentális stadion körvonalait.  A tenyerem izzadni kezdett, és olyan feszültség uralkodott el rajtam, hogy alig tudtam mozgatni az izmaimat.
Liam és Niall után, utolsónak kecmeregtem ki a sötétített üvegű kisbuszból, és azonnal megláttam a másik autót, ahogy nyitott ajtókkal parkol a placc közepén. A lábaim arra indultak el, bár már akkor láttam, hogy tök üres. Ahogy mellé értem, megcsapott a fű összetéveszthetetlen illata, és a gyomrom megugrott.
Megszaporáztam a lépteimet, és utolértem Pete-et, aki már a lépcsőn caplatott lefelé. Ahogy kinyitotta nekem a biztonsági ajtót, majd előreengedett a folyosón, a gyomromban már megvadultak a kibaszott lepkék, és alig tudtam uralkodni magamon.
A reszkető neonfényben meneteltem a betonfalak között, és kerestem az öltözőnket. Már messziről óbégatás, és göndör kacaj hangjai szűrődtek a fülembe. Ahogy beléptem, földbe gyökerezett a lábam.
Louis félmeztelenül, a farmerját is kigombolva, mezítláb táncolt a kis terem közepén, Zayn egy fotelban ülve épp mélyet slukkolt a füves cigiből, és utána odanyújtotta Lounak, aki készségesen hajolt érte, és anélkül szívott bele, hogy elvette volna a fekete szépfiú kezéből.
Fel se fogtam, hogy átszeltem a szobát, és Zayn csuklóját megszorítva a földre ejtettem a jointot, majd széttapostam a csizmám sarkával. Nem engedtem el a kezét.
- Normális vagy, bazmeg? Miért hagytad, hogy így betépjen? – kérdeztem olyan fojtott hangon, hogy alig lehetett érteni.
- Mi van Harry? Engedd el a csuklóm, te állat. Mi az, hogy ennyire? Semmi baja, csak öltözik. Kettőt szívtunk el összesen. Egyet ide felé a kocsiban, a fiúkkal, és ez a második. Higgadj már le. Én nem vagyok se az apja, se a pasija, hogy megtiltsam neki a füvezést.
- Nem. Te állítólag a barátja vagy –köptem az arcába, és fél szemmel Louisra néztem, aki már pólóban, karjait a feje fölé tartva tekergette a csípőjét, olyan erotikusan, ahogy –azt hittem – csak nekem szokta otthon. Azonnal megfeszült a farkam, pedig csak rápillantottam.
- Igen, én a barátja vagyok Styles, és hónapok óta tartom a fejét a víz felett. De mikor azt hiszem, már kezdi kicsit összerakni magát, akkor jön a kibaszott exe, és hobbiból megdugja, hogy ismét letaszítsa a gödörbe, ahonnan épp kimászhatott volna.
A torkomra forrtak a szavak. Zayn kirántotta a csuklóját a kezemből, és dacosan a szemembe nézve állt fel a fotelből, hogy átmenjen a szoba másik végébe és töltsön magának egy pohár narancslevet. Közben Louis is felismert (mert eddig olyan volt, mintha észre sem vett volna) és egyenesen megindult felém.
- Harold! –szólított meg szándékosan elmélyített hanggal. – Miért vagy így besavanyodva? Gyere, szívj pár slukkot, és máris cukibb leszel –mondta, majd az asztalról elvett egy szépen megsodort jointot, és a szájába vette. Nem bírtam nézni, amit művel, ezért kivettem az ajkai közül, és inkább én gyújtottam rá. Azonnal fuldokolni kezdtem, mert nem vagyok nagy bagós, életemben, talán ha tucatszor gyújtottam rá, és akkor se kedveltem meg a dolgot. Füves cigit pedig csak kétszer szívtam, de mindig rettegtem attól, hogy elvesztem a kontrollt, ezért nem igazán próbálkoztam, még a drogok enyhébb formáival sem.
Most elnyomtam a köhögési ingert, és letüdőztem az édes füstöt. Louis vigyorogva, ellazult arcizmokkal nézett, és folyamatosan tekergett, mint egy kígyó. Megfogta a karjaimat, és mintha belém kapaszkodna, úgy folytatta a műsort. A hangszórókból valami lüktető ritmusú helyi zene áradt, ő pedig hangosan énekelt, bár még életében nem hallotta a dalt. Még egyet slukkoltam, aztán hagytam, hogy elvegye a kezemből, és ő is mélyet szívjon belőle. Mikor visszaadta, még egy utolsót engedélyeztem magamnak, de máris émegszédültem, miközben az izmaim lassan ellazultak, és hirtelen úgy éreztem, én annyira, de annyira boldog vagyok.