CXXVII. Fejezet

Sziasztok!

Gondoltam kicsit megleplek benneteket, és előbb hozom az új részt, hátha a hétvégén lesz kedvetek olvasni egy kicsit. :)
Elnézést, hogy még nem válaszoltam a kommentekre, de épp egy kis őszi pihenésen vagyunk, úgyhogy az időzítő teszi ki helyettem ezt a részt.

Mindenkinek szép napokat a csodás időben.

Puszi: Becca

Harry

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörtént.
Louis nem áll szóba velem, mert szerinte engem nem érdekel, hogy neki min kellett keresztülmennie a tegnapeste, mikor egy kiscsajjal csókolózott a medencében. Csak arról feledkezik el, hogy nekem min kellett keresztülmennem, hogy mindehhez jópofát vágjak, ne nyomasszam azzal, hogy féltékenykedek vagy nyűglődök, hanem eljátsszam, hogy ez csak egy semmiség. Pedig csak miatta csináltam, hogy neki könnyebb legyen, miközben a lelkemet mardosta a fájdalom.
Nem akartam a saját lelki problémáimmal terhelni, mikor így is nehezen viselte a dolgot, ezért lementem a fiúkkal a fürdőbe, és éjjelig kártyáztunk. Ez volt a legjobb figyelemelterelés. Azt hittem, Lou csak hajnalban szabadul el, vagy ha korábban, akkor úgyis ír egy üzenetet, ezért direkt nem siettem, mert belehaltam volna, ha az üres szobában kell várnom, arról fantáziálva, hogy egy vadidegen nő épp hozzásimul és csókolja rendületlenül. Ki tudja, talán be is szívnak, vagy elég sokat isznak ahhoz, hogy Lou kedvet kapjon hozzá. Több, mint négy éve tart a szerelmünk, és elképzelhető, hogy az új impulzusok felkeltik az érdeklődését. Mindig megnyugtattam magam, hogy megkérte a kezem, minden nap biztosít arról, mennyire szeret, és nem lesz semmi baj, mégsem akartam egyedül várni odafönn, inkább rávettem a többieket, hogy még játszunk egy kicsit.
Mikor beléptem a szobába, és ő ott állt, földbegyökerezett lábakkal, az arcán igazi haraggal, hirtelen nem is tudtam, mi baja lehet. Meg is ijedtem, hogy történt valami váratlan dolog, de mikor kiderült, hogy semmi, azon kívül, hogy Louis szerint nekem a szobában kellett volna várnom rá, kicsit megnyugodtam. De a nehezen megtartott önuralmam csak addig tartott, míg a kérdésemre, hogy miért nem üzent mikor végzett, ezt válaszolta:
- Minek? Úgyis leszarod, hogy mi van velem. Téged csak az érdekel, hogy neked legyen kinek panaszkodni, ha valamivel küszködsz. Az, hogy nekem támaszra lenne szükségem, számodra teljesen lényegtelen.
Itt szakadt el a cérna, és az este komoly veszekedésbe torkolt. Tudtam, persze, hogy tudtam, hogy Lou részeg, és hatalmas feszültségen esett át, amit most rajtam akar levezetni, de jobban örültem volna, ha ezt egy szeretkezéssel teszi, még akkor is, ha most különösen keményen bánt volna velem. Nem tudtam megőrizni a hidegvéremet, és egy-két aljas kis célzására reagáltam, ami persze, rossz húzásnak bizonyult, mert csak olaj volt a tűzre, és Lou nagyon el tudja vetni a sulykot, ha belemelegszünk a veszekedésbe. Már nagyon, de nagyon rég, hangos szó sem volt köztünk, ezért nekem is eldurrant az agyam, és az expasik felemlegetésétől egészen odáig fajultunk, hogy keményen visszavágtam neki.
- Persze. Mert szerinted nekem olyan kibaszott könnyű ez a helyzet. Mikor lehetőséged volt rá, Eleanort is megdugtad. Honnan tudhattam volna, hogy ez a csaj is alattad köt-e ki, vagy sem?!
Ezután már nyomdafestéket nem tűrő kiabálás kezdődött, mert bennem is volt pár kör ital, és én se tudtam betartani az íratlan szabályt, hogy részegen nem veszekszünk. Józanul nem szoktunk, úgyhogy talán kapóra is jött ez az egész, mert titkon mindketten úgy gondoltuk, másnap rá lehet fogni az italra.
Másnap reggel, mikor nekem már minden mérgem elszállt, alig vártam, hogy megejtsük a reggeli összebújást (mivel Lou az éjjel nem feküdt mögém, és nem is ért hozzám), de ehelyett csak kimászott az ágyból, és elvonult zuhanyozni. Egyedül pakoltam össze a bőröndöket, és mikor a londiner levitte őket, a másik fürdőszobába mentem, hogy én is összeszedjem magam.
Már rég készen voltam, mikor Lou még mindig a zuhany alatt állt, és kezdett bennem felmenni a pumpa. Tudja, hogy nem csak mi megyünk, hanem Lou és a családja is, mert kisírtuk, hogy hadd töltsünk legalább egy napot Luxszal, de ehhez nekik is jönniük kell, mert az túl feltűnő lenne, ha csak mi mennénk vele valahova. Benyitottam a gőztől átláthatatlan helyiségbe, és amennyire tudtam, kedvesen mondtam neki:
- Kicsi, lassan indulnunk kellene. A többiek már lenn várnak.
- Leszarom. Várhatnak egy kicsit – bökte oda foghegyről, én pedig egy pillanatig vacilláltam, hogy mit tegyek, de aztán csak behúztam az ajtót, és lenyeltem a mondanivalómat.
Lementem inkább a hallba, és leültem a többiekhez.
- Ne haragudjatok, Lou kicsit másnapos, és ilyenkor nehéz vele. Mindjárt jön – mondtam szabadkozva, mire Lou együttérzőn megpaskolta a karomat, mert látta rajtam, hogy nem csak erről van szól.
- Harrreh! – mászott az ölembe egyből Lux, és azonnal előszedte a kis figurákat a zsebéből, amivel imádunk játszani. Kötelességtudóan elé tartottam az ujjaimat, ő pedig sorban rájuk húzta az ujjbábokat, amit együtt csináltunk. – És most azt, ahoj én vagyok a hejcegnő, és te vagy a hejceg! – mondta, és bólintott hozzá, hogy nyomatékot adjon az utasításnak.
- Inkább ő legyen a hercegnő! – hallatszott a hátam mögül Louis gonosz nevetése.
Nem fordultam meg, csak behunytam a szemem, és vettem két mély lélegzetet, aztán felemeltem a gyereket, és elindultam a hátsó kijárat felé.
- Mehetünk – mondtam a többieknek, akik néma csendben szedelőzködtek, és csak lopva mertek Louis-ra pillantani.

A repülőút eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Lou nem ült mellém, hanem a gép másik végébe helyezkedett, és harsányan viccelődött Tommal.
A szívem elfacsarodott, mert rám törtek a régi emlékek, mikor külön voltunk, és ugyanezt csinálta. Megesküdtem, hogy nem hagyom annyiban, hiszen szentül megfogadta, hogy soha többé nem lesz ilyen. Nem fogjuk egymást bántani, vagy sértett hiúságunkra hivatkozva elutasítani a másik közeledését. Alig vártam, hogy végre kettesben legyünk, és tisztába tegyük a dolgainkat. A reptéren legalább abba az autóba szállt, amelyikbe én, de Lux persze velünk akart jönni, úgyhogy megint nem volt alkalmunk beszélni.
- Lueeeeh – mondta, és most az ő ölébe mászott. – Megtanítasz szöjfözni? – kérdezte, mire Lou arcán először láttam őszinte mosolyt a nap folyamán. A vonásai ellágyultak, és belepuszilt a szőke hajba.
- Hát persze! És úszni is!
- De jó! Én jeszek a kisz habjeány? – kérdezte Lux, mire Louis hangosan felnevetett, és önkéntelenül újabb puszit nyomott az édes kis arca.
- Bizony, hogy te!
- Akkoj Hejji jesz Ejik! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Lux, mert épp azt a korszakát éli, mikor minden mesében én vagyok a párja.
- Hát, ha azt szeretnéd, akkor ő – mondta Louis, és lopva rám pillantott. A szemében felcsillant a szeretet, amitől azonnal megdobbant a szívem, és reméltem, hogy lassan lecsillapodik, hisz annyira vártuk ezt a pár napot, mikor végre kikapcsolódhatunk. Belehalok, ha végig veszekedni fogunk.
- Ideeen! – mondta Lux, és felém nyújtotta a kezét, mire odahajoltam, ő pedig átölelte a nyakamat. Kaptam egy nyálas puszit, aztán átemeltem az ölembe.
- Hajjeeeeh, te jeszel Ejik, jó?
- Persze, Lulu, ki más lenne?!
Elégedetten bólintott, és a hajamat kezdte csavargatni, amit mindig akkor csinál, ha el fog aludni. Elrendeztem magamon a húsos kis combokat, hogy kényelmesen nekem tudjon dőlni, hagytam, hogy az ujjaira tekerje a tincseimet, és vártam, hogy megérkezzen az álommanó. Önkéntelenül dúdolgatni kezdtem neki halkan, mire bekapta a hüvelykujját, és a fejét a nyakamba fúrta. Simogattam a térdét, ő pedig lassan álomba merült. Mikor már egyenletesen szuszogott, éreztem, hogy Louis bámul. Nem mertem hirtelen ránézni, mert nem voltam biztos a dolgomban, de ahogy teltek a percek, a pillantása szinte égetett. Mikor elegendő bátorságot merítettem hozzá, lassan felemeltem a fejem, és végre ránéztem. Az arcán ezernyi érzelem suhant át, míg én önkéntelenül elmosolyodtam, mert annyira édes volt, a beharapott ajkaival, a szemében őszinte szerelemmel, és az arcán a hirtelen előkotort sértettséggel, amiről elfeledkezett, amíg nézett minket Luxszal.
Igyekeztem én is a pillantásomba sűríteni az érzéseimet. Szívem szerint ki is mondtam volna őket, de tudom, hogy Louis-nál ez nem olyan egyszerű. Míg engem, bármennyire összekapunk, egyetlen „szeretlekkel” le lehet csillapítani, Louis attól csak ideges lesz, és jönnek a „de” kezdetű mondatok, amivel az őrületbe kerget. Tapasztalatból tudom, hogy meg kell várni, amíg megnyugszik és emésztgeti a dolgokat, hátha magától is rájön, hogy a frusztrációjának ezúttal nem én vagyok az oka, csak a szenvedő alanya.
Néztük egymást, amit már jó jelnek vettem, hisz eddig kifejezetten kerülte a szemkontaktust, ahogy szinte mindent került, ami velem kapcsolatos. De most, mivel csak kettesben voltunk, a páncélja repedezni kezdett. A kék szemek az enyémekbe fúródtak, de én engedtem neki. Szemszkanderben úgyis ő a jobb. Hagytam, hogy felnyársaljon a tekintetével, és minden neheztelését rám öntse, anélkül, hogy kimondaná. Én csak fáradtan engedtem a nyomásnak, és egy nagy sóhajjal dőltem hátra, megadásom jeléül.
Lou még mindig engem vizslatott, de valamennyire ellágyult a tekintete, és én már ettől annyira megkönnyebbültem, hogy nem tudtam uralkodni magamon, és picit elmosolyodtam. Azonnal szigorú arcot vágott, de a szeme körüli, apró, számomra oly kedves kis ráncok elárulták nekem. Ebből már elég bátorítást nyertem, hogy halkan odasúgjam neki: - Szeretlek!
Hirtelen nem is tudta, mit reagáljon, és láttam, hogy átsuhan az agyán a „DE…” kezdetű monológ, aztán mégsem lett belőle semmi. Egy pillanatig ott lógott a levegőben a szerelmi vallomásom, és kezdett elszorulni a torkom, hogy nem fog rá válaszolni, de félperces szájrágás és belső küzdelem után, fújtatott egyet, a vállait leengedte, és egyetlen ruganyos mozdulattal átült mellém.
- Én is – válaszolta ő is halkan, aztán az arcomhoz hajolt, és egy apró puszit nyomott a szám sarkába.
Nem mertem megszólalni, pedig ilyenkor ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy a bennem ezerszám felbukkanó megkönnyebbült, vagy kicsit kötekedő mondatoknak utat engedjek, de ezúttal tartottam a számat, és csak felé fordultam, hogy közelebbről is nézhessem egy kicsit.
Ő sem szólt, csak tanulmányoztuk egymás arcát, mintha először látnánk, aztán beadta a derekát, és a vállamra hajtotta a fejét.
- Ugye tudod, hogy nagyon béna vagyok a szörfdeszkán?! – kérdeztem, hogy valamivel megtörjem a csendet.
- Bénább, mint a gördeszkán? – kérdezte, és bár nem láttam, tudtam, hogy sunyin vigyorog.
- Nem, annál biztosan nem…
Eszembe jutott, ahogy anno tanítgatni próbált, hogy sikerüljön taknyolás nélkül végiggurulnom a járdán, és közben fogta a derekamat. Akkor még nem vallottuk be magunknak, hogy mit érzünk egymás iránt, de az emlék most is úgy él bennem, mintha tegnap lett volna. Óvatosan tartott, és örült, hogy hozzám érhet. Ahogy én is, csak kizártam a tudatomból, és úgy tettem, mintha ez semmit nem jelentene.
- Nem engedlek megfulladni, ne izgulj! – mondta, és az orrával a vállamba bökött.
- Pedig féltem, hogy ez a terved… - utaltam a tegnapi veszekedésünkre.
- Ez volt, de rájöttem, hogy túl átlátszó lenne. Inkább valami mást találok majd ki.
- Például, hogy halálra szexszelsz? – kérdeztem, és a hangom máris mélyebb volt, mint egyébként. Hiába na, a veszekedések utáni békülőszex az egyik kedvencem. Már bántam is, hogy ennyivel megúsztam a dolgot.
- Szexelsz? – kuncogott fel halkan, és rekedt hangjától azonnal megugrott a farkam. – Ez milyen kifejezés?
- Hááát… nem jutott jobb az eszembe. A halálra kefélsz túl vulgáris, a halálra dugsz-szal együtt, a halálra kúrsz-ról már nem is beszélve… - töprengtem hangosan.
Éreztem, hogy a combja megfeszül mellettem, amiből arra következtettem, őt sem hagyja hidegen a felsorolás, mivel egyértelműen kiderül belőle, hogy most mire vágyom. Ő pedig imádja, ha ő lehet a domináns.
- Igazad van. Csak a halálra szexellek, a megfelelő megfogalmazás.
- Ugye? – kérdeztem vigyorogva, és hozzá fordultam. Felfelé fordította az arcát, és felkínálta a száját, én pedig éltem a lehetőséggel, és gyengéden megcsókoltam. A nyelve hamarabb érkezett, mint amire számítottam, és vadabb volt, mint amit reméltem.

Így már sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, mikor a szálloda VIP felhajtóján kikászálódtunk a kocsiból. Lux úgy aludt, mint a tej, én pedig a karomban vittem fel a szobájába. Lou már ott várt ránk, és mivel számított rá, hogy a kisasszony bealszik menet közben, az ágy már meg volt vetve, rajta a kedvenc plüssállatok sokaságával, úgyhogy óvatosan közéjük engedtem a kis testet, akivel rendesen összeizzadtunk, és a karját egy nagyfülű nyúl köré fontam, a saját mellkasom helyett. Egy puszit nyomtam a homlokára, aztán rámosolyogtam Lou-ra, majd halkan kiosontam a szobából, és egy nagy sóhajjal a miénk felé vettem az irányt.
A nászutas lakosztályt választottam, mikor lefoglaltam a szállást, és ahogy beléptem, Louis tátott száját láttam meg először, aki szinte elalélt a látványtól.
- Ez meseszép! – mondta, és lerúgta a vászoncipőjét, hogy mezítláb nyargalja körbe a hatalmas lakosztályt, míg végül a teraszon kötött ki, ahol egy jakuzzi állt, mellette egy óriási franciaággyal felérő napozó, és kényelmes rattan bútorok.
Már dobálta le a gönceit, mikor rám nézett.
- Gyerünk, cica! Ha én érek előbb a vízbe, akkor ma nem szexellek meg!
Ez volt az a mondat, amitől az izmaim azonnal működésbe léptek, és mielőtt ismét rám pillanthatott volna, a telefonomat a földre ejtve, ruhástól vetettem bele magam a lesüllyesztett jakuzziba.

.

CXXVI. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
szeretnélek megkérni benneteket, hogy írjatok két sort, ha olvassátok még, és tetszik. Vagy akkor, ha nem. Hogy miért nem...

Szép hetet. Becca

- Hogy képzeltétek ezt? – kérdeztem Brandontól, aki felügyelte az előkészületeket.
- Hát úgy, hogy este a medencénél csókolóztok, és egy szemfüles fotós lekap benneteket… - mondta, nem túl meggyőző hangon.
- Szóval én csak álljak a vízben, a nyelvemet tartsam egy vadidegen nő szájában, míg valaki a bokorból integet, hogy abbahagyhatom? – álltam fel hirtelen, mert a gondolattól is hidegrázást kaptam.
- Hát… nagyjából igen – bólintott félénken B. , amitől kinyílt a bicska a zsebemben.
- Nem, ezt nem veszi be a gyomrom. Harryé meg pláne! – ráztam meg a fejem.
- Hazz már rábólintott – szólalt meg a belépő Higgins, és közém és Brandon közé lépett. Nem volt magasabb nálam, mégis tekintélyt parancsoló volt a fellépése. – Lou, ennél egyszerűbben nem tudjuk megoldani. Kell valami hír, amivel bekerülünk a lapokba.
- Az nem elég, hogy több éves kapcsolat után szakítunk Eleanorral? – kérdeztem, mert képtelen voltam megérteni, miért van erre szükség.
- Nem. Az csak az első hullám. Mivel a te nevedet Harry ismertségével egy magasságba szeretnénk emelni, ki kell használni a lehetőségeket.
Unottan szusszantam egyet, mert ezt a lemezt már kívülről fújom, de tényleg.
- És Harry egyszerűen csak rábólintott? – kérdeztem, mert nem tudtunk egyeztetni, olyan hirtelen támadtak le a tervükkel.
- Azt mondta, ha ennyivel megússzátok a hercehurcát, akkor legyen.
Szinte hallottam a mondatot Hazz mély, karcos hangján, és el tudtam képzelni, hogy tényleg ezt mondta. Csak túl kell esni rajta. Ezt szokta mondogatni.
- Jól van, legyen. Csak ne tartson órákig. És mondjátok meg a csajnak, hogy fékezze magát, mert nem lesz szex!
- Rendben, mindent megbeszélünk vele, és úgy csinálod, ahogy akarod, csak kérlek, ne úgy nézzen ki, mintha egy krokodillal kellene ölelkezned. Próbáld élethűen csinálni.
Éreztem, hogy a szám gúnyos grimaszba torzul, mert azon kívül, hogy sértő volt a hangsúly, annyira abszurd volt az egész szituáció, hogy legszívesebben visszakérdeztem volna: Te szívesen smárolnál egy gorillával? Mert nekem ez ugyanolyan…
De inkább befogtam a számat, és bólintottam. Már nem az a lázadó kamasz vagyok, aki mindenért megharcol. Megtanultam, hogy az élet kompromisszumok sokasága, és csak úgy élhetsz kényelmesebben, ha megtanulod, hogy kérj ellenszolgáltatást.
- Rendben, élethű lesz, sőt, izgató, de holnaptól négy napra elhúzunk Harryvel.
- Mi??- kérdezett vissza Higgins, aki épp megkönnyebbült sóhajjal akart elfordulni tőlem.
- Ma ledugom a nyelvem a kiscsaj torkán, te holnaptól azt csinálsz a képekkel, amit akarsz, de nem fogom végigasszisztálni az újabb cirkuszt. Eltűnünk pár napra. A következő koncertig ne keressetek!
Nem vártam meg a válaszát, mert már jól tudom, mikor vagyok olyan pozícióban, hogy ne kelljen könyörögnöm. Ez most határozottan az volt.

A gyomrom görcsben állt, és képtelen voltam lehiggadni. Már csak percek választottak el a kínos szituációtól.
- Nyugi, kicsi! – súgta halkan Harry, és magához húzott, hogy átöleljen.
- Mégis mi a francot csináljak? Mutatkozzak be, aztán dobjam le a köntöst, és húzzam be a vízbe? Essek neki, és ráadásul úgy, hogy avatatlan szemnek úgy tűnjön, mintha tényleg közöm lenne hozzá?
- Igen, valami ilyesmi, de azért csinálhatod kicsit ésszerűbben is.
A szavaira kipattantak a szemeim, és eltoltam magamtól. – Ne kapd fel a vizet! – figyelmeztetett Harry. Eleanorral könnyű dolgod volt, hisz ismerted jól… Talán túl jól! – kacsintott rám. – De nekem vannak tapasztalataim az álbarátnők terén. Szóval én beszélgetni szoktam velük. Általában annak is örülnek, ha emberszámba veszed őket, és neked is könnyebb, ha picit megismered őket. Egy félórányi beszélgetés után sokkal könnyebb átölelni valakit, mint egy vadidegent. Mikor pedig már benne vagy a szituációban, akkor próbálj úgy gondolni rá, mint egy szerepre. Mintha hollywoodi sztár lennél, és ez lenne a feladatod. Tulajdonképpen ez áll legközelebb az igazsághoz.
Néztem az arcát, és láttam, hogy tényleg segíteni szeretne. Nem mertem elárulni, hogy csak rontott a helyzeten. Én egyáltalán nem akarom megismerni a lányt, és ha beszélgetnék vele, csak még jobban zavarban lennék, mikor odakerül a sor. Neki könnyű, hisz minden nő a lábai előtt hever, de rólam süt, hogy meleg vagyok. Mindegy. Csak éljem túl valahogy.
Még egy suta puszit nyomtam Harry szájára, aztán egy nagy sóhajjal elindultam a lift felé. Már majdnem oda is értem, mikor az erős karok átfogtak hátulról.
- Csak ne parázz rá. Hamar végzel, és hajnalban már úton leszünk Jamaicába. Négy napig senki és semmi nem fog megzavarni. Erre gondolj, és arra, mit fogsz velem csinálni.
- Persze! Ez remek ötlet. Mert akkor a farkam is állni fog, és a csaj még rá akar kéredzkedni – állapítottam meg durcásan, mert a feszültség nem csillapodott.
- Igazad van! És akkor kénytelen leszek megölni! – nevetett a tarkómba Hazz, míg egy forró csókot lehelt a bőrömre. – Na menj! Hamarabb túl leszel rajta, mint hinnéd! – paskolta meg a seggemet, és visszaindult a szobánkba. – Lemegyek Prestonékkal a törökfürdőbe.
- Oké – nyögtem ki, de már a beszéd is nehezemre esett, annyira kiszáradt a torkom.
Mikor leértem a medencéhez, alig páran lézengtek a kertben. Körülnéztem, és azonnal kiszúrtam a három lányt, akik nevetgélve beszélgettek a nyugágyakon fekve. Tudtam, hogy a középső az enyém, de a másik kettő nem tud semmiről. Így hitelesebb a dolog. Épp lepakoltam egy asztalra, mikor megérkezett Calvin és Oli. Őket küldték erősítésnek, hogy ne érezzem magam annyira nyomorultul. Senki nem sejti, milyen nehéz dolog ez. A két balfék, akiket ugyan gyerekkorom óta ismerek, de tudom jól, hogy most csak kihasználják a népszerűségemet, és kapva kapnak az alkalmon, hogy ingyen utazgathassanak, meg azzal csajozhassanak, hogy az én barátaim. Nem vagyok oda a társaságukért, de még mindig jobb, mintha vadidegenekkel kellene eltöltenem az időt.
- Na mizu, cimbi? – kérdezte Cal, mire mosolyt erőltettem az arcomra, és feléjük fordultam.
- Semmi. Hulla vagyok. Csak igyunk pár sört, és lazuljunk. Muszáj kikapcsolódnom egy kicsit.
- Oké – mondta Oli, és intett a medence partján álldogáló pincérnek, aki azonnal felénk indult.
- Három sört kérek, és a hölgyeknek, amit fogyasztanak! – mondtam, mikor készségesen elővette a kis pötyögtetőjét, amin felvette a rendelést.
Calvin halkan füttyentett egyet.
- Óóóó…. csak lazuljunk, röhögött fel, mikor magunkra maradtunk. Kinézted a kis bulákat? – kérdezte, és ő is megnézte a felhozatalt.
- Gondoltam, társaságban kellemesebben telik az idő, és tudom, hogy nektek állandóan áll a farkatok! – öklöztem bele a karjába, mire ismét felkacagott, és rám kacsintott.
- És Harry? Ő mit szól ehhez?
- Ebben semmi nincs, amiért Harry haragudna. Ráadásul elég nyitott kapcsolatban élünk! – hazudtam, mert kellett valami elfogadható magyarázat arra, amit tenni készülök.
- De kafa! Azzal kúrsz, akivel akarsz? – kérdezte Oli, és kerekre tágultak a szemei.
- Nem egészen, de egy kis flört és szórakozás még belefér.
- És csajokkal is kavartok? – jött a felettébb jogos kérdés.
- Persze! – vágtam rá azonnal. – Szerinted Eleanor nem volt eléggé nőies?
- Na, ne már! Azt hittem, az csak kamu volt… - hajolt közelebb Oli, nehogy mások is meghallják, amiről beszélünk.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy barátság extrákkal… - válaszoltam, és rákacsintottam.
- Basszus, ez nem semmi! – emelte koccintásra az időközben megérkezett poharát Cal, mire mi is követtük, aztán a lányokra néztünk, akik ideges kacagással reagáltak és ők is a magasba tartották a koktélokat, amiket épp akkor kaptak kézhez.
Vártam egy kicsit, de nem csillapodott az idegességem. Kelletlenül nyúltam a köntösöm zsebébe, és előhalásztam egy jointot.
- Ne bazz! Fű is van? - kérdezte felcsillanó szemmel Calvin, mire vigyorogva bólintottam, bár kivételesen semmi kedvem nem volt még betépni sem. Hármasban szívtuk, és épp a második slukknál tartottam, mikor egy apró kéz csúszott a vállamra, és végigsimított a nyakamig.
- Helló, fiúk! Köszönjük az italokat. Nagyon kedves volt tőletek. Esetleg mi is szippanthatnánk belőle? – kérdezte a kellemesen búgó női hang.
A két szoknyapecér már kidülledt szemekkel nézte a csinos lányokat, én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem, aztán műmosollyal fordultam meg a székemen.
- Hát hogyne?! Parancsoljatok! – nyújtottam feléjük a jointot, amit szakavatott mozdulattal adtak kézről-kézre, és mindhárman jó nagyot slukkoltak belőle.
Innentől tényleg oldottabb lett a hangulat, és egy negyedórával, meg egy újabb kör piával később már nem éreztem a kősziklát a gyomromban.
Mire a harmadik italt is legurítottuk, már hangosan nevetgéltünk, és valóban jobb volt, hogy nem kettesben kellett lennem a lánnyal.
- Nem megyünk a vízbe? – kérdezte nyivákolva a kis szöszi, akire Oli mozdult rá azonnal.
- Dehogynem! Ilyenkor a legjobb.
Mindannyian felálltunk, és a lépcső felé indultunk. A víz alatt halvány derengéssel apró lámpák világítottak, amik sejtelmes fénybe vonták a felszínt.
A lányok bedobták magukat, és jól érezhetően felosztottak maguk között. A kis barna göndör, akit képen is láttam már délután, egyenesen felém tartott, a másik kettő pedig a maradékon osztozott. Mikor a víz alatt hozzám ért, aztán felbukkant előttem, visszatartottam a lélegzetem.
- Helló, Louis! – mondta, és a kelleténél közelebb hajolt.
- Szia...?!
- Abby – mosolyodott el.
- Nagyon szép neved van – próbáltam kedves lenni.
- Köszönöm. A tiéd is nagyon szép – válaszolta, és mellém támaszkodott a medence szélénél.
- És mivel foglalkozol? – kérdeztem.
- Modellkedem, de nem nagynevű magazinokban. Sajnos… - mondta, és elnézett mellettem. Gyanítottam, hogy a fotóst keresi a szemével, és mikor megtalálta, egy kicsit arrébb helyezkedett, hogy jobb szögben látsszunk majd a képeken. – Néha kisebb szerepeket is elvállalok, de még várni kell az áttörésre.
- Értem – mondtam szárazon, mert ebben a pillanatban rájöttem, mekkora lehetőség ez neki. Milliók fogják emlegetni a nevét, és talán (persze szerintem ez kizárt), valaki felfigyel rá, és kap valami nagyobb szerepet annál, minthogy pincérnő legyen egy kocsmában, ahol csak statisztálnia kell. Amit pedig ezért az estéért kap, abból egy évig is eléldegélhet, nem is akárhogyan. A mi köreinkben más számrendszerben számolnak.
Abby közelebb helyezkedett, én pedig sután átkaroltam a vállát. Átnéztem fölötte, és láttam Calvin hitetlenkedő pillantását, hogy én máris ott tartok. Bassza meg, mégis csak én vagyok Louis Tomlinson, a világhírű énekes, akinek a lábai előtt hevernek a nők! – próbáltam tudatosítani magamban, majd közelebb húztam a könnyű testet, és magam elé fordítottam. Készségesen hagyta, és miközben semmiségekről társalogtunk, egyre többször ért hozzám, hogy a többieknek is hihető legyen a dolog. Mikor úgy éreztem, már egy örökkévalóság is eltelt, és semmire nem vágytam, csak hogy visszajussak a szobánkba, és Harry karjaiba vessem magam, a lány erőteljesen megszorította a kezem, ezzel jelezve, hogy szerinte itt az idő. Nagyot sóhajtottam, átkaroltam a derekát, aztán a szájára tapadtam, bár kicsit magasabb  volt nálam. Berogyasztotta a térdeit, és engedelmesen hagyta, hogy csókoljam, anélkül, hogy viszonozta volna. Mikor átfordítottam a fejét, hogy a másik oldalról is csinálhassanak pár képet, kinyitotta a száját, és már frászt kaptam, hogy komolyabb smacira készül, de profi volt, és a nyelve egyáltalán nem került elő. Legalább egy percig csináltuk, és mikor elhúzódtam, elégedetten rám kacsintott, aztán hozzám bújt, mintha tényleg vonzódnánk egymáshoz. A többiek füttyögtek, és a lányok halkan nyihogva röhögtek, de mi nem foglalkoztunk velük, mintha csak egymásra figyelnénk. Ettől a srácok is felbátorodtak, és bepróbálkoztak a lányoknál, de Oli csúnyán felsült. Kikiabáltam a medencéből, és rendeltem egy újabb kört, majd még egyet, amitől kellemesen ellazultam, és az est további részét tulajdonképpen még élveztem is. Mázsás súlytól szabadultam meg, hogy túl voltunk a csókjeleneten, és bár Abby még párszor megszorított, amitől én a szájára tapadtam, de ezek már csak felszínes puszik voltak, pusztán az összhatás kedvéért.
Jókat nevettünk, és kicsit be is rúgtunk, jobban mondva a lányok eléggé, így már könnyebb volt őket ágyba cipelni, ami Calvin fejszerkezetével amúgy nem lenne egyszerű. De a kis ribancok azt hiszik, ha én kőgazdag vagyok, akkor a haverjaimnak is csurran-cseppen valami. Mind elképzeli, hogy bekerül a belső körbe, és esetleg leesik neki valami csont, vagy melót kap általunk, vagy – és ez a kedvencem -, találkozik majd Harry Stylesszal, aki első látásra beleszeret, és nemsokára meg is kéri a kezét.
Nem tudom, mit szólnának hozzá, ha tudnák, hogy Harry már jegyben jár… és hogy pont velem.

Nagyon megkönnyebbültem, mikor először az egyik párocska tűnt el, majd nem sokra rá a másik is, és mi kettesben maradtunk Abbyvel.
- Szerintem mi is mehetünk – mondta halkan, a nyakamba fúrva az arcát, amitől enyhén libabőrös lettem.
- Oké! – egyeztem bele azonnal, és a köntösömért nyúltam. A liftig még összeölelkezve mentünk, majd elkísértem egészen az ajtajáig, és csak ott köszöntem meg a remek estét.
- Gondolom, hiába invitálnálak be egy italra… - kérdezte, de annyira aranyos és kedves volt, hogy nem is tudtam haragudni rá.
- Sajnos… én…
- Ne, kérlek, ne szabadkozz! Tudtam, mire szerződöm, csak gondoltam, hátha lenne kedved… - Komolyan azt hiszi, hogy hetero vagyok? Ejha, akkor tényleg jól játszottam a szerepemet.
- Köszönöm a kedves meghívást, de nagyon kiütött az ital meg a fű. Enyhe hányingerem van.
- Rendben. Köszönöm a csodás estét – mondta, és egy puszit nyomott az arcomra. Én is viszonoztam, és nem is esett nehezemre. A szomszéd szobából éles sikkantások, és öblös férfinevetés szűrődött ki, mire a lány arcán enyhe csalódottságot láttam. Nem adtam esélyt, hogy még egyszer bepróbálkozzon, egyszerűen sarkon fordultam, és a hátsólépcső felé siettem, hogy feltűnés nélkül megmásszam azt a pár emeletet, ami elválasztott Harrytől.
Mikor beléptem a szobánkba, üresen találtam. Csalódottan dobtam le magam a kanapéra, és előhalásztam egy újabb jointot. Ezek szerint ez tényleg csak nekem tűnt akkora feladatnak, és csak én izgultam miatta. Hazz egyetlen üzenetet sem küldött egész este, és még éjfélkor se jött fel.
Kivettem egy sört a hűtőből, aztán egy kis tanakodás után egy vodkát is, és kimasíroztam a teraszra. Harry utálja, ha bagószag van a szobában, ezért kint szívtam el, és közben eliszogattam magamban. Nézegettem a Twittert, meg az IG-t, de semmi érdekeset nem találtam. A kedvem – a füves cigi ellenére –, nem sokat javult, és egykor már kifejezetten ideges voltam. Megálltam, és nem írtam Harrynek, de így, minden perccel csak dühösebb lettem, és mikor meghallottam a folyosón, hogy nevetgélve szállnak ki a liftből, és hangosan hahotázva közelednek a szobák felé, a gyomrom összeugrott, és a kezeim ökölbe szorultak.
Mikor belépett az ajtón, már lilult a fejem, mert előtte még vagy öt percig sztorizott, amin a többiek nagyon jól szórakoztak. Úgy viselkedett, mintha semmi említésre méltó sem történt volna ezen az estén. Teljesen kiakadtam, mennyire részvétlen velem szemben.
Belépett, és mikor meglátott, az arcára fagyott a mosoly.
- Mi történt? – kérdezte elkomolyodva.
- Semmi! – mondtam, és imbolyogva bár, de elsétáltam mellette a bárszekrényig, hogy magamhoz vegyek egy újabb adag piát.
- Te részeg vagy? – kérdezte.
- Ahhoz nem eléggé, hogy ne jöjjek rá, mekkora rohadék vagy… - mondtam, és faképnél hagytam a szobában.



.

CXXV. Fejezet

Sziasztok!

Itt az új rész, kicsit hamarabb, mint máskor, hátha örömöt okozok vele, mert van, aki nagyon aggódik a folytatás miatt ;)

Legyen szép hetetek, és vigyázzatok magatokra!! <3

A kocsmában ültünk, és Zayn egymás után döntötte le a feleseket. Én csak ímmel-ámmal ittam, mert vártam az esti beszélgetést Harryvel, és szerettem volna teljesen józanul lerendezni.
Zayn a negyedik ital után már kezdett feloldódni. Az arcán elterült a szokásos szexi mosoly, mire a helyiség összes nőnemű egyede elkezdett feromonokat termelni, és tíz perc múlva már minden szempár minket nézett.
–Tudod, kurva jól esett, hogy elhívtál. Azt hittem, azért mert meghoztam a döntésemet, már szóba sem állsz velem.
– Eddig abban reménykedtem, hogy megváltoztatod a döntésedet. Most minden olyan egyszerű és működőképes.
– Igen, mert nem érdekel. Lou, én már csak pár hetet maradok, ezért nem állok le vitatkozni azon, hogy mi, hogy legyen… – mondta őszintén, amivel beigazolta a délutáni megérzésemet, és amitől azonnal összeszűkült a gyomrom.
– Értem… Akkor ezek szerint hiú ábrándokban ringattam magam – válaszoltam, és lehúztam a whiskey-t, ami addig előttem állt.
– Itt már nincs visszaút, cimbi – ingatta a fejét Zayn, és megveregette a kézfejemet.
– Ha neked így jobb lesz… – Próbáltam olyan hangon mondani, amiből nem süt a sértettségem, de csak hellyel-közzel sikerült.
– Azt hiszem, ennél mindenképpen jobb lesz.– Áruld már el, Zayn, mi a búbánatos franc bajod van tulajdonképpen? Miért akarsz mindenképp kilépni? És mik azok a nagyszabású tervek, amikért itt hagysz minket a szarban? Tudod jól, hogy egy év múlva úgyis bezár a bazár, legalább egy időre, és a szünet alatt nyugodtan kiadhatnád a szólólemezedet. Még jobban is fogyna, mint így. Azért sokan árulónak fognak kikiáltani.
– Mint te! – mutatott rám kicsit spiccesen Zayn. De nem volt még részeg, épp csak annyira ártott meg neki a pia, hogy őszintén beszéljen. – Engem már nem érdekel, ki, mit mond rólam, Lou… Elegem van ebből az idomított majom szerepkörből. Azt akarom csinálni, ami nekem tetszik, oda menni, ahová én akarok, olyan zenét játszani, ami mindig is tetszett, és úgy élni, ahogy nekem jó.
– És Perrie? Ő mit szól ehhez? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam, ebből mennyi a lány befolyása.
– Ő mindenben támogat. Azt mondja, az elmúlt fél évben már nem voltam önmagam, és reméli, hogyha kilépek, újra az a vidám és szeleburdi fiú leszek, aki voltam.
– Az emberek kicsit sem változnak Zayn. Például te sem tanultál meg úszni, hiába vagy milliomos szupersztár, aki állandóan tengerparton nyaralhat. – Láttam, hogy felkapja a fejét, és a szemében sértettség villan. Nem tudtam megállni, hogy legalább egy pici ütést bevigyek.
– Attól, mert csóró bevándorlók gyereke vagyok, aki életében nem látott uszodát, és nem tanult meg úszni, nem vagyok kevesebb nálad! – vágott vissza meggyőződésből.
– Nem. Attól hogy hová születtél, és mire nem volt lehetőséged, nem vagy kevesebb. Csak attól, hogy milyen lehetőségeket kaptál az élettől, és mennyire nem élsz velük – ez már persze rég nem az úszásról szólt.
– Miért hiszed, hogy az egyetlen elfogadható út az, amit te helyesnek gondolsz? – kérdezett vissza, és bár nem mondtuk ki, elkezdődött a komolyabb beszélgetés.
– Mert úgy érzem, mindannyian elköteleztük magunkat, és te most megszeged a megállapodást. Cserbenhagysz bennünket. Mikor így is mindent elérhetnél, amit akarsz. Multimilliomos vagy, gyönyörű menyasszonyod van, a világ leghíresebb fiúbandájának tagja vagy, és milliók imádnak. Mit akarsz még?
– Lou, hagyjuk ezt abba! Soha a büdös életben nem fogsz megérteni, mert nem is akarsz. Te csak azt akarod, én értselek meg téged, de te képtelen vagy meghallani, amit mondok. Vagyis hallod, de nem érdekel. Meggyőzni akarsz csupán!
Elhallgattunk, mert én nem tudtam mit mondani, Zayn pedig visszafogta magát, mert szerette volna megőrizni a barátságunkat. Én viszont éreztem, ahogy a vastag, ezer szálból álló kötél, ami eddig egymáshoz láncolt bennünket, lassan foszladozni kezd, és ahogy egyre jobban feszítjük, a külső szálak lassan elpattannak. Úgy éreztem, egy tátongó mélység fölött lógok, ebbe az egyre vékonyodó kötélbe kapaszkodva.
– Zayn…én… – Ismét nem találtam a szavakat. 
– Louis, kérlek. Szeretném azt hinni, hogy a barátságunk túlélheti ezt! Veletek nőttem fel. Több közös emlékünk van, mint amennyire az egész életemből emlékszem…
– Oké, én igyekezni fogok! – mondtam, és akkor el is hittem, hogy ez pusztán döntés kérdése. Ahogy egy párkapcsolat is. A barátságot is mindkét félnek egyformán kell akarnia, különben ugyanúgy kihűl, mint a szerelem.
– És mi van Daviddel? – kérdezte témát váltva Zayn. – Mit keres ez most itt?
– Nem tudom. Eddig is nekik dolgozott, csak valamiért mostanáig nem érintkeztünk vele közvetlenül. Most viszont itt van, és gondolhatod, mennyire nehezen állom meg, hogy kikaparjam a szemeit.
– Harry anno lefeküdt vele? – nézett rám komolyan, mire megfagyott az ereimben a vér.
– Le… – hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy bőgni is tudnék.
– De ti akkor külön voltatok, nem?
– De igen. Ettől mégsem könnyebb megemészteni.
– Azt elhiszem, haver, de muszáj tudatosítani magadban, hogy te dobtad ki Harryt, úgyhogy félig te vagy a felelős az egészért.
– Igen, nap mint nap gondolok erre, nehogy megint elkövessem a régi hibáimat.
– Harry tizenhat volt, mikor egymásba szerettetek, és te voltál neki az első pasi, akivel lefeküdt. Legalább kipróbált egy másikat, és azután is úgy gondolja, hogy te vagy a legjobb. Szerintem ez inkább elismerés. És nem kell attól félned, hogy ott motoszkál benne a gondolat, hogy mással milyen lehet…
Elgondolkoztam azon, amit mondott, és volt benne ráció, de ettől még nem éreztem kevésbé gyomorforgatónak a tudatot, hogy valaki más is magáévá tette Harryt.  – Arról nem is beszélve, hogy a kis izompacsirtát te is megfarkaltad, ha jól tudom, és nem is egyszer…
 Na, itt volt az a pillanat, mikor legszívesebben ráordítottam volna, hogy hagyja abba, holott csak az igazat mondta. Hatalmasat sóhajtottam, és leengedtem a vállaimat.
– Így van… – mondtam beletörődő hangsúllyal.
– Akkor? Kvittek vagytok. Mindketten kipróbáltátok mással, de rájöttetek, hogy egymással jobban működik.
– Perrie-nek is mindig ezt mondod? – csúszott ki a számon.
A pillantása belefúródott az enyémbe, és csak sokára válaszolt.
– Ez nagyon csúnya volt!
Éreztem, ahogy újabb apró kis szál pattan el a kettőnket összetartó kötélből.


Harry a nappaliban ült, és a tévét kapcsolgatta, de abból, hogy legalább öt csatorna szólalt meg, amíg beértem, egyből tudtam, hogy ideges.
– Szia! – köszöntem fáradtan, és igazából szerettem volna megkérni, hogy tekintsünk el a beszélgetéstől, csak bújjunk össze egy kicsit, mert az idegeim táncot járnak.
– Szia, kicsi! – pillantott fel rám félve, amitől a szívem hatalmasat dobbant. A tekintetében őszinte rettegés honolt, és azonnal tudtam, hogy egész este erre készült. – Milyen volt? – kérdezte, csak hogy kitöltsük az üresjáratot, míg mindketten felkészülünk mentálisan a ránk váró megpróbáltatásra.
– Csinálok egy teát! – mondtam, és a konyhába indultam, de Harry azonnal felpattant, hogy velem tartson, pedig talán jobb lett volna, ha kicsit összeszedhetem a gondolataimat.
– Vagy maradjak? – kérdezte halkan, nekem pedig ismét összeszorult a szívem, hogy minden rezdülésemet megérzi és megérti egyből.
– Nem, gyere velem! – fordultam félig hátra, és a kezéért nyúltam. Az arcán félszeg mosoly terült el, és rögtön összefűzte az ujjainkat. A tenyere meleg volt, és száraz.
Mikor csipogott a forraló, Harry a gyümölcsös teakeverékre öntötte a vízet, aztán letakarta a kannát, és csendbe burkolózva vártuk, hogy kiázzon a filter.  Torkot köszörültem, mikor már nem bírtam tovább.
– Hazz, én nagyon nehezen bírom ezt a feszültséget. Essünk túl rajta, kérlek!
Harry rám emelte hatalmas csodazöld szemeit, és az arcomat fürkészte, aztán egy idő után bólintott.
– Jó. Hogy legyen? Kérdezel, és te döntöd el, mennyit akarsz hallani, vagy én mesélek? – Őszintén lenyűgözött az, mennyire aláveti magát az akaratomnak, és mennyire az én igényeimet akarja szem előtt tartani.
– Azt hiszem, jobb, ha mindent elmesélsz, én pedig megpróbálok nem közbeszólni… – mondtam, bár nem voltam meggyőződve a döntésem helyességéről.
Ismét bólintott, aztán hátat fordított nekem, és a teával kezdett bíbelődni. Mögötte álltam, magas, sudár alakját néztem, és éreztem a belőle áradó feszültséget.
– Csak ígérd, meg, hogy ez semmin sem változtat... Hogy nem fogsz ettől kevésbé szeretni… – mondta, és a hangja elcsuklott egy ponton. Azt hittem, felordítok, és rávetem magam, hogy addig csókoljam, míg mindketten elfelejtjük az egészet, de tudtam, hogy ébredés után csak nyomasztóbb lenne ez az egész.
– Ígérem, Hazz. Rég tudom, hogy nem tudlak nem szeretni, akármi történt, vagy történik az életünkben.
Félig kifordult, és csak egyetlen, kissé könnyes pillantást vetett rám, amitől kihagyott a szívem, de visszafordult, és hatalmas levegőt vett. Késztetést éreztem, hogy hátulról átöleljem és hozzá simuljak, de ellenálltam neki, mert tudtam, akkor nem tudná elmondani, amire készült. Nekem pedig tudnom kell, miért ment bele abba a kapcsolatba, és milyen volt neki egy másik férfival.
– Nagyon magam alatt voltam, és David volt az, aki épp kéznél volt, mikor egyedül tengődtem Los Angelesben. Pont facér volt ő is, és kurvára ráért. Eleinte csak baráti vacsorák voltak, és kellemes társaság, akivel bármikor elmehettem Jazz koncertre, vagy bowlingozni, anélkül, hogy bárki is felkapta volna a fejét. Izgalmas volt a lehetőség, hogy egy olyan pasival járhatnék, akivel csinálhatok normális programokat, és akivel egyezik az ízlésünk. David jó beszélgetőpartner és érdekes fiú…
Éreztem, hogy ökölbe szorulnak a kezeim, ezért megmarkoltam a konyhasziget lapját, és erősen koncentráltam, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, ami félbeszakítaná az elbeszélést.  – Egyre többet találkoztunk, és azon vettem észre magam, hogy néha rajta felejtem a pillantásom. Mikor véletlenül összenéztünk, volt egy pici szikra, amiből arra következtettem, hogy vele talán érdemes lenne megpróbálni.
A szívem kihagyott egy ütemet, és már nem is lélegeztem. A szememet elfutották a könnyek, ezért gyorsan eldörzsöltem őket, és igyekeztem uralkodni magamon.  – Én csókoltam meg először… – mondta Harry, és egy újabb nagy sóhajjal szembefordult velem. Először elkaptam a pillantásom, és kibámultam az ablakon, de megvárta, míg erőt gyűjtök, majd a szemébe nézek, és csak akkor folytatta, mikor összekapcsolódott a tekintetünk. – És én kezdeményeztem a szexet is…Egyszerűen tudni akartam, mással is működik-e. Már a csóknál tudtam, hogy soha nem lesz olyan, mintha veled lennék, de bebeszéltem magamnak, hogy ennyivel is beérem. Jobban mondva, beláttam, hogy nincs más választásom, mert téged nem kaphatlak vissza, mással pedig soha nem lesz olyan jó, mint veled…
Harry lehajtotta a fejét, szaggatottan vette a levegőt, aztán ő is kibámult a feketén hullámzó tengerre. Rájöttem, hogy ez nem csak nekem fáj. – Mikor lefeküdtünk egymással, David egyértelműen dominánsan viselkedett, nekem pedig teljesen mindegy volt, melyik szerep az enyém. És nem azért, Lou, mert magamba akartam fogadni, hanem azért, mert egyáltalán nem érdekelt, mit tesz velem! Érted ezt? – Közelebb lépett, és megfogta mindkét kezem. Dühösen néztem fel rá, és a számat  vonallá préseltem, nehogy megszólaljak, de Harry könyörgő pillantása lassan felőrölte az ellenállásomat.  – Lou! Kérlek, szólalj meg! Amit elmondok, csak a múlt egy darabja, és nekem tudnom kell, hogy nincs már hatása a jelenünkre.
– Mindennek, ami a múltban történt, hatása van a jelenre, Hazz… – mondtam, mire legördült egy kövér könnycsepp az arcán. Önkéntelenül odakaptam, a hüvelykujjammal álltam útját, és felnéztem a hatalmas, fekete pupillákba. – De ennek csak annyi, hogy megtanuljam, soha ne engedjelek más karjaiba!
A megkönnyebbült sóhaj, ami elhagyta a száját, édesen cirógatta a homlokomat, én pedig olvadozni kezdtem.
– Összesen kétszer feküdtünk le, de a másodiknál már teljesen tudatában voltam annak, hogy ez reménytelen. Semmit nem éreztem, bár a testem reagált az ingerekre. Olyan volt, mintha éber kómában lennék. Mintha a testem és a tudatom különvált volna, és nekem nem lenne befolyásom az eseményekre. David is rájött, hogy nekem ez semmit nem jelet, ezért ő mondta ki, hogy nincs értelme a dolognak. Csak csendben elváltunk, és megbeszéltük, hogy barátok maradunk… Ami persze lehetetlen, de remélem benne sem maradt nagy szálka. Nem akartam megbántani. Igazság szerint, kihasználtam őt. Kísérleti patkány volt, akin kipróbáltam, hogy még élek-e… De hamar kiderült, hogy csak látszólag.
Megszorította a kezemet, amit még mindig nem engedett el. Kihúztam az ujjaimat, és mikor ijedten utánam kapott, én emeltem fel az ujjait, hogy egy csókot leheljek rájuk.
– Csak rá akarok gyújtani! – mondtam békítően, ő pedig nagyot szusszant, és félénken elmosolyodott.
– Utána nem is próbálkoztam mással, és gond nélkül utasítottam vissza mindenkit, aki kikezdett velem. Mindegy volt, hogy férfi vagy nő, számomra bizonyossá vált, hogy életképtelen lenne bármilyen kapcsolat.
Az arcát figyeltem. Teljesen őszinte volt, és bár fájtak a szavai, mintha tőrt forgatnának a szívemben, de azért volt, ami nagyon jól esett.
– Akkor tulajdonképpen hálás lehetek neki? – kérdeztem, enyhén gúnyos hangon, de Harry komolyan bólintott.
– Igen, mivel ő ébresztett rá, hogy nekem csak te kellesz! Ha még vegetálok egy ideig, lehet, hogy úgy is maradok, és nem jövök rá, hogy vissza kell szerezzelek.
Olyan édes volt. Az arcán enyhe pír, a szemei hihetetlenül fényesek, és a szája, amit néha idegesen rágcsált a szünetekben, már teljesen felduzzadt. Mikor rájöttem, hogy pont úgy néz ki, mint mikor szexre éhes, már meg is rándult a farkam. – Miért nézel így, Lou? Komolyan haragszol? – kérdezte, és ismét félelem suhant át az arcán.
– Nem, cica! Soha nem tudnék haragudni rád. Mindent én baltáztam el, és ha valakire haragszom, csakis magamra. David sem érdemli meg, hogy gyűlöljem, bár jelen pillanatban képtelen vagyok más érzelemre iránta, de igazából megértem. Az égvilágon senki nem tudna neked ellenállni… Pláne, hogy te kezdeményeztél. Mégis ki az, aki nemet mondana neked?! Nincs olyan élő ember a világon.
Harry szégyenlősen mosolygott, a fejét picit lehajtva, és onnan pislogott rám.  – Ha a helyében lettem volna, én is azonnal kihasználom a kínálkozó alkalmat. Ami a legjobban zavar, az az, hogy hagytad megdugni magad… KÉTSZER… De próbálom megérteni, amit elmondtál, és magamban helyre tenni a dolgot.
Bólintottam, hogy megerősítsem, amit elmondtam, majd közelebb húztam magamhoz. Nekem dőlt, a mellkasunk összesimult. Éreztem zakatoló szívverését, és azt, ahogy félénken végigsimít az oldalamon.
– Szeretlek, kicsi, mindig csak téged szerettelek, és bármi is történt Daviddel, az semmit nem jelentett nekem. Sajnálom az egészet, de nem tudom kitörölni a múltat. És tudod…– Itt tartott egy pillanatnyi szünetet, míg a szemembe nézett. – Ha ő nem lett volna, nem biztos, hogy meg tudom bocsájtani Rick-et.
Mikor ezt kimondta, belém szorult a levegő, és éreztem, hogy elvörösödök. – Amikor azon az éjjelen hazamentünk hozzád, és megláttam rajtad a nyomokat, akkor darabokra törted a szívem.
Minden izmom megfeszült, és bár tartottam a kényszerű szemkontaktust, szinte folyamatosan pislogtam, mert nem tudtam, mit válaszoljak. Harry nézett, fürkészte a vonásaimat, aztán lassan bólintott, de a pillantása nem eresztett. – Kettőnk között annyi a különbség, hogy nekem úgy könnyebb, ha nem tudom a részleteket. Igyekszem nem gondolni arra, hogy vadul szeretkeztél egy másik férfival, és azt sem akarom tudni, ki volt a passzív. Ami történt, megtörtént, és nem lesz attól jobb, ha kifaggatlak róla. De megértem, hogy neked így könnyebb. Nem lehet rangsorolni, kinek fáj jobban, ki bűnösebb, ki ártatlanabb. Csak lépjünk rajta túl, és próbálj úgy nézni Davidre, mint a múltam egy darabjára. Csak ennyi…
A szavai lassan felolvasztották a szívem jégpáncélját. Teljesen igaza volt. A múlt sérelmein rágódni nem jó dolog, mert megmérgezik a jelent, a gyönyörű teljességet, ami bearanyozza a napjaimat. A szerelmet, amit Harrytől kapok, a feltétel nélküli szeretetet és bizalmat, amiben nap mint nap fürödhetek.
Felnyúltam, az egyik kezemmel átöleltem a nyakát, a másikkal beletúrtam a mai napig fétisként imádott hajba, és lehúztam a fejét.
Mielőtt rátapadtam az ajkára, még egyszer a szemébe néztem, és ott volt minden, amire vágytam.
 

.