These Roads We Stumble Down / 8. rész

Sziasztok!

Bocsánat a rengeteg várakozás miatt.

A tanítvány hárommal besokalltam egy kicsit, és egyszerűen semmire nem maradt időm.

Most gyorsan megcsináltam az utolsó előtti részt, és remélem, a héten a

befejező epizódot is meghozom.

Puszillak benneteket, és kellemes őszi szünetet a sulisoknak!

xxxBecca

8. rész

  Louis szája sarka felkunkorodott, mintha tudná, mire gondol Harry, ahogy előrelátóan felé hajolt, hogy összekapcsolja az ajkaikat egy forró csókban. A keze felemelkedett, hogy beletúrjon a vad kuszaságú fürtökbe, finoman meghúzva Harry fejbőrét, ujjait átfuttatva a haján, le, egészen a tarkójáig. Az egész annyira édes és egyszerre megrázó volt, hogy Harry szeretett volna teljes testével belemozdulni a simogatásba, és dorombolni, mint egy elégedett macska, amilyennek a barátai mindig is csúfolták. De a gyomra mással volt elfoglalva, és korogni kezdett, túl hangosan a békés, orgazmus utáni állapotban.
   Harry visszafeküdt, és eltakarta az arcát a tenyereivel, aztán felnyögött.
  – Istenem! Mondd, hogy nem hallottad!
  Louis leejtette a fejét a takarókra, és nevetett. A szeme sarkában összegyűltek a nevetőráncok, a hasa hullámzott. Hihetetlenül cuki volt, még akkor is, ha Harry kínján röhögött.
  – Pofa be! – mondta Harry, és képtelen volt elkerülni, hogy duzzogjon.  – Igazi rohadék vagy. Ugyanez történt veled korábban, és én egy szót sem szóltam!
  – De nem csók közben, szex után, igaz? – válaszolta Louis vidáman.
  Harry megint felmordult.
  – Folytathatnánk a csókolózást, mintha meg sem történt volna?
  – Sajnálom, de már késő. Teljesen tönkretetted a rólad kialakított képemet – felelte Louis, és bár eddig Harry nem is vette észre, volt valami sátáni a hatalmas, kék szemekben.  – Lehetetlen, hogy valaha ismét kicsit is szexinek lássalak.
  – Úgy gondolod, szexi vagyok? – kérdezte gyorsan Harry, és a mosolya hamar átvette az uralmat kipirult arcán, ahogy Louis fölé helyezkedett.
  – Ó, hagyjál! – nevetett fel Louis, és eltolta magától. – Egyél valamit, mielőtt még jobban leégeted magad.
  Harry bólintott, de nem mozdult, mert nem akart még eltávolodni tőle.
  – Még megvannak a rágcsák tegnapról. Nem igazán volt alkalmunk megenni őket – mondta.  
  – Nos, azért te lenyeltél valami mást, nem igaz? – mondta Louis szemérmetlenül, egy túljátszott vigyorral, és a varázs abban a pillanatban megtört.
  Harry ezúttal feltúrta a táskáját, hogy előhalásszon egy csomag zsepit, és letakarítsa magukat, majd megállt a mozdulatban, ragacsos zsebkendőkkel és használt kotonnal a kezében, míg Louis rá nem mutatott a chipses zacskóra, hogy ürítse ki, és dobálja bele a szemetet, ha tényleg ennyire fontos neki a higiénia.
  Louis pofákat vágott és nyafogott, amíg magára rángatta a ruháit, de Harry hathatós segítségével és állandó bocsánatkérései közepette végül sikerült fürgén kiugrania a kocsiból, amikor végzett és felmászni a kocsi elejére.
  Ültek a motorháztetőn, egy zacskó csokiskeksszel, amit Louis választott, és nézték az egyre élénkülő forgalmat a városba vezető úton.
  Louis úgy gondolta, vicces lenne etetni Harryt, de az lett a vége, hogy annyi kekszet tömött a szájába, amennyit csak tudott, aztán könyörgött, hogy Harry ne köpködje össze az amúgy is viseltes pólóját, és az egész motorháztetőt. Louis folyamatos abbahagyhatatlan kuncogás közepette próbálta lenyalogatni a morzsákat Harry zsémbes, unott arcáról, és bár ez elég gusztustalan volt, Harry csak arra tudott gondolni, mennyire cuki.
  Tudta, nemsokára indulniuk kell, és Ed valószínűleg aggódik már, hogy hol marad, de ez most egyszerűen nem érdekelte. A levegő megtelt az ébredező élet zajaival, de hirtelen, ahogy Harry nekidőlt az eső mosta szélvédőnek, és Louis teste az oldalához simult, úgy tűnt, a pillanat áldott némaságba burkolózik, és elnyúlik a végtelenbe.
  – Tényleg gyönyörű vagy! – mondta Harry, és bár már ezredszer hangzott el, mégsem jelentette azt, hogy nem lehet újra és újra elismételni.
  – Hogy tudsz mindig ilyeneket mondani? – kérdezte Louis, és zavartan nézett rá. – Hisz alig ismersz. Nem félsz attól, hogy… Nem is tudom, túl közvetlen vagy?
  Harry megvonta a vállát, mert a „túl közvetlen” talán a tökéletesen rá illő jelző volt.
  – Nem, nem igazán. Úgy értem, ez igaz. Most jártam a nadrágodban, szóval hogy mondjam… ez nem egy ismerkedős duma. Ez egy bók. Miért kellene ezt magamban tartanom?
  – Én csak… én nem tudom – mondta Louis újra, ezúttal egy kis kuncogással, figyelmét a kezében tartott kekszre fókuszálva.  – Én… én nem vagyok hozzászokva ilyenekhez… Gondolom ilyenkor azt kell mondani, hogy köszönöm. 
  – Nincs mit... – mondta Harry, és kacsintott, mire Louis megdobta egy keksszel.
Pont újra meg akarta dobni, mikor Harry elkapta a kezét, mielőtt megismételhetné a mozdulatot, és szigorúan rászólt:
  – Ne! Még egyszer meg ne próbáld, te kis mocsok!
  Meglepetésére, Louis engedelmeskedett, és rádőlt a mellkasára. Nem sokáig maradt csendben. Nem telt el egy perc, mielőtt elkezdett mocorogni a helyén, rángatva Harry gyűrött pólóját.
  – Szóval , azt mondtad, hogy zenész vagy, ugye? – mondta Louis csillogó szemekkel.
Harry felhúzta a szemöldökét.
  – Igen, pontosan.
  – Akkor játssz valamit nekem, te gitár virtuóz – mondta, erősebben húzva Harry pólóját. – Gyerünk! Ne legyél szégyenlős! Másképp nem jutsz a csúcsra.
  – Őőő…– mondta Harry, és félrenézett. – És mit?
  – Egyet a saját szerzeményeid közül, te kis hülye – válaszolta Louis dühösen.
  – Őőő… – Bár már sokszor játszotta a dalait mások előtt, ebben a helyzetben volt valami bensőséges, ahogy az apró srác ott ült előtte, csokidarabbal a szája szélén.  – Oké… Rendben.
  Ügyetlenül feltérdelt és majdnem elesett, ahogy igyekezett kihalászni a gitárját, a padlóról ahová tette, az ülés elé. Louis keresztbe tett lábakkal ült, tágra nyitott szemekkel figyelte, amikor visszatért, Harry pedig majdnem visszadobta a hangszert, valami szar kifogással, például, hogy elpattant egy húr, vagy hogy már nem tud gitározni.
 – Őőő… – mondta újra, amíg visszaült, és lustán pengetni kezdett, mintha hangolna, pedig tudta, hogy minden a legnagyobb rendben van. – Ezt úgy egy éve írtam, vagy még régebben. A zenéről szól, és arról, hogy milyen döntéseket hoztam az életemben… – aztán megrántotta a vállát –, nos, majd meglátod.
  Louis csak bátorítóan bólintott, és bármilyen hihetetlen volt, ők ott ültek az Asda üres parkolójában, és az egyetlen dolog, amit Harry tehetett, az volt, hogy vett egy mély lélegzetet, és elképzelte, hogy egy magányos szigeten vannak, amit ők teremtettek az aszfalttenger közepén.
  Megköszörülte a torkát, játszani kezdett, egy olyan dalt, amit már százszor, vagy annál is többször adott elő, és ami már beleégett az izmaiba.
  Valami olyasmiről, hogy úgy éld az életet, mintha egy üveget vennél a kezedbe, és meghúznád, leengednéd a torkodon, anélkül, hogy érdekelne, az ital mennyire marja a torkodat.
Énekelt, tiszta szívből, és úgy gondolta, ezt mindig így is fogja csinálni.

Elemészt a rettegés,
De te sose félj!
Az életem e szerelem,
S a végzetem.

  Nem nézett Louis-ra, csak lehunyta a szemeit, amíg játszott, mert mindig így csinálta. Így, amikor befejezte és kinyitotta őket, úgy tűnt sokkolja a külvilág, mert még mindig odaát volt, a tökéletes koncentráció és a csend földjén, ahol aranysugárba öltöztette a napfény.
  – Ez fantasztikus volt, Harry! – mondta Louis, és annyira őszinte volt, hogy Harry úgy érezte, az egész teste lángba borul, egészen a füle hegyéig. – Komolyan, eszméletlen vagy! Egy napon híres leszel. Biztos vagyok benne!
  – Köszi! – suttogta Harry. Máskor nem érezte magát ennyire zavarban. Soha. Letette a gitárját a földre, mert félt, hogy kiejti a kezéből. – Valójában nem vagyok annyira jó…
  – Dehogynem!  – szólt közbe Louis, kezét Harry térdére simítva, mintha tényleg nagyon fontos lenne, hogy Harry komolyan vegye és higgyen neki. – Nézd! Én nem tudok sokat a zenéről, vagy ilyesmiről. Sőt, igazából semmiről nem tudok semmit… De az tudom, hogy benned van valami különleges. Valami, ami miatt úgy érzem, örökké tudnám hallgatni és nézni, ahogy játszol.
  – Ó, Istenem, elég! – válaszolta Harry félig nevetve, miközben megdörzsölte az arcát, mintha ezzel rávehetné a vérét, hogy valahol máshol gyűljön össze, és persze azért, hogy kicsit palástolja a zavarát. – Úgy értem… Köszönöm… csak… Jézusom!
  Louis odacsúszott mellé, fél karjával átölelte a derekát, és állát Harry vállára támasztotta. Mikor Harry lenézett rá, csak centikre volt a szikrázó, kék szemektől.
Louis hirtelen egy ragyogó mosolyt villantott Harryre, és olyan volt, mintha nem tudná befejezni a szövegelést. 
  – Úgy tűnik, arra születtél, hogy istenítsenek, Harry. Csupa ilyesmit fogsz hallani a jövőben, higgy nekem. Más művészektől, producerektől, rajongóktól és…
   Harrynek muszáj volt megcsókolnia, akkor és ott, ezért megtette, miközben a keze felemelkedett, hogy tenyerébe vegye Louis arcát. A fiú hagyta, hogy elhallgattassa, és éhesen belehajolt a csókba. Eddig csak ölelte Harry derekát, de most az ujjait is belefúrta az oldalába, másik kezével pedig Harry pólójába markolt a mellkasán. Tökéletesen simult az oldalához, amitől Harrynek furcsa fájdalom nyilallt a szívébe.
  – Próbálj emlékezni rám!  – mondta halkan Louis, miután elváltak, és a feje Harry mellkasán pihent. Szavaitól Harry szíve hatalmasakat dobbant, ami a fülében visszhangzott. – Mikor majd igazán híres leszel.
  – Emlékezni fogok. Ígérem!
  Valójában, ha őszinte akart lenni magához, el sem tudta képzelni, hogy valaha elfelejtse Louis-t.


  Moffat mellett, 08:46

  Miután megtankoltak az Asda mellett, végül ismét úton voltak. És bár kora reggel volt, a forgalom szépen haladt, zökkenőmentesen, mintha ki akarna szúrni vele, és Harry arra gondolt, egy óra sem kell, hogy odaérjenek Glasgowba.
  Nagyjából csendben üldögéltek, bár Harry elmesélte bimbózó karrierjét, és azt, hogyan segített neki Ed. Nem gondolta volna, hogy Louis jó hallgatóság, de valójában nagyon is az volt. Lou egyenesen ránézett, miközben beszélt, egyáltalán nem zavarta, hogy lassan és néha zavarosan törnek fel belőle a szavak, és kérdéseket tett fel, mintha tényleg nagyon érdekelné a téma. Félúton lehettek, mikor Harryben felmerült: vajon mennyi időbe telne, mire Louis észrevenné, hogy elkerülte Glasgowt, ráfordulna az M73-ra, és egyenesen továbbmenne Aberdeen felé.
   Louis a rádióval játszadozott, mert, ahogy mondta: „Ez az undorító, felzselézett hajú faszkalap vezeti a reggeli műsort”, aztán végre megállapodott egy adón, ahol egy The Script dal szólt.
  – Ezek a fiúk egyszerűen zseniálisak! – mondta Louis, a The Man Who Can’t Be Moved refrénje alatt. – Láttam őket pár éve Manchesterben, az O2-ben. Hihetetlen volt!
  – Tényleg? – kapta fel a fejét Harry. – Én is láttam őket. Manchesterben, az O2 Apollo arénában. Azt hiszem, 2009-ben.
  Louis azonnal hozzáfordult.
  – Komolyan mondod? 2009. februárjában?
  – 2009. február…
  – Jézusom, Harry! Mi a franc?
  Ez egy olyanfajta egybeesés volt, amitől Harry szinte megszédült, mert annyira hihetetlennek tűnt az egész. Mi az esélye annak, hogy két fiú, akik más városokban élnek, találkoznak az út szélén Oxford felé, és évekkel azelőtt ugyanazon a koncerten vettek részt.
  – Szóval mindketten ott voltunk…– mondta Harry lassan –, három éve, Manchesterben. Ugyanazon a koncerten, pedig egyikünk sem ott élt.
  Louis hitetlenkedve rázta a fejét.
  – Valószínűleg együtt énekeltünk. Lehet, hogy pár lépésre voltunk egymástól. Istenem, el tudod képzelni, mi lett volna, ha akkor találkozunk?
  – Az nagyon ciki lett volna… Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy még egyszer rám néztél volna, ha látsz… – válaszolta kissé szégyenkezve Harry.
  – Nonszensz, Harold! – szólt rá Louis. – Ha akkor is megvoltak ezek a hihetetlen zöld szemeid, képtelenség, hogy ne szúrtalak volna ki.
  – A nevem nem Harold – felelte megszokásból Harry, de széles mosoly kúszott az arcára. Mert egyszerre túl sok volt ez, és ott motoszkált benne egy szó, az agya hátuljában, amit nem engedett, hogy kicsússzon a száján.
  – Hé, nézd! – kiáltott fel Louis hirtelen, és felnyúlt, hogy ujjaival beletúrjon Harry hajába, míg ki nem szedett egy csokiskeksz darabot. – Repeta!
  Vigyorogva tömte a szájába, mintha várná, hogy Harry reagáljon rá valamit, de a fiú csak átnyúlt, és megcsípte az arcát, miközben feltört belőle a gyöngyöző nevetés, ahogy Louis nyöszörgött és el akart húzódni.

.

These Roads We Stumble Down / 7. rész

7. rész


  Úgy tűnt, Louis elégedett a lassú tempóval, és egy ideig nem volt több, csak lágy cirógatás a nyelvükkel, és finom karcolások a fogaikkal az alsó ajkakon. Harry kezei becsúsztak Louis pulóvere alá, végigsimítva a dereka kis gödröcskéitől, fel, a gerince mentén. Kint lehet, hogy csípős hideg volt, de köztük felforrósodott a levegő, ahogy a nyelvük simogatta és kergette egymást, egyre mélyebb csókba forrva, egyre nehézkesebben lélegezve.
  – Annyira gyönyörű vagy! – suttogta Harry Louis duzzadt alsó ajkát csókolva, pusztán azért, mert ez volt az igazság, és reggel volt, plusz Lou-t a karjában tartani olyan érzés volt, mint tél közepén rabul ejteni a nyári napsugarat.
  Louis megrázta a fejét, a teste libabőrös lett attól, ahogy Harry cirógatta, aztán olyan gyorsan dőlt előre, hogy Harrynek nem volt ideje ellenkezni. Lenyomta, hogy Harry lefeküdjön a takarókra, így fölé hajolt, a térdein állva, még egy mozdulattal később pedig finoman megszívta a fiú állát, aztán a nyelvével a bordáit követte. Harry érezte a meleg leheletet, a nyomást, amit az ajkaival gyakorolt, meg a nedvességet, ahogy érzékeny bőrén siklott a szája, és próbált nem nyöszörögni, mikor Louis megízlelte, aztán megharapta a bimbóját éles fogaival, végül megnyalta, hogy csillapítsa a fájdalmat. Ezt ismételte a nyakán, követve az artériát, aztán erőteljesebben harapott a nyaka és a válla találkozásánál.
   Ez nem sokkal azelőtt volt, hogy Harry légzése akadozni kezdett, és a kezei, amik addig Louis hátán kalandoztak, most lejjebb igyekeztek. Túl a tréningnadrág derekán, átfogva kerek fenekét. Akkor jött rá, hogy Louis már nem vette vissza az alsóját – ami valószínűleg még mindig a földön hevert, az összekent felsővel együtt, amit eddig tisztogatásra használtak –, és ettől a gyomra összeszorult egy hirtelen rángással, a szívét pedig elöntötte a vágy, a csodálat és valami egészen megfoghatatlan.
  Louis a vállába nyögött, mikor Harry belemarkolt a fenekébe, és felfelé mozdította magán, így Lou pontosan érezte, mit tesz vele és kőkemény farkával ez a mozdulat. Erősen belenyomta magát a tenyerébe, miközben nedves lélegzete csiklandozta a párja bőrét, majd hátra és lefelé mozdult, ellenállva a nagy tenyereknek, így Harry érezhette, ahogy kemény szerszáma belesimul Louis vágásába, ahogy a farkára ül. Tulajdonképpen érezte Louis minden porcikáját a melegítőn át, és a hasa aljában növekvő vágytól hajtva ismét fellökte a csípőjét, éreztetve milyen féktelenül kívánja.
 – Meg akarlak lovagolni! – sóhajtotta Louis a nyakába. A hangja akadozott, amitől Harrynek hatalmasat kellett nyelnie, mielőtt válaszolni tudott.
 – Oké, rendben.
  Nem mozdultak, de Louis valahogy felnyújtózott, hogy elkapja Harry száját még egyszer, és egy darabig csak lágy csók volt, sima és könnyed – épp elég ahhoz, hogy életben tartsa a perzselő vágyat, ami miatt az ember csak többet és többet akar. Aztán Louis megharapta Harry alsó ajkát, és felült, arcán huncut mosollyal.
 – Első ülés! Első ülés! Első ülés! – ismételgette, miközben Harry könyökét rángatta, és igyekezett kibogozni a végtagjaikat.
 – Nem lehet! – nevetett harsányan Harry, elég erősen visszarántva Louis-t, amitől az egy nyögéssel landolt a mellkasán. – Nagyon izgi lenne! De fényes nappal van, és mi van, ha valaki meglát? Talán legközelebb, oké?
  Louis lefagyott, hirtelen lenézett rá, és Harry egy pillanatra megijedt, hogy olyat tett vagy mondott, amivel elbaltázta a dolgot. Lehet, hogy Louis csak az első ülésen akar, és sehol máshol – morfondírozott, amikor kiszorult a tüdejéből a levegő, ahogy a fiú szinte rázuhant, és nekiesett a szájának. Harry kezei azonnal átfogták a derekát, egyrészt, hogy közelebb húzza magához, másrészt, hogy kicsit lecsillapítsa, míg végül ujjai megtalálták a selymes bőrt Lou csípőjén, amit a hüvelykujjával cirógatott, és teljesen átadta magát a fiúnak. A vad tempóból hamarosan lassú és emésztő csók lett, és Harry azon kapta magát, hogy elképzeli, ahogy egy normális ágyban csinálják, a reggeli ébredés után egymás felé fordulva, órákon át csókolózva, összegyűrt ágyneműk között, miközben a napfény tarka sugarai megvilágítják az aranyló bőr alatt feszülő izmokat.
  Ez nem az a fajta gondolat volt, ami rád tör, miközben ügyetlenül próbálsz összehozni egy numerát a kocsiban.
  Harry ismét lecsúsztatta a kezeit, belemarkolva Louis meztelen fenekébe, és széthúzta annyira, hogy egyik ujjával cirógathassa az ánuszát. Louis megborzongott fölötte.
 – Szabad? – kérdezte Harry rekedten, míg az ujja óvatosan körözött, Louis pedig halkan nyögdécselt a szájába, ami Harry ágyékában visszhangzott.
 – Kérlek! – nyöszörögte Lou.
   Harry vakon tapogatózott a síkosító után a padlón, míg Louis le nem gurult róla, hogy ő kapja fel a földről, majd diadalittasan tartsa a feje fölé.
   Harry megcsókolta egyszer, majd még egyszer, aztán odahajolt érte, de a fiú eltolta a kezét.
   – Ne! – mondta halkan. – Most… most én csinálom, rendben? Te csak nézd!
  Harry vitatkozni akart, mert ez volt az a pillanat, amikor semmit sem akart jobban, mint végre felnyomni az ujjait Louis testébe, és nézni a reakcióját, mikor megcsavarja a csuklóját. De Louis kipirult és a pillantásában volt valami ismeretlen izgalom, így csak lehajolt, hogy még egy futó csókot lopjon tőle, aztán bólintott, elhelyezkedve Louis mellett.
  Lou minden finomkodás nélkül tépte le a saját ruháit – Harry pedig kapkodva követte –, aztán Harry elé tartotta a kezeit. Egyikben a síkosítót fogta, a másik kezének ujjai széttárva.   
  Már készítette a gélt, de mielőtt nyomhatott volna belőle, Harry elkapta a csuklóját, a tubust a padlóra ejtette, majd a szájához emelte Lou másik kezét. Bekapta a középső és a mutatóujját, egészen tövig, és nyelvével körbesimogatta őket, aztán közéjük siklott vele. Finoman szívogatta őket, miközben érezte Louis száguldó pulzusát a csuklóján, amit nagy kezével fogott, és figyelte a hosszú szempillák alatt hogyan vékonyodik el a kék írisz széles karimája egy vékony kis gyűrűvé, ahogy kitágulnak a pupillái. Ismét megkapta azt a pillantást – ami annyira intenzív és koncentrált, de ugyanakkor mégis abszolút behódoló –, mintha Harry egy órát is eltölthetne azzal, hogy a nyelvét az ujjaira tekeri, és Lou még mindig meg sem moccanna.
  Végül, miközben elengedte Louis kezét, Harry egy csókot nyomott a tenyerébe az életvonalára, és kipattintotta a síkosító kupakját, majd rácsepegtette Louis nedves ujjaira, és simogatta őket, míg teljesen be nem vonta vele.
 – Minden rendben? – kérdezte tőle, olyan karcos hangon, mintha előtte épp Louis farkát engedte volna le a torkán.
  Louis megrázta a fejét, aztán megállt, majd félénken bólintott. A pillantását Harryébe fúrta, rózsaszín ajkai szétváltak, végül lenyúlt, túl szivárgó péniszén, hogy a saját bejáratát simogassa nyálas, síkos ujjaival, mielőtt felnyomta az egyiket, egyetlen lassú, ügyes mozdulattal.
  Harry lecsúszott, és a kezét Louis térde alá tette. Fogta a lábát, hogy segítsen megfelelő pózban tartani, de talán inkább azért, hogy jobb rálátást kapjon arra, ahogy a fiú kihúzza az ujját, hogy aztán ismét elmerüljön a szűk forróságban. Louis szemei szorosan le voltak zárva, és megállás nélkül folytatta a behatolásokat. A háta ívbe hajlott, míg a takaró lecsúszott róla, és a nyaka hátrabiccent.  
  Harry ismét arra gondolt – vagy talán hangosan is kimondta –, hogy „annyira gyönyörű vagy, Lou, olyan csodálatos”, és ez még mindig csak a színtiszta igazság volt, semmi más.
  A szabad kezét – amivel nem tartotta Louis lábát –, a domború kis hasra tette, majd végigcirógatta a keskeny kis szőrcsíkon haladva, át a göndör szőrcsomón, figyelve, ahogy kőkemény farka megugrik, mikor azon is átsiklik a keze. Arra ösztönözte Louis-t, hogy széthúzza magát, míg be nem fért a másik ujja is, addig erőlködve, míg zihálni kezdett, a csípője kifordult, az ánusza pedig látványosan ráfeszült az ujjaira.
 – Harry! – suttogta, arcát a takaróba temetve. – Kérlek!
   Harry előrehajolt, hogy megcsókolja Louis vállát, miközben hüvelykujjával a hasát cirógatta, majd összegörnyedt, hogy lefelé haladva megcsókolhassa a térdét, a combja belső felét, és a lágy hajlatba suttogta, hogy „oké”. Louis már állandó ritmusban nyomta rá magát az ujjaira, és Harryt egy pillanatra rabul ejtette a látvány, ahogy ki-be csúszkálnak előtte, és hallotta az obszcén hangokat.  
  Nézte, ahogy Lou ujjai ismét eltűnnek a szűk résben, és nem tudta levenni róla a szemét, míg Louis meg nem ismételte kétségbeesett kérését. Akkor gyorsan a saját ujját is bekente a géllel, és Louis két ujja mellé furakodott vele.
  A forróság azonnal körülölelte, és annak ellenére, hogy Louis már tágította magát, most szinte fájdalmasan feszült, ahogy Harry mutatóujja a másik két ujj mellé szorult. Így aztán szorosan összezárták őket, hogy elférjenek, és Harry Louis feszülő combját simogatta, hogy segítsen neki ellazulni. Igyekezett helyet csinálni az ujjának, hogy végre körbetapinthassa a nedves közeget, míg rá nem talált a kis dudorra, amitől Louis azonnal lenyomta a csípőjét egy hangos nyögéssel, a lábai pedig kinyúltak a lefektetett üléseken.
 – Louis… Szabad? Csinálhatom? – dadogta Harry, és igyekezett elszakítani a pillantását onnan, ahol ujjaik csúszkáltak ki-be, hogy Lou farkára fókuszálhasson, ami vörösen és kőkeményen feszült a hasán, pontosan az ő orra előtt.
  Louis kihúzta az ujjaikat, és lerántotta Harryt a hajánál fogva, míg el nem terült a csomagtartóban, teljes hosszában, ő pedig fölé kerekedett szétterpesztett lábakkal. A tető alacsony volt, így a nyakát kényelmetlenül be kellett húznia, míg Harry megmarkolta a derekát, hogy egy helyben tartsa.
 – Most… Most beleülök, jó? – szuszogta Louis, mintha el kellene magyaráznia, ami történik. – Gumi?
  – A tárcámban – nyögte fojtottan Harry, mire Louis hátrahajolt, hogy előszedje a ledobált ruhák közül, és dicséretére legyen mondva, egy szót sem szólt, mikor megtalálta a pénztárca kis zsebében, majd kitépte a fogával és Harry farkára görgette. Megkereste a síkosítót is – ami eddig Harry hátába állt bele –, és nagyvonalúan bekente vele az egész szerszámát. Elég volt Lou kezeinek finom érintése, hogy Harry felkapja a fejét és felnyögjön, a hangjában annyi vággyal, amiből kiderült, hogy még sosem akart semmit annyira, mint most azt, hogy Louis testébe hatolhasson.
  – Louis… Lou… Kérlek, gyere! – mondta sürgetően, mire Lou csak csendesen bólintott, és fölé helyezkedett, amennyire csak tudott. A hasa cuki hurkába gyűrődött, ahogy összegörnyedt.
  Louis haja izzadságtól átitatva, kócosan hullott a szemeibe, a nyaka és a mellkasa nedvesen, kipirultan csillogott a bronz gyönyörű árnyalatában. A combjai szétfeszültek, és a kemény izmok Harry két oldalát fogták közre, miközben egyik, apró kezével a Harry mellkasára támaszkodott.   Másik kezével még egyszer megmarkolta Harry szerszámát, hogy beillessze kitágult ánuszába. Harry lihegett, mert alig tudta elviselni a gyönyört, ahogy a makkja átbukott a szoros izomgyűrűn. Louis összehúzta a szemöldökeit, látszott, mennyire koncentrál. A lélegzete apró szusszanásokkal hagyta el a száját, miközben nem pazarolta az időt, folyamatosan igyekezett rányomni magát. Harry csak nézte, ahogy a farka eltűnik a hihetetlenül szűk forróságban, aztán már azt sem tudta, hogy ő tartja-e fent Louis-t, vagy Louis teste tartja rabságban az övét.
 – Harry – sóhajtotta Louis, a csípője pedig lassan lefelé igyekezett, az arca eltorzult. – Annyira, kibaszott jó! Annyira nagy…
   Az utolsó szó elfúlt, ahogy a hátralévő centimétereket is megtette lefelé, egy összefüggő mozdulattal. Harry felmordult, mikor teljesen benne volt, kezei pedig belemélyedtek Louis oldalába. Egy pillanatra Louis feneke lágyan belefészkelődött az ölébe, és minden, amit Harry érzett, annyi volt, ahogy Louis teste szorosan körülfogja és rászorul a farkára, miközben próbál megküzdeni a hosszával és a vastagságával. Ez túl sok volt, túl jó, túl szűk, és túl tökéletes, Harry pedig erősen küzdött, hogy ne következzen be a kellemetlenül korai vég.
 – Bassza meg, Louis!  – nyögött fel kínjában, mire Lou lehajolt, az állát és az arcát csókolta, míg Harry el nem fordította a fejét, hogy elérje a száját. A csók inkább csak ajkaik cirógatása volt, és egymás szájából szívták a forró lélegzetet, mégis lehetőséget adott  Harrynek, hogy összeszedje magát, és valami másra tudjon fókuszálni, nemcsak arra a pontra, ahol a testük összeforrt, és a gyönyörre, ami lassan elöntötte az altestét.
 – Most már mozgok, rendben, drága? – duruzsolta a szájába Louis, még egy gyengéd csókot nyomva rá, és Harry némán megszorította a derekát, beleegyezése jeléül.
  Louis felemelte magát, amennyire csak tudta, anélkül, hogy beverte volna a fejét az alacsony tetőbe. Kezeivel Harry mellkasán támaszkodott, a szemei a fiú arcáról a finom bőrre vándoroltak, amit a tenyerei alatt érzett.
  – Oké – mondta halkan.
  Harry valamiféle áhítattal csodálta, ahogy Louis felemelkedett a farkáról, mielőtt lassan visszacsúszott rá egy reszketeg sóhajjal, aztán újra, felvéve egy egyenletes, folyamatos ritmust. Lou ujjai keményen a melleibe martak, ahogy beállt a saját tempójára, türelmesen, de megállás nélkül mozogva, meghazudtolva a szűkös teret, ami körülvette őket.
   Harrynek minden lefelé tartó mozdulat, ahogy Lou magába csúsztatta, és minden finom felemelkedés, ahogy óvatosan kihúzta magából, olyan volt, mintha gyomorszájon vágták volna. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ellenálljon a kísértésnek, és a csípőjével ne kövesse önkéntelenül a behatolásokat. Louis gátlástalanul nyögött fölötte, és úgy tűnt, egyáltalán nem izgatja, hogy hol vannak. Alig hagyott időt Harrynek, hogy a torkából feltörő morgások között, rövid, szaggatott lélegzeteket vegyen.
   – Harry! – nyöszörögte Louis, miközben egyre kétségbeesettebben mozgott Harry farkán. Verejték gyűlt össze kulcscsontjának hihetetlenül szexi árkában, aztán végigcsorgott a tetovált betűkön, csillogóvá varázsolva, mintha a napfény szórna rajta szikrát. Harry arra gondolt, mennyire szeretne annyira közel lenni hozzá, hogy lenyalhassa őket, végigsimogatva nyelvével az egész feliratot.
   – Harry, basszus, mozogj!   
   Nem kellett kétszer mondani. A talpait a padlóra támasztotta, kezeivel megmarkolta Louis csípőjét, és rövid, erőteljes döfésekkel hatolt belé, amitől Louis nyögései sikkantásokká váltak, majd előredőlt, de feszülő bicepszekkel próbálta megtartani magát. Aztán hirtelen felkiáltott, és úgy tűnt, ez volt az a pont, az a tökéletes szög, ahogyan Harry pontosan telibe találta a prosztatáját.
  Louis felfoghatatlanul és leírhatatlanul szűk volt körülötte, és ettől majdnem felrobbant benne a gyönyör. Nem akarta, hogy vége legyen, nagyon nem, de az iram, amivel űzték egymást, plusz Louis forró lehelete a mellkasán, és apró kezei az oldalán, valamint az, hogy a fiú teste kész volt elfogadni mindent, amit Harrytől kapott, nyilvánvalóvá tette számára, hogy nem sokáig tudja elodázni az elkerülhetetlent.
  Lenyúlt a testük között, hogy marokra fogja Louis kemény szerszámát. Néhányszor megpumpálta, gyors, egyenletes mozdulatokkal, mire Lou keményen lenyomta magát.
– Én mindjárt… mindjárt elmegyek.
  És akkor Harry a hüvelykujjával megsimogatta a csöpögő makkot, mire Louis szája néma kiáltásra nyílt, a szemöldökei összerándultak, a nyaka izzadságtól csillogva feszült, és elélvezett. Gyönyörű volt, annyira elmondhatatlanul gyönyörű.
  Aztán rázuhant, egyenesen spermacsíkos mellkasára, és Harry kezei felemelkedtek, hogy belemarkoljon Louis kemény fenekébe, ahogy kétségbeesetten tolta bele magát, ritmusát vesztve, saját közeledő orgazmusától űzve, már majdnem a gyönyör kapujában, miközben a közelgő robbanás már előre elvakította teljesen.
  Louis elfojtott egy sikolyt, ahogy Harry farka még egyszer megütötte a prosztatáját, majd reflexből rányomta magát, és ennyi volt… Harry keményen élvezett, lüktetve a szűk forróságban.
  Mikor végre ő is elment, Louis még mindig csonttalanul hevert a mellkasán, és érezhette a szívverését, ami olyan volt, mintha egy kolibri verdesne a bordái alatt. Harry kezei Louis szétmart fenekéről elindultak, mintha maguktól mozdulnának, és most mintákat rajzoltak a derekára, cirógatva a kis gödröcskéket és a gerince vonalát. Kielégültnek érezte magát, de máshogy, mint általában. Úgy, ahogy már nagyon rég nem érzett szex után, és nem csak a hihetetlenül intenzív orgazmustól. Rá lehetett volna fogni, hogy egész héten tele volt várakozással, és a feszültség most robbant ki belőle, de valószínűbb volt, hogy az ok a hihetetlen fiú volt, aki összenyomta a tüdejét, és megnehezítette a légzését.
   Óvatosan – mert tudta, hogy a kelleténél durvább volt –, mindkettejüket az oldalukra fordította, és kihúzódott, amitől Louis halkan nyöszörgött a nyakába. Harry egyik karjával azonnal átölelte a derekát, hogy közel tartsa magához, a másikkal pedig folyamatosan cirógatta a hátát, míg érezte, hogy a kis kolibri megszelídül, és csendesebb, nyugodtabb tempóra vált. Louis hátrabiccentette a fejét, és felnézett rá, egy lágy, lusta mosollyal az ajkán.
   Alaposan szétkeféltnek és ettől rendkívül elégedettnek látszott.
   – Hahó – mondta halkan, összedörzsölve az orrukat.
   – Helló – krákogta Harry válaszul, a szemei pedig Louis hibátlan csontszerkezetét bámulták az arcán, mielőtt megállapodtak az ajkain.


.

These Roads We Stumble Down / 6. rész

6. rész

– Sajnálom, ez az éjszaka nem lesz valami kényelmes… – kezdett bele, de Louis megrázta a fejét.
– Nem baj, nekem megfelel – mondta. – Úgy értem, neked nem is kellene ezt tenned… engedni, hogy itt aludjak. Felvenned sem kellett volna, ami azt illeti. Kaját venni meg pláne…
– Semmi gond – válaszolta Harry lassan. – Nem bántam meg.
  De Louis még mindig ott állt, látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát, ezért Harry felé lépett, a két tenyérbe fogta az arcát, és lehajolt egy rövid, szemérmes kis csókra. Öröm járta át, mikor Louis automatikusan lábujjhegyre állt és nekidőlt, a szemei lecsukódtak. – Igazán nem probléma. Én akartam. Azt akarom, hogy maradj – mondta, mikor elhúzódott.
   Louis felpislogott rá, kék szemei elsötétültek, hogy alkalmazkodjanak az éj sötétjéhez.
– Jéghidegek a kezeid… – mondta Lou, mire Harry villámgyorsan elkapta őket és az oldalára tette.
– Bocsi!
– Semmi baj! – felelte Lou egy félszeg kis mosollyal, miközben a hüvelykujjával benyomta a gombot, és kinyitotta az ajtót, aztán fürgén beugrott a csomagtérbe. – Akkor menjünk aludni, jó?
  Pillanatnyi hezitálás után (mert most először az egész út alatt, Harry kényelmetlenül és feszélyezve érezte magát), követte a példáját, és befeküdt a takarók közé. Louis épp lehúzta a cipőjét, aztán összegömbölyödött mellette, de elővigyázatosan helyet hagyott kettejük között, és hátat fordított, mintha az érintés most nem lenne engedélyezett. Harry magukra terítette a megmaradt takarót, és lefeküdt, bár nagyon kényelmetlen volt, mert minden porcikáját nyomta a kemény padló. Próbált álomba merülni, de a zárt, kicsinyke térben egyszerre minden túl csendesnek és túl hangosnak tűnt.
  Az éjszaka sűrű némasága vette őket körül, de lélegzetvételeik ott visszhangoztak az autóban. Nem a közeledő álom könnyű sóhajai voltak, hanem mély kilégzések, mint amikor nehéz a szíved.
  Harry nem is érezte, mennyire feszült, míg Louis végül felé nem fordult, és közelebb helyezkedett hozzá. Egyik tenyerét kísérletképpen Harry szívére tette, és mikor nem volt ellenállás, gyorsan belefúrta magát Harry mellkasába. És hirtelen, olyan volt, mintha Harry egész teste beleolvadt volna a kemény padlóba. Azonnal átölelte, és közelebb húzta Louis-t, hogy a testük egymáshoz simuljon, és ez az egyetlen mozdulat, úgy tűnt, eloszlatott minden lappangó kétséget. Louis csak erre várt, és már emelte át a lábát Harryn, majd hideg lábujjait a vádlijába fúrta.
  Az elmúlt percekben Harry kényelmetlenül érezte magát a bőrében, de most azonnal észrevette a holdfényt, ami beszűrődött a karcos üvegen, és azt is, milyen gyengéden simogatja a gyönyörű, meseszép fiút, aki mellette fekszik, a halvány, földöntúli derengésben.  
  Ahogy a szemei kezdtek lecsukódni, egy könnyű kis puszit nyomott Louis hajába, és hallotta a halk, elégedett sóhajt, amivel Louis még közelebb bújt hozzá.
  Az elcsendesedő éjszakában, Lou szuszogását érezte a pólója anyagán át, ami felmelegítette hideg bőrét, majd beszivárgott a húsába, és végül felolvasztotta a csontjait is. 

Kendal, 06:03

  Harry arra ébredt, hogy Louis egy sötét foltot nyálazott a pólójára, és a szájába lógott Lou haja, a keze ökölbe szorítva pihent Harry mellkasán, és közben halkan szuszogott a nyakába.
Az álla és a felső ajka fölött kiütközött a borosta, amit aranyszínűre festett a halványrózsaszín napsugár, ami beáradt az ablakon. Harry szeretett volna hozzábújni, és érezni a bőrén, kitapasztalni, mennyire szúr, miközben csókolóznak. A teste sajgott, mert egész éjjel behajlított térdekkel, kényelmetlenül feküdt a kőkemény padlón, ráadásul farmerban, és nagyon kellett pisilnie, de szinte lélegezni sem mert, nehogy elrontsa a pillanatot. Így hát ismét lehunyta a szemeit, és csak érzett.

  Mikor másodszor ébredt fel, már nem volt mellette a meleg test. Pánikszerűen felült, és gyorsan körülnézett az üres kocsiban.
  A szíve ki akart ugrani a bordái közül, mikor éles kopogást hallott az ablak felől, és ahogy kinézett a karcos üvegen, meglátta Louis-t, kezében egy barna zacskóval és egy papírtálcával, amin két gőzölgő pohár állt.
  Áthullámzott rajta a megkönnyebbülés. Louis még mindig itt van.
  Harry átnyúlt, hogy elérje a hátsóajtó kilincsét, és Louis átadta a zacskót meg a bögréket, mielőtt ügyetlenül bemászott a csomagtérbe.
– Bocsi, megéheztem – mondta gyorsan, miközben törökülésbe hajtogatta magát a pokrócokon, hátát a kocsi oldalának vetve. – Elvittem a tárcádat, remélem nem bánod.
  Harry megrázta a fejét.
– Nem, egyáltalán nem – mondta. A hangja még rekedt volt az ébredés után.
   Louis kinyitotta a barna papírzacskót, és kivett egy áfonyás muffint, amit átnyújtott Harrynek, aztán odatett egy bögre teát is.
– Nem tudtam, melyik teát szereted, így Yorkshire-t hoztam neked, egy csepp tejjel. Én így iszom, de a zacskóban van pár tasak cukor, hogyha kérsz bele.
– Nem, ez így remek – válaszolta Harry, és belekortyolt, attól függetlenül, hogy sokkal keserűbb volt, mint ahogy inni szokta, mire Louis egy szégyenlős mosollyal válaszolt.
  Annyira fiatalnak látszott a reggeli fényben, ami ferdén szűrődött be az ablakon. A haja ezerfelé meredezett, és a ruhái kissé összegyűrődtek alvás közben. Hosszú szempillái árnyékot vetettek a kiálló arccsontokra, és vörös szemei alatt karikák sötétlettek a kevés, és egyáltalán nem pihentető alvástól. Igazi ellentmondás volt az arca. Hihetlen keverék. Egyszerre puha és kemény, durva és lágy, vonzó, de fáradt.
  Harry arra vágyott, bárcsak lenne tíz órája, hogy minden apró részletet az emlékezetébe véssen. Louis arcának minden kontúrját és ívét, majd az összes porcikáját felfedezze a szájával meg a kezeivel. Minden izmot és finom bőrének minden négyzetcentiméterét… majd újra és újra, még ezerszer…
– Harry! Megint bámulsz! – mondta Louis, de a szája szélét derűs mosoly húzta fel. – Remélem, nem minden stopossal csinálod ezt, akiket felveszel. Elég hátborzongató.
– Nem. Csak a helyesekkel – mondta Harry, és rákacsintott.
– Micsoda válasz – forgatta meg Louis a szemeit. – Mindig ilyen elbűvölő vagy, igaz? 
   Mégis, egy könnyű kis pír piroslott az arcán, miközben lehajtotta a fejét, és annyira aranyos volt, hogy Harry nem bírta megállni, feltérdelt, átmászott a másik oldalra, felemelte Louis állát, és finoman végigcsókolta ajkainak ívét.
  Egy pillanattal később Louis gyengéden eltolta, és fintorgott az orrával. – Reggeli szájszag. Először idd meg a teád, és reggelizz valamit, jó?
– Persze, rendben – válaszolta Harry, és elhelyezkedett, mintha Louis tükörképe lenne.
  Viszonylagos csendben falatoztak, csak néha pillantottak egymásra a papírpoharaik széle fölött. Harry próbált koncentrálni, hogy ne kapkodjon, és alaposan megrágja az ételt, de mikor az utolsó morzsát is lenyalta a szájáról, és az utolsó kortyot is lenyelte, nagy kezeivel hirtelen Louis combjai alá nyúlt, az ölébe emelte, és elhatározta, hogy kiűzi a tea keserű ízét a szájából.

.