CXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem elnyeri a tetszéseteket. Nagyon szépen köszönöm a sok csodás kommentet, a pipákat, mindent. Az elmúlt hetek kicsit nehézkesen teltek, most pedig meghalt a monitorom, de azért valahogy csak elboldogulok...

Szép hétvégét nektek, és jó olvasást.

Puszi: Becca

Búskomoran ültük végig a repülőutat. Harry összekucorodott mellettem a fotelban, és csak nézett ki az ablakon, míg én a combját simogattam. Liam olvasni próbált, Niall pedig zenét hallgatott, míg vártuk a telefonhívást, hogy mi legyen. Zayn ki volt kapcsolva, ezért tőle semmilyen magyarázatot nem kaptunk, a menedzsment pedig türelmet kért, amíg kiderítik, hogy mi történt. Állítólag Zayn csak egy e-mailt küldött, hogy átgondolta a dolgokat, és úgy döntött, befejezte. Nem értettem a dolgot, azok után, hogy két nappal ezelőtt még úgy tűnt, talán minden viszonylagos nyugalomban lerendeződik.
Valaminek történnie kellett, amiről nem tudunk, de hogy mi az, arról fogalmam sem volt. Éreztem, hogy az idegesség lassan felzabálja az erőtartalékaimat, de próbáltam erősnek mutatkozni, mert nem akartam, hogy Harry még jobban kiakadjon, hisz épp tegnap mondta el a félelmeit, és szerettem volna, ha legalább belőlem erőt meríthet. Nem igazán tudtam, mihez kezdünk most, de még mindig reménykedtem, hogy valahogy helyre lehet hozni a dolgokat. Mikor Harry elszundikált mellettem a bogyótól, amit repüléshez vesz be, betakartam egy pokróccal és felálltam. Intettem a többieknek, hogy jöjjenek, aztán átmentünk a repülő farában berendezett kisebb társalgóba, ahol máskor a Modestesek terpeszkednek, de most üresen állt.
Niall és Liam szó nélkül követtek, és mikor becsuktuk az ajtót, rögtön kérdezgetni kezdtek:
– Te tudtad? – esett nekem Niall, és a hangja szemrehányó volt.
– Harry előtt miért nem beszélhetünk? – kérdezte Liam, mire felkaptam a fejem, olyan él volt a hangjában.
– Először is, nem, nem tudtam. Mikor utoljára beszéltem vele, azt mondta, megegyeztek az ügynökséggel, és sikerült valamiféle kompromisszumra jutniuk. Másodszor csak azért nem akarom Hazza előtt kitárgyalni a dolgot, mert így is nagyon feszült, és ideges. Nem lenne jó, ha még jobban kiborulna. – Niall egyetértően bólogatott, de Liamet nem győztem meg teljesen. – Hidd el, Payno, Harry mindannyiunknál nehezebben viseli ezeket a dolgokat. Ha nem akarjuk, hogy teljesen összezavarodjon, hagyjuk ki az esélyek latolgatásából. – Liam végre bólintott, és megdörzsölte a homlokát.
– Igazad van, Harry tényleg nem bírja ezt. – Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és lerogytam az egyik fotel karfájára, aztán előkotortam a cigimet. Liam hálásan vett belőle, és mindketten rágyújtottunk, Niall pedig bekapcsolta a szellőztetőt.
– Mi történhetett? – fordult ismét felénk.
– Nem tudom… – mondta Liam, de látszott, mennyire töri a fejét. – Vagy a jogászai találtak valamit a szerződésben, amibe bele tudtak kapaszkodni, vagy Naughty és a sleppje beszélte megint tele az agyát.
– Vagy mindkettő… – mondtam elgyötörten. – Nyilván tudja, hogy ez belekerül pár millióba…
– Igen, de lehet, hogy az a geci elhitette vele, majd a szólókarrierjében többszörösen megkeresi.
– Persze… szólókarrier, persze az ő közreműködésével – köpte Niall.
– Hát hogyne. Csak azt nem értem, Zayn hogy nem lát át a szitán. Pedig olyan világos, mint a nap, hogy az a gennyláda a saját céljaira akarja felhasználni. Azt hiszi, Zayn óriási népszerűségét kihasználva felkapaszkodhat a hátán, mert különben soha nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami jár neki.
– Mégis mi alapján? Egy büdös zsírkupac, igénytelen faszfej, és annyira tehetségtelen, hogy stúdió közelébe sem engedném – sorolta Liam, és egyre idegesebb lett.
– Oké, próbáljunk lehiggadni. Ezzel nem segítünk magunkon. Hagytam neki üzenetet, hármat is, remélem, válaszol.
– Zaynnek? – kérdezte Ni.
– Nem. Naughtynak – válaszoltam, mire mindkettejüknek elnyílt a szája.

Már a szállodában voltunk, mikor csöngött a telefonom. Előkotortam a zsebemből, és a gerincemen éreztem, ahogy megfeszülök, mire megnéztem, ki a hívó. Mikor láttam, hogy se nem Zayn, se nem Shahid, csak Brandon az, nagy sóhajjal vettem fel, Harry kíváncsi tekintetétől felnyársalva.
– Halló!
– Szia, Louis, csak azért hívlak, hogy szóljak, egyelőre nem jelentjük be Zayn távozását. Az előbb telefonált, és a vezetőséggel megbeszélt egy személyes találkozót. Most azt mondjuk, elkapott egy vírust, és ezért nem ment veletek Orlandóba.
– Szerintetek ezt beveszi valaki?
– Nincs más választásuk. Ezt mondjuk, és kész, az pedig, hogy ki mit gondol, az mindenkinek a maga dolga. Mégis mit csináljunk? Mondjuk azt, hogy Zayn Malik ki akar lépni a One Directionből, de lehet, hogy mégse?!
– Oké, igazad van – mondtam beletörődő hanglejtéssel, mire Harry ujjait éreztem meg a vállamon, ahogy finoman megmarkol, hogy erőt adjon. – Akkor valami gyomorrontás?
– Igen, olyasmi.
– Rendben van.
– Köszönöm – köszönt el B, én pedig búcsú nélkül nyomtam ki a telefont.
Harryre néztem, aki épp elém lépett, és én hálásan hajtottam a hasára a fejem.
– Akkor még nem száz százalék? – kérdezte. A hangja erőtlen volt, és a szokottnál egy oktávval magasabb.
– Nem. Talán meg tudnak egyezni – bólintottam, és mélyeket lélegeztem az ellenállhatatlan illatból, ami betöltötte az érzékeimet, és lassan megnyugtatott.
– Remélem, hogy igen – mondta Hazz, miközben a hajamba túrt, és masszírozni kezdte a fejbőrömet. Egy perc múlva már a nyálam is folyt, úgy ellazultam, mert hihetetlenül hosszú ujjaival olyan mesterien nyomkodta a kényes pontokat, hogy szinte szétfolytam, mint a kocsonya. – Gyere, feküdj az ágyra! Megdögönyözöm a hátadat is – mondta, és kézen fogva húzni kezdett, de a lábaim csak nagy nehezen engedelmeskedtek, mert a reggel óta tartó izomfeszültség lanyhultával, semmi erő nem maradt a tagjaimban. – Vagy vigyelek? – kérdezte, és már nyúlt is a térdem alá, hogy egy mozdulattal az ölébe kapjon, és úgy cipeljen, mint egy gyereket.
Nem ellenkeztem, csak a vállára hajtottam a fejem, aztán engedtem, hogy lassan az ágyra fektessen, pillanatok alatt levetkőztessen, majd belepasszírozzon a matracba, míg dörmögő hangon dúdol valamit, és lassan szétnyomkodja a hátamban lévő csomókat.
– Az esti fellépésen ki énekli Zayn szólamait? – kérdezte egy idő után, mire önkéntelenül ismét befeszültem, de most határozottan lenyomott az ágyra, és óriási, meleg tenyerével a lapockámra támaszkodott. – Kicsi, nem veheted ennyire a szívedre. Van egy munkánk, amit el kell végezni. Zayn most nincs itt, tehát négyünknek kell megoldanunk a feladatot. Melyik számban, ki énekli az ő részét? – kérdezte tárgyilagos hangon, és én ezredszer is elámultam azon, Harry mennyire másképp éli az életet, mint az emberek többsége. Ő nem csak pofázik arról, hogy elfogadó, vagy hogy nem táplál haragot, gyűlöletet. Ő átgondolja, és addig rágódik, míg valami magyarázatot talál a dologra, ami a másik ember szemszögéből indokolttá teszi a döntését, majd elfogadja azt. Így lekerül róla a nyomás, és nem okol senkit, semmiért. Most is addig csűrte-csavarta a dolgot, míg végül azt mondta, ha Zayn így érzi jónak, ha őt az teszi boldoggá, hogy kilép, akkor nekünk támogatnunk kell ebben, hisz ezt csak addig szabad csinálni, míg a pozitívumok vannak túlsúlyban. Lehet, hogy Zayn már nem így érzi, és akkor nem szabad tovább folytatnia. Még azt is mondta, hogy eddig minden fiúzenekarból kivált egy tag, és általában ő lett a legsikeresebb, ezért reméli, hogy Zayn is követi a hagyományokat. Egyszerűen imádom ezt a pasit!

A tömeg már akkor a Steal My Girl-t énekelte, mikor még csak befordultunk a sötétített kocsikkal az elkerített részre. Olyan fesztiválhangulat uralkodott, és olyan üdvrivalgás tört ki, ahogy kiszálltunk, mintha egy hatalmas koncertre készülnénk, pedig csak egy rövid beszélgetés, és pár számnyi félplayback, amire készültünk. Önkéntelenül elvigyorodtunk mindannyian. A rajongók feltételen szeretete, ami árad felénk, még ennyi év után is elsöprő erejű. Niall felemelte a kezét, és összepacsiztunk. Rajta is láttam, hogy kezdi elkapni a láz, ami minden fellépés előtt eluralkodik az emberen. Akármilyen szar napod van, mikor ott állsz, és hallod a közönség moraját, a várakozásteljes sikolyokat, a tapsot, akkor minden más megszűnik, és elönt az izgalom. Nem lámpaláz – az már elmúlt, talán csak az interjúk előtt fordul elő –, de az a fajta félelem, hogy vajon ma is sikerül-e eleget tenned az elvárásoknak. Harryre néztem, aki olyan szép volt, hogy az már szinte fájt. A haja a vállára omlik már, és a súlya miatt nem olyan göndör, mint régen, de most is gyönyörű. Az alakja szikár, hála a lébőjtkúrának, amit vasakarattal csinált végig, és az állandó edzésnek, amit soha ki nem hagyna. A csípőjére feszült a nadrág, ami fölött egy iszonyat ronda, mintás inget viselt, ami szerinte nagyon cool.
Az ízlésünk merőben különbözik, ahogy a stílusunk is. Mikor hazahozza az újabb szerzeményeit, vagy mikor megjönnek a YSL csomagok, amiket neki küldenek, és ő izgatottan bontogatja őket, én rendszerint sikítófrászt kapok, és alig tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem, „ezt ugye nem veszed fel?!” de persze leharapom a nyelvemet, és kussolok, mert már rég beláttam, Harry Stlyes azt vesz fel, amit csak akar, mert mindent úgy tud viselni, olyan egyedülálló eleganciával és tartással, mint senki más. Ettől a legnevetségesebb, legrondább darab is új értelmet nyer, és bárhol jelenik meg, mindenki lemegy hídba, mennyire stílusos. Ezzel ellentétben, rajtam egy sima adidas póló is úgy néz ki, mintha a kutya szájából húzták volna ki, és ha ki akarok öltözni, akkor mindig elszúrom a cipővel. Mindegy, ha Harry így is szeret (soha nem fogom megérteni, hogy miért), akkor pont leszarom a divatot. Nekem egy feliratos póló többet ér, mint egy több ezer dolláros ing, és jobban szeretem a kényelmes papucscipőket, mint a bőrcsodákat. Harry csizmái meg kikészítenek, és azt se értem, hogy bírja őket nyáron hordani, anélkül, hogy belerohadna a lába. Nekem már akkor is izzad, ha frottír talpbetéttel, zokni nélkül hordom a vászoncipőt, ő meg negyven fokban is simán felvehet egy velúrcsizmát, és este, mikor leveszi, esküszöm, a zoknijának öblítőillata van. Nem mintha szagolgatnám… de előfordult már, hogy a nyakamban kötött ki a végtelenül hosszú láb, és nem tudtam nem észrevenni, hogy egyáltalán nincs lábszaga. Az élet igazságtalan.
Most, mikor Orlandó meleg és száraz levegője gyöngybajuszt varázsolt a szám fölé, Harry úgy nézett ki, mintha a sminkből lépett volna ki. A barna, patchwork mintás ing, mellig kigombolva (máshogy nem is lehetne), a nyakában egy sál, amitől megvadulok, mert imádom leszaggatni a ruháit, úgy, hogy csak az aktuális nyakbavaló maradjon rajta, aztán annál fogva lehúzni magamhoz, majd később megszorítani a hattyúnyakon, amit épp kiszívni készülök.
Szóval összefoglalva, olyan szép volt, mint egy festmény, és valamiért ma kifejezetten huncut hangulatban volt, aminek előre örültem. Mostanában ritkán tér vissza az a játékos és flörtölős Harry, akit imádok, de úgy tűnt, ezen a napon lesz még hozzá szerencsém. A közönség nagyon elszomorodott, mikor bejelentettük, hogy Zayn lebetegedett, de az új számok és a jelenlétünk hamar feledtette velük a dolgot, vagy legalábbis úgy látszott, tényleg élvezik a műsort, Zayn nélkül is. Liam, és Niall kitettek magukért, és mi is igyekeztünk nagyon, hogy négyen is élvezhető produkciót nyújtsunk. Természetesen Harry vitte a prímet, szinte szárnyalt. Tökéletesen énekelt, gond nélkül megoldotta Zayn magas szólamait, pedig a hangfekvésük merőben különbözik, és szórakoztatta, húzta a közönséget, ahogy máskor is.
Mikor a színpadon álltunk, és épp a riporter kérdéseire válaszoltunk, úgy sütött belőle az erotika, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. Ő is felém sandított, és mikor találkozott a pillantásunk, önkéntelenül rákacsintottam, ő pedig azonnal lesütötte a szemét, és beharapta az ajkát. Nekem meg végem volt. Ennyi is elég volt, hogy elveszítsem a fonalat. Már semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, mikor szabadulunk már el innen, és lehetünk kettesben. Azt se bánom, ha egy kocsi hátsó ülésén, vagy egy liftben, csak adjanak egy órát, mikor magam alá gyűrhetem.
– És hogy haladnak a turné előkészületei? – kérdezte a pasi, orrom alá dugva a mikrofont, nekem pedig tényleg kellett pár másodperc, amíg rájöttem, hol vagyok, és mit csinálok éppen.
– Nagyszerűen. Az új számokat gyakoroljuk – hazudtam – és be kell vallanom, mindannyian úgy érezzük, ezek az új kedvenceink. – A közönség felvisított, én pedig hálát adtam az égnek, hogy van pár panel, amit előre megkaptunk, és mind bemagoltunk. Olyan semmiségek, amiket szinte bármelyik kérdésre el tudunk sütni, egy apró átkötéssel. A sok év meg a rutin azért átsegít ilyen helyzeteken.
– Melyik a kedvenc száma, Louis? – kérdezte a hapsi, mire majdnem rávágtam, hogy a No Control, de még időben eszembe jutott, hogy azt nem mondhatom. A menedzsment már rég megbánta, hogy figyelmetlenek voltak, és hagyták, hogy felkerüljön az új korongra. Mai napig sem értem, mi történhetett, hogy a Harryhez írt, végtelenül erotikus és szexszel átitatott szövegem átment a cenzúrán. Valószínűleg nem figyelték, hogy ott vagyok az alkotók között, és azt gondolták, egy ilyen szövegtől begerjednek a kislányok. Ami amúgy igaz is, mert mióta napvilágra került a lemez teljes anyaga – persze azzal fűszerezve, hogy tudják, melyik számot ki írta –, meg vannak vadulva a rajongók. Elsősorban a Larrysek, akik mára himnuszként tartják számon.
– A Where Do Broken Hearts Go – válaszoltam, mert azt is tényleg nagyon szeretem. Hogy miért? Mert Harry otthon, egy szál alsóban énekelte el a múltkor, léggitározott, és rockénekest meghazudtolóan dobálta a haját, miközben tekergett, mint egy kígyó. Ha a fanok látnák, mit művel, mikor rájön az ötperc, már elkapták volna valahol, és cafatokra tépik.
Újabb merengésemből Hazz mély, rekedtes hangja rángatott ki, aki épp arra a kérdésre válaszolt, hogy szerinte mi lesz a rajongók kedvence a lemezről.
– A Night Changes! – válaszolta habozás nélkül, mire Ni, és Liam egyetértően bólogattak, én pedig igyekeztem úgy csinálni, mintha tudnám miről van szó.
– Miért? – kérdezte a riporter.
– Mert nagyon érzelmes a szövege, mindenki bele tudja élni magát… – válaszolta Harry elgondolkodva, ahogy szokta, mire Liam azonnal közbevágott:
– És mert a klip, amit forgattunk hozzá, szuper lett. Ben Winston remek ötlettel állt elő, és szerintem az egyik legjobb klipünk lett – mondta Payno, mire mindannyian nevetve helyeseltünk.
– Az egy szerelmes szám, ugye? – kérdezte a kopaszodó pasi.
–  Kifejezetten az! – válaszolta nevetve Ni, mi pedig ismét bólogattunk. Harry tekintetét éreztem az arcomon, úgyhogy rápillantottam, és nem kellett csalódnom. Vággyal teli, szívecskeszemekkel nézett rám, én pedig olvadni kezdtem, mint hóember a napon.
– Hogy van Zayn? – kérdezte a csóka, én pedig hátradőltem, ezzel jelezve, hogy ezt a kérdést nem én fogom megválaszolni. Liam kötelességtudóan felemelte a mikrofonját, és elmondta, hogy csúnya gyomorvírussal küzd, és mi nagyon sokszor gondolunk rá, hogy mihamarabb felépüljön.
Gondolatban seggbe rúgtam Malikot, hogy térjen észhez, és ne hallgasson azokra, akik befolyásolni akarják, de aztán eszembe jutottak Hazz szavai, hogy csak a szívére hallgasson.
Csak azt nem tudtam, Zayn valójában mire vágyik.


.

CXVII. Fejezet

Sziasztok!

Ma van a One Direction megalakulásának ötödik évfordulója, ami az első hivatalos Larrymoment is egyben. Pontosan 21.22 perckor (helyi idő szerint) lesz öt éve annak, hogy megalakult a világ legeslegnagyobb, legeslegjobb és legeslegsikeresebb fiúbandája.
Ezért ma extra részt hozok mindkét futó blogomba, és egyúttal szeretném megköszönni a rengeteg csodás percet, amit átélhettem veletek, mert támogattok, és szeretitek a történeteimet,,, Igen, ma kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem megint, bocsánat!!

Köszöntöm az új feliratkozókat, akik két nap alatt, annyian érkeztek, mint máskor két hét alatt (sem)... ha van kedvetek írjatok pár sort, hogyan találtatok ide, és hogy tetszik a történet!!!

Hatalmas, évfordulós ölelés mindenkinek!! <3<3

Becca

*** Zayn***

– És végül, miben maradtatok? – kérdezte El, ahogy hátradőlt a puha párnák közé, egyenesen Max karjaiba.
– Abban maradtunk, hogy megtervezik a szakításunkat – válaszoltam, és a poharamat feléjük emeltem, miközben Harry az ölemben feküdt, és vállig érő, göndör fürtjei szétterültek a combomon.
– Akkor erre igyunk! – mondta Max, és előrehajolt, hogy koccintsunk. A kristálypoharak gyönyörűen csilingeltek, és ehhez a művelethez Harry is felült.
– Te még nem is ihatsz! – szólt rá kötözködve El, de közben fülig ért a szája. Harry kinyújtotta rá a nyelvét, és cuki grimaszt vágott. – Te meg nem pasizhatsz, hisz egyelőre tartós kapcsolatban élsz! – próbált visszavágni.
– Aha… a te vőlegényeddel – kuncogott Eleanor, mire mind a négyen felnevettünk, Harry pedig oldalra fordult, és egy puszit nyomott a számra.
– Elég faramuci helyzet – mondtam, de közben összefűztem a pillantásom a mesés, szikrázóan zöld szemekkel, amik kissé fáradtan csillogtak.
– Az egész életünk faramuci – sommázta Hazz, és egy nagy sóhajjal visszadőlt az ölembe.
– Ha már itt vagyunk, nem lehetne megszervezni a karácsonyi fotózást? – kérdezte El bátortalanul.
– Dehogynem! – vágtam rá, mert nagyon jó ötletnek tűnt, hogy letudjuk a dolgot. Előkaptam a telefonom, és felhívtam Brandont, hogy másnapra legyen kész a fotós, és csináljunk képeket az ünnepekre, néhányat szilveszterre is, hogy ne kelljen megint PS-elni, vagy emiatt repkedni, mikor így is elég feszített lesz a tempó.
– És karácsonykor mik a tervek? – kérdezte Max, mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, és mikor láttam, hogy Zayn az, elnézést kértem, kibújtam Harry alól, és felálltam, hogy elsétáljak a terasz szélére.
– Heló, cimbi! – mondtam, és feszülten vártam, hogy mit fog mondani.
– Szia, Lou. Csak azért hívtalak, mert megígértem, hogy elmesélem, mi volt bent az ügynökségnél.
– És mi volt? – kérdeztem, mert valahogy nem tetszett a hangja.
– Semmi extra. A szokásos porhintés. Megígérték, hogy jövőre több szabadidőnk lesz, és hogy az ötödik lemezre végre felkerülnek a számaim, de ezt csinálták tavaly is.
– Hátha most betartják a szavukat. Harryvel eléggé keményen odamondogattunk. – Próbáltam elhitetni vele, hogy ezentúl minden más lesz, és közben rájöttem, magammal is ezt teszem… El akarom hinni, hogy megváltozhatnak a dolgok, és minden sokkal jobb lehet. Keserű epe marta a torkomat.
– Nem tudom, haver, valahogy nem volt elég meggyőző. Nem lesznek alkoholtesztek, de a drog szigorúan tilos, és alá kellett írnom egy nyilatkozatot, amiben tudomásul veszem, hogy a zenekar jó hírét kockáztató cselekedeteimmel vétek a szerződés faszomtudja hányadik pontja ellen, ami annyit jelent, hogyha kompromittáló képek készülnek rólam, akkor a jövedelmem felét elveszik.
– Még akkor is lesz mit a tejbe aprítanod! – mondtam, és felnevettem, hogy elvegyem a szituáció élét, de a hangom elég hamisan csengett, még a saját fülemben is. Felpillantottam, és Harryével akadt össze a pillantásom, aki bár Ellel és Maxszel beszélgetett, mégis éreztem, hogy engem figyel, és tudtam, minden szavamat hallja.
– Nem is a szaros lóvéról van szó… Ez elvi kérdés – mondta indulatosan Zayn, és én értettem, hogy miről beszél, de sajnos nem tudtam maradéktalanul igazat adni neki. Hisz ő most nem egy páncélos lovag, aki az igaz ügyért harcol, hanem egy milliomos zenész, aki épp azt akarja elérni, hogy teljesen a lovak közé dobhassa a gyeplőt, és következmények nélkül tegyen, amit csak akar.
– Sajnos, ez nem egy botrányos rock zenekar, Zayn. Itt tényleg kislányok a rajongók, és nem lenne túl jó, ha rossz példát mutatnánk.
– Ezt te mondod, aki végigvideózta az utat, amíg füveztünk a kocsiban, és fel is baszta a netre?
– Teljesen igazad van, az egy ballépés volt. De tanultam belőle.
– Nagyon büszke vagyok rád! – mondta, és kajánul felnevetett, de a hangja keserű maradt.
– Zaynie, én nem akarom neked osztani az észt, csak igyekszem valami kompromisszumos megoldást találni. Perrie érdekében is jó lenne, ha kicsit visszafognád magad.
– Pezz okos lány, és ismer, mint a tenyerét. Nem azt mondom, hogy nem érdekli, kivel bújok ágyba, de a helyén kezeli dolgokat.
– Attól, hogy eddig megbocsátott, egyszer még nála is betelik a pohár– mondtam halkan, mert nem akartam túlfeszíteni a húrt.
– Igen, ezt én is tudom, de tudja, hogy szeretem, és ezek a kis kalandok csak azért vannak, hogy levezessem a feszültséget. Nem kell túlreagálni.
– Mondd, ezt fordított helyzetben te is elfogadnád? – Nem bírtam megállni, hogy megkérdezzem.
– Természetesen nem! A vallásom szerint egy nő csak addig tiszta és értékes, míg más férfi nem ér hozzá.
– A vallásod pedig megengedi a többnejűséget… – mondtam, mert kezdett felmenni a pumpám.
– Igen, de eszem ágában sincs több nővel élni.
– Tiszta szerencse! – röhögtem fel, mert ez már tényleg abszurd volt egy kicsit.
– Mindegy, a lényeg, hogy nem volt nagy cirkusz, normálisan megbeszéltük a dolgokat, és talán, de csak talán… – itt szünetet tartott – normalizálódik a helyzet.
– Ennek nagyon örülök, tesó! – mondtam, és tényleg megkönnyebbültem. Harry felé mutattam a hüvelykujjamat, aki szélesen elvigyorodott, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
– Akkor holnapután találkozunk a reptéren – köszönt el Zayn.
– Igen, Orlandóban bulizunk egy nagyot, oké? – kérdeztem, mire még dünnyögött valamit, aztán bontotta a vonalat.
Visszasétáltam a társasághoz, és mikor leültem Harry mellé, töltöttem egy nagy pohár pezsgőt, majd egy hajtásra kiittam.

***

Brandon meglepően készséges volt, de később rájöttem, csak neki könnyítettem meg a dolgát azzal, hogy nem kellett könyörögnie néhány fotóért, hanem készségesen pózoltunk órákon át, míg vagy ötször öltöztünk át, és vigyorogtunk, mint a vadalma. Hazz mindenhová jött velünk, és messziről követte az eseményeket. Nem is tudtam hová tenni a dolgot, mert eredetileg úgy volt, hogy Jeffel tölti a napot.
Mikor már a harmadik helyszínen is túl voltunk, és a fotós elégedett volt a több száz képpel, amit készített, végre elengedtek bennünket. Eleanor elsietett, mert még vásárolni akart, és este már repültek is haza, úgyhogy egy elégedett, nagy sóhajjal sétáltam a kocsihoz, aminek az oldalához Harry dőlt, hanyag tartásban.
– Mizu, cica? – kérdeztem tőle, és a kezemet a derekára simítottam.
– Végeztél? – puszilt a fülem mögé, és hátrafelé beletúrt felfésült hajamba. Ránéztem, és észrevettem, hogy bár a szájával elmosolyodott, a szeméig nem ért el a dolog.
– Igen, hála az égnek. Mi a baj, Hazza? – kérdeztem, és kinyitottam előtte a kocsiajtót.
– Semmi az égvilágon! – füllentette, és még egy puszit nyomott az arcomra, miközben beszállt.
– Nem versz át! – suttogtam, és becsaptam rá az ajtót. Megkerültem a kocsit, beszálltam a vezetőülésbe, és egyből oldalra fordultam, nekidőlve az ablaknak.
Néztem Harryt, aki mindenhová tekintgetett, csak rám nem, és sűrűn pislogott. – Ne csináld ezt! – szóltam rá halkan, és előredőlve a térdére tettem a kezem.
– Tényleg semmi, kicsi… – Még mindig nem adta meg magát.
– Harry! Jobban ismerlek, mint saját magamat. Nagyon jól tudom, hogy valami nyomaszt. Kérlek, ne kelljen harapófogóval kiszednem belőled!
– Oké… – sóhajtotta, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
A gyomrom összezsugorodott, mert az emlékek nem múlnak el nyomtalanul. – Félek.
Csak ennyit mondott, de annyi érzelem volt a hangjában, hogy a torkom kaparni kezdett.
– Mitől, szívem? – kérdeztem azonnal, és felé hajoltam, hogy megsimogassam az arcát.
– Nem is tudom. A változástól… a cirkusztól… a bántásoktól… mindentől! – szakadt ki belőle, én pedig azt hittem, meghasad a szívem.
– De hát mindig te akartad, hogy előbújhassunk. És azt hittem örülsz, hogy megszabadulunk az állandó színjátéktól.
– Igen, persze hogy örülök. Annak pláne, hogy El szabad lesz, és végre élheti az életét. De mi van, ha a zsíragyaknak igazuk van, és a világ ellenünk fordul?
Egy pillanatra elgondolkoztam, mert nem akartam olyan választ adni, amiben nem hiszek maximálisan.
– Tudod, anyu mit mondott mindig, mikor kicsi voltam?
– Most is kicsi vagy! – lágyult el a hangja, és magához húzott egy rövid csókra.
Rosszallóan néztem rá, de közben a szívem megtelt szerelemmel.
– Szóval azt mondta, ha valamitől féltem, hogy képzeljem el a legrosszabbat, ami bekövetkezhet. Ha úgy érzem, azt még túlélem, akkor nincs mitől tartanom.
Láttam, hogy Harry elgondolkozik, és mereven bámul ki a szélvédőn. Eljátszott a gondolattal. – Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv? – kérdeztem, és még mindig a térdét fogva hátradőltem. – Nagy botrány, millió címlap, és cikk, hírek a tévében, százmillió gyűlölködő tweet, és felháborodott kamaszlányok tömegei.
Harry ijedten nézett rám, a szemei rettegésről árulkodtak, nekem pedig a szívem szakadt meg. – De meddig? Egy hét, maximum kettő. Képtelenség ennél tovább a figyelem középpontjában maradni. Azt a két hetet pedig eltölthetjük Dubaiban, vagy akárhol, egy fehérhomokos tengerparton, egy bungiban, távol a civilizációtól, csak egymásra figyelve, anélkül, hogy bekapcsolnánk a telefonunkat. Hidd el, a föld nem áll meg, és mire visszatérünk a cirkuszba, már más lesz a porondon. Aztán legfeljebb még egy darabig száz fotós sikítozva futkos majd, ha megjelenünk valahol, de az is elcsitul. Esetleg egy bátor showman megkérdezi, hogy ki van felül. De hisz ezt már évekkel ezelőtt elmondtuk, úgyhogy ebben sem lesz semmi elviselhetetlen.
Igyekeztem meggyőző hangnemben beszélni, és úgy tűnt, sikerült is valamennyire, mert Harrynek kisimultak a vonásai, és a szája szegletében már apró mosoly bujkált, mire az utolsó mondat elhangzott.
– Igazad van! Csak most kicsit hirtelen történt az egész, és megijedtem. Tudod… – mondta, és még mindig kicsit félve pillantott rám – megszoktam ezt, ami most van. És nehezen bírom a változást. Valamennyire biztonságérzetet ad, hogy élhetjük az életünket, és nem kajtatnak utánunk fotósok. Itt is és otthon is megteremtettük azt a külön világot, amiben szabadon mozoghatunk. És attól félek, az események elsodornak, mint már annyiszor, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. Vagy annyira feszültek leszünk, hogy egymáson töltjük ki a mérgünket és… – elfúlt a hangja. Egyből tudtam, mi a baja.
– Gyere ide! – mondtam neki, és két kézzel nyúltam érte, hogy közelebb húzzam magamhoz. Hosszú karjával az ülés alatti pedálhoz nyúlt, és egy pillanat alatt hátraengedte. Mikor a kormány a lehető legtávolabb került tőlem, egyetlen, ruganyos mozdulattal ellökte magát, és az ölemben kötött ki. Átfogta a nyakamat, és a vállgödrömbe fúrta az arcát. – Nincs mitől félned! – suttogtam a hajába, ahogy a feje búbját puszilgattam, és a hátát simogattam. – Nincs az az erő, ami elszakíthat tőled, és nincs az az aljas szándék, ami közénk férkőzhet. Mondtam neked, mikor megkértem a kezed, hogy komolyan gondolom. Most sincs másként. Ha a világgal kell is szembeszállnom, én megteszem!
Harry felemelte a fejét, és enyhén párás tekintettel méregette az arcomat. – Nem viccelek Hazz, bármit megteszek érted, értünk. Nekem te vagy a legfontosabb. – Elmosolyodott, de az arckifejezésébe egy kis fájdalom, és sok-sok szeretet vegyült, miközben a számra hajolt. Nem volt nyelv, se eszeveszett szenvedély, csak finom csókok, sóhajok, és szavak nélkül vallott szerelem.
– Oké… de csináljuk nagyon lassan és óvatosan.
– Mire gondolsz? – kérdeztem, és a vállainál fogva kicsit feltoltam, hogy a szemébe nézhessek.
– Átbeszélem még ezt Irving-nel, és Chesszel is. Kíváncsi vagyok a véleményükre. Tényleg nagyon jól elő kell készíteni. Nem akarom, hogy a srácok miattunk szívjanak. Akkor inkább kibírom ezt az egy évet, amíg kijön az utolsó lemez. Nem olyan nagy ár a nyugalomért.
– Nem, valóban nem az, de azt hittem, valamiféle harcként tekintesz erre, és igenis színt akarsz vallani, hogy ezzel egy csomó melegnek adhassunk reményt.
– Igen, eddig én is azt hittem, hogy ezt akarom, Lou… De most elbizonytalanodtam…
– Szívem… Nem kell elkapkodni semmit, és nem megy egyik napról a másikra. Rengeteg időd van még agyalni ezen. Ha úgy érzed, hogy nem fog menni, akkor maradunk így, ahogy most vagyunk. Nekem ez is tökéletesen megfelel. Ahogy te is mondtad, már megszoktam, és ha az Eleanoros álbarátnő sztoritól megszabadulunk, és neked sem kell havonta más nőkkel mutatkoznod, én elvagyok, amíg vége nem lesz az egésznek.
– Oké… akkor még gondolkodom rajta, és kitaláljuk, hogy mi legyen, jó? – kérdezte, és a szemében továbbra is ott csillogott a tanácstalanság, és a jövőtől való félelem. Hátradöntöttem a fejemet, két kézzel nyúltam fel, hogy a tenyerembe vegyem a gyönyörű, szív alakú arcot, és csak néztem őt, majd határozottan a szemébe fúrtam a pillantásom.
– Hazz, bébi! Nincs mitől félned! Mindent túlélünk és megoldunk, amíg szeretjük egymást. És mivel én halálomig csak téged imádlak, innentől ez csak rajtad múlik.
Láttam, hogy nagyra tágulnak a pupillái, utána a szemei is, és nevetőráncok jelennek meg a sarkaikban.
– Akkor jó! – mondta csücsörítve, mivel a kezeimmel összenyomtam a tűzpiros, telt ajkakat. Felnevettem, és egy nagyot cuppantottam a halacskaszájra, majd még egyet, mielőtt engedtem, hogy összegömbölyödjön az ölemben, és percekig csak szuszogjon a fülembe.
– Az a baj, cica, hogy nem érzem a lábaimat, és félek, lassan elüszkösödnek… – mondtam egy idő után, mert már tényleg lezsibbadtak a combjaim.
– Nem vagyok kövér! – horkant fel, de azért kelletlenül lekászálódott az ölemből, és visszahajtogatta magát a saját ülésére.
– Dehogy vagy kövér! Gyönyörű vagy és formás, csak egy kicsit nagy – próbáltam menteni, ami menthető. Harry felhúzott szemöldökkel nézett rám, várva a folytatást. Nagyot nyeltem.  – Olyan karcsú vagy, mint egy őzike, csak itt nagyon kényelmetlenül ülök – mondtam, és a szűkös kocsibelsőre fogtam az előző botlásomat. Elégedetten bólintott, és kijelentette:– Mindegy, úgyis lébőljtkúrázni akartam. Épp itt az ideje…
Keresztbe fonta a karjait, és kifelé nézett az ablakon. Már nyoma sem volt az előző, félénk és ijedt Harrynek, az önérzetében enyhén sértett hercegnő egy perc alatt legyőzte. Elmosolyodtam, és beindítottam a kocsit. Megtanultam már, hogy ilyenkor hagyni kell duzzogni, hogy aztán ő unja meg a dolgot.  Most hiába bókolnék neki estig, akkor sem tudnám kiengesztelni. Ilyenek a nők! – hallottam a nevelőapám hangját magamban, és bár Harry persze igazi pasi, azért nem véletlen, hogy most ez jutott az eszembe. Már úgy vigyorogtam, hogy bele kellett harapjak a számba, nehogy Hazz észrevegye, mert akkor nagyon csúnya vége lesz a dolognak. 

***Zayn***
 
Másnap reggel, egy igazán kimerítő, békítő szex után, mikor testének minden négyzetcentiméterét végigcsókoltam, és szavakkal is megdicsértem, kipihenten ébredtünk, és villámgyorsan elkészültünk. Meglepő módon, időben érkeztünk a reptérre, ahol a különgép motorjait melegítette a pilóta, mikor kiszálltunk az autóból. Felsiettünk a lépcsőn, és mosolyogva léptünk be az ismerős közegbe.
Liam és Niall, a szokásokhoz híven, már a gépen voltak, de nem kávéztak, vagy beszélgettek, hanem azonnal felpattantak, és elénk siettek.
– Mi történt? – kérdezte Lou.
– Zayn kiszállt – mondta Liam halálra vált arccal.

.

CXVI. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, mert akármi is történik, mi itt vagyunk, ugye????

Remélem még nem mentetek sehová...

Mindenkinek millió ölelés: Becca

Újabb nehéz nap elé nézünk, tekintettel arra, hogy Harryvel ma tárgyalunk a menedzsmenttel. Egy hetet adtunk, hogy állítsák össze az ajánlatukat. Zayn is csatlakozott az elhatározásunkhoz, így együtt szorítottuk sarokba a céget. Vele majd utánunk tárgyalnak, mivel közölték, hogy mindenkivel egyedi megállapodást kötnek. Harry viszont kijelentette, hogy dugják fel maguknak. Vagy kettőnkről beszélünk, vagy nincs min rágni a gittet. Niall és Liam olyan ideges volt egész délelőtt, hogy semmit nem haladtunk a próbán, csak suta próbálkozásokat tettünk, de Jul két óra után közölte, hogy ennek semmi értelme, mert csak rosszul rögzülnek a dolgok, és nehezebb lesz kijavítani a későbbiekben. Utunkra bocsájtott bennünket, azzal a felkiáltással, hogy otthon gyakoroljuk a szólamunkat, és két nap múlva ismét megpróbáljuk összerakni a Where Do Broken Hearts Go élő interpretációját. Örömmel adtunk neki igazat, és elhúztunk ebédelni. A Garcones VIP termében üldögéltünk, és Harry épp azon tanakodott, mikor kezdjen bele a negyedéves tisztítókúrába, mikor valaki hátulról befogta a szememet, és egy puszit nyomott az arcomra.
– El! Az isten szerelmére. Az illatodat bárhol felismerném. – Harry felkuncogott, és mikor Eleanor duzzogva elvette a kezét, mosolyogva szólalt meg:
– Hát, te? Hogy kerülsz ide? – a szavai kedvesek voltak, és már magához is ölelte a vékony lányt. Elsőre szemet szúrt, hogy megint fogyott, bár szerintem már így is túl sovány. – Zörögnek a csontjaid! – dorgálta meg Hazz is, aki a hátát simogatta meg.
– Dehogy! Még vagy három kilót le kellene adnom, de nagyon nehezen megy.
– Mégis miért kellene még három kilót leadnod? – kérdeztem mérgesen. – Indulsz az idei elöl deszka, hátul léc versenyen?
Eleanor morcosan fordult felém.
– Attól, hogy a te szépségideálod a teltkarcsú, még nem az az ideális.
– De nem is az, ha habzik a hátad, mikor mosod a hasad… – mondta mély hangján Harry, aki már nem mosolygott. Szűkre húzott szemekkel méregette Eleanort, aki mellém ült és nekidőlt az oldalamnak. Átöleltem, és én is éreztem, hogy a vállcsontja szinte átszúrja a bőrét.
– Ne baszogassatok! – hördült fel El, mi pedig egy pillantást váltottunk, és mindketten éreztük, hogy nem feszíthetjük tovább a húrt. Harry igyekezett rendezni a vonásait, és nyájasan El kezébe adta az étlapot.
– Mit eszel? – kérdezte tőle, bár szerintem ő is tudta a választ.
– Semmit – tette le az összecsukott menükártyát El, majd hozzám fordult. – Behívtak holnap reggelre, de gondoltam előbb beszélnünk kellene, és talán jobb lenne személyesen.
– Imádom azt az okos kis fejedet! – nyomtam egy puszit a homlokára. – Mi ma megyünk raportra, délután háromra, úgyhogy estére már okosabbak leszünk, és mindent átbeszélünk. Hol van Max? Vagy egyedül jöttél?
– Nem, nem egyedül jöttem, de nem mutatkozhatunk együtt, úgyhogy ő egy későbbi géppel érkezik, és majd a szállodában találkozunk.
– Lószart! – hördült fel Hazz. – Csak nem gondolod, hogy végre itt vagytok, és nem nálunk szálltok meg! – hajolt előre, és bosszúsan húzta össze a szemöldökét.
– Oké, oké…nyugi – mosolygott rá El. – Csak nem beszéltük meg, és nem akarunk zavarni.
– Tis sosem zavartok, El! – mondta Harry, és az asztalon átnyúlva megpaskolta a csontvázkezet, ami az abroszon feküdt. – Menjetek csak haza, Emerita készít nektek valami frissítőt, és előkészíti a szobátokat. Mi is sietünk. Remélem fél hat körül otthon leszünk. – Eleanor bólintott, és szélesen vigyorgott, aztán a nyakamba hajtotta a fejét. Megszorongattam a vállát, és belepusziltam a hajába. Nagyon jó volt újra látni, és a szívemet megmelengette az ölelése. Rájöttem, úgy szeretem, mintha a húgom lenne. Felpillantottam, és Harry szeretetteljes pillantásával akadt össze a tekintetem. Újabb nagy szívdobbanás. Semmi féltékenység, semmi értetlenkedés, csak nyugalom és béke. Ez a boldogság.

– Nos… – rendezte gúlába az ujjait a nagyfőnök. – Meg kellene beszéljük a továbbiakat.
– Ezért vagyunk itt – bólintott Harry, és éreztem, mennyire igyekszik, hogy a hangjába ne vegyüljön lenéző, vagy kioktató él.  A hatalmas tárgyalóasztal másik oldalán öten ültek, és minden szempár ránk tapadt. Láttam a megütköző pillantásokat, ami Hazz legújabb, halványrózsaszín, alul kis fodrokkal díszített, YSL blúzát pásztázták, ami a mellkasa közepéig ki volt gombolva, mint minden, amit hajlandó magára venni. Ez már a védjegye, és bár én is nehezen barátkoztam meg vele, azt nehezen tűröm, ha valaki rondán néz rá. A szemeit szívesen a kezébe adnám, miután kikanalaztam az ujjaimmal.
– Nos, hallgatjuk az elképzelésiteket – szögezte le Higgs, akivel a legközelebbi kapcsolatban vagyunk. A többi mecénás csak most vette a fáradtsásgot, hogy iderepüljön miattunk. Amíg nem égett a ház, le se szarták az egészet.
– Tévedésben éltek! – hajolt előre Harry, amitől a bal bimbója picit kilátszott, és ez Brandon figyelmét sem kerülte el. Magamban jót mosolyogtam, ahogy próbált máshová nézni, de a tekintete minduntalan visszatévedt, úgy, hogy talán nem is tudott róla. Szeretnéd megkóstolni, mi? – gondoltam, és büszkén felvágtam az államat. Ezt soha nem fogod! – ingattam meg picit a fejem, mire hirtelen felnézett, és úgy elvörösödött, mint egy rák. Azt hitte, a mozdulat lesajnáló volt, holott teljesen megértem, amiért nem tud máshová nézni. Közben Hazz, egy mély légvétel után, zavartalanul folytatta: – Itt most nem mi fogunk beszélni. Mi már százezerszer elmondtuk, mit szeretnénk. Ti is évek óta szajkózzátok, hogy nem lehet. Halljuk, milyen kompromisszumos lehetőségek vannak, vagy váljunk el szépen, csendesen!
A szemem sarkából ismét láttam a hirtelen légvételeket, a megemelkedő szemöldököket, ezért sokatmondó pillantással, egyenként végignéztem rajtuk, hogy érezzék, ez nem üres fenyegetés. Megbeszéltük, hogy a végsőkig elmegyünk, ha kell, mert mindketten úgy éreztük, úgy, ahogy eddig volt, egy nappal sem lehet tovább csinálni.
Enyhe torokköszörülés és néhány összenézés után, Higgs bólintott, majd ő is előredőlt, de az ujjait még mindig abba az idegesítő tartásba rendezve tartotta, mintha kioktatni készülne. – Rendben, csak hogy lássátok mennyire szeretnénk megállapodásra jutni, és milyen fontos számunkra, hogy elégedettek legyetek, hajlandóak vagyunk Miss Caldert elengedni.
Nagyot szusszantottam, hisz a legfontosabbat, úgy látszik, veszekedés nélkül is el tudtuk érni.
– De nincs másik álbarátnő! – szóltam közbe, mire minden szempár rám fókuszált, köztük a gyönyörű zöld is, amit imádok. – Se semmi nagy kamu.
Brandon folyamatosan jegyzetelt, és lehajtotta a fejét, ami azonnal szemet szúrt. – Hogy gondoltátok? – kérdeztem, és körbe futattam a pillantásom.
– Az lett volna a legkézenfekvőbb, hogy valaki másba szeretsz bele, és miatta hagyod el… – dünnyögte Higgins, de nem mert egyenesen rám nézni.
– Kizárt! – nyögött fel Harry, és én tudtam, mit érez. Egy új lány, akit esetleg nem is ismerünk, az állandó papwalkok, a kötelező megjelenések, és minden, ugyanúgy, mint eddig, annyival megtetézve, hogy ő sem lenne nyugodt, hisz El egészen más, mint egy idegen.
– Akkor ti mégis hogy képzeltétek, és kérlek, ne kezdjünk megint vitatkozni a coming outon! – mondta az egyik fejes, enyhe szemrehányással a hangjában.
– Mégis miért ne? – néztem rá bepipulva. – Nap mint nap, egyre többen CO-znak, és sehol nem látom azt a nagyfokú ellenszenvet, amitől ti rettegtek. Politikusok, prominens személyiségek is fel merik már vállalni.
– Igen, ha nem a nemi identitásukkal keresik a pénzüket – szólt közbe mély, dörmögő hangon, az asztal másik végén ülő, pohos vénember.
– És másokét… – szúrta közbe Harry, hogy tisztázzuk, itt nem csak a mi érdekeinkről van szó.
– Ha egy Larryposzt megjelenik, máris több százan írják alá, hogy dögöljenek meg a rajongók.
– Igen, de nem mi. Ha végre színt vallanánk, ezek a hangok egyből elcsitulnának, és kénytelenek lennének beletörődni a dologba. A fandom nagy része, az értelmes fele, ezer éve tudja, hogy együtt vagyunk – mondtam lassan, és közben a jó megoldáson agyaltam, mert éreztem, hogy ez most még nem fog átmenni.
– Az lehet, de akármilyen hülye a másik fele, akkor is jelentősen csökkennének az eladások, ha a sok kiscsaj átpártolna más zenekarhoz.
– Max a 5SOS-hoz, és ők is nálatok vannak, úgyhogy nem érne olyan nagy veszteség – állapította meg Harry. – Amúgy is a mi hátunkon futtattátok be őket…
– Igen, de azért ez nem ilyen egyértelmű. Őket nem tudtuk még bevezetni Amerikában, és ez a legnagyobb piac. A forgalom több, mint fele itt realizálódik.
– Oké, ezt értjük, de itt vannak legjobban hozzászokva ahhoz, hogy valakiről kiderül, a saját neméhez vonzódik.
– Igen, és mégis, itt a legbigottabb a másik oldal.
– Oké, ezzel semmire nem megyünk! – szögezte le Harry. – Ne azon vitatkozzunk, mi lenne, ha… azt találjuk ki, mi az, amit nyugodt szívvel megtehetünk. Én megértem, hogy kell egy ok… és ez lehet egy csaj. De nem lesz utána új viszony. Louis átmegy szinglibe, és egyedül marad. Ezt tudom egyedül elfogadni.
Az asztal túloldalán beszédes pillantásokat váltottak, amiből kiderült, ők ennek is örülnek. Kicsit csalódott voltam, hogy kijátszottak. Ezek szerint ennél többet is elérhettünk volna. Az agyam sebesen dolgozott, és még azelőtt szólaltam meg, mielőtt rábólinthattak volna a dologra:
– De ezzel csak elodázzátok a dolgot. Nem azt mondtuk, hogy nem fogunk előbújni, hanem azt, hogy nem karácsonykor.
Olyan döbbent csend nehezedett a szobára, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. – Készítsetek egy tervet, hogy milyen sajtó és marketing előkészítésre van szükség; gondoljátok át, hogy lehet a legkisebb veszteséggel megoldani a dolgot, aztán egyeztessünk újra. Nem vagyunk hajlandóak ezt tovább csinálni a mostani feltételekkel. Nem fogok azon parázni, ránéztem-e Harryre, vagy hogy véletlenül mellé álltam. Arra sem vagyunk hajlandóak, hogy ne szóljunk egymáshoz nyilvános helyen, és úgy viselkedjünk, mint az ősellenségek. Azt se tudom, hogy vehették ezt be ennyien, hisz semmi nem történt, csak egyik napról a másikra, elviekben megromlott a viszonyunk. Mégis hogy mehetett volna tönkre egy pillanat alatt egy olyan mély barátság, mint amivel addig a kapcsolatunkat magyarázták, mikor egymás ölében ültünk, és kézen fogva sétáltunk…
Azért ezek a dolgok még mindig sokkhatásként érik ezeket a begyepesedett idiótákat – állapítottam meg, ahogy a döbbent arcokon végignéztem. Mikor Harryre pillantottam, büszke arckifejezése és beharapott ajka láttán, muszáj voltam elmosolyodni, és átnyúlva a szék karfáján, megfogni a kezét. Biccentett egy aprót, aztán feléjük fordult, hogy átvegye a szót. Szavak nélkül is tudtam, hogy ő folytatja. Olyan összhang volt köztünk, mintha két testben egy lélek lennénk. Vagyis, mi azok vagyunk – állapítottam meg megilletődötten.
– Louis bevállal egy kisebb kalandot, egyetlen fotózással, aztán a kiscsajt eltüntetitek a süllyesztőben. Ha lehet, ez valami isten háta mögötti helyen legyen, valahol Afrikában. Aztán szépen kitisztázzátok, engeditek, hogy a közvélemény lassan elfogadja a dolgot, és jövőre megszervezitek, hogy a legsimább átmenettel CO-zhassunk. Eleanor egyszer és mindenkorra eltűnik, vele együtt Louis hetero énje is, aztán szép lassan közeledünk, hogy senkinek ne okozzunk sokkot, majd mikor már Larry lázban ég a sajtó, feltűnés és felhajtás nélkül együtt mutatkozunk. Lesz botrány, hogyne lenne, de lehet minimalizálni a károkat. Sőt, mivel a negatív reklám is reklám, megnövekedhetnek a bevételek. Ha van eszetek, profitálhattok belőle.
– Ez mind szép és jó, Mr. Styles – mondta egy szintén ismeretlen fazon, aki velem szemben ült – de azt se tévessze szem elől, hogy kinőttek a fiúbanda korból. Ha az ötödik lemezt is sikeressé akarjuk tenni, rebrandelni kell az egész zenekart, ami egy ilyen botránnyal megnehezítve szinte lehetetlen feladat.
– Nem értem, miről beszél – válaszolta Hazz, és enyhe zavart láttam a tekintetében.
– Arról, hogy a cuki tinifiúkról eltűntek a pattanások, és férfiakká váltak, akiket már nehezen tudunk eladni a kislányoknak.
– Rólam sajnos még nem múltak el a pattanások – közölte Harry vigyorogva, és ismét előredőlt – és nem értem, miért kellene megcélozni az ovisokat. A  rajongóink velünk együtt nőttek fel, és nem kell újabb tábort megcélozni.
– Nagyon téved! – szólt rá erélyesen a fószer. – Elkoptak a rajongók. Kinőttek a tinilányos rajongásból, mert ez általában tíz és tizennégy éves kor között jellemző, és most vagy az új generációt kezdjük bevonni, vagy a felnőtt közönséget, de nekik teljesen más kell, mint amit eddig csináltak.
– Nézze, én ezzel nem értek egyet, de nem vagyok marketingszakember. Most is pillanatok alatt fogynak el a jegyek a turnékra, minden kislemez a listák elejére kerül, az eladások, ha nem is olyan szenzációsak, mint két éve, még mindig az első helyen állnak. Nem hiszem, hogy ennél többre van szükség. – Elfordította a fejét a férfiról, Brandonra, majd Higgsre nézett. – Mi is szeretnénk már több magánéletet, és kevesebb rohanást. A következő évet kicsit szellősebbre tervezzétek. Tudom, hogy a turné már le van fixálva, de ne merjétek az egész évet telerakni. És nem tanulunk be koreográfiát. Öreg vagyok már bohócnak! – mondta, és ahogy ránéztem, elámultam. Hol van már a kis csendes, szófogadó fiú, a csigás hajacskájával, akibe beleszerettem, és aki mindenkinek meg akart felelni? Harry egy gyönyörű, magabiztos férfivá érett. Nem csak a rajongóink nőttek fel, hanem mi magunk is. Kivételesen mindenkinek igaza van abban, hogy gyökeres változtatásokra van szükség.



.