Sziasztok!
Hoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok nektek.
Remélem jól indult a hetetek.
Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, hogy szeretitek, várjátok a részeket.
Aki kommentel, annak duplán hálás vagyok, de ezt már mindannyian tudjátok jól:))
A tegnap esti Louis kontra Modest twitter botrány után itt egy kis szívecske, amit ki lehet tenni a profilképre, akár twitteren, akár facebookon...aki úgy érzi támogatja a melegek jogait, és elzárkózik a homofób megnyilvánulásoktól:
http://takemehomefromnarnia.tumblr.com/post/101871654761/support-harry-create-a-safe-space-for-sharing
xxxBecca
Lassan
kitavaszodik. Hihetetlen gyorsasággal szaladtak el a hetek. Rengeteg munka,
kevés pihenés, még kevesebb kikapcsolódás, de ami a legkeményebb hiánytüneteket
produkálja: alig pár nap Harryvel.
A heti két este, amit együtt tölthetünk, van amikor arra sem elég, hogy
megbeszéljük a hét eseményeit, és egy hatalmasat (vagy kettőt, esetleg hármat)
szeretkezzünk, nemhogy összebújva tévézzünk, vagy olvassunk, mint régen. Minden
olyan gyors, és kiszámíthatatlan. Pont az hiányzik, amire a legnagyobb
szükségem lenne, hogy a társam legyen, akivel nem kell beosztani az időt,
akivel nem KELL ezt vagy azt megtenni, megbeszélni, hanem csak létezni, kényelmes
semmittevésben. Belebetegszem!
Nem beszélek róla Harrynek, és azt sem tudom, ő hogyan éli meg ezt az új
élethelyzetet. Úgy érzem, mindketten el akarjuk kerülni, hogy a másikat a saját
nyomorunkkal traktáljunk, vagy elbizonytalanítsuk. Erősnek mutatjuk magunkat,
ha együtt vagyunk, és szeretnénk mindent belesűríteni abba a kevés időbe, amit
kettesben tölthetünk. Én vidámnak, kiegyensúlyozottnak tettetem magam, és csak
akkor omlok össze, mikor magányos kis lakásomba hazaérve maga alá gyűr a
hiánya. Egyre többször utasítom vissza Eleanort is. Képtelen vagyok elviselni a
kedvességét, a pesztrálást, a vigasztalást. Tudom, hogy hálátlan vagyok, és
igazságtalan, de egyszerűen nincs elég erőm ahhoz, hogy még akkor is
megjátsszam magam, mikor csak ülni akarok a kanapén, kibámulni a fejemből, és
utat engedni a depressziómnak. Nyomorult életemben, csak ezekben a
pillanatokban vagyok önmagam. Hihetetlenül elkeserítő, hogy már akkor sem
lehetek őszinte, mikor Harryvel vagyok. Bele sem merek gondolni, hová vezet
mindez.
Hétfő reggel kicsit jobb kedvvel ébredtem, mert ez a mi napunk. Nemsokára
indulunk, és megkezdjük koncertsorozatunk újabb etapját, de a mai estére egy
külön szállodában foglaltak nekünk szállást, és együtt tölthetjük az éjszakát.
Engedélyezték, hogy hulla fáradtan, egy háromórás koncert után, kettesben
maradjunk. Milyen nagylelkűek, nem igaz?
Nem számít, a lényeg hogy végre hozzábújhatok, magamhoz ölelhetem, és
hallgathatom a szuszogását, amíg alszik. Nem tudja, de ilyenkor szinte le sem
hunyom a szemem, mert sajnálom elpazarolni az időt az alvásra, mikor helyette
nézhetem, érinthetem, belefúrhatom az orrom, és belélegezhetem az illatát.
A biztató kilátásoknak hála, mosolyogva készülődtem az útra. De semmi nem úgy
sikerült, ahogy szerettem volna, úgyhogy tök idegbeteg voltam, mire elbúcsúztam
Eleanortól, mikor leadtam nála a macskát.
A reptéren már ott voltak a többiek, és
örömmel fogadtak.
- Na mi van Lou? Megint elaludtál? Miért van az, hogy soha a büdös életben nem
érsz ki időben a reptérre? – kérdezte Liam, egy kis nehezteléssel a hangjában.
- Biztosan a borotválkozás vette el az idejét. – mondta vigyorogva Zayn, és
legnagyobb meglepetésemre egyértelműen az ágyékomra nézett az arcom helyett,
hogy tudjam, mire gondolt, miközben kacsintott egyet. Elröhögtem magam.
- Nem annyira bozontos, hogy emiatt elkésnék – válaszoltam. – Alfonsot
kergettem egy negyed órán keresztül. Azt hitte játszunk, ezért a szekrény
tetejétől a függönykarnisig mindenhol volt már, mire sikerült beszorítanom a
fürdőszobába, és végül a szennyestartót ráborítva elkaptam. Aztán egész úton El
lakásáig úgy nyávogott, mintha nyúznák.
Nem tudom mi van vele… – mondtam elgondolkozva.
- Azt mondják, a kutyák emberhez kötődnek, a macskák inkább helyhez – mondta
Niall. – Lehet, hogy megviseli az állandó költözés. Nem biztos, hogy jó neki,
hogy hetente máshová cipelitek - jelentette ki, nekem pedig elszorult a
gyomrom. Igaza van, de nem tudok tenni ellene. Nekem is éppolyan borzasztó ez
az egész, mint Alfonsnak, de egyikünknek sincs választása.
Harryre néztem, aki engem fürkészett átható pillantással, félig lehajtott
fejjel, de nem szólt semmit. Vártam, hogy megnyugtasson, elűzze nyomasztó
gondolataimat, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. A tekintete is inkább
beletörődő volt, mint megnyugtató.
Megszoktuk már, hogy nem is állunk egymás mellé, akárhol vagyunk, nehogy egy
véletlen érintés eláruljon bennünket. De azt vettem észre, kezdenek elhalni az
apró összenézésekben rejlő ígéretek, üzenetek is. A szívem táján nyilalló érzés
arról tanúskodott, hogy komolyabb a baj, mint eddig hittem volna.
Az esti koncert nagyon jól sikerült, hihetetlenek a rajongók.
Mindig feltöltődöm attól, mennyire szeretnek minket az emberek, és még most sem
hiszem el, hány fiatal mesél arról, hogy a zenénk erőt ad neki, hitet, hogy
átsegíti a nehéz helyzeteken, vagy csak mosolyt csal az arcára. Soha nem
gondoltam volna, hogy ekkora hatással leszek idegenekre, hogy a világ összes
táján ismerni fogják a nevemet, és szeretni fognak. Ennél csodálatosabb dolgot
elképzelni sem lehet. Minden álmom valóra vált.
Az ilyen pillanatok ahhoz is erőt adnak, hogy a magánéleti problémáimat kevésbé
nyomasztónak érezzem, és a helyére kerüljenek bennem a dolgok. Ez az ár, amit
fizetnem kell a sikereimért.
A koncert után gyors indulás volt betervezve, így ennek megfelelően, mikor
beugrottunk a süllyesztőbe a színpadon, az asszisztensek már vártak ránk a
gödör mellett, egy-egy száraz pólóval, amit az autók felé futva, menet közben
húztunk magunkra. Harryt a másik kocsiba taszigálták - szokás szerint- de már fel sem kaptam rá a fejem, olyan
evidens lett az elmúlt hónapok alatt. Niall, és Zayn ölébe érkeztem, ahogy
beugrottam a szélesre tárt ajtón, aztán a hatalmas testű biztonsági ember már
be is csapta mögöttem, és két nagy döndülés a karosszérián jelezte a sofőrnek,
hogy indulhatunk.
Csikorgó kerekekkel kanyarogtunk a mélygarázs műanyag bevonatú felhajtóján,
amíg ki nem értünk a hűvös éjszakába.
- Megyünk a partira? – kérdezte Niall felém fordulva.
- Milyen parti? – néztem rá tanácstalanul.
- Valami zártkörű cucc. Jacklyn szervezte a tiszteletünkre, hogy a
városban vagyunk – válaszolta Zayn. – De ma Harrys napod van, nem? – fürkészte
az arcomat.
- De! – vigyorodtam el. – Mi biztosan nem megyünk! – csóváltam meg a fejem, és
sajnálkozva néztem Niallre, aki elég letörtnek tűnt az elhangzottaktól.
- Na sebaj! – csillant fel a szeme. – Holnap viszont elmehetünk bulizni, ha van
kedved. – Kérdőn nézett rám, és én képtelen voltam nemet mondani.
- Persze! Holnap mehetünk! – bólintottam, aztán kibámultam az ablakon, hogy ne
lássa elgyötört pillantásomat.
A kocsi kitett egy városszéli szállodánál, ahol már várt rám Derek. Ő intézte a
szobát, kezembe adta a mágneskártyát, és figyelmeztetett, hogy reggel 9-kor
indulunk tovább, úgyhogy addigra szedjük össze magunkat. Csak bólogattam, nem válaszoltam, de nem is
várta el. A viszonyunk eléggé kimért, nem túl barátságos, bár én tudomásul
veszem, hogy ez a munkája, amit egyébként nagyon jól végez. Odahajolt hozzám.
- Harry a harmadikon lakik, a 342-ben – suttogta, aztán még hozzátette:
- Legyetek nagyon óvatosak, és főleg ne
hangoskodjatok! – A szexuális életünk ilyen szintű lealacsonyítása még mindig
mérhetetlen dühvel tölt el, de már nem volt erőm, hogy visszaszóljak valami
epéset. Szó nélkül fordultam sarkon, és indultam a lift irányába. Először úgy
gondoltam, nem is megyek a szobámba, hisz úgy is Harrynél alszom, de aztán
eszembe jutottak a kibaszott szabályok, így benyomtam az 5. emelet gombját és
türelmetlenül doboltam a lábammal, amíg felértem.
Belépve az ajtón ledobtam a táskámat a földre, aztán villámgyorsan nekiálltam a
megszokott rutinnak. Lerántottam az ágytakarót, belehemperedtem az ágyneműbe,
összegyűrtem a lepedőt, az egyik párnát a földre dobtam, mintha csak leesett
volna. Megettem a csokit, amit a törölközőkre készítettek, a papírját egy
hanyag mozdulattal az éjjeliszekrényre dobtam, aztán felpattantam és besiettem
a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot, a zuhanyrózsával összefröcsköltem a fél
helységet, főleg a kádkilépőt, hogy még reggelre is nedves maradjon, aztán a
fürdőköpenyt és a nagytörölközőt ledobtam a földre. A hajamat beleráztam a mosdóba,
és csak akkor voltam elégedett, mikor vagy tíz hajszál hevert össze-vissza a hófehér
fajanszon. Otthon anyám ezért felpofozna, de itt a színjáték szerves része.
A szemetesbe dobtam a zsebemből egy rágópapírt, és két taknyos zsepit, aztán
már léptem is kifelé, és emeltem a táskám a földről. Az ajtóból még egyszer
visszanéztem, hogy elég használtnak néz-e ki a szoba, és elégedetten
állapítottam meg, hogy ránézésre olyan, mintha aludt volna benne valaki.
Futólépésben galoppoztam a lépcsőház felé, és elkerülve a kamerákat a liftben,
gyorsan leszaladtam két emeletet. Harry ajtaja előtt megtorpantam, és épp
halkan kopogni akartam, mikor kinyílt az ajtó, és a világ legszebb zöld
szempárja (körös-körül nevetőráncokkal) nézett vissza csodálkozó pillantásomra.
Belekapaszkodott a pulcsimba, és már rántott is be az ajtón. Lefejtette a
vállamról a táskát, és az ujjai már a bőrömön kalandoztak, ahogy felfelé húzta
a pólómat, aztán ahogy kibújtatott belőle, már a nadrágomat gombolta. Én is a
sliccéhez kaptam, és remegő kezekkel igyekeztem lehúzni a cipzárt.
- Le kellene zuhanyoznom…nagyon izzadt vagyok – suttogtam a nyakába, miközben
már szinte meztelenül álltam előtte.
- Mmmm…. kizárt! – morogta miközben a nyelve a mellkasomon siklott. – Szeretem
ha sós az ízed. – Épp a lábaival
próbálta letaposni magáról a nadrágot, és már erőteljesen tolt az ágy felé.
Nagyon jó lett - mint mindig!! Kérlek siess a kövivel :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen . Már hozom is! :))
TörlésDrágám!
VálaszTörlésEz olyan szomorú :"( Vigyél bele egy kis varázslatot ,mert ha egyszer mély depresszióba esek ,onnan elég nehezen fogsz kirángatni!!
Amúgy imádom! Még a szomorúsága ellenére is végig mosolygom és hihetetlenűl gyorsan ver a szívem közben ...
Soha nem hittem volna,hogy egyszer csak szembe jössz velem Te ,az elbűvölő soraiddal és máris függő vagyok.Még csak 67 fejezet van kint ,de máris életem egyik legmeghatározóbb élménye.Nincs nap hogy ne jönnék fel ide.Nincs nap ,hogy ne gondoljak erre.Alig pár hónap alatt előre kerültél számora minden sorrendemben.....Egy istennő vagy.Ezen nincs mit másitani.Ma is az vagy ,tegnap is az voltál és holnap is az leszel .Örökre.És erre pontosan emlékezni fogok 30 év múlva is :") Az összes sorodra.
Nagyon szeretlek!Tényleg hatalmas erőt adsz!
ui.:egyezzünk meg abba,hogy ha te nem nézed le ezt a csodát a Tanítvány melett és csakrabban raksz ki ide is részeket ,akkor én nem unatatlak a botrányos életemmel.oksi?oksi ! ;)
Milliószor puszillak asszony :DD <3 <3
~B xoxoxoxoxoxo
Szia:)))
TörlésNem, én nem nézem le, nekem az első gyerekem, imádom ma is. Csak úgy látszik valahogy keveseket "talált el" úgy, mint a tanítvány... abban nincs annyi "valóság" ezért talán kevésbé fájdalmas,,,, de lesznek még ott meglepetések, és nagy sírások,szerintem nagyobbak, mint itt valaha is...:P:P
Hozom a kövit, írom, amíg tudok mit, és szeretjük...legalább mi ketten ;)
Imádlak<3
Annyira szomcsi hogy nem lehetnek együtt. tiszta depi leszek :( annyira szeretem őket és buuuuuuuuuuuuu, de ettől függetlenül olyan gyönyörű rész volt mint mindig <3 <3 <3
VálaszTörlésUi.: Ugyanaz a virág vagyok mint eddig, csak egy másik fiókból
Szia Virág:))
TörlésIgen, sajnos nem lehet mindig minden idillikus... ahogy most a valóság is kicsit depissé tesz az elmúlt napok történéseivel... :((
Reméljük, jönnek még jobb napok!
Köszönöm, hogy Te rendületlenül itt vagy velem. Puszillak. Becca
Imádom, tökéletes, mint mindig, de annyira elszomorított, hogy ennyit kell szenvedniük a drágáimnak, és érzem, hogy nemsokára ennek meg is lesz a következménye... Félek, de nagyon :(
VálaszTörlés"- Mmmm…. kizárt! – morogta miközben a nyelve a mellkasomon siklott. – Szeretem ha sós az ízed. – Épp a lábaival próbálta letaposni magáról a nadrágot, és már erőteljesen tolt az ágy felé. " - <3 Édeseim :)
Imádlak, köszönöm, hogy itt vagy nekem! :3
Mindig van másnap, csak kérdés, hogy milyen...:)))
TörlésIlyen is, olyan is,,,ezt te tudod a legjobban. De a remény hal meg utoljára, úgyhogy fel a fejjel!!!
Larry örök.
<3B.
Juj imádtam gyorsan a kövit *-* Ahhh *-* csodalatos ismét, Köszönôm! <3
VálaszTörlésAnnyira jó latni twitteren mennyi embertnel látom a szivecskeket <3 Annyira, de annyira utalom a Modestet, hogy eletemben nem utaltam meg ennyire senkit és semmit...Remeljüik hamarosan vége ennek es menedzserváltas lesz hamarosan.<3
Igen, én is csak lestem, hogy mennyien tettük ki a szívecskét. Remélem a fiúk is látják, főleg Harry, aki elégg el van anyátlanodva napok óta. De imádom, hogy olyan, mint a DaVinci kód... most ezekkel a fekete-fehér képekkel, amikkel a meleg szivárvány színeit teszi ki sorra.... IMÁDOM a pasit !!! <3<3
TörlésxxxBecca
Imádtam, bár a szívem szakad meg értük, pont mint az életben:((( Azt szeretem, ha boldogok, de kellenek ilyen részek is. Nem minden fekete vagy fehér, ugyebár! Én kíváncsi vagyok rá, a te meglátásod szerint, hogy élik meg a mindennapjaikat (együtt is+külön is).
VálaszTörlésPuszi
Hát igen.... most éppen megpadlóztam én is a közelmúlt eseményeitől, és nem is tudom mit gondoljak... ilyenkor a MTF-et sem tudom írni pár napig, mert amit érzek, azt nem szeretném "papírra vetni" ....
TörlésVárom a jobb napokat, és reménykedek.
Köszönöm, hogy írtál, hálás vagyok érte!
Puszi. Becca
Kicsit késve ugyan, de itt vagyok :)
VálaszTörlésImádtam ezt a részt is, bár kissé kesernyés szájízzel olvastam, nem szeretem amikor szenvednek, viszont a történet szempontjából tetszik.
Nem tudom elégszer megköszönni hogy itt vagy és írsz nekünk, mindig csak olvasnám tovább és tovább :)
Nagyon tehetséges vagy, csak így tovább
Puszi: Becca
Szia, kedves Becca!
TörlésNagyon köszönöm, hogy írtál,,,nem késtél le semmiről!!
Igen, ahogy szerintem a valóságban is, innentől kicsit hullámzóbb lesz a hangulat.... de reméljük a legjobbakat!
Puszillak:Becca
Szia, kedves Becca!
VálaszTörlésŐszintén, szörnyen sajnálom, hogy eddig nem írtam. Nincs mentségem sem, csak az igazságot mondhatom... Nem tudtam neked írni. Nem tudtam egy ilyen fejezethez.
Nem tudok "elemezni", mert csak a számomra meghatározó részeket szoktam kiemelni, most viszont...
Ez az egész fejezet meghatározó volt.
Az elejétől a végéig, az első betűtől az utolsóig, csak a mélyben dúló vihart éreztem. Csak a közeledő katasztrófát.
És most először nem várom a következő fejezetet. Mert félek tőle.
Rettegek.
Egyébként csodálatos lett. Komolyan. Egyszerűen... gyönyörű. És elolvastam, többször is. Csak először nem tudtam hozzászólni, utána meg már... Féltem feljönni is.
Mert mi van, ha felkerült a következő fejezet, és már le is szakadt az ég? Mi van, ha már be is következett a szörnyűség, és csak én éltem boldog tudatlanságban?
De most végre sikerült rábeszélnem magam. Nem hagyhattalak cserben.
És tényleg, őszintén sajnálom, hogy ilyen gyáva voltam napokon keresztül, téged pedig komment nélkül hagytalak.
Ui.: Jó szokásommal ellentétben, most beleolvastam egy válaszodba, mielőtt megírtam volna a kommentem...
"és nagy sírások,szerintem nagyobbak, mint itt valaha is." Remélem ezt nem gondoltad komolyan...
Ha megteszed -És tudom, hogy megteszed, úgyhogy készülj fel!- és én zokogni fogok -Mert zokogni fogok, ebben biztos lehetsz!-, fizetned kell a zsepi- és kólaellátásom!!! (Nekem az a boldogsághormon...)
Szeretlek.
Silke
Édes Silkém!
TörlésVégszóra érkeztél.... épp a következő részt tettem ki... és sajnálom.
Vannak elkerülhetetlen dolgok, amiket csak úgy tudnánk kivédeni, ha sikerülne kívülről nézni az életünket...de ez sajnos általában nem sikerül. De talán az okosabbak tanulnak a saját hibáikból.
Igen, a tanítványban is fogunk sírni, nem is keveset, és nem is csak tessék-lássék.... de ha nem így lenne, ki olvasna több száz oldalon egy történetet???
És még egy apró titkot elárulok, csak neked, csak most, csak itt,,,, a legnagyobb bőgések a sinisterben lesznek, igazi csontig hatoló kínnal, és csillapíthatatlan zokogással.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Köszönöm, hogy erőt vettél magadon, és mégis írtál, tényleg szomorkodtam, hogy nem tetszett a rész :((
Puszillak. Becca
Ahj, kikészít ez a nagy feszültség. Nem bírok létezni:D nem is tudom h lehet (esetleg) ilyet átélni. borzasztó. de nagyon jól írsz, és alig várom h továbbolvassam, csak úgy éreztem itt az ideje, h kommenteljek.
VálaszTörlés