2014. június 28., szombat

XXXIII. Fejezet



Sziasztok!

Egy kis meglepi a hétvégére. Jó olvasást! Ne felejtsetek el feliratkozni, és ajánlani a blogot a barátaitoknak, mert még mindig nagyon kevesen vagyunk:((
Jó hétvégét: Becca


XXXIII. Fejezet

Másnap reggel, miután elvittem Elt a pékségbe, a központ felé vettem az irányt. Ma délelőttre megbeszélés volt kiírva a jövő évi világturné miatt, és ruhapróba, mert elnyűttük az eddigi fellépő cuccainkat. Amikor leparkoltam, láttam Harry hatalmas fekete dzsipjét, pár hellyel távolabb. Mosolyogva indultam el. Beléptem a tágas előtérbe, és a liftek felé lépkedtem. Fojtott pisszegésre lettem figyelmes. Ahogy a lépcsőház irányába néztem, göndör tincseket láttam kikandikálni a fal sarkánál. Azonnal elfordultam eredeti célomtól, és megszaporáztam a lépteimet. Épphogy elértem a kiszögellést, máris erős karok kapták el a derekamat, húztak a lépcsőházi ajtó felé. A lábam nem érintette a földet, olyan erővel ragadott magával. Ahogy bekattant a zár a hátunk mögött, máris az ajkamon éreztem a száját. Követelőzően nyomult a nyelve, és nekem eszem ágában sem volt, hogy útját álljam. Morgott és szinte dorombolt. A kezei is elkalandoztak, végül rásimultak a fenekemre, és húztak erősen. A csípőnk összesimult, és ezzel együtt megéreztem hatalmas merevedését. Megszédültem a vágytól, a lepkéim a Katrina hurrikánt utánozták a gyomromban.
- Istenem de finom vagy! Hmmm… Őrülten kívánlak. Tegnap este óta képtelen vagyok lehiggadni. Már fáj, annyira ki vagyok éhezve rád.
A nyakamba mormolta ezt, közben nedves szájával végigcsókolta az összes bőrfelületet, amit csak elért. Az agyamban egymást kergették a gondolatok, míg végül sikerült rájönnöm a megoldásra. Megfogtam a kezét, és megrántottam. Ködös tekintettel emelte fel a fejét, és próbált koncentrálni, de látszott rajta, hogy nem nagy sikerrel.
- Gyere! – húztam magam után, és kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Amikor felértünk az elsőre, kikukucskáltam a folyosóra, ami hála az égnek, tök üres volt. Végigszaladtunk rajta, aztán határozottan benyitottam a takarítók raktárába. Belöktem magam előtt, majd én is beléptem és ráfordítottam a kulcsot. Megfordultam és felnéztem Harryre. Zihálva vette a levegőt és várt. Engedte, hogy most én vegyem kezembe az irányítást. Elmosolyodtam, aztán tettem felé egy lépést, és erősen megtaszítottam. Nekiesett a szekrénynek, amin tisztítószerek sokasága állt. A két karjával kapaszkodót keresett rajta, míg végül a polc széleit kapta el.  Odaléptem, és azonnal megmarkoltam a farkát. A feje hátrahanyatlott, a szemei elhomályosodtak. Láttam rajta, hogy tényleg a tűrőképessége határán van már. Kigomboltam a nadrágját, és lerántottam az alsójával együtt a térdéig. Ott meredezett előttem, és nekem összefutott a nyál a számban. Térdre vetettem magam, és azonnal mélyen fogadtam magamba. Akkorát nyögött, hogy azt hittem, el is élvez menten, de aztán előrehajtotta a fejét, és nézte, hogy mit művelek vele. – El… fogunk…késni! – lihegte.
- Ne izgulj, gyors leszek. –mondtam neki, miközben felnéztem a szemébe, és rányomtam magam a torkomig.
- Ó Istenem, Lou!----Én leszek gyors!---- nyögte, majd egy perccel később görcsösen élvezett a számba.

Nem késtünk el, sőt, elsőnek érkeztünk, és várnunk kellett a többiekre. Harry leült egy fotelba, és az ölébe húzott. Megfeszítettem magam.
 – Mit művelsz? –kérdeztem felháborodottan. – Bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Ránk nyithatnak.
- Na és? Ugye nem akarod eltitkolni a kapcsolatunkat? Legalábbis itt nem.  Mi értelme lenne? Így is gyűlölöm, hogy nem foghatom meg a kezed, vagy ölelhetlek magamhoz máshol, csak otthon, vagy itt, ahol magunk vagyunk, de nem fogok a fiúk előtt is színjátékozni. Nincs hozzá gyomrom. Plusz valakinek tudnia kell, hogy az enyém vagy, hogy irigykedhessen. –elmosolyodott, és lehúzta magához a fejemet. A fülembe suttogott: – Szeretlek. Kívánlak. Te vagy minden gondolatom. – és lassan, érzékien belenyalt a fülembe. Annyira ki voltam rá éhezve én is, hogy felnyögtem. Lenyúltam kettőnk között, és rásimítottam a tenyerem. – Alig várom, hogy végre bennem legyél. – nyögtem halkan, amitől ő kezdett zihálni, és kicsit eltolt magától – Ezt MOST hagyjuk abba, vagy menjünk innen, de azonnal, és hazáig meg se álljunk! Nem tudok uralkodni magamon.
- De hát tíz perce….
- Igen, MÁR tíz perce élveztem el, és képzeld megint úgy áll, mint a cövek. - kicsit elfordultam az ölében, hogy ne nyomjam odalent, és semleges témákról kezdtünk beszélgetni. Pár perc telhetett el, amikor nyílt az ajtó, és Niall lépett be rajta, majd megtorpant, a szeme kocsányon lógott, annyira nézett bennünket, és így a hátára felkenődött Liam és Zayn, akik nagy vehemenciával akartak bejönni, csak útjukat állta a földbe gyökerezett lábú, szőke ír. Mind a hárman ledöbbenve néztek ránk. Meg se tudtak szólalni.
- Sziasztok! - köszönt rájuk Harry, és átölelte a derekamat, hogy még bizarrabb legyen a szituáció. Zayn szedte össze magát a leghamarabb.
- Harry! Kijönnél egy pillanatra? –kérdezte, ellentmondást nem tűrő hangon, majd hátralépett, hogy ott várja be.
- Persze. – mondta Mr. Szívdöglesztő, aztán a fenekem alá nyúlt, és feltolt magáról álló helyzetbe. Kihajtogatta hosszú lábait a fotelból, és hatalmas léptekkel elindult a folyosó felé. Közben rámosolygott a másik két szoborra, akik még mindig nem tudtak úrrá lenni a sokkon, és megveregette a vállukat, ahogy elment mellettük. Amikor becsukódott az ajtó, Liam és Niall végre pislogtak, aztán felhúzott szemöldökkel hozzám léptek.
- Ez mi volt? –kérdezte Liam, és a fotelre mutatott, ha nem tudnám, hogy mire gondol.
- Kibékültünk. – cincogtam vékony hangon, de közben fülig ért a szám. – Kiderült, hogy félreértés volt az egész. Minden rendben!
Meredten néztek még egy pillanatig, amíg eljutott az információ az agyukba, és feldolgozták, aztán szinte egyszerre léptek hozzám, és megkönnyebbült sóhajjal ölelgetni kezdtek. Közben a folyosóról veszekedés fojtott hangjai szűrődtek be az ajtón át.
– Vagyis majdnem minden rendben… - helyesbítettem, és kissé görcsbe rándult a gyomrom. Sejtettem, hogy mi játszódik le kint, és csak reméltem, hogy Harry nem kapja fel nagyon a vizet, amiért Zayn bele akar avatkozni a magánéletünkbe. Nagyon szeretem Zaynt, és nem akartam, hogy újabb feszültség alakuljon ki a bandán belül, és persze, megint miattam. Liam megszorította a vállamat.
– Lerendezik. Nyugi! – mosolygott rám őszintén – Nagyon örülök Lou. Annyira drukkoltam nektek. Remélem, most már befejezitek a húzódozást, és kiélvezitek a szerelmet.
- Én is őszintén remélem. –válaszoltam, és elfogadtam Niall felém nyújtott jobbját, és vele együtt a gratulációt.
Eltelt vagy 10 perc. Hol felerősödött, hol elhalkult a kinti beszélgetés, mi pedig lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy vége legyen. Aztán hirtelen hangos nevetés szűrődött be, majd nyílt az ajtó, és beléptek rajta mindketten, ráadásul összeölelkezve. Most rajtam volt a sor, hogy felhúzzam a szemöldököm és kérdőn nézzek rájuk.  Harry elengedte Zayn derekát, átszelte a helyiséget, és egyenesen hozzám lépett. Lehajolt, egy futó csókot lehelt az ajkamra, majd megszólalt.
– Elintéztem. Apád áldását adta ránk, de nem volt könnyű menet. Megizzasztott rendesen.
Amikor felfogtam a szavait, és széles mosoly ömlött el az arcomon, újra rám hajolt, és megcsókolt, de most összekoccantak a fogaink, mert ő is vigyorgott veszettül.


Az egész nap fojtott szexuális vágyban telt el. Nem igazán tudtam a megbeszélésre koncentrálni, ahogy Harry sem. Garick, aki a turnéfelelős volt, egy rakás dologban volt kíváncsi a véleményünkre, de nem nagyon jutottunk egyről a kettőre. A fiúk nagyon rendesek voltak, próbáltak helyettünk beszélni, de ez olyan szokatlan volt, hogy a menedzser sem állta meg szó nélkül.
- Mi van veletek srácok? Kómában vagytok? Vagy durva buliban voltatok az éjjel?
- Nem. Csak elkaptak valami vírust, és be vannak lázasodva. –mondta Liam, miközben ránk kacsintott.
- Értem. Nos, akkor jobb lesz, ha áttesszük a megbeszélést csütörtök reggelre. – motyogta Garrick, és mi mindannyian megkönnyebbülten sóhajtottunk fel.
A ruhapróbán már tényleg tapintani lehetett a feszültséget. Nem bírtuk egymásról levenni a szemünket, és minden energiámat felemésztette, hogy uralkodjak a testemen, és ne produkáljak hatalmas merevedést, ahányszor Harry levette az éppen próbált ruhadarabot. Nem is csoda, hiszen vagy félmeztelenül, vagy boxerben állt tőlem pár lépésnyire. Amikor az öltöztető kiment, Niall megköszörülte a torkát és tőle szokatlan módon, keményen szólalt meg.

 – Ezt nem lehet kibírni. Már én is tiszta ideg vagyok. Nem lehet veletek egy légtérben megmaradni. Essünk túl ezen, ti meg menjetek szobára, és csütörtökig ki se tegyétek a lábatokat!- egymásra néztünk Harryvel, és kitört belőlünk a röhögés. – Oké! – válaszoltam, és lesütöttem a szemem. Amikor Thrudy visszajött, mindenbe beleegyeztünk, amit ránk akart húzni, amin ő lepődött meg a legjobban, hisz egy napig szoktunk veszekedni, hogy ezt se, és azt se vagyunk hajlandóak felvenni. Miután mi ketten végeztünk, megkérdeztük, hogy leléphetünk-e, és az öltöztető, afölött érzett hálájában, hogy nem csináltunk belőle idegroncsot, azonnal el is engedett bennünket.
 Eszünk ágában sem volt a bekamerázott lifttel lemenni, egyenesen a lépcsőház felé vettük az irányt, ahol a korlátnak dőlve csókolóztunk, amíg ki nem fulladtunk.
- El kellene valahogy jutnunk az ágyig. – mormolta Harry a számba, miközben a fenekemet markolta, és a nyelve összefonódott az enyémmel.
- Igen. – leheltem - Hozzád, vagy hozzám? –kérdeztem tőle.
- Menjünk HAZA. –válaszolta ő, és ettől a mondattól melegség öntötte el a lelkemet.

2014. június 27., péntek



Sziasztok!

Sokszor szóba került már, és úgy látom, sokakat érdekel, hogy Harry hogy éli meg az eseményeket.
Egy kis játékra invitállak Benneteket....



Kommentben írjátok meg, melyik a kedvenc részetek, és amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azt megírom Harry szemszögéből.

Várom a véleményeket, és kellemes hétvégét kívánok Nektek!

( A SINISTER elindult!Ott is várjuk a kommenteket. Nagyon sok energiát fektettünk bele, és reméljük szeretni fogjátok.
http://sinisterlarrystylinson-hu.blogspot.hu/)




2014. június 26., csütörtök

XXXII. Fejezet


Kedves OLVASÓIM!

Itt a következő rész. Rettenetesen izgulok...
Jó olvasást kívánok hozzá!
Ha még nem iratkoztatok fel, nagyon örülnék, ha megtennétek.

xxx Becca


XXXII. Fejezet



Nagy levegőt vett, aztán előredőlt a széken. A fejét lehajtotta, a térdére támaszkodott, és összekulcsolta a kezeit. Azt néztem, hogy elfehérednek az ujjpercei, annyira szorítja őket. Ez valamiért nyugtatólag hatott rám. Akkor nem csak nekem nehéz ez a szituáció.
- Nem tudom, hol kezdjem, és főleg nem tudom hogyan. Kérlek légy türelmes, engedd, hogy végigmondjam, és csak utána tedd fel a kérdéseidet. Kérhetem ezt? – nézett rám esdeklően. A szemei eszeveszetten csillogtak, és úgy tűnt, nem csak a bortól. Mintha könnyek próbálnának összeállni a smaragdzöld íriszeken.
- Rendben. Egyelőre úgysem bírok megszólalni. – suttogtam. Jó érzés volt, hogy hangot adtunk a bizonytalanságunknak mindketten.
- Amikor reggel Higgs telefonált, az első kérdése az volt, hogy veled vagyok-e. Habozás nélkül rávágtam, hogy igen, mert eszem ágában sem volt, hogy a berkeinken belül is titkolni fogjuk a kapcsolatunkat. Úgyis lebuktunk volna, így nem láttam semmi értelmét. Azt kérdezte, hogy az ágyban? Erre is igennel feleltem… Belekáromkodott a kagylóba, hogy „bassza meg”.
Harry  ismét nagyot sóhajtott , de felnézett a szemembe, hogy lássam a tekintetéből, minden, amit elmond, igaz.
 – Azzal jött, hogy nagy bajok vannak, a menedzsment totál ki van bukva, és te tehetsz róla, úgyhogy ha jót akarok, akkor emeljem fel a seggem, és menjek be az irodába, de azonnal, mert ő kitalált valamit, amivel kimászhatunk a szarból. Majd belehaltam, hogy ott kellett hagyjalak egyedül az ágyban, és csak egy dolog éltetett, hogy mielőbb visszamehessek hozzád. –hatalmasat sóhajtott, erőt gyűjtött a folytatáshoz. -Amikor beléptem az irodába, egyértelmű volt, hogy tényleg nagy a baj. Higgs és a nagyfőnök is ott vártak rám. Volt egy hülye megérzésem, ezért elővettem a telefonom, mintha csak lehalkítanám, de bekapcsoltam a hangrögzítőt, és kitettem az asztalra, így mindent felvett, ami ezután elhangzott. Úgy gondoltam, akármi sül is ki abból a beszélgetésből, jobb, ha nekünk van róla bizonyítékunk. A felvételt majd megmutatom, de most már szeretném végigmondani az egészet. Rendben? – nagyot nyeltem, félelem mardosott, hogy akarom-e hallani, ami ez után történt, de erőt merítettem a pillantásából.
- Rendben. Mondd el! Mondj el mindent!- csak bólintott, és közelebb húzta hozzám a székét.
- Kiderült, hogy szerződésszegéssel vádolnak, mert nyilvános helyeken mutattál olyan viselkedést, ami egyértelműen utalt a szexuális kapcsolatunkra, ezzel veszélyeztetetted a zenekar jó hírnevét, és sikerességét, és a szerződésünkben van egy pont, ami alapján, ha bizonyíthatóan ártunk a bandának, akkor az azonnali felmondással jár, és több milliós kártérítéssel. Aztán felsorolták, hol hibáztunk. Például a tévéinterjún, ahol a tetkódat mutattad meg. A csatornának állítólag fél millát csengettek ki, hogy ne azt a kamerafelvételt adják le, ahol a szádat nyalogatod, és közben a szemembe nézel.  Teljesen kétségbeestem, azt mondtam nekik, akármit megteszek hogy megvédjelek, mondják meg mit akarnak, és én teljesítem. – ismét lehajtotta a fejét, de most a térdeimre simította a tenyerét.
 – Azt akarták, hogy azonnal biztosítsak alternatívát a sajtónak, hogy ne a mi buzi kapcsolatunkon lovagoljanak. – szinte köpte a szavakat. – Higgs felvázolta, hogy látta előző este, Taylor Swift mennyire rám van gerjedve, csak egy szavamba kerülne, máris a karjaimba omlana. Ha ezt eljátszom, ha megteszem amit kérnek, akkor maradhatsz a zenekarban, sőt azt is megígérték, hogy nem is fogsz tudomást szerezni az egészről. – lassan emelte fel a fejét, mintha nagyon nehéz lenne, és közben megállás nélkül beszélt, míg végül a szemembe nézve folytatta.
- Közöltem, hogy belemegyek az alkuba, de csak akkor, ha szó sincs róla, hogy szét akarnak választani bennünket. Én mindent eljátszom, megteszek, de…. szeretlek… és ezen nem változtat semmi.
A szívem megállt egy percre, még gondolkodott rajta, hogy elinduljon-e ismét. A fülem úgy zúgott, hogy szinte alig hallottam, amit ezután mondott, mert csak az visszhangzott a fejemben, hogy azt mondta szeretett. Kimondta, hogy szeretett. Annyira fájt, annyira igazságtalan volt, hogy ezt most tudom meg, amikor már nem számít, de akkor a világot jelentette volna számomra ez a szó. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, bármennyire is szerettem volna visszatartani. Harry most nem nyúlt érte, mint régen, nem törölte le a hüvelykujjával, csak nagyot sóhajtott ismét, és folytatta.
- Egyezséget kötöttünk. Én elutaztam Derbyshirbe és megtettem amit kértek, annyi különbséggel, hogy elmondtam Swiftnek, hogy eszem ágában sincs vele járni, de szükségünk van  a nagy hírverésre az új lemez miatt, és ecseteltem neki, hogy az ő karrierjének is jól jön egy kis sajtófelhajtás. Okos lány, meg is értette, bele is ment, és azt hiszem, titkon reménykedett, hogy majd érzelmek váltják fel a színlelést. Egész nap voltak körülöttem, és mivel Higgs figyelmeztetett, hogy lehallgathatják a mobiljainkat, nem volt alkalmam telefonon elmesélni neked a történteket. De…- itt hirtelen felállt, és elkezdett fel alá járkálni a szobában. Olyan feszültség áradt belőle, hogy megrémített.
- SOHA! Érted? SOHA fel sem merült bennem, hogy te ezt komolyan veszed. Hogy nem látsz át a szitán, vagy ha nem is látod át a helyzetet, de nem bízol bennem annyira, hogy tudd, nem tennék veled ilyet akkor sem, ha egyenként tépnék le a körmeimet. – megállt előttem, és úgy nézett a szemembe, hogy perzselt a tekintete. Szó szerint úgy éreztem, a pillantása éget. Az érzelmeim hullámvasútján vergődve próbáltam a helyükre rakni a mozaikdarabkákat.
- Hogy gondolhattad? Hogy merülhetett fel benned, hogy elmentem egy szó nélkül, és így zártam le a kapcsolatunkat? És miért? Miért hitted ezt, amikor több hónapnyi várakozás után, végre átélhettük, hogy milyen hatással vagyunk egymásra. Hogy szinte felrobbanunk, ha egymás közelében vagyunk.
- Én….Én nem tudom. Most, hogy így elmeséled, minden értelmetlen lett, amit eddig valóságnak hittem. Bocsáss meg! Nem tudom, hogy történt, de akkor úgy éreztem, cserbenhagytál. Minden részlet összevágott. És te? Te hogy hihetted, hogy új kapcsolatot tudok kezdeni mással, mikor két évet vártam rád, te voltál a világom közepe, az életem értelme?
Már nem próbáltam visszatartani a könnyeimet, és azok megállíthatatlanul ömlöttek végig az arcomon.
- Ez nem ugyanaz. Te is azt hitted, sőt meg is próbáltad helyettesíteni a kapcsolatunkat. És bevallom őszintén, még ma sem tudom feldolgozni, hogy egy nappal az után, hogy velem voltál reggel az ágyban, lefektetted Eleanort. – rajtam volt a sor, hogy lesüssem a szememet, és őszintére vegyem a figurát.
- Az egy olyan helyzet volt, ahol az irányítás kicsúszott a markomból. Külső és belső tényezők úgy alakították akkor a szituációt, hogy könnyebb volt számomra, ha magamnak is hazudok. Nem láttam más esélyt a túlélésre, csak azt, ha belekapaszkodok az egyetlen szalmaszálba, abba, hogy Ellel kialakíthatok egy kapcsolatot, aminek bár nincs köze a szerelemhez, hisz azt csak irántad éreztem életemben, de tiszteleten és szereteten alapul. Tévedés volt, és erre másnap reggel ő világított rá.
- Felemeltem a fejem, mert úgy éreztem, a szemébe kell néznem, hogy ő is megerősítést kapjon arról, minden szó igaz, mit kiejtettem a számon. De elakadt a lélegzetem. Harry arcán tömött sorokban ömlöttek a könnyek, és hangtalanul zokogott. A kézhátával törölte le őket, és csendben ingatta a fejét. Aztán leroskadt a székre közvetlenül előttem.
- Elveszítettelek, mert nem bíztál bennem. Nem bíztál bennem, pedig nem adtam okot rá, hogy kételkedj. Elveszítettem a legfontosabb embert az életemből…


Olyan megrázó volt ezt az elfúló, síró hangján hallani, hogy összeszorult a szívem. Azért is, mert amit kimondott, olyan hatást gyakorolt rám, mintha egy medicinlabdával dobtak volna mellbe. A fejét szinte a térdei közé lógatta le, és egyre jobban zokogott.  Egy másodperc alatt futott át minden az agyamon, és kerültek helyére a dolgok. Lecsúsztam a székemről, és térdre estem előtte. Tenyereimet rásimítva felemeltem a fejét. Ellenkezni próbált, de most nem volt esélye. Az egyik kezemmel letöröltem az arcát, a másikkal az álla alá nyúltam, hogy megtartsam. Lassan a szemembe nézett. Olyan szívszorító látvány volt, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Odahajoltam, és lecsókoltam maradék könnyeit.
– Nem veszítettél el. Soha nem veszítesz el, csak ha el akarsz. Nem tudom, hogy lehet az, hogy három hónapig egyikünknek sem volt mersze tisztázni ezt az egészet, és azt sem tudom, egyáltalán hogy keveredhettünk ilyen félreértésbe, de nagyon örülök, hogy elmondtad. Köszönöm. KÖSZÖNÖM!!! – közben az arcát csókoltam, mindkét oldalon, és az ujjaimmal simogattam, ahol csak értem. Aztán a gyomromból egy olyan ösztönös vágy lett rajtam úrrá, amit képtelen lettem volna akár csak töredékében is kordában tartani. Megváltozott a légzésem, és úgy éreztem, ez olyan elementáris, amit még nem éreztem soha.  Ha visszautasít, aminek nagy az esélye, majd kimagyarázom valahogy, de itt és most szükségem van a bizonyosságra.
Picit oldalra fordítottam a fejét, és a számmal lassan a szája felé vándoroltam. Megmerevedett a kezemben, de nem húzódott el.  Amikor kicsit eltávolodtam, hogy alkalmat adjak neki az ellenkezésre, egy pillanatra kinyitotta a szemét, de azonnal vissza is csukta, és az arcát belefektette a tenyerembe. Eddig bírtam magammal.
Nekiestem a szájának, amit gondolkodás nélkül átadott nekem. A nyelvemmel birtokba vettem, és kisajátítottam. Az ajkaimmal szívtam, csókoltam, a kezeimmel körbefontam a derekát és magam felé húztam, mert úgy éreztem, kibírhatatlan a távolság, ami kettőnk között tátong. Szétvetetette a lábait, előrecsúszott a széken, és a combjai közé engedett. Úgy simultam hozzá, mintha arra teremtettek volna, hogy tökéletesen illeszkedjünk, akárhogy is találkozik a testünk. A tenyeremet kerek fenekére simítottam és nyomást gyakoroltam rá, hogy előrebillentse a csípőjét. Azonnal engedelmeskedett, és közben már a pulcsimat gombolta, szinte letépte rólam. Egy mozdulattal megszabadult a sajátjától is, és újra magához rántott. Nem sokáig uraltam én a helyzetet, de nem érdekelt. A dolgok most kerültek a helyükre. Harry diktált, és én boldogan vetettem alá magam a vágyainak. Bármi legyen is az. Ha itt, a nappali szőnyegén fog a magáévá tenni, én készen állok. Az övé vagyok, mindig is az övé voltam, a világom csak akkor teljes, ha ő uralkodik felette.
A mellkasomat simogatta, a mellbimbómat ingerelte, közben a szája a nyakamra vándorolt, aztán lejjebb, és most a nyelvével rajzolta körbe az érzékeny területet. Ívbe feszítettem magam, hogy jobban hozzám férjen. Hatalmas tenyere a gerincemen, az tartott, különben már a hátamon feküdtem volna. Úgy éreztem, azt akartam, hogy az uralma alá hajtson, hogy rajtam feküdjön, hogy betöltsön, és leigázzon. Ő is érezte a megadásomat. Morogva harapdálta a vállamat, és közben tenyere a nadrágomra siklott, és az anyagon keresztül körbefogott.  Mélyről, hosszan nyögtem, és odakaptam a kezemmel. Rászorítottam az övére, hogy el ne merje venni onnan. Úgy lüktettem ott lent, hogy attól féltem, menten elélvezek az érintésétől. Ő is érezhette, hogy mennyire éhes vagyok, hogy nem bírok a vágyammal, mert abban a pillanatban óvatosan lenyomott a földre, a lábamat kihúzta alólam, közben a nyelvét összefonta az enyémmel, a nevemet suttogta a számba, mint egy imát, és amikor végre elnyúltam a hátamon, azonnal az övcsatomért nyúlt, és kikapcsolta egy mozdulattal. Aztán a sliccemet húzta le, de ehhez már nem csókolt, hanem picit felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Visszanéztem rá, de amikor a keze besiklott a nadrágomba, a fejem hátraesett, és csak az ő tenyere akadályozta meg, hogy jól beverjem a padlóba. A csípőm felfelé döfött, nem tudtam koordinálni, olyan mélyre süppedtem a vágyban, hogy artikulálatlan hangok törtek fel belőlem, míg végre ki tudtam nyögni a kérésemet.
– Segíts, kérlek! Végem van. Nem bírom. Harry! Kérlek! Belehalok!
- Ssssss. Nincs semmi baj. Mindjárt. Nyugodj meg! Lélegezz! Megkapod, bármire is vágysz. A tiéd.  Rám hajolt, és újra bedugta a nyelvét a számba, miközben enyhe nyomást gyakorolt, hogy emeljem fel a csípőmet, hogy meg tudjon szabadítani a nadrágomtól. Amikor végre meztelenül feküdtem előtte, csillogó szemmel nézett végig rajtam, aztán újra a szemembe.
 – Olyan gyönyörű vagy. Annyira szép, hogy nem tudok betelni a látványoddal. – csak ziháltam, nem tudtam mit válaszolni. A csípőm viszont tudta, hogy fel kell hívnia magára a figyelmet, mert megint meglendült. Harry azonnal odakapta a fejét, szélesen elmosolyodott, és áthelyezve a testsúlyát, az arca eltűnt a látóteremből. Aztán megéreztem a nyelvét a mellkasomon, ahogy lefelé igyekszik. Tudtam, hogy mi fog történni. Felemeltem a fejem, mert muszáj volt látnom, ahogy életében először a szájába vesz. Mielőtt megtörtént volna, felém fordította az arcát, és a pillantásunk összekapcsolódott. Annyi szenvedély volt benne, hogy már attól majdnem elmentem. Aztán megnyalta az ajkait, és végül odafordult a célterület felé.  Elakadt a lélegzetem, és a kezeimmel a szőnyeget markoltam.
Ő pedig a farkamat, miközben a nyelvével körberajzolta a makkomat. Aztán nyögött egy hatalmasat, mintha én okoznék neki élvezetet, és mélyen a szájába engedett. A nyála kicsordult, és végigfolyt a hasamig. Ennél izgatóbb dolgot még életemben nem láttam, mint Harryt, ahogy a szájával kényeztet. Őstehetség. Ebben is. A nyelve. Az ajkai. A keze. Színtiszta. Élvezet. Végem van!
Beletúrtam a göndör tincsekbe, nem mintha ezzel még lehetett volna fokozni az extázist, de nem bírtam megállni. Ő viszont megállt. Azt hitte, valami célom van azzal, hogy belemarkoltam a hajába. Engedelmesen tartott a szájában és várt. Összeszedtem a maradék erőtartalékaimat, és elkezdtem mozgatni a csípőmet. Ő pedig átadta magát. Teljesen rám bízta, milyen mélyen, hogyan hatolok a szájába. Olyan döbbenetes élmény volt ez, a bizalom, a másik teljes elfogadása, amit még nem éltem át soha. Mozogtam, egyre erőteljesebben, egyre mélyebbre, míg el nem értem a vágynak arra a fokára, amikor már képtelen voltam megmoccanni is. Lehanyatlottam a szőnyegre, Harry pedig átvette az irányítást. Tökéletes, forró ajkaival és hihetetlenül ügyes ujjaival, pár másodperc alatt a csúcsra juttatott. Amikor elkezdődött bennem a gyűrűző lüktetés, és félig eszméletemet vesztettem, a nevét sikoltottam, ő pedig még mélyebbre engedett.
Nem tudom, mennyi ideig élveztem, de az biztos, hogy az egyéni rekordomat megdöntöttem ismét. Alig maradt erőm az életfunkcióimra, mint például a légzés, ami jelen esetben zihálás volt. Éreztem, ahogy kicsúsztat az ajkai közül, és a péniszemet a hasamra fektetve még egyszer végignyal rajta, teljes hosszában. Aztán a könyökére támaszkodva felhúzta magát mellém, és az arcom fölé hajolt. A nyelvével körberajzolta a számat, amit azonnal megnyitottam neki. Furcsa volt a saját ízemet érezni, de egyben roppant jó is. Az elfogadás következő lépcsőfoka. Egy pillanat, ahol nincsenek tabuk, ahol nincs semmi, csak ő meg én, és a harmónia. Épp azon gondolkodtam, hogyan fog a magáévá tenni, és bevallom őszintén nagyon vártam hogy megtegye, mikor megszólalt a kaputelefon. Úgy fagytunk le csók közben, mintha most dobtak volna vissza egy párhuzamos valóságból.
- Jézusom! El! – nyögtem ki végre. A csengő újra megszólalt. Harry egy gyors csókot nyomott a számra, aztán felugrott, és odalépett az ajtóhoz. Megnyomta a lenti bejárati ajtó nyitóját, és beleszólt a telefonba, hogy harmadik emelet. Aztán egy hatalmas szökkenéssel ott termett mellettem, és felhúzott a földről, ahol még sokkos állapotban hevertem. Magához rántott, keményen megcsókolt, aztán felszedte a ruháimat, a kezembe nyomta őket, és betuszkolt a fürdőszobába. Körülnézett, a szék karfájáról lekapta a kötényét, és visszakötötte a derekára. Amikor értetlenül néztem rá, miközben fél lábon ugráltam a gatyámban, a farkára mutatott.
– Nem hiszem, hogy Eleanor örülne nekem, ha álló dákóval nyitnék neki ajtót. – féloldalas, gödröcskés mosolyt és egy kacsintást kaptam, majd abban a pillanatban felhangzott a kopogás a bejáraton. Harry egy mozdulattal rám csapta a fürdőszoba ajtaját, és elindult, hogy beengedje a vendéget. Én pedig a mosdóra támaszkodtam, és próbáltam rendezni a légzésemet. Aztán amikor ez megvolt, akkor próbáltam letörölni a vigyort a képemről, de ez már nem sikerült.

Az est hátralévő része jótékony mámorban telt el. Úgy érzékeltem a külvilágot, mintha egy szűrőn át kapnám az impulzusokat. Minden csendesebb volt, világosabb, és nem voltak éles kontrasztok. Arra gondoltam, ilyen lehet egy drog hatása, és kezdtem megérteni, miért szoknak rá az emberek. Én is rá tudnék szokni a saját tudatmódosítómra. Akár naponta többször is bevenném, ha lehetne. Ettől a gondolattól elmosolyodtam, és azon vettem észre magam, hogy mindketten engem néznek, és választ várnak valamire, amiről nekem fogalmam sem volt. El zavartan nézegetett, de Harry egy huncut mosollyal ajándékozott meg, és rám kacsintott. Nagyon is tisztában volt vele, miért nem vagyok magamnál. Persze, hogy elvörösödtem.

- Louis! Jól vagy? Azt hiszem kicsit többet ittatok a kelleténél. Jobb lesz, ha indulunk.
- Ott alszol ma nála? – kérdezte Harry. Látszólag egy ártatlan kérdés volt, de én tudtam, miért kérdezi valójában. Magamban könyörögtem, hogy El mondjon nemet.
- Igen, ott alszom. Én fogok vezetni, hisz Louis nincs abban az állapotban, hogy a volán mögé engedjem….
- Ez igaz. - szúrta közbe Harry. Az asztal alatt a combomra tette a tenyerét, és jól megszorította. Újra olyan kőkemény lettem, hogy hatalmasat sóhajtottam. Alig tudtam uralkodni magamon. A keze felfelé siklott, és gyengéden végighúzta az ujjait a majdnem szétrepedő nadrágomon. Hátradőltem, tegyen amit akar. Elengedett, és ő is hátradőlt, de a szeme sarkából nézett és egyfolytában mosoly vibrált az ajkain. A velünk szemben ülő El közben folytatta:
- Az ő lakásától viszont túl messze lakom, hogy hazasétáljak éjjel.
- Én hazaviszlek! – ajánlkozott Harry, és remény csillant a szemében.
- Köszi Haz, de egyébként is úgy terveztük, hogy ott alszom. Még alig találkoztunk, mióta hazajöttetek.
- Khm. Értem. Hát akkor jó. Majd legközelebb…
Volt valami lemondó a hangjában, de én hallottam a kimondatlan ígéretet is, amitől kiszáradt a szám. Harry nem arra gondolt, hogy legközelebb elfuvarozza Elt, de ezt csak mi ketten tudtuk.
Felálltunk. Én egyből hátat fordítottam nekik, felkaptam a zakómat, aztán be is gomboltam, amin El kissé felhúzta a szemöldökét, de hála az égnek, betudta annak, hogy spicces vagyok. Azt nem tudom minek tudta be, hogy Harry egész este kötényben volt. Mindegy, a lényeg, hogy túl vagyunk a vacsorán, és nemsoká az ágyamban virraszthatok, míg El alszik, és kismilliószor visszatekerhetem  elmém képein az este történéseit.



2014. június 23., hétfő

XXXI. Fejezet

Sziasztok!

Itt az új rész, remélem szeretni fogjátok, mint az előzőt....ennyi megtekintés még soha nem volt a blog életében, és ezért nagyon hálás vagyok nektek.
A két rész, ami most következik, ( főleg a XXXII. )a személyes kedvencem, ezért nagyon, NAGYON várom a visszajelzéseiteket, hogy nektek tetszik-e....
Kommenteljetek sokat!!

xxxBecca

Továbbra is lehet a SINISTER fejlécére szavazni, csütörtök estig, mert pénteken PREMIER!!!!
http://sinisterlarrystylinson-hu.blogspot.hu/2014/06/fejlec-szavazas.html



XXXI. Fejezet


Amikor végre bekanyarodtunk a parkolóba, és megláttam El kis, piros kocsiját, olyan melegség járta át a szívemet, amit már régen nem éreztem. Az első voltam, aki lerobogott a buszról, ahogy megálltunk, és rohantam felé. Ő is futni kezdett, és amikor összetalálkoztunk, mint a filmeken, felkaptam, összevissza csókoltam az arcát, és pörgettem a levegőben, mint egy gyereket. Amikor leengedtem, és végre felfogtam a külvilágot, éreztem, hogy egy pillantás lyukat éget a hátamba. Tudtam, hogy Harry az. Megfordultam, és Elt magam után húzva elindultam felé. Szélesen elmosolyodott, és szívélyesen üdvözölte a lányt. Megölelte, meg is csókolta az arcát, és meghívott bennünket vacsorára, másnap estére. Ledöbbentem, mert nem voltam felkészülve erre. El rutinosan rám pillantott oldalról, és megszorította a kezem, hogy jelezze, a döntés az enyém. (Mondtam már, mennyire figyelmes és okos ez a lány? ) Közben feltette a kérdést, ami a legnagyobb félelmemet fejezte ki.- Taylor is ráér? – Harry arca elkomorodott, és beletúrt a hajába. Aztán rendezte a vonásait, egyenesen a szemembe nézett és azt válaszolta:
- Nem tudom ráér-e, mert nem volt szándékomban meghívni. – pislogás nélkül tartotta fogva a tekintetem. Én lassan kifújtam az eddig benntartott levegőt, és bólintottam.
 – Rendben. Köszönjük a meghívást. Megírod majd a címedet? – ettől a rövid mondattól elfacsarodott a szívem. Nem is tudom, hogy hol lakik.
- Persze. Csak három háztömbnyire van a házunktól. – csúszott ki a száján, aztán mikor rájött, mit mondott, elvörösödött, lesütötte a szemét, és újra a haját túrta ezerrel, mint mindig, amikor ideges. El mentette meg a helyzetet. A kezéért nyúlt, megfogta, ezzel arra késztette, hogy felemelje a fejét, és fesztelen, kedves mosolyával nézett a szemébe.

– Köszi a meghívást Haz, alig várom a holnap estét! – aztán odahajolt, egy puszit nyomott Harry arcára, majd hozzám fordult, kacsintott egyet, és a karomba csimpaszkodva elsodort az autója felé. Útközben elbúcsúztunk a többiektől, és egy fél óra múlva végre otthon voltunk, ahol ínycsiklandó illattal várt a vacsora. Alfons farokfelcsapva és örömmámoros nyávogással járta körbe a lakást, aztán felugrott és felmászott az összes bútorra, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e, majd bekucorodott Eleanor ölébe és veszett dorombolásba és gyúrásba kezdett, bepótolandó a két hetet, amíg nem látták egymást.
- Na, most van itt az ideje, hogy elmond, amit a telefonba nem voltál hajlandó. Mi történt az ominózus éjszaka óta, amikor Alfons elveszett?
- Igazából nem tudom mi történt El. Komolyan. Harry azóta teljesen megváltozott. Felhagyott a különcködéssel. Minden olyan lett, mintha semmi nem történt volna három hónappal ezelőtt. Mintha nem vesztünk volna össze, mert mintha nem is lettünk volna együtt.
- És ennek most örülünk? –kérdezte El bátortalanul.
- Még nem tudom. Nagyon jó végre újra beszélni vele, a közelében lenni. Imádom a humorát, igazából mindent imádok rajta, mint tudod. De ezzel együtt nagyon nehéz is. Mert így nem tudok uralkodni az érzéseimen. Egy nap alatt kiderült, hogy ugyanannyira szerelmes vagyok belé, mint az elmúlt két év alatt. A külön töltött idő nem csillapította a vágyamat, és ez fáj nekem, mert tehetetlennek érzem magam. Nem vagyok ura az életemnek. Meg tudod ezt érteni?
- Igen Lou, tökéletesen értem. De sajnos meg kell majd hoznod egy nagyon, NAGYON nehéz döntést, mint nekem anno Párizsban. – tudtam mire gondol, de nem tudtam megszólalni. Hallani akartam a szájából.
- Hogy elfogadod-e a barátságát, és ezért el tudod-e viselni a szenvedést, hogy esetleg látod, hogy közben mást szeret. Vagy ha erre képtelen vagy, akkor el tudod–e szakítani magad teljesen, és lezárni a múltat, vele együtt. Nincs több opció. – csak bólintottam, mert képtelen voltam megszólalni.
Később, amikor El már békésen aludt a karomban, és Alfons is halkan dorombolva barangolt az álmok mezején, a hasamon összegömbölyödve, csak néztem a plafont és a két lehetőséget mérlegeltem. Úgy éreztem, egyiket sem vagyok képes ép ésszel túlélni. Hogy lehet Eleanor ilyen erős? Mindig is tudtam, hogy a férfiak elbújhatnak a nők mögött.


Egész nap az járt a fejemben, hogy hétre Harryhez megyünk vacsorázni. Nem tudtam mit vegyek fel, és nem hittem, hogy estig sikerül majd eldöntenem. Felhívtam a mindenes tanácsadómat.
- Halló!
- Szia Lou! – csilingelt a telefonba El hangja. – Na, mit szólsz? És hallottad az egészet?
- Mit hallottam? Miről beszélsz? –fogalmam sem volt, mit hablatyol össze.
- Louis! Nem hallottad a nagy hírt? És nem hallottad a riportot sem?
- Eleanor! Az Isten szerelmére! Beszélj már úgy, hogy ki tudjam belőle hámozni a lényeget.
- Khmm. Várj. Kimegyek a pékségből. – léptei zaját hallottam, és ahogy odakiált Susannak, hogy „két perc és visszajövök”.
- Szóval… Az álompár szakított tegnap este. És ma reggel egy rádió riportere elérte telefonon Harryt, akitől megkérdezte, hogy érzi magát a szakítás után. Ő pedig azt válaszolta… „Köszönöm jól. It is what it is….” – visszafojtottam a levegőt, és a fülzúgásomon keresztül próbáltam felfogni El szavait.
- Lou! Itt vagy? Minden rendben? Mit jelent ez?
- Én sem tudom. Nem is értem, és nem is tudom felfogni. Most leteszlek El, és üldögélek pár órát a parkban, amíg helyrejön a szívverésem. Puszi. Ötre érted megyek.
- Oké . De hívj, ha baj van, vagy csak nem tudsz magaddal mit kezdeni. És ne magyarázz bele semmit kérlek! Majd úgyis kiderül. Ne gyárts száz teóriát magadtól. Jó?
- Megpróbálom. Mintha ezt már valaki mondta volna nekem. – letettem a telefont, és elmosolyodtam. Magam sem értettem, miért.
Három után értem haza, és úgy gondoltam, szundítok egy órát, mielőtt Eleanorért megyek. Amikor felébredtem, és megnéztem a telefonom, láttam, hogy már ötször hívott.
- Hello El! Mi a baj?
- Szia Lou! Nincs semmi baj, csak az van, hogy Susan rosszul érezte magát, ezért hazaengedtem. Így viszont bent kell maradnom este 8-ig.
- Oké. Felhívom Harryt, hogy csak kilenc körül érünk oda.
- Meg ne próbáld Louis Tomlinson! Mindent elkövet, hogy rendbe hozza a kapcsolatotokat, nem teheted meg, hogy délután fél ötkor közlöd, hogy két órát késünk. Menj el szépen hétre, ahogy megbeszéltük, én pedig innen egyből odamegyek. Úgysem számít az öltözékem.
- Ne már El! Nem akarok nélküled odamenni…. –mondtam duzzogva.
- Ne már Louis! Nem lehetsz ennyire beszari. Nem lesz semmi baj. Harry nem harap.  – dehogynem!! gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan.
- Jól van. Akkor ott találkozunk, de siess, az Isten szerelmére! – nyöszörögtem a telefonba.
- Persze, hogy sietek. És hagyjatok nekem is a vacsiból. Ha Harry Styles főz, azt muszáj megkóstolnom.
- Rendben. Szia! - búcsúztam lemondóan.
- Szia Lou!
Ettől a perctől beállt a teljes gyomorideg. Továbbra sem tudtam, mit vegyek fel, és most már azt sem, hogy fogom túlélni a két órát, amíg El odaér. Mellette minden olyan egyszerű. Ő minden kínos percet azonnal feloldana, minden problémát áthidalna, és esélyünk lenne, hogy tényleg normalizáljuk a kapcsolatunkat. De nélküle annyira elveszettnek fogom érezni magam. Kettesben Harryvel, ahogy már hónapok óta nem voltunk, rémesen ciki lesz az egész szituáció. Valahogy túl kell élnem.

Végül  sima farmer, és elöl gombos, hosszú ujjú, fehér pulcsi mellett döntöttem. Egy zakót vettem rá, és háromnegyed hétkor, egy üveg roséval a hónom alatt kiléptem a lakásból.
Amikor Harry háza előtt leparkoltam, már reszketett kezem, lábam. Ültem még 5 percet a kocsiban, és próbáltam összeszedni magam. Nem lesz semmi baj. Ő hívott meg, biztosan igyekezni fog, hogy ne fulladjon botrányba az este. Lehet, hogy ő is izgul. Ha tényleg ő főz, akkor mondjuk van is miért. Végre kikecmeregtem a morrisból és elindultam felfelé.
Amikor szélesen mosolyogva ajtót nyitott, elállt a lélegzetem.
Egy teljesen rásimuló, szürke póló volt rajta, a nyakánál 4 gomb, amiket nyitva hagyott, szűk, fekete farmer, ami minden centiméterén feszült, és egy kötény a derekára kötve, amiről egy konyharuha lógott le az oldalánál. Éppen abba törölgette a kezét. Kérdőn nézett rám:
- Szia. Hol van El?
- Szia. Sajnos bent kellett maradnia hosszúzni. Csak később csatlakozik hozzánk. – nyújtottam felé a bort. Megfogta a kezemmel együtt, és magához húzott egy ölelésre.
- Sajnálom. Pedig én már farkas éhes vagyok. – közben magához szorított, és végigsimított a hátamon.
- Igazából én is. Úgy alakult, hogy reggeli óta nem is ettem. – ez akkor tudatosult bennem, amikor beléptem a lakásba, és megéreztem az isteni illatokat. Összefutott a nyál a számban. – Tényleg főztél? –kérdeztem hitetlenkedve. De ahogy besétáltam, koszos edények tömkelege állt a mosogatóban, és az egész konyha határozottan főzés nyomait mutatta. Meglepődtem.
- Igen én. Vannak dolgok, amiről lemaradtál. Elmentem egy főzőtanfolyamra, és képzeld el, imádtam. Én sem gondoltam volna, de állítólag van tehetségem a konyhaművészethez. Majd te megmondod, hogy igaz-e, ha végigetted a 4 fogásos vacsorát, amit készítettem.
- Négy fogás? – néztem rá értetlenül.
- Ahogy mondod. Kinyitom a bort, és máris hozom a levest. – szinte sokkos állapotban roskadtam le a székre. Hihetetlen, ami történik. Harry Styles egész délután sütött-főzött, hogy vendégül lásson? Őrület.
A következő egy óra olyan szórakoztatóan telt, amire végképp nem számítottam. Isteni volt az étel, Harry tényleg nagyon tehetséges szakács.
Közben először kicsit akadozva, de a végére már egészen fesztelenül beszélgettünk, kínosan kerülve a kettőnkről szóló részeket.
Kezdtem elengedni magam, ellazultak az izmaim. Harry kitöltötte a bor maradékát, amit szépen eliszogattunk a bőséges vacsora alatt. A szemei egyre jobban csillogtak, látszott, hogy nincs hozzászokva az alkoholhoz. Még csak 18 éves múlt. Olyan szép, és olyan fiatal. Megengedtem magamnak, hogy elidőzzön rajta a tekintetem. Épp leszedte az asztalt, és a konyhába hordta az edényeket. Ahogy előrehajolt, a pólója kivágásában láttam a mellkasa egy részét. Csak a kiskereszt lógott a nyakában, amit mindig viselni szokott. Melegség öntött el, ahogy lejjebb siklott a tekintetem. A széles öv fölött betűrte a felsőjét, így az egész csípője látszott, ahogy a szűk nadrág ráfeszült, mintha a második bőre lenne. Kirajzolódott minden, aminek látványától kimelegedhet az ember. Ahogy lehajolt, és a haja az arcába hullott, megcsapott az illata. Egy pillanatra még a szememet is behunytam, annyi emléket idézett fel bennem. Amikor kinyitottam, Harry nézett rám. Megtámaszkodott az asztalon, és engem vizsgált, de olyan áthatóan, hogy zavarba jöttem egy pillanat alatt. Mintha a gondolatimban olvasott volna.  Fürkészte az arcom, rágta a szája szélét, és az egyik kezével széttúrta a haját. Aztán megadóan sóhajtott egyet, lerakta a tányérokat a kezéből, és leroskadt a mellettem lévő székre.
- Eddig bírtam Lou!
- Mit? Miről beszélsz? – kérdeztem, és a pánik ismét kezdett eluralkodni rajtam.
- A színlelést, a mellébeszélést. El kell, hogy mondjam, mi hogyan történt akkor, és szeretnék megmutatni neked valamit.
- Nem tudom Harry. Úgy érzem, nem vagyok felkészülve erre.
- Hidd el, megértem! De egyszerűen muszáj. Kérlek Lou! Tudnod kell dolgokat. Reméltem, hogy soha nem kerül erre sor, de nem fogom elvinni a balhét mások helyett. Annál sokkal, de sokkal többet jelentesz nekem. – na, itt vesztettem el a fonalat. Miről beszél? És egyáltalán….mit akar mutatni? A kíváncsiságom felülkerekedett a félelmeimen, és eszembe jutott, amit anyu mondott, amikor otthon voltunk. Egyszer választ kell kapnom a kérdéseimre, akkor is ha fáj, különben nem tudok továbblépni. Lehet, hogy itt a vissza nem térő alkalom.
- Rendben. Hallgatlak!