CXVIII. Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem elnyeri a tetszéseteket. Nagyon szépen köszönöm a sok csodás kommentet, a pipákat, mindent. Az elmúlt hetek kicsit nehézkesen teltek, most pedig meghalt a monitorom, de azért valahogy csak elboldogulok...

Szép hétvégét nektek, és jó olvasást.

Puszi: Becca

Búskomoran ültük végig a repülőutat. Harry összekucorodott mellettem a fotelban, és csak nézett ki az ablakon, míg én a combját simogattam. Liam olvasni próbált, Niall pedig zenét hallgatott, míg vártuk a telefonhívást, hogy mi legyen. Zayn ki volt kapcsolva, ezért tőle semmilyen magyarázatot nem kaptunk, a menedzsment pedig türelmet kért, amíg kiderítik, hogy mi történt. Állítólag Zayn csak egy e-mailt küldött, hogy átgondolta a dolgokat, és úgy döntött, befejezte. Nem értettem a dolgot, azok után, hogy két nappal ezelőtt még úgy tűnt, talán minden viszonylagos nyugalomban lerendeződik.
Valaminek történnie kellett, amiről nem tudunk, de hogy mi az, arról fogalmam sem volt. Éreztem, hogy az idegesség lassan felzabálja az erőtartalékaimat, de próbáltam erősnek mutatkozni, mert nem akartam, hogy Harry még jobban kiakadjon, hisz épp tegnap mondta el a félelmeit, és szerettem volna, ha legalább belőlem erőt meríthet. Nem igazán tudtam, mihez kezdünk most, de még mindig reménykedtem, hogy valahogy helyre lehet hozni a dolgokat. Mikor Harry elszundikált mellettem a bogyótól, amit repüléshez vesz be, betakartam egy pokróccal és felálltam. Intettem a többieknek, hogy jöjjenek, aztán átmentünk a repülő farában berendezett kisebb társalgóba, ahol máskor a Modestesek terpeszkednek, de most üresen állt.
Niall és Liam szó nélkül követtek, és mikor becsuktuk az ajtót, rögtön kérdezgetni kezdtek:
– Te tudtad? – esett nekem Niall, és a hangja szemrehányó volt.
– Harry előtt miért nem beszélhetünk? – kérdezte Liam, mire felkaptam a fejem, olyan él volt a hangjában.
– Először is, nem, nem tudtam. Mikor utoljára beszéltem vele, azt mondta, megegyeztek az ügynökséggel, és sikerült valamiféle kompromisszumra jutniuk. Másodszor csak azért nem akarom Hazza előtt kitárgyalni a dolgot, mert így is nagyon feszült, és ideges. Nem lenne jó, ha még jobban kiborulna. – Niall egyetértően bólogatott, de Liamet nem győztem meg teljesen. – Hidd el, Payno, Harry mindannyiunknál nehezebben viseli ezeket a dolgokat. Ha nem akarjuk, hogy teljesen összezavarodjon, hagyjuk ki az esélyek latolgatásából. – Liam végre bólintott, és megdörzsölte a homlokát.
– Igazad van, Harry tényleg nem bírja ezt. – Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és lerogytam az egyik fotel karfájára, aztán előkotortam a cigimet. Liam hálásan vett belőle, és mindketten rágyújtottunk, Niall pedig bekapcsolta a szellőztetőt.
– Mi történhetett? – fordult ismét felénk.
– Nem tudom… – mondta Liam, de látszott, mennyire töri a fejét. – Vagy a jogászai találtak valamit a szerződésben, amibe bele tudtak kapaszkodni, vagy Naughty és a sleppje beszélte megint tele az agyát.
– Vagy mindkettő… – mondtam elgyötörten. – Nyilván tudja, hogy ez belekerül pár millióba…
– Igen, de lehet, hogy az a geci elhitette vele, majd a szólókarrierjében többszörösen megkeresi.
– Persze… szólókarrier, persze az ő közreműködésével – köpte Niall.
– Hát hogyne. Csak azt nem értem, Zayn hogy nem lát át a szitán. Pedig olyan világos, mint a nap, hogy az a gennyláda a saját céljaira akarja felhasználni. Azt hiszi, Zayn óriási népszerűségét kihasználva felkapaszkodhat a hátán, mert különben soha nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami jár neki.
– Mégis mi alapján? Egy büdös zsírkupac, igénytelen faszfej, és annyira tehetségtelen, hogy stúdió közelébe sem engedném – sorolta Liam, és egyre idegesebb lett.
– Oké, próbáljunk lehiggadni. Ezzel nem segítünk magunkon. Hagytam neki üzenetet, hármat is, remélem, válaszol.
– Zaynnek? – kérdezte Ni.
– Nem. Naughtynak – válaszoltam, mire mindkettejüknek elnyílt a szája.

Már a szállodában voltunk, mikor csöngött a telefonom. Előkotortam a zsebemből, és a gerincemen éreztem, ahogy megfeszülök, mire megnéztem, ki a hívó. Mikor láttam, hogy se nem Zayn, se nem Shahid, csak Brandon az, nagy sóhajjal vettem fel, Harry kíváncsi tekintetétől felnyársalva.
– Halló!
– Szia, Louis, csak azért hívlak, hogy szóljak, egyelőre nem jelentjük be Zayn távozását. Az előbb telefonált, és a vezetőséggel megbeszélt egy személyes találkozót. Most azt mondjuk, elkapott egy vírust, és ezért nem ment veletek Orlandóba.
– Szerintetek ezt beveszi valaki?
– Nincs más választásuk. Ezt mondjuk, és kész, az pedig, hogy ki mit gondol, az mindenkinek a maga dolga. Mégis mit csináljunk? Mondjuk azt, hogy Zayn Malik ki akar lépni a One Directionből, de lehet, hogy mégse?!
– Oké, igazad van – mondtam beletörődő hanglejtéssel, mire Harry ujjait éreztem meg a vállamon, ahogy finoman megmarkol, hogy erőt adjon. – Akkor valami gyomorrontás?
– Igen, olyasmi.
– Rendben van.
– Köszönöm – köszönt el B, én pedig búcsú nélkül nyomtam ki a telefont.
Harryre néztem, aki épp elém lépett, és én hálásan hajtottam a hasára a fejem.
– Akkor még nem száz százalék? – kérdezte. A hangja erőtlen volt, és a szokottnál egy oktávval magasabb.
– Nem. Talán meg tudnak egyezni – bólintottam, és mélyeket lélegeztem az ellenállhatatlan illatból, ami betöltötte az érzékeimet, és lassan megnyugtatott.
– Remélem, hogy igen – mondta Hazz, miközben a hajamba túrt, és masszírozni kezdte a fejbőrömet. Egy perc múlva már a nyálam is folyt, úgy ellazultam, mert hihetetlenül hosszú ujjaival olyan mesterien nyomkodta a kényes pontokat, hogy szinte szétfolytam, mint a kocsonya. – Gyere, feküdj az ágyra! Megdögönyözöm a hátadat is – mondta, és kézen fogva húzni kezdett, de a lábaim csak nagy nehezen engedelmeskedtek, mert a reggel óta tartó izomfeszültség lanyhultával, semmi erő nem maradt a tagjaimban. – Vagy vigyelek? – kérdezte, és már nyúlt is a térdem alá, hogy egy mozdulattal az ölébe kapjon, és úgy cipeljen, mint egy gyereket.
Nem ellenkeztem, csak a vállára hajtottam a fejem, aztán engedtem, hogy lassan az ágyra fektessen, pillanatok alatt levetkőztessen, majd belepasszírozzon a matracba, míg dörmögő hangon dúdol valamit, és lassan szétnyomkodja a hátamban lévő csomókat.
– Az esti fellépésen ki énekli Zayn szólamait? – kérdezte egy idő után, mire önkéntelenül ismét befeszültem, de most határozottan lenyomott az ágyra, és óriási, meleg tenyerével a lapockámra támaszkodott. – Kicsi, nem veheted ennyire a szívedre. Van egy munkánk, amit el kell végezni. Zayn most nincs itt, tehát négyünknek kell megoldanunk a feladatot. Melyik számban, ki énekli az ő részét? – kérdezte tárgyilagos hangon, és én ezredszer is elámultam azon, Harry mennyire másképp éli az életet, mint az emberek többsége. Ő nem csak pofázik arról, hogy elfogadó, vagy hogy nem táplál haragot, gyűlöletet. Ő átgondolja, és addig rágódik, míg valami magyarázatot talál a dologra, ami a másik ember szemszögéből indokolttá teszi a döntését, majd elfogadja azt. Így lekerül róla a nyomás, és nem okol senkit, semmiért. Most is addig csűrte-csavarta a dolgot, míg végül azt mondta, ha Zayn így érzi jónak, ha őt az teszi boldoggá, hogy kilép, akkor nekünk támogatnunk kell ebben, hisz ezt csak addig szabad csinálni, míg a pozitívumok vannak túlsúlyban. Lehet, hogy Zayn már nem így érzi, és akkor nem szabad tovább folytatnia. Még azt is mondta, hogy eddig minden fiúzenekarból kivált egy tag, és általában ő lett a legsikeresebb, ezért reméli, hogy Zayn is követi a hagyományokat. Egyszerűen imádom ezt a pasit!

A tömeg már akkor a Steal My Girl-t énekelte, mikor még csak befordultunk a sötétített kocsikkal az elkerített részre. Olyan fesztiválhangulat uralkodott, és olyan üdvrivalgás tört ki, ahogy kiszálltunk, mintha egy hatalmas koncertre készülnénk, pedig csak egy rövid beszélgetés, és pár számnyi félplayback, amire készültünk. Önkéntelenül elvigyorodtunk mindannyian. A rajongók feltételen szeretete, ami árad felénk, még ennyi év után is elsöprő erejű. Niall felemelte a kezét, és összepacsiztunk. Rajta is láttam, hogy kezdi elkapni a láz, ami minden fellépés előtt eluralkodik az emberen. Akármilyen szar napod van, mikor ott állsz, és hallod a közönség moraját, a várakozásteljes sikolyokat, a tapsot, akkor minden más megszűnik, és elönt az izgalom. Nem lámpaláz – az már elmúlt, talán csak az interjúk előtt fordul elő –, de az a fajta félelem, hogy vajon ma is sikerül-e eleget tenned az elvárásoknak. Harryre néztem, aki olyan szép volt, hogy az már szinte fájt. A haja a vállára omlik már, és a súlya miatt nem olyan göndör, mint régen, de most is gyönyörű. Az alakja szikár, hála a lébőjtkúrának, amit vasakarattal csinált végig, és az állandó edzésnek, amit soha ki nem hagyna. A csípőjére feszült a nadrág, ami fölött egy iszonyat ronda, mintás inget viselt, ami szerinte nagyon cool.
Az ízlésünk merőben különbözik, ahogy a stílusunk is. Mikor hazahozza az újabb szerzeményeit, vagy mikor megjönnek a YSL csomagok, amiket neki küldenek, és ő izgatottan bontogatja őket, én rendszerint sikítófrászt kapok, és alig tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem, „ezt ugye nem veszed fel?!” de persze leharapom a nyelvemet, és kussolok, mert már rég beláttam, Harry Stlyes azt vesz fel, amit csak akar, mert mindent úgy tud viselni, olyan egyedülálló eleganciával és tartással, mint senki más. Ettől a legnevetségesebb, legrondább darab is új értelmet nyer, és bárhol jelenik meg, mindenki lemegy hídba, mennyire stílusos. Ezzel ellentétben, rajtam egy sima adidas póló is úgy néz ki, mintha a kutya szájából húzták volna ki, és ha ki akarok öltözni, akkor mindig elszúrom a cipővel. Mindegy, ha Harry így is szeret (soha nem fogom megérteni, hogy miért), akkor pont leszarom a divatot. Nekem egy feliratos póló többet ér, mint egy több ezer dolláros ing, és jobban szeretem a kényelmes papucscipőket, mint a bőrcsodákat. Harry csizmái meg kikészítenek, és azt se értem, hogy bírja őket nyáron hordani, anélkül, hogy belerohadna a lába. Nekem már akkor is izzad, ha frottír talpbetéttel, zokni nélkül hordom a vászoncipőt, ő meg negyven fokban is simán felvehet egy velúrcsizmát, és este, mikor leveszi, esküszöm, a zoknijának öblítőillata van. Nem mintha szagolgatnám… de előfordult már, hogy a nyakamban kötött ki a végtelenül hosszú láb, és nem tudtam nem észrevenni, hogy egyáltalán nincs lábszaga. Az élet igazságtalan.
Most, mikor Orlandó meleg és száraz levegője gyöngybajuszt varázsolt a szám fölé, Harry úgy nézett ki, mintha a sminkből lépett volna ki. A barna, patchwork mintás ing, mellig kigombolva (máshogy nem is lehetne), a nyakában egy sál, amitől megvadulok, mert imádom leszaggatni a ruháit, úgy, hogy csak az aktuális nyakbavaló maradjon rajta, aztán annál fogva lehúzni magamhoz, majd később megszorítani a hattyúnyakon, amit épp kiszívni készülök.
Szóval összefoglalva, olyan szép volt, mint egy festmény, és valamiért ma kifejezetten huncut hangulatban volt, aminek előre örültem. Mostanában ritkán tér vissza az a játékos és flörtölős Harry, akit imádok, de úgy tűnt, ezen a napon lesz még hozzá szerencsém. A közönség nagyon elszomorodott, mikor bejelentettük, hogy Zayn lebetegedett, de az új számok és a jelenlétünk hamar feledtette velük a dolgot, vagy legalábbis úgy látszott, tényleg élvezik a műsort, Zayn nélkül is. Liam, és Niall kitettek magukért, és mi is igyekeztünk nagyon, hogy négyen is élvezhető produkciót nyújtsunk. Természetesen Harry vitte a prímet, szinte szárnyalt. Tökéletesen énekelt, gond nélkül megoldotta Zayn magas szólamait, pedig a hangfekvésük merőben különbözik, és szórakoztatta, húzta a közönséget, ahogy máskor is.
Mikor a színpadon álltunk, és épp a riporter kérdéseire válaszoltunk, úgy sütött belőle az erotika, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. Ő is felém sandított, és mikor találkozott a pillantásunk, önkéntelenül rákacsintottam, ő pedig azonnal lesütötte a szemét, és beharapta az ajkát. Nekem meg végem volt. Ennyi is elég volt, hogy elveszítsem a fonalat. Már semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, mikor szabadulunk már el innen, és lehetünk kettesben. Azt se bánom, ha egy kocsi hátsó ülésén, vagy egy liftben, csak adjanak egy órát, mikor magam alá gyűrhetem.
– És hogy haladnak a turné előkészületei? – kérdezte a pasi, orrom alá dugva a mikrofont, nekem pedig tényleg kellett pár másodperc, amíg rájöttem, hol vagyok, és mit csinálok éppen.
– Nagyszerűen. Az új számokat gyakoroljuk – hazudtam – és be kell vallanom, mindannyian úgy érezzük, ezek az új kedvenceink. – A közönség felvisított, én pedig hálát adtam az égnek, hogy van pár panel, amit előre megkaptunk, és mind bemagoltunk. Olyan semmiségek, amiket szinte bármelyik kérdésre el tudunk sütni, egy apró átkötéssel. A sok év meg a rutin azért átsegít ilyen helyzeteken.
– Melyik a kedvenc száma, Louis? – kérdezte a hapsi, mire majdnem rávágtam, hogy a No Control, de még időben eszembe jutott, hogy azt nem mondhatom. A menedzsment már rég megbánta, hogy figyelmetlenek voltak, és hagyták, hogy felkerüljön az új korongra. Mai napig sem értem, mi történhetett, hogy a Harryhez írt, végtelenül erotikus és szexszel átitatott szövegem átment a cenzúrán. Valószínűleg nem figyelték, hogy ott vagyok az alkotók között, és azt gondolták, egy ilyen szövegtől begerjednek a kislányok. Ami amúgy igaz is, mert mióta napvilágra került a lemez teljes anyaga – persze azzal fűszerezve, hogy tudják, melyik számot ki írta –, meg vannak vadulva a rajongók. Elsősorban a Larrysek, akik mára himnuszként tartják számon.
– A Where Do Broken Hearts Go – válaszoltam, mert azt is tényleg nagyon szeretem. Hogy miért? Mert Harry otthon, egy szál alsóban énekelte el a múltkor, léggitározott, és rockénekest meghazudtolóan dobálta a haját, miközben tekergett, mint egy kígyó. Ha a fanok látnák, mit művel, mikor rájön az ötperc, már elkapták volna valahol, és cafatokra tépik.
Újabb merengésemből Hazz mély, rekedtes hangja rángatott ki, aki épp arra a kérdésre válaszolt, hogy szerinte mi lesz a rajongók kedvence a lemezről.
– A Night Changes! – válaszolta habozás nélkül, mire Ni, és Liam egyetértően bólogattak, én pedig igyekeztem úgy csinálni, mintha tudnám miről van szó.
– Miért? – kérdezte a riporter.
– Mert nagyon érzelmes a szövege, mindenki bele tudja élni magát… – válaszolta Harry elgondolkodva, ahogy szokta, mire Liam azonnal közbevágott:
– És mert a klip, amit forgattunk hozzá, szuper lett. Ben Winston remek ötlettel állt elő, és szerintem az egyik legjobb klipünk lett – mondta Payno, mire mindannyian nevetve helyeseltünk.
– Az egy szerelmes szám, ugye? – kérdezte a kopaszodó pasi.
–  Kifejezetten az! – válaszolta nevetve Ni, mi pedig ismét bólogattunk. Harry tekintetét éreztem az arcomon, úgyhogy rápillantottam, és nem kellett csalódnom. Vággyal teli, szívecskeszemekkel nézett rám, én pedig olvadni kezdtem, mint hóember a napon.
– Hogy van Zayn? – kérdezte a csóka, én pedig hátradőltem, ezzel jelezve, hogy ezt a kérdést nem én fogom megválaszolni. Liam kötelességtudóan felemelte a mikrofonját, és elmondta, hogy csúnya gyomorvírussal küzd, és mi nagyon sokszor gondolunk rá, hogy mihamarabb felépüljön.
Gondolatban seggbe rúgtam Malikot, hogy térjen észhez, és ne hallgasson azokra, akik befolyásolni akarják, de aztán eszembe jutottak Hazz szavai, hogy csak a szívére hallgasson.
Csak azt nem tudtam, Zayn valójában mire vágyik.


.