CXXVII. Fejezet

Sziasztok!

Gondoltam kicsit megleplek benneteket, és előbb hozom az új részt, hátha a hétvégén lesz kedvetek olvasni egy kicsit. :)
Elnézést, hogy még nem válaszoltam a kommentekre, de épp egy kis őszi pihenésen vagyunk, úgyhogy az időzítő teszi ki helyettem ezt a részt.

Mindenkinek szép napokat a csodás időben.

Puszi: Becca

Harry

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörtént.
Louis nem áll szóba velem, mert szerinte engem nem érdekel, hogy neki min kellett keresztülmennie a tegnapeste, mikor egy kiscsajjal csókolózott a medencében. Csak arról feledkezik el, hogy nekem min kellett keresztülmennem, hogy mindehhez jópofát vágjak, ne nyomasszam azzal, hogy féltékenykedek vagy nyűglődök, hanem eljátsszam, hogy ez csak egy semmiség. Pedig csak miatta csináltam, hogy neki könnyebb legyen, miközben a lelkemet mardosta a fájdalom.
Nem akartam a saját lelki problémáimmal terhelni, mikor így is nehezen viselte a dolgot, ezért lementem a fiúkkal a fürdőbe, és éjjelig kártyáztunk. Ez volt a legjobb figyelemelterelés. Azt hittem, Lou csak hajnalban szabadul el, vagy ha korábban, akkor úgyis ír egy üzenetet, ezért direkt nem siettem, mert belehaltam volna, ha az üres szobában kell várnom, arról fantáziálva, hogy egy vadidegen nő épp hozzásimul és csókolja rendületlenül. Ki tudja, talán be is szívnak, vagy elég sokat isznak ahhoz, hogy Lou kedvet kapjon hozzá. Több, mint négy éve tart a szerelmünk, és elképzelhető, hogy az új impulzusok felkeltik az érdeklődését. Mindig megnyugtattam magam, hogy megkérte a kezem, minden nap biztosít arról, mennyire szeret, és nem lesz semmi baj, mégsem akartam egyedül várni odafönn, inkább rávettem a többieket, hogy még játszunk egy kicsit.
Mikor beléptem a szobába, és ő ott állt, földbegyökerezett lábakkal, az arcán igazi haraggal, hirtelen nem is tudtam, mi baja lehet. Meg is ijedtem, hogy történt valami váratlan dolog, de mikor kiderült, hogy semmi, azon kívül, hogy Louis szerint nekem a szobában kellett volna várnom rá, kicsit megnyugodtam. De a nehezen megtartott önuralmam csak addig tartott, míg a kérdésemre, hogy miért nem üzent mikor végzett, ezt válaszolta:
- Minek? Úgyis leszarod, hogy mi van velem. Téged csak az érdekel, hogy neked legyen kinek panaszkodni, ha valamivel küszködsz. Az, hogy nekem támaszra lenne szükségem, számodra teljesen lényegtelen.
Itt szakadt el a cérna, és az este komoly veszekedésbe torkolt. Tudtam, persze, hogy tudtam, hogy Lou részeg, és hatalmas feszültségen esett át, amit most rajtam akar levezetni, de jobban örültem volna, ha ezt egy szeretkezéssel teszi, még akkor is, ha most különösen keményen bánt volna velem. Nem tudtam megőrizni a hidegvéremet, és egy-két aljas kis célzására reagáltam, ami persze, rossz húzásnak bizonyult, mert csak olaj volt a tűzre, és Lou nagyon el tudja vetni a sulykot, ha belemelegszünk a veszekedésbe. Már nagyon, de nagyon rég, hangos szó sem volt köztünk, ezért nekem is eldurrant az agyam, és az expasik felemlegetésétől egészen odáig fajultunk, hogy keményen visszavágtam neki.
- Persze. Mert szerinted nekem olyan kibaszott könnyű ez a helyzet. Mikor lehetőséged volt rá, Eleanort is megdugtad. Honnan tudhattam volna, hogy ez a csaj is alattad köt-e ki, vagy sem?!
Ezután már nyomdafestéket nem tűrő kiabálás kezdődött, mert bennem is volt pár kör ital, és én se tudtam betartani az íratlan szabályt, hogy részegen nem veszekszünk. Józanul nem szoktunk, úgyhogy talán kapóra is jött ez az egész, mert titkon mindketten úgy gondoltuk, másnap rá lehet fogni az italra.
Másnap reggel, mikor nekem már minden mérgem elszállt, alig vártam, hogy megejtsük a reggeli összebújást (mivel Lou az éjjel nem feküdt mögém, és nem is ért hozzám), de ehelyett csak kimászott az ágyból, és elvonult zuhanyozni. Egyedül pakoltam össze a bőröndöket, és mikor a londiner levitte őket, a másik fürdőszobába mentem, hogy én is összeszedjem magam.
Már rég készen voltam, mikor Lou még mindig a zuhany alatt állt, és kezdett bennem felmenni a pumpa. Tudja, hogy nem csak mi megyünk, hanem Lou és a családja is, mert kisírtuk, hogy hadd töltsünk legalább egy napot Luxszal, de ehhez nekik is jönniük kell, mert az túl feltűnő lenne, ha csak mi mennénk vele valahova. Benyitottam a gőztől átláthatatlan helyiségbe, és amennyire tudtam, kedvesen mondtam neki:
- Kicsi, lassan indulnunk kellene. A többiek már lenn várnak.
- Leszarom. Várhatnak egy kicsit – bökte oda foghegyről, én pedig egy pillanatig vacilláltam, hogy mit tegyek, de aztán csak behúztam az ajtót, és lenyeltem a mondanivalómat.
Lementem inkább a hallba, és leültem a többiekhez.
- Ne haragudjatok, Lou kicsit másnapos, és ilyenkor nehéz vele. Mindjárt jön – mondtam szabadkozva, mire Lou együttérzőn megpaskolta a karomat, mert látta rajtam, hogy nem csak erről van szól.
- Harrreh! – mászott az ölembe egyből Lux, és azonnal előszedte a kis figurákat a zsebéből, amivel imádunk játszani. Kötelességtudóan elé tartottam az ujjaimat, ő pedig sorban rájuk húzta az ujjbábokat, amit együtt csináltunk. – És most azt, ahoj én vagyok a hejcegnő, és te vagy a hejceg! – mondta, és bólintott hozzá, hogy nyomatékot adjon az utasításnak.
- Inkább ő legyen a hercegnő! – hallatszott a hátam mögül Louis gonosz nevetése.
Nem fordultam meg, csak behunytam a szemem, és vettem két mély lélegzetet, aztán felemeltem a gyereket, és elindultam a hátsó kijárat felé.
- Mehetünk – mondtam a többieknek, akik néma csendben szedelőzködtek, és csak lopva mertek Louis-ra pillantani.

A repülőút eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Lou nem ült mellém, hanem a gép másik végébe helyezkedett, és harsányan viccelődött Tommal.
A szívem elfacsarodott, mert rám törtek a régi emlékek, mikor külön voltunk, és ugyanezt csinálta. Megesküdtem, hogy nem hagyom annyiban, hiszen szentül megfogadta, hogy soha többé nem lesz ilyen. Nem fogjuk egymást bántani, vagy sértett hiúságunkra hivatkozva elutasítani a másik közeledését. Alig vártam, hogy végre kettesben legyünk, és tisztába tegyük a dolgainkat. A reptéren legalább abba az autóba szállt, amelyikbe én, de Lux persze velünk akart jönni, úgyhogy megint nem volt alkalmunk beszélni.
- Lueeeeh – mondta, és most az ő ölébe mászott. – Megtanítasz szöjfözni? – kérdezte, mire Lou arcán először láttam őszinte mosolyt a nap folyamán. A vonásai ellágyultak, és belepuszilt a szőke hajba.
- Hát persze! És úszni is!
- De jó! Én jeszek a kisz habjeány? – kérdezte Lux, mire Louis hangosan felnevetett, és önkéntelenül újabb puszit nyomott az édes kis arca.
- Bizony, hogy te!
- Akkoj Hejji jesz Ejik! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Lux, mert épp azt a korszakát éli, mikor minden mesében én vagyok a párja.
- Hát, ha azt szeretnéd, akkor ő – mondta Louis, és lopva rám pillantott. A szemében felcsillant a szeretet, amitől azonnal megdobbant a szívem, és reméltem, hogy lassan lecsillapodik, hisz annyira vártuk ezt a pár napot, mikor végre kikapcsolódhatunk. Belehalok, ha végig veszekedni fogunk.
- Ideeen! – mondta Lux, és felém nyújtotta a kezét, mire odahajoltam, ő pedig átölelte a nyakamat. Kaptam egy nyálas puszit, aztán átemeltem az ölembe.
- Hajjeeeeh, te jeszel Ejik, jó?
- Persze, Lulu, ki más lenne?!
Elégedetten bólintott, és a hajamat kezdte csavargatni, amit mindig akkor csinál, ha el fog aludni. Elrendeztem magamon a húsos kis combokat, hogy kényelmesen nekem tudjon dőlni, hagytam, hogy az ujjaira tekerje a tincseimet, és vártam, hogy megérkezzen az álommanó. Önkéntelenül dúdolgatni kezdtem neki halkan, mire bekapta a hüvelykujját, és a fejét a nyakamba fúrta. Simogattam a térdét, ő pedig lassan álomba merült. Mikor már egyenletesen szuszogott, éreztem, hogy Louis bámul. Nem mertem hirtelen ránézni, mert nem voltam biztos a dolgomban, de ahogy teltek a percek, a pillantása szinte égetett. Mikor elegendő bátorságot merítettem hozzá, lassan felemeltem a fejem, és végre ránéztem. Az arcán ezernyi érzelem suhant át, míg én önkéntelenül elmosolyodtam, mert annyira édes volt, a beharapott ajkaival, a szemében őszinte szerelemmel, és az arcán a hirtelen előkotort sértettséggel, amiről elfeledkezett, amíg nézett minket Luxszal.
Igyekeztem én is a pillantásomba sűríteni az érzéseimet. Szívem szerint ki is mondtam volna őket, de tudom, hogy Louis-nál ez nem olyan egyszerű. Míg engem, bármennyire összekapunk, egyetlen „szeretlekkel” le lehet csillapítani, Louis attól csak ideges lesz, és jönnek a „de” kezdetű mondatok, amivel az őrületbe kerget. Tapasztalatból tudom, hogy meg kell várni, amíg megnyugszik és emésztgeti a dolgokat, hátha magától is rájön, hogy a frusztrációjának ezúttal nem én vagyok az oka, csak a szenvedő alanya.
Néztük egymást, amit már jó jelnek vettem, hisz eddig kifejezetten kerülte a szemkontaktust, ahogy szinte mindent került, ami velem kapcsolatos. De most, mivel csak kettesben voltunk, a páncélja repedezni kezdett. A kék szemek az enyémekbe fúródtak, de én engedtem neki. Szemszkanderben úgyis ő a jobb. Hagytam, hogy felnyársaljon a tekintetével, és minden neheztelését rám öntse, anélkül, hogy kimondaná. Én csak fáradtan engedtem a nyomásnak, és egy nagy sóhajjal dőltem hátra, megadásom jeléül.
Lou még mindig engem vizslatott, de valamennyire ellágyult a tekintete, és én már ettől annyira megkönnyebbültem, hogy nem tudtam uralkodni magamon, és picit elmosolyodtam. Azonnal szigorú arcot vágott, de a szeme körüli, apró, számomra oly kedves kis ráncok elárulták nekem. Ebből már elég bátorítást nyertem, hogy halkan odasúgjam neki: - Szeretlek!
Hirtelen nem is tudta, mit reagáljon, és láttam, hogy átsuhan az agyán a „DE…” kezdetű monológ, aztán mégsem lett belőle semmi. Egy pillanatig ott lógott a levegőben a szerelmi vallomásom, és kezdett elszorulni a torkom, hogy nem fog rá válaszolni, de félperces szájrágás és belső küzdelem után, fújtatott egyet, a vállait leengedte, és egyetlen ruganyos mozdulattal átült mellém.
- Én is – válaszolta ő is halkan, aztán az arcomhoz hajolt, és egy apró puszit nyomott a szám sarkába.
Nem mertem megszólalni, pedig ilyenkor ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy a bennem ezerszám felbukkanó megkönnyebbült, vagy kicsit kötekedő mondatoknak utat engedjek, de ezúttal tartottam a számat, és csak felé fordultam, hogy közelebbről is nézhessem egy kicsit.
Ő sem szólt, csak tanulmányoztuk egymás arcát, mintha először látnánk, aztán beadta a derekát, és a vállamra hajtotta a fejét.
- Ugye tudod, hogy nagyon béna vagyok a szörfdeszkán?! – kérdeztem, hogy valamivel megtörjem a csendet.
- Bénább, mint a gördeszkán? – kérdezte, és bár nem láttam, tudtam, hogy sunyin vigyorog.
- Nem, annál biztosan nem…
Eszembe jutott, ahogy anno tanítgatni próbált, hogy sikerüljön taknyolás nélkül végiggurulnom a járdán, és közben fogta a derekamat. Akkor még nem vallottuk be magunknak, hogy mit érzünk egymás iránt, de az emlék most is úgy él bennem, mintha tegnap lett volna. Óvatosan tartott, és örült, hogy hozzám érhet. Ahogy én is, csak kizártam a tudatomból, és úgy tettem, mintha ez semmit nem jelentene.
- Nem engedlek megfulladni, ne izgulj! – mondta, és az orrával a vállamba bökött.
- Pedig féltem, hogy ez a terved… - utaltam a tegnapi veszekedésünkre.
- Ez volt, de rájöttem, hogy túl átlátszó lenne. Inkább valami mást találok majd ki.
- Például, hogy halálra szexszelsz? – kérdeztem, és a hangom máris mélyebb volt, mint egyébként. Hiába na, a veszekedések utáni békülőszex az egyik kedvencem. Már bántam is, hogy ennyivel megúsztam a dolgot.
- Szexelsz? – kuncogott fel halkan, és rekedt hangjától azonnal megugrott a farkam. – Ez milyen kifejezés?
- Hááát… nem jutott jobb az eszembe. A halálra kefélsz túl vulgáris, a halálra dugsz-szal együtt, a halálra kúrsz-ról már nem is beszélve… - töprengtem hangosan.
Éreztem, hogy a combja megfeszül mellettem, amiből arra következtettem, őt sem hagyja hidegen a felsorolás, mivel egyértelműen kiderül belőle, hogy most mire vágyom. Ő pedig imádja, ha ő lehet a domináns.
- Igazad van. Csak a halálra szexellek, a megfelelő megfogalmazás.
- Ugye? – kérdeztem vigyorogva, és hozzá fordultam. Felfelé fordította az arcát, és felkínálta a száját, én pedig éltem a lehetőséggel, és gyengéden megcsókoltam. A nyelve hamarabb érkezett, mint amire számítottam, és vadabb volt, mint amit reméltem.

Így már sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, mikor a szálloda VIP felhajtóján kikászálódtunk a kocsiból. Lux úgy aludt, mint a tej, én pedig a karomban vittem fel a szobájába. Lou már ott várt ránk, és mivel számított rá, hogy a kisasszony bealszik menet közben, az ágy már meg volt vetve, rajta a kedvenc plüssállatok sokaságával, úgyhogy óvatosan közéjük engedtem a kis testet, akivel rendesen összeizzadtunk, és a karját egy nagyfülű nyúl köré fontam, a saját mellkasom helyett. Egy puszit nyomtam a homlokára, aztán rámosolyogtam Lou-ra, majd halkan kiosontam a szobából, és egy nagy sóhajjal a miénk felé vettem az irányt.
A nászutas lakosztályt választottam, mikor lefoglaltam a szállást, és ahogy beléptem, Louis tátott száját láttam meg először, aki szinte elalélt a látványtól.
- Ez meseszép! – mondta, és lerúgta a vászoncipőjét, hogy mezítláb nyargalja körbe a hatalmas lakosztályt, míg végül a teraszon kötött ki, ahol egy jakuzzi állt, mellette egy óriási franciaággyal felérő napozó, és kényelmes rattan bútorok.
Már dobálta le a gönceit, mikor rám nézett.
- Gyerünk, cica! Ha én érek előbb a vízbe, akkor ma nem szexellek meg!
Ez volt az a mondat, amitől az izmaim azonnal működésbe léptek, és mielőtt ismét rám pillanthatott volna, a telefonomat a földre ejtve, ruhástól vetettem bele magam a lesüllyesztett jakuzziba.

.