CII. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, ami ugyan kicsit megint hosszabb az átlagosnál, de jön a hétvége, azalatt talán mindenkinek lesz ideje elolvasni a részeket az összes blogon.

Köszönöm a sok biztató szót, a kedvességeteket, hogy olyan figyelmesek vagytok, és írtok nekem kommentet, a beteges függőnek (nem merem kikezeltetni magam, hátha azzal az írásból is kigyógyítanának:P) .... egyszóval mindenért hálás vagyok.

Köszönöm a könyvemmel kapcsolatos szüntelen támogatást, a MOLY-os értékeléseket, a privát üzenetek tömkelegét, MINDENT, DE MINDENT, mert tudom elcsépelt és uncsi, de csakis nektek köszönhetem, hogy idáig jutottam.

<3 Mindegyikőtöket megölelném, ha tehetném... de így csak: xxxBecca

Épp beözönlöttünk a stúdióba, mikor Jul előretolakodott, és középen megállt.
– Na, fiúk! Eddel a hétvégén összeraktuk az utolsó számot, úgyhogy ma nagy nap lesz. Ha ezt is feléneklitek, akkor végeztünk!
Összepillantottunk a srácokkal, és várakozásteljes izgalom hatalmasodott el rajtunk. Ed settenkedett be, gitárját a kezében tartva. Felült egy bárszékre az egyik mikrofonállvány mögött, majd kicsit állítgatott a húrokon, miközben halkan, félrefordított fejjel pengetett, aztán Julre nézett, aki csak bólintott. Ed Sheeran, akinek minden élethelyzethez van egy száma, végignézett rajtunk, majd mosolyogva belekezdett a dalba, amit eddig hétpecsétes titokként őrzött. Felcsendült a zene, mi pedig lélegzetvisszafojtva figyeltünk.

I got a heart and I got a soul
Believe me I will use them both
We made a start
Be it a false one, I know
Baby, I don’t want to feel alone
.
Mikor idáig ért, éreztem, hogy megremegnek a térdeim, és a szívem hatalmasat dobban.

So kiss me where I lay down, my hands press to your cheeks
A long way from the playground
.
Itt már azt is éreztem, hogy a fiúk tekintete hol rajtam, hol Hazz arcán időzik. Niallnak szó szerint majd kiestek a szemei, Liam és Zayn pedig óvatosan lesték, mit reagálunk.

I have loved you since we were 18
Long before we both thought the same thing
To be loved, to be in love
All I can do is say that these arms were made for holding you
I wanna love like you made me feel
When we were 18
.
Mikor a refrén (gondoltam, hogy az lesz…) felhangzott, már képtelen voltam visszatartani a vigyoromat, és Harryre néztem, aki könnybe lábadt szemekkel viszonozta a pillantásomat. Nem bírtam tovább, hátulról megkerülve a fiúkat mellé sétáltam, Ed pedig vigyorogva követett a tekintetével.
Mikor odaértem, és felnéztem Hazzra, már a harmadik verze szólt, ő pedig olyan szerelmesen nézett rám, hogy ott helyben elolvadtam. 

We took a chance
God knows we tried
Yet all along, I knew we’d be fine

Nem tudtam türtőztetni magam, és mikor Ed ismét a refrént énekelte, egyszerűen átöleltem a derekát, Harry pedig belepuszilt a hajamba. Hallottam, hogy Liam felnyög, Zayn pedig halkan füttyent egyet. Niall szerintem sokkot kapott, úgyhogy először rá néztem. Szegénynek tényleg elakadt a lélegzete, és tátott szájjal figyelte, ahogy Hazz átölelte a vállamat, én pedig határozottan a csípőjére simítottam a tenyerem. Visszafordultam a gitározó zseni felé, aki egy bólintással jelezte, hogy örül nekünk, majd még érzelmesebben folytatta a csodálatos dalt, ami rólunk szólt. Harryről és rólam.

So pour me a drink
Oh love, let’s split the night wide open and we’ll see everything
We can live in love in slow motion, motion, motion
So kiss me where I lay down, my hands press to your cheeks
A long way from the playground

I have loved you since we were 18
Long before we both thought the same thing
To be loved and to be in love
And all I can do is say that these arms are made for holding you, ooh
And I wanna love like you made me feel
When we were 18
When we were 18
Oh lord, when we were 18
.
Mikor vége lett, és a gitár húrjának elhaló zöngése töltötte be a teret, mindenki bénultan állt, és arra várt, mi fog most történni. Éreztem, hogy Harry mély lélegzetet vesz, és kihúzza magát.
– Ha már mindenki itt van, és Ed megajándékozott ezzel a csodával, amivel tökéletes hangulatot teremtett… – rám nézett, én apró bólintással jeleztem, hogy hajrá, és benntartottam a levegőt – szeretnénk elmondani nektek, hogy Louis és én eljegyeztük egymást. Jobban mondva ő jegyzett el engem, de ennek nincs jelentősége.
Már vigyorgott, és felemelte e kezét, – mint a filmeken a nők, akik a barátnőiknek mutogatják a brillt, amit kisajtoltak a vőlegényükből –, mutatóujján büszkén forgatva a kékköves gyűrűt.
Niallból akkora, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki, hogy én is jól hallottam a szoba másik végében, Liam zavartan kapkodta a fejét, Zayn pedig… Zayn ezer karátos vigyorba húzta a száját (persze szigorúan féloldalt, mert csak az a szexi), és felmutatta a hüvelykujját.
Ed kezdett először tapsolni, aztán mindenki csatlakozott, még a hangmérnök is a kalitkájában, végül sorban elindultak felénk, hogy egy nagy, baráti öleléssel fejezzék ki, örülnek nekünk. Harry nem engedett el, így az elénk járuló gratulálók kettőnket kellett, hogy megöleljék. Számomra ez nem volt túl kényelmes, mivel én vagyok a legalacsonyabb, de ezt a kis kellemetlenséget szíves-örömest elviseltem.
Mikor utolsónak a vízkék szemek néztek rám, amik körül göndörödő vörös tincsek fénylettek, egészen meghatódtam.
– Köszi, Ed! Csodálatos lett a dal.
– Én köszönöm, hogy erre inspiráltatok! – viszonozta a gesztust, majd magához ölelt.
Mikor Harryhez fordult, és felnézett rá, Hazz arcán határozottan láttam, hogy meg van illetődve.
– Ugye tudod, hogy a héten elkísérlek a tetováló szalonba? – kérdezte tőle a vigyorgó répafej, mire Harry felhúzta a szemöldökét, és csodálkozva kérdezte: – Miért?
– Mert egy puncis hableányt kell varrassunk az alkarodra – jelentette ki Ed, mire nekem is döbbenet ült ki az arcomra.
– Micsodaaaa? – kérdeztem elhűlve. Harryre néztem hirtelen, aki megadó sóhajjal, mosolyogva bólintott.
– Azt mondtam egyszer, hogyha valaki megkéri a kezem, csináltatok egy meztelen sellőt.
– Neeee… – nyögtem fel sokkosan.
– Tudod, Lou, ha valamit ígérsz, azt be kell tartanod, és Hazz meg is esküdött, ha jól emlékszem. Nem lenne jó ötlet ujjat húzni a sorssal...
Elgondolkodtam Ed szavain, és beláttam, hogy igaza van. Az életben mindennek ára van. És a kimondott szónak súlya.

Sikerült pár óra alatt felénekelnünk az 18-t. A fiúk is olyan átéléssel énekelték, mintha ez lenne a nászindulónk, úgyhogy szinte nem is kellett megismételni a felvételeket. Mikor Julian közölte, hogy végeztünk, olyan ürességet éreztem, amibe belefájdult a szívem. Harry magához ölelt, mert azonnal levette, hogy elszomorodtam.
– Semmi baj, kicsi. Mostantól csak a jó dolgokra koncentrálunk.
– Igen, igazad van. De mindig olyan fura érzésem van, ha végzünk egy lemezzel.
– Én is ezt érzem. De sokkal rosszabb lenne, ha most egyedül kellene hazamennem a hatalmas, üres házba. Ebbe a számba belehaltam volna, ha nem vagy velem.
Elfordult, mintha eszébe jutott volna valami, és elmozdult mellőlem, hogy az épp elpakoló barátjához lépjen.
– Ed! Mégis mit gondoltál? Ha nem békülünk ki, szerinted hogy énekeltem volna fel ezt a számot?
– Sírva – mondta a másik, és a szemében megkönnyebbülés villant.  – Ezt szántam utolsó löketnek, hogy végre rájöjjetek, ti egymásnak vagytok teremtve, és kibaszottul izgultam, hogy fog elsülni a dolog. Az angyalok rám mosolyogtak, és közben észhez tértetek. Különben attól féltem, felváltva fogtok fojtogatni.
– Minden esélyed megvolt rá – mondtam szárazon, ahogy belegondoltam abba a helyzetbe.
– Mostanában ne vegyél kaparós sorsjegyet! – közölte vele Hazz. – Szerintem egy időre elhasználtad a szerencsédet.
– Szerintem is – bólintott Ed, majd szívélyesen megölelte a magas alakot, és megveregette a hátát. Hozzám lépett, én pedig kíváncsian néztem rá.
– Aztán most már vigyázz rá! – mondta nekem, és erősen megszorította a kezem, csak úgy férfiasan.  – Nem bírok megenni több tacost, és újabb estén át azt hallgatni, ahogy az emlékeitekről mesél.
Elmosolyodtam és Harryre néztem, aki édesen lesütötte a szemét, mint tizenhat éves korában. Alig bírtam megállni, hogy magamhoz rántsam.

Már hazafelé autóztunk, mikor megkérdeztem: – Te estéken át meséltél rólunk Ednek?
Harry megint elpirult, és a nyakamba fúrta fürtös fejét.
– Aha…
Csak ennyit mondott, és elég vékony hangon ahhoz, hogy tudjam, zavarba jött.
– Annyira édes vagy – fordultam oda, és adtam egy cuppanóst a homlokára. – Szerintem El is örülni fog, ha nem kell többé a búvalbaszott fejemet néznie.
– Te meg azt csináltad? – kérdezett vissza izgatottan.
– Igen. Órákon át ültem szótlanul, egyszavas válaszokkal tönkretéve a kommunikációs kísérleteit.
– Szegény – mondta Harry, és elnevette magát.
– Volt pár alkalom, mikor úgy láttam, egy hajszál választja el attól, hogy elküldjön melegebb éghajlatra.
– Nagyon jó barátod – mondta Hazz, és egy puszit adott a nyakamra. Beleborzongtam, mint anno, évekkel ezelőtt. Minden érzés úgy tért vissza, mintha az elmúlt időszak arra kellett volna, hogy letöröljük a telefirkált táblát, és most ismét tiszta lappal kezdhessünk.
– Szeretlek! – mondtam az érzelmeimtől túlfűtötten.
– Én is, kicsi – válaszolta habozás nélkül, és átölelte a derekamat. Olyan nyúlánk, és hosszú, hogy simán áthajolt az én felemre, és nem esett nehezére, hogy még így is átérjen.
– Mit csinálunk este? – kérdeztem tőle, mikor már percek óta hallgattunk mindketten.
– Skype-olunk! – vágta rá határozottan, amitől letörölhetetlen vigyor húzta fel a szám szélét.
Alig vártam, hogy sírásig hergeljük Annet és anyut, majd végül Eleanort.

– Szia, Lou! – köszönt anyám a kamerába mosolyogva.
– Szia, anyu!
– Hogyhogy most hívsz? Nem azt mondtad, hogy még stúdióztok a hétvégén? Csak nincs valami baj? – Láttam, ahogy az arckifejezésébe aggodalom vegyül.
– Nem, anya… baj az nincs.
– Hanem? – Már nem tudtam tovább félrevezetni, mert szagot fogott. Az asztal alatt oldalra nyúltam, és megfogtam Harry térdét, aki mellettem ült, pont úgy, hogy kikerüljön a kamera látószögéből. Mikor megkapta a jelet, lassan oldalra-, és előredőlt. Mikor anyu meglátta, felsikkantott, és a szája elé kapta a kezét. – Harry! – kiáltott fel, és ő is közelebb hajolt, minta így áthidalhatná a több ezer kilométert, ami elválasztott bennünket.
– Szia, Jay! – vigyorgott a vőlegényem.
– Ti most?... Akkor?
Harry rám nézett, és bólintott, hogy jelezze, ezúttal rajtam a sor, hogy elújságoljam az örömhírt, amit az előző hívásnál ő vezetett elő az anyjának, arcán ezer karátos mosollyal.
– Anya, megkértem Harry kezét, és igent mondott… Úgyhogy hivatalosan is bővülni fog a család. – Anyu felváltva nézett a képernyő két oldalára, és próbálta feldolgozni az információt, de látszott, hogy még dolgozik rajta.
– Eljegyeztétek egymást?
– Igeeen! – mondta Harry elnyújtva, és közben megmutatta a gyűrűjét. Olyan büszkén hordta, és nekem ettől minduntalan elszorult a torkom. Még nem tudtam felfogni, hogy mostantól az enyém.
– Ó, Hazz, gyönyörű a gyűrűd. Gratulálok! – mondta anyu, és már folytak a könnyek az arcán. – Legyetek nagyon boldogok.
Vártam, hogy jön a szokásos: „ Ugye én megmondtam…Titeket az ég is egymásnak teremtett… Jó, hogy végre észhez tértetek…blablabla…”, de semmi ilyesmi nem hangzott el. Harry és anya belemerültek az egyébként nők között szokásos témába, hogy mikor és hol legyen az esküvő. Reméltem, hogy a ruhákat nem most fogják megbeszélni, ahogy azt is, Hazz nem fog fátylat viselni. Épp ezen mosolyogtam, mikor elcsendesedtek, és rájöttem, hogy valószínűleg nekem kellene válaszolnom.
– Bocsánat… elgondolkoztam. Miről beszéltetek?
Anyu jóindulatú mosollyal az arcán ismételte meg, amit mondott: – Az volt a kérdés, hogy mikor jöttök haza.
– Őőő… szerintem most lesz pár szabadnapunk, mert hamarabb befejeztük a lemezt, és koncert csak jövő héten esedékes. Úgyhogy, ha Harrynek nincsenek más tervei, tőlem holnap is repülhetünk.
Oldalra fordultam, és Hazz boldogságtól csillogó szemeibe néztem, aki az alsó ajkát beharapva, megilletődötten bólintott. – Akkor, ha elengednek, holnap estére otthon leszünk – mondtam anyunak, aztán még beszéltünk pár szót a családról és arról, ő hogy van, majd elköszöntünk.
Eleanor sikítórohamot kapott, és körbeugrálta a szobát, anyám helyett is bepótolva, az „én megmondtam” kezdetű mondatokat. Épp Max is nála volt, aki csak pislogott ki a fejéből. Gondolom most látta először, milyen is El, ha kivetkőzik magából. Velünk örültek, és ez nagyon jól esett. Úgy láttam, náluk is kezd komolyabbra fordulni a helyzet.
– Holnap, ha minden igaz, hazarepülünk, úgyhogy vacsizhatnánk egyet, ha van hozzá kedvetek – kérdeztem tapogatózva, mert úgy éreztem, itt az ideje, hogy lecsekkoljuk az udvarlót. Harry megszorította az ujjaimat, jelezve, hogy ő is egyetért.
– Persze! Remek lenne – örvendezett El, de aztán elhallgatott, és félve a pasijára pillantott. Max bambán nézett ki a fejéből, mint akinek elmentek otthonról. Azt hittem kifogásokat keres, de aztán hirtelen megszólalt:
– Össze fogtok házasodni? – Látszott rajta, hogy ő még nem dolgozta fel a hírt.
– Igen, Max, össze fognak. Már rég meg kellett volna tenniük – válaszolt El kioktató hangnemben.
– Ilyen fiatalon? – kérdezte Max a fejét rázva.
– Igen, ilyen fiatalon, mivel már négy éve együtt vagyunk – csattant fel Hazz, de aztán szemlesütve hozzátette: – Hellyel-közzel.
Odahajoltam, és egy nagy cuppanóst nyomtam az arcára.
– Nem az a lényeg, mióta vagyunk együtt, nem is az, hogy hány évesek vagyunk… Tudod, mi rengeteget szenvedtünk ezért a kapcsolatért, mára pedig rájöttünk, senki nem lehet tökéletesebb társ az életünkben. És ezt ideje megpecsételni. Ettől még nem kell másoknak is húszévesen házasodniuk… – tettem hozzá, mert volt egy olyan érzésem, hogy Max azt a következtetést vonta le, Eleanor esetleg ezt várja majd tőle is. – Nem kell elkapkodni a dolgot.
Harry bólogatott mellettem, és a már megszokott, fülig érő vigyorával nézett a képernyőre. El nem is tudta szó nélkül hagyni:
– Hazz, te szinte ragyogsz. Annyira örülök nektek!
– Aha… elég jó érzés – pirult el Harry, és megdörzsölte az arcát. Felemeltem a kezem, amivel addig a derekát öleltem át, és a fejét magamhoz húzva a szájára adtam egy csókot. – Imádlak – suttogtam neki, mikor elváltunk.
– Én is – válaszolta párás tekintettel, nekem pedig büszkeség feszítette a mellkasom, hogy hozzám tartozik.


.