CX. Fejezet

Sziasztok:)

Hoztam az új részt, hogy jól induljon az utolsó sulihét, vagy jól végződjön a mostani...
Lehet, hogy pár embernek uncsi a 18+, de ez egy erotikus melegblog, úgyhogy nem szedtem ki belőle, pedig megfordult a fejemben... Végül úgy döntöttem, hogy nem felelhetek meg mindenkinek... Így, mivel a Zaynes részeket is jelzem, most szólok, hogy aki már nem kíváncsi több szexre, az ezt a fejezetet most hagyja ki! :)

Kellemes hetet, mindenkinek szuper koncertélményt, aki szerdán élete legcsodásabb koncertjére megy... MÁR CSAK HÁROM NAAAAAAAAAAAP!!!

Sok puszi, és ölelés: Becca

*** Teljesen Zaynmentes***

Beköszöntött az ősz. LA-ben ez kevésbé nyomasztó, mint itthon Londonban, ahol állandó szürkület, nyúlós, nyálkás idő, és nagyon korai sötétedés emlékeztet arra, hogy közeledik a tél, amit gyűlölök. Nem csak azért, mert olyankor állandóan fázom, hanem azért is, mert lételemem a napsütés. Teljesen be tudok fordulni, ha egy hétig nem jutok hozzá a szükséges mennyiséghez. Louis-val vettünk egy házat itt is, és azzal próbált kedveskedni, hogy kaptam egy modern szoláriumot, de ez nem sokat segít, tekintettel arra, hogy nem égethetem magam négerre azért, hogy jobb legyen a kedvem. Ráadásul a barnítócsövek között álldogálni nem pont ugyanaz, mint sütkérezni a napon, egy koktéllal a kezedben, és ökörködni a barátaiddal a medencében.
De azért ebben az évszakban is van, amit szeretek…
Az összebújós, takaró alatt simogatós estéket, a gyertyafényt, a meleg otthont, és az átolvasott napokat, mikor csak az zökkent ki a könyvemből, ha Louis megunja a dolgot, és piszkálni kezd, aminek általában hatalmas szeretkezés a végkifejlete.
Gondolkoztam már azon, mikor következik be az elkerülhetetlen, és változnak a szexuális szokásaink, de egyelőre nyoma sincs a dolognak. Nem lehetünk túl sokat együtt, úgyhogy megbecsüljük az intim pillanatokat. Lou romantikus lett, én meg egy szerelemes idióta, aki képes órákig nézni a pasiját. Mikor otthon vagyunk, és Louis a laptopon zenét ír, vagy tévét néz, én csak ülök a fotelben, egy párnával az ölemben és bámulom. Általában tűri egy darabig, de aztán nem bírja tovább.
– Cica! Kérlek…
– Nem csinálok semmit…
– Hát pont ez az. Miért nem csinálsz semmit?
– Vagyis csinálok. Nézlek…
– És nem tudsz valami értelmesebb elfoglaltságot találni?
– Ennél értelmesebbet? Kikérem magamnak. Olyan ritkán látlak, és pláne ritkán nézhetlek bambán, úgy, hogy a nyálam is kicsordul.
– Nem tudom, ezzel mit akartál elérni, de a magadról festett kép, ahogy szellemi fogyatékosként bámulsz, mintha üres lenne az agyad, nem valami kellemes.
– De közben áll a farkam… – tettem hozzá vigyorogva, mire felkapta a fejét, és végignézett rajtam. Az ágyékomat párna takarta, úgyhogy nem tudott meggyőződni állításom helyességéről, ezért egy pillanatig habozott.
– Mégis mitől?
– Ha látnád magad, ahogy ebben a bő pamutmelegítőben, ujjatlan trikóban üldögélsz, és öntudatlanul a szádat rágcsálod, a füledet simogatod, vagy az ujjaiddal babrálod a gatya kötőjét, máris tudnád az okát.
Picit oldalra hajtotta a fejét, a pillantása kíváncsivá vált, ahogy hallgatott, aztán végignézett magán, és végül elvigyorodott.
– Ilyen izgató vagyok, mikor épp nem csinálok semmit?
– Mindig izgató vagy, de mikor épp nem csinálsz semmit, miközben én arról fantáziálok, mit csinálhatnál, olyankor kifejezetten… – Én is mosolyogtam már, bár csak félénken, és beharapott szájjal, mert Louis ismét engem pásztázott, és az izmai megfeszültek.
– Miről fantáziálsz? – kérdezte sokkal mélyebb, rekedtebb hangon, és lenyúlva megigazította magát a nadrágban. Nem sok híja volt, hogy felnyögjek, de uralkodtam magamon. Lou kinyújtotta a lábait, így tisztán látszott, hogy az a része is feszül, ami különösen érdekelt, de nem mozdult, csak lustán félárbócra engedte csodálatos szempilláit – amikbe évekkel ezelőtt első látásra beleszerettem –, és kihívóan nézett.
– Mindig másról, de most épp elképzeltem, hogy egyedül vagy, valami jó kis fanfictiont olvasol, amitől felizgulsz – láttam, hogy a szeme hatalmasra tágul –, aztán miközben le sem veszed a szemed a laptopról, magadhoz nyúlsz.
A légzése elmélyült, a mellkasa kiemelkedett, és kinyújtotta a lábait.
– Izgat a gondolat, hogy maszturbálok? – A szívem is félrevert, olyan természetesen mondta ki a szavakat. Azelőtt soha nem volt ilyen szókimondó, vagy merész. Ez még érzékibb volt, mint az, amit elképzeltem.
– Naggggyon!
A szeme huncutul villant, és a szája féloldalas, kéjenc mosolyba húzódott.
– De akkor nem állhatsz fel a fotelből, és nem avatkozhatsz közbe!
Egy pillanatra elgondolkoztam, kibirom-e anélkül, hogy pár perccel később felugorjak, és elé vessem magam, de nagyon csábító volt, hogy nézzem, ahogy magát kényezteti. Ez az egyik fétisem.
– Oké – egyeztem bele egy bólintással. – De legalább én is csinálhatom?
Látszott rajta, mérlegeli a lehetőséget, és erősen vívódik, hogy mi legyen.
– Mondjuk, az lenne a kézenfekvő, hogy nem, mert utána úgy meg akarlak dugni, hogy könyörögj a túlélésért, de rájöttem, a kettő nem zárja ki egymást – mondta, de még habozott.
A gondolattól is erőteljesen megremegtem, olyan hirtelen rázott ki a hideg, és ezzel egy időben enyhén levert a víz. A felvázolt tervétől csak annyira jöttem izgalomba, hogy szét kellett tennem a lábaimat, mert a farkam ficánkolni kezdett, és a heréim biliárdgolyóként feszültek. Louis nézte a reakciómat, és elégedetten vigyorgott. – Jó, legyen… Kényeztetheted Edet, de utána nincs kifogás! Hagyod, hogy kegyetlenül megdugjalak, és nincs hiszti!
Már a hasam is görcsölt, míg Lou nadrágon keresztül lustán simogatta magát, hosszú lábait kinyújtva, és lazán szétvetve a combjait. A puha anyaggal együtt vette a tenyerébe a heréit, és láttam, hogy finoman megszorítja őket. A levegő mennyisége drasztikusan lecsökkent a szobában, vagy a szervezetem volt képtelen elég oxigént keringetni a véremben, mert egy pillanatra megszédültem, aztán a vágy az összes sejtemen végigcikázott, és kioltotta az utolsó értelmes gondolatot is az agyamból.
– Kicsi! – leheltem, ahogy néztem a gyönyörű ujjakat ráfonódni a méretes szerszámra.
Louis lenézett, egyik kezét a nadrágjába dugta, és lassan izgatni kezdte magát.
– Hadd lássam! – könyörögtem, de ő a szájára fektetett mutatóujjal csendre intett, mire picit sértődötten elhallgattam.
– Maradj csöndben és figyelj! Azt mondtad, a vágyaidban egyedül vagyok, és csak magamra figyelek.
Igazat kellett adnom neki. Tényleg sokszor képzeltem el, milyen lehet, mikor egy másik kontinensen van, épp nem tudunk Skype-olni, vagy telefonszexelni, és rátör a vágy. Ezzel egy időben szoktam nekikezdeni az önkielégítésnek, és a fantáziámmal általában sikerül elérnem, hogy egyszerre élvezzünk el. A valóság azonban ennél sokkal nehézkesebb, mert én már ebben a pillanatban úgy éreztem, rögvest eldurranok. Panaszosan felnyögtem, de csak azért se nyúltam magamhoz.
Louis nem nézett rám, csak simogatta magát, még mindig a nadrágja alatt, de rájöttem, ez is kibaszott izgató, hisz így nem kötötte le a teljes figyelmemet, amit a kezével művelt, és nézhettem az arcát.
A fejét hátrahajtotta a kanapé hatalmas, puha párnájára, és halkan nyöszörgött, ami inkább csak hangos légvételnek hallatszott. Néha összerándultak az izmai, az arca pedig eltorzult egy pillanatra, ahogy egyre mélyebbre süllyedt a kéjben. A bal kezével felhúzta a trikóját, így előtűnt domború kis hasa, a méltán körülrajongott szőrcsíkkal együtt. Néztem a bicepszét, ami ütemesen megfeszült, majd ellazult, és a szememmel végigkövettem a karját, egészen a vékony csuklóig, ami eltűnt a nadrág korca alatt. Néha elakadt a lélegzete, vagy halkan káromkodott, amitől új és újabb vágyhullámok csaptak át felettem.
– Ó, bassza meg! – suttogta, és felemelte a fejét. Összeszorítottam a szám, és éreztem, hogy elvörösödök. Olyan volt, mintha kukkoló lennék. Úgy tűnt, teljesen kizárta a külvilágot, rólam is megfeledkezett, és ettől még izgatóbb lett az egész. Felemelte a csípőjét, a másik kezével letolta a nadrágot az egyik oldalon, aztán a melegítő derekát végig az ujjai közt futtatva a másik oldalra nyúlt, és ott is lerántotta a gatyáját. Nem viselt alsót – itthon sosem szokott, ezzel is az őrületbe kerget –, így nem volt olyan nehéz dolga. Nekem viszont annál nehezebb, mikor megláttam a vörösen feszülő, nedves szerszámot, amit már elég komoly tempóban pumpált.
– Jézusom! – nyögött fel, mikor erőt vett magán, és egy kicsit abbahagyta. Felemelte a kezét, végignyalt a tenyerén, majd a csordogáló előnedvet is szétkente a makkján, végül az egész hosszán tövig, és újra marokra fogta formás péniszét.
Itt volt a pillanat, amitől rettegtem. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne ereszkedjek négykézlábra, és másszak elé, mint egy kutya. Könyörögtem volna, hadd vegyem a számba, de az alku szerint meg sem szólalhattam, és nem hagyhattam el az őrhelyemet.
Akkor viszont nem volt más választásom, én is a nadrágomba bújtattam a kezem, és fojtottan felnyögtem, mikor tűzforró, lüktető farkamat végre fejni kezdtem.
Louis felkapta a fejét, mintha csak most vette volna észre, hogy én is ott vagyok, és a pillantása elmélyült, ahogy nézte, amit csinálok.
– Vetkőzz meztelenre! – adta ki a parancsot, én pedig felnyüszítettem. Tudom, hogy imádja, ha pucér vagyok, nekem pedig egyáltalán nem esik nehezemre. Otthon is természetes volt a meztelenség, és mai napig akkor érzem jól magam, ha a legkevesebb ruhát kell viselnem.
Szó nélkül teljesítettem a kívánságát, és ledobáltam a ruháimat, aztán visszatértem az előző művelethez, és mélyeket lélegezve kényeztettem Edet.  Louis panaszosan szitkozódott, és erősen megszorította magát a makkja alatt. Láttam, hogy el tudna élvezni, de szánt szándékkal késlelteti az orgazmust. Hálás voltam érte. Egy pillanatra összeakadt a pillantásunk, épp mikor újabb adag folyt végig az ujjaimon. Lenéztem, és elkentem magamon, hogy még kellemesebb legyen a dolog, mire Louis folyamatosan káromkodni kezdett.
Lopva ránéztem, a hajam takarásából, és figyeltem, ahogy résnyire nyitott ajkakkal, a levegőt apró adagokban préselve a tüdejébe, lihegve mocskolódik. Végül feladta, ismét hátrahanyatlott a párnára, a teste ellazult, a keze viszont őrült tempóra váltott.
– Mindjárt! – zihálta, mire én is sebességet váltottam, és megmarkoltam a heréimet. – Ne menj el! – szűrte a fogai között. Alig fogtam fel, amit mond, annyira elmerültem már a vágyban, de azért igyekeztem eleget tenni a kérésének. Ő viszont a végéhez közeledett.
Felemelte a fejét, a hangja elakadt, aztán felkiáltott:
– Ó, Istenem! Élvezek.
Csak néztem, ahogy záporozó magja hullámzó mellkasára hullik, és a cseppek lassan gördülnek a hasa felé, míg az izmai igyekeztek eleget tenni az utasításnak, és feszülve próbálták kivédeni a gyönyört, ami szinte azonos a fájdalommal.
Sokáig pihegett, cserepesre lihegett ajkait nyalogatva, és halkan mantrázva a szenteket.
Ez a szokása is egy azok közül, amivel az őrületbe kerget. Imádom a vékony, rekedt hangot szex közben, ahogy fohászkodik, aztán káromkodik, végül pedig suttogva emlegeti a mindenhatót, mikor enyhülést nyer.
A pillantásommal pásztáztam a testét, és szinte szűkölve vártam, hogyan tovább, hisz én sem voltam messze az orgazmustól, de nem fejezhettem be, mert arra kért. Körülbelül egy perc múlva tért magához, és nézett rám kitágult pupillákkal.
– Négykézlábra! – Ahogy kimondta, már tudtam, hogy ez a szex az egyik kedvencem lesz. Lecsúsztam a fotelból, és térdre ereszkedtem, aztán letámaszkodtam a kezeimre.
Lekapta a pólóját és az ujjával csalogatott, mire igyekeztem kecsesen mozogva felé indulni. Szerettem volna, ha egy párducra hasonlítok, nem egy grizzlyre.
A tekintetéből ítélve sikerrel jártam, amit az is bizonyított, hogy a farka szinte azonnal megugrott a hasán, és bár még nem volt kőkemény, azért a látvány ígéretes volt.
Éreztem, hogy fájdalmasan merev farkam lengedezik az ágyékom előtt, furcsa szögben nézve a padló felé, és Louis is kicsit oldalra dőlt, aztán a szemével követte az érdekes mozgást. Elmosolyodtam, és lenyúlva visszahúztam a fitymámat, egy nyögés kíséretében.
Lou azonnal felült, mintha így közelebb lenne hozzám, és gyorsabban érnék oda.
Nem kapkodtam el a dolgot, időt hagytam neki, hogy újra készen álljon.
Mikor végre a lábai előtt térdeltem, lenyúlt értem, a két kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt, miközben kicsit felhúzott. Aztán az ujjai a hajamba merültek, két oldalt felcsúsztatva őket, felfogta a fejem tetejére, és gyengéden rányomott a testére.  
Kérés nélkül tudtam, mit kell tennem, és az Alfonstól látott mozdulatokkal szépen lenyalogattam a mellkasát, egyre lejjebb tisztogatva, míg el nem értem a péniszét. Elégedett morgással vettem a számba, és hagytam, hogy a csípőjét fellendítve mélyre hatoljon. Csak ellazítottam az állkapcsomat, és igyekeztem az orromon át lélegezni, amíg tudtam. Louis egyre keményebben mozgott, már a torkomat ostromolta, és kezdte elveszteni a kontrollt. A könnyeimen át néztem fel rá, ő pedig elégedetten suttogott.
– Isteni vagy bébi, imádom a szádat!
Egy perccel később megkegyelmezett, és leengedte a fenekét. Ismét szájon csókolt, ezúttal keményen, és szenvedélyesen. A nyelvünkkel egymást cirógattuk, és a kezünkkel is birtokba vettük a másik testét. Lou ujjai a bimbóimat izgatták, és ahogy egyre erősebben húzta, és csípte őket, ismét éreztem, hogy egekig ér bennem a vágy.
– Kicsi! – nyöszörögtem, és lenyúltam, hogy marokra fogjam magam, mielőtt elélvezek, de Lou egyetlen mozdulattal elütötte a kezemet, jelezve, hogy mások a szándékai. Elhúzódott egy picit, és azt mondta:
– Gyere, ülj bele! – Újabb hullám, ami a gyomromból induló áramütéshez hasonlított, mikor felfogtam, mit akar. A kanapéra támaszkodva nyomtam fel magam, aztán hagytam, hogy a csípőmnél fogva megfordítson, és maga felé húzzon. Mikor szétfeszített, és a nyelve belém hatolt, már úgy éreztem, akkor is elélvezek, ha nem érek magamhoz. Pár lihegéssel később, mikor nyálas ujjai is belém siklottak, biztosra vettem, hogy végem van, de Louis úgy ismeri a testemet, mint a sajátját. Ahogy a belső izmaim rászorultak, előrenyúlt, és olyan erővel szorított meg a makkom alatt, hogy azt hittem, a fájdalomtól elájulok. Felsikoltottam, ő gyengéd puszikat lehelt a fenekemre engesztelésképpen, és valamit morgott, amit nem értettem, mert a testem épp azzal volt elfoglalva, hogy túléljem a percet.
Fuldokolva vártam, míg elengedett, és roppantul örültem, hogy sokévnyi gyakorlattal annyi önuralomra tettem szert, amivel kibírom az ilyen, kínzással is felérő akciókat.
Megforgatta bennem az ujjait, én pedig nagyobb terpeszbe álltam, és kinyomtam a fenekemet, hogy jobban hozzám férjen.
– Ez az szépségem. Pucsíts! – Tettem, amit mond, szégyentelenül rámozdulva az ujjaira, amitől ő is kikészült teljesen. Talán pont azért ilyen élénk a szexuális életünk ennyi év után is, mert mindig van valami titkos vágyunk, amit szeretnénk kipróbálni, és a másik mindig vevő rá. Sosem korlátoz bennünket szégyenérzet, vagy az, mások szerint mi fér bele a normális tartományba. Ha Louis akar valamit, tőlem megkapja. Nem hiszem, hogy tudna olyat kérni, amit ne tennék meg neki. Most is iszonyatosan izgató volt, ahogy suttogva ecsetelte, milyen szűk vagyok, forró és érzéki, és hogy mennyire várja, hogy elmerülhessen bennem a farkával. Ettől én is szexinek és kívánatosnak éreztem magam. Elégedetten nyögdécseltem, ahogy egyre bátrabban ujjazott, és igyekeztem a mozdulatai elé menni, hogy én is tegyek valamit a gyönyörért. Eltalálta a titkos gyönyörgombot, amitől párszor felkiáltottam (vagy sikítottam… de az én hangomon a kettő majdnem ugyanaz), és épp megint karnyújtásnyira kerültem az orgazmustól, mikor kihúzta az ujjait, és ismét a nyelve siklott belém, hogy előkészítsen a behatolásra. Nyálat folyattam a tenyerembe, és miközben rátolattam, lenyúltam, hogy az ellendarabot is síkosítsam. Kemény volt, mint a márvány, és hűvös, ahogy épp felszáradt róla az orális kényeztetésből rajta maradt nyálam. Louis felnyögött: – Gyerünk, Hazz, nem bírok várni! – Megfogta az oldalamat, mélyen a bőrőmbe markolt, és erősen meghúzott lefelé. Nem ellenkeztem, egyik lábammal a kanapéra támaszkodtam, másikkal a padlón álltam, és hagytam, hogy ő igazítsa be a farkát. Éreztem a feszítést, de annyira kívántam, hogy most nem volt fájdalom, csak a kéj volt, ami mindent elsöpört, mikor belém hatolt. A hasára ültem, elégedetten szuszogva, és derékból kicsavarodtam, hogy összeérhessen a szánk. Lou csókolt, aztán mikor először felvágta a csípőjét, és én megharaptam a nyelvét, hirtelen elhúzódott, és inkább a nyakamra koncentrált, míg a szám elé emelte a kezét, hogy legyen mit harapnom. A hüvelyk-, és mutatóujja közti vastag bőrbe vájtam a fogaimat, mire erősebben feszítette az ajkaim közé, én pedig martam, mert épp tempót váltott, és már keményen kefélt.
Csak elfojtott szűkölés, és orron át feltörő nyögéseim töltötték be a szobát. Ahogy a szembefalra pillantottam, pont a hatalmas, ónixkeretes tükörben láttam magunkat, ahogy Louis farkára nyársalva, félig guggolva tartom magam, a testem összes izma feszül, a hajam izzadtan lóg a vállamra, mögöttem pedig Louis meseszép arca, ahogy a nyakamra hajol, miközben én eszelősen harapom a kezét.
– Ez az! Mozogj, ahogy neked jó! – suttogta a fülembe, majd ennek megpecsételéseként hátradőlt, és elengedte magát. Pusztán a húsomba fúródó ujjakat éreztem, ahogy arra ösztönöznek, hogy emelkedjek fel.
Koncentráltam, és körözni, hintázni kezdtem, majd hirtelen rácsaptam magam, ezzel kicsikarva a tökéletes egyesülést. Nanométernyi hely sem volt a testünk között, szinte egybeolvadtunk. Louis felsikkantott, amit még vagy száz hasonló hang követett, ahogy keményen rámozdultam, valahányszor levegőt vettem. Mikor elérkezettnek látta az időt, átvette az irányítást, felemelkedett, kicsit tágított rajtam körkörös mozgással, aztán olyan elánnal kezdett dugni, hogy majdnem elájultam.
– Jézusom, Lou! – szakadt ki belőlem, mire felnevetett, reszelősen, kárörvendőn.
– Ez kell neked! – Egyetértettem, de nem tudtam neki elmondani, mert az életben maradásért küzdöttem, ahogy megjósolta. A keze a derekamról a farkamra csúszott, gyakorlottan megsimítva a makkomat, mielőtt a tenyerébe fogott, és behatolásainak ütemére kegyetlenül fejni kezdett. Nem volt több, mint öt rántás, és éreztem, hogy közel vagyok.
– Most! – kiáltottam fel, mire a puha tenyér betakart, hogy felfogja erős pulzálással kilövellő nedvemet. Lou a lapockámba harapott, és ez az impulzus, ami a fájdalom erejével nyújtotta el az élvezetet, betette a kaput. Minden erőm elszállt, és a térdére kellett támaszkodnom, hogy megtartsam magam. Éreztem, ahogy elenged, magomtól síkos keze ismét a húsomba markol, és felemel, majd még gyorsabb, gyilkos tempóra vált, míg a mozgása szaggatott lesz, a teste megrándul, aztán elakad a lélegzete, és szinte hangtalanul élvez el. Magamban éreztem a lüktetést, és a vállamon Lou tűzforró leheletét.
Mikor az ő teste is elernyedt, hátradőltem, még magamban érezve a finom utórezgéseket, amikre a testem gyenge választ adott. Oldalra fordultam, ő a számra hajolt, és az államnál fogva tartott, míg szerelmesen csókolt, kifulladásig.
– Te vagy a legizgatóbb teremtés a világon! – suttogta a számba, én pedig elégedetten doromboltam, mint egy macska.


.

CIX. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, bár kicsit késve. Elnézést, de tényleg nehezen megy most ez az időszak, és félek kitenni a részeket... már ott tartok, hogy csak halogatom a dolgot, és agyalok, egyáltalán kell-e ez még ebbe a blogba...
Mindegy, megy amíg megy, és amíg olvassátok. Sokan írtatok, és ezért azt hiszem, még mindig van egy masszív tábor, aki szereti és ragaszkodik hozzá. Ezért aztán kikínlódom a novemberttől februárig tartó időszakot, mert bár Zayn miatt szomorú, de rengeteg fergeteges Larry pillanat volt benne, amit szeretnék még megírni. Aztán meglátjuk hova jutunk.
Legyen szép hetetek! <3
Becca

UI: Most látom, hogy megérkezett a 120. feliratkozó. Isten hozott!! Nagyon örülök neked (is)!
<3<3

*** Zayn ***

Arra ébredtem, hogy Alfons Louis hűlt helyén áll az ágyban, és éktelenül nyávog.
– Jézusom! Mi a baj, szépségem?  – kérdeztem tőle, de ahogy feltámaszkodtam, hogy szemügyre vegyem, azonnal átbújt a karom alatt, elégedetten befészkelte magát a párnámba, ahol előtte még a fejem pihent, és dorombolni kezdett.
– Nem mondod komolyan, hogy azért keltettél, fel, hogy kitúrhass? – néztem rá felháborodva, de ő már össze is gömbölyödött – amennyire hatalmas hasától tudott –, és becsukta a szemeit. A hasa minta hullámzott volna, és a hátán ugráltak az izmok, de nem mutatta jelét, hogy valami ne lenne rendben. – Oké. De csak azért, mert mindenórás, terhes asszony vagy. Nem fogsz erre is rászokni! – közöltem vele, aztán kimásztam az ágyból, és elindultam megkeresni Louist.
Kicsit késve értünk be a megbeszélésre, mert a zuhany alatt találtam rá, és hát…khmmm… elhúzódott a reggeli készülődés, de senki nem hányta a szemünkre, mert épp megint Zaynt osztották ezerrel.
– Malik, ez nem állapot. A szerződés azt is kiköti, hogy nem élhettek drogokkal. Szemet hunytunk a füvezés fölött, pedig hidd el sokba került a dolog, de most már nem tudod, hol a határ! – Higgs előredőlt, és Zayn arcába bámult vizenyős szemeivel. – Jó lenne, ha visszafognád magad. Nem érdekel kit húzol meg, de legalább olyan kurvákat válassz, akiknek fizetsz, és tartják a szájukat. Nem hiszem, hogy az egódnak hódításokra van szüksége, mikor százmillió lány hever a lábad előtt.
– Szállj le a szexuális életemről, Higgins! – szűrte a fogai között Zayn. Liam is megfeszült, és előredőlt, hogy oldalról lássa a barátját, és tudja, mikor telik be a pohár. Kivételesen hallgattunk, és nem azért, mert nem akartunk kiállni Zayn mellett, hanem mert eljött az a szinte hihetetlen pillanat, mikor sajnos a másik oldalnak volt igaza, és nem voltak ellenérveink.
– Majd akkor szállunk le a magánéletedről, ha nem az újságokból értesülünk róla. Az amerikai piacon kell a tiszta imázs, úgyhogy jó lenne, ha nem naponta kellene takarítani.
– Zsebetekben az egész sajtó. Csináljatok úgy, mintha manipulált képek lennének, vagy mit tudom én.
– Oké, de jó lenne, ha valami komolyabb dologgal tudnánk felülírni. Mondjuk, példát vehetnél a barátaidról – nézett ránk a malacszemű, életében először jó példaként emlegetve bennünket. Hirtelen nem értettük, de aztán leesett a tantusz, és úgy elcsodálkoztunk, hogy szólni se bírt senki.
– Jegyezzem el? – kérdezte Zayn ledöbbenve.
– Mondjuk… de el is veheted – bólintott Higgs.
Láttam, hogy Louis odahajol Zaynhez, és súg neki valamit, mire Zayn bólintott, és halkan válaszolt. Pár mondatot még beszéltek, aztán Zayn felegyenesedett.
– Rendben, eljegyzem. Úgy is ez volt a tervem.
Szinte hallottam, ahogy mindenkinek hatalmas kő esik le a szívéről. Valamiért azt hittük, ezzel megoldódnak a Zayn körüli problémák.

***Zaynmentes***

A megbeszélés további része már az új lemez promóciójáról szólt, arról, hogy novembertől hatalmas lesz a hajtás, és a naptárunkat szinte teleírtuk, újévig szinte nem is maradt benne szabad hely. Karácsonykor lesz egy-két szabadnapunk, de az is inkább csak úgy, hogy épp Amerikában leszünk, show-műsorokban lépünk fel, és lesz pár óránk, mikor nem lépnek a sarkunkra.
Nekem teljesen mindegy. Mióta Louis az ujjamra húzta a varázsgyűrűt, olyan hihetetlen nyugalom szállt meg, amire mindig is vágytam. Teljesnek éreztem magam, és mindenre elszántnak. Míg ő mellettem van, nem érdekel, mi történik körülöttünk.
Eszembe jutott a több, mint két évvel ezelőtti időszak, mikor ugyanezt éreztem, és a kezdetek, az X–Factor utáni időszak, ahol még csak ismerkedtünk egymással, mégis biztonságban éreztem magam, ha Lou mellettem volt. Semmi sem változott… vagy inkább minden megváltozott, csak ez nem. Őt figyeltem, ahogy az új személyiségével együtt járó, új stílusában beszélt. Az akcentusa, és a hangjából kiérződő dinamika, még most is megbizserget. Ahogy megnyomja a szavak elejét, az annyira szexi, hogy képes vagyok pusztán attól felizgulni, ha hallgatom. Ha véletlenül egy h-betűs szót ejt ki a száján, akkor már a nyáltermelésem is beindul, és úgy kell visszafognom magam, hogy tapperolni kezdjem. Minden esetre, alig vártam, hogy elszabaduljunk, és hazaérve felkenjem a falra. Eljátszottam a gondolattal, hogy letépem a ruháit, és a kezét összekötöm, hogy kiszolgáltatottabb legyen, aztán átmegyek rajta, mint egy úthenger.
Louis amúgy olyan, mint egy szeizmográf. Még csak ott tartottam a vágyálomban, hogy lerántom a pólóját, mikor hirtelen rám nézett beszéd közben, és anélkül, hogy elakadt volna a mondatban, rám kacsintott. Tovább fantáziáltam, és az agyamban már meztelenül állt előttem, reszketve a vágytól, mikor befejezte a mondandóját – amiből egy árva mukkot se fogtam fel –, majd hátradőlt, és két kezének ujjait jellegzetes mozdulattal támasztotta egymásnak. A takarásukból rám nézett, és a pupillái kitágultak. Nem tudom, hogy olvas-e a gondolataimban, de valószínűleg igen, mert megnyalta a száját, aztán be is harapta, lassan engedve ki a fogai közül, és közben láttam, hogy szaporábban veszi a levegőt. Egy másodpercre bevillant, hogy a hazaút előtt meglátogathatnánk a takarítószeres szentélyünket, csak hogy kibírjam azt a negyven percet, de rendre utasítottam magam azzal, hogy nem vagyunk már kamaszok. A visszafojtott szenvedély csak jót tesz a teljesítményemnek.
Tartottam magam a döntésemhez, ezért mikor végre lezárult a megbeszélés, és mindenki szedelőzködni kezdett, mi szinte egyszerre pattantunk fel, és a többiek felé kiáltva egy „sziasztokot”, kisiettünk az ajtón. Annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy egyikünk se indult el jobbra, a liftek felé, hanem rutinosan a lépcsőházba vetettük magunkat, ahol megint a korlátnak támaszkodva csókolóztunk egyet, ismét felidézve a csodás emlékeket, aztán letrappoltunk a lépcsőn, hármasával szedve a fokokat. A kocsinál odadobtam a kulcsot, Louis beült, egy mozdulattal előrébb húzta az ülést, mert az én, langaléta lábaimhoz volt beállítva, és mikor becsatoltuk magunkat, csikorgó kerekekkel hajtott ki a parkolóból.
Hazáig egy mukkot sem szóltunk. Mindketten a készülő eget rengető orgazmusokat tervezgettük. Ebben jók vagyunk. A szex eltéveszthetetlen illata kezdte betölteni a teret, anélkül, hogy egymáshoz értünk volna. Néha rám pillantott, és egy szemvillanásával levetkőztetett. Már feszültem, és szinte görcsölt a hasam, de csak halkan nyöszörögtem kínomban. Louis még jobban beletaposott a gázba, és tudtam, ez megint sokba fog kerülni, mert tuti, hogy megbüntetnek gyorshajtásért, de ez annyira nem érdekelt, mint mondjuk a papírgyártás menete.
– Vagy befejezed a nyöszörgést, vagy előveszed Edet, és közben ráhajolsz a farkamra! – szólt rám Louis, amitől ismét elázott az alsóm, és hirtelen nyikkanni se tudtam. 
– Az nagyon veszélyes – mondtam rekedten, de azért a kezem már a sliccemen volt.
– Félreállok valahol… – mondta elszántan, de eszembe jutott, hogy az első szélvédő nem fóliázott, és már csak az hiányzik, hogy valaki észrevegyen bennünket. Izgatott a gondolat, hogy a kocsiban kényeztessem orálisan, de visszatartott a lebukástól való félelem.
– Nagyon szeretném, kicsi, de inkább hazáig levegőt sem veszek. Nem akarok újabb fotókat.
Rám nézett, és szinte láttam rajta, hogy szíve szerint megkérdezné, mikor lettem ekkora nyárspolgár, de aztán bólintott, mikor mérlegelte a szavaimat.
A zsebéből előhalászott egy cigarettát, és rágyújtott, majd lehúzta az ablakot, és kifújta rajta a füstöt. Ettől ő kicsit lenyugodott, én pedig majdnem felzokogtam. A látvány, ahogy dohányzik, olyan szinten izgat fel, mintha szrtiptízelne nekem. Nem értem, mert alapból még a bagó szagát is utálom, de ha Lou csinálja, az teljesen más. A szétdobált ruhái is izgatnak, pedig én rendmániás vagyok. Teljes skizofrénia…

Mikor felnyargaltunk a lépcsőn, már csak a kerek seggét láttam, mert rutinosan lemaradtam mögötte, hogy nézhessem. Louis nagyon jól tudta, hogy mit csinálok, ezért hátranyúlt, és megsimogatta a labdaformájú és keménységű testrészét, majd vigyorogva nézett rám, miközben szedte apró lábait.
– Megölsz! – nyögtem felé rekedten, ő pedig csak bólintott: – Tudom!
Az új, magabiztos Louis még szexibb, mint a régi, félénk volt. Vagy inkább másképp izgató, de egyformán észbontó – állapítottam meg magamban, és elé ugrottam, hogy nyissam az ajtót. Beléptünk, és én már nyúltam is utána, aztán az ajtó melletti falnak szorítva haraptam, és közben belemorogtam a szájába. Ő is a ruháimat húzkodta, hogy minél előbb meztelenek legyünk. Közben azért tántorogtunk a háló felé, mert eredeti tervemet felülírva mégis az ágy mellett döntöttem. Oda akartam kikötözni, úgy, hogy mindkét kezem szabad legyen, és lássam, ahogy vergődik. Beestünk az ajtón, és épp a fülébe dugtam a nyelvemet, mikor halk nyávogásra lettünk figyelmesek.
– Alfons! Sicc! – kiáltott fel Lou, mert nem volt türelmünk szépen kitessékelni az ágyból. Odapillantottam, de a macska nem mozdult. Megtorpantam, és felé nyúltam, hogy egy finom lökéssel adjam tudtára, most tényleg nagyon útban van, de a mozdulatom elakadt a levegőben. Sóbálványként meredtem a puha párnák fedezékében megbújó kis családra. Alfi az oldalán feküdt, csak a fejét emelte fel, a szemei fáradtak voltak és békések. A hasánál négy, különböző színű, kopaszkás kis patkány feküdt, és a cicijén lógtak, vakon, tehetetlenül.
Louis kilépett mögülem, és ő is az ágyra nézett, majd pontosan úgy lemerevedett, mint én, pár másodperccel azelőtt.
– Jézusom! – nyögte, aztán térdre rogyott, és úgy csúszott az ágy mellé, ügyelve, nehogy zajt csapjon. Én is követtem a példáját, és az ágyunk szélére könyökölve néztük a csodát. Alfi ránk pillantott, egy halk nyávogással közölte, hogy ideje volt végre hazaérnünk, majd visszaejtette a fejét, és lehunyta a szemeit. A csöppségek gyúrták a hasát, de a lábaik olyan aprók és áttetszőek voltak, hogy szinte eltűntek a szőr között. Louis édesen felsóhajtott, és a kezére támasztotta az állát. Odahajoltam, megpusziltam a fejét, és hozzá bújtam. Viszonozta a gesztust, aztán még körülbelül két órán át csak néztük az új családtagokat, ismerkedve velük, és próbáltunk hozzájuk illő neveket kitalálni.

A gond ott kezdődött, hogy elmagyarázzuk Alfonsnak, az ágy a miénk, és nem rendezkedhet be benne hosszú távra. Nem értette, ha eddig is ott aludt, akkor most miért kellene a kiscicákkal kiköltöznie belőle. Louis nagyon morcosan nézett rám, mikor megkérdeztem, hogy tulajdonképpen, miért is?!
– Hazz! Nem fogok öt macskával egy ágyban aludni. Felejtsd el. Ráadásul ezek még vakok, és összevissza vergődnek. És ha agyonnyomjuk valamelyiket?
Ez az érv betalált, és beláttam, hogy ez nem járható út.
- Oké, akkor itt, a szobában kell neki berendeznünk egy meleg kis fészket.
- Három macskakosár van házszerte, valamelyik csak megteszi.
- Nem teljesen… - gondolkoztam el, majd kisiettem az egyikért. A legnagyobbat választottam, aztán az ágyra tettem, és intettem Louisnak, hogy segítsen. – Próbáljuk a lepedővel együtt beleemelni! – adtam ki az ukázt, ő pedig egyetértően bólintott. Négy kézzel próbáltuk kifeszíteni az anyagot, és minél kisebb mozgatással megoldani a dolgot. Alfi elég rondán nézett ránk, de nem reklamált, és mikor a kosár szélébe gyűrtük a felesleges anyagot, ő is felállt, óvatosan, hogy ne lépjen a kicsikre körbenézett, párszor meg is fordult a tengelye körül, aztán elhelyezkedett az egyik sarokban, és leheveredett. A vak kis jószágok cincogásnyi hangokon nyávogni kezdtek, és tapogatózva keresték az anyjukat. Ő viszont nem igazán segített nekik, így aztán egymásra találtak, ott gúlába rendeződtek, egymás fején, hátán taposva, majd végre elcsendesedtek és bealudtak.
- Iszonyat aranyosak. Paul tiszta apja – mondtam határozottan, mire Louis érdeklődve nézett rám.
- Miért, ki az apja?
- A tépett kandúr a házból.
- Óóó… ehhez képest Ringo inkább a sziámira hasonlít.
- Neki biztos ő a papája.
- Na, ne hülyéskedj! – szólt rám Lou szemrehányón.
- Az állatoknál másképp van. Többen is célba érhetnek.
- Komolyan?
- Ezt olvastam valahol.
- Mert te mindenről olvasol, okoska – hajolt oda hozzám, és nyomott egy puszit a halántékomra.
- Most cikizel? – kérdeztem duzzogva.
- Nem, most imádlak – válaszolt habozás nélkül, és ledöntött a szőnyegre, hogy fölém másszon, és csókolni kezdjen.
Végül, hiába azzal a szándékkal kezdtünk neki, hogy széttépjük egymást, az események hatására egy szép, kényeztető szeretkezéssel is beértük, sőt, a család bővülése olyan érzelmeket váltott ki belőlünk, amitől szinte végig sóhajtoztuk a csodálatos összeolvadást.
Csak halk nyögések, egymás szájába suttogott szerelmes szavak, gyengéd simogatások, lassú mozdulatok. Összhang és szerelem. Pont erre volt szükségem.

Másnap reggel persze elkéstünk, mivel nem tudtunk szabadulni a Beatles tagjaitól. Louis ötlete volt, hogy róluk nevezzük el a macsekokat, mivel szerinte olyan jól szól együtt a hangjuk, mint a legendás zenekar tagjainak. Aztán rájöttünk, hogy a szürke kis pofája olyan lapos, mint Paul McCartney-é, és innentől már nem volt nehéz. Kerestünk olyan külső, vagy belemagyarázott belső tulajdonságokat, amik alapján elneveztük a cicákat.
- Amúgy Alfi miért ezt a nevet kapta, ha lány? – kérdeztem Louis-tól, mert rájöttem, hogy erről fogalmam sincs.
- Már nem is emlékszem, de azt hiszem, előbb neveztem el, minthogy rájöttem volna, hogy nem fiú.
Felnevettem, mert ez annyira jellemző Louis-ra.
- És persze akkor már nem lehetett megváltoztatni… - mondtam komolyan.
- Nem akartam összezavarni az identitását – magyarázkodott.
- Teljesen igazad van. Az, hogy egy fiúnévvel kell élnie, egyáltalán nem vezet személyiségzavarhoz.
- Honnan tudhatná, hogy ez férfinév? Ő csak egy macska – replikázott komolyan, és megnyomta az utolsó mondatrészt.
Nem válaszoltam, csak somolyogtam, és elfordultam, de aztán kipukkadt belőlem a röhögés. Kiguvadt szemekkel, sértődötten nézett, de végül persze ő is elnevette magát. Magamhoz húztam, a szájára tapadtam, és szerelmesen öleltem magamhoz.
- Még szerencse, hogy a kiscicáknak is csupa fiúnevet adtunk, anélkül, hogy tudnánk, melyikük milyen nemű.
Louis belekuncogott a nyakamba.
- A szokások alapján ez így természetes!

***Zayn***

A hetek gyorsan teltek. Visszautaztunk LA-be, és nekiálltunk a szokásos tortúrának. Hol nekem kellett papwalkra mennem, hogy kellő alapanyagot szolgáltassak a sajtónak, hol Louisnak kellett átrepülnie az óceánt, hogy Ellel fotózkodjon, aminek Max kifejezetten nem örült. A fiúk is tették a dolgukat, és alig láttuk őket. Zayn szokás szerint eltűnt, aztán megjelentek a hírek az eljegyzésről, és Perrie őszintén boldognak látszott. Vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Zayn a maga módján egy rendes fiú, aki vágyik az állandóságra, és a szeretetre, de van egy sötét oldala, amivel nehezen birkozik meg. Állandóan gyötri a késztetés, hogy skalpokat gyűjtsön be, és csak ritkán áll neki ellen. A drog a másik nagy baj. Úgy látszik, ő tényleg nem bírja az állandó stresszt, és nem talál kapaszkodót, ami visszatartaná az önpusztító életmódtól. Régen ilyenkor bezárkózott három napra, telefújta a falakat újabb graffitikkel, aztán bandázott kicsit a régi haverjaival, és ettől helyre rázódott, de mára már másképp él. Inkább az új, gazdag, celeb haverjaival lóg, akiknél az a sikk, hogy partydrogokkal, meg LSD trippekkel szórakoztatják magukat, a szünetekben pedig beszívnak, és ájulásig isznak. Sokszor, sokféleképpen próbáltunk hatni rá, de nem jártunk sikerrel. Az egyetlen, akire hallgat valamennyire az Niall, aki mindig Zayn védence volt, mintha az öccse lenne, de mára fordult a kocka. Niall a nyugodt, vidám természetével, elfogadó és kedves viselkedésével mindenki lelki támaszává nőtte ki magát. Meghallgatja Liam állandó panaszáradatát, ami elsősorban Zaynre vonatkozik, de azért néha ránk is ki van akadva, mikor nem hagyjuk, hogy teljesen kihasználjanak, és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz. Nekem még mindig a lelki szemetesládám, és összes titkom tudója, mert tudom, tőle senki, semmit nem fog megtudni. Louis-val hatalmasakat ökörködnek, mint a gyerekek, de Zayn… Nos, Zayn inkább úgy viselkedik vele, mintha ezer éves házasok lennének. Birtoklóan nyúl hozzá, állandóan maga körül akarja tudni, mint én annak idején Louis-t, és Ni az egyetlen, akitől elfogadja a fejmosást. Nem sokáig tart a hatása, de ideig-óráig normalizálódik a helyzet, ha Niall kifakad. Ritkán él ezzel a lehetőséggel, inkább visszafogottan pátyolgatja a szívtiprót, és takarít utána. Éjjel elveszi a lányok telefonját, figyel, hogy Zayn részegen ne ölelgessen nyilvános helyeken vadidegeneket, és rászól, hogy írjon egy üzenetet, vagy hívja fel Perrie-t.
Az egész forrongó katyvasz csak akkor nyugszik le pár napra, ha Malik végre elutazik a menyasszonyához, vagy Pezz jön el oda, ahol épp vagyunk.
Végtelenül aranyos, és nagyon szép lány, egy igazi főnyeremény. A szemén is látom, hogy imádja Zaynt, és néha komolyan megsajnálom szegényt. Fogalma sincs, milyen terheket cipel magában a pasija, és hogy egy időzített bombával akarja összekötni az életét.
Múltkor tettem egy gyenge próbálkozást, hogy rávegyem Zaynt, forduljon szakemberhez, de csúnyán legorombított:
- Styles, foglalkozz a saját kis vattacukor életeddel. Neked sem volt mindig könnyű, mégsem mondtuk, hogy nem vagy normális. Járok pszichiáterhez, és hidd el, semmi bajom. Nem vagyok depressziós, se neurotikus.
- Akkor miért szívsz és iszol minden nap?
- Mert jól esik, bazmeg! – válaszolta, majd nem tudom milyen indíttatásból, de elnevette magát, és átölelte a vállamat. – Olyan kurva kevés dolog van ebben a kibaszott életben, ami jól esik. Szeretem, hogy pár órára nem érzem a nyomást, és én is csak egy olyan srác vagyok, mint mindenki más.
- Te sosem leszel olyan, mint mindenki más… - szúrtam be finoman.
- Na, pont ezért kell a cucc, hogy kicsit elhitessem magammal.
- Féltelek Zayn. Valahogy más vagy, mint régen.
- Ahogy mindannyian. Ne legyél olyan, mint azok a seggfejek, akik azt hitték, hogy öt évig nem növünk fel, és azok az engedelmes kis robotok leszünk, mint az elején.
- Nem vagyok olyan, és értem, hogy mindannyian változunk, de azért valahol meg kell maradnunk azoknak, akik voltunk.
- Hát én kibaszottul nem akarok az a kis csóró bevándorló lenni, akinek az a perspektíva, hogy bekerüljön a ládagyárba.
Értettem, amit mondd, hisz ötünk közül neki volt a legnehezebb élete az X-Factor előtt. De azért szerettem volna, ha abból az egyszerű, mégis szeretetreméltó, gondoskodó srácból minél többet ment át a felnőtt énjébe.
- Oké, tesó, de azért vigyázz magadra!
- Ne félts! Nem lesz semmi baj. Bármikor le tudok állni, ha akarok! Nem vagyok függő! – mondta, nekem pedig összeugrott a gyomrom. Valaki, aki napi szinten használ drogokat, és iszik alkoholt, az már függő. És mikor azt hangoztatja, hogy nem az… Nos, ott kezdődnek a komolyabb problémák.


.

CVIII. Fejezet

Sziasztok!

Nos... valamit meg kell, hogy beszéljünk. (Ne parázzatok, nem akarok megint szemrehányást tenni!! :D) De itt van ez a Zaynes történet... hetek óta agyalok rajta, de itt nincs jó megoldás. Nem hagyhatom ki a sztoriból, mert ez egy olyan mély érzelmi krízis, és annyi minden épül rá, ami Larryt is érinti, hogy kikerülhetetlen. Viszont legalább annyira sarkalatos, mint az, hogy Who Tops, mert mindenki mást gondol ezzel kapcsolatban, és ilyen, vagy olyan formában indulatokat vált ki belőle. Senkinek nem akarom lenyomni a torkán az én elképzelésemet, és azt sem szeretném, ha ezért hagynátok el tömegesen. Ezért azt találtam ki, hogy innentől Zayn kilépéséig, minden részben jelölni fogom azokat a bekezdéseket, ahol ő a téma, egy ***Zayn*** felirattal, így azok, akiknek nem bírja az idegrendszere, a gyomra, nyugodtan áttekerhetik, és olvassák a többit.
Jó így??????????????????????????

Puszi, és köszönöm a RENGETEG, csodálatos kommentet.
Az új feliratkozókat szeretettel köszöntöm, remélem rászolgálok a bizalomra, és ha van kedvük megírják, hogy tetszik nekik a történet...

Puszi, és szép hetet! Csak négy nap!! Kitartás<3
Becca

***Ez a fejezet TELJESEN ZAYNMENTES!!***

– Nem tudom, Hazz, tényleg. A mobilját én hekkeltem meg, hogy ne legyen bemérhető. Mióta nincs meg?
– Több, mint egy órája! – Már majdnem sírtam.
– Harry! Egy órája? – kérdezett vissza, és volt valami furcsa a hangjában.
– Lehet, hogy már másfél – mondtam elgyötörten.
– Hazz, az ég áldjon meg! Azt hittem, tegnap óta, vagy valami. Lehet, hogy bement valahová, és a kocsiban kiesett a telefonja, vagy beszélget valakivel. Olyan zaklatottan hívtál, hogy azt hittem valami nagy baj van. Ez London. Ha történt volna vele valami, már azzal lenne tele a net. Nyugi van. Nemsoká előkerül.
Miközben beszéltünk, megrezzent a készülék.
– Várj Pete, SMS-t kaptam. Lehet, hogy ő írt.
– Oké, nézd meg, várok – válaszolta, és a hangja olyan nyugodt volt, hogy én is kezdtem lehiggadni. Mikor megláttam, hogy Loutól jött üzenet, a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a mellkasomból. Az ujjaim reszkettek, mire végre el tudtam olvasni.

„Édesem! Kicsit később érek haza, ne haragudj. Semmi baj, csak eszembe jutott valami, amit még el akarok inézni. Kettő körül jövök! <3 Kicsi”

Összehúzott szemöldökkel méregettem az üzenetet, és a pánik kezdett átmenni dühbe.
Nem is írt volna, ha nem látja, hogy kerestem, sőt biztos rájött, hogy lebukott, mert El is hívta, és azóta már Pete is biztosan. Éreztem, ahogy elvörösödik a fejem, és az elfojtott emlékek lassan előtörnek.
– Megvan, Pete. Köszönöm, és ne haragudj! – Hallottam, ahogy a vonal túlsó végén nagyot sóhajt a biztonsági főnök, majd kedvesen szól bele: – Rendben, Harry. Örülök, hogy semmi baj. Majd beszélünk, szia! – Hihetetlen türelme van, annyi szent.
 Ismét Louis körül forogtak a gondolataim. Féltékenység mardosta a lelkemet. Rick emléke kísértett, és hiába mondogattam magamnak, hogy két hete békültünk ki, Louis szeret, eljegyzett, és csak engem akar, a zöldszemű szörny ott ólálkodott eddig is, és csak arra várt, hogy előbújhasson a rejtekéből. Visszakanyarodtam a ház elé, ahonnan sebtében indultam tíz perccel korábban, és nehézkesen kikászálódtam az autóból. Mikor az ajtót nyitottam, éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, és egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon. A tehetetlenség jele – dörzsöltem el az árulót, majd úgy vonszoltam be magam, mintha ólomsúlyokat kötöttek volna a lábaimra. Pontosan ettől tartottam, mikor Louis arra kért, kezdjük újra. Attól rettegtem, hogy már nem tudok bízni benne. És igazam volt. Most is ezerféle teóriát gyártottam pillanatok alatt, hogy hová lett, miért hazudott, és egyáltalán mi történik éppen. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Rutinból ismét begyújtottam a gázt a leves alatt, de a húst betettem a hűtőbe, mert attól is elment a kedvem, hogy ebédet készítsek. Leheveredtem a kanapéra, és az arcomra szorítottam a tenyeremet. Ez nem történhet meg! Pláne nem most… De aztán beláttam, hogy ez bármikor megtörténhet. És eszembe jutottak Zayn szavai: „Ezek a kis kalandok semmit nem jelentenek!”. A gombóc akkorára nőtt a torkomban, hogy már levegőt is alig kaptam.

Eltelt vagy három óra, amíg egyik fotelből a másik székre ültem, hogy öt perc után felpattanjak, ismét kinézzek az utcára, hátha meglátom befordulni a sarkon, majd néhány percnyi meresztett szemmel elkövetett, pislogás nélküli bámulás után ismét egy nagy sóhajjal fordítsak hátat az ablaknak, és rójam a köröket a lakásban, míg le nem rogyok valahova. Majdnem fél három volt, mikor a lift csilingelt az emeleten, és hallottam, hogy Lou a kulccsal zörög a zárban.
Nem bírtam megállni, felpattantam, és a mellkasom előtt összefont karokkal, lábamat rázva vártam, hogy belépjen. Mikor kinyílt végre az ajtó, és ő mosolyogva nézett körül, majd engem meglátva ellágyult tekintettel indult felém, úgy éreztem összeroppanok. Az arcán lelkiismeret-furdalás, és megkönnyebbülés keveréke vegyült, én pedig újabb bizonyítékot találtam a teóriámra.
– Hol voltál? – kérdeztem olyan halkan, és élesen, hogy Lou egy lépésre tőlem megtorpant, és csak akkor nézte meg jobban az arckifejezésemet. A szemei elkerekedtek a meglepetéstől, és láttam, hogy zavarba jön.
– Írtam SMS-t, hogy kések. Nem kaptad meg?
– De megkaptam. Addigra már téged kerestelek magamból kifordulva, Pete-tel együtt.
– De miért?
– Mert azt hazudtad, hogy Elhez mész, de ő itthon keresett, mert nem vetted fel a mobilodat. Máskor jobban készítsd elő az alibidet! – sziszegtem neki, és éreztem, hogy már az egész testem remeg. Szorosabbra húztam a karjaimat, hátha attól, hogy átölelem magam, erősebb is leszek. Nem először éreztem életemben, hogy összedől körülöttem a világ, de most valahogy jobban fájt, mint eddig bármikor. Hazugság, hogy mindenhez hozzászokik az ember. Ezek a dolgok egyre jobban és jobban fájnak.
– Édesem! – lehelte Lou, és felém mozdult, de én hátraléptem. Egy hajszál választott el attól, hogy kiboruljak. Az, hogy nem kezd kapásból ellenkezni, sem mentegetőzni, csak még jobban megerősítette a legrosszabb félelmemet.
– Ne! – nyögtem ki nagy nehezen, mire ismét megtorpant, és látszott, hogy rajta is kezd kiütközni a félelem. Szorul a hurok! – gondoltam magamban, de nem éreztem elégtételt, ahogy azt sem tudtam eldönteni, hogy kinek a nyaka körül szorul a bizonyos hurok…
– Hazz, ne csináld… én csak…
– Te csak mi??? Azt kérdeztem, hogy hol voltál! – A hangom fojtott volt, és vészjósló.
– Egy régi barátomnál… – adott kitérő választ, és nem nézett a szemembe. Odakaptam, megszorítottam az állát, és kényszerítettem, hogy felemelje a fejét.
– Kinél? – Kínlódott, és látszott, hogy pörög az agya, de már nem engedtem el a koncot. – Lou! Utoljára, kérdezem, hol voltál és kivel? – Elengedtem, mert az, hogy hozzá érek, az én erőmet fogyasztotta villámgyorsan. Louis felpillantott, aztán mikor hátraléptem, hogy kikerüljek a bűvköréből, akkorát sóhajtott, hogy a kezeimen éreztem, még onnan is, ahol álltam.
– Jimnél voltam a Sohoban, bassza meg! – Az arca lemondó volt, és kicsit dühös. Lekapta a kapucnis kardigánját, és akkor láttam meg a fóliát az alkarján. Nem értettem, és igyekeztem rájönni, ki az a Jim, mikor Louis felemelte a kezét, és kifordította. Lenéztem, és megláttam az áttetsző nejlon alatt a gyönyörű tőrt, ami a könyökhajlatától indult, és a fél alkarját átszelte. Még vöröslött körülötte a bőr, de látszott, milyen igényes munka, és beugrott a kép, a tőrrel átszúrt rózsáról, amit együtt nézegettünk anno, mikor a rajongók teleszórták vele a Twittert. A szívem megremegett, és önkéntelenül a karomhoz kaptam, hogy megfogjam a tetoválás párját, ami az én karomat díszíti.
– Ezt azért? – kérdeztem, nyomatékot adva a második szónak.
– Igen. Azt akartam, hogy legyen egy friss, egy mindenki számára jelzésértékű tetoválásunk, amiből kiderül, hogy mi még mindig összetartozunk.
Jöttek a kibaszott könnyek, hogyne jöttek volna, és most sem tudtam útjukat állni. – Kicsi! – suttogtam, és hagytam, hogy lecseppenjenek az államról.
– Hazz, szerelmem! – lépett hozzám végre, és átölelte a derekamat. A fejemet a nyakába fúrtam, és rázott a zokogás. A felgyülemlett indulatok, a hihetetlen feszültség, és a ki nem mondott félelmek egyszerre gyűrtek le, és én képtelen voltam uralkodni magamon. Louis csak ölelt, simogatott, a hajamat puszilgatta, és finoman a kanapé felé terelt. Mikor odaértünk, lefektetett a puha párnákra, de úgy, hogy nem kellett elválnom tőle, és szorosan magához ölelt.
– Olyan buta vagy! Mi jutott eszedbe?! És egyáltalán, mi ez az egész? – kérdezte csendesen, de a hangja inkább enyhén számonkérő volt, mint dühös.
– Én nem tudom… Elmentél, aztán El hívott, és én összezavarodtam… először megijedtem, hogy bajod esett, aztán azt hittem… – itt elakadtam, és visszatért a gombóc a torkomba.
– Mit?
– Hogy…
– Harry! – Most ő nyúlt az állam alá, és felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Hüvelykujjal törölte le a könnyeket, amiket elért, aztán közelebb hajolt, és mélyen a szemembe nézett. – Komolyan azt hitted, hogy megcsallak? Hogy találkozom valakivel sutyiban? Ugye most csak viccelsz? – Nem tudtam válaszolni, csak megráztam a fejem, hogy jelezzem, nem vicc volt.
– De miért? Sosem tettem ilyet, és soha nem is fogok… ráadásul most békültünk ki, és a legnagyobb boldogság az életemben, hogy visszakaptalak… Miért hittél bármi ilyesmit?
– Nem tudom, Lou… Rick, meg minden… – sikerült akkor is lesütni a szemem, ha erősen fogta az államat.
– Hazz! Rickkel sem csaltalak meg! Hónapok óta külön voltunk, mikor vele megismerkedtem.–
Tudtam, hogy igaza van, de ettől nem fájt kevésbé. – Soha nem kezdtem mással, amíg együtt voltunk – mondta határozottan, de még hozzátette: – És nem is fogok! Szeretlek! Hogy bizonyítsam be neked?
Az agyamban újabb vészcsengő nyekergett kitartóan: „El fogod veszteni a féltékenykedésed miatt. Ki bír elviselni egy ilyen idiótát?”. Louis hozzám hajolt, a homlokomat puszilta, aztán a halántékomat, az arcomat, az orromat, az államat, és csak végül a számat.
– Szeretlek. Tudom mit érzel. Nem felejtettem el, mikor én gondoltam ilyeneket. De nem kell más, csak te. Ne kételkedj benne. Sze-ret-lek! – mondta tagoltan, a szünetekben apró csókokkal pecsételve meg, amit hallok. – Érted?
Kinyitottam a szemem, és a türkizkék íriszeken láttam a sárga csillagokat, amiktől annyira különlegesek. – Igen. Igyekszem – válaszoltam halkan.
– Ajánlom is! – mosolyodott el, és ismét megcsókolt.
– De, kicsi! – tört fel belőlem. – Többé ne csinál ilyet kérlek!
– Csak meg akartalak lepni – sóhajtott fel, én pedig belefúrtam az arcom a pólójába.
– Rozogák az idegeim – közöltem elgyötörten.
– Igen, tudom. Én is feszült vagyok. De minden rendben lesz.
– Remélem.
Magához szorított, és tartott sokáig, míg el nem zsibbadt a karja. Akkor is csak annyira húzódott el, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen. Alfons ugrott fel a mellkasára, amitől hatalmasat nyögött.
– Azért most nem vagy az a puhatalp, aki voltál – mondta neki Louis. – Mintha egy csatornafedelet ejtettek volna a hasamra. – Felkuncogtam, és odafordítottam az arcom a cirmos felé, aki elég szúrós szemmel méregetett, hogy mit keres a fejem az ő helyén, de aztán kelletlenül körbefordult, míg végül lefeküdt Louisra. Hosszú farkával azért csapkodott, hogy jelezze, nem teljesen elégedett.
– Törődj bele, te zsarnok. Vagy osztozunk Louison, vagy ráhajtok a girhes kandúrra a másodikról!
Louison volt a sor, hogy felnevessen.
– Azért ahhoz nekem is lesz pár keresetlen szavam.
– Te csak hallgass. Így is bigámiában élsz – mutattam a macskára és magamra, jelezve, hogy kétfelé is elkötelezte magát.
– Igazad van. Kussolok – bólintott, és egyik kezével a hajalma túrt, míg a másikkal a hatalmas pocakot cirógatta, amitől Alfi úgy nézett ki, mintha felfújták volna.
Így élvezkedtünk, mikor égett szag kúszott be az orromba.
– Bassza meg! A leves! – pattantam fel hirtelen, de már felesleges volt sietni, mert az ebéd – lábossal együtt – a kukában landolt, mi pedig rendeltünk egy pizzát.

Mikor két nappal később levette a fóliát, és végre megcsodálhattam a remekművet, egymás mellé fektettük a karunkat, és elégedetten szemléltük az újabb összeillő tetkópárt.
– Szuper lett! – mondtam, ahogy közelebbről is szemügyrevettem.
– Nekem is tetszik. Akkor ma le is leplezhetem? – kérdezte Lou, és a hangjából izgalom csendült ki.
– Persze! Bármikor. Végre megint lesz mit ünnepelniük a Larryseknek.
– Szerinted rájönnek? – kérdezett vissza elgondolkodva. – Lehet, hogy valamelyik fantomprofilról kiposztolom azt a képet. Le van mentve nekem.
Elcsodálkoztam, és felhúzott szemöldökkel néztem rá.
– Te? Kiposztolod egy álprofilról? Most viccelsz?
– Nem. Komolyan mondtam – bólintott, nekem pedig leesett az állam. Azelőtt soha nem csinált volna ilyesmit.
– Szerintem adjunk nekik egy esélyt! Ha két nap alatt nem lesz belőle trend, és nem fogják százezrek kiplakátolni a közös tetkóinkat, még akkor is ráérsz beleavatkozni – kacsintottam rá, mire szélesen elvigyorodott.
Másnapra persze zugig volt a net az újabb „matching tattoo”-val, amit immár megdönthetetlen bizonyítékként emlegettek, és világszerte örömünnepet tartottak egész hétvégén.