KÖSZÖNÖM!

Sziasztok!

Szeretném megköszönni ezt a csodálatos hetet,
hogy ennyi kedves szóval, kommenttel, facebook üzenettel halmoztatok el.
Még fel sem tudom fogni, mennyien és milyen szeretettel
fordultatok felém.
Most, ezután a dübörgő Jubulileumi hét után visszazökkenünk
a normál kerékvágásba.
Várlak Benneteket a Stockholm Syndrome-on, mert remélem, lassan az is elnyeri a tetszéseteket.
Iratkozzatok fel, ha igazam volt, és hagyjatok nyomot ott is, hadd örömködjek,
hogy azt is olvassátok.:))

Szép hetet, millió puszi:
Becca

Köszönöm, Csenge <3

C. Fejezet

JUBILEUM

Az olvasók létrehoztak egy facebook csoportot, aki szeretne csatlakozni, itt  találja a linket:
https://www.facebook.com/groups/1565647227038187/

Köszönöm ezt a csodálatos hetet, a rengeteg kedves kommentet, tényleg ünneppé varázsoltátok nekem ezt a pár napot. Most, a századik rész után, aki nem iratkozik fel, és kommentelni sem szeret, csak írjon egyetlen szavas üzit, hogy lássam, kik vannak még itt, kik az új olvasók:))

És itt a várva várt századik rész...
Triplahosszú, remélem nem bánjátok...
Köszönöm ezt a csodás egy évet, amit velem töltöttetek <3<3
Amandának pedig hálásan köszönöm a csodálatos rajzot, ami ehhez a fejezethez készült. <3<3

Louis

Nem is tudtam magamról, csak száguldottam az úton, és próbáltam a vezetésre koncentrálni, de a tudatomat kitöltötte Harry szédítő illata. Ha felizgul, annyi feromont termel, ami kiütne egy komplett hadsereget is. Éreztem a belőle áradó vágyat, az ujjaim alatt a combján vibráló izmokat, hallottam, hogy szabálytalanul lélegzik, és a pillantása égette az arcomat. Nem csak ő fél. Én is attól rettegek, hogy kijózanodik, és ismét visszavonulót fúj, mint a múltkor, mikor a szálloda teraszán merültünk el egymásban. A következő alkalommal én voltam gyáva, de talán pont ez kellett ahhoz, hogy letisztuljanak bennem a dolgok. Hogy még néhány napig emésztgetve a történteket rájöjjek, nélküle fabatkát sem ér az életem. A hiánya nem szűnt azóta, hogy kisétált az ajtón, azon a közel fél évvel ezelőtti délutánon, de elhitettem magammal, hogy majd megtanulok nélküle élni. Mára minden megváltozott. Beláttam a tévedésem, és őszintén remélem, benne is él még a vágy, hogy ismét egy pár legyünk.
Erőszakkal hessegettem el ezeket a mélyenszántó gondolatokat, hogy csak a pillanatra koncentrálhassak. Ránéztem, és a smaragdzöld szempár éhesen viszonozta a pillantásomat. Gyorsan hozzám hajolt, egy rövid csókot nyomva a számra (amitől ismét kihagyott a szívem), aztán visszadőlt, én pedig gondolatban hálát rebegtem az őrangyalomnak, hogy nem jött szembe autó, mert áttértünk a másik sávba. Visszakormányoztam, és igyekeztem eszemen maradni, de Harry a fejébe vette, hogy kicsinál. Átnyúlt, és ő is a combomra fektette a tenyerét, de nem olyan szolidan, mint én tettem, hanem egészen fent, a belső oldalára, aztán megszorította, amitől meglódult a vérem. Mikor rájöttem, azt nézni, hogy keményedek meg a nadrágomban, már nem kaptam levegőt, és lángolt az arcom.
– Ez az – mondta, egy győztes hanghordozásával, én pedig tehetetlenül felnevettem.
– Kis mocsok! Miért teszed ezt velem? – pillantottam rá.
– Mit? – kérdezte ártatlanul.
– Direkt felizgatsz? Az életünkkel játszol.
– Nem csináltam semmit! – válaszolta hamis felháborodással.
– Vagy azt akarod, hogy félreálljak? Most már kibírhatnánk hazáig! – néztem rá látszólag mérgesen. Lassan elhúzta a kezét, de azért ügyelt rá, hogy az ujjai végigszántsanak az egész combomon.
– Oké. Befejeztem.
A lábait széles terpeszbe nyitva lejjebb csúszott az ülésben, a fejét a támlára hajtva. Ahogy végignéztem rajta, láttam, hogy ő is teljesen fel van izgulva, amitől kiszáradt a szám.
– Arrghhh – nyögtem fel a látványra, mire hirtelen odakapta a fejét, aztán követte a tekintetem, és mikor rájött, hogy nem tudom levenni a szemem álló farkáról, szélesen elvigyorodott.
– Sajnos, ezzel nem tudok mit csinálni – tárta szét a kezeit, és félárbócra eresztette hosszú szempilláit. Az arca kipirult, a szemei veszélyesen csillogtak, a szája fel volt duzzadva a csókjaimtól, és nyálasan fénylett. Annyira szexi volt, hogy megvonaglott a szerszámom.
– Ne aggódj, én tudom, mit kell vele csinálni – válaszoltam, és ismét lenéztem, ezúttal szándékosan nyíltan.
Harry mélyen beszippantotta a levegőt, és a keze az ölére siklott.
– Ha addig kibírom – közölte fojtott hangon.
Odakaptam, erősen marokra fogtam, és megszorítottam. Úgy simult a tenyerembe, mintha erre tervezték volna, Hazz pedig eszelősen nyögni kezdett, és feldobta a csípőjét.
– Lou! Kérlek! – nyögte, és megfogta a kezem, hogy el ne vegyem.
– Mindjárt ott vagyunk! – ígértem, és beletapostam a gázba.
Harry már vagy két kilométerrel előbb kikészítette a kártyát, így mikor a felhajtóra kanyarodtam, csak átnyújtotta, én pedig gyorsan lehúztam a leolvasón, és alig tudtam kivárni, a kapuszárnyak annyira szétnyíljanak, hogy átférjek köztük.
A kocsi felverte a port, ahogy végigszáguldottunk a hosszú úton a ház elé.
Mindketten szinte kipattantunk az autóból, és rohantunk az ajtóhoz. Épp felugrottunk a lépcsőn, mikor végre utolértem Harryt, és a csuklójánál fogva visszarántottam. Nekinyomtam a falnak, megmarkoltam az állát, és erőszakosan tapadtam a szájára.
Nem mintha szükség lett volna a durva bánásmódra, mert olyan volt, mint egy kezesbárány.
Halkan sóhajtozott, és elégedetten morgott, ahogy a nyelvem átdugtam a szájába, aztán átölelte a derekamat. Hosszú kezeivel könnyedén átfogott, és magához szorított. Lábujjhegyre álltam, ahogy mindig, ha csókolózunk, ő pedig könnyedén megtartott, mikor neki dőltem.
Percek teltek el így, és már féltem, hogy be sem jutunk a házba, mikor Hazz óvatosan félrefordította a fejét.
– Nem bírok már várni! – suttogta, és hangosan zihált. A tekintete könyörgő volt, és mivel én is pontosan azt éreztem, amit ő, a mellkasára támaszkodva eltoltam magam, és torkot köszörültem, míg ő ismét előhalászta a kártyát, aztán kinyitotta az ajtót. Beléptünk, Harry a riasztóhoz lépett, és beütögette a számokat, de a berendezés hangosan sípolni kezdett, és piros fény villant a tetején.
– Bassza meg! Annyira remeg a kezem – vallotta be, mire mellé léptem, és finoman félretoltam.
– Mi a kód? – kérdeztem, mert a számláló egyre gyorsabb csipogással jelezte, hogy fogytán az időnk, és egy pillanatra bevillant, hogyha azért kell még várnunk, mert kiszállnak a biztonságiak, én tuti felrobbanok.
– 22-02-2012 
Gyorsan beütöttem, és csak mikor a lámpa zöldre váltott, akkor néztem rá felhúzott szemöldökkel. Ő csak mentegetőzve felhúzta a vállait, és lesütötte a szemét. A szívem megtelt érzelmekkel. Az a nap, mikor összejöttünk. Soha nem felejtem el.
– Édesem! – nyúltam érte, és rántottam magamhoz. Hálásan simult hozzám. Most éreztem meg, hogy az egész teste remeg, nemcsak a keze, ahogy mondta. Átöleltem a derekát, egy röpke csókot nyomtam az ajkára, és finoman tolni kezdtem a lépcső felé.
Mikor felértünk az emeletre, felém nyúlt, és kézen fogva léptünk be a hálószobába. Az ágy nem volt bevetve, ezért azonnal szemet szúrt a párnán heverő póló, és újra megdobbant a szívem, mikor felismertem, hogy az én elnyűtt, kék, Vans-es felsőm, ami egészen biztos, hogy nem megy rá, úgyhogy valószínűleg azzal alszik. Elszorult a torkom, ahogy magam elé képzeltem a nagy, magas alakot összegömbölyödve, pólómat az arcához szorítva. Felnéztem rá, ő ismét csak a vállát húzogatta, mert azonnal tudta, mire gondolok, aztán a kezemnél fogva az ágyhoz húzott, de ott megtorpant. Éreztem, hogy elbizonytalanodik, de bennem már minden a helyére került, ezért magam felé fordítottam, és átöleltem.
– Minden rendben. Ne félj! – mondtam halkan, mire összeszorította a szemeit, és mély levegőt vett. Odahajoltam, az arcát kezdtem puszilgatni, mintha először tehetném életemben, és a kezeimmel a mellkasára támaszkodtam. Egy pár másodpercig csak hagyta, hogy finoman érintsem a számmal, de aztán elfordította a fejét, és az ajka éhesen kereste az enyémet. Elvesztem.
A kezeim a gombjaira siklottak, magamhoz rántottam, és nem volt több önuralmam arra, hogy húzzam az időt. Széttéptem az ingét, amitől halkan felsikkantott, ezzel fokozva amúgy is tetőfokára hágó gerjedelmemet, aztán csak lerázta magáról a cafatokban lógó darabot. Már a nadrágját gombolta, aminek a derekába én kapaszkodtam, hogy leránthassam róla, ha végre szabad az út. A térdéig sikerült, persze a bokszerével együtt, de elakadt a szavam, mikor megláttam nedvesen feszülő péniszét, ahogy a hirtelen mozdulattól lengedezik. Felnéztem, de a szemeiben olthatatlan vágyat láttam csupán. Megtámasztottam a hátát, és az ágyra fektettem. Zihált, a teste reszketett. Megőrültem érte. Lehúztam a csizmáit, lecibáltam a farmerét, a zoknikat is a földre ejtettem, és közben kiléptem a cipőmből. Magamról is ledobáltam a ruhákat, de közben fogva tartottam a tekintetét. Mikor kiléptem az alsómból, megrebbentek a pillái, és éreztem, milyen belső küzdelmet folytat, nehogy lenézzen a farkamra. Elvesztette a magával vívott harcot, és a pillantása az ölemre siklott. Felnyögött, az ajkai elnyíltak, és az alsót önkéntelenül megnyalta.
– Lou! – nyújtotta felém a kezét. Azonnal az ágyra térdeltem, és fölé hajoltam. Széttette a lábait, hogy közéjük helyezkedve feküdhessek rá.
Ahogy a testünk összesimult, végigszáguldott rajtam a vágy. Harry illata, a bőre mindig is részegítő hatással volt rám, de így, félévnyi kihagyás után (ha a közbeeső, önkívületben elkövetett szexeket nem számítjuk), elementáris volt az ereje. Faltam, haraptam, téptem, ő pedig elégedetten nyöszörgött, és nagy kezeivel a hátamat markolászta. Sietnem kellett, mert nem tudtam lépést tartani az őrjítő szenvedéllyel, ami majd szétfeszített. Lejjebb csúsztam, végignyaltam a mellkasán, élvezve az enyhén sós ízt, amit a bőrét ellepő izzadtság kölcsönzött neki. Homorított, ahogy erősen szívni kezdtem a bimbóját, és a csípőjét fellökte, anélkül, hogy tudott volna róla.  Nem időztem soká, bár a hegyes kis csúcs mindig megigéz. Megőrülök tőle, hogy szinte állandóan összehúzódik, és bárhol vagyunk, képtelen vagyok nem rápillantani, ahogy szinte átszúrja a pólóját. És pont olyan érzékeny, amilyennek látszik. Ha csak simogatom, Harry már attól is teljesen felizgul, de szerintem el is tudna menni, ha sokáig dédelgetném. Egyszer kipróbálom! – határoztam el, de azt is beláttam, ennek nem most van itt az ideje. Lefelé vettem az irányt, egész testemmel csúszva az övén, és halkan morogtam, ahogy a hasamon éreztem az erekcióját. Hazz nyögdécselt, a saját mellbimbóit csavargatva, és a háta ívbe hajlott. Imádom, mikor magát érinti.  Egy újabb dolog, amitől eszemet vesztem. De mi az, amitől nem? Bármit tesz, nekem végem.
Felnéztem, és megigézve bámultam, ahogy a fejét hátrafeszítve, hosszú ujjaival csipkedi a kis csúcsokat, és majdnem visszamásztam, hogy a számmal helyettesítsem a kezét, de aztán mérlegeltem, és rájöttem, nekem más dolgom van.
A combjai közé ereszkedtem, amiket hívogatóan széttárt, és óvatosan kézbe vettem a péniszét. Felnyögött, a fejét is felrántotta, és lenézve rám, lihegni kezdett.
Megnyaltam a szám, aztán már hajoltam is rá, hogy ne kelljen várnia. Mikor selymes makkját az ajkaim közé préseltem, és leengedtem a torkomig, Harry olyan hangokat adott ki, amitől majdnem elélveztem. Két oldalt a lepedőt markolta, olyan erővel, hogy kifehéredtek az ujjpercei, és hörgött, mint akit kínoznak. Párszor rábólintottam az ágyékára, de ott sem akartam elidőzni, mert nem bírtam már várni. A térdei alá nyúltam, és feltoltam a lábait. Engedelmesen emelte őket, majdnem a mellkasáig húzva a hosszú végtagokat. A nyelvem már ott járt, ahova a vágyam űzte, és Harry kéjes nyögéseitől feltüzelve adtam meg neki, amit kívánt.
Az első ujjnál felnyikkant, és a teste megfeszült, de rögtön a számba vettem a farkát, és pár másodperccel később éreztem, ahogy ellazul. A másodikat könnyebben fogadta, mert olyan mélyen járt már a vágyban, hogy a fájdalmat is elviselte volna, csak enyhülést nyerjen. Azért óvatos voltam, és hagytam elég időt, hogy felkészüljön a behatolásra. Csak nyalogattam a makkját, de nem kaptam be, mert olyan szinten feszült, hogy féltem, elélvez, mielőtt benne lehetnék. Márpedig érezni akarom, ahogy lüktet, miközben átjárja a gyönyör.
Megforgattam benne az ujjaimat, aztán még mélyebbre fúrtam őket, míg nagy nehezen elértem azt a pontot, amitől sikítozni kezdett. Ezt a hangot imádom. Harry Styles, akinek olyan mély hangja van, hogy a világ összes nője benedvesedik, ha meghallja, úgy képes sikoltozni, mikor eltalálom a prosztatáját, mint egy kislány. Imádom!
– Lou, ne! Elmegyek! – siránkozott, mire azonnal abbahagytam a tikos gomb nyomkodását, és kihúztam az ujjaimat. Kétségbeesetten nézett rám, és láttam a szemében az emésztő vágyat, mert már karnyújtásra volt az orgazmustól.
– Mindjárt, bébi! – ígértem neki, és lenyúltam az ágy mellett heverő nadrágomért, hogy kihalásszam a zsebéből az óvszereket. Ahogy az ágyra dobtam a maréknyi gumit, Harry egy pillanatra felvonta a szemöldökét, és tátott szájjal nézett rám.
– Reméltem, hogy egész éjszakára maradhatok – mondtam félszegen, és gyorsan megtapogattam a másik zsebemet, vajon ott van-e benne a kis doboz. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem hagytam el, megkönnyebbülten felsóhajtottam, és ismét Harryre néztem, akinek épp lecsukódtak a szemei, ahogy a saját combjai közé nyúlt, és marokra fogta a golyóit. Feszülnek már, az egészen biztos. Máris szépségem! – üzentem gondolatban, és a fogammal kiszakítottam az első tasakot.
Ahogy felgörgettem az óvszert, lenyúltam, Harryt az oldalára fordítottam, és feltoltam a lábait. Engedelmesen gömbölyödött magzatpózba, így megnyitva előttem az utat. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a csípőjén, a másikkal megmarkoltam a szerszámomat, és óvatosan végigsimogattam vele a vágásán. Nyögdécselt, és szuszogott, arcát a párnába fúrva.
Mikor éreztem, hogy elakadok, mert célba értem, visszahúzódtam, még egy adag nyálat kentem a végére, mert éreztem, hogy nem lesz türelmem a gyengéd behatoláshoz. Harry ijedten nézett fel, de mikor látta, mit csinálok, hirtelen ő is a szájához kapott, aztán frissen benedvesített ujjaival körbekente az ánuszát, mert sejtette, mi fog történni. Ránéztem, ő bólintott, és akkor vesztettem el a fejem. Ismét becéloztam magam, de most már nem volt finomkodás. Egyetlen határozott, erőteljes mozdulattal tövig hatoltam, mit sem törődve kifeszülő testével, és a farkamat leszakító belső izmaival. Annyi önuralmam maradt, hogy mikor teljesen elmerültem benne, nem mozdultam, csak próbáltam lélegezni, és időt hagyni neki, hogy a teste alkalmazkodjon a dologhoz.
– Gyerünk, Lou! Csináld! – kiáltott rám, mire hirtelen felocsúdtam.
– Nem merem, Hazz. Kicsit várj! Nagyon szűk vagy.
– Nem érdekel. Nem bírom már! – A hangja annyira kétségbeesett volt, hogy én is beleremegtem. Átnyúltam rajta, és marokra fogtam, mire még erősebben szorított, amitől majdnem én is elélveztem azonnal. Kapkodtam a levegőt, hogy kivédjem a korai magömlést, és őt kezdtem fejni ütemesen.
– Jééézusom! – hörögte, és a fejét is felemelve hátranyúlt, hogy a fenekembe markolva bírjon végre mozgásra. Óvatosan visszahúzódtam egy kicsit, aztán erősen belé döftem. Hatalmas sikoly, amibe belereszketett az egész teste. Tudom, hogy ebben a pózban tökéletesen telibe találom, mégis mindig elcsodálkozom azon, mit vált ki belőle.
– Így! Még! – nyögte, de levegőt nem vett, mert nem tudott. A nyakán kidülledtek az erek, az összes izma feszült, és a markomban éreztem, hogy szinte folyik a nedve. Az ujjaimmal kentem el, hogy még élvezetesebb legyen neki az izgatás, aztán lenéztem, és a szememmel ittam a látványt, ahogy mozogtam benne. Nem volt több, mint pár erőteljes mozdulat, mikor szűkölni kezdett, a kezemhez kapott, és erőteljesebb szorításra ösztönzött, majd  akkorát élvezett, hogy a fél ágyat összefröcskölte, miközben úgy rám szorult, hogy egy hirtelen beszívott légvétel után rángatózva hagytam, hogy átjárjon a kéj.
Mikor abbamaradt a gyűrűző élvezet, rárogytam, az arcát csókoltam, amihez hozzáfértem, mert neki sem volt annyi ereje, hogy felemelje a fejét. Lassan izgattam még, amíg a péniszéből kifejtem az utolsó cseppeket, majd felemeltem a kezem, és lenyalogattam az ujjaimat. Mindent egyszerre akartam, és bár tudtam, hogy nemsoká a számba veszem, és addig szopom, míg meg nem kapom a jutalmam, nem bírtam kivárni. Úgy látszik, ez a késztetés Harryben is ugyanúgy felütötte a fejét, mert ahogy kihúzódtam belőle, és a gumitól megszabadulva felrántottam az amúgy is balesetes lepedőt, hogy megtöröljem magam, már fordult, és hatalmas kezeivel elkapva a csípőmet magához rántott, hogy a nyelvével tisztítsa meg a farkamat. Körülbelül annyi időm volt, hogy két mély levegőt vegyek, mielőtt újra elmerültem a vágyban, és a hajába túrva jeleztem, hogy abba ne hagyja.
Harry teljesen beleélte magát a dologba, amiben amúgy is profi. Ilyen ajkakkal nem is lehetne más. Tűzpiros, duzzadt szájával le-felcsúszott a szerszámomon, erősen szívva a makkomat, amitől ismét olyan kemény lettem, hogy szinte fájt. A hátamra döntött, én pedig engedelmesen dőltem az ágytámlának, míg ő négykézlábra állt, hogy mélyebben engedjen a torkára. Néztem amit csinál, és nem tudtam betelni a látvánnyal. Nyögtem, sóhajtoztam, és alkalomadtán fojtottan felkiáltottam, mikor a fogait mélyesztette a húsomba. Azt hittem, az a terve, hogy újabb orgazmusig űz, de legnagyobb meglepetésemre alig pár perc után kiengedett az ajkai közül, és a péniszem nyálcsíkot húzva csapódott a hasamra.
Elégedetlenkedni kezdtem, és a feje után kaptam, de mikor felnézett, és a száját beharapva felegyenesedett, győzött a kíváncsiság. Felemelt egy tasakot, a fogával tépte ki, majd fél kézzel felállította a farkamat, és ráillesztette a gumit. Hosszú ujjaival egy pillanat alatt görgette rá az óvszert, én pedig halkan nyüszítettem, amitől szélesen elvigyorodott. Elengedett, majd miközben összezárta a lábaimat, a két oldalamra térdelt, és feljebb araszolt. Már tudtam, mi a terve, és a gondolattól azonnal lüktetni kezdett az alhasam.
Lenyúlt, megmarkolt a makkom alatt, beigazított, aztán a szemembe nézett. Benntartottam a levegőt, és a kezeimet a csípőjére fektettem. Várakozásteljes remegés feszült az izmaimban, a szívem majd kiugrott a helyéről. Harry pár centire magába nyomta, aztán úgy elkezdett lihegni, hogy a hasán a kockák folyamatosan vibráltak. Csak bámultam, szólni sem tudtam volna. Életében először teszi ezt. Mindig szerettem volna, de valahogy ódzkodott a dologtól. Nem erőltettem, de örökké ez volt az egyik titkos vágyam. Éreztem, ahogy átbuktat az izmon, ami a kritikus pont, és máris körülölelt a forróság. Harry előrébb dőlt, és kitolta a fenekét, hogy könnyebben rányomhassa magát. Torokhangon nyöszörgött, és a saját karjába harapott. Nem is pislogtam. Minden olyan csodálatos volt, hogy attól rettegtem, egy szempillantásnyi idő alatt lemaradok valamiről.
A combjai szorosan fogtak közre, az izomkötegek kirajzolódtak a bőre alatt. Feszes csípőjét úgy markoltam, hogy bár egy gramm háj sincs rajta, azért sikerült belemélyeszteni az ujjaimat. V–vonalánál két ér lüktetett szabályosan, és a farka előremeredt az ágyéka előtt, enyhén felfelé és picit balra ívelve. A hasán is feszültek az izmok, és ahogy lassan tövig magába fogadott, begörbítette a hátát. Félig előrehajolt, de a kezével hátranyúlva még fogta a péniszem, amitől a válla hátrafeszült az egyik oldalon; így a gyönyörűen kidolgozott izmok mind megmutatkoztak a karján, és a mellkasán. A tetoválásai ilyenkor életre kelnek. Imádom, ahogy a pillangó szárnyra kél, és a két madár, ami minket jelképez, egymás felé mozdul. A hüvelykujjaimmal a páfrányleveleket cirógattam a csípőcsontjain, és a nevét mondogattam, miközben felhúztam magam, és a mellbimbóját szívtam, aztán a nyakát haraptam, és a hajába túrtam.
– Isteni vagy, bébi! Annyira jó így – lihegtem a bőrébe, majd rátapadtam, és el sem engedtem, míg egy hatalmas, lila nyomot hagytam magam után. Harry torkából elégedett morgás tört fel, és a csípőjével körözni kezdett. Visszahanyatlottam a párnára, a gerincem meghajlott, mert muszáj voltam feltolni magam, hogy teljesen és tökéletesen belé hatoljak.
Harry letámaszkodott a mellkasomra, aztán olyan érzékien kezdett mozogni, hogy azonnal elernyedtek az izmaim, és hagytam, hogy most teljesen átvegye az irányítást.
Tekergett és hintázott hosszú combjain, amiket markoltam, és az arcomat nézte, hogy a visszajelzéseimből szűrje le, mivel kerget legjobban az őrületbe. Szerintem nem sokra ment vele, mert magam sem tudtam volna megmondani, melyik az a mozdulat, ami a legjobban izgat, csak azt, egyik kínzóbb, mint a másik.  Egyre gyorsabban mozgott előre-hátra, amit én sosem tudtam kivitelezni, mert rövidek a lábaim, neki viszont nagy a mozgástere, amit ki is használt rendesen. Ahogy néztem, egy pillanatra beugrott az IKEA-ban látott szekrényajtó nyitogató gép, és majdnem el is mosolyodtam, de akkor rászorított a farkamra, és a sajátját marokra fogta, úgyhogy a vicces kis gondolataim azonnal elillantak.
Lassan, a tenyerével kente el magán a nedvét, ami már a hasamra is csöpögött, majd lenyomta a péniszét, és a hegyével törölgette a széthullott cseppeket. Komolyan mondom, elélvezek, ha ilyeneket csinál. Alig bírtam már magammal, ezért felnéztem rá, az ujjaimat a hajába fúrtam, és lehúztam magamhoz egy szenvedélyes csókra.
– Na, milyen? – kérdeztem a fülébe suttogva, mikor oldalra fordult, és a vállamat csókolgatta.
– Isteni! – válaszolta mély hangon, aztán felnyikkant, mikor picit feldöftem a csípőmmel.
Felegyenesedett, és gyorsabb tempóra váltva űzni kezdett az élvezet felé, de úgy gondoltam, nem hagyom magam ennyire kiszolgáltatni. Megmarkoltam a derekát, ezzel pillanatnyi megállásra késztetve, majd tiszta erőből belé vágódtam, a derekamat is elemelve az ágyról. Harry sikított, a feje először hátrahajlott, aztán előrebukott, és a tenyereivel rám támaszkodott. Egyetlen mozdulattal átvettem az irányítást, és láttam rajta, hogy az arca kínnal felérő kéjről árulkodik. Megismételtem a mozdulatot, amitől szinte összecsuklott. A haja az arcába lógott, a szája tátva, de nem adott ki hangot, csak hörgött, és zihált. A combjai is elernyedtek, és még arra sem volt képes, hogy izgassa magát.
– Elájulok – nyöszörögte, és láttam ahogy felnyúl, a csuklójáról lerántva a hajgumit, gyorsan összefogja a haját, aztán rám omlik, mintha a csontjai már nem tartanák meg. Arcát a nyakamba fúrta, két karjával szorosan átölelt.
Végigsimítottam a hátán, ami a magasságkülönbségtől - és attól hogy felnyársalta a farkam -, szinte félkörívbe hajlott, ahogy a gazdája összegömbölyödött rajtam. Leszorítottam, hogy ne tudjon elmozdulni, majd ismét erőből döftem, aztán újra és újra, egyre gyorsuló ütemben, és élveztem a Harryből feltörő, hihetetlen hangokat, amiktől felforrt a vérem.
– Kicsi! – szűkölte. – Jézusom. Ott. Aaaaaahhhh… Mmmmmm… – Hagytam, hogy elengedje magát, és csak befelé figyeljen, aztán mikor éreztem, hogy a belső izmai már fáradnak, segítettem neki felülni, majd hátradöntöttem, én pedig egy hajszállal feljebb tornáztam magam, hogy nagyobb erőt tudjak kifejteni. Harry a térdemre támaszkodott, a feje is lehanyatlott, és olyan volt, mintha mindjárt elalélna. Csak a nyakán feszültek meg az izmok. Felnyúltam, két kézzel belekapaszkodtam a vállába, aztán fellöktem magam. Harrynek elakadt a lélegzete, aztán a következő behatolásnál már nyögött, és nem is hagyta abba. Mikor éreztem, hogy közel a vég, az egyik kezemmel fejni kezdtem, és néztem, ahogy feszes makkja minden húzásnál kibukik a markomból. Felemelte a fejét, az állam alá nyúlva kényszerített, hogy a szemébe nézzek, aztán egy csókot lopott, mielőtt ismét kiegyenesedett, és elmerült a vágyban.
Mozogtam benne, néztem az arcát, és a szívemet betöltötte a teljesség érzése, amit olyan sokáig nélkülöztem. Életemben csak vele és általa nyertem bebocsájtást az édenkertbe.
Mikor megremegett a teste, és éreztem, hogy az izmai felkészülnek az orgazmusra, összeszorítottam a fogaimat, fokoztam az amúgy is eszeveszett tempón, és vártam, hogy az arca eltorzuljon a kéjtől.
Egyszerre robbant fel bennünk a gyönyör, és járta át a testünket, mindkettőnket meglepve hevességével. Felkiáltott, én felfüggesztettem a légzést, és egymás szemébe nézve adtuk át magunkat az élvezetnek. Hosszú volt és mély. Csak nehezen tértünk vissza a valóságba.
Harryt leemeltem magamról, aztán hagytam, hogy mellettem nyúljon el, majd mikor félig összegömbölyödött, mögé helyezkedtem, átöleltem, és a tarkójába fúrtam az orromat.
Jólesően dorombolt, mint Alfons, én pedig elégedetten cirógattam a karját, másik kezemet a feje alá fektetve, hogy párnaként használja. Így merültünk álomba, és reggelig nem is tudtunk magunkról.

Arra ébredtem, hogy Harry felkönyökölve, lusta pillantásokkal pásztázza az arcom. Mikor kinyitottam a szemem, a pupillái kitágultak, az arcára feszült kifejezés költözött, és benntartotta a levegőt. Édesem! Tudtam mi tartja rettegésben, és legszívesebben azonnal elmondtam volna neki mindent, de elhatároztam, hogy megadom a módját, így időt kellett nyernem, mert azt viszont nem tudtam volna elviselni, hogy még egy percet rettegésben töltsön el.
Felemelkedtem, és szokásommal ellentétben (a reggeli szájszagot figyelmen kívül hagyva) az ajkára tapadtam. Úgy meglepődött, hogy beletelt pár másodpercbe, mikor végre elhitte, ami történik, de akkor nagy, örömteli sóhajjal nyomott vissza a párnára, és hajolt fölém, hogy finom puha csókokkal lepje el az arcom, és érzékeny ujjai bejárják a nyakam, és a vállam.
– Jó reggelt! – dünnyögtem, mikor épp nem volt elfoglalva a szám.
– Szia, Kicsi! – morogta a kulcscsontom feletti mélyedésbe. A megszólítástól félrevert a szívem. Még mindig nem tudom felfogni, hogy lehettem akkora barom, hogy hónapokig nélkülöztem azokat a dolgokat, amik ilyen boldogsággal töltenek el. Hirtelen ötlettől vezérelve átfogtam a derekát, és magamra emeltem, amiben persze ő is segített, különben meg sem bírtam volna mozdítani. Mikor már rajtam feküdt, és a fejét oldalra fordítva a karom belső, érzékeny bőrét harapdálta, én pedig a hátát simogattam, hol ujjbeggyel, hol rövid körmeimmel karmolászva, göndören felkacagott.
– Most épp mintát csinálsz a hátamra?
– Igen, miért? Zavar? – kérdeztem, és kicsit féltem a választól.
– Cseppet sem – válaszolt habozás nélkül, mire elvigyorodtam, és erősebben nyomtam bele a körmeimet.
– Mai program? – kérdeztem, mire felkapta a fejét, és a szemembe nézett. Újra láttam a felbukkanó félelmeket, ezért lazán a hajába túrtam, ujjaimmal fésülve át a hosszú, kócos tincseket. A szívem megint elfacsarodott, annyira hiányzott ez is. Beláttam, hogy ez a nap (és még jó pár ezután következő), önmarcangolással és lelkifurdalással fog eltelni, de azt is tudtam, megérdemlem; így egy nagy sóhajjal felemelkedtem, és ismét szájon csókoltam.  – A kérdés arra vonatkozott, hogy mihez lenne kedved…
– Velem maradsz? – kérdezte halkan, mint aki nem tudja elhinni, amitől ismét összeugrott a gyomrom, és szerettem volna jól pofán verni magam.
– Igen, Hazz, szeretnék… Ha nem küldesz el… – tettem hozzá, hogy megadjam neki a szabad választás lehetőségét.
– Nem tudlak, bár lehet, hogy kellene – sóhajtott, és édes lehelete az arcomat csiklandozta.
– Nem kell, csak megérdemelném – javítottam ki, mire bólintott. – De te döntesz…
Nézte az arcomat, gondolom vívódott, hogy mit tegyen, engem pedig maga alá temetett a kétség. Mi van, ha ő már feladta, és nem lát esélyt arra, hogy újrakezdjük?
– Miért ilyen kurva bonyolult az élet? – kérdezte, aztán feladva a harcot rám borult, a mellkasomba fúrta az arcát, és mélyeket szívott az illatomból.  
– Nem olyan bonyolult, csak mi tesszük azzá – válaszoltam, és ismét a hajába túrtam, aztán a feje búbját csókolgattam gyengéden.
Nem mondott semmit, de úgy éreztem, vívódik. Lassan letoltam magamról, az oldalamra fordultam, és felkönyököltem, hogy szembe kerüljön az arcunk.
– Hazz! Én sok mindent átértékeltem az elmúlt hetekben. Tudom, hogy hatalmas hibákat követtem el, és felsorolni is nehéz, hányszor bántottalak. Nem kérem, hogy megbocsáss, csak annyit tegyél meg, hogy adsz még egy esélyt. Ha elszúrom, vagy úgy érzed, nem működik, bármikor elküldhetsz.
A szemei bepárásodtak, de küzdött a könnyek ellen. A száját vékony vonallá préselte, és láttam, hogy felszakítottam pár sebet, amikre igyekezett nem gondolni eddig.
– Lou, ez ennél sokkal bonyolultabb. Attól félek, ha engedek, később megint a kínok-kínját élem majd át.
– Ha most elmegyek, az nem fog fájni? – kérdeztem őszintén, és bár rettegtem, hogy azt válaszolja, nem, mert ez csak egy fantasztikus éjszaka volt, érzelmek nélkül; valahol a lelkem mélyén tudtam, ő nem ilyen. Ami kettőnk között történt, ezúttal olyan érzelmekkel terhes volt, amire nem lehet azt hazudni, hogy csak szex, és más semmi.
– Dehogynem! – sóhajtott nehézkesen. – Belegondolni is rossz.
– Nem akarok több fájdalmat okozni. Csak engedd, hogy veled legyek, és adj egy kis időt. Nem élek vissza a bizalmaddal.
 Összehúzta a szemöldökét, tekintetét az enyémbe fúrta, aztán egyenesen tette fel a kérdést: – Mi akarsz tőlem, Louis?
Louisnak szólított, ami elég furcsán hangzott a szájából, de megértettem a helyzetét. Tiszta vizet akar önteni a pohárba. Egész életünket félreértések hálózzák be, és az egész világnak hazudunk évek óta. Nem akarja, hogy ismét erre az útra lépjünk.
– Mondtam, hogy neked soha nem fogok hazudni. Most sem. Téged akarlak. Szeretlek. Kellesz nekem, mint a levegő, amit belélegzem. Nem kérlek, hogy bocsáss meg, mert tudom, hogy az még korai, nem kérem, hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk, mert nem szeretném, ha minden úgy lenne, mint rég. Tudom, mit vétettem, és azt hiszem, arra is rájöttem, hol rontottuk el. Csak azt kérem, kezdjük elölről, ha még érzel irántam valamit. Csináljunk úgy, mintha most ismertük volna meg egymást.
 Harry szája lassan, féloldalas mosolyra húzódott.
– Azt hiszem, amit az éjjel műveltünk, az nem nagyon fér bele egy frissen szövődött ismeretségről alkotott elképzeléseimbe.
Nekem is vigyorognom kellett.
– Akkor csináljunk úgy, mintha régi szeretők lennénk, akik sokáig nem találkoztak. Mintha minden megváltozott volna körülöttük, és ők maguk is, csak az egymás iránti érzéseik, vágyaik nem múltak volna el…
 Harry bólintott: – Azt hiszem, ez elég találó – morfondírozott, és az arcomat fürkészte. – Komolyak a szándékaid? – kérdezte, mert még mindig nem győztem meg teljesen.
– A legkomolyabbak! – válaszoltam határozottan, és közben alig tudtam megállni, hogy elő ne kapjam a kis dobozt a zsebemből.
– Rendben – mondta halkan, mintha félne attól, hogy elbaltázza az életét. – Tegyünk egy próbát.
Madarat lehetett volna fogatni velem. Kérdőn néztem rá, jelezve, hogy még én sem tudom elhinni, mire bólintott, én pedig rávetettem magam. Össze-vissza csókoltam, nevetve csiklandoztam, és öleltem, ahogy csak bírtam.
– Azt mondtad, szeretsz? – kérdezte egy idő után.
– Aha – mondtam a szemébe nézve. – Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Megőrülök érted. Választhatsz. – Láttam, hogy alig hisz a fülének, és bizalmatlanul méreget. – Szeretlek, Hazz. Komolyan.
 Emésztgette a hallottakat, miközben én az orra hegyét puszilgattam, aztán az állát, az arcát és végül lezárt szemeit. – De ha nem kapok valamit enni, már nem sokáig élvezheted a rajongásomat.

***

A nap úgy telt, mint a mesében. Együtt csináltunk reggelit, aztán kifeküdtünk a medence partjára, és élveztük a semmittevést. Harry keresztbe helyezkedett, hosszú lábait a vízbe lógatta, és kihasználta, hogy csak egy csepp sortot kell viselnie, mert utálja a manapság divatos, térdig érő fürdőnadrágokat. Mikor egyszer megkérdeztem, mi baja velük, azt válaszolta: „ Hogy néz ki, hogy térdtől felfelé hófehéren világít a lábam?„ és kétségbeesetten méregette a combjait, amik két árnyalattal voltak csak világosabbak, mint a lábszára, hála a szoláriumnak. Akkor – emlékszem –,  végigcsókoltam a hosszú végtagokat, és utána a nyakamban kötöttek ki, de most csak legeltettem rajtuk a szememet. Izmos hasa a légzése ritmusára feszült meg, és ernyedt el. Egyik keze a feje alatt, a gyomromon, a másikkal a tenyeremet cirógatta, az ujjaim végétől a csuklómig. Bizsergető volt minden érintés, mintha tényleg most ismerkednénk egymással. A haja félig nedvesen tapadt a homlokára, ezért kisimítottam belőle, és átfésültem a tincseit. Mosolyogva nézett fel rám, gyönyörű arcát felém fordítva.
– Most jut eszembe, délután átjön Niall! – mondta hirtelen, és ijedten pattant fel. Épp átszelte a teraszt, vizes nyomokat hagyva maga után, mikor utána kiáltottam:
– Most hová rohansz?
– Előkerítem a telefonom, és lemondom.
– Miért? – kérdeztem meglepetten. Megtorpant.
– Hogyhogy miért? – nézett vissza rám. – Elmész?
– Dehogy megyek! De attól, hogy itt vagyok, miért kellene lemondanod?
Láttam a tanácstalanságot a vonásain, és hogy kérdezni akar valamit, de nem tudja, hogyan tegye.
– De ha átjön, és te itt vagy… Úgy értem, mit mondunk neki? Vagy…
– Hazz! Nyugodj meg, és gyere ide!
 Hezitált még egy pillanatig, én pedig közben feltápászkodtam, és az ernyő alá sétáltam. Ahogy közeledett, felé nyújtottam a kezem, és mikor összefűztem az ujjainkat, elszántan néztem fel rá. – Mit szeretnél? Mi legyen? Időt akarsz? Titkoljuk a fiúk elől?
– Nem tudom. Nem akarok titkolózni, de félek, hogy mégsem sikerül… Nem akarom, hogy megint sajnáljanak. Bármit elviselek, de több sajnálatot már nem bírok.
– Értem – bólintottam. – Tudtam, hogy ez lesz a legnehezebb. Nem hiszed el, hogy komolyan gondolom. Félsz, hogy ez csak valami hóbort, vagy ami még rosszabb, egy múló gyengeség részemről. De nem! Annyiszor mondom el, ahányszor akarod. Szeretlek. Újra akarom kezdeni, és bármit megteszek, hogy visszakapjalak!
– De miért? – kérdezte végül, mikor rájött, még mindig nem győztem meg igazán. Tudtam, hogy sor kerül erre a beszélgetésre, és igazából megkönnyebbültem, hogy végre túlesünk rajta.
– Ülj le! – mondtam neki, mert idegességében egyik lábáról a másikra állt. Töltöttem neki egy pohár almalevet, a kezébe nyomtam, aztán rágyújtottam egy cigire – amit érdeklődve nézett –, és leültem mellé.
– Harry, figyelj! Tudom, hogy mindez nagyon hirtelen jött… Mármint neked, mert nem volt semmi előjele. De ez azért volt, mert amíg magamban nem tettem helyre a dolgokat 100 %-osan, nem akartalak hitegetni. Az elmúlt hónapokban mindketten megpróbáltuk magunkkal elhitetni, hogy a kamaszszerelem, amibe évekkel ezelőtt belezuhantunk, lassan elmúlt, és ideje egy felnőtt kapcsolat után néznünk. Csak azt felejtettük ki a számításból, hogy vannak olyan kötések, amiket nem szakíthatunk el, hiába is akarnánk. Tudom, ez olyan fellengzősen hangzik, de vannak szerelmek, amik az égben köttetnek, és én csak most jöttem rá, mekkora ajándék az élettől, hogy nekem egy ilyen jutott. Én nem tudok mást szeretni, nem tudok mással élni, és nem akarok más mellett megöregedni… Téged akarlak, és az egyetlen indok, ami megmagyarázza a viselkedésemet az az, hogy féltem…– A gyönyörű zöld íriszek lassan rám fókuszáltak, és Harry egyre bátrabban nézett a szemembe. – Attól féltem, hogy te nem érzel ugyanúgy, mint én. Hogy egyszer arra ébredsz, kinőttél belőlem, a szerelmünkből. Úgy éreztem, kevés vagyok hozzád, hogy te jobbat érdemelsz. És a szokásos marhaságok… Nem vagyok elég helyes, elég okos, elég izgató, hogy ennyi idő után még kelljek neked. Aztán megtettem. Bebeszéltem magamnak, hogy így lesz a legjobb. Mondvacsinált indokokkal szakítottam veled, és hónapokig mantráztam, hogy jó döntés volt. Hiába ordított a szívem, hogy megszakad, direkt nem hallottam meg. Mikor összejöttem Rickkel, ismét sikerült bebeszélnem magamnak, hogy jó úton haladok, holott be kellett volna látnom, hogy a rossz úton tartok lefelé, egyre gyorsuló tempóban. Mikor megláttál bennünket együtt, és az arcodra gyötrelmes fájdalom ült ki, csak akkor fogtam fel, hogy te még szerettél, és én két lábbal tiportam a lelkedet. Addig valami beteges elégtételt éreztem, amiért én is belementem egy másik kapcsolatba, ahogy te tetted Daviddel, és azért is bosszút álltam, hogy a buszon kihasználtál. – Harry ellenkezni akart, de a mutatóujjamat az ajkára téve csendre kárhoztattam. – Tudom, tudom, hogy nem használtál ki, de én ezt akartam hinni, és tagadni, hogy akár én is utánad mehettem volna, sőt, nekem kellett volna megtenni az első lépést azok után, hogy én mondtam ki anno, hogy szakítsunk. Már mindegy, nem tehetem jóvá az azóta eltelt időt… Hihetetlenül sajnálom, hogy ennyit elvesztegettem, de mikor pár napja letisztultak bennem a dolgok, úgy éreztem, már nem bírok várni. Azért nem szóltam előbb, mert erőt kellett gyűjtenem ehhez a vallomáshoz. Tudod, hogy nehezen ismerem be a hibáimat, és még nehezebben kérek bocsánatot. – Harry egyetértőn bólogatott, és halványan mosolygott. Imádom, hogy ennyire ismer. Biztos kismillió hasonló szituáció ugrott be az emlékeiből. Odahajoltam, és egy nagy, cuppanós csókot nyomtam az ajkára, amitől még szélesebben vigyorgott. – Most viszont itt vagyok, és bármiért, amiben úgy érzed, én voltam a hibás, szeretnék bocsánatot kérni… de úgy, hogy igaziból nem is várom el, hogy megbocsáss, vagy elfelejtsd, csak annyit kérek, lépjünk túl rajta! Igyekszem tanulni a hibáimból. Legfőképp abból, hogy nem lehet a problémákat a szőnyeg alá söpörni, és elvárni egy másik embertől, hogy gondolatolvasó legyen, és kitalálja, mi bajod… Ígérem, ezentúl elmondom, ami a bögyömet nyomja, és letisztázunk mindent, ami benned, vagy bennem rossz érzéseket kelt. De ehhez két ember kell. Neked is ugyanannyira akarnod kell, mint nekem, mert ha már nem érzed magad teljesen elkötelezettnek, vagy az érzéseid inkább az emlékekből táplálkoznak, mint abból, hogy ma mit érzel irántam, akkor elbukunk…
Szünetet tartottam, és nagyjából el is mondtam a monológot, amivel készültem. Feszülten néztem egy darabig az összefűzött ujjainkat, amit Hazz pont annyira szorított, mint én, aztán félve pillantottam fel. A csodazöld szempár, és Mr. Szívdöglesztő, a legszebb pillantással ajándékoztak meg, amit csak kaphattam. Szerelem, hála és remény csillogott a szemében, arcán egyetlen, kósza könnycsepp nyoma, de egyébként öröm és várakozás vegyült a vonásain.
– Kicsi! – VÉGRE! Én vagyok. Az ő kicsije, senki másé, és soha nem akarok több lenni ennél! – Most nem igazán fogtam fel ezt a rengeteg mindent, amit elmondtál, és biztosan sokszor lesz még szükségem megerősítésre, mikor elbizonytalanodom. Tudod… – Benntartottam a levegőt, mert éreztem, hogy most fogja elmondani az aggályait, de elég erősnek éreztem magam, hogy minden ellenérvet felsorakoztassak. – nem igazán értem, miért változtak meg benned a dolgok… és nem a mostanira gondolok, hanem arra, mikor kidobtál. – A szívem elfacsarodott az emlékre. – Semmit nem tettem, amivel kiérdemeltem azt a bánásmódot. Én tényleg soha nem csaltalak meg, eszembe sem jutott. Nem néztem másra, mert én csak téged látlak… – Jelen idejű kijelentésétől megdobbant a szívem. – Bennem soha fel sem merült, hogy a mi kapcsolatunknak véget kellene vetni, és tényleg nem tudtam, hogy benned mi zajlik. Túl jól csinálod a bohóckodást, amivel elrejted a valódi érzelmeidet. Meg kell tanulnod legalább nekem elmondani, ami aggaszt, mert másként nem tudok segíteni. Nem értem, és soha nem is fogom megérteni, miért gondoltad, hogy kevés vagy nekem, mikor inkább néha túl sok… – Felpillantottam, és még láttam a huncut fényt a szemében, amitől én is önkéntelenül elmosolyodtam. Imádom a humorát, akkor is, ha sokak szerint csak faviccei vannak. – És rettegek… Nem szűnik bennem a félelem, és még soká fog tartani, mire ismét el merem hinni, hogy komolyan gondolod…
– Várj! – mondtam neki, mert bár nem így képzeltem el, mégis éreztem, hogy most jött el a pillanat.
Csodálkozva hallgatott el, mire odahajoltam, egy mély és szenvedélyes csókba vontam, amit először próbált hamar letudni, de aztán egy beletörődő sóhajjal adta meg magát, és megnyílt nekem. Mikor éreztem, hogy már ellazult, és a feszültség átmenetileg alább hagyott, felálltam, és besiettem a házba. Leszaladtam a hálószobába, a fotelről felkaptam a farmerem, és a zsebébe túrtam, aztán a kis dobozzal a kezemben álltam, hogy most mégis hová tegyem, hisz csak egy sort volt rajtam. Idegesen téptem le magamról, belebújtam a nadrágomba, magamra kaptam az inget, ami a karfán hevert, és nagyot szippantottam Harry illatából, ahogy begomboltam magamon. Az ujját sebtében hajtottam fel (hiába na, nem kifejezetten egyezik a méretünk), aztán szedtem a lábam, hogy minél hamarabb visszaérjek hozzá.
Ott állt, idegességében a medence mellett sétálgatott, és mikor kiléptem a teraszra, a homloka közepéig felhúzta a szemöldökét.
– Ez az én ingem? – kérdezte, mikor közelebb értem, és jobban szemügyre vette a kockás anyagot.
– Ühüm… – bólintottam, de nem akartam elmélyülni a témában, hogy miért ez van rajtam. Tök hülyén jött volna ki, hogy nem találtam meg az este eldobott pólómat.
– És miért öltöztél fel? Elmész? – kérdezte, és láttam, hogy megint teljesen elbizonytalanodik, a szemében félelem csillant.
– Hazz, én már soha többé nem megyek sehova. – A szavaim hatására nem tette fel az utolsó kérdést, ami már a nyelve hegyén volt, de a szája tátva maradt, és idegessége nem csillapodott. Mindegy, mert az enyém meg lassan a tetőfokára hágott, ami az ő figyelmét sem kerülte el.
– Mi a baj? – kérdezte, és közelebb jött.
– Csitt legyen már! – szóltam rá, mire a nyakán hátrahúzta a fejét, mint valaki, akit ok nélkül dorgálnak meg, és duzzogni kezdett. Elmosolyodtam, odaléptem hozzá, a tenyerem az arcára simítottam, és megpusziltam. – Te aztán nem könnyíted meg az ember dolgát!
A szemembe nézett, összezavarodva és csodálkozva, aztán mikor térdre ereszkedtem, – de közben fogva tartottam a tekintetét –, a szája elé kapta a kezét, és valami olyasmit dünnyögött a tenyerébe, hogy „Ez nem lehet igaz!!! Istenem, ez nem lehet igaz.”
Közben kihalásztam a kis dobozt a zsebemből, és felé nyújtva kipattintottam a tetejét. A topáz foglalatán megtört a napfény, és ezer apró szikrát vetett, mielőtt visszatükrözte azt. Harry ott állt, egyetlen, rövid kis sortban, az új ház teraszán, a medence mellett, a két tenyere az arcára szorítva, úgy, hogy még a szemeit is eltakarta, mert annyira megleptem, hogy képtelen volt felfogni, és időre volt szüksége.
– Tudom, drága, hogy ez kicsit gyors, és hirtelen, de hidd el, ennek már rég meg kellett volna történnie. Tudnom kell, hogy hozzám tartozol. Hülyeség, de szükségem van rá, hogy valamilyen formában hivatalosan is az enyém légy. Akkor talán elhiszem. Sokkal romantikusabban akartam, és egészen más szavakkal, de így sikerült… Hozzám jössz?  
A kérdés olyan egyszerűen, és természetesen hangzott, hogy magam is meglepődtem. Harry felsikkantott, aztán csak állt, az arcán könnyek csurogtak, és nem válaszolt. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy örömében, vagy bánatában sír, annyira zokogott. De mielőtt gyökeret ereszthetett volna bennem a félelem, lehullottak a kezei, a szemei hatalmasra tágultak, és hangosan felkiáltott az ég felé:
– IGEN! ... Persze, hogy igen! – mondta most már nekem, ahogy lehajolt, és arcomat a két kezébe fogva, könnyektől maszatosan a számra tapadt. Csókoltam, és szabad kezemmel a tarkójánál fogva húztam magamhoz. Megfogta a vállaimat, felállított, aztán belefeledkezett a dologba. Percekig csak a finom cirógatások, és a lágy csókok foglalkoztattak bennünket, míg végül szuszogva váltunk el. Harry felegyenesedett, de csak lassan nyitotta ki a szemét. Az arcát néztem, amíg kiemeltem a szögletes, topázköves, fehérarany gyűrűt, amit nagy nehezen választottam neki. Felé nyújtottam, még mindig elérzékenyülve, ő pedig felemelte a bal kezét, és elém tartotta. Először megfogtam az ujjai hegyét, ráhajoltam, és egy finom csókot nyomtam a kézfejére, aztán a gyűrűsujjára húztam a gyűrűt, és közben azt suttogtam, hogy szeretlek…
A kis karika úgy fityegett rajta, mintha nem az ő mérete lenne. Mindketten odanéztünk, és először ő nevette el magát, aztán, mikor a düh és a tehetetlenség már átsuhant rajtam, én is. Vagy rosszul emlékeztem a méretére, vagy az ékszerész szúrta el, de a lényeg, hogy egy fél ujj hiányzott a gyűrűből. Már épp mondani akartam, hogy másnap kivetetek belőle, mikor Hazz hozzám hajolt, a számra adott egy hatalmas cuppanóst, aztán lekapta a gyűrűsujjáról a lötyögő darabot, és teljesen természetesen a mutatóujjára húzta, amin tökéletesen állt.
– Semmi baj, ott majd úgyis a rendes karikát akarom hordani, aminek a párját te fogod – mondta halkan, és a nyakamba fúrta az arcát. Ráhajoltam, a hajába temettem az arcomat és mosolyogva csókolgattam.
– Akkor mostantól az enyém vagy? – kérdeztem, mert hallani akartam.
– Igen, ahogy eddig is – erősítette meg, és önkéntelenül megforgatta frissen kapott eljegyzési gyűrűjét. – Imádom! – nézegette lehajtott fejjel.
– Tényleg tetszik?
– Gyönyörű. Álomszép – fokozta, és újra hozzám hajolt, hogy századszor is megpecsételjük a dolgot. – Pont olyan színű, mint a szemed, mikor boldog vagy.
– Szeretlek – súgtam a szájába.
– Én is, kicsi! – válaszolt elfúló hangon.
– Egyszer Harry Tomlinson leszel…
– Alig várom! – vágta rá, és elkezdett húzni a ház felé.

XCIX. Fejezet

                                               

JUBILEUM

Sziasztok!
Hoztam egy új részt, hogy a Jubileumi hét egyetlen napja se teljen el eseménytelenül...ez már a 99. rész.... Remélem úgy szeretitek majd, ahogy én!!! <3<3
Köszönöm a rengeteg csodálatos visszajelzést, a szeretetet, a támogatást, és MINDENT!!! Legfőképp, hogy vagytok nekem!
xxxBecca

Niall a teraszon üldögélt, és elmélyülten csevegett Skype-on. A 5SOS-os srácokkal már annyira összenőttek, hogy nem bírnak ki egymás nélkül egy napot. (Örülök, hogy sokszor átjön hozzám, még akkor is, ha nem velem foglakozik.) Épp lazacot sütöttem olívaolajban, mikor megrezzent a telefonom. Louistól jött SMS, amitől egy ütemet kihagyott a szívem.

„Mit csinálsz este?”

Ennyi volt az üzenet, ami nem volt túl bonyolult, mégis elég sokáig nézegettem, mire fel tudtam fogni. Mostanában elég sokat beszélgettünk, és mióta beköltöztem az új házba, párszor meg is látogatott, de olyan még nem fordult elő, hogy csak úgy elhívott volna valahova. Mikor sikerült úrrá lennem a sokkon, kinyargaltam a teraszra.
– Ni! Louis azt kérdezi, mit csinálok este.
– És nem tudod? – kérdezett vissza, ahogy gyorsan megszakította a beszélgetést, amiben épp elmerült.
– Dehogynem. Semmit.
– Akkor?
– Mit válaszoljak?
– Harry, komolyan kezdek aggódni miattad. Azt válaszold, hogy sem-mit… – mondta vontatottan, ahogy egy szellemi fogyatékossal beszél az ember. A szemei körül nevetőráncok sorakoztak, és úgy nézett rám, mint egy idiótára szoktak. Gyorsan begépeltem az üzenetet, aztán remegő kézzel vártam a választ. Eltelt vagy két perc, mire megérkezett, bár nekem óráknak tűnt.

„Hétre érted megyek. Öltözz csinibe.”

Csak néztem, és megint nem tudtam mit kezdeni magammal.
– Na, mi van? Mit írt? – érdeklődött Niall.
– Hogy hétre értem jön, és öltözzek csinibe.
– Óóó… – Felpillantottam, és Niall arcán is enyhe döbbenetet láttam.
– Jézusom! Öt óra van. Még hajat is kell mosnom! – Faképnél hagytam, és berohantam a házba. Ni nevetése egész az emeletig elkísért.
– Szedd ki a halat a serpenyőből, és egyél! – kiáltottam vissza, és már téptem magamról a ruháimat.
Közel két órával később, az ötödik átöltözés után, végre lenn álltam a teraszon, és Niall utasításának eleget téve, épp bedobtam egy whiskeyt – mert az izgalom valahogy nem akart szűnni a gyomromban –, mikor megszólalt a telefonom.
– Louis vagyok, öt perc és odaérek.
– Rendben – válaszoltam remegő hangon. Az ujjaimat kezdtem morzsolgatni, és lerágtam a számat, mikor Niall rám szólt:
– Oké, Hazz, ezt fejezd be! Nem vagy már kamasz. Az exed érted jön, elvisz vacsizni, vagy akárhova, te pedig úgy viselkedsz, mint egy normális ember. Rendben?
– Aha... – mondtam minden meggyőződés nélkül.
– Nem vihogsz, nem mocorogsz, mint egy sajtkukac, nem beszélsz egyfolytában, és nem nézed úgy, mintha ő lenne az isten.
– Ennyi mindenre nem tudok odafigyelni! – sóhajtottam elgyötörten.
– Oké, akkor nézheted, de próbálj úgy viselkedni, mint egy 21 éves férfi. Louis nem egy lányba szeretett bele. Abból válogathatott volna. De Harry Styles, a sármos, izgató pasi kell neki, úgyhogy szedd össze magad!
– Bassza meg. Az nehezen fog menni. Annyira más minden. Mellette nem tudok olyan lenni, mint egyébként.
– Nem baj. Ő jobban ismer, mint bárki más. Nagy meglepetés nem fogja érni – állapította meg Niall, majd mosolyogva felállt, és elém lépett. – Nyugi, Hazz! Minden rendben lesz. Hetek óta kerülgetitek egymást, és épp olyan feszültek vagytok, mint évekkel ezelőtt. Szerintem ez jó jel. Rajta is látom, hogy érlelődik benne valami. Hátha végre kiderül, hogy mi az. Én nagyon szorítok.
– És ha érlelődik benne, és esetleg odáig jut a dolog… – Kerestem a szavakat, de nem igazán találtam.
– Most engedélyt kérsz, hogy lefeküdhess vele?  – kacagott fel Niall.
– Valami olyasmi – húztam be a nyakam.
– Igen, ha úgy érzed, ez nem egyszeri alkalom, vagy végre kimondja, hogy szeretné rendbe hozni a kapcsolatotokat, akkor jöjjön, aminek jönnie kell.
 Úgy megkönnyebbültem, hogy hatalmasat sóhajtottam, mire a barátom ismét kinevetett, de nem volt benne semmi bántó, mert közben megölelt, és a hátamat lapogatta.  – De te nem kezdeményezhetsz! Ez a szabály, még most is él! – hívta fel a figyelmemet, én pedig bólintottam.
– Oké. Úgyse mernék.

Már Louis sportkocsijában ültünk, és a parti úton száguldottunk a város felé, de én még azt se mertem megkérdezni, hová megyünk. A kezeimet a térdeim közé szorítottam, és zabszem nem fért volna a seggembe, olyan ideges voltam. Lou néha oldalról rám pillantott, aztán elmosolyodott, és mikor látta, hogy nem fogunk tudni normálisan beszélgetni, bekapcsolta a magnót.
Ed, Thinking Out Loud-ja töltötte be a teret, és lassan éreztem, hogy ellazulok. Louis ismét rám mosolygott, és mikor végre hátradőltem az ülésen, és egy nagy légvétel után hosszan kifújtam a levegőt, a térdemre tette a kezét, majd megszólalt: – Mit szólnál egy mozihoz?
Hirtelen fordultam felé, és zavartan húztam fel a szemöldököm.
– Moziba, kettesben? Az összes újság címlapján mi leszünk, és szétszednek, mielőtt beérnénk a terembe.
– Azért nem vagyok ennyire kezdő! – jelentette ki, és megveregette a combomat.
Szólni se tudtam a döbbenettől.
– Oké – nyögtem ki bátortalanul, és ezerrel pörgött az agyam. Azon gondolkoztam, mi fog ebből kisülni.
Mikor egy belvárosi szálloda mögé kanyarodtunk, és Louis leparkolt egy félreeső helyen, majd kipattant a kocsiból; én is követtem, bár idegesen pillantgattam körbe, nem figyel-e valaki. Megláttam Pete kocsiját a vészkijárat előtt, amerre Lou indult nagy léptekkel.
Mikor odaért, kinyitotta az ajtót, és betessékelt rajta.
Beléptem, de meg is torpantam, és megvártam, amíg elém vág, mert fogalmam sem volt, merre tovább. Hosszú folyosókon nyargalt, és látszott, hogy nem először teszi. Alig tudtam vele lépést tartani. Az egyik kanyar után egy ajtóhoz értünk, amit óvatosan nyitott ki, és kikémlelt rajta. Oldalról néztem az arcát, és megint elvesztem a látványban. Annyira helyes, hogy az valami hihetetlen. Mikor megkönnyebbülten elmosolyodott, önkéntelenül én is követtem a példáját. Kiegyenesedett, aztán kitárta előttem az ajtót, és a kezével egy elegáns mozdulatot tett, jelezve, hogy fáradjak beljebb.
Nagyot nyeltem, aztán kiléptem a sötétbordó, süppedős szőnyegpadlóval burkolt helyiségbe, ahol kényelmes fotelok álltak, és a falakon drága, kortárs festők művei lógtak, külön világítással kihangsúlyozva. Louis mögöttem lépett be, majd ismét megelőzött, hogy mutassa az utat. Átvágott a szobán, és a túlsó végén benyitott a duplaajtón, ami útját állta. Mikor beléptem a moziterembe, a számat is eltátottam. A teljesen üres széksorok hosszan nyúltak el, a vászon feketén ásított, és rajtunk kívül senki nem volt benn.
– Így jó lesz? – kérdezte Louis mosolyogva, és rám kacsintott.
– Ahhha… – nyögtem ki aléltan. – És mit nézünk? – kérdeztem, de a hangom elég furán csengett.
– Kavarás. Remélem még nem láttad?!
– Nem. Nem nagyon van időm filmezni – válaszoltam.
– Pedig régen annyira szeretted – mondta csodálkozva.
– Régen minden más volt – csúszott ki a számom.
Louis csak bólintott, mintha értette volna a dolog összes vonatkozását. Mögöttünk nyílt az ajtó, mire összerezzentem, mert attól féltem, máris lebuktunk, de csak Pete lépett be rajta, a kezében egy hatalmas tálcával, amin óriási dobozokban pattogatott kukorica, és nagy poharakban üdítő állt.
– Hello, Hazz! – köszöntött, bár csak a cuccok felett tudott kipillantani.
– Szia, Pete!  – vigyorodtam el. Louis elvette a vödröket, én megfogtam az innivalókat, és elindultunk felfelé a lépcsőn. A tizedik sor tájékán Lou oldalra lépett, és előre engedett, hogy bekússzak a kényelmes, párnázott fotelbe.
– Itt jó lesz? – kérdezte, én pedig bólintottam: – Tökéletes!
– Akkor mehet? – kérdezte Pete, mire Louis azt válaszolta, hogy persze, és a nagydarab biztonsági főnök egy biccentéssel kisietett.
– Ezt hogy csináltad? – kérdeztem halkan, még mindig a meglepetés hatása alatt.
– Azért ez nem olyan nagy kaland – mondta Lou, és mikor az üdítőt beállította a pohártartóba, ismét a térdemre tette a kezét. A tenyere tűzforrón égette a bőrömet, még a farmeren át is, és én alig tudtam levenni a szemem a hosszú, kecses ujjakról.
A vásznon felvillant a visszaszámláló felirat, a pörgő jellel, én pedig előrehajolva hátranéztem. A gépkezelőben halvány, kék fény derengett, így remekül láttam, hogy Pete van ott egyedül, majd a hüvelykujját felemelve integet, és ő is kimegy. A lámpát úgy hagyta, így biztosak lehettünk benne, hogy csak magunk vagyunk.
– Nyugi, Hazz. Senki nem figyel. Pete készített elő mindent. – Louis tudta, mitől félek, és megnyugtatott, mielőtt feltehettem volna a kérdéseimet. Ellazultam, és hátradőltem. Már a főcímdal szólt, és a feliratok váltották egymást, mikor végre elhittem, hogy Louis Tomlinsonnal randizom, aki egy komplett mozit kibérelt a jeles alkalomra. Ettől megint görcsbe ugrott a gyomrom, de mikor a mutatóujjával köröket kezdett rajzolni a térdem fölé, más testi reakciók is megjelentek: Szapora légzés, szabálytalan szívverés, és az agytevékenység megszűnése.
Ez egy nehéz este lesz.
 Kezembe vettem a vödörnyi kukoricát, és kínomban elkezdtem magamba tömni.
Louisra sandítottam, aki mindentudó kifejezéssel az arcán a lába közé vette a dobozt, hogy egy kézzel se kelljen tartania, és lazán a szájába dobálta a szemeket, miközben rendületlenül cirógatott. A nyelés komoly problémát okozott, de próbáltam fenntartani a látszatot, hogy egy normális pasi vagyok (Niall, kérlek, küldj erőt, vagy sikítozni kezdek!)
Már eltelt vagy fél óra – bár tudnám, mi történt a vásznon –, mikor Louis letette a félig megevett kukoricát, és leporolta a kezét, majd kiitta a fele kólát, és elégedetten hátradőlt. A szokásos mozdulattal simogatta meg tele pocakját, nekem pedig ökölbe kellett szorítanom a kezem, hogy én ne tegyem azt, amit ő. Hirtelen felém fordult, így már nem volt időm elkapni a szemem, és lebuktam, hogy épp őt figyelem. Elmosolyodott, és hozzám hajolt. Mielőtt felfoghattam volna, egy nagy cuppanóst nyomott a számra, és megcirógatta az arcomat.
– Annyira édes vagy! – suttogta pár centire tőlem, aztán még egy apró csókot adott az arcomra, és lassan eltávolodott. Kinyitottam a szemem, ami magától csukódott le, mikor közeledett, és csodálkozva pislogtam.
– Igen? – kérdeztem idétlenül.
– Nagyon! – mondta meggyőzően, és az ujjai ismét az arcomon futottak, a szemei pedig a számra tapadtak. Kihagyott a szívem, és úgy éreztem megfulladok. Csak néztem őt, és vártam mi fog történni. Felnézett, a pillantásunk összekapcsolódott, és ő is szaporábban kapkodta a levegőt. Nem bírtam megállni, picit felé dőltem, és épp le akartam szúrni magam gondolatban, mert megígértem Niallnek, hogy nem kezdeményezek, mikor Louis felsóhajtott, bal kézzel a hátam mögé nyúlt, átfogta a derekamat, és magához húzott. Áthajolt a szék karfáján, és akkorát sóhajtott, hogy az egész arcomon éreztem a leheletét, mielőtt eszeveszetten csókolni kezdett. Nem tehettem róla, elégedetten felnyögtem, ő pedig még erőteljesebben húzott, úgy, hogy a karfa beleállt az oldalamba, de egyáltalán nem érdekelt. A másik tenyere az arcomra simult, és megtartotta a fejem, mivel teljesen oldalra billentettem, hogy tökéletesen hozzám férjen.
Megszűnt a külvilág, csak őt éreztem, csak rá vágytam. Louis úgy csókolt, ahogy rég, vagyis annál is jobban. Szakavatott érintései, puha nyelve, ahogy megnyitotta a számat, az apró harapás, amivel újabb nyögést kényszerített ki belőlem, és az ujjai, amik néha lágyan simogatták a hátamat, néha szenvedélyesen markoltak a húsomba, az önkívület határára sodortak. Percekig élveztem a csodát, míg úgy nem éreztem, ennyi nem elég.
Nem igazán gondoltam át, de mire észbe kaptam, már szemből ültem az ölében, hála a nagy, kényelmes fotelnek, amiben elfértek a térdeim Louis két oldalán.
Úgy ölelt át, és húzott magára, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és a szája már a nyakamon siklott. Szívott és harapott, aztán a nyelvével próbálta lenyugtatni lángoló bőrömet. Az összes ujjamat a hajába fúrtam, és engedtem, hogy a tincsei kicsússzanak közülük.
– Lou! – nyöszörögtem, és rányomtam magam az ölére, amitől nagyot sóhajtott, és két kézzel markolta meg a derekamat, hogy az erejét beleadva szorítson, míg a csípőjét felemelve ő is hozzám dörgölőzött.
Rajtam volt a sor, hogy a száját keressem, és mikor megtaláltam, megszívtam a nyelvét, aztán kergetni kezdtem, mire morogva gyorsított a tempón, és a fenekembe markolt.
– Megőrjítesz! – súgta, mikor ismét egy pillanatnyi szünetet tartottunk, hogy a számmal a füle felé vegyem az irányt. Tudom, hogy ettől megőrül, vagyis remélem ez nem változott. Ahogy torokhangon nyöszörögni kezdett, a csípője pedig megrándult alattam, megnyugodtam, hogy az alapvető funkciók ugyanúgy működnek, mint rég, csak valahogy minden impulzus sokkal erőteljesebb. Tekeregtem az ölében, hogy a maximumot csikarjam ki az érintkezésből, Louis pedig felnyögött, mikor a combjaimmal erősen megszorítottam.
– Hazz! Menjünk haza! – súgta a nyakamba, én pedig éreztem, hogy eluralkodik rajtam a félelem. Rettegtem, hogyha kijózanodunk, minden visszazökken a normál kerékvágásba, és ez az egész ismét csak egy olyan alkalomnak számít, mikor az emlékeinkbe kapaszkodva kerestünk utat egymás felé.
– Ne! Még ne! – válaszoltam kétségbeesetten.
– Nem akarod? – kérdezte halkan, és közben a homlokomat csókolgatta, ahogy zavaromban lehajtottam a fejem.
– De igen. Mindennél jobban akarom – sóhajtottam, ahogy megint fellökte a csípőjét, és magára szorított, annyira, hogy felemelt az ülésből, és hatalmas merevedésének szinte minden centiméterét éreztem.
– Akkor miért ne?
 A szája a nyakamon át vándorolt lefelé, és közben kigombolt még két gombot az ingemen, így szabaddá téve az egész mellkasom.
– Félek, hogy meggondolod magad – nyögtem ki bátortalanul, és közben belemarkoltam a hajába, hogy magamra szorítsam, ahogy forró ajkai közé vette a bimbómat, és finoman meghúzta a fogaival.
– Nem fogom! – mondta határozottan, és áthajolt a másik oldalra, nehogy a jobb mellem kényeztetés nélkül maradjon. Hörögtem, a fejem hátrahajtottam, mire felnyúlt, belemarkolt a hajamba, és még jobban ívbe feszített. A farkam megrándult, a bokszerem elázott, és a belső izmaim is remegni kezdtek, annyira kívántam, hogy bennem legyen. – Gyere, édes! Menjünk haza, vagy itt rögtön megduglak – morogta, és újra meghúzta a hajamat, amitől hangosan felsikkantottam. Minden annyira izgató volt, és a tudat, hogy Louis szeretkezni akar velem, elhomályosította a tudatom.
– Oké – nyögtem ki nagy nehezen, mire azonnal leemelt magáról, és talpra állított. Felpattant, a kezemért nyúlt, erősen összefűzte az ujjainkat, és kivágtatott a teremből, engem maga után vonszolva, mint egy rongybabát.

 

.