CXV. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, amit annyira vártatok. Remélem elégedettek lesztek vele. Hálásan köszönöm a sok gyönyörű kommentet. Váratlanul ért, hogy mennyire jónak találtátok az előző fejezetet.
Ez a rész tartalmat egy kisebb 183-os részt, így azokat, akik erre rendszeresen lapozzunkot nyomnak, nagyon szépen kérem, pusztán ezért ne tegyék. Ez egy erotikus blog, nem fognak leszokni róla a fiúk senki kedvéért ;) Csak ne olvasd el, és kész... ha ez nem túl nagy kérés.

Nagyon kellemes hetet kívánok mindenkinek!

Becca

18+


Ahogy a kezéért nyúltam, megéreztem, mennyire ideges. Az izzadság csak úgy folyt a tenyeréről, és úgy kapaszkodott a kezembe, mint egy fuldokló. Oda akartam hajolni, de éreztem, hogy megfeszül, úgyhogy félbehagytam a mozdulatot, és inkább kinéztem mellette az ablakon, mintha ez lett volna a szándékom eredetileg is. Ismerem már, és tudom, mi megy végbe benne, ezért nem is erőltettem a dolgot. Harry hihetetlenül érzékeny teremtés, és nehezen bírja az ilyen szintű konfrontációkat. Egy hajszál választotta el attól, hogy teljesen kiboruljon, és ilyenkor az, ha odabújok, vagy megszeretgetem, pont összetörné nehezen megtartott önuralmának utolsó védőbástyáját is.  Azt is éreztem, a fiúk is szeretnének magyarázatot kapni arra, amit mondott, de ennek nem most volt itt az ideje. Odafordultam, és a kezemmel mutattam nekik, hogy nyugi, semmi baj. Úgy gondoltam, Harry valami más miatt csinálta az egészet. Megszorítottam az ujjait, és figyeltem, ahogy az orrán át vesz mély levegőket, hogy aztán a száján fújja ki. Rossz érzés kerített a hatalmába.

Ahogy a kapitány bemondta, hogy megérkeztünk, Harry azonnal felpattant, és a táskáját is hátrahagyva rohant az ajtó felé. A stewardess épp kinyitotta a légzsilipet, mikor Hazz odakapott, és egyetlen, gyors mozdulattal elfordította a kilincset, aztán úgy rántotta fel a kaput, mintha menekülni kellene. Utánaloholtam, de nagy lábaival olyan sebesen szaladt le a lépcsőn, hogy csak a betonon értem utol. Ő viszont megtorpant, így majdnem felkenődtem a hátára, aztán vett még két mély lélegzetet. Mellé léptem, és felnéztem rá. Az arca verejtékben úszott, és enyhén zöldes árnyalatot vett fel. Kétségbeesetten nézett rám, aztán lehunyta a szemét, majd sarkon fordult, öles léptekkel a gép kerekéhez szaladt, és  összegörnyedve elhányta magát. Ledobtam a két táskát, utánarohantam, és felfogtam a haját. A hátát simogattam, mint anyu kiskoromban, amíg alább nem hagyott a görcsös késztetés. Egy zsebkendőt halásztam ki a zsebemből, majd mikor már felegyenesedve igyekezett rendezni a légzését, visszamentem egy üveg vízért a repülőbe.
Hálásan pillantott rám, mikor a kezébe adtam, és a pár lépésnyire, zavartan álló fiúk felé nézett.
– Semmi baj, srácok, csak nem vettem be a gyógyszert! – mondta rekedt hangon, de én tudtam, hogy ez nem igaz. Próbált bizalomgerjesztő mosolyt küldeni Niallnek, de csak egy szánalmas vicsor lett belőle. Intettem nekik, hogy menjenek, de csak Liam, és Ni indult a kocsi felé. Zayn ott maradt, állva. Pár pillanattal később odajött, és halkan szólalt meg:
– Lou, menj a fiúkkal. Nem mehettek egy kocsival. Majd én vigyázok rá. Nem lesz semmi baj!
Fürkésztem az arcát, de teljesen őszinte volt. Átölelte Harry vállát, és még egyszer bólintott, hogy megerősítse, amit mondott.
– Menj csak! Zaynnek igaza van! – mondta Hazz, és még egyszer kiöblítette a száját. – Már jól vagyok. Semmi gond. Megkönnyebbültem – mondta, és megsimogatta a karomat.
– Oké… – mondtam, és a vállamra vettem a táskámat. A másikat Zayn emelte fel a földről, és intett a  limó sofőrjének, hogy guruljon oda értük.
Gondterhelten sétáltam az autóhoz, és még egyszer visszanéztem, mielőtt egy nagy sóhajjal beszálltam.

– Mi volt ez? – kérdezte Liam, ahogy becsaptam az ajtót.
– Fogalmam sincs, Payno – válaszoltam, és lassan fújtam ki az önkéntelenül benntartott levegőt.
– De ugye nem komolyan mondta? – kérdezte Niall, és a szemében igazi félelem csillogott.
– Remélem nem. Azt hiszem, csak rájuk akart ijeszteni.
– Hát az sikerült! És nem csak rájuk hozta a frászt! – mondta Liam, és megcsóválta a fejét. – Ha csak színészkedett, akkor azonnal veszek neki egy Oscart.
– Nem kellett színészkednie…– mondtam halkan – szerintem annyira tele van a bakancsa, hogy képes lenne megtenni, ha nem sajnálna minket, meg a rajongókat. Maximum kicsit rájátszott, hogy hihetőbb és sokkolóbb legyen.
– Remek alakítás volt! – mosolyodott el Niall, de látszott, hogy még a történések hatása alatt van.
Megrezzent a telefonom. Harry küldött üzenetet. Csak annyit írt, hogy már jól van, ne aggódjak, és hogy szeret. A szívem megkönnyebbült, de az agyam ezerrel járt a történteken.
Késésben voltunk, ezért nem volt már idő a szállodába menni. A sofőr hátraszólt, hogy egyből a stúdióba megyünk, és utánunk hozatják a ruhákat, mi pedig csendesen, kifelé bámulva töltöttük az időt. Mindegyikünk emésztgette az elhangzottakat.
Több volt ez puszta veszekedésnél. Sokkal többet jelentett, mint amit egy külső szemlélő belelátott volna. Mind éreztük, hogy olyan folyamatok zajlanak, amitől mindig is tartottunk, csak eddig valahogy sikerült elkerülnünk, hogy bekövetkezzen a megmásíthatatlan.

Már beértünk a stúdióba, és a ruhákra vártunk. Harry elment lezuhanyozni, és kicsit rendbe szedni magát.Zayn egy fotelben ült, és Pezzel csetelt, Liam és Niall a szervezőkkel egyeztetett, aztán elmentek enni valamit.
Leültem, és előszedtem a telefonom. Eleanortól érkezett üzenet:

„Máris felhívtak, hogy lebeszéljenek a kilépésről, amiről elfelejtettél szólni. Egy vagyont ajánlottak, ha lehúzok még egy évet. Olyan váratlanul ért, hogy nem is tudtam mit válaszolni. Tiszta ideg vagyok, kérlek írj, ha lesz időd.”

Gyorsan pepötyögtem pár mondatot:

„Ne haragudj, de olyan hirtelen tört ki a balhé a gépen, hogy nem volt időm mérlegelni. Legalább túl vagyunk rajta. Ha lesz időm hívlak. Azt hiszik, pénzzel mindent el lehet intézni. Az élet nem eladó.”

Eltettem a telefont, és igyekeztem koncentrálni. Az órámra néztem; még húsz perc a kezdésig, és Hazz még sehol. Kezdtem aggódni, ismerve őt. Még hajat kell szárítani, fel kell öltözni, és ez nála nem igen fér bele negyed órába.
Feltápászkodtam, és kisiettem a folyosóra. Eszembe jutott, hátha még mindig nem érzi jól magát. A gyomrom azonnal összerándult, és szaporán szedtem a lábaimat a folyosón. Lou útbaigazított, hogy az utolsó öltözőből nyíló zuhanyzó felé menjek. Beléptem a kis helyiségbe, ahol Liam és Niall eszegettek, és kérdőn fordultam feléjük:
– Harry?
– Az előbb zárta el a vizet – válaszolt készségesen Niall, és az ajtóra mutatott, ami a paraván mögött nyílt.  Átvágtam a szobán, és már a kilincsen volt a kezem, mikor meghallottam a dúdolást. Megtorpantam és egy pár másodpercig csak hallgattam az imádott baritont, ahogy a Night Changest énekli halkan.
Lassan nyomtam le a kilincset, és belestem a résen. Harry egy törölközővel a derekán állt, és épp a haját dörzsölgette egy másikkal. Meztelen felsőtestén vízcseppek szaladgáltak, ahogy a vállára lógó tincsekből kiszabadultak. Gyomorszájon vágott az érzés, mennyire szeretem. Milyen gyönyörű. Hogy kívánom. Mindig.
Felkapta a fejét, amiből kiderült, hogy vagy nyöszörögtem, vagy sóhajtoztam, és mikor meglátott, szélesen elmosolyodott. A gödröcskék mindkét oldalon azonnal kirajzolódtak, amitől megdobbant a szívem. Csak nagyon ritkán látom ilyen őszinte örömmel az arcán. Beléptem, akkurátusan becsukva magam mögött az ajtót, mert úgy döntöttem, egy-két percet még ellophatok azzal, hogy szenvedélyesen csókolom, mielőtt megadjuk magunkat a kötelező érdektelenségnek.
– Minek örülsz ennyire, cica? – kérdeztem, miközben már az ujjaimmal rajzoltam át a cseppek útját, a vállától a dereka felé.
– Neked! – válaszolta azonnal, de még hozzátette: – És valamiért annyira felszabadultnak érzem magam. Talán azért, mert végre kimondtam, hogy vége.
– De ugye nem gondoltad komolyan?! – néztem fel rá, míg ő a szemével követte a mozdulataimat.
– Félig komolyan gondoltam. Ha nem változik semmi, akkor befejezem. Hiába minden, Lou, ezt így, ebben a formában nem lehet tovább csinálni. Zaynnek igaza van. Lehet, hogy nem jó, amit csinál, de a motivációját teljesen megértem. Árucikként éljük az életünket, ami amellett, hogy rengeteget hoz a konyhára nekünk is, lelki nyomorékká tesz mindannyiunkat.
– Igen, szívem, de azért erre még aludj egyet, jó? – Éreztem, hogy az agyam ezerrel pörögne a dolgokon, de a testemet olyan erősen vonzotta az övé, hogy egy pillanat alatt elvesztettem a fonalat.
– Oké – bólintott Harry, de még mindig nem nézett rám. Megbűvölve figyelte az ujjamat, amivel épp a mellbimbóját simogattam körbe, majd finoman megpöcköltem az ijesztően hegyes kis csúcsot. Felszisszent, amitől elvesztettem az eszem. Rám nézett, én pedig úgy hajoltam rá, hogy közben nem engedtem el a tekintetét. Mikor az ajkaim közt éreztem a hideg, merev kis bimbót, azonnal szívni kezdtem, és a nyelvemmel cirógattam. Harry hörgött, és hátrahajtotta a fejét, miközben a törölköző erősen sátrazni kezdett az ágyékán.
– Kicsi! – sóhajtotta, és beletúrt a hajamba. Lenyúltam, és felhúztam a puha anyagot. Ed már feszülten várt rám. Kicsit eltávolodtam, hogy megnézhessem, és halkan felnyögtem, mikor szembesültem vele, mennyire fel van izgulva. Felpillantottam a smaragd íriszekbe, és figyeltem, ahogy Harry enyhe zavarban lesüti a szemét.
– Már a zuhany alatt is rendetlenkedett.
– Semmi baj. Majd én beszélek vele! – mondtam, és komoly arccal bólintottam hozzá, miközben már rogyasztottam a lábam, hogy térdre ereszkedjek.
– Tíz perc a kezdés! – kopogott be hangosan Liam, mire mindketten összerezzentünk, ami azzal járt, hogy Harry farka lengedezni kezdett az orrom előtt, nekem pedig összefutott a nyál a számban.
– Oké, Payno. Adjatok öt percet – kiáltottam vissza, mire kintről sutyorgás, aztán fojtott morgás érkezett válaszul.
– Ne már, Lou! Ne csináljátok! – mondta panaszos hangon Liam, de én épp körbenyaltam a feszes, kőkemény makkot, amit imádok.
– Muszáj, fiúk! Lécci, tartsátok a frontot! – szűkölte Harry.
Niall kuncogása szűrődött be az ajtón.
Harry lenyúlt, marokra fogta a szerszámát, és visszahúzta a vékony bőrt, én pedig rácuppantam, és gyorsan szopni kezdtem. Hazz felnyüszített, és nekidőlt a mosdónak, én pedig utánahajoltam, nehogy kicsússzon a számból.
Felnéztem, majd mikor végre kinyitotta a szemét, és viszonozta a pillantásomat, olyan vágyhullám ragadott el, hogy én is nyöszörögni kezdtem. Lenyúltam, kigomboltam a nadrágomat, elővettem a saját péniszemet, és fejni kezdtem, mert tudtam, nem lesz idő a viszonzásra, de álló farokkal mégsem mehetek az élő adásba.
– Öt perc! – hangzott kintről a rendezőasszisztens kiáltása, én pedig gyorsítottam a tempón. Harry már erősen lihegett, de éreztem, nem tudja elengedni magát.
– Siessetek! – hördült fel az ajtó túloldalán Liam, ami nem segített.
Kiengedtem a számból a hatalmas hímtagot és nyeltem egyet, majd kikiabáltam: – Nem végzünk időre. Szóljatok, hogy Harry még nincs jól. Csináljatok valamit, mert biztos, hogy elkésünk. És menjetek innen!
Újabb cifra káromkodás, közvetlenül az ajtó előtt. Más esetben lehet, hogy izgatott volna, ha kihallgatnak bennünket, de nem pont Liam az, akivel szeretném megosztani, ahogy Harry nyög, amikor élvez.
Hosszú ujjak furakodtak a hajamba, és Hazz hatalmas tenyere simult a koponyám hátuljára, hogy erőteljesen húzni kezdjen, míg a másik kezével a számba igazítja a farkát.
– Szopjál! – suttogta, olyan könyörgő hangon, amitől a vérem belobbant, és izzó áradatként száguldott az ereimben. Azonnal a torkomig hatolt, én pedig automatikusan bólogatni kezdtem, mélyen és keményen szívva, ahogy szereti.
A szerszámom már a csempére csöpögött, és éreztem, hogy én pillanatok alatt végzek, mikor ismét kopogás zavart meg a koncentrálásban. Brandon idegesítő, sipító hangja kúszott be az ajtón keresztül.
– Mi van, srácok? Baj van? Harry tényleg rosszul van?
Ismét válaszolni akartam, de Harry olyan erővel szorított magára, hogy esélyem sem volt. Azonnal elengedtem magam, hagytam, hogy mozogni kezdjen a számban, ahogy ő akar, és ráhagytam a probléma megoldását.
– Igen – hörögte, olyan földöntúli hangon, mintha épp haldokolna. – B. intézd el, hogy kicsit várjanak. Mindjárt összeszedem magam. – Teljesen hiteles volt, mert tényleg annyira kivolt már, mintha ájulás kerülgetné; a hangja panaszos volt és elkeseredett. Közben a csípője már robotüzemmódban mozgott, míg a fejemet tiszta erőből magára szorította, és a torkomat ostromolta, amitől öklendezni kezdtem.
– Ó, jézus! Oké, Hazz. Intézem! – válaszolt az ajtó Brandon hangján, aki azt hihette, Harry készül még egy menetre a fajansszal.
A könnyeimen át felpillantottam, és Harry fülig érő vigyorát néztem, ahogy elégedetten elhúzza a fejemet, hogy egy nagy levegőt vegyek. Mikor megtöltöttem a tüdőmet, tudtam, hogy ezt kell beosztanom, úgyhogy lehunytam a szemem, és átadtam magam, kicsit hátradöntve a fejem. Hazz felmordult, letolta a torkomra a péniszét, aztán ismét mozogni kezdett, én pedig próbáltam a nyelvemmel is besegíteni, a számmal pedig úgy szorítani, ahogy csak tudtam.
Éreztem, hogy nekem máris végem, úgyhogy pislogtam, és aztán remegve lövelltem a padlóra. Harry hallgatta, ahogy az orromon át szuszogok, hisz csak erre voltam képes, és a torkomból nyögésszerű hangok törnek fel, amit néha elnyomott a mandulámig hatoló pénisz.
Kihúzta a számból, hogy lélegezni tudjak, és gyors ütemben pumpálni kezdte, én pedig leereszkedtem a sarkaimra, és úgy néztem a ténykedését.
Pár húzással később ismét a fejem után kapott, én felemelkedtem, és azonnal a számba engedtem, míg ő, összeszorított fogakkal, mély, torokhangokat hallatva, keményen élvezett a nyelvemre.

– Jobban vagy? – kérdezte Brandon, ahogy a szűk, szinte fekete folyosón robogtunk a díszlet mögött, mire Harry csak odabiccentett: – Még nem igazán, de azért a végéig kibírom.

.