These Roads We Stumble Down / 6. rész

6. rész

– Sajnálom, ez az éjszaka nem lesz valami kényelmes… – kezdett bele, de Louis megrázta a fejét.
– Nem baj, nekem megfelel – mondta. – Úgy értem, neked nem is kellene ezt tenned… engedni, hogy itt aludjak. Felvenned sem kellett volna, ami azt illeti. Kaját venni meg pláne…
– Semmi gond – válaszolta Harry lassan. – Nem bántam meg.
  De Louis még mindig ott állt, látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát, ezért Harry felé lépett, a két tenyérbe fogta az arcát, és lehajolt egy rövid, szemérmes kis csókra. Öröm járta át, mikor Louis automatikusan lábujjhegyre állt és nekidőlt, a szemei lecsukódtak. – Igazán nem probléma. Én akartam. Azt akarom, hogy maradj – mondta, mikor elhúzódott.
   Louis felpislogott rá, kék szemei elsötétültek, hogy alkalmazkodjanak az éj sötétjéhez.
– Jéghidegek a kezeid… – mondta Lou, mire Harry villámgyorsan elkapta őket és az oldalára tette.
– Bocsi!
– Semmi baj! – felelte Lou egy félszeg kis mosollyal, miközben a hüvelykujjával benyomta a gombot, és kinyitotta az ajtót, aztán fürgén beugrott a csomagtérbe. – Akkor menjünk aludni, jó?
  Pillanatnyi hezitálás után (mert most először az egész út alatt, Harry kényelmetlenül és feszélyezve érezte magát), követte a példáját, és befeküdt a takarók közé. Louis épp lehúzta a cipőjét, aztán összegömbölyödött mellette, de elővigyázatosan helyet hagyott kettejük között, és hátat fordított, mintha az érintés most nem lenne engedélyezett. Harry magukra terítette a megmaradt takarót, és lefeküdt, bár nagyon kényelmetlen volt, mert minden porcikáját nyomta a kemény padló. Próbált álomba merülni, de a zárt, kicsinyke térben egyszerre minden túl csendesnek és túl hangosnak tűnt.
  Az éjszaka sűrű némasága vette őket körül, de lélegzetvételeik ott visszhangoztak az autóban. Nem a közeledő álom könnyű sóhajai voltak, hanem mély kilégzések, mint amikor nehéz a szíved.
  Harry nem is érezte, mennyire feszült, míg Louis végül felé nem fordult, és közelebb helyezkedett hozzá. Egyik tenyerét kísérletképpen Harry szívére tette, és mikor nem volt ellenállás, gyorsan belefúrta magát Harry mellkasába. És hirtelen, olyan volt, mintha Harry egész teste beleolvadt volna a kemény padlóba. Azonnal átölelte, és közelebb húzta Louis-t, hogy a testük egymáshoz simuljon, és ez az egyetlen mozdulat, úgy tűnt, eloszlatott minden lappangó kétséget. Louis csak erre várt, és már emelte át a lábát Harryn, majd hideg lábujjait a vádlijába fúrta.
  Az elmúlt percekben Harry kényelmetlenül érezte magát a bőrében, de most azonnal észrevette a holdfényt, ami beszűrődött a karcos üvegen, és azt is, milyen gyengéden simogatja a gyönyörű, meseszép fiút, aki mellette fekszik, a halvány, földöntúli derengésben.  
  Ahogy a szemei kezdtek lecsukódni, egy könnyű kis puszit nyomott Louis hajába, és hallotta a halk, elégedett sóhajt, amivel Louis még közelebb bújt hozzá.
  Az elcsendesedő éjszakában, Lou szuszogását érezte a pólója anyagán át, ami felmelegítette hideg bőrét, majd beszivárgott a húsába, és végül felolvasztotta a csontjait is. 

Kendal, 06:03

  Harry arra ébredt, hogy Louis egy sötét foltot nyálazott a pólójára, és a szájába lógott Lou haja, a keze ökölbe szorítva pihent Harry mellkasán, és közben halkan szuszogott a nyakába.
Az álla és a felső ajka fölött kiütközött a borosta, amit aranyszínűre festett a halványrózsaszín napsugár, ami beáradt az ablakon. Harry szeretett volna hozzábújni, és érezni a bőrén, kitapasztalni, mennyire szúr, miközben csókolóznak. A teste sajgott, mert egész éjjel behajlított térdekkel, kényelmetlenül feküdt a kőkemény padlón, ráadásul farmerban, és nagyon kellett pisilnie, de szinte lélegezni sem mert, nehogy elrontsa a pillanatot. Így hát ismét lehunyta a szemeit, és csak érzett.

  Mikor másodszor ébredt fel, már nem volt mellette a meleg test. Pánikszerűen felült, és gyorsan körülnézett az üres kocsiban.
  A szíve ki akart ugrani a bordái közül, mikor éles kopogást hallott az ablak felől, és ahogy kinézett a karcos üvegen, meglátta Louis-t, kezében egy barna zacskóval és egy papírtálcával, amin két gőzölgő pohár állt.
  Áthullámzott rajta a megkönnyebbülés. Louis még mindig itt van.
  Harry átnyúlt, hogy elérje a hátsóajtó kilincsét, és Louis átadta a zacskót meg a bögréket, mielőtt ügyetlenül bemászott a csomagtérbe.
– Bocsi, megéheztem – mondta gyorsan, miközben törökülésbe hajtogatta magát a pokrócokon, hátát a kocsi oldalának vetve. – Elvittem a tárcádat, remélem nem bánod.
  Harry megrázta a fejét.
– Nem, egyáltalán nem – mondta. A hangja még rekedt volt az ébredés után.
   Louis kinyitotta a barna papírzacskót, és kivett egy áfonyás muffint, amit átnyújtott Harrynek, aztán odatett egy bögre teát is.
– Nem tudtam, melyik teát szereted, így Yorkshire-t hoztam neked, egy csepp tejjel. Én így iszom, de a zacskóban van pár tasak cukor, hogyha kérsz bele.
– Nem, ez így remek – válaszolta Harry, és belekortyolt, attól függetlenül, hogy sokkal keserűbb volt, mint ahogy inni szokta, mire Louis egy szégyenlős mosollyal válaszolt.
  Annyira fiatalnak látszott a reggeli fényben, ami ferdén szűrődött be az ablakon. A haja ezerfelé meredezett, és a ruhái kissé összegyűrődtek alvás közben. Hosszú szempillái árnyékot vetettek a kiálló arccsontokra, és vörös szemei alatt karikák sötétlettek a kevés, és egyáltalán nem pihentető alvástól. Igazi ellentmondás volt az arca. Hihetlen keverék. Egyszerre puha és kemény, durva és lágy, vonzó, de fáradt.
  Harry arra vágyott, bárcsak lenne tíz órája, hogy minden apró részletet az emlékezetébe véssen. Louis arcának minden kontúrját és ívét, majd az összes porcikáját felfedezze a szájával meg a kezeivel. Minden izmot és finom bőrének minden négyzetcentiméterét… majd újra és újra, még ezerszer…
– Harry! Megint bámulsz! – mondta Louis, de a szája szélét derűs mosoly húzta fel. – Remélem, nem minden stopossal csinálod ezt, akiket felveszel. Elég hátborzongató.
– Nem. Csak a helyesekkel – mondta Harry, és rákacsintott.
– Micsoda válasz – forgatta meg Louis a szemeit. – Mindig ilyen elbűvölő vagy, igaz? 
   Mégis, egy könnyű kis pír piroslott az arcán, miközben lehajtotta a fejét, és annyira aranyos volt, hogy Harry nem bírta megállni, feltérdelt, átmászott a másik oldalra, felemelte Louis állát, és finoman végigcsókolta ajkainak ívét.
  Egy pillanattal később Louis gyengéden eltolta, és fintorgott az orrával. – Reggeli szájszag. Először idd meg a teád, és reggelizz valamit, jó?
– Persze, rendben – válaszolta Harry, és elhelyezkedett, mintha Louis tükörképe lenne.
  Viszonylagos csendben falatoztak, csak néha pillantottak egymásra a papírpoharaik széle fölött. Harry próbált koncentrálni, hogy ne kapkodjon, és alaposan megrágja az ételt, de mikor az utolsó morzsát is lenyalta a szájáról, és az utolsó kortyot is lenyelte, nagy kezeivel hirtelen Louis combjai alá nyúlt, az ölébe emelte, és elhatározta, hogy kiűzi a tea keserű ízét a szájából.

.