LXXV. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon boldog karácsonyt, minden kedves Olvasómnak! Legyen áldott, és szeretetben töltött ünnepetek, és kívánom, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyott.... Én már megkaptam. Általatok.
Bár nem tudtam, hogy ez az, ami  boldoggá tenne, de mára már tudom, hogy az írás, -és az, hogy sokatoknak talán adhatok valamit, ami örömöt okoz, vagy segít kikapcsolódni - az, ami maradéktalanul boldoggá tesz. KÖSZÖNÖM!! <3<3

Az ünnepi blog már nyitva, és szeretettel várunk benneteket,,,, mostantól szilveszterig kerülnek fel a meglepetéstörténetek! Jó olvasást!
http://larrykaracsony.blogspot.hu/

- Ne haragudj, kicsi! –mondta Harry esdeklően. – Ez egy olyan dolog, amire nem mondhattam nemet. Nick vérig sértődne, ha nem mennék el.
- Értem én. Persze, menj csak. Majd jövő héten találkozunk, ha hazajössz. Mert akkor hazajössz, ugye? –kérdeztem, és éreztem, ahogy a kétség savat öklendez a nyelőcsövembe.
- Persze! –mondta Hazz, de a hangja nem volt magabiztos.
- Harry! – sóhajtottam.
- Jó…jóóóó. Jövőhéten át kell mennem New Yorkba egy divatbemutatóra. De csak két napra megyek, és már repülök is haza.
- Csak két napra… - suttogtam elgyötörten, és újabb égető érzést kellett elnyomnom a gyomorszájam környékén. – Pont arra a két napra, amikor hazamentünk volna anyámhoz?!- igazából nem is kérdés volt, mivel azon a héten csak szerda-csütörtök volt szabad.
- Hát igen. Bocsáss meg! –kérlelt Harry, de nekem már nem volt kedvem folytatni a beszélgetést. Túl sokadszor, és túl könnyen írja át a terveinket, a beleegyezésem nélkül. Már ahhoz sincs erőm, hogy a szemére vessem.
- Jól van Harry, semmi baj. Majd találkozunk –mondtam elhalkuló hangon, és letettem a telefont. Egy fél perccel később megrezzent, amiből tudtam, hogy sms-t küldött. Nem néztem meg. A szám megkeseredett. Nem hívott vissza, hogy kierőszakolja az enyhülésemet. Letudta egy sms-sel.
Fájt!


Egy héttel később találkoztunk csak újra. Hívott, hogy repüljek át az államokba, de nekem nem volt kedvem. Úgysem jelenhetünk meg együtt sehol. Neki ezer programja van. Csak azért, hogy a szállodában kuksoljak, és tévézzek, míg ő éjjel, hulla fáradtan megérkezik, aztán szeretkezzünk (ami szintén zsákutca, mert úgy érzem, kötelességének tekinti, hogyha együtt vagyunk, akkor szexelni kell), és végül álmatlanul vergődjek reggelig, semmi kedvem nem volt odamenni.
Harry túl könnyen vette tudomásul, hogy nemet mondtam, ami ugyanannyira gyötört, mintha nem is hívott volna. Éreztem, hogy belekerülök egy örvénybe, és hiába nyújtogattam a nyakam, nem láttam sehol egy kapaszkodót.
Hétfőn elmentem Zaynnel gyűrűt nézegetni, és a szívem belesajdult a tudatba, hogy nekünk soha nem lesz ilyenünk. De minek is lenne? Ha nem elég erős a kötelék, egy gyűrű nem segít, ha viszont igen, akkor meg felesleges. Bár Harry előszeretettel beszél a távoli jövőről, amikor majd visszavonultan élünk, és egy rakás gyereket nevelgetünk, de számomra ez pont olyan utópisztikus, mint a más galaxisokba való utazás.
- Szerinted ez milyen? – zökkentett ki Zayn a gondolataimból. Ránéztem a kis finom, brillköves gyűrűre, amit az ujjai között forgatott.
- Nagyon szép… De biztos vagy benne? –kérdeztem vissza, mert az elmúlt hetekben nem volt alkalmunk beszélgetni, és nem tudtam, hányadán állnak a dolgok.
- Igen, tesó! Most már igen. Mióta beszéltünk, érzem, hogy egyre jobban kötődöm hozzá. Úgy hiányzik, ha nincs velem, mintha levágták volna a fél karom. – Összehúzta a szemöldökét, és enyhén csóválta a fejét, amiből kiderült, őt is meglepik a fejlemények.
- Óóóó…de hisz ez remek! – Őszintén örültem a szerelmének, csak az agyam hátuljában kezdett mocorogni a kisördög, akit régen oda zártam: "És mondd csak, te vajon hiányzol Harrynek? Én nem hiszem, hogy a bokros teendői mellett egyáltalán eszébe jutsz…Jó, ha a napi két, kötelező üzenetet megírja, vagy néha felhív. Ha itthon van, akkor is olyan, mintha gondolatban messze járna." Gyűlöltem a kis mocskot, aki mostanában egyre éberebb, és egyre többször támad rám az ehhez hasonló, ocsmány kis célzásaival, de a legfájóbb az egészben, hogy mindig igazat kellene adnom neki. Megráztam a fejem, hogy visszazökkenjek a valóságba, és Zaynre mosolyogtam, aki elgondolkodva nézett rám.
- Mi van, Lou? Úgy látom, nálatok viszont valami nincs rendben.
- Ó, semmi különös. Csak Harry állandóan úton van, és hiányzik. – Lehajtottam a fejem. – Elég nehezen viselem …- tettem hozzá halkan. Zayn átölelte a vállamat, és megszorított.
- Pár hét és indulunk a turnéra. Nulla-huszonnégyben együtt lehettek. - Felkaptam a fejem, és épp le akartam torkolni, hisz tudja, hogy olyankor állandóan meg kell játszanunk magunkat, de megelőzött. – Tudom, hogy az sem az igazi, de legalább veled lesz. Szem előtt tarthatod. – Azt hiszem meg akart nyugtatni, de amit mondott, újabb sor kérdést vetett fel bennem. Harryt szem előtt kell tartani? Ezek szerint Zayn is úgy gondolja, hogy már nem kötődik annyira hozzám… hogy esetleg kikacsintgathat a kapcsolatunkból, ezért jobb, ha rajta tartom a szemem. Zayn valószínűleg nem gondolta át, amit mondott, ez csak afféle elszólás volt, de pont ezért ütött meg annyira.
- Aha - válaszoltam szemlesütve, hogy észre ne vegye, mi játszódik le bennem.
- Akkor ezt megvegyem szerinted?
- Egyáltalán tudod a méretét?  - kérdeztem tőle, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Ez egy gyűrű –emelte a szemem elé az ékszert.
- Igen, bazmeg, csak nem mindegy, hogy mekkora. – Láttam, hogy elfelhősödik a pillantása, mikor ráeszmél, hogy az embereknek nem egyforma vastagok az ujjai.  – És mivel nem a vidámparkban lőtted, nem lehet állítani a méretét.
- Ó, a picsába! – nyögött fel, és a telefonját kotorta elő. Felhívta Perrie barátnőjét, aki kapásból rávágta, hogy kilences, mire az eladó azonnal közölte, természetesen méretre igazítják. Egy hét múlva jöhet érte. Megkönnyebbülten léptünk ki az üzletből, ahol húsz vakuval, és vagy ötven mobiltelefonnal találtuk szembe magunkat. Előre tudtam, hogy holnap tele lesznek az újságok az esélylatolgató cikkekkel: vajon melyik, régóta párkapcsolatban élő One Direction tag akarja megkérni a párja kezét. Ha tudnák, hogy én évek óta erről fantáziálok, biztosan ledöbbenne a világ.

- Megjöttem! –hangzott fel Harry öblös hangja a bejárati ajtó felől. A gyomrom görcsbe ugrott, és megizzadt a tenyerem. Fel akartam állni, elé menni és átölelni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Egy pár másodperccel később éreztem, ahogy a kanapé háttámláján áthajolva magához húz, és a nyakamba csókol.
- Szia, kicsi! –suttogta, és belefúrta az arcát a vállamba. – Úgy hiányoztál! – mondta, és a hangja megremegett.  Lassan engedett a szorítás a bordáim alatt, és nagyot sóhajtva ellazultam. Ölelő karjára tettem a kezem, és félrefordítottam a fejem, hogy megcsókolhassam.
- Te is nekem! – súgtam a szájába, mielőtt összeértek az ajkaink.
Két órával, és egy eszméletlen szeretkezéssel később, kielégülten feküdtem a hasán, ő pedig az ujjaival fésülgette a hajamat.
- Milyen volt otthon? Anyud jól van? –kérdezte, de éreztem, hogy ez csak amolyan költői kérdés. Az agya máshol járt.
- Ühüm…mindenki jól van. Anyám ikreket vár – dobtam le a bombát, de Harry csak elégedetten bólogatott, és vagy fél perc kellett, mire felfogta, amit mondtam.
- Mi van? –kérdezte, és hirtelen felült.  Tényleg nem figyelt rám.
- Anyám terhes, és ikreket vár – ismételtem meg, de a hangomon kicsit érezhető volt, hogy feszült vagyok.
- Váu. Nem semmi –mondta Hazz, és értem nyúlt, hogy újra magához öleljen.
- Tervezték a dolgot, úgyhogy csak nekünk meglepetés – mondtam, és kicsúsztam a karjaiból. – Lezuhanyozom.
- Megyek veled! -  szökkent fel az ágyról, és hosszú lábaival egy pillanat alatt utolért. Mire beértünk a fürdőbe, már hátulról szívta a nyakam, és a mellbimbómat morzsolgatta, miközben merevedése a derekamnak nyomódott. Egyáltalán nem volt kedvem a dologhoz, és mikor erre rájöttem, úgy megfeszültem, mint az íj húrja. Harry azt hitte, azért, mert rajtam is úrrá lett az izgalom, és előrenyúlva marokra fogott. Aztán ő is lemerevedett, még a szája is megállt, amivel épp a vállamat csókolgatta, és egy pillanatra döbbent csend telepedett ránk, amiben csak a légvételeink hallatszottak. Nem kívántam...
- Bocs Hazz! Fáradt vagyok. Fél éjszaka vezettem – mondtam, és ismét elléptem tőle, de most az egyszer nem mozdult utánam.
- Elmegyünk vacsorázni? –kérdezte fásultan, és bele sem gondolva, hogy ezt mi ketten nem tehetjük meg.
- Persze –válaszoltam, mert kíváncsi voltam ,mikor esik le neki a tantusz. A mosdóhoz lépett, a tükörben azt vizsgálgatva, borotválkozzon-e, mikor láttam, hogy a szemei kitágulnak, és a keze megáll a borostasercegtetésben. Félve pillantott rám a tükörből. A zuhanyzó előtt álltam, a kezem már az ajtót markolta, majd mikor összenéztünk, egy lesajnáló és dühös pillantással ajándékoztam meg.
- Jó, hogy rájössz, kivel vagy éppen –vetettem oda, és beléptem a tusolóba.
Sokáig engedtem magamra a forró vizet, és mire végeztem, úgy éreztem, a bőröm is leázott. Mégsem tudtam lemosni magamról a kétségeket és a nyomasztó érzéseket.
A hálószobába lépve ledöbbentem. Harry az ágyban feküdt, és úgy csinált, mintha aludna. Szabálytalan légvételei árulkodó jelként törték meg a csendet, és még azt is hallottam, hogy megkönnyebbülten felsóhajt, ahogy hátralépve halkan behúztam magam mögött az ajtót. Ennél borzasztóbb dolgot nem tudok elképzelni. Ha egy pár egyik tagja inkább alvást mímel, csakhogy ne kelljen beszélnie a másikkal, akkor ott sokkal nagyobb a baj, mint amit meg lehetne beszélni.

Én is elaludtam a kanapén. Annyit agyaltam már kettőnkön az elmúlt hetekben, hogy lassan tehetetlen depresszióba süllyedtem. Mikor felébredtem, Harry épp a futártól vette át a vacsorát, és halkan a konyhába ment, hogy megterítsen. Feltérdeltem a kanapén, és ahogy lopva figyeltem, beugrott egy emlék. Az összeköltözésünk első napja, mikor még remélni sem mertem, hogy valaha együtt leszünk. Akkor is így néztem őt, miközben teát csinált, és egy csajjal beszélt telefonon.  Azt hittem, le akar lépni. Most pedig remélem, hogy nem…
Mikor a tányérokat tette az asztalra, és összekoccantak, hirtelen felém nézett ijedten, de mikor meglátta, hogy a háttámlán könyökölök, és őt nézem, szélesen elmosolyodott, és nyugodtan letette ami a kezében volt.
- Azt hittem felébresztettelek – mondta, és felém indult. Mikor odaért, a hónom alá nyúlt, felemelve magához rántott, és megcsókolt. Próbáltam elhúzódni, de nem engedett.
- A szájszagos kifogás nem ér a délutáni szunyókálás után – suttogta, és szenvedélyesen falni kezdte a számat. Végül elnevettem magam, és beengedtem. Ahogy megérezte az engedékenységemet, azonnal rám vetette magát. Átborulva a kanapén, maga alá gyűrt, nyakamat, vállamat csókolta, a keze már a pólóm alatt garázdálkodott.
- Hazz! – szólni akartam. Meg akartam beszélni a kétségeimet. De nem figyelt rám. A lábam közé fúrta a csípőjét, és éreztem, hogy megint kíván. Az agyam a szívemmel viaskodott. Tudtam, ha megint elutasítom, azzal nagyobb kárt teszek, mint azzal, ha kicsit későbbre halasztom az elkerülhetetlen beszélgetést. Nagy sóhajjal adtam át magam, és igyekeztem az agyam hátuljába száműzni a kis rohadékot, aki ismét támadásba lendült: „Persze, hagyd csak megdugni magad. Ő is azt hiszi, ezzel minden el van rendezve. És te is ebbe a hitbe ringatod magad!” –Takarodj! –szóltam rá gondolatban mérgesen, mire egy kicsit elhalkult a hangja. Harry épp a nadrágomat húzta le elégedetten, mikor megérezte, ezúttal nem hagy hidegen a közeledése.
- Hmmm… olyan finom vagy! –súgta és nyalogatta a mellkasomat. Hirtelen ellepett a düh, a vágy és még valami megmagyarázhatatlan késztetés. Felemelkedtem, de a számat az övére szorítottam. Megfogtam a tarkóját, a másik kezemmel a derekába markoltam, és magam alá fordítottam. Egyetlen, erőteljes mozdulattal, a térdeimmel feszítettem szét a combjait, aztán két kézzel megragadtam, és egyetlen mozdulattal széttéptem a pólóját.
- Jézusom, Lou! –nyögött fel, ahogy lecsupaszított mellkasára hajoltam, és beszívtam a bimbóját. Felfeszítette a testét, a kezével a fenekembe markolt, és torokhangon nyögni kezdett. A nadrágjához kaptam, azt is hevesen lerántottam, majd a sajátomat is. Harry ellenkezés nélkül tárta szét a combjait. Nem volt előkészítés, sem babusgatás. Csak benyálaztam a farkam és az ánuszát, aztán egyetlen, brutális lökéssel tövig hatoltam. Felkiáltott, erősen homorított és lihegett. A szemhéjait szorosan lezárta, és láttam az arcán, mennyire fáj neki. Elégtételt éreztem, és örömöt. Újabb kegyetlen döfés, az arcán átsuhanó gyötrelem, és fojtott nyögés. A kezei a pólómat markolták a hátamon, és önkéntelenül felfelé húzták, hogy szabaduljon a kíntól. A fogait olyan erősen szorította össze, hogy hallottam, ahogy csikorognak. Minden erőmet összeszedve harmadszor is belé csapódtam, és most már felsikoltott. Nem nyitotta ki a szemét, csak aprókat lélegzett, és nyöszörgött. Nem tágult ki, szűk volt, és szinte lángolt. Életemben először, élveztem az erőszakot. Gyorsabb tempóra váltottam, a testem önálló életre kelt. Fél perc alatt a csúcs közelébe értem, és fátyolos tudattal eszembe jutott, hogy egyáltalán nem is foglalkoztam Harryvel. De már nem volt idő semmire. Éreztem, hogy közeledik az orgazmus. Brutálisan mozogtam benne. A behatolások rövidültek, és ritmusukat vesztették, ahogy rángani kezdett a csípőm, majd egyetlen nyögés kíséretében belé lövelltem.
Mikor kinyitottam a szemem, és lenéztem rá, kitágult pupillákkal, meredt tekintettel, döbbenten fürkészte az arcomat. Éreztem, ahogy úrrá lesz rajtam a rémület. Mire volt ez jó?
Harry megfogta a derekamat, és felfelé tolt, hogy kicsússzak belőle, majd egyetlen szó nélkül kimászott alólam, és felállt. Csak akkor láttam meg lankadt szerszámát. Felkaptam a fejem, és ránéztem. A tekintetében fájdalom, értetlenség, és undor vegyült. Lassan elfordult, és elbicegett a fürdőszoba felé. A combján vékony vércsík kúszott lefelé, rózsaszínre halványulva a nedvemtől.