These Roads We Stumble Down / 4. rész

4. rész

Near Burton in Kendal, 01:10

  Harry most már jól érezte magát. Az autók sűrűsége jelentősen csökkent, így minden, ami mellett elhaladtak, csendes és mozdulatlan volt, csak néha tűntek fel egy közeli település fényei, vagy magányos buszok és teherautók lámpái, amik épp éjjeli útjukon jártak. Harry nem először érzett hálát, amiért Louis ott volt vele az anyósülésben. Megnyugtatta a jelenléte, még akkor is, ha épp csendben volt. Valahogy olyan volt, mint egy világítótorony a mindent felemésztő sötétségben.
  Louis elaludt, nem sokkal azután, hogy elindultak, és Harry nem tehetett róla, a szemei mindig odatévedtek az alvó fiúra. Olyan puhának tűnt, és annyira elképzelhetetlenül aranyosnak, ahogy a térdeit felhúzta a mellkasához, és a kezeit a feje alá dugta rögtönzött párnaként. Harry enyhe fájdalmat érzett a gyomrában, míg a szívverése felgyorsult a bordái alatt, de próbálta elhitetni magával, hogy ezeknek semmi köze a vágyhoz és a sóvárgáshoz, amit érzett. 
– Tudom, hogy nézel – mondta Louis hirtelen, és úgy tűnt, csak színlelte, hogy alszik.
  Harry nagyot nyelt, és visszafordult az út felé.
– Mondta már neked valaki, hogy teljesen paranoiás vagy?
  Louis nagyra nyitotta a szemeit.
– Mondta már neked valaki, hogy kibaszott rosszul hazudsz?
– Mondta már neked valaki, hogy egy seggfej vagy? – válaszolta Harry.
  Ez egy szörnyen béna visszavágás volt, Louis mégis elnevette magát, mintha örülne neki, hogy Harry is tud káromkodni. Teljesen felült, mert végül feladta a próbálkozást, hogy álomba merüljön, vagy legalább úgy tűnjön, hogy alszik.
– Szerinted mikorra érünk oda? – kérdezte Louis,  és úgy nézett körül a kihalt tájon, mintha rájöhetne, hol járnak, pusztán az elsuhanó fák távolságából.
– Legjobb esetben is két és fél óra. Lehet kicsit több vagy kevesebb. Csak nem tudom meddig bírom még. Nagyon fáradt vagyok.
– Teljesen kikészültél, igaz? – állapította meg Louis, nagyot nyújtózva kezeivel és lábaival, arcán elégedett kifejezéssel.  
– Igen – vallotta be Harry, figyelmen kívül hagyva a látványt, ahogy a pulcsi felcsúszott Louis gyomráig. – Veled utazni egy autóban, fárasztóbb, mint egy ötévesre vigyázni.
  Ez többnyire igaz is volt.
– Csak segíteni próbálok, hogy talpon maradj, ifjú Harold. Nem szabad, hogy az agyad elkalandozzon – mondta Louis értetlenül. 
– A nevem nem Harold – jelentette ki Harry, mintha nem hallotta volna a gúnyolódást. – Csak Harry.
– Csak Harry? – kérdezett vissza Louis, nyitott szájjal fordulva a fiú felé, arcán hamis meglepetéssel. – Mintha a mamád tudta volna, hogy híres leszel.
  Harry megforgatta a szemeit, de bármennyire is szeretett volna sértődött arcot vágni, elárulta a szeretetteljes és ostoba vigyor, ami az arcán terült el. – Harry Styles vagyok.
– Hűha – mondta Louis elgondolkodva. – Ez úgy hangzik, mint egy művésznév. Vagy egy pornószínész álneve. – Harry Styles, az „Autósszex a fiúkkal” című filmben.
  Harry nevetése kifejezetten harsány volt, most hogy a forgalom zaja sem szűrődött be, csak a motor zúgása hallatszott.
– Tudod, bár ez teljesen meglep, de szerintem nem nagy érzéked van pornófilmek címének kitalálásához.
– Na, ne már! – reklamált Louis felháborodva. – Remek érzékem van a címadáshoz. Elnevezéshez… Vagy mi a szarhoz…
– Szerintem mindkét kifejezés jó – mondta Harry, és kedvesen Louis-ra mosolygott, aki kifejezéstelenül nézett vissza rá vagy tíz másodpercig, mielőtt bebandzsított a szemeivel.
  Harry meg akarta csókolni.
  Vett egy mély lélegzetet, hogy lenyugodjon, és közben visszafordult, hogy tekintetét a kanyargós útra szegezze. Csendben haladtak, és már azt hitte, a beszélgetésnek vége, mikor a másik megszólalt:
– Louis Tomlinson.
– Hogy? – kérdezett vissza Harry, átpillantva Louis-ra, aki annyira közel hajolt hozzá, amennyire csak a biztonsági öv engedte, és olyan komoly arcot vágott, amilyennek Harry még nem látta az egész út alatt. 
– Csak bemutatkoztam  – magyarázta Louis –, és ez a nevem, Louis Tomlinson.
– Örülök, hogy megismertelek, Louis Tomlinson – mondta Harry ünnepélyesen, felé nyújtva a jobb kezét, mert közben vezetett, de szerette volna rendesen csinálni.
– Én is örülök, Harry Styles! – válaszolta Louis, ugyanolyan őszintén, és erőteljesen megrázta a kezét. Harrynek nagyon tetszett, ahogy a fiú kiejtette a nevét, az áhítatot, amit kihallott belőle, mintha különleges lenne. Harry hallani akarta újra és újra, míg el nem durvul a dolog, és akkor is, csak már sóhajtva, nyögve, sikítva. Csakhogy ő vezetett, és ez nem volt rá a megfelelő alkalom.
– Nos – mondta Louis mellékesen, miközben elengedte a kezét. – Hol a következő pihenőhely?
– Azt hiszem, épp elhagytunk egyet – nézett ki Harry az ablakon. – Visszaforduljunk? De Kendal sincs messze, és ott van nonstop bolt is. Éhes vagy?
– Egy ital jól esne – helyeselt Louis. – És neked?
– Igen, egy ital tényleg nem lenne rossz. És valami nasi. Meg egy mosdó. – Nem csak Louis döntött le egy nagy üdítőt.
  Louis határozottan bólintott.
 – Kendal remek lesz.
  Úgy mondta, mintha ez a tervük része lenne, amit együtt találtak ki még régen, ezért könnyű lett volna elfeledkezni arról, hogy Louis-t a szó szoros értelmében az eső hozta, egy vihar közepén, és épp négy órája lépett be az életébe. De ez a négy óra, talán lehetne nap, hét, vagy akár hónap is, és Louis-nak lehet, hogy igaza volt…Talán mindketten többet érdemelnek, mint egy gyors kézimunka, vagy magányos utazás, és valahogy rá is találtak, az úton Oxford mellett.
  Miután Harry lehajtott a pályáról a következő lehetőségnél, megállt egy lámpánál, majd Louis felé fordult, és bár tudta, hogy az arcán idióta vigyor ül, mégsem tudta rávenni magát, hogy elrejtse.
  Úgy tűnt, Louis-t sem zavarja, mert gyorsan előrehajolt, és egy rövid csókot nyomott Harry szájára.
– Miért kaptam? – kérdezte Harry, és késve indult el a zöldre, majd kicsit összerándult, mikor a mögöttük álló Camry bosszúsan rádudált.
– Csak úgy – válaszolta Louis elfordulva, mintha nagyon koncentrálna az elsuhanó, sötét tájra, amit az ablakon át láthat. Harry észrevette, hogy a szélvédőn tükröződik Louis arca, és látta a széles mosolyt, amit a saját vállába rejtett. Látta a  csupafog vigyort, az összeszűkült szemeket, és ismét rátört az érzés, ahogy a gyomra összeugrott hirtelen. Nem először, sőt ez elmúlt fél órában is sokadszor ütötte ki az, mennyire ellenállhatatlan Louis. Milyen ragyogó, és tökéletes.
  Harry odaadta a telefonját, és Louis gyorsan megkereste a nonstopot. Nem volt nehéz rátalálni. Amikor behajtottak, a parkoló szinte tök üres volt, csak pár autó állt a bolt előtt, és Harry feltételezte, hogy az alkalmazottaké. Elmentek pisilni, majd Harry megkérdezte, éjszakázhatnak-e a parkolóban, aztán besétáltak a sorok közé, összeszedni, amire szükségük van.
   Louis először a padlóra vetülő fényeket kergette a tejeshűtő előtt, majd szekálta Harryt, hogy keresse meg, melyik sorban bújt el, de a játék gyorsan véget ért, mert egy tenyérbemászóan kedves eladó felvilágosította őket, hogy bármilyen hihetetlen, ez egy bolt, nem pedig játszótér.
  Folytatták a válogatást. Louis zsonglőrködött az italaikkal, a rágcsálnivalókkal a hóna alatt, és mellékesen arról fecsegett, hogy legutóbb is kidobták, mikor ilyen boltban járt, Harry pedig követte, miközben  érdekes dolgokat emelgetett fel a polcokról, majd feleslegesnek titulálta őket, és visszatette a helyére. Ez az egész annyira megszokottnak és hétköznapinak tűnt.
  Míg Louis megállt, hogy mérlegelje a csokis nápolyi előnyeit a narancsos sütivel szemben, vizes cipőivel csoszogva a padlón, Harry mögé lépett, átkarolta a derekát, és a mellkasához húzta a fiút.   Louis azonnal belesimult az ölélésbe, engedékeny volt és készséges. És ennek nem kellett volna, tényleg nem kellett volna ennyire egyszerűen és természetesen működnie, hisz csak most találkoztak, vagy nem?!  De Harry úgy érezte, mintha akkor viselkedne helytelenül, ha nem tenné. Olyan volt, mintha az egész univerzum ellenezné, hogy elengedje, ha már összehozta őket, és Louis annyira beleillett a karjaiba; a háta tökéletesen illeszkedett a keretbe, amit Harry vállai alkottak körülötte. 
  Louis hátrahajtotta a fejét, hogy felnézve rámosolyogjon – és ez is tényleg annyira természetes volt –, ahogy Harry ráhajolt, hogy megcsókolja, kicsit hosszabban, mint amennyire egy kekszes-, és teáspolc mellett illendő lenne. 
  Louis kipirult arccal, égőrózsaszín ajkakkal húzódott el, és megkérdezte:
 – Végeztél? Azt hiszem, én igen. – És Harry egy halk „igent” sóhajtott mosolyogva a hajába, miközben finoman maga előtt tolta a középkorú pénztáros felé, aki az égvilágon semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk. Harry arra gondolt, az ilyeneknek már rég elszáradt és meghalt a szívük a különleges sajtválogatások között, mert azok olyan kibaszott izgalmasak.
  Mikor kiértek, de még nem szálltak be az autóba, Louis csapkodni kezdte az oldalát, ahogy a hideg megcsípte a bőrét.
– Gyerünk, Harry! – nyafogott, és egyik lábáról a másikra szökdécselt, kezeivel eltakarva fázó mellbimbóit, és ha Harry nem lett volna annyira beindulva, a parkoló kellős közepén röhögött volna rajta, ahelyett, hogy kinyissa az ajtót.
  De így, már dugta is a kulcsot a zárba, aztán Louis már be is ugrott, még mindig fázósan mocorogva.
  Harry úgy döntött, nem kapkodja el a dolgokat. Kinyitotta az anyósülés ajtaját, és óvatosan betette a zacskókat, lehámozta a kabátját, a sapkáját a zsebébe süllyesztve, mikor Louis folytatta a zsörtölődést a hátsó ülésről:
– Harry, siess, kérlek, gyere mááár!
  Mikor végül Harry végre kinyitotta az ajtót, a következő kép fogadta: Louis az ülésen feküdt, egyik lába a fejtámlára téve, a másik a padlón. Az egyik keze az ajtó fogantyúját markolta, amitől megfeszült szépen kidolgozott bicepsze, a másikkal pedig a lábai között markolta a…nos, pont azt. 


.

These Roads We Stumble Down / 3. rész

3. rész

  Louis végül rájött, hogy Harry nem indította el az autót, mire megforgatta a szemeit, és a rohadt életbe, még akkor is annyira vonzó volt, mikor ezt csinálta, hogy Harry ráeszmélt, félig álló farokkal tette meg a háromórás utat.
– Istenem, te olyan hihetetlenül sebességfüggő vagy…
  Harry szakította félbe a mondatot, ahogy hirtelen kicsatolta magát, szinte kiugrott az üléséből, és megragadta Louis pulóverét, hogy elszántan magához rántsa egy csókra. Louis nem sokat habozott, hogy visszacsókolja-e, sőt, mintha fel lett volna készülve arra, hogy Harry elveszti az eszét. Ezt a gyanút megerősítette a győzedelmes kis „igen”, amit Louis suttogott Harry szájába, mikor a fiú mellkasa égni kezdett az oxigénhiánytól, és picit elhúzódott.
  Ha Harry arra számított, hogyha megcsókolja Louis-t, az végre orvosolja a szexuális frusztrációját – ami azóta erősödött benne, mióta először meglátta –, kurva nagyot tévedett!
 A sebváltó belefúródott a combjába, a lábizmai már remegtek az erőlködéstől, hogy megtartsák, ahogy áthajolt, és igyekezett nem belepasszírozni Louis-t az anyósülésbe, de az egyetlen dolog, amit felfogott, az csak a Louis testéből áradó forróság volt, az ajkai puhasága, a mellkasát karmolászó ujjai, és hogy ez még mindig nem elég.

  Louis nem sokat tehetett, azon kívül, hogy visszacsókolt, bár (szó szerint) foggal-körömmel harcolt az irányításért. Egy darabig csak kapkodva vették a levegőt egymás nyitott szájából, mielőtt újra egymásnak estek, még kétségbeesettebben. Nedves volt, nyálas, és tökéletes. Harry egyre többet és többet akart a fiútól, akivel épp csak pár órája találkozott.
– Hátra! – mondta halkan, és Louis azonnal kicsatolta magát, míg a másik az utazótáskáját a csomagtartóba dobta, hogy nagyobb helyet csináljon nekik.
  Louis szinte nekilökte a hátsó ülésnek, mielőtt szemből az ölébe ült és elhelyezkedett, tökéletes combjaival közrefogva Harryt. A szájuk ismét azonnal egymásra talált, ajkaik könnyedén illeszkedtek, és úgy tűnt, Louis sem tudja türtőztetni magát. Megmarkolta Harry pólóját, aztán a vállait, a nyakát, az arcát érintette meg. Harry, a derekánál fogva, szorosan magához húzta Louis-t, amihez nevetségesen sok anyagot kellett átfognia a fiúnál jóval nagyobb pulóverből.
  Úgy érezte, a kezei túl nagyok és durvák, hogy megmarkolja velük, de próbálta még közelebb húzni, annyira közel, hogy összesimuljon az egész mellkasuk, érezzék egymás szívdobogását még a ruhákon át is. Nyalogatta Louis ajkát, a nyelvük egymást simogatta, és Harry olyan édesnek érezte, mintha kóla meg valami fémes íz, talán eső keveréke lenne, ez pedig olyan hihetetlenül addiktív volt, egész biztosan a legfinomabb dolog, amit életében kóstolt.
  Most, hogy végül úgy érinthette, ahogy vágyott rá, Harry mindent akart. Figyelmét Louis nyakának szentelte. Gyorsan megszívta a lüktető eret, mielőtt forró, nyitott szájával csókokkal halmozta el le-fel száguldó ádámcsutkáját. A válla hajlatát, nyomokat hagyva rajta, és csak reménykedhetett benne, hogy majd napvilágnál is megcsodálhatja őket. Ez volt az oka, amiért Louis nyugtalanul fészkelődött az ölében, mintha mindez rá is ugyanolyan elsöprő hatást gyakorolna, mint Harryre.  
  Mintha minden mozdulat, amivel egymáshoz érnek, egy lépéssel közelebb vinné ahhoz, hogy végképp elveszítse a fejét. Olyasfajta hangok törtek fel a torkából, mintha szükséget szenvedne. Harry érezte a vibrálásukat a szájával és a nyelvével, mint mikor egy macska dorombol a nagy nehezen kivívott törődésért. Louis karjai átfogták a nyakát, az ujjaival jó erősen Harry fürtjeibe markolt, amitől a másik hosszan nyöszörgött a vállgödrébe.
  Úgy tűnt, mintha a mozdulatok, amikkel a haját húzta, a hirtelen, erőteljes rántások utánoznák azt a mindent elsöprő vágyat, amit Harry attól a pillanattól érzett, mikor Louis, az angliai eső felével együtt beszállt az autójába.
– Annyira… rohadtul izgató vagy – súgta Louis halkan a fülébe, de a csendben mégis túl hangosnak tűnt, a forgalom távoli, beszűrődő hangja és a ruháik suhogása mellett. Harry hirtelen rádöbbent, hogy hol vannak: egy átmenetileg elszigetelt kis pihenő közepén, a rozsdás kuckójukban, és nem tudta miért, de ettől csak még égetőbb lett a vágy, és sürgetőbb a késztetés, majd az egész átment egy hihetetlenül erőteljes akaratba.
  Harry kezei lecsúsztak, hogy belemarkoljanak Louis fenekébe, és minden domborulat tökéletesen beleillett a tapogatózó tenyerekbe. Minden jelző igaz volt, amit Harry nem sokkal korábban felsorolt, és azokon túl izmos is volt, mégis lágy, feszesen formás, és nagy valószínűséggel életet megváltoztató. Harry csípője hirtelen önkéntelenül fellendült, mire Louis válaszul a vállára hajtotta a fejét, és szűkölni kezdett. Harry kicsit megijedt, hogy túlságosan előreszaladt, és nem merte megismételni, de Louis azonnal rányomta magát, és rövid, szaggatott mozdulatokkal próbált hozzádörgölőzni, amitől Harry rájött, túl sok a ruha rajtuk, ahhoz képest, amit szeretne.
  Olyan volt, mintha Louis gondolatolvasó lenne, mert bár a feje még mindig Harry vállán pihent, elkezdte kigombolni a fiú ingét,  erőszakosan rángatva lefelé a karjain, míg Harry kénytelen volt elengedni a seggét. Ahogy az ing a földre hullt, Louis azonnal rángatni kezdte a fiú szűk, fekete pólóját, és az sem érdekelte, hogy ügyetlenkedett, és elakadt Harry hónaljánál, majd a fülénél.
  Mikor Harry felsőteste végre meztelen volt, Louis teljes rálátást kapott. Látta a két madarat a mellkasán, és a lepkét a gyomrán, aztán ujjaival rajzolta át őket. A szeme kikerekedett, a pupillái kitágultak, és kissé összezavarodott.
– Krisztusom, Harry – mondta, eleresztve egy apró, hisztérikus nevetést. – Mi az isten vagy te?
  Harry nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a pirospozsgás, összegörnyedt Louis-nak, aki az ölében ült, inkább úgy döntött, közelebb hajol, hogy még egy csókot lopjon a csodálkozó fiútól.  
  Lecsúsztatta a kezeit, oda, ahová olyan tökéletesen illeszkedtek. Hüvelykujjait bedugta a nadrág dereka alá, és cirógatta a finom bőrt, amit ott talált. Annak ellenére, hogy a farmere cipzárja belevágott álló farkába, képtelen volt abbahagyni, és hamarosan rátaláltak egy megfontolt, szándékosan lassú ritmusra. Louis finoman, a körmével karcolta Harry tetoválásait, és a másik szájára vágyott csillapíthatatlanul, míg édes hangja bekúszott a torkán, egészen Harry belsőjébe.
  Harry azt hitte, így fognak elmenni, mert ő már alig tudta visszatartani, de aztán Louis kicsit hátrahajolt, és elkezdte magáról lerángatni a pulóvert, ami így is annyira lógott rajta, hogy a fél válla kilátszott. Harry elkapta a csuklóit, és gondolkodás nélkül leállította.
– Ne! – mondta, és a hangja olyan rekedt volt, mintha hetek óta nem beszélt volna. – Hagyd magadon!
  Louis zavartnak tűnt, de Harry egyszerűen felemelte magáról, és lefektette az ülésre, azonnal a melegítőnadrág felé nyúlva.  
  Esdeklően nézett fel, hogy megkapja Louis-tól a beleegyezést, és mikor a fiú megfeszülő állal bólintott, Harry azonnal kihámozta a nadrágból és a bokszerből. Magáról is tépte a farmert, sokkal nagyobb hévvel, mint amit máskor ki kellett bírnia az anyagnak, és gyorsan elhelyezkedett Louis lábai között, amik hívogatóan széttárultak előtte. A két hímvessző keményen és vörösen feszült kettejük között. Louis makkjából szivárgott a magja, összekenve pulcsijának alját, és a pillangó tetoválást, ahogy Harry lejjebb csúszott rajta, szinte eszét vesztve a törékeny fiú sóhajtásaitól, aki alatta feküdt,  majdnem meztelenül, csak a nagy pulcsi lógott lazán a mellkasán.
  Louis felnézett rá, egy sötét, vágyakozó pillantással. Az arca kipirult, a bőrén és a száján ott virított néhány piros nyom, amit Harry szája hagyott rajta. Egyszerre sugárzott belőle a teljes bizalom és a kéjes vágy, és Harrynek szüksége volt rá, hogy megcsókolja, úgyhogy megtette, még egyszer összetapasztva az ajkaikat a puha és nedves forróságban.
  Lefeküdtek, de a póz kényelmetlen volt a szűkös bezártságban. Egy percig csak kutakodó kezekkel, egymáson mozdulva próbáltak rátalálni a megfelelő testhelyzetre, ami elég kényelmes ahhoz, hogy hosszabb távon beváljon. Louis összegörnyedt, hogy végre valami enyhülést találjon, mert annyira vágyott az érintésre, és bosszúsan nyöszörgött, mikor rájött, hogy nem tud eléggé a másikhoz simulni, mert Harry túl hosszú volt, hogy teljesen ráfeküdjön. Így végül visszaült a sarkaira, az egyik térdét leengedte a földre, és Louis lábait felemelte, hogy a csípője köré fonódjanak. Egyik kezével Lou combját tartotta, majd ismét lehajolt, összefogta a két szivárgó hímtagot, míg Louis ujjai megint utat találtak Harry tekergőző tincsei közé.
– Harry! – suttogta Louis, és a csípője fellendült. Harry makkja a pulóvere aljához ért. Felemelkedett, hogy levegye, de nem húzta fel. Látszott, hogy beleegyezésre vár. – Kérlek, Harry. Meggyulladok.
  Egy alkalmasabb pillanatban, Harry biztosan viccet csinált volna a dologból, mert általában ellövi a megszokott poénokat, de most vonakodva úgy döntött, hogy lemond erről. Lehúzta a pulcsit, és nézte, ahogy Louis gyönyörű meztelenségében kinyújtózik alatta.
– Bazmeg, Louis! – morogta Harry, mert nem tudta, hogyan történhet ez meg vele. – A tested… észveszejtő!
  A szemei végre mindent felfedezhettek, amit eddig eltakartak a ruhák. Louis-nak egy rakat tetkója volt, végig feszesen izmos jobb karján, és a kacskaringós betűkkel írt feliratot is egészében láthatta, amit már kilesett korábban, most egy édes kis szőrcsomóval együtt, ami Louis lapos mellkasán díszelgett. Csípője feszesen simult Harry kezeibe, és egy cuki, puha kis pocakot fogott közre, amibe Harry őrülten szeretett volna beleharapni. Később – gondolta. Most sokkal erősebb volt a késztetés, hogy kielégítse a vágyat, ami már szinte felemésztette, és Louis csípőjét is magasba emelte.
  Valahogy, a közel már nem volt elég közel, akkor sem, ha a ruháik a földön hevertek, a testük összetapadt, és a csípőjük vadul mozgott, hogy ismét összedörzsölhessék magukat. Harry már nagyon közel volt. Vakon lenézett, és érezte, hogy nem sokáig bírja. Ahogy a Louis farkából csordogáló nedvet nézte, gondolta, hogy a másik sem lehet jobb helyzetben. Harry bal keze mély nyomokat hagyott Louis derekán, és beleköpött a bal tenyerébe, mielőtt maguk közé nyúlt, hogy összefogja a két péniszt hatalmas markába. Louis-ból egy vékony sikkantás tört fel az érintéstől, majd belekapaszkodott Harry vállaiba, mielőtt a másik verni kezdte a farkukat, precíz mozdulatokkal, hüvelykjével elkenve a krémes ondót teljes hosszukon. Louis csípője rángott, apró, kemény döfésekkel tolta bele magát Harry kezébe, míg a sarkait belevájta a másik combjának hátuljába, kisajtolva a legnagyobb felületet, ahol összeérhetett vele.
  Harry ismét ráhajolt, szívni kezdte a nyakát, és óvatosan megharapta, aztán Louis nevét dörmögte a bőrébe. Érezte az emésztő kéjt, és azt, hogy majd felrobban tőle, mégis csak akkor élvezett el egy mély nyögéssel, mikor Louis egyik kicsi keze csatlakozott az övéhez, és együtt simogatták magukat.  
  Keményen beletolta magát a tenyerébe, elérve ezzel, hogy végre a másik is elveszítse a kontrollt. Louis a vállába harapott, mikor Harry arcára kiült a gyönyör, és párszor ismét belenyomta magát Harry még mindig szorító tenyerébe, érezve a másik szerszámot, ami az övéhez simult. A sperma kettejük közé lövellt, összefröcskölve a gyomrukat, míg végül Harry eleresztette. Louis lábai lecsúsztak a két oldalán, és csak feküdtek a hátsó ülésen, teljesen elernyedve, csonttalanul, az izzadt, ragacsos összevisszaságban.
  Harry még most, kielégülve és kimerülten sem tudta megállni, hogy érinthesse Louis-t, és apró csókokkal lepje el az arcát a füle mellett, míg kezei lassan végigsimítottak a vékony testen, hogy megállapodjanak a derekánál.
  Louis boldogan sóhajtozott, egy kissé kifulladva. A mellkasa még mindig gyorsan emelkedett és süllyedt.
 – Tudtam, hogy többre vagyok hivatott, mint egy mocskos kézimunka egy téglafal mellett.
  Harry belekuncogott a nyakába, és szokatlanul vékony hangon válaszolt:
– Nos, így van. Egy kézimunka a hátsó ülésen nem kis előrelépés…
– Csitt legyen! – szólt rá Louis, meglegyintve Harry arcát. – Ne tedd tönkre a pillanatot!
  Csak feküdtek ott ellazulva, míg Harry végül azt javasolta, hogy keljenek fel, és tisztítsák le magukról a száradó ondót, de Louis ellenkezni kezdett, kezei-lábai úgy csimpaszkodtak Harryre, mint egy kis majomé, amiből egyenesen következett a nevetéssel fűszerezett csókcsata. Őszintén bevallva, Harry boldogan maradt volna összecsavarodva Louis-val, de hirtelen rádöbbent, hogy épp egy pihenőhelyen parkolnak, és bárki elsétálhat mellettük.
  Végül elhúzódott, benedvesítette a felsőjét a vizesüvegéből, és mindkettejüket ledörzsölte, majd hátradobta a csomagtartóba. Mire végzett, már kezdték érezni a csípős hideget, így nem vesztegették az időt, gyorsan visszavették a kissé koszos cuccaikat.
Ez alkalommal, mikor Harry becsusszant a vezetőülésbe, Louis nem kötözködött.

.

These Roads We Stumble Down / 2. rész

2. rész

Hockley Heath mellett, 20:33

  Louis unatkozott. Bár hellyel-közzel beszélgettek, de Harry tartózkodott tőle, hogy minden figyelmét Louis-nak szentelje, nehogy egy halom összeroncsolódott fémhulladékból vágják ki a holttestüket az M6-os szélén, Louis pedig próbált nem elszundikálni.
  Most viszont éberebbnek látszott, mint eddig bármikor – mintha az ördög szállta volna meg –,  és mindent feltúrt, amit elért. A kesztyűtartót és a kis fiókot, ahol Harry az aprópénzt tartotta, majd lehajtotta a napellenzőt, hogy átnézze a CD-ket, amiket ott talált, végül Harry oldalán is lehajtotta, majdnem fejbe verve ezzel a fiút.
– Konkrétan keresel valamit? – szólt Harry, és igyekezett számonkérőbbnek hangzani, mint elbűvöltnek.
– Nem – válaszolta Louis, miközben feltúrta az ajtó zsebét, és előhúzott pár kifakult blokkot. – Csak kiderítem milyen ember vagy. Hogy úgy mondjam, kiolvasom az élettörténetedet.
– Ó, igen? És mit mondanak a mélyreható kutatásaid? – kérdezte Harry, mintha egy gonosz intrika áldozata lenne.
  Louis megrántotta a vállát, amitől a pulcsi, amit Harry adott neki, kicsit lejjebb csúszott.
– Nem vagy nagyon eleresztve, de jól megélsz. Elég édesszájú vagy, mert… Haver, ez a kurvasok cukorka a kesztyűtartóban, nem semmi! És… Te tényleg imádod a zenét, különösen a nagyra tartó, indie hipster bandákat, amik mind olyan számokat játszanak, amiket egy temetésen szoktak, lenn délen, bendzsókkal, mezítláb dübögve a földön.
– Ezek nem nagyratörő, indie hipster bandák – mondta Harry a homlokát ráncolva.
  Louis csak felhúzta az egyik szemöldökét, és túlságosan önelégültnek látszott.
– De azért nem voltam rossz, nem igaz? És most már azt is tudom, hogy te valószínűleg egy ilyen indie hipster bandában tolod.
  Harry csücsörített a szájával, mert Louis egyáltalán nem olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát, és ettől Harryben csak nőttön-nőtt a vágy, hogy azonnal rávesse magát. 
– Nem egy zenekarban játszom – mondta végül.
– De zenész vagy? – kérdezte Louis, a szemöldökeit húzogatva.
– Talán…
– Talán, ez nálad azt jelenti, hogy az életcélod egy teltházas O2 koncert.
   Ez nem kérdés volt. Nem úgy tűnt, mintha Louis-nak szüksége lenne arra, hogy Harry megerősítse, szimplán csak szórakoztatta magát azzal, hogy idétlen arcokat vágott a visszapillantótükörbe nézve. 
– Igen, lehet – válaszolta Harry.

Stafford mellett, 21:17

  Már majdnem két órája úton voltak, az eső elállt, és Harrynek szüksége lett volna egy kis pihenőre. Épp azon gondolkodott, hogy enni kéne valamit, mikor meghallotta, hogy Louis gyomra hangosan korog mellette.
– Oops! – nyikkant fel Louis, eltakarva kis pocakját a kezeivel. – Ez egy kicsit ciki.
– Éhes vagy? – kérdezte Harry. – Van egy Moto Straffordnál. Megnéztem az útvonaltervezőn. Biztos van elviteles kajájuk, vagy valami.
– El kell mennem egy bankba – mondta Louis, és feszengve gyűrögette a pulóver szélét. – Azt hiszem, a kártyám a haveroknál maradt, és nincs nálam pénz.
– Nos, biztos, hogy nem lesz nyitva bank az éjszaka közepén – mondta Harry. – De ne aggódj emiatt, majd később visszaadod, ha akarod.
  Louis hezitált egy pillanatig, mielőtt bólintott.
– Oké, rendben. De mindenképpen visszafizetem, rendben?
– Persze. Természetesen.
  Harry azért válaszolta ezt, mert úgy tűnt, a fiú ezt akarta hallani, nem pedig azért, mert valóban vissza akarta kapni a pénzt. Louis még egyszer, belegyezően bólintott.
   Találtak egy Burger Kinget, ahol Louis kért egy dupla baconos sajtburgert, míg Harry egy Vega Wrapot fontolgatott, mikor észrevette Louis undorodó arckifejezését, és inkább rendelt egy Whoopert, persze sajttal.
– Ez nem tesz jót neked – motyogta teli szájjal Harry, ahogy a sarokban ültek egy beugróban, bokában keresztbe tett lábakkal az asztal alatt, előttük egy nagy tál sültkrumplival, amit kacskaringós ketchupcsíkok dekoráltak. Louis-on látszott, mennyire büszke az alkotására.
–Tudom – mondta Louis vidáman, félig megrágott falattal a szájában. – De nem nagyszerű? 
  Teljesen igazságtalan volt, hogy Louis még mindig eszméletlenül vonzó volt, zsíros szájjal, és egy darab olcsó sajttal, ami az arcára ragadt. A haja már teljesen megszáradt, a kocsi fűtésének köszönhetően, és össze-vissza meredezett az arca körül, lágyan, mint egy glória. A bőre már nem volt kékes, hanem napbarnított, gyönyörű arany árnyalatú, ahogy kicsit felmelegedett.
  Harry azon gondolkodott, hogy lehet ilyen színe kora tavasszal, és mintha a szabadság érzete áradt volna belőle.  Bár abból, amennyit már tudott Louis életéről, tudta, hogy a szabadság még nem illant el belőle végleg.
– Ez mind a fenekemre megy, ahogy máskor is – mondta Louis, mikor befejezte a hamburgert, és hangosan beleszürcsölt a nagy kólába, miközben a sültkrumplit csipegette.
– Nekem tetszik a feneked – válaszolta Harry gondolkodás nélkül. – De ne igyál túl sokat! Nem szeretnék ötpercenként megállni, mert pisilned kell.
– Harry! Férfiak vagyunk. Nem kell megállnunk… erre a célra megfelelnek az ablakok –jelentette ki Louis, de ez nem az a kép volt, amit Harry szeretett volna maga elé képzelni. – És mi volt az a kis elejtett megjegyzés, a nagy, asszonyos hátsó felemről?
  Harry igyekezett közönyösnek tűnni, bár végig két lépéssel Louis mögött ment a kocsitól a Burger Kingig, majd a pultnál is mögé állt, mintha nem tudná eldönteni, mit egyen.
 – Ugyan már, hisz tudod, hogy … nagyszerű.
– „Nagy-szerű”? – kérdezte Louis, miközben a szájában forgatta a falatot. – Erről van szó? Gyerünk Harry, érzek egy kis kritikus élt a hangodban!
  Harry megforgatta a szemeit, és nem tudott nem visszamosolyogni.
– Igen, valóban nagyszerű. Csodálatos, ami azt illeti. Fantasztikus. Elbűvölő. Lenyűgöző. Apokaliptikus.
– Apokaliptikus? – Louis-nak megjátszott rémülettel akadt el a lélegzete.
  Harry kacsintott.
– Háborúk törtek ki kevesebbért! – Felnyújtózott, mintha egy láthatatlan lobogót lengetne. – A segg, amiért ezer hajó indult csatába.
–Valahogy úgy érzem, a dicséret átment gúnyolódásba – állapította meg Louis szárazon, de aztán megrázta a fejét, és halkan felnevetett.
– Nem viccelek! – mondta Harry olyan komolyan, ahogy csak tudta, mert úgy érezte, szerelmes lett ebbe a nevetésbe, és ha szerencsés, újra sikerül kicsikarnia egyet. – Egy nap vége lesz a világnak a segged miatt, és senkit nem hibáztathatsz, csak magadat.  
  Louis megrántotta a vállát.
– Nos, ugyanezt mondhatnám el a feszes popódról.
– Hé! – kiáltott fel felháborodottan Harry. – Mindazok után, hogy mennyi bókkal halmoztalak el, csak ennyit tudsz mondani?
– Mit mondhatnék? – sóhajtott Louis, széttárva a kezeit. – Nem lehet mindenki ilyennel megáldva. Nem hiszem, hogy le kellene osztályoznom a fenekedet.
– Tudod, azt kell hogy higgyem, ez az egész „nagy a seggem” duma, csak egy színjáték volt részedről.  
  Louis kidugta a nyelvét, aztán megdobta Harryt egy sültkrumplival, aki megpróbálta elkapni a szájával. A következő öt percet azzal töltötték, hogy tesztelték a célzóképességüket, így teledobálva egymást krumplikkal, meg az asztalt és a padlót is, sőt Harry hajába is jutott bőven. Közben rekedtre nevették magukat, míg egy érzéketlen Burger King alkalmazott oda nem jött, és kitessékelte őket.

  Mikor kiértek, a szükségesnél sokkal közelebb léptek egymáshoz, és úgy sétáltak visszafelé. A karjaik összeértek, érezték egymás melegét. Louis felnézett Harryre, a szemei még mindig vidáman csillogtak, és Harry úgy érezte, muszáj összeszednie magát, mielőtt tócsába olvad az aszfalton. Az az igazság, hogy Louis nem csak eszméletlenül helyes volt, hanem olyan valaki, akivel könnyű elbeszélgetni, vicces és okos, és volt benne valami, amitől szinte ragyogott. Ez hihetetlen és nevetséges volt, Harry mégis úgy érezte, rosszul van a gondolattól, hogy már túl vannak a közös út harmadán.
  Mikor odaértek az autóhoz, Louis kikapta a kulcsot Harry kezéből, miközben a fiú egy hatalmas, hangos ásítással volt elfoglalva.
– Pihenned kell, nagyon fáradtnak látszol, haver. Majd én vezetek, oké?  – mondta Louis mosolyogva, és annyira édes és imádnivaló volt, hogy Harry csak bólintott, majd beszállt az anyósülésre, anélkül, hogy elgondolkozott volna azon: lényegében egy idegennek engedi, hogy vezesse az autóját.


M6, 22:15

  Harry nem is tudta, mire számított, de arra biztosan nem, hogy Louis lassabban vezet, mint a hetvenöt éves nagyanyja, mielőtt megkapta a csípőprotézist.
– Louis! – mondta, és próbált nagyon türelmes lenni. – Gyorsíts egy kicsit, a mögöttünk jövők kezdenek bepipulni!
–Tőlem meg is pukkadhatnak. Azért van a belső sáv, hogy megelőzzenek!  – válaszolta Louis konokul.
– Louis!
– Nem arról volt szó, hogy pihensz? Azt hittem, fáradt vagy.
– Louis!
  Louis felfortyant, az ujjpercei kifehéredtek, mert olyan erősen markolta a kormányt.
– Nézd, én nem igazán vezettem a gimi óta! Csak egy kicsit ideges vagyok. Amúgy, egy kibaszott forgalmas autópályán vagyunk, ha nem vetted volna észre. És te csak ne szólj! Amennyit láttam a vezetési stílusodból, te sem vagy épp egy formaegyes pilóta. Hogy őszinte legyek, hálás lehetnél, amiért ilyen körültekintően és óvatosan vezetek.
– Jézusom! Miért nem mondtad? – nyögött fel Harry, mert cseppet sem volt hálás az elpocsékolt benzinért, és az ablakon kidobott pénzért. – Csak állj félre, majd én vezetek.  Nézd, ott van egy kis pihenőhely pont előttünk!
– Nem! – makacskodott Louis. – Te túl fáradt vagy, és ha lehet, nem szeretném, hogy a halálomat egy álmos, „majdnem zenész” okozza, egy penészzöld Volvo Estate-ben.
– Louis.
– Harry.
– Komolyan, Louis! Húzódj le!
– Nem! Meg tudom csinálni.
– Persze, de szeretnék eljutni Aberdeenbe, még jövő karácsony előtt, ha ez lehetséges.
– Ne dramatizáld túl!
– Louis! Ez az én kocsim.
– Jól van!
   Louis hirtelen rántotta félre a kormányt, és az autó végül csúszkálva állt rá a levezető sávra.

Mikor leállította a motort, Louis kicsatolta az övét, kiugrott a kocsiból, és áttrappolt a másik oldalra, mikor Harry még csak kifelé kászálódott. Mire Harry is kényelmesen elhelyezkedett a vezetőülésben, Louis keresztbe fonta a karjait a mellkasán, duzzogva szorította össze az ajkait,  míg zavarában és dühében lángolt az arca. Tényleg nem annak kellett volna lennie, de olyan eszméletlenül cuki volt, hogy Harryn kétfajta érzelem cikázott át: Egyfajta imádat, és egy roppant erős kényszer, hogy rávegye Louis-t, minden feszültségét rajta vezesse le.

.