LI. Fejezet

Sziasztok!

Itt az új fejezet, és remélem elnyeri a tetszéseteket.
Mindenkinek roppant hálás vagyok, aki feliratkozott, aki "szerettemez" ( bár gondolom ez nem minden telefonról elérhető, ahogy az enyémről sem) és főleg azoknak, akik kommentelnek. Tényleg nem hiszitek el, mekkora ereje van annak, mikor azt olvasod, hogy amit írsz az tetszik annak, aki olvassa. Talán ennél nagyobb ösztönzőerő nem is létezik, ezért hálás vagyok minden szóért, amit kapok tőletek.
Kellemes hétvégét kívánok, élvezzétek ki a jó időt, és a nyár utolsó napjait. Én is elutazom a barátaimmal, ezért írjatok jó sok kommentet, hogy legyen min élvezkednem, ha hazajövök!

Boldog 3. évfordulót Larrynek, hisz három éve volt a Leeds fesztivál...amit elfelejtettem beleírni a MTF-be, mert akkor még nem tudtam róluk semmit :DD

xxxBecca




LI. Fejezet

Mikor leszállt a repülő, már fotósok hada várt rám, hogy azonnal szétkürtölhesse a sajtó, hogy Los Angelesben vagyok. Útközben a kétségbeesés valamilyen szintű apátiába csapott át bennem, ezért a szokottnál is jobban tűrtem, hogy belevakuzzanak a szemembe, és mindenhonnan a nevemet kiáltozzák, hogy forduljak oda egy pillanatra.
A taxiban csak hátradőltem, míg a kirendelt testőröm az anyósülésen bediktálta a címet, aztán besoroltunk a végeláthatatlan autóáradatba a város felé.
A szobám meseszép volt. Rögtön az jutott eszembe, Lou mennyire élvezné, ha kettesben lennénk egy ilyen hotelben. Imádná az egészet. Masszázsról szaunába cipelne, a szobaszerviztől felrendelné az egész étlapot, és a számba adogatná a falatokat, miután jól megizzasztott az ágyban. Vagy a földön. Vagy akárhol…. Mosoly ömlött el az arcomon, ahogy magam elé képzeltem szenvedélyes együttlétünket. Végigsimítottam a bútorokon és arról ábrándoztam, hogyan szeretkeznénk végig a lakosztályt. Álmodozásomból kopogás riasztott fel. Odacsoszogtam az ajtóhoz, és közben kirángattam az ingemet, hogy eltakarja a merevedésemet.
- Mr. Styles! Matt vagyok, én leszek a segítője, amíg itt tartózkodik. Bármire lenne szüksége, vagy bármilyen probléma adódik, kérem engem hívjon! -Egy alacsony, kopaszodó, negyvenes férfi volt, tenyérbe mászó képpel. Átadta a névjegyét, amin természetesen a Modest logója díszelgett. Illedelmesen oldalra léptem, hogy utat engedjek neki. Egy valami biztos. Hirtelen feltámadt vágyam helyét azonnal enyhe hányinger vette át.

Az este nem is volt olyan rémálom, mint amire számítottam. A divatbemutató látványos volt, és szerencsére összeakadtam Jamie Campbell Bowerrel, aki hatalmas arc. Jót dumáltunk még a show előtt, és egymás mellé ültünk az első sorba. Egyetlen kínos pillanat volt, amikor azt kérdezte, mi szél hozott ide, és erre a kérdésre nem volt kész válaszom. Egymást kergették a gondolataim, és Jamie fürkész tekintete sem könnyítette meg a helyzetem. Aztán pont az mentett meg, hogy nem tudtam válaszolni.

- Ááááá….szóval te is valamelyik csaj miatt vagy itt! – kacsintott rám, bennfentes mosollyal.
- Khmmm. Igen. De ezek szerint te sem az új trendek miatt jöttél. – találtam rá nagy nehezen a hangomra.
- Pont leszarom a trendeket. –nevetett fel. Nekem megfelel egy atlétatrikó és egy lukas farmer. Az egyik Burberry modell, akivel nemrég együtt dolgoztam, sokkal jobban érdekel.
Kezdte felütni bennem a fejét a félelem, nehogy ugyanarra a csajra hajtson, akit nekem kell ma levadásznom, mert abból országos botrány lenne. Megnyugtattam magam, hogy a hatalmas cirkusz mennyivel gyorsabb és egyszerűbb lenne, mint egy több hónapos álviszony. De lehet, hogy belekényszerítenének egy másikba. Akkor inkább essünk túl rajta.
- Tyűha! Nagyon kíváncsivá tettél. Majd mutasd meg, ki a szerencsés. – mosolyogtam Jamiere, amikor elsötétült a terem, és csak a kifutót világították meg reflektorok.
A bemutató alatt végre megnéztem magamnak a lányt, akiről kopasz segítőm mutatott fényképeket még délután. Szép arca van, de megmondom őszintén, nem az esetem. Miközben próbáltam bugyinedvesítő pillantásokkal méregetni, mert tudtam, hogy fotóznak szemből, egyfolytában otthon jártak a gondolataim. Reméltem, hogy Eleanor ott tölti az estét, és az éjszakát, ahogy kértem. Soha nem gondoltam volna, hogy megnyugvással tölt el a tudat, hogy ő vigyáz Loura, amíg nem vagyok vele. Annyira jó, hogy az életünknek ez a része teljesen rendben van. Mára teljesen elfogadtam, hogy El teljes szívből szereti Louist, de nem vár érte viszonzást, azonkívül, hogy a legmélyebb barátságot ápolják, amit valaha láttam.
Egy könyök nyomódott az oldalamba, így kizökkentett a gondolatimból. Jamie, arcán bárgyú vigyorral a közeledő modellt bámulta. Én is megnéztem magamnak. Komolyan megörültem, mert ez a lány sokkal, de sokkal csúnyább volt annál, mint akit nekem szántak. Szerencse a szerencsétlenségben. Amikor levonultak a színpadról, akkor azért odahajoltam a szőke brithez, és a fülébe súgtam:
- Jó választás barátom. Kívül hűvös, belül tüzes típus.
- Gondolod? – nézett rám Jamie elgondolkodva.
- Tapasztalataim szerint igen. – láttam, hogy hirtelen megfeszíti magát, és az arca elvörösödik. Nem értettem a reakcióját.
- Meghúztad? Mikor? – kellett egy pillanat, mire végigfutott rajtam az információ.
- Mi? Én? DEHOGY! – válaszoltam azonnal. Lassan elernyedtek az izmai – Nem is ismerem, életemben most látom először. – tettem még hozzá komolyan, hogy megnyugtassam. – Csak volt szerencsém ilyen típusú lányokhoz. – megböktem a könyökömmel és a tőle látott, bennfentes arckifejezéssel rákacsintottam.
- Ja, értem. Akkor jó. Ha a nagy csábító, Harry Styles így gondolja, az biztosan így is van. Nekiveselkedem… - vigyorodott el, és a kifutó felé fordult, hogy nagy elánnal tapsolni kezdjen.

A fogadás már nem volt ilyen egyszerű. Kendall a közelembe helyezkedett, majd körbenézett, hogy a beépített fotós résen van-e, aztán rám nézett, és aprót biccentett a fejével, hogy indulhat az akció. Mély levegőt vettem, még utoljára gondolatban azt üzentem Louisnak, hogy szeretem, aztán odaléptem, és megszólítottam.
Próbáltam előhívni a régi énemet, aki bármelyik nőt meg tudta szédíteni legfeljebb 5 perc alatt, de már olyan rég nem vettem igénybe a szolgáltatásait, hogy lehet, időközben el is költözött belőlem. Csak nyökögve ment a beszélgetés, igazából annyira nem érdekelt, hogy kérdezni is elfelejtettem, csak az ő semmitmondó érdeklődésére válaszolgattam fásultan, és szabadulni szerettem volna, mihamarabb.
Aztán észbe kaptam, hogy produkálnunk kell valami félreérthető szituációt, de olyan fura volt a helyzet, hogy nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy sikerüljön. Faramuci dolog, amikor egy fizetett alkalmazottal kell eljátszanod egy jelenetet. Legyen élethű, mint egy színészi alakítás, de egyetlen próba nélkül. Ötletem sem volt. Komolyan bosszús lettem magamra. Számtalanszor voltam olyan helyzetben, amikor ki kellett kezdenem egy nővel, és SOHA nem kaptam kosarat, kivéve kamasz koromban, mikor a lány el sem jött a randevúra.

Megköszörültem a torkomat, és közelebb hajoltam hozzá. Mélyen a szemébe néztem, aztán a szájára. Ez a trükk azelőtt mindig bevált, hátha most is működik. Az volt a baj, hogy közben Lou halvány rózsaszín, puha ajkai villantak be, és képtelen voltam koncentrálni. Kendallnak viszont úgy látszik ez is elég volt. Nem valami magas az ingerküszöbe. Kitágultak a pupillái és ő is felém mozdult. A fülemhez hajolt. – Szerintem ennyi elég a színjátékból, tűnjünk el innen!
Baromira megkönnyebbültem, mert komolyan mondom, nem volt több töltény,amit el tudtam volna sütni. Egyébként sem éles a pisztolyom…
A hátára tettem a kezem, és finoman elkezdtem kifelé kormányozni a tömegen át. A nyakához hajoltam és odasuttogtam: - Isteni az illatod. – ebben legalább nem hazudtam. Tényleg finom volt a parfüm, amit használt. Leheletnyi csókot hintettem a nyakára, és konstatáltam, hogy lúdbőrös lett az egész karja. Nahát! Ezek szerint ide elég a vaktöltény is.
Amikor kiléptünk az utcára, automatikusan levettem a zakómat, és a vállára terítettem. Elismerően pillantott rám. Nem tudtam hová tenni ezeket a dolgokat. Ez például annyira természetes kellene, hogy legyen, de a mai fiúk olyan elcseszettek, hogy a lányok egy ilyen apróságtól is bárki karjaiba omlanak, és meg vannak róla győződve, hogy egy gentleman. Magamban mulattam ezen, és közben leintettem egy taxit.
A szállodához érve két paparazzit pillantottam meg a sarkon, és nem voltak kétségeim, hogy kit vártak. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam. Átmentem a túloldalra, és kisegítettem Kendallt, aki úgy tette a kezét a tenyerembe, mintha fagyott kutyaláb lenne. Istenem! Mikor lesz vége ennek az estének? A fotósok tették a dolgukat, ezerrel kattintgattak, mi pedig úgy csináltunk, mintha teljesen meglepett volna bennünket. Fejünket lehajtva sietősen lépkedtünk a bejárat felé. A recepción a kulcsomat kértem, és közben odafordultam Kendall felé. A zakóm gallérjánál fogva közelebb húztam magamhoz, hogy az arcunk majdnem összeért, és átöleltem a derekát. Széles szája mosolyra húzódott, és picit közelebb hajolt. Rádöbbentem, hogy abba is benne lenne, ha kétórányi ismeretség után, vadidegenek előtt megcsókolnám. Vagy kurva sokat fizetnek neki, vagy egy olcsó nő, akinek nincsenek elvárásai.
A recepciós mentett meg, aki megköszörülte a torkát, aztán szemlesütve átnyújtotta a kártyát, ami a lakosztályt nyitja. Rájöttem, ez a kis közjáték holnap vezető hír lesz a bulvárlapokban. A szállodai portások és szobaasszonyok beszámolói roppant hitelesnek számítanak.
A liftbe lépve elengedtem a lány derekát, mert úgy gondoltam, ahol nem látnak minket, ott nem kell megjátszanunk magunkat.
Neki viszont más elképzelései lehettek, mert egyből nekidőlt a karomnak. Nem volt pofám elhúzódni.
A szobámba lépve felhívtam a szobaszervizt, és a hitelesség kedvéért pezsgőt, epret és kaviárt rendeltem. Tisztára, mint a Pretty Women-ben. Röhögnöm kellett. A lány elnézést kért, és a fürdőszobába ment. Ledőltem az ágyra és azon gondolkoztam, milyen kényelmetlen lesz a kanapén aludni, a hatalmas, kényelmes matrac helyett. Kopogtak, kikiáltottam, hogy szabad, majd jó nagy jattot adtam a szobapincérnek, akinek járt a szeme, mint a sublótfiók, hogy hol az állítólagos nőcske, akit felcipeltem.

L. Fejezet

Sziasztok!

Itt a jubileumi 50. fejezet. Hihetetlen, hogy idáig eljutottunk.... mikor pár hónappal ezelőtt fogadásból megírtam az első 10 fejezetet, eszembe sem jutott, hogy ez fog kisülni a dologból. Mindezt nektek köszönhetem, és ezért örökre hálás leszek mindannyiótoknak!!!
Imádlak benneteket, és mindent köszönök!!!
Külön köszönöm mindazoknak, akik kommentjeikkel támogatnak, bátorítanak, hogy van helyem a Larry bloggerek között, van értelme a nem kevés munkának, amit belefektetek az írásba. Persze mindez nekem kikapcsolódás és öröm, de az igazi boldogság az, ha van aki el is olvassa, és főleg, ha szereti is.

Utolsó hét a nyári szünetből, úgyhogy akik suliba járnak, azok élvezzék ki, de nagyon!!!

Közben felkerült A tanítvány 4. része, de a blogger valamiért nem szereti az írásaimat, mert már nem először felejti el kilistázni, frissíteni, így sehonnan nem látszik, csak ha valaki odatéved az oldalra.
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu/
Kellemes időtöltést mindkettőhöz!

xxxBecca

L. Fejezet

Ez a beszélgetés rányomta a bélyegét a turné hátralévő idejére. Bár nem akartuk, hogy a hangulatot elrontsa ez a kis közjáték, sem mi, sem a fiúk nem tudtuk figyelmen kívül hagyni.
Louisval mindent elkövettünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, de ez azért roppant nehezen ment. Hogy tudod eltitkolni a figyelő tekintetek elől, ha halálosan szerelmes vagy valakibe? Azért egy-egy apró érintés, egy összenézés óhatatlanul bekövetkezett, és persze másnap tele volt vele a net.
A helyzeten javított valamit, hogy megtalálták az alkalmas jelöltet az álbarátnő szerepére. Valamelyik Jenner, bár én nem tudom megkülönböztetni őket. Valószínűleg nem is kell, hisz alig fogok vele találkozni a valóságban. Le is szervezték, hogy a hazaérkezésünk után azonnal megejtjük az „első randit”. Készen voltak a sajtóközlemények, be voltak izzítva az újságírók, hogy alakulóban van egy nagy szerelem. Részemről rendben volt így, csak hagyjanak békén egy kicsit.

Teltek a napok, egymás után új városok, újabb koncertek. Kevés szabadidőnkben a srácokkal lógtunk napközben, így alig volt alkalmunk összebújni egy kicsit. Nagyon megviselt ez az állapot, és Louis is kezdett bedepizni az elvonási tünetektől. Rászoktunk, hogy sms-ezünk akkor is, ha csak két méterre vagyunk egymástól. Ez azért volt jó, mert esténként, társas magányunkban legalább visszanézhettük a szerelmes üzeneteket, és ez enyhített valamit a sajgó hiányon. Azért voltak olyan pillanatok, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás.

Az egyik show közben valaki feldobott egy bilincset a színpadra, épp elém, én pedig felemeltem. Eszembe jutott, hogy ez akár balul is elsülhet, ezért elindultam vele a színpad hátsó része felé, de aztán nem tudtam uralkodni magamon. Visszaléptem Louhoz, aki épp a közönséghez beszélt, és belógattam a bilincset az orra elé. Egy töredék másodperc alatt felfogta mi az, és rám sem nézve azt mondta: „KÉSŐBB!”. A tömeg olyan visításban tört ki, hogy majd beszakadt a dobhártyánk, én pedig sírtam a röhögéstől, a fiúkkal együtt. Ilyenkor elgondolkozom azon, vajon tényleg elfordulnának-e tőlünk, ha nem titkolnánk a kapcsolatunkat. Nem akarok senki arcába belemászni azzal, hogy melegek vagyunk, és szeretjük egymást, de azok a kis pillanatok, amik jutottak nekünk az elmúlt időszakban, valóban ennyire undorították a rajongókat, vagy ez erős túlzás? Persze, én is tudom, hogy a homofóbia egy létező probléma, de nem vagyok képes elhinni, hogy az elkötelezett rajongóink ne fogadnák el a dolgot, ha mi így vagyunk boldogok. Mindegy,,,,felesleges ezen ennyit agyalnom, úgysem tudom megoldani a problémát.

A koncertek hihetetlen jó hangulatúra sikerültek. Máig sem tudom felfogni, hogy lehet az, hogy ennyi ember szeret bennünket, hogy vagyonokat fizetnek ki azért, hogy pár órára élőben is lássanak. Ilyenkor mindig olyan hálát éreztem irántuk. Az biztos,hogy soha, senkinek nem volt ilyen szuper rajongótábora, mint nekünk.
Már csak egy hét volt hátra a körútból. Erre az estére Eleanor is utánunk repült ( fizette neki a Modest…) és megnézte a koncertünket. Utána Louval el kellett menniük egy vacsorára, ahol sajtósok hada fotózta minden mozdulatukat. Én pedig a szállodai szobám magányában próbáltam túlélni az estét. Lassan három hete, hogy egyetlen órát sem töltöttünk kettesben. A drogelvonó sem lehet ennyire kemény. Ráadásul siheder korom óta elég nagy szexuális étvággyal vagyok megáldva, úgyhogy nekem ez az időszak kész kínzás volt minden szempontból. Kezdtem bedilizni az elfojtott energiáktól. Ahogy az ágyamon feküdtem, eszembe jutott, hogy aznap délután egy kilátóba vittek el bennünket városnézés gyanánt. Egy darabig felvitt a lift, de onnan még vagy 3 emeletnyit lehetett gyalog felmenni, a még tökéletesebb kilátás érdekében. Libasorban indultunk el a szűk csigalépcső felé. Lou kettővel előttem ment, utána Zayn, szorosan követve őt, ahogy mostanában mindig. Azaz igazság, hogy kezdtem féltékeny lenni. Az agyammal tudtam, hogy Zayn mennyire jó barát, és próbálja helyettem óvni, védelmezni Lout, de azért kicsit besokalltam attól, ahogy ránéz, ahogy hozzáér. Valószínűleg ez is amiatt van, mert teljesen el vagyunk tiltva egymástól, és az agyam már hülyeségekkel tölti ki az űrt, amit Lou hiánya okoz. Szóval a többiek már javában másztak felfelé, amikor Louis az első lépcsőre lépett. Én kicsit oldalra mozdultam, hogy jobban lássam, és a szemem sarkából észrevettem, hogy Malik kifejezetten a seggét nézi. Úgy elöntötte a szar az agyamat, hogy egy lépéssel odaugrottam, Lout a karjánál fogva visszarántottam, és a vállánál fogva enyhén megtaszítottam Zaynt, hogy menjen előre. Ijedten, és mintha kicsit rajtakapottan nézett volna rám, de szó nélkül előresietett, mi pedig pár másodperccel lemaradtunk mögötte.
- Ez mi volt? – nézett rám kérdőn Lou.
- Semmi – próbáltam elbagatellizálni a dolgot.
- Hazz! Ne etess, majd felrobbansz, olyan ideges vagy.
- Jó. Felbasztam az agyam, mert Zayn úgy stírölte a seggedet, hogy a nyála is folyt. – Louis mérlegelte a hallottakat, majd elnevette magát. Közben már egy emeletnyi lépcsőt megmásztunk, épp egy szűk, beton lépcsőházban lépegettünk, ahol senki nem láthatott bennünket. Utánanyúltam, egy mozdulattal visszarántottam, és a falnak nyomtam tiszta erőből. Nem tudom számítottam-e ellenállásra, de a reakció meglepett, az biztos. Louis már akkor emelte a lábait, mikor még oda sem szorítottam a betonhoz. A nyakamba kapaszkodott, és a derekamra fonta őket. Az arca száguldott felém, és olyan éhesen tapadt a számra, hogy hangosan felnyögtem. A nyelvünk egyszerre próbált behatolni a másik szájába, és félúton őrjítő táncba kezdtek. A fenekére siklott a kezem, és belemarkoltam. Úgy dübörgött a vérem, hogy félő volt, valami őrültséget teszek, mert egy pillanat alatt elvesztettem a kontrollt.
- Úristen, mennyire kívánlak! - nyögtem a szájába.
- Mmmm. Érzem. –válaszolta, és a combjaival megszorított, hogy jobban összesimuljunk. A hasamon ágaskodó szerszámom szinte lüktetett attól, hogy Louis ruganyos kis teste hozzám dörzsölődött.
- Nem bírom már kicsi. Beleőrülök, ha nem lehetünk kettesben. – közben a nyakát haraptam, amihez ő készségesen hátrahajtotta a fejét, hogy jobban hozzáférjek.
- Édesem! Én is ugyanúgy szeretném, mint te…. de nem tudom, mikor lesz rá alkalmunk. – ujjai a hajamba merültek, és szinte téptek már. Nem érdekelt. Tudom, hogy a hajam a fétise, és ezt is imádom. Ahogy fürge kis kezeivel túrja, fésüli, tépi, azzal engem is totál be tud indítani.
- Harry!... Louis! Hol a retekben vagytok? Eltévedtetek? – hallatszott fentről Niall panaszos hangja. Most kínomban nyögtem egyet, és lassan leengedtem a földre Louist. Ő még szorította a fejemet, az ajkai még egy utolsó csókért könyörögtek, mielőtt szétváltunk. Egymás szemébe néztünk, azt hiszem, az enyém megtelt könnyel, mert Lou magához rántott, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem, ahogy egy lépcsőfokkal feljebb állt, mint én.
- Szeretlek. Kibírjuk. – suttogta, és gyengéden simogatott.
- Nem tudom kicsi. A tűrőképességem határán vagyok.
- Kérlek Harry! Légy türelmes. Hidd el, kárpótollak mindenért! – elhúzta a fejem, mélyen a szemembe nézett, és a pillantása olyan ígéreteket rejtett, amitől elakadt a lélegzetem. Elmosolyodtam. Megfordítottam, és megtaszítottam a lépcsőn felfelé.
- Neked van a legjobb segged a világon. Úgyhogy próbálj nem riszálni, amíg felérünk, vagy nem állok jót magamért!

Számoltuk a napokat, és már csak kettő volt hátra, amíg végre hazamehetünk, amikor a vezetőség közölte, hogy az érkezésünk napján el kell utaznom Los Angelesbe, ahol egy divatbemutatón fogok részt venni, és az utána következő fogadáson kell eljátszanom, hogy hevesen udvarolok Kendallnek, aki persze hosszas fűzögetés után beadja a derekát. Már szobát is foglaltak nekünk a Bryant-be, hogy fel tudjam cipelni éjszakára, és másnap reggel véletlenül lebukhassunk, amikor elhagyjuk a szállodát.
Amikor ezt megtudtam, olyan düh, és gyűlölet lett rajtam úrrá, hogy Niall és Liam fogtak le, nehogy összetörjem a berendezést. Aznap este nem volt koncertünk, de persze Louisnak és Zaynnek találtak valami elfoglaltságot, hogy ne legyenek ott, amikor közlik a rosszhírt. Teljesen befordultam, úgy éreztem, rossz döntés volt, amikor rábólintottam az egyezségre. Nem akartam Louisnak sms-ben megírni a fejleményeket, ezért még egy órát töltöttem el, dúvadként le-fel járkálva , amit a srácok a szemükkel követtek, mint egy teniszmeccsen a labda útját.
- Harry! Nyugodj már le! Nem akarhatod, hogy Lou is kiboruljon. Neked kell erősebbnek lenned! – mondta Liam. Tudtam, hogy igaza van, de már rég feladtam, hogy én legyek az erősebb. Fogalmuk sincs róla, hogy Louis sokkal jobban bírja ezeket a stresszhelyzeteket, és kettőnk közül általában nem én vagyok a domináns fél.
- Képtelen vagyok, amíg nem beszéltem vele. Nem tudjátok, de egyszer pont egy ilyen szarságon ment tönkre a kapcsolatunk. Tiszta de ja vu-m van.
- Nem megy tönkre semmi. – szögezte le Niall – Életemben nem láttam még két embert, aki ilyen szinten meg van halva a másikért. Relax! Túlélitek azt a plusz két napot, és utána karácsonyig már alig lesz valami. Annyit gyömöszölhetitek egymást, amennyit akarjátok. – elmosolyodott, de nem volt él a hangjában. A maga módján, de kicsit megnyugtatott. Racionális énem tudta, hogy igaza van. Felesleges, hogy kiboruljak, hisz úgysem tudok változtatni a dolgokon. Nem vagyok ura az életemnek.

Nem is hívtam Lout, megmagyaráztam önmagamnak, hogy jobb, ha ezt személyesen közlöm vele.
Mikor visszajöttek Zaynnel, és rám nézett, azonnal tudta, hogy valami baj van. Összeráncolta a homlokát, hozzám lépett, megfogta a karomat és a sarokba vonszolt. Zayn tanácstalanul nézett körbe, de őt meg Niall fogta karon, és húzta el az ellenkező irányba. Hálás voltam, amiért a lehető legnagyobb teret hagyták meg számunkra, hogy beszélhessek Louisval.
- Figyelj kicsi! Újabb rossz hír. Kedden el kell utaznom két napra LA-be, hogy eljátszhassam a nagy szerelmi románcot az új csajjal.
- Kedden? – kiáltott fel – De hisz aznap megyünk haza!... Ezt nem tehetik! – a hangja kétségbeesett volt, én pedig nem tudtam mit válaszolni, és felesleges is lett volna. Mindketten tudtuk, hogy bármit megtehetnek.
- Tudom, és hidd el, én is totál kiborultam miatta, de így lesz a legjobb. Túl leszünk rajta, és utána karácsonyig már szinte semmi dolgunk. Több mint két hétig azt csinálunk,amit akarunk. – idéztem Niallt, és már én is elhittem a szavait. Mélyen Lou szemébe néztem, és próbáltam nyugalmat sugározni felé. Tényleg nem kell, hogy ő is kiboruljon.
- Értem. – válaszolta csendesen, és láttam, hogy hatalmasra tágulnak a szemei, aztán megtelnek könnyekkel. Úgy rántottam magamhoz, mintha a vonatsínekről mentettem volna valakit a dübörgő szerelvény elől.
– Édesem! Szerelmem! Ne sírj, kérlek. Belehalok, ha sírni látlak. Így is alig tudom kezelni a helyzetet, de ha téged kiborít, akkor nekem végem. Ismersz. Felrúgok mindent, és lelépünk innen, csak egy szavadba kerül… – teljesen komolyan gondoltam. Ha ő úgy dönt, elege van, menjünk és éljünk egy Isten háta mögötti helyen kettesben, tőlem azonnal indulhatunk. Belefúrta az arcát a pólómba.
- Nem. Nem, dehogy. Mindjárt jobb lesz, csak egy percet adj. – átöleltem, és a fejét simogattam csendesen. Liam kérdő tekintetével találkozott a pillantásom. Bólintottam, hogy minden rendben, ő pedig feltartotta a hüvelykujját, hogy kifejezze örömét, amiért túl vagyunk a krízisen.
Louis egyik mondása jutott eszembe: „Ez annyira szar, hogy innen már csak jobb lehet!” Fogalmam sem volt, mekkorát tévedek….

XLIX. Fejezet

Sziasztok!

Kellemes hétvégét mindenkinek! Köszöntöm az új feliratkozókat. Hihetetlenül nagy öröm számomra, hogy lassan az ötvenedik részhez érkezve, közel 50 feliratkozóval dicsekedhetek.( Ha szeretitek a blogot, ajánljátok a barátaitoknak, hátha 50-en leszünk a jubileumi részre:)) Pár hónapja, még eszembe sem jutott volna, hogy egyszer lesz egy blogom ( vagyis immár két és fél...) amit ennyien olvasnak, és szeretnek. Nem tudom szavakkal kifejezni, milyen öröm ez számomra, mekkora sikerélmény, és ezzel együtt mekkora félelem minden egyes résznél, hogy elnyeri-e a tetszéseteket.
MINDENÉRT ÖRÖKRE HÁLÁS LESZEK NEKTEK!  Azoknak, akik veszik a fáradságot, hogy pár sort írjanak, külön szeretném megköszönni a kommenteket. A belőlük áradó szeretet nélkül nem is tudnék írni...

Közben felkerült a tanítvány 3. része is, itt a link, hátha valaki még nem botlott bele eddig ;)
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu/

Jó olvasást kívánok, és kellemes időtöltést a maradék pár napra ami még hátra van a nyárból :(( :))

xxxBecca


XLIX. Fejezet

Körülbelül egy hete lehettünk úton, amikor este szóltak, hogy másnap soron kívüli megbeszélés lesz egy különteremben, reggeli után. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, de nem is izgattuk magunkat különösebben.
Amikor nevetgélve beléptünk a helyiségbe, és szembetaláltuk magunkat a komplett menedzsmenttel, már éreztem, hogy valami nincs rendben. Körülnéztem és Louist kerestem a tekintetemmel, de nem találtam. Zaynnel az esti meccset tárgyaltuk ki idefelé, és szem elől tévesztettem.
Higgins szólalt meg: - Barbie girl hol van? – ökölbe szorult a kezem, és megfeszültek az izmaim. Zayn nyugtatólag tette a kezét a karomra, és amikor ránéztem, nemet intett a fejével.
- Louis felszaladt a szobájába. Egy perc és itt lesz. – válaszolta Liam, és ő is rám nézett. Csatlakozott Zaynhez, megrázta a fejét, hogy ne menjek bele semmibe. Odalépett mellém, és a fülembe súgta:
- Ne hagyd magad provokálni! – ebben a pillanatban Lou esett be az ajtón, és tanácstalanul nézett körül. Aztán amikor megtalált a pillantásával, láttam, hogy elmosolyodik. Hozzám lépett és a karját hozzám simította. Semmit nem érzékelt az egészből. Higgs nagy szerencséjére.
Leültünk az asztalköré, mi egymás mellé Louval, a másik oldalamra Niall. Zayn automatikusan Louis mellé ült, mint a testőre, Liam pedig a szélére, a főnökséggel szemben. Úgy is ő a fő szószólónk.
- Na, fiúk az a helyzet, hogy a kis gerlepár viszonya kezd akkora visszhangot verni, ami már veszélyezteti a zenekar sikerét, és ezzel a jövőjét is. - Lou zaklatottan nézett először rájuk, aztán rám.
- Most rólunk beszélsz? – kérdeztem pillanatnyi habozás nélkül.
- Ki másról Styles?
- Akkor ajánlom, jól gondold át minden szavadat! – a zsebembe nyúltam, és az asztal alatt bekapcsoltam a hangrögzítőt a telefonomon. Ahogy oldalra néztem, azt vettem észre, hogy Zayn is a mobilját nyomkodja, aztán maga mellé teszi a székre. Tehát ő is úgy mérte fel a helyzetet, hogy szükségünk lehet még erre a felvételre. És ezek szerint van egy szövetségesünk.
- Rendben. Igyekszem csak a tényeket közölni.
- Ez egy beszélgetés Higgs, nem egy előadás. Ne közölj, hanem mondd el, mi a probléma! – szúrta közbe Liam. – szeretem, hogy ilyen higgadt, és mindig ura marad a helyzetnek. Tisztán láttam, hogy ez nekem aligha fog sikerülni.
- Tehát. Harry és Louis kis titka már olyan nagy nyilvánosságnak örvend….Hála a színpadon tanúsított minősíthetetlen viselkedésüknek… hogy már nem tudjuk kordában tartani a sajtót. Az, hogy a kapcsolatotokra tett célzásokat, sőt az egyenes kérdéseket sem vagytok képesek megcáfolni, csak olaj a tűzre. Azt is tudjuk, hogy van egy tábor, aki már a menyasszonyi fátylatokat varrja, de ettől függetlenül, a fandom fele hátat fordítana nektek, ha ezt felvállalnátok.
- Ezt honnan veszed? – szúrta közbe Niall, akire nem jellemző, hogy közbekotyogjon egy megbeszélésen.
- Megbíztunk egy céget, hogy készítsen közvélemény kutatást ebben a kérdésben, és ez lett az eredmény.
- Az ilyen tesztek mindig azért mutatnak hamis képet, mert a kérdések feltevésével lehet befolyásolni a válaszokat. – szögezte le Liam.
- Mindegy! – emelte fel a hangját a nagyfőnök. - Nem ez a lényeg, hanem az, hogy mit tudunk csinálni, hogy mindez ne kerüljön nyilvánosságra, és hogy tudjuk elejét venni a további pletykáknak.
- nem vág valami gyorsan az eszem, mint ahogy a beszédem sem éppen hadarás, úgyhogy nekem most jutott eszembe egy kérdés, ami számomra fontos.
- Mi az, hogy minősíthetetlenül viselkedünk a színpadon? – meresztettem a szemem rájuk. Lou az asztal alatt megfogta a kezem, hogy lenyugtasson, amennyire csak lehet. Ismeri már milyen vagyok, ha elgurul a gyógyszerem.

- Hallani akarod? Rendben. Sőt inkább nézzük meg együtt! - a hátuk mögött lévő projektor felé fordult, és egy távirányítót nyomkodott.

A falon hatalmas kép jelent meg Louról és rólam, ahogy egy koncerten a háta

mögé lépek, mert súgni akarok neki valamit, míg ő a többiekkel egy kanapén ül a színpadon.

Hátradől, én a füléhez hajolok, és hosszan sugdosok neki. Így, kinagyítva és lelassítva inkább egy szerelmes összebújásnak látszott. Lou egész testtartása megváltozott, amikor megérezte, hogy a közelében vagyok. Hozzám simult és megdöntötte a fejét, hogy a nyakához férjek. A combjai széttárva, a szája elnyílva. Olyan szexuális túlfűtöttség sugárzott a jelenetből, hogy kiszáradt a szám.
A következő képen egy másik koncerten voltunk, ahol Louis a fenekemet cirógatta meg. Egy harmadik bevágáson a kezemet simogatta, és így tovább.
Aztán jött a mindent elsöprő jelenet. Interjú, amit én szemlátomást halálra untam. A többiek a fotelokban ültek, én mögöttük egy polcon támaszkodtam. Egyszercsak látszik, hogy eszembe jut valami, mert hirtelen előredőlök, és rátámaszkodok Lou karfájára. Ő is azonnal észreveszi, és felkészül a fogadásomra. Körbejár a tekintete, felméri a kameraállásokat, és látszik, hogy innentől nem tud másra figyelni, csak rám. Újabb eszement lassítás, amitől minden olyan szürreális lesz, de sokkal jobban kivehetők a részletek. Az ujjaim elindulnak, és meg sem állnak a karjáig, amit olyan gyengéden, de félreérthetetlenül cirógatok meg, ami valódi bizonyítéka intim viszonyunknak. És Louis reakciója teszi fel az i-re a pontot.

Nem odanéz, hogy mi történik, amit mindenki tenne ebben a helyzetben, hanem borzasztó lassan hátratolja a könyökét, hogy közelebb legyen hozzám, közben a kamerát keresi, hogy elrejtse a mozdulatot. Ráadásul Zayn is észreveszi, mit művelünk, és segítőkészen ő is behajol a képbe, hogy fedezéket nyújtson számunkra.
A vetítő elfeketedett, és ezzel együtt olyan csend telepedett a szobára,

mintha meghalt volna valaki.
- Ennyi elég? Mert még vagy egy órányi anyag kering a neten, mind ilyen kis cuki pillanatokról. – undor csendült ki Higgins hangjából, én pedig gyűlöltem ezért. Kérdőn nézett rám.
- Ennyi elég. – nyögtem ki nagy nehezen.
- Na, lányok, fiúk! – természetesen, a lányok megszólításnál ránk nézett, főleg Louisra, amitől ismét kinyílt a bicska a zsebemben. A kis test mellettem szinte reszketett a feszültségtől. Megszorítottam a kezét, aztán bepipultam. Nem kell nekünk ilyen védekező pozíciót felvennünk. Elengedtem a kezét, ő ijedten rám nézett. Odahajoltam, adtam egy puszit az arcára, aztán széles mozdulattal átöleltem, és magamhoz húztam. Hálásan bújt hozzám, és éreztem, ahogy megnyugszik.
- Add elő, mit akartok, nem kell több műsor! – mondtam elég nyomatékosan ahhoz, hogy érezzék, a tűrőképességem határán vagyok.
- Mivel a szerződésetek egyértelműen meghatározza, milyen viselkedést engedhettek meg magatoknak, elvárjuk, hogy vegyetek vissza a szerelmi jelenetekből. És mivel ez már kevés, és küszöbön az új album megjelenésének időpontja, szükség van egy újabb nőre az életedben. Louis kis barátnője elég jól szuperál, és nagy a rajongótáboruk, neked is elő kell rukkolnod egy barátnőszerűséggel. Nem érdekel megdugod-e… - éreztem, hogy Lou megfeszül, mint a húr. - de talán hitelesebb lenne, ha megtennéd. – Louis úgy ugrott fel, mint aki eddig trambulinon ült.
– Most túllőttél a célon Higgs! Nem állatok vagyunk. És bár lehet, hogy a szerződésünk azt is meghatározza, hogy mikor szarhatunk, de azt biztos nem, hogy kivel kell lefeküdnünk. Én sem dirigálom meg, hogy a feleségedet mássza meg az asszisztensed, bár mindannyian tudjuk, hogy ezer éve ezt teszi. – Higgins feje céklavörösre váltott, de nem reagálta le a dolgot. Szerintem felmérte, hogy ezt a csörtét elbukta, de kurvára. Ejha!! Életemben nem gondoltam volna, hogy a kicsi így fel tudja szívni magát. Sajnos rosszkor, és rossz helyen, de már megtörtént. Zayn is felállt, kihúzta a széket Lou alól, és karonfogva kivezette a teremből. Mielőtt ellépett volna, odasúgott valamit Liamnek, aki kérdőn nézett rá, aztán bólintott. Előrehajolt, és összefűzte az ujjait, Niall pedig utánozta a mozdulatot. Én meg csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik.
- Az van, hogy mi már rég megbeszéltük, mi lesz az álláspontunk, ha ez egyszer bekövetkezik. Reméltük, hogy nem kerül rá sor, de most mégis itt vagyunk. Mi öten vagyunk egy csapat, és bár nektek fogalmatok sincs arról a világról, ahol nem a pénz a legfontosabb, mi mindannyian úgy döntöttünk, ha olyan követelményeket támasztotok Harryékkel szemben, ami teljesíthetetlen, akkor mi is felállunk. – döbbent csend telepedett a teremre.
- Tehát vagy olyan kompromisszumot ajánlotok fel, amitől nem sérül a magánéletük, vagy a One Direction itt és most befejezi, nem számít mennyibe kerül.
- Nincs nektek annyi pénzetek, amibe ez fog kerülni kisfiam. - szólt a nagyfőnök, aki eddig csak lenézően bámult bennünket. Ezzel egy időben Zayn lépett a szobába, és a szemével intett, hogy minden rendben Louval, ne aggódjak.
- Az nem biztos. Elővette a telefonját, és bekapcsolta a lejátszót. A beszélgetés eleje hangzott fel, a túloldalon ülőknek pedig elkerekedett a szeme a meglepetéstől. – Egy jó ügyvéd olyan pert akaszt a nyakatokba, hogy rámegy még a gatyátok is. Nem lehet embereket ilyenekkel zsarolni, sem ilyen követelésekkel fellépni velük szemben. Ráadásul Harrynek az előző, hasonló tárgyú kis beszélgetésről is van felvétele. Akarjátok azt is hallani? – rám nézett, én bólintottam, és előkotortam a telefonom.
- Nem kell! – tért magához Higgs. – Nem kell, hogy így elmérgesedjen a helyzet! Üljetek le. Louis hol van?
- Felment a szobájába. Rám bízta, hogy képviseljem.
- Nocsak? Nem Harryre? – szúrta közbe Tom, a mi asszisztensünk, a kis faszfej, aki előtt soha semmiről nem beszéltünk, mert mindig tudtuk, hogy súg a menedzsmentnek.
- Te fogd be! – legnagyobb meglepetésemre ezt Niall morogta mellettem. Tom megsemmisülten süllyedt le a székében.
- Várjatok! – végre összeszedtem magam a döbbenetből. Egyszerűen lesokkolt, hogy a fiúk milyen döntést hoztak a hátunk mögött. Meghatott, és hihetetlen tiszteletet éreztem irántuk. Ilyen mértékű lojalitást ritkán tapasztal az ember életében.
- Megértettük, amiről szó van, és tudomásul vesszük mindketten. Igyekszünk elkerülni a hasonló szituációkat. Én a magam részéről bevállalok egy pár hónapos kamuviszonyt valami libával, de felejtsétek el, hogy megdöntöm. A magánéletünk továbbra is tabu. Nem szólhattok bele, hogy a szabadidőnket kivel, és hogyan töltjük. Két évet vettetek el az életünkből azzal, hogy mindig aláztatok a vonzalmunk miatt, és mindig próbáltátok belém plántálni, hogy nem lehetek ennyire beteges, hogy nem lehetek… buzi. Hát most közlöm, hogy csutkára buzi vagyok, Louison kívül nem érdekel más a világon. Tehát a ti feladatotok, hogy letárgyaljátok, leszervezzétek a csajt, írassatok alá sírig tartó titoktartást, vagy amit akartok. Néha hajlandó vagyok nyilvánosan szerepelni vele, hogy odacsődíthessétek a sajtót, de utána hazamegyek, és bebújok az ágyba a társam mellé. Ezt jobb, ha tudomásul veszitek! – döbbent csend volt. Minden szempár rám irányult. Zayn mögém lépett és a vállamra tette a kezeit, megerősítésképpen.
- Nem kell ezt tenned Harry. –mondta Liam.
- Nem kell, de megteszem. Nekem fontos ez a zenekar, és ésszerű keretek között hajlandó vagyok bármilyen kompromisszumra, ahogy Louis is. Csak azt nem értem, hogy ismerhetitek ennyire félre az embereket? Ti vagytok a nagy menedzsment, a pénzcsinálás istenei, és annyit nem sikerült levennetek a jellemünkből két év alatt, hogyha simán megkértetek volna, akkor megtesszük szó nélkül? Minek kellett ez a cirkusz, ami újabb feloldhatatlan ellentétet jelent a továbbiakban? – a kérdés költői volt, nem vártam rá választ. Részemről befejezettnek tekintettem a megbeszélést. Felálltam, velem együtt a többiek is, és szó nélkül hagytuk el a termet mindannyian. Amikor az ajtóból visszanéztem, csak a döbbenet nézett vissza rám.

XLVIII. Fejezet

Sziasztok!

Kellemes hetet mindenkinek. Itt az új rész, remélem szeretni fogjátok.
Szeretném ismét megköszönni, hogy ennyien elolvassátok, kommentelitek, "szerettemezitek" a részeket. Nagyon hálás vagyok érte, és éltető szükségem van rá. Ez van. Van aki alkoholfüggő....én kommentfüggő vagyok:)))
Köszönöm, hogy sokan már  A tanítvány című blogomat is követitek, és szeretitek. Nem is számítottam ekkora sikerre vele kapcsolatban.
Aki még nem kukkantott bele, vagy a második részt nem olvasta, annak itt a link, hátha telefonról így könnyebben elérhető:
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu
Jó olvasást, és jó pihenést a nyári szünet finisére. :)

xxxBecca


XLVIII. Fejezet

A hajnali kelés az egyik mumusom. Nagyon nehezen ébredek reggel. Az a típus vagyok, akinek két kávé és fél óra kell, mielőtt beengedi a külvilágot, és ha lehet, ez a procedúra is csak tíz után kezdődjön. Ehhez képest 4.30-kor csörgött a vekker, és öt perc múlva már borotválkoztam a fürdőszobában. A kávét termoszba tettem, hogy ne vesztegessem az időt az iszogatásával, és kocsiba pattantam. Pontban ötkor kanyarodtam ki a ház elől, és tíz perccel később már a főúton hajtottam. Reméltem, hogy ilyenkor még a rendőrök is alszanak, de aztán úgy voltam vele, egy bírságot kibírok, és ha hamarabb érek haza, az maga lesz a mennyország.
Mivel nem volt semmi forgalom, négy óra alatt abszolváltam az ötórás utat, úgy, hogy még egy benzinkútnál is megálltam kávézni. A shopba lépve isteni illat csapta meg az orromat, és ahogy körülnéztem, a sarokban álló virágállványon megláttam egy kazal hófehér rózsát, ami úgy illatozott, hogy az egész helyiséget betöltötte. Természetesen muszáj volt megvennem, és alig vártam, hogy azzal ébreszthessem Louist. Reggel kilenc után pár perccel halkan nyitottam be kis lakásunk ajtaján. Alfons szaladt elém, és hangos nyávogással üdvözölt. Felkaptam, a szabad kezemmel, és simogatni kezdtem, mert nem akartam, hogy felébressze Lout. Elszorult a torkom, a szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira jó volt HAZAÉRNI. Lábujjhegyen közeledtem a háló felé, aminek ajtaja tárva, nyitva állt, és már a nappaliból láttam a legszebb lábfejet, amit csak el tudok képzelni, ahogy a fehér paplan alól kikandikál. Nem bírja, ha be van takarva a lába. Eleinte sokszor betakartam télen, ahogy elaludt a kanapén, de pár perc múlva mindig felébredt, és nem tudta mi baja van. Hónapok után derült csak ki, amikor félálomban duzzogott, hogy utálja. Elmosolyodtam az apró emléktől.
Betipegtem a szobába, a rózsát az ágyra fektettem az ő oldalán, aztán mosolyogva konstatáltam, hogy a pólómat szorongatva alszik, persze az én oldalamon. Tiszta sipítozós kislány lesz már belőlem azt hiszem, mert sós könnyek marták a szememet, úgy meghatódtam a látványtól.
Haja kócosan meredezett ezer felé, a jobb oldalon viszont olyan fecskefészket aludt bele, hogy csak na. Az arca békés volt, és szép, alig bírtam megállni, hogy simogatni kezdjem. Letettem a cirmost, és halkan levetkőztem, aztán, amennyire csak tudtam óvatosan bebújtam mögé az ágyba. Felemeltem a takarót, és hozzá simultam. Azonnal ébredt, és jólesően morogni kezdett.
- Sziaaa. –mondta és egy ásítással fejezte be, de feszes kis fenekét hozzám nyomta, hogy közelebb legyen. Én is teljesen hozzábújtam, a lábainkat összefontam, és csókolgatni kezdtem hátul a nyakát. Éreztem, hogy libabőrös lesz, és elmosolyodtam. Finoman megfogtam a vállát, és a hátára gördítettem. A szájába dugtam az addig szorongatott két, mentolos tic-tacot, amit azért vettem a kútnál, hogy kivédhessem a kedvenc kifogását, hogy még nem mosott fogat. Egy pillanatra összeszorította a száját, mert nem értette mit akarok belediktálni fél perccel az ébredése után, de aztán bevette engedelmesen, anélkül, hogy megkérdezte volna, mi az. Megint a szorítás a torkomon. Ennyire bízik bennem.
Mikor rájött, hogy mentolos cukorka, elvigyorodott, mert gyors észjárásával azonnal átlátta a szándékomat. Úgyhogy mire a szájára hajoltam, már várt rám. Az ő nyelve siklott az én ajkaim közé, a két kis kezével pedig átölelt és magára húzott. Ennél jobban életemben nem vágytam semmire.
Öleltem, faltam, nem tudtam betelni vele.
Pár perc után tudtunk csak elválni, és akkor is inkább csak azért, mert fudokoltunk. Lou szimatolni kezdett, és amikor meglátta az illat forrását, szó szerint visongva pattant fel az ágyon, aztán térdre vetette magát, és átölelte a rózsákat. Rám nézett, a tekintetéből szerelem, köszönet és hála tükröződött. Én is feltérdeltem, és felé hajoltam, amíg össze nem ért az ajkunk. – Jó reggelt szerelmem. - dünnyögtem a szájába.

Enyhe késéssel érkeztünk a reptérre, ahonnan másfél órás repülési idővel érkeztünk Milánóba. Higgs akkora rohadék volt, hogy a helyjegyet szándékosan külön sorba tetette. Zaynnel ültem együtt, mögöttünk pedig Liam, Louis, és Niall. Először reklamálni akartam, majd szétrobbantam a dühtől, de Zayn a combomra tette a kezét.
- Ne csináld Harry! Felesleges. Nem ér annyit. Inkább mesélj, mi volt otthon? – beláttam, hogy igaza van. Olyan gyorsan eltelik ez az idő, nem érdemes cirkuszolni miatta. Mégis, szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy Lou nincs mellettem. Feltérdeltem az ülésen és hátrafordultam.
- Jól vagy kicsi? Bevetted a bogyót?
- Igen apu. Jól vagyok és bevettem. – nézett rám mosolyogva a legigézőbb kék szempár, és az utolsó szóhoz kacsintott egyet. Megőrülök! Már kétes célzásokat is tesz?!?! Igen, reggel bevette ahogy kell, a torkáig. Elvörösödtem. EZ NEM ÉN VAGYOK! Mikor észrevette a reakciómat, beharapta a száját, aztán kidugta a nyelvét, és lágyan végignyalt az ajkán, amitől egy másodperc alatt szűk lett a nadrágom. Istenem Louis! Mit művelsz velem? Kezdtem úgy érezni, a kis Lou lassan átveszi az irányítást.
- Ha felszálltunk, kérek neked egy gyömbért. És ha rosszul vagy azonnal szólj!
- Oké Styles. Higgadj le! – mondta Niall – Vigyázunk rá, és ha bármi rendkívüli történik, például nem pislog eleget, azonnal értesítünk! – fojtottan röhögtek Liammel, és mintha Zayn is kuncogott volna mellettem. Totál hülyét csinálok magamból, de nem tehetek róla. Majd ők is megtudják milyen az, ha szerelmes az ember. Még egyszer Loura néztem, aki szintén vörös arccal csak bólintott egy aprót, hogy jelezze, megértett mindent, és egy puszit dobott a szájával, amitől nekem idióta vigyor terült el az arcomon. Visszazuttyantam a székembe, és becsatoltam az övet.
- Otthon? - próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát Zaynnel – Minden rendben volt. Anyuék örülnek nekünk, és mindenben támogatnak. Egy hónap múlva már együtt megyünk haza Louval.
- most Zayn pattant fel és térdelt fel az ülésre. – Na, gyíkagyak! Ide a zsét, mert nyertem! – megrökönyödve hallgattam. Liam és Niall kelletlenül hőbörögve kutakodtak a zsebükben, és szép kis summát számoltak le Malik kezébe. Mikor visszaült, és a pénzt az nadrágjába gyűrte, hozzá fordultam, és kérdőn néztem rá.
- Most mi van? – nézett vissza csodálkozva. – Tudod, hogy mindenre fogadunk. Azt mondták, a szüleid ki lesznek akadva, hogy összejöttetek Louisval, én meg azt válaszoltam, hogy lófaszt!Erre azt mondták, fogadjunk. És fogadtunk. Én pedig most nyertem. - Elmosolyodott, és felemelte a tenyerét, hogy csapjak bele. Én is vigyorogtam, és adtam neki egy pacsit.
– De akkor felezünk! –fűztem még hozzá.
- Baszd meg! –válaszolta, de azért szépen elővette és elkezdte szétosztani a bankjegyeket.
Útközben volt időm azon gondolkodni, hogy a turné után már csak három hét lesz karácsonyig, és ez az én hozzáállásommal elég szűk intervallum arra, hogy összeszedjem az ajándékokat. Az idén, először az X-Factor óta, szabadok leszünk 4 napig, úgyhogy azon gondolkoztam, akkor kellene hazamennünk anyuékhoz, és onnan átmehetnénk Lou családjához. Annyira szerettem volna igazi ünnepet a szeretteinkkel, most, hogy végre együtt vagyunk. Alig vártam, hogy megbeszéljem ezt az illetékessel, és kicsit aggódtam, hogy mit szól majd hozzá. Azt is fel kellett mérnem, mennyire gyűlölöm a karácsonyi ajándékvadászatot, amikor nem jut eszedbe semmi, aminek a másik igazán örülne, de azért szüntelenül járod a boltokat és reménykedsz, hogy megakad valamin a szemed.
Aztán rájöttem, hogy idén minden másképp lesz. Lou egészen biztosan telis-tele lesz ötletekkel, és nekem csak engednem kell, hogy magával sodorjon. Vele maga lesz a csoda a karácsonyi fények között, a Jingle Bells-re andalogni a városban. Már most azon töprengtem, hogy fogok kinézni állszakállban, és el is mosolyodtam, ha arra gondoltam, hogy berántom majd egy kapualjba és a szúrós arcszőrzetemmel mit sem törődve ájulásig csókolom a dermesztő hidegben, amiből mi semmit sem fogunk érezni.
A legnagyobb fejtörést viszont az ő ajándéka okozta. Kezdtem megérteni azokat a pasikat, akik a barátnőjüknek hatalmas gyémántot vesznek. Én is valami nagy értékű ajándékkal akartam kifejezni, mennyire sokat jelent nekem. De Lou nem egy nő, és semmilyen szempontból nem átlagos. Nem szereti a túlzásokat. Kinyírna, ha vennék neki egy házat a tónál, vagy valami más romantikus baromságot. De akkor mit vegyek? Egy páfrányt?
Na, ezen még sokat kell agyalnom, de a következő hetekben csak eszembe jut valami használható….

A turnéállomások között hol a buszokkal, hol repülővel tettük meg az utat, és olyan is volt, hogy szállodában aludhattunk egy-egy éjjel.
Persze előre szóltak, hogy felejtsük el, hogy együtt töltjük az éjszakát, de amikor már mindenki elcsendesedett, és üres volt a folyosó, apró talpak csattogó hangját hallottam kintről, és egyáltalán nem lepett meg, amikor láttam, hogy megmozdul a kilincs. Előrelátóan nyitva hagytam az ajtót, és frissen borotválkoztam este, hogyha meglátogatna egy angyal, fel ne sértsem finom bőrét a borostámmal.
Amikor végre belépett a szobámba, a gyomrom felvette a már szokásos gombostűfejnyi állapotát, a nyakamon éreztem, hogy liftezik az ádámcsutkám, és úgy kimelegedtem, mintha infralámpa lenne a falra erősítve. Becsukta maga mögött az ajtót és megfordult. Az arca lángolt az izgalomtól, és lábujjhegyen szökdécselt az ágyamig. Még nem ért oda, de félútról elrugaszkodott, és szabályosan rám vetette magát. Kinyomta belőlem a szuszt, és én felszabadultan felnevettem, ahogy magamhoz öleltem, és belepusziltam a nyakába.
- Helló kis betörő!
- Szia. Nem jöttél át! –vágott durcás arcot.
- Nem beszéltük meg, hogy átmegyek.
- Nem. De azt hittem akkor is jönni fogsz. – egy kis sértettséget éreztem a hangjában.
- Gondoltam te halkabban osonsz, mint én, aki mindenben megbotlik, elesik, és olyan két ballábas, hogy tuti leborít valamit a folyosón.
- Igazad van. Akit tornacipővel tökön dobnak a színpadon, az jobb ha ilyesmivel nem is próbálkozik. – a fájdalmas emlékre még most is összeszorítottam a combjaimat. Mai napig nem értem, ki azaz agyament rajongó, aki képes egy fél pár cipővel megdobni, és hogy lehetek olyan szerencsétlen, hogy a legérzékenyebb pontomon talál el, tiszta erőből. Azt hiszem, egy pillanatra el is vesztettem az eszméletemet, és úgy dőltem fel, mint egy zsák krumpli. Lout is megviselte az emlék, együttérzően tette a hasamra a kezét.
- Úgy megijedtem akkor, hogy majdnem szívrohamot kaptam. –emlékezett vissza.
- Én nem. – mosolyodtam el. – Nem volt időm megijedni, csak összeesni. – Louis fölém hajolt és a szemembe nézett.
- Ha a kezem közé kapnám azt a ribancot, élve tépném szét!! – ÓÓÓ az én kis harcias szerelmem.
- Miattam, vagy mert azt a testrészemet találta el, ami a kedvenced? – csúszott ki a számon.
- Természetesen Ed miatt. –válaszolta habozás nélkül.
- Ki miatt? – kikerekedtek a szemeim.
- Ed miatt… - ismételte meg, és felemelte a takarót, hogy belessen alá. – Hello Ed! – lenyúlt, és végigsimított merev péniszemen. – Tudtam ám, hogy vársz rám! – még mindig nem hozzám beszélt, jobban mondva csak egy részemhez. Leesett az állam. Komolyan Ednek hívja a farkamat? Aztán önvizsgálatot tartottam, és rájöttem, nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nekem ez tetszik.
- De miért Ed? – kérdeztem, mert kicsit zavart, hogy a legjobb barátom és a farkam névrokonok.
- Harry Edward Styles…. mivel a fejedet általában Harrynek szólítom, neki maradt az Ed. – válaszolta, miközben ügyes ujjai már fejtek keményen.
- Lou! Mielőtt Ed és te közelebbi barátságba kerültök, szeretnék kérdezni valamit. - Nem emelte fel a tekintetét, és nem hagyta abba a szemérmetlen izgatást sem, amitől már elakadt a hangom.
- Mmmm. Kérdezz! - közben beharapta az alsó ajkát és az ő légzése is szaggatottá vált. Konkrétan végem volt.
- Haza…ahhh … jönnél velem kará-….. JÉZUSOM!... karácsonyra? – most felnézett, a kék íriszek rám fókuszáltak, és úgy láttam tetszik neki, amit lát. Gondolom az, hogy ő uralja a helyzetet, és én, kénye-kedvére kiszolgáltatottan nyöszörgök attól, amit tesz. Megnyalta az ajkát, közben az enyémre tapadt a tekintete.
- Persze. Mehetünk. De akkor anyuhoz is szeretném, ha eljutnánk a négy napban. –erősebben markolt, apró csillagok jelentek meg a látómezőmben, a csípőm felemelkedett, a kezeimmel a fejem alatt lévő párna csücskeit szorongattam, és csak nyögtem, és nyögtem behunyt szemekkel.
- Én is….aaaahhhh … így…. mmmmm … gondoltam. – ez volt az utolsó mondat, amit képes voltam artikulálni, mielőtt lerántotta rólam a takarót, és a továbbiakban csak Ednek szentelte minden figyelmét.