CVII. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, bár az előző nem aratott osztatlan sikert:(
Remélem, akiknek nagyon nem tetszett, túl tudnak lépni rajta. Ha az erotikus tartalommal volt a baj, akkor sajnos nem tudok segíteni, mert az ezután is lesz, és nem is akarok változtatni ezen. Ha más nem tetszett, akkor nagyon örültem volna, ha megírjátok egy kommentben, hogy ez a rész miért volt szerintetek gyengébb, mint a többi ... Ha valaki lapozzunk!-ot nyom, tegye már meg, hogy ki is fejti, miért nem tetszett neki a rész. Bírom a kritikát, sőt, az segítene, hogy fejlődjek, változtassak,,, úgyhogy csak bátran, mert nem harapok!! :))

Kellemes hosszúhétvégét.... ha minden jól megy, és tudok jól haladni a sztorikkal, akkor hozok részt, hogy ne unatkozzatok,,,de meg nem ígérhetem.

xxxBecca

– Micsoda? Mi az, hogy bepipult? De miért? – kérdeztem Liamet, aki magából kikelve üvöltözött a telefonba.
– Azt mondta, elege van az egészből, ő nem rabszolgának szerződött, és egyébként is azt csinál, amit akar.
– De hogy történt az egész?
– Tegnap este elmentek a haverjaival valami klubba. Beszívtak, szerintem be is vettek valamit, és rájuk ragadt egy csapat gruppie. Valami szőke kiscsaj rámászott Zaynre, az meg eléggé be volt állva ahhoz, hogy ne nagyon ellenkezzen. Nem tudom, pontosan mi történt, csak azt, hogy a másik lány csinált pár képet a telefonjával, ahogy smárolnak.
– Bassza meg! – Éreztem, hogy a feszültség felkúszik a torkomig. – És?
– És Zayn most ki van akadva, hogy leszarja az egészet, közben Higgs azzal fenyegeti, hogy kivágja, mint a macskát szarni, mert állandóan baj van vele. Azt is mondta, hogy elég neki a gerlepár, de ti legalább betartjátok a játékszabályokat, egy drogos faszfejjel viszont nem tud mihez kezdeni.
– Idáig fajult a dolog?
– Nem voltam ott, ezt is csak Pete mesélte, mert állítólag hallotta az egészet a folyosóról.
– Oké, Payno, nyugodj meg. Indulunk haza. Délutánra ott vagyunk, és megbeszélünk mindent. Gyertek át, mind a hárman.
– Nem fog menni, Hazz, Zayn senkivel nem áll szóba, még velünk sem. Elviharzott, bár szerintem még most se tiszta teljesen.
– Megpróbálok beszélni vele, vagyis inkább felhívatom Lou-val. Neki csak felveszi!?
– Oké, tegyetek egy próbát, és jelezz vissza, hogy sikerült-e!
– Persze.
– Sziasztok.
– Szia.
Miután letettem a telefont, még vettem pár mély lélegzetet, mielőtt besétáltam a házba, ahol a többiek nevetgélve néztek valami fimet. Louis felpillantott, és azonnal látta az arcomon, hogy valami nem stimmel. Felpattant, és Jeff hosszú lábain átlépve elém sietett.
– Mi a baj? – kérdezte, és két kézzel nyúlt a derekam után.
– Zayn… – csak ennyit mondtam, de Lou máris megfeszült, és látszott, hogy ezerrel pörög az agya.
– Mekkora a cirkusz?
– Elég nagy… – válaszoltam. – Azt hiszem, haza kellene mennünk!
 Bólintott, és a szobánk felé fordult, további kérdések nélkül. Csalódottan követtem, és pillanatok alatt behánytuk a cuccainkat a bőröndbe, miközben Pete-et hívtam, hogy küldjék értünk a gépet, de azonnal.

– De miért, Zayn? Mire jó ez? Muszáj állandóan a bajt keresned? – kérdezte Louis, kissé emelt hangon.
– Te nem tehetsz nekem szemrehányást, Tomlinson! – vágott vissza a kissé zilált kinézetű szépfiú. A haja már a szemébe lóg, de most egy hajráffal fogta fel, az arcát sötét borosta fedte, de a szemei körül olyan karikák voltak, hogy egész ijesztően festett.
Louis megfeszült, mert csak akkor hívjuk egymást a vezetéknevén, ha elmérgesednek a vitáink. Odaléptem, és megfogtam a csukóját, mire egy nagy sóhajjal nekem dőlt, és nyugodtabb hangon folytatta: – Nem szemrehányást teszek. Megértem, hogy mi a bajod… csak azt akartam mondani, hogy kicsit sok mostanában a pia, meg a fű. Nem kellene minden héten összeakaszkodnod a seggfejekkel.
– Nekem ez így jó. Unom már, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy éljem az életem.
– Zayn! – próbált becsatlakozni Liam.
– Apuci?! – fordult felé bicskanyitogató megnyilvánulással a megszólított.
– Mi csak segíteni akarunk – tette szét a kezeit Payno.
– Mindenki csak segíteni akar! – utánozta Zayn, és teljesen kikelt magából. – Miért nem hagytok már békén? Felnőtt ember vagyok, és el tudom dönteni, hogy mit akarok. Louis és Harry mellett mindig kiálltatok. Mellettem miért nem?
– De hisz melletted is kiállunk, bazmeg! – kapta fel a vizet ismét Louis, és éreztem, most már hiába próbálnám csitítani. – Szerinted miért jöttünk haza? Szerinted miért vagyunk most itt?
– Hogy ti is baszogassatok – válaszolta egyszerűen Zayn. – Azt hiszitek, ha ti is fejmosást tartotok, majd meghúzom magam, és kussolok. Húzom szépen az igát, és befogom a pofám, mint eddig.
– Zayn, ne csinálj úgy, mintha egy kőbányában lennél rabszolga – szólalt meg halkan Niall. – Azért azt ne felejtsük el, hogy húszévesen milliomosok vagyunk, és az egész világ a lábaink előtt hever.
– Leszarom! – vágta rá kapásból a másik. – Én már nem akarom ezt!
– Sajnos, a körhintából menet közben nem lehet kiszállni – állapította meg szárazon Liam, és megcsóválta a fejét.
– Az nem is érdekel, hogy velünk mi lesz? – kérdeztem halkan, hátha az érzelmi oldal még hatással van rá.
– Nem fogok lelkifurdalást érezni azért, mert a szabadidőmben kicsit bulizok. Ezzel nektek nem okozok kárt! – nézett rám véreres szemekkel Zayn.
– Dehogynem. Állandó feszültség az életünk anélkül is, hogy attól kelljen rettegnünk, mit csináltál előző este.
– Ha ráérek, majd sajnállak, oké? Addig csak nyálazzatok Lou-val, ahogy eddig is. Attól kisimulnak az idegeid.
Amit, és ahogy mondott, az nagyon mélyen érintett. Mi nem voltunk túl jóban az elmúlt évben, de azért én mindig éreztem a lelki közösséget, és ugyanúgy tűzbe tettem volna a kezem érte is, mint Liamért, vagy Niallért. Nagy sóhajjal, tehetetlenül dőltem hátra, mert éreztem, itt már nincsenek szavak, amik segítenének.
– Oké, cimbi. Azt teszel, amit akarsz, csak próbáld mindezt diszkréten.
– Próbálom. Nem tehetek róla, hogy a ribancok mind közhírré akarják tenni, ha sikerül becserkészniük.
– És Perrie? – kérdezte hirtelen Louis.
Zayn szeme elfeketedett, a pupillája kitágult.
– Azt majd én lerendezem – hárította el a válaszadást.
– Nem tudod örökké az orránál fogva vezetni… – mondta halkan Liam.
– Nem vezetem az orránál fogva. Szeretem. Ezek a kis kalandok semmit nem jelentenek!
– Egy nő ezt soha nem fogja megérteni – csóválta a fejét Niall.
– Te már csak tudod. Annyi kapcsolatod volt, hogy értesz a nőkhöz… Vagy talán a saját nevedben beszélsz? – Éreztem, hogy a feszültség a tetőfokára hág.
– Ne vesd el a sulykot, Zayn! – mondtam halkan.
– Ne kössetek belém! – szólt vissza, és úgy nézett rám, mintha gyűlölne.
– Fejezzük ezt be! – állt fel Liam. – Ennek így semmi értelme. Aludd ki magad, Zayn, és holnap, tiszta fejjel, indulatok nélkül beszéljük meg a dolgot.
– Nincs mit megbeszélni, Payno – vágott közbe Zayn. – Ez az én életem. Próbálom úgy csinálni a dolgokat, hogy ne legyen belőle botrány, de tudnotok kell, hogy szarok az egészre.
És ez volt a végszó, ahol mindannyian éreztük, hogy innen nincs tovább. Nem tudsz hatni valakire, aki fejben már eldöntötte, hogy mit akar… és főleg, hogy mit nem.

Késő este értünk a hetek óta üresen álló lakásba, és a hosszú repüléstől fáradtan, a feszültségtől elcsendesedve léptünk be az ajtón. Alfons rohant elénk, és olyan veszett nyávogással fogadott, mintha gyorsan akarná elmesélni az elmúlt időszak eseményeit.
Mrs. Codrick már kora este írt egy üzenetet, hogy hazahozta a macskát, de teljesen elfeledkeztem róla. Úgy megörültem a szőrös rosszcsontnak, hogy azonnal felkaptam, és magam is meglepődtem, milyen dundi lett.
– A hasára vigyázz! – figyelmeztetett Louis, én pedig azonnal változtattam a fogáson, és gyorsan a kanapéhoz siettem, hogy kényelmesen elhelyezkedhessünk.
– Tyűha, Alfi, ez igen.  Hallottam már, hogy a terhesek kettő helyett esznek, de úgy látom, te úgy döntöttél, hogy hat helyett eszel. – Finoman simogattam a puha bundát, de Alfons, tőle szokatlan módon az oldalára feküdt, és elém tárta fehér pocakját. – Jesszus! Ilyesztően néz ki! – panaszkodtam, mire Louis feje jelent meg mellettem, aki a konyhából sietett be, hogy megnézze az ijedtség forrását.
– Jajj, Hazz! – puszilt bele a nyakamba. – Bármelyik percben megszülhet, és egy rakat kiscica van a hasában. Nem néz ki ijesztően, és nem is dagadt! Igaz, szépségem? – hajolt le a macskához, aki azonnal felemelte a fejét, és az arcához dörgölőzött. – Ugyanolyan karcsú, és csinos leszel, mint előtte! – ígérte neki a világ leghelyesebb pasija, én pedig elvigyorodtam.
– Nem hiszem, hogy a sánta, félszemű, büdös kandúr, akibe Alfi szerelmes, annyira válogatós lenne.
– Tudod, lehet, hogy az ő génállománya a legjobb. Állítólag a nők ez alapján választanak.
– Akkor elég nagy szarban vannak, mert a világ legjobb génállománya jelen pillanatban az én vőlegényemé. – Louis rám pillantott, aztán szélesen elvigyorodott, és annyira cukin csücsörített, hogy majd’ megzabáltam. Alfons felállt, megpróbált a szokott módon nyújtózkodni, de a hasa lehúzta, úgyhogy majdnem elborult. Egyszerre kaptunk oda Lou-val, nehogy leesen az ölemből. Felváltva simogattuk, és masszíroztuk, őfelsége pedig elégedetten dorombolt, és a combomba mélyesztette a karmait.
– Maradjunk itthon a héten, ha már lőttek a nyaralásnak – mondta Louis, én pedig egyből rábólintottam. Jó lesz a kis régi lakásban eltölteni pár nyugis napot, mielőtt visszatérünk a hajtásba. – Csak filmezzünk, főzzünk, és szeretkezzünk… – sorolta, én pedig tökéletesen elégedett voltam a terveivel. Bólintottam, aztán felnéztem, mert a tekintete égette az arcomat. Közelről nézett, kék íriszei pásztázták az arcomat. Végül a szemembe fúrta a pillantását. – Ugye tudod, hogy bármi is történik, minket nem választhat szét?!
– Igen, tudom. Vagyis remélem.
– Hinned kell benne!
– Én benned hiszek – válaszoltam, és mikor elmosolyodott, aztán a számra hajolt, úgy éreztem, elégedett a válasszal.

Másnap reggel, miután meghozták a rendelt cuccokat a hiperből, Louis azt mondta, átmenne Elhez egy kicsit, ha engem nem zavar. Mondtam, hogy menjen csak nyugodtan, addig főzök valamit.
Alfi a pulton feküdt, a neki odakészített puha párnán, és minden mozdulatomat követte a tekintetével, mintha nem bízna abban, hogy jól csinálom a dolgomat.
– Most be fogsz szólni, hogy kevesebb sót tegyek a levesbe? – kérdeztem tőle, aztán odahajoltam, hogy a mancsával lekeverhessen egy fülest, ahogy szokott. Isteni szerencse, hogy ilyenkor nem engedi ki a karmait – futott át az agyamon, aztán belepusziltam a selymes szőrbe, mikor megcsörrent a telefonom.
A kijelzőn El arca mosolygott, én pedig azt hittem, Louis itthon hagyta a mobilját, azért a másikról hív.
– Hallo! – szóltam bele szándékosan elmélyített hangon, de Eleanor kedves hangja válaszolt:
– Szia, Hazz! Bocs a zavarásért, de most hallottam Nialltől, hogy itthon vagytok. Louis-val szeretnék beszélni. – A gyomrom görcsbe ugrott.
– Nem nálad van? – kérdeztem azonnal, és az órámra néztem. Egy órája elment, úgyhogy már gyalog is odaért volna, nemhogy kocsival.
– Őőő…nem… – habozott Eleanor a válasszal, amitől csak még idegesebb lettem. – És a telefonját sem veszi fel – vallotta be egy nagy sóhajjal. A torkomban dobogott a szívem, a mellkasom majd széthasadt.
– Egy órája ment el, azzal a felkiáltással, hogy veled tölti a délelőttöt.
– Nem is beszéltem vele – mondta döbbenten Eleanor, nekem pedig milliónyi gondolat cikázott a fejemben, de egyik sem volt megnyugtató.
– Próbálom hívni! – mondtam gyorsan, és bontottam a vonalat.
Öt csengés után bekapcsolt a hangposta, amin hagytam egy hisztérikus üzenetet, hogy azonnal hívjon fel, majd a kulcsomért kaptam, és kirohantam az ajtón, útközben Pete-et tárcsázva.


.