CIV. Fejezet

Sziasztok!

Az időzítőre bízom, hogy ne maradjatok rész nélkül a hétvégén. Remélem nem hagy cserben:)

Kellemes pihenést nektek, de azért ha erre jártok, kérlek hagyjatok egy rövid üzenetet, és ígérem, amint visszatérek a normál kerékvágásba, mindkét résznél (az előzőnél, és a mostaninál is) válaszolok a kommentekre.

Sok puszi: Becca

Épp a kanapén ültem, és próbáltam megbarátkozni a karomon éktelenkedő sellővel, mikor megcsörrent a telefonom. Még egy utolsó grimaszt vágtam a szörnyű hableányra, és a készülékért nyúltam.
– Ni vagyok. Beengedsz?
– Persze, nyitom a kaput! – válaszoltam, és felálltam, hogy az ajtóhoz sietve ránézzek a kamera képére, majd mosolyogva nyomtam a gombot, hogy a vidáman integető szőkeség behajthasson.
Kellett vagy öt perc, mire Niall feltépte az ajtót, és beesett a házba. Addigra épp kivettem a narancsokat a hűtőből, aztán bedobáltam őket a vadiúj gépbe, amit Louistól kaptam, és ami pillanatok alatt frissen facsart narancslevet varázsolt belőlük.
– Na végre! – mondta egy megkönnyebbült sóhajjal Niall, ahogy átvágott a nappalin, és körülnézett. – Egyedül vagy?
– Aha. Louis bement a városba – válaszoltam.
– Mégis mikor akartál időt szakítani arra, hogy mindent részletesen elmesélj? – A hangjából igazi szemrehányás csendült ki, nekem pedig lelkiismeret-furdalásom támadt, de közben szeretetteljesen megölelt, amitől kicsit ellazultam.
– Bocs, Ni! Olyan gyorsan szaladnak a napok.
– Megértem, de akkor is. Végigasszisztáltam a kínlódásodat, és mikor a tervem… – kérdőn húztam fel a szemöldököm –  a tervünk végre sikerrel járt, heteket kell várnom arra, hogy elmeséld a dolgokat.
Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az az este, és a másnap, mikor Louis megkérte a kezem. Olyan érzés volt, mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna.
– Igazad van, cimbi. Bocsáss meg.
– Megbocsátok, ha most szépen mindent elmesélsz.
– Mindent? – kérdeztem félve, és a szemem sarkából néztem csak rá. Elvigyorodott.
– Azokat a részeket csak érintőlegesen – enyhült meg a hangja.
Megkönnyebbült sóhajjal adtam kezébe a poharat, és követtem a lépcsőn az emeleti teraszra, ahol ledobta a pólóját, és elnyúlt az egyik nyugágyban.
– Jézusom! – hördültem fel. – Mikor mentél át Chewbaccába?
Rám nézett, aztán a tekintetemet követve a saját mellszőrére, és hangosan hahotázni kezdett.
– Az egész család ilyen szőrös.
– Mondd, hogy csak a férfiak… – válaszoltam még mindig ledöbbenve, és nem tudtam levenni róla a szemem.
– Barom!  – kacagott, majd feltolta a napszemüvegét, és egy nagy sóhajjal hátradőlt.– Kibaszott király ez a ház.
– Ugye?  – kérdeztem vigyorogva, és mellé telepedtem. A következő két órában csak meséltem, és meséltem, Niall pedig a szokottnál is kerekebb szemekkel hallgatott, és csak néha kiáltott fel, vagy dünnyögött a bajsza alatt.
– Hát ez nem semmi! – mondta végül, mikor már túl voltam a családlátogatásokon is.
– Hihetetlen… komolyan. Én sem tudom felfogni.
– És mikor lesz a nagy nap? – kérdezte érdeklődve.
– Még nem tudom. Nem kell elkapkodni. Nekem így is jó. Lehet, hogy megvárjuk vele, amíg… – elakadtam a beszédben.
– Amíg? – dőlt előre Niall.
– Amíg vége lesz… – nyögtem ki nagy nehezen.
Niall elgondolkozott, és maga elé bámult.
– Lehet, hogy igazatok van. Ha normális esküvőt akartok, akkor pláne. Elképzelni sem tudom, hogy ne szagolja ki a sajtó, vagy ne legyen valaki, aki jó pénzért eladja a képeket.
– Igen, én is így gondolom. A papír már nem olyan fontos. Nekem ez is elég.
– Még jó! Én erre nem is számítottam. Ezek szerint Louis rájött, mekkora hibát követett el.
– Teljesen megváltozott – mondtam, és a poharamban lötyögtettem a maradék narancslevet. – Néha az az érzésem, nem is ismerem ezt az új pasit, aki lett belőle.
– Legalább nem unod meg egyhamar – nevetett fel Niall, de aztán elkomolyodott a tekintete. – Mindenki változik, Hazz. Te is. Már nem az a srác vagy, aki voltál. Te sokkal érzékenyebb, mégis magabiztosabb lettél, Louis pedig mintha most érne lassan férfivá, hiába idősebb nálad. – Bólintottam, és ismét meglepődtem, milyen bölcs lett Niall. – Te pedig lassan beiratkozhatnál filozófiaszakra.
– Röhögj csak! Ha vége lesz ennek, biztos, hogy tanulni akarok.
– Nem nagyon lesz rá alkalmad, mert az amerikai piacon te vagy a legnagyobb sláger. Szerintem verekedni fognak érted, hogy szólókarriert csinálhassanak neked itt.
– Nekem? Inkább neked! – nézett rám furcsán.
– Az más. Én inkább írni akarok. Nem mondom, hogy nem lesz saját lemezem, de jobban élvezem, ha háttérben maradhatok.
– Na, ezt senki nem hinné rólad – mondta, és érdeklődve oldalra biccentette a fejét.
– Hát pedig így van. Ha most választhatnék, hogy a One Direction után visszavonulhatunk, és pár év alatt nagyjából elfelejtenek, majd kijöhetek egy szólólemezzel, és addig csak számokat írok másoknak…vagy azonnal bele kell vetnem magam egy újabb kilátástalan hajtásba, egy újabb mókuskerékbe, ahol megint el kell játszanom a nőfalót, hogy eladható legyek, mint termék, egy pillanatig sem haboznék. Sokat beszélgettem erről Irvinggel.
– Jeff apjával?
– Aha. Kérdeztem tőle, hogy szerinte hogyan lehet normális átmenetet leszervezni, vagy egyáltalán egy meleg előadó mennyire eladható, de ő sokkal derűsebben látja a képet, mint amit eddig belénk sulykoltak.
– Na mesélj! – kíváncsiskodott Niall, és a szemében őszinte érdeklődés csillant.
– Szerinte manapság már nem kritérium, hogy valakit a külsejével adjanak el, vagy médiaribancot csináljanak belőle. Egyre több előadó van, akit tényleg a zenéjéért szeretnek, és a YouTube korában már sokan anélkül indulnak el, és lesznek sikeresek, hogy egy ügynökség nyomatná őket agyba-főbe. Ráadásul nekem már nem kell küzdeni az ismertségért, sem rajongókat toborozni. Akik azért szeretnek, amilyen valójában vagyok, és közel áll hozzájuk a zenei stílusom, azok kitartóan, akár évtizedeken át is támogatni fognak. A mostani őrület csak egy felhájpolt dolog, ami pillanatok alatt fog elhamvadni, mint a többi hasonló banda esetében.
– Nem tudom, Hazz, de a mi rajongóinkat más fából faragták. Gondoldj bele, hogy már több, mint négy éve kitartanak, bármi is történjék… vagy a Larrysek, akik szinte vallásként űzik az ipart.
– Vallás? – nevettem fel hangosan.
– Pontosan. Olyasmiben hisznek, amit soha nem hoztatok nyilvánosságra, nincs kézzel fogható bizonyíték, és amit mások elítélnek. Szinte üldözik és lenézik őket, mégis, mint az apostolok, soha el nem múló hittel támogatnak benneteket. Ez a vallás, nem?
Már nem röhögtem. Elgondolkodva Niall szavain, rájöttem, milyen hálásak lehetünk annak a több millió embernek, akik akkor is kiállnak mellettünk és hisznek bennünk, ha nem is ismernek, és valószínűleg soha nem is fognak.
– De… Valami olyasmi.
– Na látod?! Vallást teremtettetek. Egy szerelemmel, amit még ti sem hittetek el igazán.
– Olyan költői lettél, Ni. Nem akarsz írni egy könyvet? Coelho elbújhat melletted – öklöztem bele finoman a vállába, mire elvigyorodott.
– Már írom – nevetett fel, mikor felálltam, hozzá léptem, és összevissza borzoltam a haját, miközben puszilgattam pirospozsgás pofáját.
– Mester, annyira felnézek rád… – mondtam neki, de már csikiztem, ő pedig megpróbálta kigáncsolni a lábaimat. Valaki megfogta a derekamat, és már az ujjai érintéséből tudtam, hogy Louis az. Megcirógatta az ingem alól kikandikáló bőrt, majd a nyakamra hajolt, és belepuszilt.
– Sziasztok! – köszönt ő is nevetve, és a vállam fölött átnyúlva csatlakozott a „borzoljuk halálra Niallt” programhoz.
– Szia, Lou! – nyüszített Ni. – Most te is ellenem vagy? Ne máááár! – siránkozott.
Louis nem válaszolt, csak mellettem ellépve megfogta a bokáit, és elkezdte felemelni. Ránéztem,  ő kacsintott, én pedig azonnal értettem, mit akar. Már nyúltam is Niall hóna alá, és kapálózásával mit sem törődve, emeltem a magasba.
– Ne…neeeeee…. ne csináljátok! Legalább a telefont meg a tárcámat vegyétek ki a zsebemből! – könyörgött, ahogy egyre közelebb értünk a medencéhez.
– Ha nem ellenkezel, akkor kiveszem! – közölte Louis, mire Niall lenyugodott, és ellazult a kezemben. Mikor Lou lehajolt, hogy Ni farmerjába túrva kihalássza a cuccokat, akkor viszont egy hirtelen  mozdulattal kifordult a karomból, térdre esett, de azonnal felpattant, majd megpördülve mögém lépett, és tiszta erőből meglökött. Nem számítottam rá, így arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, máris a medence vize csapódott az arcomba. Az orromon is felment a víz, és magam körül csapkodva vergődtem végre a felszínre, mikor meghallottam a dulakodást. Kisimítottam a szememből a moszatként rálógó hajamat, és kíváncsian pislogtam, hogy mi történik.
– Nem, Lou, nem te vagy az erősebb. Erőlködj csak nyugodtan – szűrte a fogai közt Niall, aki a földön feküdt, és a napernyő talpába kapaszkodott, miközben Louis a nyakán és a karján kidagadó erekkel, teljes erőbedobással ráncigálta, hogy elégtételként végre őt is belökhesse a medencébe. Egyetlen ugrással fellöktem magam, kimásztam a partra, és a ruhámból csöpögő víztől elnehezülve melléjük léptem. Mire Niall felocsúdott volna, már lefejtettem az ujjait, ő pedig gyorsan a gatyájához kapott, és kiszedte belőle az értékeit. Louis a lábánál fogva húzta a kövön, és cseppet sem érdekelte a könyörgés, sem a szitkozódás. Vizes lábnyomokat hagyva caplattam utánuk, és majd megszakadtam a röhögéstől, ahogy Louis belefeszült, hogy a vékony, de nála jóval magasabb alakot belelökje végre a vízbe. Néztem, ahogy a medence szélénél újabb test-test elleni küzdelembe kezdenek. Odasétáltam, és megkérdeztem Louistól, hogy hol a telefonja, mire azt válaszolta, hogy az asztalon. Megnyugodtam, és egy nagy levegőt véve, mindkettejüket megtaszítottam, ahogy egymásba kapaszkodva fetrengtek a földön. Akkorát csobbantak, hogy én is kaptam egy jó adagot az arcomba, de utánuk ugrottam, és kihalásztam a prüszkölve káromkodó Louist. Mikor magamhoz öleltem, és nedves ajkaira tapadtam, egy pillanat alatt lazult el a karjaimban, és szinte azonnal viszonozta a csókomat. Felnyúlt, két kezébe fogta az arcomat, és tartott, hogy el ne húzódjak tőle. Közben Niall is kidörzsölte a szeméből a vizet, és oldalról láttam, hogy minket néz, de aztán elmosolyodott, kimászott a medencéből, és elcsattogott a ház felé.
– Szia, kicsi! – sóhajtottam Lou szájába, mikor kettesben maradtunk.
– Szia, cica! – simult hozzám teljes testével. – Hiányoztál!
– Te is nekem – mondtam, ahogy a nyakamra hajolt, és végigcsókolt a bőrömön.

Már azt se tudtam, mit gondoljak, mikor Zayn magából kikelve kiabált Brandonnal:
– Megmondtam, hogy nem megyek több kibaszott show-műsorba. Elegem van a kurva programokból. Nem vállalok többet!
– Ez nem így működik, Zayn – válaszolt kimérten az asszisztens. – Van egy aláírt szerződésed, miszerint oda mész, és akkor, amikor mondják.
– Dugd fel a seggedbe, te kis pöcs! – kiáltott Zayn, és kiviharzott.
– Ez mi volt? – kérdeztem a megszeppent fickót, mikor elcsitult a fejemben a visszhang, amit az ajtócsapódás okozott.
– Zayn kiakadt, mert novemberben nem nagyon lesz szabadnapotok.
– Miért, máskor van? – kérdeztem némi éllel a hangomban, és elsétáltam mellette az iroda felé.
– Úgy látszik, neki kellene még pár. Mostanában kezelhetetlen.
– Vagy csak egy ember, nem egy gép – mondtam, de nem fordultam vissza. Tudtam, hogy így is hallotta.
Benyitottam a jól ismert, és épp annyira gyűlölt szobába, ahol a vizenyős, szürke szemek unottan néztek fel rám.
– Mi van, Styles? Te is hisztizni jöttél?
– Kivételesen nem. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, mikor kezdődik a promóció. Szeretnénk Louis-val elutazni pár napra, mikor van egy kis szünetünk.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet… – kezdett bele.
– Félreértettél! Nem a véleményedre vagyok kíváncsi, csak meg akartam kérdezni, mit terveztek jövő hónapra. Jó fej akartam lenni, de ha így nem jó, akkor közlöm, hogy a tizedikei héten elutazunk. – Felálltam, és gyors léptekkel az ajtóhoz mentem. Épp kiléptem volna rajta, mikor halkan szólalt meg mögöttem: – Fejezd be, amíg szépen beszélek!
Meghűlt az ereimben a vér. Éreztem, hogy az ujjaim rászorulnak a kilincsre. – Sose felejtsd el, hogy a fényképalbumotok bármikor napvilágra kerülhet – fenyegetett.
Mély levegőt vettem, és felé fordultam.
– Pontosan! Inkább te ne felejtsd el, hogy azok a képek bármikor felbukkanhatnak. – Láttam, hogy eltátja a száját, és a nyaka elvörösödik. – Nem hiszem, hogy kettőnk közül én akarom jobban titokban tartani. Emlékszel a meztelen képemre, ami pillanatok alatt elterjedt a neten? – Láttam, hogy kíváncsian felhúzza a szemöldökét. – Szerinted hogy került ki? – Kihívóan néztem rá, és vártam, hogy leessen neki a tantusz.Hirtelen eltátotta a száját. – Pontosan… Én nem vagyok szégyenlős. Úgyhogy jobb, ha inkább kihúzod a tizedikei hetet a naptárból, mintha nem is létezne. Vagy nézed a képeket az újságokban… – Hagytam, hogy felfogja a fenyegetésem minden mocskos kis részletét, és az arcomra elégedett vigyor terült. Éreztem, ahogy elillan belőlem a rettegés. Most már nem fognak megfélemlíteni semmivel. Felnőttem. Rájöttem, hogy azzal tartottak sakkban, ami valójában az ő érdekük. Mert engem cseppet sem zavarna, ha kiderülne, hogy meleg vagyok. Így is naponta ezer jelét adom, és tényleg csak a vak nem látja. Persze nem szeretném, ha a szeretkezéseink képei megjelennének az újságokban, de ha ez az ára annak, hogy szabadok legyünk, akkor azt is elviselem.




.