CVIII. Fejezet

Sziasztok!

Nos... valamit meg kell, hogy beszéljünk. (Ne parázzatok, nem akarok megint szemrehányást tenni!! :D) De itt van ez a Zaynes történet... hetek óta agyalok rajta, de itt nincs jó megoldás. Nem hagyhatom ki a sztoriból, mert ez egy olyan mély érzelmi krízis, és annyi minden épül rá, ami Larryt is érinti, hogy kikerülhetetlen. Viszont legalább annyira sarkalatos, mint az, hogy Who Tops, mert mindenki mást gondol ezzel kapcsolatban, és ilyen, vagy olyan formában indulatokat vált ki belőle. Senkinek nem akarom lenyomni a torkán az én elképzelésemet, és azt sem szeretném, ha ezért hagynátok el tömegesen. Ezért azt találtam ki, hogy innentől Zayn kilépéséig, minden részben jelölni fogom azokat a bekezdéseket, ahol ő a téma, egy ***Zayn*** felirattal, így azok, akiknek nem bírja az idegrendszere, a gyomra, nyugodtan áttekerhetik, és olvassák a többit.
Jó így??????????????????????????

Puszi, és köszönöm a RENGETEG, csodálatos kommentet.
Az új feliratkozókat szeretettel köszöntöm, remélem rászolgálok a bizalomra, és ha van kedvük megírják, hogy tetszik nekik a történet...

Puszi, és szép hetet! Csak négy nap!! Kitartás<3
Becca

***Ez a fejezet TELJESEN ZAYNMENTES!!***

– Nem tudom, Hazz, tényleg. A mobilját én hekkeltem meg, hogy ne legyen bemérhető. Mióta nincs meg?
– Több, mint egy órája! – Már majdnem sírtam.
– Harry! Egy órája? – kérdezett vissza, és volt valami furcsa a hangjában.
– Lehet, hogy már másfél – mondtam elgyötörten.
– Hazz, az ég áldjon meg! Azt hittem, tegnap óta, vagy valami. Lehet, hogy bement valahová, és a kocsiban kiesett a telefonja, vagy beszélget valakivel. Olyan zaklatottan hívtál, hogy azt hittem valami nagy baj van. Ez London. Ha történt volna vele valami, már azzal lenne tele a net. Nyugi van. Nemsoká előkerül.
Miközben beszéltünk, megrezzent a készülék.
– Várj Pete, SMS-t kaptam. Lehet, hogy ő írt.
– Oké, nézd meg, várok – válaszolta, és a hangja olyan nyugodt volt, hogy én is kezdtem lehiggadni. Mikor megláttam, hogy Loutól jött üzenet, a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a mellkasomból. Az ujjaim reszkettek, mire végre el tudtam olvasni.

„Édesem! Kicsit később érek haza, ne haragudj. Semmi baj, csak eszembe jutott valami, amit még el akarok inézni. Kettő körül jövök! <3 Kicsi”

Összehúzott szemöldökkel méregettem az üzenetet, és a pánik kezdett átmenni dühbe.
Nem is írt volna, ha nem látja, hogy kerestem, sőt biztos rájött, hogy lebukott, mert El is hívta, és azóta már Pete is biztosan. Éreztem, ahogy elvörösödik a fejem, és az elfojtott emlékek lassan előtörnek.
– Megvan, Pete. Köszönöm, és ne haragudj! – Hallottam, ahogy a vonal túlsó végén nagyot sóhajt a biztonsági főnök, majd kedvesen szól bele: – Rendben, Harry. Örülök, hogy semmi baj. Majd beszélünk, szia! – Hihetetlen türelme van, annyi szent.
 Ismét Louis körül forogtak a gondolataim. Féltékenység mardosta a lelkemet. Rick emléke kísértett, és hiába mondogattam magamnak, hogy két hete békültünk ki, Louis szeret, eljegyzett, és csak engem akar, a zöldszemű szörny ott ólálkodott eddig is, és csak arra várt, hogy előbújhasson a rejtekéből. Visszakanyarodtam a ház elé, ahonnan sebtében indultam tíz perccel korábban, és nehézkesen kikászálódtam az autóból. Mikor az ajtót nyitottam, éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, és egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon. A tehetetlenség jele – dörzsöltem el az árulót, majd úgy vonszoltam be magam, mintha ólomsúlyokat kötöttek volna a lábaimra. Pontosan ettől tartottam, mikor Louis arra kért, kezdjük újra. Attól rettegtem, hogy már nem tudok bízni benne. És igazam volt. Most is ezerféle teóriát gyártottam pillanatok alatt, hogy hová lett, miért hazudott, és egyáltalán mi történik éppen. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Rutinból ismét begyújtottam a gázt a leves alatt, de a húst betettem a hűtőbe, mert attól is elment a kedvem, hogy ebédet készítsek. Leheveredtem a kanapéra, és az arcomra szorítottam a tenyeremet. Ez nem történhet meg! Pláne nem most… De aztán beláttam, hogy ez bármikor megtörténhet. És eszembe jutottak Zayn szavai: „Ezek a kis kalandok semmit nem jelentenek!”. A gombóc akkorára nőtt a torkomban, hogy már levegőt is alig kaptam.

Eltelt vagy három óra, amíg egyik fotelből a másik székre ültem, hogy öt perc után felpattanjak, ismét kinézzek az utcára, hátha meglátom befordulni a sarkon, majd néhány percnyi meresztett szemmel elkövetett, pislogás nélküli bámulás után ismét egy nagy sóhajjal fordítsak hátat az ablaknak, és rójam a köröket a lakásban, míg le nem rogyok valahova. Majdnem fél három volt, mikor a lift csilingelt az emeleten, és hallottam, hogy Lou a kulccsal zörög a zárban.
Nem bírtam megállni, felpattantam, és a mellkasom előtt összefont karokkal, lábamat rázva vártam, hogy belépjen. Mikor kinyílt végre az ajtó, és ő mosolyogva nézett körül, majd engem meglátva ellágyult tekintettel indult felém, úgy éreztem összeroppanok. Az arcán lelkiismeret-furdalás, és megkönnyebbülés keveréke vegyült, én pedig újabb bizonyítékot találtam a teóriámra.
– Hol voltál? – kérdeztem olyan halkan, és élesen, hogy Lou egy lépésre tőlem megtorpant, és csak akkor nézte meg jobban az arckifejezésemet. A szemei elkerekedtek a meglepetéstől, és láttam, hogy zavarba jön.
– Írtam SMS-t, hogy kések. Nem kaptad meg?
– De megkaptam. Addigra már téged kerestelek magamból kifordulva, Pete-tel együtt.
– De miért?
– Mert azt hazudtad, hogy Elhez mész, de ő itthon keresett, mert nem vetted fel a mobilodat. Máskor jobban készítsd elő az alibidet! – sziszegtem neki, és éreztem, hogy már az egész testem remeg. Szorosabbra húztam a karjaimat, hátha attól, hogy átölelem magam, erősebb is leszek. Nem először éreztem életemben, hogy összedől körülöttem a világ, de most valahogy jobban fájt, mint eddig bármikor. Hazugság, hogy mindenhez hozzászokik az ember. Ezek a dolgok egyre jobban és jobban fájnak.
– Édesem! – lehelte Lou, és felém mozdult, de én hátraléptem. Egy hajszál választott el attól, hogy kiboruljak. Az, hogy nem kezd kapásból ellenkezni, sem mentegetőzni, csak még jobban megerősítette a legrosszabb félelmemet.
– Ne! – nyögtem ki nagy nehezen, mire ismét megtorpant, és látszott, hogy rajta is kezd kiütközni a félelem. Szorul a hurok! – gondoltam magamban, de nem éreztem elégtételt, ahogy azt sem tudtam eldönteni, hogy kinek a nyaka körül szorul a bizonyos hurok…
– Hazz, ne csináld… én csak…
– Te csak mi??? Azt kérdeztem, hogy hol voltál! – A hangom fojtott volt, és vészjósló.
– Egy régi barátomnál… – adott kitérő választ, és nem nézett a szemembe. Odakaptam, megszorítottam az állát, és kényszerítettem, hogy felemelje a fejét.
– Kinél? – Kínlódott, és látszott, hogy pörög az agya, de már nem engedtem el a koncot. – Lou! Utoljára, kérdezem, hol voltál és kivel? – Elengedtem, mert az, hogy hozzá érek, az én erőmet fogyasztotta villámgyorsan. Louis felpillantott, aztán mikor hátraléptem, hogy kikerüljek a bűvköréből, akkorát sóhajtott, hogy a kezeimen éreztem, még onnan is, ahol álltam.
– Jimnél voltam a Sohoban, bassza meg! – Az arca lemondó volt, és kicsit dühös. Lekapta a kapucnis kardigánját, és akkor láttam meg a fóliát az alkarján. Nem értettem, és igyekeztem rájönni, ki az a Jim, mikor Louis felemelte a kezét, és kifordította. Lenéztem, és megláttam az áttetsző nejlon alatt a gyönyörű tőrt, ami a könyökhajlatától indult, és a fél alkarját átszelte. Még vöröslött körülötte a bőr, de látszott, milyen igényes munka, és beugrott a kép, a tőrrel átszúrt rózsáról, amit együtt nézegettünk anno, mikor a rajongók teleszórták vele a Twittert. A szívem megremegett, és önkéntelenül a karomhoz kaptam, hogy megfogjam a tetoválás párját, ami az én karomat díszíti.
– Ezt azért? – kérdeztem, nyomatékot adva a második szónak.
– Igen. Azt akartam, hogy legyen egy friss, egy mindenki számára jelzésértékű tetoválásunk, amiből kiderül, hogy mi még mindig összetartozunk.
Jöttek a kibaszott könnyek, hogyne jöttek volna, és most sem tudtam útjukat állni. – Kicsi! – suttogtam, és hagytam, hogy lecseppenjenek az államról.
– Hazz, szerelmem! – lépett hozzám végre, és átölelte a derekamat. A fejemet a nyakába fúrtam, és rázott a zokogás. A felgyülemlett indulatok, a hihetetlen feszültség, és a ki nem mondott félelmek egyszerre gyűrtek le, és én képtelen voltam uralkodni magamon. Louis csak ölelt, simogatott, a hajamat puszilgatta, és finoman a kanapé felé terelt. Mikor odaértünk, lefektetett a puha párnákra, de úgy, hogy nem kellett elválnom tőle, és szorosan magához ölelt.
– Olyan buta vagy! Mi jutott eszedbe?! És egyáltalán, mi ez az egész? – kérdezte csendesen, de a hangja inkább enyhén számonkérő volt, mint dühös.
– Én nem tudom… Elmentél, aztán El hívott, és én összezavarodtam… először megijedtem, hogy bajod esett, aztán azt hittem… – itt elakadtam, és visszatért a gombóc a torkomba.
– Mit?
– Hogy…
– Harry! – Most ő nyúlt az állam alá, és felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Hüvelykujjal törölte le a könnyeket, amiket elért, aztán közelebb hajolt, és mélyen a szemembe nézett. – Komolyan azt hitted, hogy megcsallak? Hogy találkozom valakivel sutyiban? Ugye most csak viccelsz? – Nem tudtam válaszolni, csak megráztam a fejem, hogy jelezzem, nem vicc volt.
– De miért? Sosem tettem ilyet, és soha nem is fogok… ráadásul most békültünk ki, és a legnagyobb boldogság az életemben, hogy visszakaptalak… Miért hittél bármi ilyesmit?
– Nem tudom, Lou… Rick, meg minden… – sikerült akkor is lesütni a szemem, ha erősen fogta az államat.
– Hazz! Rickkel sem csaltalak meg! Hónapok óta külön voltunk, mikor vele megismerkedtem.–
Tudtam, hogy igaza van, de ettől nem fájt kevésbé. – Soha nem kezdtem mással, amíg együtt voltunk – mondta határozottan, de még hozzátette: – És nem is fogok! Szeretlek! Hogy bizonyítsam be neked?
Az agyamban újabb vészcsengő nyekergett kitartóan: „El fogod veszteni a féltékenykedésed miatt. Ki bír elviselni egy ilyen idiótát?”. Louis hozzám hajolt, a homlokomat puszilta, aztán a halántékomat, az arcomat, az orromat, az államat, és csak végül a számat.
– Szeretlek. Tudom mit érzel. Nem felejtettem el, mikor én gondoltam ilyeneket. De nem kell más, csak te. Ne kételkedj benne. Sze-ret-lek! – mondta tagoltan, a szünetekben apró csókokkal pecsételve meg, amit hallok. – Érted?
Kinyitottam a szemem, és a türkizkék íriszeken láttam a sárga csillagokat, amiktől annyira különlegesek. – Igen. Igyekszem – válaszoltam halkan.
– Ajánlom is! – mosolyodott el, és ismét megcsókolt.
– De, kicsi! – tört fel belőlem. – Többé ne csinál ilyet kérlek!
– Csak meg akartalak lepni – sóhajtott fel, én pedig belefúrtam az arcom a pólójába.
– Rozogák az idegeim – közöltem elgyötörten.
– Igen, tudom. Én is feszült vagyok. De minden rendben lesz.
– Remélem.
Magához szorított, és tartott sokáig, míg el nem zsibbadt a karja. Akkor is csak annyira húzódott el, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen. Alfons ugrott fel a mellkasára, amitől hatalmasat nyögött.
– Azért most nem vagy az a puhatalp, aki voltál – mondta neki Louis. – Mintha egy csatornafedelet ejtettek volna a hasamra. – Felkuncogtam, és odafordítottam az arcom a cirmos felé, aki elég szúrós szemmel méregetett, hogy mit keres a fejem az ő helyén, de aztán kelletlenül körbefordult, míg végül lefeküdt Louisra. Hosszú farkával azért csapkodott, hogy jelezze, nem teljesen elégedett.
– Törődj bele, te zsarnok. Vagy osztozunk Louison, vagy ráhajtok a girhes kandúrra a másodikról!
Louison volt a sor, hogy felnevessen.
– Azért ahhoz nekem is lesz pár keresetlen szavam.
– Te csak hallgass. Így is bigámiában élsz – mutattam a macskára és magamra, jelezve, hogy kétfelé is elkötelezte magát.
– Igazad van. Kussolok – bólintott, és egyik kezével a hajalma túrt, míg a másikkal a hatalmas pocakot cirógatta, amitől Alfi úgy nézett ki, mintha felfújták volna.
Így élvezkedtünk, mikor égett szag kúszott be az orromba.
– Bassza meg! A leves! – pattantam fel hirtelen, de már felesleges volt sietni, mert az ebéd – lábossal együtt – a kukában landolt, mi pedig rendeltünk egy pizzát.

Mikor két nappal később levette a fóliát, és végre megcsodálhattam a remekművet, egymás mellé fektettük a karunkat, és elégedetten szemléltük az újabb összeillő tetkópárt.
– Szuper lett! – mondtam, ahogy közelebbről is szemügyrevettem.
– Nekem is tetszik. Akkor ma le is leplezhetem? – kérdezte Lou, és a hangjából izgalom csendült ki.
– Persze! Bármikor. Végre megint lesz mit ünnepelniük a Larryseknek.
– Szerinted rájönnek? – kérdezett vissza elgondolkodva. – Lehet, hogy valamelyik fantomprofilról kiposztolom azt a képet. Le van mentve nekem.
Elcsodálkoztam, és felhúzott szemöldökkel néztem rá.
– Te? Kiposztolod egy álprofilról? Most viccelsz?
– Nem. Komolyan mondtam – bólintott, nekem pedig leesett az állam. Azelőtt soha nem csinált volna ilyesmit.
– Szerintem adjunk nekik egy esélyt! Ha két nap alatt nem lesz belőle trend, és nem fogják százezrek kiplakátolni a közös tetkóinkat, még akkor is ráérsz beleavatkozni – kacsintottam rá, mire szélesen elvigyorodott.
Másnapra persze zugig volt a net az újabb „matching tattoo”-val, amit immár megdönthetetlen bizonyítékként emlegettek, és világszerte örömünnepet tartottak egész hétvégén.

CVII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, bár az előző nem aratott osztatlan sikert:(
Remélem, akiknek nagyon nem tetszett, túl tudnak lépni rajta. Ha az erotikus tartalommal volt a baj, akkor sajnos nem tudok segíteni, mert az ezután is lesz, és nem is akarok változtatni ezen. Ha más nem tetszett, akkor nagyon örültem volna, ha megírjátok egy kommentben, hogy ez a rész miért volt szerintetek gyengébb, mint a többi ... Ha valaki lapozzunk!-ot nyom, tegye már meg, hogy ki is fejti, miért nem tetszett neki a rész. Bírom a kritikát, sőt, az segítene, hogy fejlődjek, változtassak,,, úgyhogy csak bátran, mert nem harapok!! :))

Kellemes hosszúhétvégét.... ha minden jól megy, és tudok jól haladni a sztorikkal, akkor hozok részt, hogy ne unatkozzatok,,,de meg nem ígérhetem.

xxxBecca

– Micsoda? Mi az, hogy bepipult? De miért? – kérdeztem Liamet, aki magából kikelve üvöltözött a telefonba.
– Azt mondta, elege van az egészből, ő nem rabszolgának szerződött, és egyébként is azt csinál, amit akar.
– De hogy történt az egész?
– Tegnap este elmentek a haverjaival valami klubba. Beszívtak, szerintem be is vettek valamit, és rájuk ragadt egy csapat gruppie. Valami szőke kiscsaj rámászott Zaynre, az meg eléggé be volt állva ahhoz, hogy ne nagyon ellenkezzen. Nem tudom, pontosan mi történt, csak azt, hogy a másik lány csinált pár képet a telefonjával, ahogy smárolnak.
– Bassza meg! – Éreztem, hogy a feszültség felkúszik a torkomig. – És?
– És Zayn most ki van akadva, hogy leszarja az egészet, közben Higgs azzal fenyegeti, hogy kivágja, mint a macskát szarni, mert állandóan baj van vele. Azt is mondta, hogy elég neki a gerlepár, de ti legalább betartjátok a játékszabályokat, egy drogos faszfejjel viszont nem tud mihez kezdeni.
– Idáig fajult a dolog?
– Nem voltam ott, ezt is csak Pete mesélte, mert állítólag hallotta az egészet a folyosóról.
– Oké, Payno, nyugodj meg. Indulunk haza. Délutánra ott vagyunk, és megbeszélünk mindent. Gyertek át, mind a hárman.
– Nem fog menni, Hazz, Zayn senkivel nem áll szóba, még velünk sem. Elviharzott, bár szerintem még most se tiszta teljesen.
– Megpróbálok beszélni vele, vagyis inkább felhívatom Lou-val. Neki csak felveszi!?
– Oké, tegyetek egy próbát, és jelezz vissza, hogy sikerült-e!
– Persze.
– Sziasztok.
– Szia.
Miután letettem a telefont, még vettem pár mély lélegzetet, mielőtt besétáltam a házba, ahol a többiek nevetgélve néztek valami fimet. Louis felpillantott, és azonnal látta az arcomon, hogy valami nem stimmel. Felpattant, és Jeff hosszú lábain átlépve elém sietett.
– Mi a baj? – kérdezte, és két kézzel nyúlt a derekam után.
– Zayn… – csak ennyit mondtam, de Lou máris megfeszült, és látszott, hogy ezerrel pörög az agya.
– Mekkora a cirkusz?
– Elég nagy… – válaszoltam. – Azt hiszem, haza kellene mennünk!
 Bólintott, és a szobánk felé fordult, további kérdések nélkül. Csalódottan követtem, és pillanatok alatt behánytuk a cuccainkat a bőröndbe, miközben Pete-et hívtam, hogy küldjék értünk a gépet, de azonnal.

– De miért, Zayn? Mire jó ez? Muszáj állandóan a bajt keresned? – kérdezte Louis, kissé emelt hangon.
– Te nem tehetsz nekem szemrehányást, Tomlinson! – vágott vissza a kissé zilált kinézetű szépfiú. A haja már a szemébe lóg, de most egy hajráffal fogta fel, az arcát sötét borosta fedte, de a szemei körül olyan karikák voltak, hogy egész ijesztően festett.
Louis megfeszült, mert csak akkor hívjuk egymást a vezetéknevén, ha elmérgesednek a vitáink. Odaléptem, és megfogtam a csukóját, mire egy nagy sóhajjal nekem dőlt, és nyugodtabb hangon folytatta: – Nem szemrehányást teszek. Megértem, hogy mi a bajod… csak azt akartam mondani, hogy kicsit sok mostanában a pia, meg a fű. Nem kellene minden héten összeakaszkodnod a seggfejekkel.
– Nekem ez így jó. Unom már, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy éljem az életem.
– Zayn! – próbált becsatlakozni Liam.
– Apuci?! – fordult felé bicskanyitogató megnyilvánulással a megszólított.
– Mi csak segíteni akarunk – tette szét a kezeit Payno.
– Mindenki csak segíteni akar! – utánozta Zayn, és teljesen kikelt magából. – Miért nem hagytok már békén? Felnőtt ember vagyok, és el tudom dönteni, hogy mit akarok. Louis és Harry mellett mindig kiálltatok. Mellettem miért nem?
– De hisz melletted is kiállunk, bazmeg! – kapta fel a vizet ismét Louis, és éreztem, most már hiába próbálnám csitítani. – Szerinted miért jöttünk haza? Szerinted miért vagyunk most itt?
– Hogy ti is baszogassatok – válaszolta egyszerűen Zayn. – Azt hiszitek, ha ti is fejmosást tartotok, majd meghúzom magam, és kussolok. Húzom szépen az igát, és befogom a pofám, mint eddig.
– Zayn, ne csinálj úgy, mintha egy kőbányában lennél rabszolga – szólalt meg halkan Niall. – Azért azt ne felejtsük el, hogy húszévesen milliomosok vagyunk, és az egész világ a lábaink előtt hever.
– Leszarom! – vágta rá kapásból a másik. – Én már nem akarom ezt!
– Sajnos, a körhintából menet közben nem lehet kiszállni – állapította meg szárazon Liam, és megcsóválta a fejét.
– Az nem is érdekel, hogy velünk mi lesz? – kérdeztem halkan, hátha az érzelmi oldal még hatással van rá.
– Nem fogok lelkifurdalást érezni azért, mert a szabadidőmben kicsit bulizok. Ezzel nektek nem okozok kárt! – nézett rám véreres szemekkel Zayn.
– Dehogynem. Állandó feszültség az életünk anélkül is, hogy attól kelljen rettegnünk, mit csináltál előző este.
– Ha ráérek, majd sajnállak, oké? Addig csak nyálazzatok Lou-val, ahogy eddig is. Attól kisimulnak az idegeid.
Amit, és ahogy mondott, az nagyon mélyen érintett. Mi nem voltunk túl jóban az elmúlt évben, de azért én mindig éreztem a lelki közösséget, és ugyanúgy tűzbe tettem volna a kezem érte is, mint Liamért, vagy Niallért. Nagy sóhajjal, tehetetlenül dőltem hátra, mert éreztem, itt már nincsenek szavak, amik segítenének.
– Oké, cimbi. Azt teszel, amit akarsz, csak próbáld mindezt diszkréten.
– Próbálom. Nem tehetek róla, hogy a ribancok mind közhírré akarják tenni, ha sikerül becserkészniük.
– És Perrie? – kérdezte hirtelen Louis.
Zayn szeme elfeketedett, a pupillája kitágult.
– Azt majd én lerendezem – hárította el a válaszadást.
– Nem tudod örökké az orránál fogva vezetni… – mondta halkan Liam.
– Nem vezetem az orránál fogva. Szeretem. Ezek a kis kalandok semmit nem jelentenek!
– Egy nő ezt soha nem fogja megérteni – csóválta a fejét Niall.
– Te már csak tudod. Annyi kapcsolatod volt, hogy értesz a nőkhöz… Vagy talán a saját nevedben beszélsz? – Éreztem, hogy a feszültség a tetőfokára hág.
– Ne vesd el a sulykot, Zayn! – mondtam halkan.
– Ne kössetek belém! – szólt vissza, és úgy nézett rám, mintha gyűlölne.
– Fejezzük ezt be! – állt fel Liam. – Ennek így semmi értelme. Aludd ki magad, Zayn, és holnap, tiszta fejjel, indulatok nélkül beszéljük meg a dolgot.
– Nincs mit megbeszélni, Payno – vágott közbe Zayn. – Ez az én életem. Próbálom úgy csinálni a dolgokat, hogy ne legyen belőle botrány, de tudnotok kell, hogy szarok az egészre.
És ez volt a végszó, ahol mindannyian éreztük, hogy innen nincs tovább. Nem tudsz hatni valakire, aki fejben már eldöntötte, hogy mit akar… és főleg, hogy mit nem.

Késő este értünk a hetek óta üresen álló lakásba, és a hosszú repüléstől fáradtan, a feszültségtől elcsendesedve léptünk be az ajtón. Alfons rohant elénk, és olyan veszett nyávogással fogadott, mintha gyorsan akarná elmesélni az elmúlt időszak eseményeit.
Mrs. Codrick már kora este írt egy üzenetet, hogy hazahozta a macskát, de teljesen elfeledkeztem róla. Úgy megörültem a szőrös rosszcsontnak, hogy azonnal felkaptam, és magam is meglepődtem, milyen dundi lett.
– A hasára vigyázz! – figyelmeztetett Louis, én pedig azonnal változtattam a fogáson, és gyorsan a kanapéhoz siettem, hogy kényelmesen elhelyezkedhessünk.
– Tyűha, Alfi, ez igen.  Hallottam már, hogy a terhesek kettő helyett esznek, de úgy látom, te úgy döntöttél, hogy hat helyett eszel. – Finoman simogattam a puha bundát, de Alfons, tőle szokatlan módon az oldalára feküdt, és elém tárta fehér pocakját. – Jesszus! Ilyesztően néz ki! – panaszkodtam, mire Louis feje jelent meg mellettem, aki a konyhából sietett be, hogy megnézze az ijedtség forrását.
– Jajj, Hazz! – puszilt bele a nyakamba. – Bármelyik percben megszülhet, és egy rakat kiscica van a hasában. Nem néz ki ijesztően, és nem is dagadt! Igaz, szépségem? – hajolt le a macskához, aki azonnal felemelte a fejét, és az arcához dörgölőzött. – Ugyanolyan karcsú, és csinos leszel, mint előtte! – ígérte neki a világ leghelyesebb pasija, én pedig elvigyorodtam.
– Nem hiszem, hogy a sánta, félszemű, büdös kandúr, akibe Alfi szerelmes, annyira válogatós lenne.
– Tudod, lehet, hogy az ő génállománya a legjobb. Állítólag a nők ez alapján választanak.
– Akkor elég nagy szarban vannak, mert a világ legjobb génállománya jelen pillanatban az én vőlegényemé. – Louis rám pillantott, aztán szélesen elvigyorodott, és annyira cukin csücsörített, hogy majd’ megzabáltam. Alfons felállt, megpróbált a szokott módon nyújtózkodni, de a hasa lehúzta, úgyhogy majdnem elborult. Egyszerre kaptunk oda Lou-val, nehogy leesen az ölemből. Felváltva simogattuk, és masszíroztuk, őfelsége pedig elégedetten dorombolt, és a combomba mélyesztette a karmait.
– Maradjunk itthon a héten, ha már lőttek a nyaralásnak – mondta Louis, én pedig egyből rábólintottam. Jó lesz a kis régi lakásban eltölteni pár nyugis napot, mielőtt visszatérünk a hajtásba. – Csak filmezzünk, főzzünk, és szeretkezzünk… – sorolta, én pedig tökéletesen elégedett voltam a terveivel. Bólintottam, aztán felnéztem, mert a tekintete égette az arcomat. Közelről nézett, kék íriszei pásztázták az arcomat. Végül a szemembe fúrta a pillantását. – Ugye tudod, hogy bármi is történik, minket nem választhat szét?!
– Igen, tudom. Vagyis remélem.
– Hinned kell benne!
– Én benned hiszek – válaszoltam, és mikor elmosolyodott, aztán a számra hajolt, úgy éreztem, elégedett a válasszal.

Másnap reggel, miután meghozták a rendelt cuccokat a hiperből, Louis azt mondta, átmenne Elhez egy kicsit, ha engem nem zavar. Mondtam, hogy menjen csak nyugodtan, addig főzök valamit.
Alfi a pulton feküdt, a neki odakészített puha párnán, és minden mozdulatomat követte a tekintetével, mintha nem bízna abban, hogy jól csinálom a dolgomat.
– Most be fogsz szólni, hogy kevesebb sót tegyek a levesbe? – kérdeztem tőle, aztán odahajoltam, hogy a mancsával lekeverhessen egy fülest, ahogy szokott. Isteni szerencse, hogy ilyenkor nem engedi ki a karmait – futott át az agyamon, aztán belepusziltam a selymes szőrbe, mikor megcsörrent a telefonom.
A kijelzőn El arca mosolygott, én pedig azt hittem, Louis itthon hagyta a mobilját, azért a másikról hív.
– Hallo! – szóltam bele szándékosan elmélyített hangon, de Eleanor kedves hangja válaszolt:
– Szia, Hazz! Bocs a zavarásért, de most hallottam Nialltől, hogy itthon vagytok. Louis-val szeretnék beszélni. – A gyomrom görcsbe ugrott.
– Nem nálad van? – kérdeztem azonnal, és az órámra néztem. Egy órája elment, úgyhogy már gyalog is odaért volna, nemhogy kocsival.
– Őőő…nem… – habozott Eleanor a válasszal, amitől csak még idegesebb lettem. – És a telefonját sem veszi fel – vallotta be egy nagy sóhajjal. A torkomban dobogott a szívem, a mellkasom majd széthasadt.
– Egy órája ment el, azzal a felkiáltással, hogy veled tölti a délelőttöt.
– Nem is beszéltem vele – mondta döbbenten Eleanor, nekem pedig milliónyi gondolat cikázott a fejemben, de egyik sem volt megnyugtató.
– Próbálom hívni! – mondtam gyorsan, és bontottam a vonalat.
Öt csengés után bekapcsolt a hangposta, amin hagytam egy hisztérikus üzenetet, hogy azonnal hívjon fel, majd a kulcsomért kaptam, és kirohantam az ajtón, útközben Pete-et tárcsázva.


.

CVI. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon szép hétvégét mindenkinek!
Hoztam az új részt, elnézést a késésért, de nagyon húzós hetem volt. Remélem azért még elolvassátok<3

A héten több leiratkozónk volt, mint máskor egy hónapban, reméljük, ez a tendencia nem folytatódik... vagy elmentek a lányok Naughty rajongónak, vagy most döbbentek rá, hogy Larry nem létezik, mikor tegnap a kidobóson Harry egy női sortban jelent meg, és a Corden interjú tulajdonképpen egy CO :))

Vigyázzatok magatokra <3

Az este csendesen telt. Kártyáztunk, és beszélgettünk. Persze ment az ugratás, mert képtelen voltam odafigyelni a játékra, és állandóan vesztettem. Mikor már elegem volt a beszólásokból, csak odaböktem nagyapám kedvenc mondását: – Akinek nincs szerencséje a játékban, az szerencsés a szerelemben – és belepusziltam Louis nyakába.
– Oké, basszus. Már vattacukrot köhögök fel! – jegyezte meg Jeff, de azért volt egy kis irigység a hangjában.
– Én imádom nézni, hogy ilyen kis cukik! – jelentette ki Chess, és az asztalon átnyúlva beleborzolt a hajamba, aztán egy nagy cuppanóst nyomott a homlokomra.
– Már a neten is csak Princess Harrynek hívnak, ugye tudod? – kérdezte Glenne.
– Mert a Prince Harry már foglalt – nyögte be Lou, amitől mindenkiből kipukkadt a röhögés.
Az oldalához bújtam, a vállgödrébe fektettem az arcom, ő pedig a karom alatt átnyúlva a combomra könyökölt, és átfogta a térdemet. – Amúgy Hazz nem is lányos – tette még hozzá fejcsóválva.
– Áááá, dehogy … – mondta álságosan Jeff. – A csizmácskái, a női sortok, a rózsaszín, kigombolt ingek, a millió gyűrű, a vállig érő haj, a szűkített kabátok, és a sálak… kifejezetten maszkulin az egész pasi.
– Oké. Le lehet szállni róla! Nekem tetszik – közölte Lou, és úgy nézett Jeffre, mint aki egyből megnyúzza, és nyárson meg is süti, még mielőtt megvédhettem volna magam. Amúgy nem is akartam…
A partit Chess nyerte, hatalmas fölénnyel, ismételten bebizonyítva, hogy a nők képesek több dologra koncentrálni egyszerre. A díj az utolsó szelet pisztáciás süti volt, és hiába könyörögtem neki, hogy adjon egy falatot, ő csak lenéző pillantással, az utolsó szemig belapátolta. Sírni tudtam volna. Imádom a pisztáciát.
– Holnap sütök másikat – nyugtatott Glenne, majd lebiggyedő számat látva hozzátette: – kettőt!
Lou felnevetett, a fülem mögé simította a hajamat, és az arcomat puszilgatta, mint egy gyereknek, akit vigasztal a mamája, mert nem ehet több csokit.
– Gyere, sétáljunk le a partra. Kitalálok valamit, amivel kárpótollak – suttogta a fülembe, mire úgy egyenesedtem ki, mint aki karót nyelt. Kérdőn néztem rá, de ő csak beharapott ajakkal bólintott, és kacsintott egyet. Kihagyott a szívem. Feltűnésmentesen igyekeztem besettenkedni a szobánkba, és magamhoz venni egy pokrócot (utálom, ha a testnyílásaimba homok kerül) meg néhány gumit, de mire kiértem, és Louis is feltápászkodott, már mindenki minket nézett. Megtorpantam, és félve pillantottam körül a kínos csendben. Először Glenne nevetett fel, majd Jeff és Chess is csatlakoztak hozzá. A könnyeiket törölgették, míg mi egyik lábunkról a másikra álltunk a terasz szélén. Chelsea szedte össze magát először.
– Menjetek csak. És bocs! Nem rajtatok röhögünk, de ha láttátok volna a fejeteket, mióta kieszeltétek, hogy leosontok a partra, ti se bírtátok volna megállni. Szép estét!... Menjetek már!!! – kiabált ránk, mert még mindig földbe gyökerezett lábakkal álltunk. Éreztem, ahogy Lou összefűzi az ujjainkat, és elkezd húzni a lépcső felé. Elmosolyodtam, puszit dobtam Chess felé, és hagytam, hogy a pasim maga után vonszoljon, vállamon a pokróccal.

Mikor leértünk a fövenyre, csodálkozva állapítottuk meg, mennyivel közelebb araszolt a tenger, amíg nem figyeltük. Lou átkarolta a derekamat, én a vállát, és lassú léptekkel sétáltunk, bár nem volt tervünk, hogy merre induljunk. Igazából nem is kellett terv, hisz ezen a partszakaszon rajtunk kívül senki nem járt. A sziget egy kis csücskében állt a magányos házikó, és ameddig a szem ellát, nem látszott más nyoma emberi jelenlétnek. Chess egész szezonra kibérelte, és én is voltam már itt pár napot, még a nyár elején, hogy kicsit összeszedjem magam. Akkor csak kettesben voltunk, és jól esett, hogy nem sajnált, nem is kérdezett, csak hagyta, hogy regenerálódjak és gondolkozzak. Ez David után volt, mikor tényleg az összeroppanás szélén álltam, mert nem csak a Lou elvesztése miatt érzett fájdalom kínozott, hanem már a lelkiismeret-furdalás is. Remek kómbó.
Akkor bebarangoltam az egész környéket, de nem találkoztam senkivel. Reméltem, ez most is így lesz. Izgatott a gondolat, hogy nyílt terepen szeretkezzek Louval, ahol bárki megláthat bennünket, de azt azért mégsem szerettem volna, ha megtörténik.
Épp azon morfondíroztam, hogy meddig kell még gyalogolni, mielőtt végre nekieshetek, mikor Louis megszorította a derekam, és balra kormányozott. Fellépdeltünk a hosszúra nőtt fűcsomók között a rézsűn, majd a víz által kimosott lépcsőzetes kapaszkodón is, végül a puha zuzmóval, és selymes fűvel benőtt részhez érve összesimultunk egy percre. Louis felnézett rám, és bár sötét volt, a majdnem teli hold és a csillagok fénye gyönyörűen szikrázott az íriszein.
– Itt jó? – kérdezte rekedten, én pedig csak bólintani tudtam, mert az érzéseim ismét letaglóztak teljesen. Leemelte a pokrócot, és egyetlen, határozott mozdulattal leterítette a fűre, aztán a nadrágom derekába fűzte az ujjait, és magához húzott, hogy végre összeérjenek az ajkaink. Készségesen simultam hozzá, majd mikor a vállamra tette a kezét, és lenyomott, együtt térdeltünk a takaróra, hogy végül ugyanilyen összhangban nyúljunk el rajta.
Magam alá fordítottam, és vártam egy pillanatot, hogy mit szól a dologhoz. Az lett a rendszer, hogy ilyenkor felülkerekedik, ha jelezni akarja, ma ő fog diktálni, de kivételesen nem ellenkezett. Felemelte a kezét, és ujjaival a hajamat fésülgette, finoman a fejem tetejére halmozva, majd hagyta, hogy kicsússzon a fogásából, és mikor már az arcát söpörte, kezdte elölről az egész procedúrát. Imádom, mikor ezt csinálja. Olyan finoman nyúl hozzám, olyan szerelmesen, hogy nekem már ettől végem van. De persze azt is tudja, mi a következő dolog, ami teljesen kikészít. Lejjebb csúszott alattam, és a mellkasomat cirógatta meg az orrával. A szemeim már hozzászoktak a sötéthez, ezért remekül láttam, ahogy megnyalja a száját, és már ettől halványan lüktetni kezdett a farkam, de mikor ugyanezt tette a bimbómmal, majd ráfújt, és figyelte, ahogy kihegyesedik, szabályosan begörcsöltek a golyóim.
– Ez az! – suttogta, és újra kidugta a nyelvét, hogy pöcköljön, és ingereljen vele, míg a másik oldalon az ujjaival vett kezelésbe.
– Kicsi! – hajtottam a lapockáim közé a fejemet, hogy a szájába nyomhassam a kényeztetésre vágyó részemet, de ő elhúzódott. Ismét lenéztem, kissé csalódottan, de azonnal összeakadt a tekintetem a kéjesen vigyorgó Louis-éval.
– Szerinted el tudsz menni, ha csak a bimbóidat izgatom? – kérdezte olyan rekedt hangon, hogy ismét vágyhullám söpört át rajtam.
– Fogalmam sincs, de ugye nem most akarod kipróbálni?
– Miért? Sietsz valahova? – kérdezte ártatlanul, mire lehajoltam, belemarkoltam a hajába, és vadul lecsaptam a szájára.
– Nem, nem sietek sehová – mondtam, mikor elhúzódtam egy kicsit, és figyeltem, ahogy liheg alattam – de kissé fel vagyok ajzva. Ma nincs idegem a kínozós szexhez. Meg akarlak dugni. Gyorsan és keményen. – Elakadó lélegzet, szabálytalan szívverés, és elnyíló ajkak. Nem kellett hangosan is beleegyeznie. Ráhajoltam a nyakára – ő készségesen hátrahajtotta a fejét –, és harapdálni kezdtem, a fogaimmal meg-meghúzva az érzékeny, selymes bőrt.
– Hazz! – nyöszörögte, és magára húzott, hogy a lábai közé helyezkedjek, aztán benyúlt a sortom alá, tenyereit a fenekemre simítva. Belemarkolt a seggembe, így rajtam volt a sor, hogy felnyögjek, mert a hasamon éreztem, ahogy egyre keményebb farka, szinte kibújik a rövidnadrág derekánál. Felemelkedtem, és lepillantottam. Az izmos hason, a csípőre tolt fürdőgatya korcánál, ott fénylett a tompa, nedves makk, ami csak rám várt. Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. Már csak vágy volt benne, semmi más.
– Kívánlak! – nyögte halkan. – Most nekem se lenne hozzá türelmem.
Közös elhatározásunkat tett követte. Letéptem magamról a kisgatyát, ahogy Louis is, és végre meztelenül simultunk össze, egész testünkkel, tökéletesen illeszkedve, mint egy puzzle darabjai. Annyira különbözőek vagyunk, mégis, mintha arra teremtettek volna minket, hogy a testünk bármilyen formában össze tudjon olvadni. Louis kicsi és vékony, én nagy vagyok, és hozzá képest robosztus (amiben nagy szerepe van a külön eltöltött hónapok alatt szinte mániákusan végzett edzésnek is), mégis egyformán mozdulunk, és önkéntelenül a másikhoz igazítjuk a tartásunkat.
Most is így volt. Louis a derekamon fűzte össze a bokáit, én pedig hozzá dörgölőztem, miközben az egyik kezemmel az oldalát cirógattam, majd belemarkoltam a csípőjén gömbölyödő, puha húsba.
– Ahh – akkorát nyögött, hogy megremegett a farkam, és kibuggyant az előnedv, ami azt jelzi, elértem a vágy következő szintjét.  A medencéjét lebillentette, így egész szerszámát a hasamhoz érintve, és mozogni kezdett, hogy enyhülést nyerjen, de ez sem volt elég. Feltámaszkodtam kinyújtott karjaimra, ő beszívta a bimbómat, és imitálni kezdtük a szeretkezést, ezzel elnyújtva az előjátékot.
Nem sokáig bírtam, mert Lou olyan mesterien ingerelte az erogén zónámat, hogy csillagokat láttam. Benyúltam kettőnk közé, marokra fogtam, és fejni kezdtem. Azonnal elnyílt a szája, a feje is lehanyatlott, a lábaival együtt, a combjai szétnyíltak, és fellökte a csípőjét. Gyönyörű volt, ahogy izzadt bőrén megcsillant a holdfény. Lehajoltam, ellazult ajkát a fogaim közé vettem, és meghúztam. Sóhajai, édes lélegzete a számat simogatták. Már én sem bírtam érintetlenül. Összefogtam kettőnk péniszét – nagy kezemmel még így is átértem őket –, és egyszerre izgattam magunkat.
– Ezt imádom – lihegte, és felemelte a fejét, hogy lepillantva lássa is, amit csinálok. Felnézett, az arca feszültségről és vágyról tanúskodott, de aztán visszatért a látványhoz, ami az őrületbe kergette. Félrehajoltam, hogy én is lássam, a fejemet Lou halántékának támasztva. Együtt ziháltunk, és nyöszörögtünk, néha egy-egy apró csókkal biztatva a másikat, hogy bírja még egy kicsit.
– Hazz… mindjárt elmegyek – figyelmeztetett, és én egy nagy sóhajjal megszorítottam a farkunkat, aztán lassan elengedtem. Felemeltem a kezem, és lenyaltam a hüvelykujjam mellett lecsorgó nedvet, ami mindkettőnk DNS-ét hordozta, mire Louis halkan nyögött egyet, aztán hegyes kis nyelvével ő is odafurakodott. – Hagyj nekem is! – reklamált, én pedig mosolyogva tartottam a szájához a kezemet, míg ő engem nézve nyalogatta tovább.
Olyan izgató volt a látvány, hogy újabb adag bukott ki a makkomon. Felcsúsztam rajta, ő pedig rögtön tudta a mozdulatból, hogy mit akarok, ezért azonnal lehajolt, és bekapta a farkamat.
– Jesszus, milyen forró a szád! – hörögtem, és igyekeztem védekezni a sokkoló ingerek ellen, de közben elepedtem azért, hogy mélyebbre hatoljak. Louis döntötte el helyettem, aki közönséges hangokkal kísérve leerőltetett a torkáig, majd szopni kezdett, de úgy, hogy egy perc múlva éreztem, mindjárt felrobbanok. Kirántottam a szájából, zihálva a sarkaimra ültem, és fájdalmasan szorongattam a szerszámomat, hátrahajtott fejjel, szorosan lezárt szemekkel, miközben régről felidézett verseket szavaltam magamban. Louis nem moccant, tudta, mit csinálok, és türelmesen várt. Mikor éreztem, hogy alábbhagy a feszítés, kinyitottam a szemem. Lenéztem, de kezdhettem elölről az egészet, mert Lou felhúzott combjai között lenyúlva, épp magába nyomta két ujját, én pedig eszemet vesztettem.
– Kicsi! – hörögtem ismét, és nem tudtam megállni, hogy ne nézzek le újra. Louis nyöszörgött, a nyaka feszült, ahogy hátrahajtotta a fejét. Az ujjai nyáltól csöpögtek, szűk kis feneke szétnyílt, és annyira kívánatos volt, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Hasra vágódtam, és nyalogatni kezdtem, ő pedig eszelősen nyögött és zihált.
– Hazz, gyere! Kérlek! Tegyük be! – A szavai rekedten akadoztak, a teste vonaglott.
Feltérdeltem, a sötétben tapogatva megkerestem a gatyám, és a zsebéből kihalásztam egy gumit. Louis már szinte szűkölt, mire remegő ujjaimmal sikerült felgörgetnem magamra, és közelebb csúsztam a térdeimen. Mikor megérezte, hogy a farkammal simogatom a kezét, azonnal kihúzta az ujjait, és ő illesztett be, majd felhúzta a heréit, hogy jobban lássak, én pedig lassan belé hatoltam.
– Jesszusom! Végem! – zihálta.
Elalélt, ahelyett, hogy ívbe feszült volna. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Én is remegtem, és figyeltem, hogy mikor lazul el körülöttem, mert belül azért szorított rendesen. De nem hogy elernyedtek volna az izmok, a legkisebb mozdulatomra olyan lüktetésbe kezdtek, Louis pedig olyan lihegésbe, hogy csak ámultam. Kihúzódtam, aztán döftem egyet próbaképpen, de akkor Louis hasizmai megfeszültek, ahogy felhúzta magát, a nyakamba kapaszkodott, és mély, tőle idegen hangon szólalt meg: – Kúrjál!
Ez volt a kegyelemdöfés. Mozogni kezdtem, a gerincemen érezve minden behatolást, és lehajoltam, hogy az ajkára tapadjak. Nem volt több pár másodpercnél, mikor elakadt a lélegzete, nyikkant egyet, aztán lehanyatlott. Ahogy az addig összetapadó testünk szétvált, láttam, hogy hófehér magja a mellkasára lövell, míg a nevemet suttogja, szinte érthetetlenül. Odakaptam, pumpálni kezdtem, és ő végre ívbe feszült, mert az elnyújtott kéj szinte fájdalmas lehetett. Én pedig durván belé vágódtam, mert nekem is elfogyott az önuralmam. Nem sokkal utána robbantam fel, a hasán simogatva szét a magját.
Imádok benne élvezni. Még mindig annyira mély gyönyört okoz, mint semmi más. Nyöszörögve tűrtem, míg a kitartó orgazmus áthullámzott a testemen, de utána rárogytam, és csókoltam, ahol értem. Izzadtan, lihegve játszottunk,  ajkainkkal, nyelvünkkel ízlelgetve a másikat, majd egymás arcát puszilgattuk, míg el nem csitult a légzésünk. Csak akkor húzódtam ki belőle, mikor a testünk már jelezte, ennek a menetnek vége, és a következőig kicsit várni kell.
Lehúztam a gumit, és Lou mögé feküdtem, mint régen. Most ő volt a kiskifli, ami általában én vagyok, és ő úgy bújt hozzám, mint Alfons, mikor elégedett. A nyakát és a vállát csókolgattam, ő pedig szinte dorombolt. – Olyan finom vagy, hogy az nem igaz – nyöszörögtem, mert szerettem volna beleharapni, de úgy igazán.
– Jelölj meg! – kért csendesen, és először nem is értettem, mit szeretne.
– Tessék?
– Jelölj meg! Azt akarom, hogy rajtam is nyoma legyen, hogy hozzád tartozom. – A kérése megdobogtatta a szívemet. Eddig eszembe sem jutott, hogy csak nekem van gyűrűm, pedig talán ő is szeretné valami jelét viselni annak, hogy mi egy pár vagyunk.
– De hisz legalább tíz tetoválásunk bizonyítja, hogy összetartozunk… – mondtam anélkül, hogy kimondta volna, ami bántja, de azért engedelmesen a vállába haraptam, a fogaimat is belemélyesztve, és tiszta erőből szívni kezdtem, de annyira, hogy a bőrén átszivárgó vér fémes ízét is jól éreztem. Meglódult a vérem, és mire egy fognyomokkal díszített, sötétlila foltot szívtam a kulcscsontja fölé, már úgy állt a farkam, mint a cövek.
– De azok már régiek. És neked ott a gyönyörű sellőd is – kuncogott fel. Nem bírtam ki, hogy elégtételként (a hableányomra tett cinikus megjegyzése miatt), egy újabb dekorjellegű harapással essek neki, de ő csak nevetett, a kezét felemelve a hajamba markolt, és erősebben húzott magához, amivel csak feltüzelte egyébként is éledező vágyamat.
– Emlékszel arra?… Ó, Jézusom… Hazz! Annyira imádom, mikor durva vagy! … – hörögte, de aztán próbált összpontosítani, én pedig épp a hátát haraptam, és az ujjaimat a csípőjébe vájtam. – Szóval emlékszel, mit terveztek a rózsádhoz a fanok? Volt egy gyönyörű rajz…Ahhh…Húzz már fel egy gumit, az istenért! – Nem igazán tudtam odafigyelni arra, amit mond, itt elterelődtek a gondolataim. Hátranyúltam, kikotortam a következő gumit, gyorsan felpörgettem, és úgy ahogy feküdtünk, kanál pozícióban, picit széthúztam, majd egyből belé nyomultam. Louis torkából elégedett nyögések törtek fel, és már ő is elvesztette a fonalat.
Mozogni kezdtem, ő pedig lenyúlt, és magát kezdte izgatni, míg én felkönyökölve hajoltam át rajta, hogy lássam, amit csinál.
– Gyorsabban! – sóhajtotta, aztán egy pár másodperccel később azzal tetézte, hogy: – Erősebben!
Imádom, mikor telhetetlen. Körmeimet a húsába mélyesztettem, megfeszítettem a lábaimat, és őrült tempóra váltottam. Louis nyüszíteni kezdett, és a saját bicepszét harapta, én meg a nyakát, és közben azt kérdezgettem: – Így? … Így akarod? … Ez elég durva? – És úgy vágódtam belé, hogy az egész teste elmozdult.
– Í–í–így – nyöszörögte, és hátrahajtotta a fejét, hogy jobban hozzáférjek a nyakához. Olyan keményen keféltem, ahogy csak bírtam, ő pedig sikongatott, és nyöszörgött.
– Ez az! – mondtam neki két döfés között. – Imádom, ha hangos vagy!
Nem kellett többet biztatni, elengedte magát. Visítozott, én pedig egy perc alatt a csúcsra értem. Mikor bennem már véget ért a gyönyörhullám, kihúzódtam belőle, a hátára fordítottam, feltoltam a lábait, két ujjamat merítettem belé, és a farkára hajoltam.
Louis izzadt tincseimbe fúrta az ujjait, és jólesően nyögni kezdett. Tudom, hogy úgy szeret élvezni ilyenkor, ha két helyről kapja az impulzusokat, úgyhogy erősen ujjaztam, és én is vele nyögtem, ahogy egyre jobban feszült.
– Gyerünk, kicsi! Élvezz a számba! – mondtam, és közben erőteljesen fejtem. Rábuktam a makkjára, mikor megrándult a teste, és kiszívtam belőle az utolsó cseppet is, míg ő csak vonaglott alattam, és szorította az ujjaimat. A múló pulzálással együtt húzódtam ki belőle, és a hasát csókolgattam, amíg kicsit megnyugodott a légzése.
Beletúrt csatakos hajamba, és felhúzott magához.
– Ahh… Ez isteni volt! – nyögött a számba egy utolsót.
– Akkor mi van a tetkóval, amiről beszéltél?
– Milyen tetkóval? – nézett rám zavarodottan, és tisztán látszott rajta, hogy még nincs magánál. Lihegve hanyatlott vissza a pokrócra, a mellkasa még szabálytalanul emelkedett és süllyedt a fejem alatt, ahogy hanyatt fekve ráejtettem, és a milliónyi csillagban gyönyörködtem, mint akkor régen, az első csókunk estéjén, Bora-Borán…
Legalább egy évszázaddal ezelőtt.




.