IX.Fejezet

Mivel kialudtuk magunkat az első két napban, a harmadik este végre nekiindultunk, és bemerészkedtünk a faluba, ahol reméltük, hogy senki nem ismer fel minket. Harry egy színes kendővel kötötte be a haját és szemüveget vett fel, én baseball sapkát húztam mélyen a fejembe. A kis falu úgy két és fél kilométerre volt a szállodától, és egy igazi trópusi gyöngyszem. Színes fényfüzérekkel kivilágított utcák, hangulatos tengerparti bárok, haléttermek, zenészek minden sarkon, és kellemes tengeri szellő által átjárt teraszok. Körbesétáltunk, Mr. Szívdöglesztő vett két kagylóláncot Gemmának és Annenek, és egy szerencsétlen lelakkozott rákot az apjának. Ez utóbbit nem tudtam értékelni.  Aztán lesétáltunk a partra, el a falu végéig, ahová a turisták már nem nagyon mennek, beültünk egy étterembe és megvacsoráztunk. Közben a pincér kábé 20 percenként hozott újabb és újabb koktélokat, hogy még ezt kóstoljuk meg, mert ez a legjobb. Tényleg isteni finom volt mind. A friss, trópusi gyümölcsök aromája szinte kirobbanó ízt adott a remekül összeállított alkotásokhoz. Meg is ittunk vagy ötöt fejenként. Otthon sörözni szoktunk, és nem számítottunk rá, hogy az édes, jeges koktélok sokkal alattomosabbak, mint amilyennek látszanak. Még az a szerencse, hogy itt senkit nem érdekelt, hogy Harry még csak 17 éves, és egyáltalán nem ihatna, csak málnaszörpöt. Mire megettük a desszertet, annyira cukin spicces lett, hogy újabb okot találtam rá, amiért jobban szerethetem. Részegen is nagy forma a srác. Felszabadultabb lett, nem volt benne a gátlás, ami egyébként annyira szexi, hogy mindig úgy érzed, visszafogja magát, hogy valamit elfojt, egy zabolázhatatlan erőt. Most nem volt semmi elfojtás, felállt, engem is felrángatott, és felkértük a helyi lányokat, akik a korlát mellett támaszkodva hallgatták a zenét. Hála az égnek, őket nem érdekli a civilizációs átok, nem neteznek, tévéznek, hanem itt hallgatják élőben a zenét, és fogalmuk sincs mi az a One Direction. Ebből kifolyólag óriásit táncoltunk, mi, a két falábú, és megittunk még vagy három koktélt, amibe érzésem szerint a mixer egyre több alkoholt kevert.                                                                           
Minden esetre Harry szépen elázott, és hajnali kettőkor, amikor elpakoltak a zenészek, alig tudtam rávenni, hogy induljunk haza.
Az út odafelé egy kellemes kis sétának tűnt, de így, éjjel, a tök sötétben, kifáradva, elázva már megerőltetőbb volt. Körülbelül félúton járhattunk, amikor közölte:
- Én innen egy tapodtat sem megyek tovább, ha nem hozol nekem egy Pina Coladat.
- Honnan a retekből hozzak neked egy Pina Coladat, amikor félúton vagyunk hazafelé a tengerparton és éjjel fél három elmúlt?
- Nem érdekel… - biggyesztette le az ajkát – te mindig, mindent meg tudsz oldani. – ezzel a lendülettel elterült a homokban és úgy tűnt, tényleg ott akarja megvárni, amíg kerítek ő királyi fenségének egy italt a semmiből.

- Ne hülyéskedj már, kérlek! Ne feküdj le, mert még képes vagy elaludni nekem, itt a parton, és én nem bírlak hazacipelni. Ráadásul részeg vagy. Harry! Kérlek kelj fel! – lehajoltam, és a két karjánál fogva megpróbáltam legalább felültetni, hátha akkor nem alszik be egy szempillantás alatt. - Nem vagyok részeg. Teljesen józan vagyok, mondta, de a hangján azért hallottam, hogy ez nem fedi a valóságot. – Ne húzzál. Feküdj ide, olyan gyönyörű az ég. Nézd! Millió csillag. Otthon soha nem látsz ilyet. – nem tudtam a csillagokra figyelni, mert lelki szemeim előtt megjelent egy kép, ahogy a lábánál fogva húzom a homokban a maradék egy kilométeren, vagy reggelig virrasztok , amíg kialussza magát. Nem adtam fel, próbáltam a vállánál fogva felemelni. Egyszercsak , egyetlen mozdulattal felnyúlt, ő fogta át a vállamat, és erőfölényét kihasználva lerántott maga mellé a homokba. Lezuttyantam, félig rá, félig egy fűcsomóra. Hanyatt dőltem, és megadtam magam. Felnéztem, és a leggyönyörűbb látvány tárult elém, amit valaha láttam. Tényleg annyi csillag volt az égen, amit Európában el sem tudunk képzelni. Mintha itt más ég borult volna fölénk, mint otthon. A fényszennyezés elzárja előlünk a csillagokat. De itt, a nagyvárosoktól távol, százezernyi csillag szikrázott a fejünk felett. Hatalmasat sóhajtottam, a karom a fejem alá tettem, és ellazultam.
- Ez tényleg meseszép. Soha nem láttam még ilyen csodálatosat.  – Ugye? – kúszott be a képbe Harry feje, ahogy fölém hajolt, és félig részegen imbolyogva próbálta megtartani az egyensúlyát a könyökén támaszkodva. –Igen. Gyönyörű. –válaszoltam, de igazából már nem az égre gondoltam, hanem rá. A szemei úgy csillogtak, hogy mellettük elhalványult az összes csillag fénye, hófehér fogsora világított a holdfényben, a haja, amiről már rég leesett a kendő, csigákba gyűrődve rugózott az arca körül, és olyan fájdalmasan szép volt az egész pasi, hogy elszorult a torkom. Az ajkát néztem, ahogy megnyalta   az alsót, aztán beharapta, és úgy tartotta, míg a felső ajka hívogatóan csillogott. Nagy nehezen felnéztem a szemébe, és rögtön benn is tartottam az épp jókor vett levegőt, mert a tekintete megváltozott. Szenvedélyt láttam benne, vágyat és elragadtatást. A tekintete tiszta volt, és a számat nézte, miközben a sajátját harapdálta . Végem volt. Teljesen. Nem mertem nyelni, pislogni, szólni meg pláne. A légzésem zihálásba csapott át, mert ez olyan egyértelmű helyzet volt, ahol nincs vacillálás, amit nem lehet félreérteni. 

A keze felemelkedett és a nyakamra kulcsolódott. Rásimult, és enyhén megszorította, hogy el ne mozdítsam a fejem. Az arca egyre közelebb került az enyémhez, és közben le nem vette a szemét a számról. A pulzusom elérte a 200-as tempót, innen nincs tovább, vagy megcsókol végre, vagy elájulok. Vagy mindkettő bekövetkezik, és csak remélhetem, hogy nem fordított sorrendben, mert az hatalmas szívás lenne.

Már nem láttam az ajkát, mert olyan közel volt, hogy az orrunk majdnem összeért. Ő is felnézett végre. A zöld szemek szinte izzottak, félig leeresztett szempilláinak függönye alól. A lehelete ért el először. Trópusi gyümölcsök illata és a jellegzetes Harryszag, amit annyira imádok.
Már minden izmom megfeszült, annyira szerettem volna én is felé mozdulni, és áthidalni azt a néhány centimétert , ami elválasztott tőle, de vasmarokkal tartott, és be kell valljam, igazából élveztem ezt a kiszolgáltatottságot, és azt is, hogy ő az, aki megteszi, aki megcsókol, anélkül, hogy én bármit tennék érte. Az utolsó pillanatban lehunyta a szemét, és az ajka olyan lágyan ért az enyémhez, hogy nem voltam biztos benne, hogy tényleg megtörtént, vagy csak hallucinálok. De aztán a nyelve lágyan végigsimított a számon, és abban a pillanatban felrobbant a világ. Mintha villám cikázott volna végig rajtam, elöntött a hónapok óta elfojtott vágy, és ívbe feszítette a testemet. Azonnal megnyíltam előtte, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy visszacsókolom-e. Forró nyelve behatolt a számba, és birtokba vette. Felnyögött, és még mélyebbre hatolt, közben a keze elengedte a torkomat, a tarkómra csúszott , félrefordította és picit megemelte a fejemet, hogy tökéletes szögben férjen hozzám követelőző szája és nyelve. Az én kezem is önállósította önmagát, a mellére siklott, és a tökéletes izmokra simult. A csók úgy elmélyült, hogy esélyünk sem volt levegőhöz jutni. Picit elhúzódott, de csak egy nagy sóhajtás erejéig. Átdobta rajtam a lábát, és a csípőmet is leszorította a földre, a keze a pólóm alá siklott és a hasamat cirógatta. A testem robotpilótára váltott, nem volt beleszólásom a reakcióimba, annyira régen vártam, vágytam ezt, hogy a sejtjeim mind Harry felé mozdultak, akaratom ellenére is. Feszítettem, dobáltam magam, hogy közelebb tudjak kerülni hozzá, összesimulni vele minden porcikámmal. Ő nem engedett, de úgy tűnt még jobban feltüzeli, hogy övé az irányítás.  A levegőt a fogai közt szűrte, az elfojtott szenvedély ott vibrált a hangjában, ahogy felnyögött, miközben a két kezemet a fejem fölé szorította le. Újra rám hajolt, és olyan eszeveszetten csókolt, hogy megszűnt minden, ő lett a világom, akivel eggyé olvadtam, de egy pillanatig sem sajnáltam, hogy már nem létezem, hisz hazaértem, otthon vagyok.

VIII.Fejezet

Bora Bora….. gyönyörű hely, nem véletlen, hogy az egyik legkedveltebb üdülőhely a világon. Oda utazni, a világ legjobb pasijával, akibe halálosan szerelmes vagyok, életem legszebb hetének ígérkezett.
A menedzsment teljesen ki volt akadva, hogy kettesben utazunk „nászútra”. Majdnem leszedték a fejünket, amikor közöltük velük. Harry megfogott, és maga mögé húzott, mintha meg akarna védeni, és bár én is meg tudnám magam, de azért roppant jól esett ez a gesztus. Végighallgatta az üvöltözést, szó nélkül tűrte a sértéseket, majd résnyire szűkültek a szemei és a leghalkabb, de leggyilkosabb hangján szólalt meg: - Na! Most álljon meg a menet! Először is, az égvilágon SEMMI közötök hozzá, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben. Nem vagyunk rabszolgák, sem árucikkek. Emberek vagyunk, és bár ti nem tudhatjátok, de az embereknek vannak érzelmeik. Most minden létező határt átléptetek, és soha nem bocsájtom meg nektek azokat, amik itt elhangzottak. Jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el! Ha még egyszer bármelyikőtök sértő megjegyzést, vagy csak utalást tesz Louis és az én kapcsolatomra, abban a pillanatban felmondok minden megállapodást, és kereshettek más aranytojást tojó tyúkot.                                      
Nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk, de ha együtt aludnánk, ahhoz sem lenne semmi közötök. Megértettétek? 3 nap múlva felülünk a repülőre és nyaralni megyünk. Hogy ti ezt hogyan kommunikáljátok a sajtóval, pont leszarom, ahogy azt is, mit gondoltok magatokban. Én sem osztom meg veletek, mi a véleményem rólatok, és higgyétek el, ez mindenkinek jobb is így. Oldjátok meg, hogy hogyan tálaljátok, vagy titkoljátok el, engem nem érdekel. Eleget kerestek rajtunk ahhoz, hogy ez ne a mi gondunk legyen.
Azt pedig ne felejtsétek el, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt a hangnemet eltűrtem. – egyetlen mondatnál sem emelte fel a hangját. Végig olyan higgadt és kimért volt, hogy megfagyott az ereimben a vér. Ha velem beszélne egyszer így, azt hiszem tele lenne a gatyám rendesen. Mindenkinek a szemébe nézett egyenként, figyelte, hogy veszik-e az adást. A tátott szájakból és leesett állakból ítélve mindenki hallotta, értette. Amikor befejezte, aprót biccentett, választ nem várt egy pillanatig sem. Megfordult, engem maga előtt tolt, és faképnél hagytuk őket.
Ahogy kiértünk az épületből, kitört belőle a röhögés. Úgy kacagott, mintha a világ legjobb viccét hallotta volna. A könnyei is potyogtak, alig tudott beszélni. – Láttad azokat az arcokat? Ez minden pénzt megért. Miközben ordibáltak egymás szavába vágva, azon gondolkoztam, hogy valamivel meg kell döbbenteni őket. Két lehetőség volt. Vagy lesmárollak, vagy szembeszállok velük. – ezen tovább röhögcsélt, de nekem kiszáradt a szám, és megremegtek a térdeim. Olyan természetességgel mondta, amit mondott, mintha tényleg alternatíva lett volna, hogy megcsókol ott, az irodában. Bármennyire nem volt komoly, bennem mély nyomott hagyott ez a kijelentés, és még jobban vártam, hogy végre megérkezzünk a tengerpartra.
Végül teljes diszkréció mellett, sötétített ablakú limóval vittek a géphez, ahová a többi utas előtt szálltunk fel, az első osztály legelső üléssorában ültünk, mellettünk senki, és a stewardess külön szólt, hogy használjuk a mosdót indulás előtt, és ha lehet útközben ne. Gondolom szépen megkérték, hogy inkább pisiltessen bennünket egy üvegbe, de az isten szerelmére, meg ne lásson minket valaki kettesben. Hát így utaztunk, de mi sem szívesen hívtuk volna fel magunkra a figyelmet. Zenét hallgattunk, olvastunk egész úton. Harry oldalra fordult, felhúzta a térdét és elaludt. A feje, a legtermészetesebb módon, a vállamon pihent. Én voltam a legboldogabb ember a fedélzeten, ennyi biztos. Beleszuszogott a nyakamba, amitől libabőr fültől-bokáig, mint rendesen, és ez majdnem 3 órán át. Szinte már rázott a hideg, mire végre a kapitány felszólította az utasokat, hogy csatolják be az öveket, mert leszállunk.

A legutolsó bungaló volt a miénk, egy félreeső helyen. Olyan volt, amilyet eddig csak képeslapokon láttam. A hófehér homokos óceán a kis házikó lépcsőjétől pár méterre nyaldosta a partot, hatalmas pálmafák adták az árnyékot. A terasz a vízre nézett és teakfa bútorok álltak rajta hívogatóan tömött párnákkal megrakva. A belső tér maga volt a mesevilág. Csak a nyers, trópusi fa, és a krémszín árnyalatai. Baldachinos ágy ( mondjuk az azért okozott némi légzési problémát, hogy EGY hatalmas franciaágy állt az egyetlen hálóban) óriási, kényelmes kanapé a nappaliban, ahol a konyha is volt, és körbe-körbe csak ablakok. Gondoltam, nekem a kanapé is tökéletesen megfelel majd, Mr. Szívdöglesztő úgyis a nagyágyon fog terpeszkedni, ahogy otthon is szokott.  Aztán jött a londiner a bőröndökkel, és Harry egyértelműen mindent bevitetett a hálószobába. Amikor a fiú vigyorogva eltűnt a borravalóval, amit kapott, odafordult hozzám és felhúzott szemöldökkel megkérdezte:
 - Probléma neked, hogy egy ágy van? Ha megígérem, hogy úriember leszek, akkor hajlandó vagy velem aludni? – a szemeiben az ismert huncut csillogás, és a gödröcske is elárulta, hogy nem veszi komolyan a dolgot. Semmit sem akartam jobban, minthogy ne legyen úriember, de ezt ugye nem válaszolhattam.
 –Nem. Semmi gond az egy ággyal, és nem vonom kétségbe, hogy egy gentleman vagy, de ha úgy fogsz aludni, ahogy szoktál, vagyis keresztbe, szétvetett végtagokkal, és mindezt totál meztelenül, abból azért adódhatnak problémák. – na, ezen akkorát nevetett, hogy a partról egy rakás madár szállt fel ijedtében.
- Oké. Ígérem, hogy boxerben alszom, és azt is, hogy ha rám szólsz, hogy szétdobáltam magam, akkor visszamászok a saját térfelemre.  Áll az alku? – kérdezte, még mindig vigyorogva és a kezét nyújtotta. Belecsaptam, hogyne csaptam volna?! Ez a legjobb alku a világon, mert ha egyik felét sem tartja be, én akkor leszek a legboldogabb.
Az első két napot szinte végig a vízben és az ágyban töltöttük. Napi 10-12 órát aludtunk, annyira ki voltunk fáradva az előtte lévő 10 hónap erőltetett tempójától. Amíg benne élsz a stresszben, észre sem veszed, de ha sikerül kikapcsolnod, akkor a tested azonnal tudja, hogy most kell bespájzolni , és mindent akar egyszerre. Farkaséhesek voltunk minden ébredés után, mindegy, hogy ez reggel volt, délután, vagy éjjel. A nap szétcsúszott az első huszonnégy órában, de nem törődtünk vele. Igyekeztünk kiélvezni a szabadság minden pillanatát, és minden formában elengedni magunkat.
A közös alvás maga volt a megtestesült álom. Harry, ahogy elaludt, márpedig ez általában egy perc tört része alatt ment végbe nála, rögtön hozzám fordult álmában, és vagy a kezét, vagy a lábát rakta rajtam keresztbe, de a legjobb volt, ha a fejével bújt a vállgödrömbe. Eredetileg én is az oldalamon alszom, mint ő, de egy pillanatig sem okozott gondot, hogy hanyatt, az ágyhoz szögezve kellett aludnom. A probléma a reggeli ébredésnél jelentkezett. Mindketten pasik vagyunk, és hát ugye tudjuk, hogy reggel a vérbőség olyan testrészünkön jelentkezik, ami elég kellemetlen, ha az ember nem a szerelmével ébred. Első reggel arra nyitottam ki a szemem, hogy Harry göndör fürtjei terülnek szét a hasamon, és ő, szokásához híven keresztben alszik az ágyon, engem használva párnának. A feje mögött feltűnő „zászlóshajóm” látványától viszont majdnem sokkot kaptam, és hirtelen nem is tudtam mit tegyek. Próbáljak kicsúszni alóla? Amilyen mélyen alszik, talán sikerrel is járnék. De ha nem, és kinyitja a szemét, akkor ugye kábé 10 centire lesz az ominózus testrészemtől, én pedig belehalok a szégyenbe. Amíg ezen morfondíroztam, a megoldás magától érkezett. Megfordult, az arca így felém nézett, és egyből ki is nyitotta a szemét. Rám mosolygott, letörölte a nyálat a szájáról, megdörzsölte az arcát, és széttúrta a haját. A mellkasán ugráló, megfeszülő izmok mondjuk nem tettek jót az egyébként is merev tartásomnak, de hát ez van. Aztán nem bírtam megállni, és meg kellett néznem, hogy nála mi újság. Na, akkor kaptam az első infarktust aznap. Harry a hátára fordult, nagyot nyújtózkodott, és egy pillanatig sem zavarta, hogy a boxere átment sátorba, de exkluzív méretben. Sőt, teljes természetességgel odanyúlt és eligazította . Mindig tudtam, hogy az ő hozzáállása a normális a testiséghez, de engem , aki egy rakat lánnyal nőtt fel, zavarba ejtett ez a végtelen lazaság. Aztán odafordult hozzám, és azt kérdezte: - Hogy aludtál? Elfértél tőlem? Mert ha nem, akkor tényleg kiköltözöm a kanapéra. – Nem, khmmm, dehogy, – próbáltam, hogy a hangom ne egy oktávval feljebb csengjen, mint ahogy szokott. - nem zavartál egyáltalán. - Lenéztem a hasamra, ahol még mindig ott voltak a göndör fürtök lenyomatai, és teljesen elégedett voltam. Kimászott az ágyból és kivonult a teraszra, úgyhogy elsunnyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, és vegyek egy hidegzuhanyt.
A második légzésleállást az okozta, amikor délután kijött a vízből, közölte, hogy megszabadul a homoktól és a sótól, majd levette a sortját, és beállt a teraszon lévő zuhany alá. Anyaszült meztelenül. Olyan hevesen reagáltam a látványra, hogy össze kellett görnyednem, mert szó szerint fájdalmaim voltak, annyira kívántam.
Gyönyörű. Erre nincs más szó, csak ennek a szinonimái. 180 centi tökéletesség. A nyakától a bokájáig gyönyörűen kidolgozott izmok, olyan bőr, amiről mindenki álmodik (egy nap alatt a karamell legszebb árnyalatára barnult) és olyan testfelépítés… a hosszú combok, a haránt hasizmok magától kirajzolódó vonala, amitől minden lány elalél, és persze én is, a derekán a két gödröcske… Meg is állapítottam, hogy az arcán lévő kettő mellé ezeket is fel kell vennem a favorit kategóriába. A feneke olyan kerek, hogy körzővel sem tudnék ilyen szabályosat rajzolni, és ahogy forgott a víz alatt, azt is megtekinthettem, szinte páholyból, hogy a hölgyek, akiknek sikerült bejutniuk az ágyába, igazán „nagy élménnyel” lettek gazdagabbak. Ezen elidőztem egy darabig, de aztán rájöttem, hogy ha befejezi a zuhanyzást, és én még sokáig nem tudok majd felállni a fotelból, az elég kellemetlen szituáció lesz, így elszakítottam a tekintetem a „csodafegyverről”. A keskeny csípő egyre szélesedő mellkasba megy át, ami már igazán impozáns vállakkal végződik, ott három izom vibrál felváltva, minden mozdulatra. Kihagytam a szabályos kockákat a hasán, amit velem együtt több millióan szeretnénk körberajzolni a nyelvünkkel, vagy a szolidabbak az ujjukkal, de az tuti, hogy ők vannak kevesebben. És a haja, az arca egy egész könyv témája lehetne. Az imádott göndör tincseken végigszáguldott a víz, majd az arcán, és az ellazult, lebiggyedt alsó ajkán bukott át, hogy onnan a mellkasán át, a kockák rajzolatán keresztül elérjen a legjobb helyre, ahová csak vízcsepp elérhet, majd balga módon, vagy a gravitációnak engedelmeskedve onnan a feszes combokon, és lábakon át, eltűnjön a farácsos lefolyóban. Nekem mára nincs több kívánságom, köszönöm.
Aztán egy törölközőt tekert a csípőjére, odacsattogott  vizes lábaival a napágyig, és rádobta magát. Ugyanazzal a mozdulattal szét is nyitotta a törcsit, és elmerült a napozás gyönyöreiben. Én pedig úgy döntöttem, megyek, és készítek egy kanna jegesteát, és lehet, hogy a jégből valahova máshova is tennem kellene, ha tartós enyhülést szeretnék a nap hátralévő részére.

VII.Fejezet

Szóval a fiúk itt voltak tegnap este is, és hajnalig ültünk a teraszon. Niall és Harry gitároztak, én grilleztem a vacsit ( mint mindig ...) Liam és Zayn énekeltek. Persze ha Mr. Szívdöglesztő a mély, rekedtes hangjával bekapcsolódott a dalolásba, akkor csak őt lehetett hallani. Nem értem, hogy tudtuk eddig titokban tartani, hogy hol lakunk, de annyira jó, hogy úgy tölthetjük el ezeket az estéket, mintha normális fiatalok lennénk. Mióta véget ért az X turné, kicsit lazábbak lettek a hétköznapok. Felvettünk két kislemezt, készülnek az első album dalai. Rengeteget próbálunk, állandóan stúdiózunk. A táncpróbák a legmegerőltetőbbek, de azért, mert tényleg be vagyunk oltva tánc ellen. Mondjuk Mr. Szívdöglesztő még akkor is szexi, ha kétballábas, mert van valami olyan belső feszültség a mozgásában, mint a nagymacskáknak. Úgy érzed, bármikor felrobbanhat. Rengeteget idétlenkedünk a próbákon, a koreográfus két hét után felmondott, és a producerek csak nagy nehezen találtak valakit, akit végre mi is elfogadtunk valamelyest. Az új srác fiatal, tudomásul veszi, hogy utáljuk az egészet, és próbálja annyira lebutítani a mozdulatokat, hogy inkább nyegleségnek hasson a bénázásunk. Kívülről nézve akár még azt is mondhatnánk, hogy cool.           
Esténként viszont több időnk van pihenni, és ez remek. Kétutcányira van egy kis pub, Serenade of a Sailor, az lett az új törzshelyünk. Joe a tulaj halálosan jó fej. Van egy kis beugró a pult mögött, ami nem látszik az utcáról, úgyhogy elég jól el tudunk szeparálódni, és nem jönnek oda percenként autogramot kérni.  Mivel az utcára nyílik az ablak, Zayn bagózni is tud, ha kilógatja a fejét.  Hetente legalább kétszer lenézünk és sörözünk egyet. Ez amolyan jó brit szokás, szinte kötelező. A meccseket azért nem ott nézzük. Harryvel vettünk egy hatalmas tévét, ami betölti a nappaliban a kandalló fölötti falat. Mivel nagy Manchester rajongók vagyunk, és Zayn is, ha meccs van, akkor előre bekészülünk popcornnal, üdítővel, kajával. Mondjuk volt már rá precedens, hogy egy bekapott gól miatt Mr. Szívdöglesztő feldobta a nagyvödrös popit, és a takarítónő még három hét múlva is talált belőle a lakás más-más pontjain, de azért ennyi belefér. A közös meccsnézések és sörözések kivételével általában kettesben vagyunk itthon, amit én borzasztóan élvezek. Olyankor mintha más emberek lennénk. Ha itt vannak a srácok, akkor persze megy az arcoskodás, ahogy az 5 pasitól elvárható, de ha magunk vagyunk, akkor semmi megjátszás, semmi színlelés. Harry egy nagyon komoly fiú, aki imád olvasni, szereti a romantikus filmeket, és a macskákat. Bár interjúkban mindig azt válaszolja a kedvenc filmes kérdésre, hogy a Harcosok klubja, de a valódi kedvenc az Igazából szerelem. Bármikor képes megnézni, és mindig tud rajta sírni és nevetni. Az ünnepek alatt legalább 4-szer néztük meg, és az a vicc, hogy én sem unom meg. Mondjuk főleg azért nem, mert közben nem a filmet nézem, hanem Harry arcát. Imádom, mikor az érzelmek hatalmas skáláját tükrözi vissza néhány perc alatt, annyira beleéli magát. Mióta hazajöttünk a turnéról, esténként belemélyed egy könyvbe, mivel az előtte lévő hónapokban nem volt alkalma olvasni, és legalább 10 könyv vár a sorára a szobájában az ágy mellett, kupacba halmozva. Most épp egy sci-fit olvas nagy lendülettel. Az L alakú kanapé rövidebb oldalán szeret feküdni, így nekem marad az a szerencsés helyzet, hogy a hosszabb oldalról pont őt látom a könyvem fölött. Nem is haladok az olvasással, néha annak is örülök, ha nem tartom fejjel lefelé. Aztán leteszi a könyvet, felém fordul és feltesz valami olyan kérdést, amiről hirtelen azt sem tudom, eszik-e, vagy isszák. Az olvasmányai által elszabadult gondolatok cikáznak olyankor a fejében, és rendkívül inspiráló, hogy mennyire érdekli a természettudomány, de nem idegen tőle a matematika sem. Nagyon gyors felfogású, szerintem remek ügyvéd lett volna, ha nem téríti el a terveitől az X-Factor. Mekkora szerencsém van, hogy eltérítette, és nem 30 év múlva, a válóperes ügyvédemként ismertem meg. Bár gondolom akkor is ugyanígy beleestem volna, mint vak ló a gödörbe.

                                                                          
Ma is hosszú napunk volt, próbáról tévéfelvételre mentünk, utána ruhapróbára, és végül interjúztattunk vagy másfél órán keresztül, mert bejelentettük a What Makes You Beautiful –t és akkora a sajtóvisszhang, hogy nem győzünk nyilatkozni, bár még egy hangot sem vettünk fel belőle.
Így aztán este, mikor végeztünk, Harry kijelentette, hogy nincs kedve még kocsmázni sem, menjünk haza. A többiek nemtetszésüknek adtak hangot, és szokás szerint Zayn vitte a prímet: - Mi van már megint? Komolyan olyanok vagytok, mint az öreg házasok! Fellőtték a hálósipkát? Már nem fér bele egy héten kétszer, hogy igyunk egy sört? Nem vagytok eleget kettesben?
- Ne vesd el a sulykot Zayn! – szólt rá Harry élesen – Ugye ezt nem gondoltad komolyan?! – zöld szemeiből sütött az indulat, ami elég ijesztő, mert őt nagyon nehéz kihozni a sodrából. – Bocs, persze, hogy nem, de azért néha megerőltethetnétek magatokat, hogy velünk is legyetek. Hiányoznak a közös esték. Ugye srácok? – nézett a másik kettőre, akik egyetértően bólogattak és helyeseltek.
– Nekünk is hiányoznak, és ugyanúgy szeretjük őket, mint ti. De ma nagyon fáradt vagyok, egyszerűen képtelen vagyok ébren maradni. Nincs más vágyam, csak hazamenni, lezuhanyozni, és eldőlni a kanapén. Kérlek, ne haragudjatok.

- Persze semmi gond! – lépett közelebb Niall, aki nem bír elviselni semmilyen feszültséget. Megpaskolta Harry vállát, aztán kezet ráztak, és végül a többiek is elbúcsúztak. Amikor már jó pár lépést megtettünk a saroktól, még hallottam Liam hangját: - És persze ha Harry fáradt, akkor Louis ott ül a lábainál és pátyolgatja.  – Csak reméltem, hogy Harry nem hallotta meg, de ahogy oldalra néztem, és megláttam a beharapott ajkát és a feszültséget az arcán, már tudtam, hogy ő is épp olyan jól hallotta, mint én. Olyan rosszul esett, mintha hátba szúrtak volna. Mi egy család vagyunk, ők is tudják, hogy semmi közünk egymáshoz, bár nyilván azt is, hogy bele vagyok zúgva, nem kicsit. De akkor is! Hogy mondhatott ilyet Liam? És egyáltalán miért? Ahogy ezen morfondírozva lépdeltünk egymás mellett, egyszer csak Harry karja ölelte át a vállamat. Felnéztem rá, és egy szédítő, gödröcskés mosoly volt a jutalmam. – Ne törődj velük. Hisztis picsák. Csak féltékenyek. Négy nap és utazunk. Egy hét, ami csak a miénk, távol mindentől és mindenkitől. – megszorította a vállamat és egy puszit nyomott a fejemre. Elolvadtam. Önvizsgálatot tartottam, és megállapítottam, hogy amit Liam mondott, tulajdonképpen nem rágalom, vagy rosszindulat, egyszerű ténymegállapítás. Ha Harry nem megy valahova, akkor én sem, és igen, akkor ott ülök a lábánál és pátyolgatom. Vagy masszírozom, vagy főzök rá, vagy csak nézem. És ez nekem jó így. Most pedig hazamegyünk, és elkezdek összepakolni a nyaralásra, amit úgy várok, mint egy gyerek a mikulást.

VI.Fejezet

Gyönyörű tavasz van, talán életem legszebb tavasza. A kis lakásunk teraszára meseszép virágokat ültettek ládákba, és nagyon cool kerti bútort kaptunk,ami inkább egy ülőgarnitúrára hasonlít, krém párnahegyekkel, mint teraszbútorra, de imádjuk. A fiúk szinte minden olyan estét itt töltenek, amikor nincs kedvünk elmenni valahová, csak lazítani akarunk. Egyre több ilyen este van, mert rá kellett jönnünk, hogy jobb itthon maradni. Ha egy szórakozóhelyre indulnánk, már a bejáratnál kitörne az őrület.  Ha egy valaki kiszúr bennünket, forródróton megy a hír, és 20 perc múlva lányok ezrei próbálnak széttépni minket. Jártunk már így egy bevásárlás alkalmával is, ezért most már a ruhákat is interneten nézzük ki, vagy elhozatjuk őket a lakásunkra, és ott válogatunk. Bármelyik divatmárka szíves-örömest rendelkezésünkre bocsájtja az új kollekcióját, természetesen ingyen, csak viseljük. Ha mi felvesszük, az egekbe szökik az eladási statisztikájuk. Szóval, a népszerűség ma már inkább börtön, mint örömforrás. Igazából nem tudunk csinálni semmi normális dolgot, ami másoknak a legtermészetesebb a világon. Ha szórakozni akarunk, akkor kibérelünk egy helyet és mi hívjuk meg a vendégeket, ami viszont egyáltalán nem hasonlít egy laza bulizós estére, inkább egy házibulira, ahol te vagy a házigazda. Mert meghívott celebek ide, vagy oda, akkor is mindenki minket néz, velünk akar beszélgetni, titokban a telefonjukkal vesznek, fotóznak, és másnap ugyanúgy tele vannak velünk a lapok. Úgyhogy erről is leszoktunk. Így alakult ki az a szokásunk, hogy inkább otthon maradunk, és vagy a fiúknál, vagy nálunk bandázunk. Mióta esténként is jó idő van, inkább nálunk, mert itt ez a mesés terasz, és nincs szomszéd, mert miénk az utolsó lakás a tömbből. Kihordunk egy rakás sört, chipset, szendvicset rendelünk, vagy sushit, és gitározunk, bulizunk hajnalig. Senki nem hiszi el, de ez az ötös fogat a világ legjobban sikerült puzzlezenekara. Simon Cowell sem gondolta, hogy a világ legnépszerűbb fiúbandáját hozza létre, de azt sem, hogy a legeslegjobb barátok leszünk. Igazából ez inkább már család. Úgy szeretjük, óvjuk egymást, mint a testvérek. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy még jó darabig nem történhet olyan, ami szétválaszthat bennünket.
Amikor véget ért az X, és eltelt pár hét, akkor egyenként beszélt velünk George, a menedzserünk, és finoman célozgatott rá, hogy Niallt ki kellene tenni a zenekarból, mert a népszerűsége meg sem közelíti a többiekét, és valahogy olyan szerencsétlen picsagyümölcs. Nem beszéltünk össze, sőt sokáig ki sem derült a cselszövése, mert mindannyian azt hittük, hogy mással nem beszélt erről, és mindenki olyan durván utasította el, és tette helyre, hogy meg is nyugodtunk, hogy elintéztük a dolgot. 
Aztán egyik éjjel Harryvel egy fellépésről értünk haza, amikor kibukott a dolog. Épp palacsintát sütöttem (fél kettő volt egyébként) mert Mr Szívdöglesztő megkívánta hazafelé, ő pedig felült a bárszékre és a pulton könyökölve nézett,és ez a legnagyobb segítség,ami konyhafronton elvárható tőle. Beszélgettünk, röhögtünk az este történteken.
-Niall mennyire béna volt ma, ahogy megbotlott a zsinórban, és majdnem fejjel esett le a színpadról. –mondtam mosolyogva, miközben feldobtam egy palacsintát. 

–Ja… -nyögte ki Harry, de olyan álmos volt, hogy ragadtak le a szemei, ahogy támasztotta a fejét. –Még szerencse, hogy George nem volt ott, különben megint ki akarná tenni. – fűzte hozzá Harry, mire én elejtettem a palacsintát, ami épp a levegőben készült megfordulni.

 –Miről beszélsz? Neked is elmondta a szörnyszülött ötletét az a segg? – néztem rá magamból kikelve. Ő is zavarba jött, egyből kiment az álom a szeméből. Felült, és kihúzta magát. 

–Igen, nekem elmondta, de azt hittem, titeket nem traktál ezzel a baromsággal. Kerek perec megmondtam neki, ha Niallt, vagy bárki mást kitesznek a zenekarból, én azonnal felállok, és kerül,amibe kerül, de engem többet nem látnak.

Bambán álltam, az állam is leesett, olyan tűzzel mondta ezeket. Sikerült annyira koncentrálnom, hogy becsukjam a számat, aztán még nyeltem is, de a hangomat nem találtam. Rekedtes suttogás volt csak. 

Bambán álltam, az állam is leesett, olyan tűzzel mondta ezeket. Sikerült annyira koncentrálnom, hogy becsukjam a számat, aztán még nyeltem is, de a hangomat nem találtam. Rekedtes suttogás volt csak. – Én is szóról-szóra ezt válaszoltam neki, és meg voltam győződve, hogy csak velem beszélt erről.  – Kínos volt a csend.
 Mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Nekem sírás kaparta a torkomat, mert akkor döbbentem rá, hogy miközben szegény Niall az égvilágon semmiről sem tud, közben a menedzsment azon mesterkedett, hogy szépen csendben kifúrják a zenekarból, ami az élete. Mindig is nagy beleérző képességgel voltam megáldva, és  túl erős volt az igazságérzetem, ezért nehezen birkózom meg az ilyen helyzetekkel. Ő is ugyanannyit dolgozott ezért, ugyanannyi áldozatot hozott,  annyi ötlete volt benne, mint nekünk ( vagy egy kicsit több, mert Nial egy rendkívül  kreatív fickó, és nagyon tud koncentrálni) ezért teljesen igazságtalan lett volna kitenni, hogy valamennyivel kevesebbet kelljen kicsengetniük, és több maradjon a zsebükben, amit így is elég szépen degeszre tömtünk már. Visszafordultam a tűzhelyhez, hogy Harry meg ne lássa az arcomon végiggördülő könnycseppeket, és úgy csináltam,mint akit teljesen leköt a palacsintasütés.

Pár szívdobbanással később egy kéz simult a vállamra, és magához húzott. Nem fordított meg, csak magához ölelt, és a mellemen keresztbefonta a karjait. Tudta, hogy utálom, ha látja a gyengeségemet, és nem szívesen néznék a szemébe, de azt is tudta egy mozdulatból, hogy mikor fordulok be, keseredek el, és mikor van szükségem vigasztalásra. Félretettem a serpenyőt és nekidőltem az izmos mellkasnak. – Soha nem hagynám, hogy bárkinek a zenekarból keresztbetegyenek. Ugye, tudod, hogy bármit megtennék érted, értetek .- mormogta a fülembe, miközben gyengéd csókot nyomott a fejemre. Megfogtam a csuklóját, ami a mellkasomon pihent. Éreztem a szívdobogását a hátamon. A fejemet a vállára ejtettem, és próbáltam megnyugodni. A sírás elmúlt, biztonságban éreztem magam, és tudtam, hogy amit mond, valóban így van. Harry jelentette az állandóságot, a biztonságot és a feltétlen szeretetet. Bármikor számíthattunk rá, bármiben.
A megnyugvásra tett kísérletem akkor fulladt kudarcba, amikor egy lépést hátrahúzott, és nekidőlt a konyhapultnak. Nem engedett el, sőt jobban magához szorított, csakhogy ahogy ő is hátradőlt, a csípője teljesen hozzám simult. Amikor ezt konstatáltam, a légzésem szaporább lett, a szívverésem is felgyorsult, és az arcom lángba borult. De nem csak ezek a változások mentek végbe rajtam, volt még olyan testrészem, ami érzékenyen reagált  testi közelségére. Az egyetlen gondolatom az volt, hogy csak észre ne vegye. Nem veheti észre, mert akkor elsüllyedek szégyenemben.
Próbáltam matematikai feladatokra koncentrálni, a nagymamámra gondolni, és a legutóbb látott National Geographic filmre , ahol a kivesző állatfajokra hívták fel a figyelmet.
Végül sikerrel jártam, és lankadt az érdeklődésem Harry iránt.
Nem tudom meddig álltunk összeölelkezve, de mire magamhoz tértem a palacsinták rég kihűltek a tányéron. Eltoltam magam , és nekiálltam volna, hogy folytassam a sütést, de Harry megfogta a csuklómat. - Hagyd a fenébe. Elment az étvágyam. Inkább hallgassunk egy kis zenét, hogy el tudjak aludni.
Ez már szinte rituálé volt nálunk. Ha fellépésről, koncertről jöttünk haza éjjel, soha nem tudott elaludni, mert teljesen felspanolta magát. Egyszer kipróbáltam, amikor maga elé meredve ült a kanapén, és a fejét támasztotta, hogy instrumentális popfeldolgozásokat tettem be a lejátszóba, és az ölembe húzva a fejét, masszírozni kezdtem. Olyan kéjesen nyöszörgött, hogy akkor is minden lelkierőmre szükségem volt, hogy ne adjam túl kézzelfogható jelét az elragadtatásomnak.
Ez annyira bejött Mr. Szívdöglesztőnek, hogy szépen lassan rászokott. Egyre többször kapcsolta be a zenét, és ült a kanapéra, aztán várakozóan nézett rám, mert ugye megkérni , hogy masszírozd a fejem, na azt neeeem. Csak nézni a kivert kutya szemeivel, és megvárni, amíg a másik ajánlkozik, hogy megtegye .
Végül odáig fajult a dolog, hogy utánam kiabált, mert leheveredtem a szobámban, mikor még nem masszíroztam ki belőle a feszültséget. - Louis!
 - Tessék...
- Lefeküdtél?
- Aha , le. Miért?
- Semmi. Csak kérdeztem. - de a hangjában annyi szemrehányás volt, hogy kimásztam az ágyból és kimentem a nappaliba. Ott ült a kanapén, mint egy rakás szerencsétlenség és a fejét szinte a térdei közé lógatta. Totál duzzogóban volt, az ajka is lebiggyedt teljesen.
- Most mi van? Miért nem szóltál, hogy masszírozzam meg a fejedet? - Nem kell. Menj csak aludni. - Nem akarok aludni, csak jól esett pár percre ledőlni. Azt hittem levetkőzöl.
 Odamentem a lejátszóhoz, benyomtam a zenét, aztán a kanapéra ültem és várakozóan megpaskoltam a combom, hogy hajtsa rá a fejét. Nézett, a szemében még mindig láttam pár dühös szikrát, és azon gondolkodott, hogy duzzogjon-e még egy sort, de aztán nyert a kényeztetés iránti vágy. Felállt, levette a kabátját, egy mozdulattal széttépte az inget a mellkasán ( jó, mondjuk patentos volt, de így is visszanézném lassított felvételen...ezerszer)és ledobta a földre. Az övét is kicsatolta, kihúzta a gatyájából, aztán a farmerét is kigombolta. Itt szűnt meg a levegő utánpótlás a szervezetemben. (De ez mostanában olyan sűrűn történt meg velem, hogy lassan mélytengeri búvár is lehetnék, annyiszor tartom vissza a lélegzetem, és egyre jobban bírom.) De aztán hála az égnek, csak a felső gombot nyitotta ki, aztán hasra dobta magát és a feje a combomra simult. Én pedig belemélyesztettem az ujjaim a sűrű, göndör fürtökbe, és szinte eufórikus boldogság töltött el, hogy ennyire várja, akarja, hogy testi közelségbe kerüljünk, és kényeztessem. Bár valószínűleg nem pont abból az okból, mint én, de a remény hal meg utoljára. Közben a vállait néztem, a hátát, a bőre alatt vibráló izmokat. Olyan szép volt, hogy ha értenék hozzá , kifaragtam volna márványból, mert szerintem Apolló is vetélytársának gondolná, ha látná. Nem is bírtam megállni, hogy a relaxáló masszázst kiterjesszem a hátára is. A vállaival kezdtem, aztán egész a derekáig átgyúrtam, már amennyire hozzáfértem ebben a nem pont masszőr pozícióban.
Úgy dorombolt mint egy megtermett kandúr, és úgy is nyomta magát a kezemhez. A bőre sima volt, és selymes, amiről azt gondolnád, csak nőknek lehet ilyen finom bőrük. Mivel nemrég jöttünk haza egy párnapos tengerparti pihenésről, gyönyörű karamellszínűre volt barnulva. Úgy éreztem ez már több, mint amit épp ésszel még el bírok viselni. Ezért még egyszer végig simítottam a gerincén, de nagyon finoman, mintegy búcsúzásképp. Olyan libabőrös lett tetőtől talpig, hogy a tarkóján is felborzolódtak a pihék. - Egészségedre. - suttogtam, mert nem akartam megzavarni az idilli hangulatot. - Khmm. Köszönöm. - köszörülte meg a torkát, aztán valahogy furcsa görnyedt pózban felállt, közben felkapta az ingét, és magához szorítva szinte beszaladt a fürdőszobába. Elég furcsa jelenet volt, de nem sokáig morfondíroztam rajta, mert mire kijött a zuhanyzóból, én már 50 méter mélyen aludtam ott, ahol addig ültem. Aztán éreztem, hogy lehúzza a cipőmet, kigombolja a nadrágomat, leráncigálja, aztán felteszi a lábaimat a kanapéra. Félálomban vártam, hogy rám terítsen egy pokrócot, de a kelleténél sokkal több idő telt el. Résnyire nyitottam a szemem, és azt láttam, hogy ott áll a kanapé mellett, engem néz, és közben a száját harapdálja. Aztán megrázta a fejét, széttúrta a haját, és a fotelről felkapta a plédet, majd betakargatott. Olyan finoman, ahogy utoljára az anyukám, ha gitározás közben a kertben aludtam el a nyugágyban.