CI. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, és bocsánat, hogy ilyen sokára, de az ünnepi hét sokat kivett belőlem:)
Remélem ezt is szeretni fogjátok, és ha már az SS-nél szabotáljátok a kommenteket, itt akkor sem hagytok cserben;)

Köszönöm, hogy ilyen sokan írtatok gyönyörűségeket az előző részekhez, és ilyen sokan csatlakoztatok a Facebookos csoporthoz. Könnyekig hat a szeretet, amit kapok Tőletek.
Azért is hálás vagyok, hogy ilyen sokan megrendeltétek A tanítvány című könyvemet. Egész szépen alakulnak az eladások.

Szóval mindent köszönök, és mindannyiótokat ölelem!

Becca

Végül lemondtuk Niallt, mert nem sikerült kimásznunk az ágyból. Harry olyan kiéhezett volt, hogy órákon át szerettem, mire végre kidőlt, és halkan horkolva fordult az oldalára, én pedig ismét a hátához simultam, és boldogan aludtam el.
Éjfélkor teleettük magunkat a teraszon, aztán éjjel háromig összebújva beszélgettünk a nagy, puha párnákkal zsúfolt matracon, ami a korlát mellé volt fektetve, és így tökéletesen láttuk a csillagok fényében megcsillanó hullámok fehér taréjait, amik néha lustán kiemelkedtek a feketeségből, hogy pár méterrel arrébb ismét belesimuljanak a sötétségbe.
Harry elmesélte, hogy Niall volt a terapeuta, aki kezelésbe vette, és azt is bevallotta, micsoda cselszövést vittek véghez a hátam mögött. Hatalmasakat nevettünk, én pedig visszaemlékeztem rá, milyen féltékeny voltam, mikor egyszer Harry szobájában találtam a szöszit, miközben Hazz köntösén egyértelműen láttam, hogy fel van izgulva. Azt hittem, mindkettőt ott helyben megölöm. Harry készségesen elárulta, miért volt izgalmi állapotban, és mikor kiderült, annak is én voltam az oka, látványosan lehajoltam, és a rusztikus kőburkolatba vertem a fejem, hogy mekkora marha vagyok. Hosszú ujjaival az állam alá nyúlt, felhúzta a fejem, és a homlokomra szórt csókokat, nehogy bibis legyen, miközben azt suttogta, hogy szeret.
Még nem tudtam felfogni, hogy az enyém, ezért most én néztem rá kérdőn, és esdeklőn, hogy mondja ki még egyszer, ő pedig egyik szememből a másikba nézve, hangosan és meggyőzően ismételte el: – Szeretlek, kicsi. Mindig szerettelek, és mindig szeretni foglak. Ez nem változik. És remélem, most már mi is felnőttünk hozzá.
- Én is remélem… - válaszoltam nagy sóhajjal, és édes ajkát simogattam a hüvelykujjammal, míg a szemeim igyekeztek millió képet rögzíteni a szépségéről. – És most akkor elmondjuk a fiúknak, vagy nem? – kérdeztem, mert tisztázni szerettem volna a játékszabályokat.
- Szerinted megbírnám állni? – kérdezte vigyorogva, miközben az ujján forgatta a gyűrűt.
- Remélem, hogy nem! – szakadt ki belőlem, mire felpillantott, beharapta az ajkát, de végül hangosan felnevetett.
- Persze, hogy nem! Alig várom, hogy Niall nyakába ugorhassak, és elújságoljam neki, hogy bevált a taktika! És El? Neki is elmondhatjuk?
- Persze… hogy titkolnánk pont előle?  Aztán hónapokig tervezhetitek az esküvőt.
 Éreztem, hogy Harry megfeszül mellettem, és pont előrehajoltam, hogy lássam az arcát, ahogy az oldalamnak dőlve ül, mikor hirtelen feltolta magát, és szembefordult velem.
- Komolyan? Nem viccelsz? – kérdezte olyan arccal, mintha valami óriási dolgot mondtam volna mellékesen.
- Tessék? Mivel? – értetlenkedtem.
- Elveszel? – fúrta a pillantását az enyémbe.
- Már megkértem a kezed. Mi ezen a hírértékű? – kérdeztem, mert tényleg fel nem fogtam, mi ebben a meglepő.
- Oké, persze. Van gyűrűm, és mondhatom, hogy a jegyesed vagyok, de tényleg el is veszel?
- Hazz! Az isten szerelmére! Nem azért vettem egy gyűrűt, hogy eggyel több legyen az ujjaidon. Azért kértelek meg, mert azt akarom, hogy örökre hozzám tartozz. Persze, hogy elveszlek.
Néztem, ahogy az arcomat fürkészi, és figyeltem, ahogy az érzelmek átsuhannak a vonásain. Hitetlenkedés, döbbenet, meglepetés, újra hitetlenkedés, majd olyan széles mosoly, hogy a hetesén csillant meg a gyertya fénye. Mocorogni kezdett, hosszú lábait először kinyújtotta, majd törökülésbe hajtogatta, és felém fordulva, teljesen éberen zizegett, pedig előtte már majdnem elbóbiskolt a mellkasomon.
- Minden kék és fehér lesz! – jelentette ki határozottan, én pedig hirtelen azt sem tudtam, miről beszél. – A torta háromemeletes, kagylókkal, meg minden tengeri cuccal, és természetesen horgony és kötél motívum is kell rá. Nem akarom a szokásos figurákat rólad meg magamról, az olyan uncsi.
Ekkor döbbentem rá, hogy átmentünk esküvőtervező üzemmódba, és alig tudtam leplezni a vigyoromat. Csak a kezéért nyúltam, összefűztem az ujjainkat, és bólintottam.
Harrynek felcsillant a szeme, mintha nagy kő esett volna le a szívéről. Talán attól félt, hogy én pirosrózsás tortát akarok? Komolyan azt hiszi, bármiben ellentmondanék neki? Minden pontosan olyan lesz, amilyennek ő szeretné. Az ő napja lesz… nem lehet más, csak tökéletes. Én csak egy valamihez ragaszkodom. Hogy örökre az enyém legyen.

Másnap reggel nehezen kecmeregtünk ki az ágyból, és nagyon furcsa érzésem volt. Mintha minden tagom fájna, és izomláz gyötörne. Aztán rájöttem, hogy a kétnapos ágytornától már elszokott a testem, és huszonnégy éves leszek, vagyis lassan figyelni kell az ízületeimre, és a derekamra. Kelletlenül elmosolyodtam a gondolatra, hogy már az is megárt, ha túlzásba viszem a szexet, de reméltem, hogy mostanában elég sokszor lesz szükségem izomlazító kenőcsre, mert Harry úgy látszik, fejébe vette, hogy bepótoljuk a féléves kihagyást. Ezzel a tervével teljes mértékben egyetértettem, úgyhogy meg is fogadtam, kérek a dokitól egy-két tubus kenőcsöt, vészhelyzet esetére. Azt hiszem, egy hámosítóra is szükségem lesz, mert Hazz éles fogai azért hagytak pár nyomot a farkamon, amiket reggel égetett a víz, mikor zuhanyoztam.
Miután elsántikáltam a kocsiig, elégedetten ültem a volán mögé, aztán a képemen letörölhetetlen vigyorral hajtottam a stúdióhoz. Harry azt mondta, neki még kell egy fél óra, mert nem bírja kibontani a haját. Ezen mondjuk, nem csodálkozom, mert addig túrtam, amíg csomókba állt össze.
Mikor beléptem az ajtón, ott találtam Niallt, aki egy fotelban ült, és a gitárját pengette halkan, lábait átvetve a karfán.
- Hello! – köszöntem rá vidáman, mire felkapta a fejét, kíváncsian méregetett, de végül ő is elmosolyodott. – Szia, Lou! – üdvözölt kedvesen. – Mizu?  - kérdezte, mire majdnem elszóltam magam, de még idejében észbe kaptam, és semmitmondó arckifejezést erőltettem a lassan görcsben álló állkapcsomra.
- Hétfő van. Utálom a hétfőt – mondtam olyan hanglejtéssel, mint Garfield.
- Ki nem? – kérdezett vissza, de aztán hozzátette: – Nem mintha szombaton, vagy vasárnap nem ugyanolyan nap lenne… Nem mintha nekünk valaha számított volna, hogy hétvége van.
Éreztem a szavaiból kicsendülő keserűséget, és meg is értettem. Nekünk tényleg teljesen mindegy, milyen nap van, hisz vagy állandóan dolgozunk, vagy ha szabadnapokat kapunk, akkor se lényeges, hogy hétköznapra esik, vagy sem. Mégis jó néha úgy csinálni, mintha mi is normális emberek lennénk.
- Többiek? – néztem körül az üres pihenőben.
- Liam késik, mert Sophia elkapott valami vírust, és egész éjjel lázas volt, ő meg ápolta. Zayn a kiskutya miatt nem tudott elindulni, mert úgy nyüszített, hogy nem volt szíve otthagyni. Most épp egy táskába próbálja begyömöszölni, hogy magával hozza. Csak Harry miatt izgulok, aki tegnap lemondta a délutáni programot, és egész hétvégén nem vette fel a tetves telefont.
Hirtelen ő is észbe kapott, hogy ezeket az információkat nem kellett volna megosztania velem, majd bűnbánóan lesütötte a szemét, és elhallgatott.
- Beszéltem vele. Nemsoká beér, csak ő is késik egy kicsit – válaszoltam egyszerűen, mert nem akartam, hogy Ni kellemetlenül érezze magát.
- Igen? – nézett fel hirtelen, és megint engem vizslatott.
- Aha – mondtam mellékesen, és a kávégéphez sétáltam, hogy elfoglaljam magam valamivel.
A hátam mögött nyílt az ajtó, és belépett rajta Zayn, a hóna alatt egy lila-zöldmintás vállra akasztós, bélelt kutyatáskával, amiből egy baromi aranyos, borzas kis fej kukucskált ki félve.
- Jézus! – nyögtem fel. - Ez kibaszott cuki!
Odaléptem, és leakasztottam a válláról a hordozót, majd az asztalra téve kivettem belőle a húszdekás ebet, aki úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Magamhoz öleltem, és két ujjal simogatni kezdtem a fejét, mert a kezem rá se fért volna. – Hogy hívják?
- Hatchi.
- És miért vagy ilyen pipa? – kérdeztem, mert fel nem foghattam, hogy lehet egy ilyen cukiság mellett nem vigyorogni.
- Mert reggelre belehugyozott a bakancsomba, arról nem beszélve, hogy kettőnk között alszik az ágyban; Perrie megállás nélkül gügyög neki, és úgy csinál, mintha valami ufó lenne, akivel nem tud kommunikálni, de mindenképpen el akarja neki magyarázni a földi élet rejtelmeit.  Ez meg nagy szemekkel bámul rá, mintha értené, majd mikor már azt hiszed, sikerült valamit beleverni a fejébe, elszalad, és két perc múlva egy szétrágott zoknimmal, vagy a papucsomat vonszolva kerül elő, ami kétszer akkora, mint ő maga, de elszántan küzd vele, hogy darabokra szedje.
Niallre néztem, aki szintén fülig érő szájjal hallgatta a beszámolót, majd azt kérdezte:
- És csak a te cuccaidat szedi szét?
- Csak – bólintott Zayn.
- Akkor megy a harc a falkavezérségért – magyarázta a szőke polihisztor, akiről lassan kiderül, hogy mindenhez ért.
- Mi van? – kérdezte Zayn, összehúzott szemöldökkel, baljós ábrázattal.
- Cesar Millan azt mondja, minden kutyával meg kell vívni a harcot, hogy ki legyen az úr a háznál…
- Na, ne szórakozz! – sötétült el a fekete szépfiú pillantása.
- Ha nekem nem hiszel, olvass utána – rántotta meg a vállát Ni, majd visszahajolt a gitár fölé, és halkan játszani kezdett.
Lenéztem a kis szőrcsomóra, aki lassan kezdett velem megbarátkozni, és kacsintottam neki. Esküszöm, mintha elvigyorodott volna. Belepusziltam a Perrie illatú szőrbe, és hátat fordítva tettem két cukrot a kávémba.
Ismét nyílt az ajtó, és azonnal tudtam, hogy Harry érkezett meg. Egyszerűen megváltozott a levegő rezgése. Nem fordultam meg, csak elvigyorodtam – aznap már ezredszer –, és vártam, hogy mit fog csinálni.
- Sziasztok! – köszönt mindannyiunknak, mire a szokásos halk, morgásszerű köszönéssel válaszoltam, a többiek pedig mocorogni kezdtek mögöttem. Gondolom összeöklöztek, és vállon veregették egymást.
- Miért nem vetted fel a telefont? És hol voltál egész hétvégén? – kérdezte tőle Niall suttogva, de nekem olyan volt a fülem, mint egy denevérnek. Szinte Harry szívdobbanásait is hallottam, és tisztán éreztem, hogy a pillantása égeti a hátamat.
- Otthon – válaszolta kitérően Hazz. – Csak jó volt kicsit lazítani. Semmi baj, cimbi. Bocs.
Lassan megfordultam, és mikor Harry hatalmasra táguló szemeit és elnyíló ajkait megláttam, épp önelégült mosolyra húzódott a szám, de kiderült, hogy a reakció nem nekem szól.
- Ki ez a gyönyörűség? – kérdezte, és hosszú lábaival elindult felém.
- Már találkoztunk, Louis vagyok… - mondtam, mert nem vallott volna rám, ha nem csapom le a magas labdát. Zayn felhorkantott, jelezve, hogy vette a poént, Niall csak kuncogott, de Harry elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Láttam, hogy se lát se hall, ezért mire odaért, már készségesen nyújtottam felé a kutyust, és csak annyira telt tőlem, hogy mikor elvette, finoman megcirógattam az ujjait. Felpillantott, és rám kacsintott, de aztán ismét a szőrcsomóra fókuszált.
- Hogy hívnak, te szépség? – Nem lehetett újra eljátszani, hogy azt mondom, Louis, ezért beletörődőn válaszoltam: – Hatchi.
Hazz felnézett, a pillantását az enyémbe fúrta, és azt kérdezte: - És a kutyát?
Itt volt a pillanat, mikor sikerült úgy zavarba hoznia, hogy köpni-nyelni nem tudtam, de ez még nem volt neki elég. Rám kacsintott, és úgy lépett el, hogy egy pillanatra nekem billentette a csípőjét. Eszem megáll. Flörtöl velem.
Körülnéztem, és Niall homlokközépre húzott szemöldökeit láttam, amin nem csodálkoztam, mert sejtettem, hogy figyel. Zayn el volt merülve a saját gondolataiba.
Harry egy fotelhez sétált, leült bele, maga elé vette az ebtatyót, a zsebébe nyúlva magabiztosan megkereste a nasit, és az ujjai közé fogva a kutya szájába adogatta a jutalomfalatokat.
- Abból csak akkor kap, ha szót fogad – mondta kötelességtudóan Zayn, mire Harry felnevetett.
- Oké. Hatchi! Legyél gyönyörű! – a szájába adott egyet. – Legyél űbercuki! – újabb roppanós falatka. – Nézz úgy, hogy elolvadjak! – és még egy…
Nem bírtam nézni a két szerelmest, ezért visszafordultam a pulthoz, és a kávémat kavargatva rágyújtottam.
- Mondtam már, hogy bent ne dohányozzatok! – szólalt meg a hátam mögött Liam hangja fojtottan. Megfordultam, és megláttam a szemei körül hatalmas, sötét karikákat viselő, hullafáradt mackót.  Engedelmesen bólintottam, majd a cigit a fogaim közé szorítva elindultam kifelé, kezemben a bögrémmel.
- Várj, én is megyek, csak nyomok egy capuccinót – szólt utánam Zayn, én pedig kilépve, a folyosón vártam rá, hogy ne füstöljem be a kis szobát.
Amíg kint bagóztunk, szótlanul állva a reggeli napsütésben, azon agyaltam, Harry hogyan akarja elárulni, hogy eljegyeztem. Beláttam, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat, mivel Zayn magán kívül van a kutya miatt, Liam pedig teljesen le van amortizálva. Mégis volt bennem egy sürgető kényszer, hogy legalább azoknak a tudomására hozzuk, akik közel állnak hozzánk. Délután felhívom anyut, és Elt – határoztam el magamban, és ezzel sikerült kicsit lenyugtatnom az idegeimet. A birtoklási vágyam elégtételt akart és bizonyosságot, hogy Harry is komolyan gondolja,  és hozzám tartozik.
Egy libafos színű, múzeumi értékű Chevy kanyarodott a parkolóba, amiből Ed szállt ki vidáman.
- Hello, srácok! – köszönt ránk. Elé mentem, és szívből üdvözöltem, de Zayn csak odaintett, és a fejét lehajtva a második bagót pöfékelte, mint egy gyárkémény.
- Mi baja? – kérdezte Ed, mire halkan válaszoltam: – Vihar a biliben. Új kutya a családban.
- Óóó… - bólintott mindentudóan a vörös srác, és befelé igyekezve még visszafordult:
- Többiek? Harry? – mindig féltékeny voltam kettejük mély barátságára, és megszokásból kezdett összeugrani a gyomrom, de figyelmeztettem magam, hogy mától ez nem lehet így!
- Bent vannak. Hazz is – válaszoltam kedvesen, és biccentettem felé. Felmutatta a hüvelykujját, és rövid lábain felszökellt a lépcsőn. Néztem utána, és eszembe jutott, hogy az esküvőnkre ír majd egy gyönyörű dalt, és ő fog énekelni a tengerparton, miközben Harry mezítláb sétál felém a homokban. A kép megmelengette a lelkemet.

.