LXXIII. Fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a későn hozott új részért, de egyrészt nagyon behavazódtam így karácsony előtt, mert rendületlenül készülünk a karácsonyi meglepetés bloggal ( amire érdemes feliratkozni, nehogy lemaradjon valaki a naponta érkező újdonságokról az ünnepek alatt:P) ...

http://larrykaracsony.blogspot.hu/

...és valahogy úgy érzem (sőt látom is:)) hogy ez a blog lassan kifullad. Írom még, és imádom, és nem tervezem, hogy véget vetek neki, mert alig várom, hogy a jelenbe érjünk, és megírhassam a mostani Larry pillanatok általam feltételezett háttérsztoriját, de most nagyobb hangsúlyt fektetek a Sinisterre, amit szeretnék idén befejezni, és a tanítványra, valamint a kari meglepire, ami olyan hosszú lett, hogy beleőszültök, mire elolvassátok.... és lesz még egy meglepi, ami meg huszonpár oldalas tömény szex, ha addig be tudom fejezni (négyes "felállás" :DD  Ziall és Larry, vagyis inkább Narry és Zouis....vagy összevissza.... )

Szóval lesz mit olvasni, és várunk benneteket a többi, tucatnyi íróval a LarryChristmas-ön....

Itt pedig kicsit kényeztessetek, hogy legyen kedvem írni, vagy mondjátok, hogy elég, és akkor vegyünk könnyes búcsút a sztoritól:))

Puszi: Becca

Nagyon gyorsan telik az idő, lassan vége a nyárnak. Bár az életünk nem éppen leányálom, azért meg lehet szokni.
Már nem kesergek azon, hogy mennyire magányos vagyok az estéken, mikor épp egy másik kontinensen hajtom álomra a fejem, mint Harry. Eleanorral vagy színházba, vagy kiállításra járunk, és néha a fiúkkal ütöm el az időt. Niall vett egy szép házat, aminek a kertjében egy akkora grillsütő áll, hogy elfáradok, mire körbe sétálom. Bár a pácokkal hadilábon áll, és néha vagy édes, vagy olyan csípős a steak, hogy tüzet okádunk utána, de legalább jól csúszik rá a sör.
Harry csak nagyon ritkán csatlakozik az ilyen összeröffenésekhez, egyrészt mert az ügynökség még azt sem nézi jó szemmel, ha nagy társaságban együtt mutatkozunk, másrészt mert egyre több kötelezettsége van a tengerentúlon. Hihetetlenül jó számokat ír, és egyre többen szeretnének együtt dolgozni vele. Örömét leli a munkában, én pedig nem akarom azzal lehúzni, hogy nyavalygok, amiért nincs velem.
Szavam sem lehet, mert ha együtt vagyunk, a tenyerén hordoz. Lesi minden kívánságomat, elhalmoz ajándékokkal, és ha sikerül kettesben lennünk, akkor minden létező formában kimutatja a szerelmét. Ő egy igazi gentleman. És még mindig hihetetlenül érzéki szerető.
Imádom, hogy mindig meg tud lepni azzal, milyen szenvedélyesen kíván, és hogy a legváratlanabb pillanatokban, és helyeken képes begerjedni.
Most viszont egy hétig nélkülöznöm kell a társaságát, és ezzel együtt a szexet is.
Elég ramaty kilátások, de ez van.

Megpróbáltam a kerti partyra koncentrálni, és felhívtam Eleanort, hogy lenne-e kedve elkísérni. Igent mondott, bár a hangján éreztem egy kis bizonytalankodást.
- Nem muszáj, El! Csak ha van kedved.
- Persze, hogy van kedvem, Lou. Nem erről van szó…
- Hanem? Valami baj van? Érzem a hangodon, hogy valami nincs rendben.
- Semmi baj, tényleg… Azaz igazság, hogy várok egy hívást. – Kellett pár pillanat, amíg leesett a tantusz.
- Egy fiútól? – Eleanor torkot köszörült, és csak késve válaszolt.
- Igen. –A hangja olyan magasan csengett, és el is akadt, mikor kimondta.
- De hiszen ez fantasztikus! És ki az? Hol ismerted meg? Mikor akartad elmesélni? Mindent tudni akarok! –zúdítottam rá a kérdéseimet. Nagyot sóhajtott, aztán felnevetett.
- Oké, oké. Lassan a testtel! Még semmi komoly, csak pár napja csetelünk esténként. Egy joghallgató, és rohadt messze jár egyetemre. Viszont a bátyja itt lakik a városban, és a múltkor, mikor látogatóban volt nála, összefutottunk egy buliban.
- Ez remek hír, El! Nagyon örülök. De ha nem itt lakik, és nem tudtok találkozni, akkor mi a gond az estével?
- Az van Lou, hogy nem nézi jó szemmel, hogy én állandóan veled vagyok.
- Ne haragudj, de nem értem. Elmondtad neki, hogy köztünk csak barátság van?
- Igen, ezt elmondtam, és azt, amit megbeszéltünk. Hogy neked van barátnőd, aki szeretné elkerülni a nyilvánosságot, nekem pedig jól jön a keresetkiegészítés a suli miatt. De valahogy akkor is hülyén néz ki a dolog. Nyilván furi más pasival kézen fogva látni úton, útfélen. Nem akarom, hogy emiatt ne jöjjön össze a dolog.
- Igen, igazad van El, de akkor le kell zárnunk az egészet hivatalosan, és kerítenem kell egy álbarátnőt.
- Várjunk még Lou. Csak annyit kérek, pár hétig próbáljuk kerülni a sajtót.
- Rendben, ahogy gondolod. De ugye tudod, hogy én lennék a legboldogabb, ha végre társra találnál.
- Igen, tudom. De még semmi sem biztos. Nem akarom beleélni magam…
- Oké. De azért mesélhetnél róla, ha van kedved.
- Szívesen, másnak úgy se mesélhetek, mivel mindenki úgy tudja, van pasim, mégpedig te. – Belenevetett a telefonba. Jó volt hallani, hogy ilyen vidám. – Akkor gyere értem este, és útközben beszélgethetünk.
- Oké. De nem azt mondtad, hogy az udvarlód nem örülne neki?
- Niallhoz megyünk, a kertjébe, nem? Ott csak nem fotóznak le bennünket.
- Nem. Az kizárt. A grillsütője mindet eltakar! – El ismét nagyot kacagott.
- Vigyek szendvicset? Arra az esetre, ha a múltkori pácot veszi elő megint? Elfér a táskámban…
- Nem szívem, akkor csak egy poroltóra lesz szükségünk, amit nem csak külsőleg lehet alkalmazni. –Most már mindketten szakadtunk a röhögéstől. –Emlékszel Zayn fejére, mikor lenyelte az első falatot, és kis késleltetéssel jött rá, hogy gyújtóbomba volt?
- Hogy felejthetném el? Ahogy szaladgált a kertben, és kenyeret tömött magába, utána megpróbálta ledugni a torkán a slagot. Még most is könnyesre röhögöm magam, ha eszembe jut.
- Azt hiszem a szendvics jó ötlet! Hétre nálad vagyok.
- Oké. Várlak. – Már épp le akartam tenni, mikor megkérdezte: - Harry?
- LA-ben.
- Sajnálom –mondta, valódi együttérzéssel a hangjában.
- Semmi baj. Túlélem.


Liam és Sophie kapcsolata kezd egyre komolyabbra fordulni. Úgy tűnik, sikerült végre találnia valakit, akinek nem megy az agyára szőrszálhasogató természetével, és azzal, hogy mindig, mindent jobban tud.
 Niall még mindig az igazit keresi, Zayn pedig…. nos ő elég furcsa lett. Mindig is befordulós típus volt, de mióta Perrievel vannak, nem hogy nyitottabb, vagy vidámabb lenne, hanem egyre kevesebbet látom mosolyogni, és egyre zárkózottabb lesz. Próbáltam már beszélgetést kezdeményezni erről, de amint ingoványos talajra érünk, azonnal hárít, és ügyesen eltereli a témát, vagy határozottan kijelenti, hogy erről nem akar beszélni. Ha együtt vannak, akkor sem látom rajta a felhőtlen boldogságot, ami például rólunk, Harryről és rólam, minden fotón sugárzott, amíg bele nem avatkoztak az életünkbe.
Imádom visszanézni az akkori képeket. Főleg azokat, ahol még mi magunk sem tudtuk, hogy mi lesz belőle, vagy hogy egyáltalán mit érzünk, csak olyan erős volt a vonzalom, és hihetetlen a vágy, hogy minden percünket együtt töltsük, hogy nem is tudtunk volna ellenállni neki.
Mára persze már remekül el tudjuk játszani, hogy nem is vagyunk jóban, de az első két évben, ez eleve elvetélt ötlet lett volna, hisz a szemünket sem tudtuk levenni egymásról.
Zayn viszont soha nem beszél róla, pedig egy szerelmesre jellemző, hogyha nincs vele a párja, akkor állandóan rá gondol. Nem beszélnek naponta, és nem sms-eznek egyfolytában. (Ha Harry nem ír órák óta, már kezdek befeszülni, és gyakran előfordul, hogy akkor írok rá, mikor alszik szerencsétlen, mert ahol ő van, ott mondjuk éjjel négy óra van.)
Ha viszont Perrie eljön a közös összejövetelekre, vagy volt már olyan, hogy Eleanorral négyesben volt programunk, akkor minden úgy néz ki, mintha rendben lenne a dolog. Kézen fogva sétálnak, Zayn figyelmes és kedves vele, sőt még viccelődni is szokott. Komolyan nem értem az egészet.
Ahogy végignéztem a társaságon, majdnem könnybe lábadt a szemem, hogy mennyire megváltoztunk mindannyian. Milyen jó volt három évvel ezelőtt, mikor még fogalmunk sem volt a nagybetűs életről, csak álmaink voltak, amik egyik pillanatról a másikra valóra váltak. Ha akkor tudtuk volna, mit veszünk a nyakunkba, lehet, hogy egyikünk sem vállalta volna be. De azért boldogsággal töltött el a tudat, hogy megcsináltuk. Annyi munka és energia van ebben a dologban, ami elég lenne ahhoz, hogy egy kisebb bolygót keringessen a nap körül. Hihetetlen sok lemondás, fegyelem, és akaraterő. Mindent beletettünk ebbe a zenekarba, és egészen biztosan légüres térbe kerülünk, ha ennek egyszer vége lesz.
Ma viszont vidáman kezdtük az estét, hisz ritka, hogy majdnem mindenki el tudjon jönni, és még a csajok is ráérjenek.
Zayn büszkén billegett be, oldalán a csinos barátnőjével, míg Niall egy női testet ábrázoló kötényben már a húsokat halmozta a rácsra a faszén fölött, Liam pedig az óráját nézegette, és a száját rágta, mert Sophie késett. Soha nem ért oda sehova időben, úgyhogy kicsit túlzottnak éreztem az izgalmát, de Liam, az Liam.
- Nyugi cimbi, biztosan nemsokára ideér, csak nehéz kiválasztani a tökéletes cipőt egy grillsütéshez. A nők már csak ilyenek –szólalt meg Niall, mert neki is feltűnt, hogy percenként nézi a telefonját.
- Oké, persze. De már fél órát késik. Ennyit nem szokott –válaszolt idegesen Liam.
- Igazad van, egy óránál kevesebbet ritkán –szúrta közbe Zayn. Elgondolkoztam, hogy száraz humora néha nem takar-e inkább szarkazmust, de mivel a többiek felnevettek, én is csatlakoztam hozzájuk.
Nemsokára megérkezett a várva várt, és mindenki elégedetten állt neki az evésnek. Kivételesen ehető volt a hús, bár meg sem közelítette azt az ízhatást, amit Harry tud előidézni a saját, titkos receptjével. (Eszembe jutott, és el is mosolyodtam, hogy még előlem is titkolja az összetevőket. Azért azt már kifigyeltem, hogy mézet és citromot is kever a mustárba, de a fűszerekről fogalmam sincs. A kömény az egyetlen biztos pont, és ezt is csak onnan tudom, mert úgy felfújódok tőle, mint semmi mástól. Utána mindig kinevet, ha esténként galambokat eregetek a hálószobában.
- Kikötöm a lábad az ágyhoz, nehogy elszállj, amíg alszunk – viccelődik gyakran, és a saját poénján nagyon jól szórakozik, én pedig fülig vörösödök, és általában duzzogok is egy kicsit.
- Kiköltözzek a nappaliba?
- Jaj kicsi! Ne csináld már! Csak viccelek. Tőlem telepukizhatod az egész lakást.)

Ahogy telt az idő, és mindenki elégedetten, és pukkadásig telve dőlt hátra, láttam, hogy Eleanor és Perrie elmélyülten beszélgetnek, Niall és Liam bevonult, mert valami új játékot kellett kipróbálniuk, Zayn pedig magányosan üldögélt, és csak nézett ki a fejéből, míg én váltottam pár üzenetet Harryvel. Felálltam, és átsétáltam a teraszon, aztán mellé húztam egy széket, letelepedtem, a lábamat feltettem a virágláda szélére, és vártam. Tapasztalatból tudom, hogy Zaynre nem lehet nyomást gyakorolni. Vagy ő érzi úgy, hogy el akar mondani valamit, vagy soha, a büdös életben ki nem szeded belőle!
Eltelt vagy negyed óra, amíg csak a csillagokat nézegettük, és kortyoltuk a sörünket, mire végre egy nagy sóhajjal előredőlt, és anélkül kezdett beszélni, hogy rám nézett volna:
- Te honnan tudtad, hogy ő az igazi? –A kérdése ledöbbentett, és kellett pár pillanat, amíg felfogtam a szavait.
- Nem tudom tesó. Sokáig fogalmam sem volt róla. Ahogy neki sem. De azért ez nem volt olyan egyszerű, hisz egyikünk sem tudta, hogy vonzódhat egy másik pasihoz.
- Persze, ezt értem, de mégis… mikor már összejöttetek…honnan tudtad, hogy szereted?
- Khmmm…hááát. Előbb tudtam, hogy szeretem, mint ahogy összejöttünk volna. De hogy pontosan mit éreztem, vagy érzek, azt nehéz elmondani. – Ott motoszkált bennem a kérdés, hogy miért is beszélünk erről vajon, de nem mertem feltenni. Megerőltettem magam, és vártam, hogy kibújjon a szög a zsákból.
- Lou! Tudnom kell! – nézett rám hirtelen a válla fölött, ahogy félig háttal ült nekem.
- Tesó! Figyelj! Nem tudom megfogalmazni, de az biztos, hogy ezer százalékosan tudod, ha szeretsz valakit. Akkor minden olyan egyértelmű, nincsenek kérdések, ahogy válaszok sem, csak tudod, hogy hozzá tartozol. Mindenről ő jut az eszedbe, akkor is, ha nem vagy vele, ha pedig a közeledben van, akkor olyan, mintha láthatatlan összeköttetés lenne kettőtök között. Akkor is tudod, hogy mozdul, ha nem látod, akkor is érzed, hogy téged néz, ha háttal állsz, és a tömegben is meghallod, ha suttog. – Hirtelen abbahagytam a felsorolást, mert Zayn meredt szemekkel nézett, már teljesen felém fordulva. – Mi van? –akadtam el.
- Őőő…semmi. Csak figyeltem, ahogy beleéled magad az egészbe. Bazmeg Louis, hogy a picsába lehetsz még mindig ennyire beleesve, ennyi idő után? –Ismét az jutott eszembe, hogy nem tudom eldönteni, szemrehányást tesz, vagy éppen csodál.
- Fogalmam sincs. Nyilván sokat változott minden, azért már nem pont ugyanaz, mint az elején, de ami már nincs, ahelyett van más. Mélyebb, teljesebb, de már nem olyan zsigeri, és észveszejtő. De miért kérdezed ezeket? Zayn! Haver. Avass már be! Hetek óta látom, hogy valami nem stimmel.
Felállt, én pedig megijedtem, hogy elriasztottam a kérdésemmel, de egyszerűen elfogyott a türelmem. Az asztalhoz sétált, fogott két üveg sört, lepattintotta a kupakjukat, aztán az egyiket nekem nyújtotta, és leült mellém, de most szorosan odahúzta a széket is.
- Mindig figyeltelek… - A hangja halk volt, és elgondolkodó. –Rá akartam jönni, hogy mi a mozgatórugó. Hogy mi az a valami, amitől ti ennyire…ENNYIRE…szeretitek egymást. Mert azt látom, hogy szinte megvesztek a másikért. De nem tudok rájönni a titokra. Látszólag egyáltalán nem illetek össze, és mégis. Már évek óta…Sőt! Az első pillanattól fogva. –Rám pillantott, de én szólni sem mertem. Most talán sok mindenre fény derül. – A barátom vagy, de soha nem beszéltünk arról, hogy vészelted át a mélypontokat, vagy hogy tudod elviselni, hogy mással látod, hetekig nincs veled. Mindig irigyeltem az összhangot, ami kettőtök között van. Azért néztelek szüntelenül, mert rá akartam jönni a dolog nyitjára. Annyira irigy voltam, és féltékeny, bár az utóbbit magam sem értem, hogy kifejezetten örültem, mikor Haz dührohamot kapott, ha csak meglátott veled. – Ez volt az a momentum, mikor felnyikkantam. Beugrott ezer emlék, számtalan veszekedés, amit Zayn miatt éltem át. Pillanatra harag gyúlt a lelkemben, de aztán úrrá lettem rajta. Soha nem tett semmit, ami átlépte volna a jó ízlés határait, csak Harry antennái voltak a szokottnál is érzékenyebbek.
- De miért? Zayn, mondd miért vagy rám irigy? Nincs normális életem. Nem foghatom meg a kezét, nem mehetek vele sehová, üldözöttként élek, legtöbbször magányosan. Míg ti, Perrievel, mindent megengedhettek magatoknak, és bármit megtehettek, ami csak eszetekbe jut. Miért vagy irigy rám? Inkább nekem kellene ezt éreznem… - Maga elé nézett, a fűszálakat számolta, vagy valami hasonló, de aztán lassan bólintott. Nem nézett rám.
- Igen. Ez a baj. Vártam. Vártam, hogy majd elragadnak az érzések, amiket rajtad láttam, ahányszor Harryre nézel, de nem jöttek. Azaz igazság…. és ezt most már el kell mondanom…Én a te életedet akarom élni. Azért vagyok irigy, mert azt akarom érezni, és átélni, amit te.
- Beleestél Harrybe? –kérdeztem, és megpróbáltam felszedni az állam a földről. Hazza mindvégig azzal vádolt, hogy Zayn nekem udvarol, és most kiderül, hogy pont ellenkezőleg?
- Lószart! Dehogy estem bele Stylesba. Nem vagyok meleg. Senkibe nem estem bele. És épp ez a baj! Azt hiszem, én képtelen vagyok arra, amit pedig annyira, de annyira akarok.
- Ugyan már Zayn! Ez nem választható, és soha nem tudhatod, mikor ér utol. Amíg meg nem ismertem őt, én se éreztem még ehhez hasonlót. De akkor miért vagy Perrievel? Sőt, mintha már eljegyzést emlegetett volna a múltkor.
- Igen. Elveszem. És nem, nincs igazad. Több mint egy éve mást se csinálok, csak ezen agyalok, és rájöttem, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy így élje meg a szerelmet. Perrie aranyos lány, és gyönyörű, én pedig szeretem. Megbízom benne, jól érzem vele magam, és hiányzik, ha nincs velem. Sokkal mélyebben érzek iránta, mint életemben bárki iránt. És el kell fogadnom, hogy ebből nekem ennyi jut.
- Tesó! Nem hiszem, hogy jó ötlet ez, ha már most kompromisszumnak érzed.
- Te miről beszélsz? – csapott le rám. – Nektek az egész életetek egy kompromisszum.-Elcsendesedtem. Igaza van. Annyira igaza, hogy végigfutott a hátamon a hideg.- Csak erről szól. Hogy le tudsz-e mondani a saját igényeidről egy közös jó érdekében. –Letaglózott, mennyire mélyre ásott, és mit talált ott, ahová én soha nem merészkedtem, mert féltem tőle, hogy mi vár ott rám. – Pontosan erre jöttem rá, amíg titeket figyeltelek, és most azért kérdeztelek meg, mert meg akartam bizonyosodni róla, hogy igazam van.
- És? Sikerült? –kérdeztem fojtottan, mert a szám is kiszáradt, mire idáig elértünk.
- Nem, bassza meg! Bizonytalanabb vagyok, mint ezelőtt. Most már azt sem tudom, amiről eddig azt hittem, kőbe van vésve.
- Figyi! Nem kell most eldöntened semmit. Csak nem szeretném, ha olyasmit tennél, amit később megbánsz.
- Akkor élni sem lenne szabad, Lou! Mindent megbánhatsz másnap. MINDENT! –Ha tudtam volna, hogy Zayn ekkora filozófus, már rég vele beszéltem volna meg a lelki dolgaimat. Bár egy fenét! Mindenben meglátja a rosszat, mindent képes addig elemezni, míg a gyenge pontra lel, ez pedig inkább elkeserítő, mint felszabadító érzés lehet.
- Oké. Akkor csak adj még egy kis időt magadnak. Nem kell kapkodni. Nem kerget a tatár.
- Perrie szeretné, ha elköteleznénk magunkat.
- Jól van, kötelezd el magad. Jegyezd el, hozzátok nyilvánosságra, nyilatkozz mindenhol, hogy milyen boldog vagy, és hogy elveszed. Ettől megnyugszik, és te is. Aztán lesz még időd. Nem kell azonnal esküvő. Úgyis turnézni megyünk, és ők is. Aztán csak kiderül, hogy az érzéseid melyik irányba mozdulnak el, ha hónapokig alig találkoztok. Csak ezt tudom tanácsolni neked. – Bólogatott, és lassan rám emelte gyönyörű, csokibarna szemeit. – Amúgy ne legyél irigy, mert Harry tud olyan elviselhetetlen lenni, amiről fogalmatok sincs. Sokszor olyan, mint egy hisztis picsa. –A vállammal az övének dőltem egy pillanatra, mire elmosolyodott.
- Na látod, ebből látszik, milyen kurvára szereted. –A kijelentésére felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá, és vártam a magyarázatát. - Harry mindig egy hisztis picsa, csak neked nem tűnik fel. – Már olyan szélesen vigyorgott, hogy majdnem kettéhasadt a feje.


.