CIX. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam az új részt, bár kicsit késve. Elnézést, de tényleg nehezen megy most ez az időszak, és félek kitenni a részeket... már ott tartok, hogy csak halogatom a dolgot, és agyalok, egyáltalán kell-e ez még ebbe a blogba...
Mindegy, megy amíg megy, és amíg olvassátok. Sokan írtatok, és ezért azt hiszem, még mindig van egy masszív tábor, aki szereti és ragaszkodik hozzá. Ezért aztán kikínlódom a novemberttől februárig tartó időszakot, mert bár Zayn miatt szomorú, de rengeteg fergeteges Larry pillanat volt benne, amit szeretnék még megírni. Aztán meglátjuk hova jutunk.
Legyen szép hetetek! <3
Becca

UI: Most látom, hogy megérkezett a 120. feliratkozó. Isten hozott!! Nagyon örülök neked (is)!
<3<3

*** Zayn ***

Arra ébredtem, hogy Alfons Louis hűlt helyén áll az ágyban, és éktelenül nyávog.
– Jézusom! Mi a baj, szépségem?  – kérdeztem tőle, de ahogy feltámaszkodtam, hogy szemügyre vegyem, azonnal átbújt a karom alatt, elégedetten befészkelte magát a párnámba, ahol előtte még a fejem pihent, és dorombolni kezdett.
– Nem mondod komolyan, hogy azért keltettél, fel, hogy kitúrhass? – néztem rá felháborodva, de ő már össze is gömbölyödött – amennyire hatalmas hasától tudott –, és becsukta a szemeit. A hasa minta hullámzott volna, és a hátán ugráltak az izmok, de nem mutatta jelét, hogy valami ne lenne rendben. – Oké. De csak azért, mert mindenórás, terhes asszony vagy. Nem fogsz erre is rászokni! – közöltem vele, aztán kimásztam az ágyból, és elindultam megkeresni Louist.
Kicsit késve értünk be a megbeszélésre, mert a zuhany alatt találtam rá, és hát…khmmm… elhúzódott a reggeli készülődés, de senki nem hányta a szemünkre, mert épp megint Zaynt osztották ezerrel.
– Malik, ez nem állapot. A szerződés azt is kiköti, hogy nem élhettek drogokkal. Szemet hunytunk a füvezés fölött, pedig hidd el sokba került a dolog, de most már nem tudod, hol a határ! – Higgs előredőlt, és Zayn arcába bámult vizenyős szemeivel. – Jó lenne, ha visszafognád magad. Nem érdekel kit húzol meg, de legalább olyan kurvákat válassz, akiknek fizetsz, és tartják a szájukat. Nem hiszem, hogy az egódnak hódításokra van szüksége, mikor százmillió lány hever a lábad előtt.
– Szállj le a szexuális életemről, Higgins! – szűrte a fogai között Zayn. Liam is megfeszült, és előredőlt, hogy oldalról lássa a barátját, és tudja, mikor telik be a pohár. Kivételesen hallgattunk, és nem azért, mert nem akartunk kiállni Zayn mellett, hanem mert eljött az a szinte hihetetlen pillanat, mikor sajnos a másik oldalnak volt igaza, és nem voltak ellenérveink.
– Majd akkor szállunk le a magánéletedről, ha nem az újságokból értesülünk róla. Az amerikai piacon kell a tiszta imázs, úgyhogy jó lenne, ha nem naponta kellene takarítani.
– Zsebetekben az egész sajtó. Csináljatok úgy, mintha manipulált képek lennének, vagy mit tudom én.
– Oké, de jó lenne, ha valami komolyabb dologgal tudnánk felülírni. Mondjuk, példát vehetnél a barátaidról – nézett ránk a malacszemű, életében először jó példaként emlegetve bennünket. Hirtelen nem értettük, de aztán leesett a tantusz, és úgy elcsodálkoztunk, hogy szólni se bírt senki.
– Jegyezzem el? – kérdezte Zayn ledöbbenve.
– Mondjuk… de el is veheted – bólintott Higgs.
Láttam, hogy Louis odahajol Zaynhez, és súg neki valamit, mire Zayn bólintott, és halkan válaszolt. Pár mondatot még beszéltek, aztán Zayn felegyenesedett.
– Rendben, eljegyzem. Úgy is ez volt a tervem.
Szinte hallottam, ahogy mindenkinek hatalmas kő esik le a szívéről. Valamiért azt hittük, ezzel megoldódnak a Zayn körüli problémák.

***Zaynmentes***

A megbeszélés további része már az új lemez promóciójáról szólt, arról, hogy novembertől hatalmas lesz a hajtás, és a naptárunkat szinte teleírtuk, újévig szinte nem is maradt benne szabad hely. Karácsonykor lesz egy-két szabadnapunk, de az is inkább csak úgy, hogy épp Amerikában leszünk, show-műsorokban lépünk fel, és lesz pár óránk, mikor nem lépnek a sarkunkra.
Nekem teljesen mindegy. Mióta Louis az ujjamra húzta a varázsgyűrűt, olyan hihetetlen nyugalom szállt meg, amire mindig is vágytam. Teljesnek éreztem magam, és mindenre elszántnak. Míg ő mellettem van, nem érdekel, mi történik körülöttünk.
Eszembe jutott a több, mint két évvel ezelőtti időszak, mikor ugyanezt éreztem, és a kezdetek, az X–Factor utáni időszak, ahol még csak ismerkedtünk egymással, mégis biztonságban éreztem magam, ha Lou mellettem volt. Semmi sem változott… vagy inkább minden megváltozott, csak ez nem. Őt figyeltem, ahogy az új személyiségével együtt járó, új stílusában beszélt. Az akcentusa, és a hangjából kiérződő dinamika, még most is megbizserget. Ahogy megnyomja a szavak elejét, az annyira szexi, hogy képes vagyok pusztán attól felizgulni, ha hallgatom. Ha véletlenül egy h-betűs szót ejt ki a száján, akkor már a nyáltermelésem is beindul, és úgy kell visszafognom magam, hogy tapperolni kezdjem. Minden esetre, alig vártam, hogy elszabaduljunk, és hazaérve felkenjem a falra. Eljátszottam a gondolattal, hogy letépem a ruháit, és a kezét összekötöm, hogy kiszolgáltatottabb legyen, aztán átmegyek rajta, mint egy úthenger.
Louis amúgy olyan, mint egy szeizmográf. Még csak ott tartottam a vágyálomban, hogy lerántom a pólóját, mikor hirtelen rám nézett beszéd közben, és anélkül, hogy elakadt volna a mondatban, rám kacsintott. Tovább fantáziáltam, és az agyamban már meztelenül állt előttem, reszketve a vágytól, mikor befejezte a mondandóját – amiből egy árva mukkot se fogtam fel –, majd hátradőlt, és két kezének ujjait jellegzetes mozdulattal támasztotta egymásnak. A takarásukból rám nézett, és a pupillái kitágultak. Nem tudom, hogy olvas-e a gondolataimban, de valószínűleg igen, mert megnyalta a száját, aztán be is harapta, lassan engedve ki a fogai közül, és közben láttam, hogy szaporábban veszi a levegőt. Egy másodpercre bevillant, hogy a hazaút előtt meglátogathatnánk a takarítószeres szentélyünket, csak hogy kibírjam azt a negyven percet, de rendre utasítottam magam azzal, hogy nem vagyunk már kamaszok. A visszafojtott szenvedély csak jót tesz a teljesítményemnek.
Tartottam magam a döntésemhez, ezért mikor végre lezárult a megbeszélés, és mindenki szedelőzködni kezdett, mi szinte egyszerre pattantunk fel, és a többiek felé kiáltva egy „sziasztokot”, kisiettünk az ajtón. Annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy egyikünk se indult el jobbra, a liftek felé, hanem rutinosan a lépcsőházba vetettük magunkat, ahol megint a korlátnak támaszkodva csókolóztunk egyet, ismét felidézve a csodás emlékeket, aztán letrappoltunk a lépcsőn, hármasával szedve a fokokat. A kocsinál odadobtam a kulcsot, Louis beült, egy mozdulattal előrébb húzta az ülést, mert az én, langaléta lábaimhoz volt beállítva, és mikor becsatoltuk magunkat, csikorgó kerekekkel hajtott ki a parkolóból.
Hazáig egy mukkot sem szóltunk. Mindketten a készülő eget rengető orgazmusokat tervezgettük. Ebben jók vagyunk. A szex eltéveszthetetlen illata kezdte betölteni a teret, anélkül, hogy egymáshoz értünk volna. Néha rám pillantott, és egy szemvillanásával levetkőztetett. Már feszültem, és szinte görcsölt a hasam, de csak halkan nyöszörögtem kínomban. Louis még jobban beletaposott a gázba, és tudtam, ez megint sokba fog kerülni, mert tuti, hogy megbüntetnek gyorshajtásért, de ez annyira nem érdekelt, mint mondjuk a papírgyártás menete.
– Vagy befejezed a nyöszörgést, vagy előveszed Edet, és közben ráhajolsz a farkamra! – szólt rám Louis, amitől ismét elázott az alsóm, és hirtelen nyikkanni se tudtam. 
– Az nagyon veszélyes – mondtam rekedten, de azért a kezem már a sliccemen volt.
– Félreállok valahol… – mondta elszántan, de eszembe jutott, hogy az első szélvédő nem fóliázott, és már csak az hiányzik, hogy valaki észrevegyen bennünket. Izgatott a gondolat, hogy a kocsiban kényeztessem orálisan, de visszatartott a lebukástól való félelem.
– Nagyon szeretném, kicsi, de inkább hazáig levegőt sem veszek. Nem akarok újabb fotókat.
Rám nézett, és szinte láttam rajta, hogy szíve szerint megkérdezné, mikor lettem ekkora nyárspolgár, de aztán bólintott, mikor mérlegelte a szavaimat.
A zsebéből előhalászott egy cigarettát, és rágyújtott, majd lehúzta az ablakot, és kifújta rajta a füstöt. Ettől ő kicsit lenyugodott, én pedig majdnem felzokogtam. A látvány, ahogy dohányzik, olyan szinten izgat fel, mintha szrtiptízelne nekem. Nem értem, mert alapból még a bagó szagát is utálom, de ha Lou csinálja, az teljesen más. A szétdobált ruhái is izgatnak, pedig én rendmániás vagyok. Teljes skizofrénia…

Mikor felnyargaltunk a lépcsőn, már csak a kerek seggét láttam, mert rutinosan lemaradtam mögötte, hogy nézhessem. Louis nagyon jól tudta, hogy mit csinálok, ezért hátranyúlt, és megsimogatta a labdaformájú és keménységű testrészét, majd vigyorogva nézett rám, miközben szedte apró lábait.
– Megölsz! – nyögtem felé rekedten, ő pedig csak bólintott: – Tudom!
Az új, magabiztos Louis még szexibb, mint a régi, félénk volt. Vagy inkább másképp izgató, de egyformán észbontó – állapítottam meg magamban, és elé ugrottam, hogy nyissam az ajtót. Beléptünk, és én már nyúltam is utána, aztán az ajtó melletti falnak szorítva haraptam, és közben belemorogtam a szájába. Ő is a ruháimat húzkodta, hogy minél előbb meztelenek legyünk. Közben azért tántorogtunk a háló felé, mert eredeti tervemet felülírva mégis az ágy mellett döntöttem. Oda akartam kikötözni, úgy, hogy mindkét kezem szabad legyen, és lássam, ahogy vergődik. Beestünk az ajtón, és épp a fülébe dugtam a nyelvemet, mikor halk nyávogásra lettünk figyelmesek.
– Alfons! Sicc! – kiáltott fel Lou, mert nem volt türelmünk szépen kitessékelni az ágyból. Odapillantottam, de a macska nem mozdult. Megtorpantam, és felé nyúltam, hogy egy finom lökéssel adjam tudtára, most tényleg nagyon útban van, de a mozdulatom elakadt a levegőben. Sóbálványként meredtem a puha párnák fedezékében megbújó kis családra. Alfi az oldalán feküdt, csak a fejét emelte fel, a szemei fáradtak voltak és békések. A hasánál négy, különböző színű, kopaszkás kis patkány feküdt, és a cicijén lógtak, vakon, tehetetlenül.
Louis kilépett mögülem, és ő is az ágyra nézett, majd pontosan úgy lemerevedett, mint én, pár másodperccel azelőtt.
– Jézusom! – nyögte, aztán térdre rogyott, és úgy csúszott az ágy mellé, ügyelve, nehogy zajt csapjon. Én is követtem a példáját, és az ágyunk szélére könyökölve néztük a csodát. Alfi ránk pillantott, egy halk nyávogással közölte, hogy ideje volt végre hazaérnünk, majd visszaejtette a fejét, és lehunyta a szemeit. A csöppségek gyúrták a hasát, de a lábaik olyan aprók és áttetszőek voltak, hogy szinte eltűntek a szőr között. Louis édesen felsóhajtott, és a kezére támasztotta az állát. Odahajoltam, megpusziltam a fejét, és hozzá bújtam. Viszonozta a gesztust, aztán még körülbelül két órán át csak néztük az új családtagokat, ismerkedve velük, és próbáltunk hozzájuk illő neveket kitalálni.

A gond ott kezdődött, hogy elmagyarázzuk Alfonsnak, az ágy a miénk, és nem rendezkedhet be benne hosszú távra. Nem értette, ha eddig is ott aludt, akkor most miért kellene a kiscicákkal kiköltöznie belőle. Louis nagyon morcosan nézett rám, mikor megkérdeztem, hogy tulajdonképpen, miért is?!
– Hazz! Nem fogok öt macskával egy ágyban aludni. Felejtsd el. Ráadásul ezek még vakok, és összevissza vergődnek. És ha agyonnyomjuk valamelyiket?
Ez az érv betalált, és beláttam, hogy ez nem járható út.
- Oké, akkor itt, a szobában kell neki berendeznünk egy meleg kis fészket.
- Három macskakosár van házszerte, valamelyik csak megteszi.
- Nem teljesen… - gondolkoztam el, majd kisiettem az egyikért. A legnagyobbat választottam, aztán az ágyra tettem, és intettem Louisnak, hogy segítsen. – Próbáljuk a lepedővel együtt beleemelni! – adtam ki az ukázt, ő pedig egyetértően bólintott. Négy kézzel próbáltuk kifeszíteni az anyagot, és minél kisebb mozgatással megoldani a dolgot. Alfi elég rondán nézett ránk, de nem reklamált, és mikor a kosár szélébe gyűrtük a felesleges anyagot, ő is felállt, óvatosan, hogy ne lépjen a kicsikre körbenézett, párszor meg is fordult a tengelye körül, aztán elhelyezkedett az egyik sarokban, és leheveredett. A vak kis jószágok cincogásnyi hangokon nyávogni kezdtek, és tapogatózva keresték az anyjukat. Ő viszont nem igazán segített nekik, így aztán egymásra találtak, ott gúlába rendeződtek, egymás fején, hátán taposva, majd végre elcsendesedtek és bealudtak.
- Iszonyat aranyosak. Paul tiszta apja – mondtam határozottan, mire Louis érdeklődve nézett rám.
- Miért, ki az apja?
- A tépett kandúr a házból.
- Óóó… ehhez képest Ringo inkább a sziámira hasonlít.
- Neki biztos ő a papája.
- Na, ne hülyéskedj! – szólt rám Lou szemrehányón.
- Az állatoknál másképp van. Többen is célba érhetnek.
- Komolyan?
- Ezt olvastam valahol.
- Mert te mindenről olvasol, okoska – hajolt oda hozzám, és nyomott egy puszit a halántékomra.
- Most cikizel? – kérdeztem duzzogva.
- Nem, most imádlak – válaszolt habozás nélkül, és ledöntött a szőnyegre, hogy fölém másszon, és csókolni kezdjen.
Végül, hiába azzal a szándékkal kezdtünk neki, hogy széttépjük egymást, az események hatására egy szép, kényeztető szeretkezéssel is beértük, sőt, a család bővülése olyan érzelmeket váltott ki belőlünk, amitől szinte végig sóhajtoztuk a csodálatos összeolvadást.
Csak halk nyögések, egymás szájába suttogott szerelmes szavak, gyengéd simogatások, lassú mozdulatok. Összhang és szerelem. Pont erre volt szükségem.

Másnap reggel persze elkéstünk, mivel nem tudtunk szabadulni a Beatles tagjaitól. Louis ötlete volt, hogy róluk nevezzük el a macsekokat, mivel szerinte olyan jól szól együtt a hangjuk, mint a legendás zenekar tagjainak. Aztán rájöttünk, hogy a szürke kis pofája olyan lapos, mint Paul McCartney-é, és innentől már nem volt nehéz. Kerestünk olyan külső, vagy belemagyarázott belső tulajdonságokat, amik alapján elneveztük a cicákat.
- Amúgy Alfi miért ezt a nevet kapta, ha lány? – kérdeztem Louis-tól, mert rájöttem, hogy erről fogalmam sincs.
- Már nem is emlékszem, de azt hiszem, előbb neveztem el, minthogy rájöttem volna, hogy nem fiú.
Felnevettem, mert ez annyira jellemző Louis-ra.
- És persze akkor már nem lehetett megváltoztatni… - mondtam komolyan.
- Nem akartam összezavarni az identitását – magyarázkodott.
- Teljesen igazad van. Az, hogy egy fiúnévvel kell élnie, egyáltalán nem vezet személyiségzavarhoz.
- Honnan tudhatná, hogy ez férfinév? Ő csak egy macska – replikázott komolyan, és megnyomta az utolsó mondatrészt.
Nem válaszoltam, csak somolyogtam, és elfordultam, de aztán kipukkadt belőlem a röhögés. Kiguvadt szemekkel, sértődötten nézett, de végül persze ő is elnevette magát. Magamhoz húztam, a szájára tapadtam, és szerelmesen öleltem magamhoz.
- Még szerencse, hogy a kiscicáknak is csupa fiúnevet adtunk, anélkül, hogy tudnánk, melyikük milyen nemű.
Louis belekuncogott a nyakamba.
- A szokások alapján ez így természetes!

***Zayn***

A hetek gyorsan teltek. Visszautaztunk LA-be, és nekiálltunk a szokásos tortúrának. Hol nekem kellett papwalkra mennem, hogy kellő alapanyagot szolgáltassak a sajtónak, hol Louisnak kellett átrepülnie az óceánt, hogy Ellel fotózkodjon, aminek Max kifejezetten nem örült. A fiúk is tették a dolgukat, és alig láttuk őket. Zayn szokás szerint eltűnt, aztán megjelentek a hírek az eljegyzésről, és Perrie őszintén boldognak látszott. Vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Zayn a maga módján egy rendes fiú, aki vágyik az állandóságra, és a szeretetre, de van egy sötét oldala, amivel nehezen birkozik meg. Állandóan gyötri a késztetés, hogy skalpokat gyűjtsön be, és csak ritkán áll neki ellen. A drog a másik nagy baj. Úgy látszik, ő tényleg nem bírja az állandó stresszt, és nem talál kapaszkodót, ami visszatartaná az önpusztító életmódtól. Régen ilyenkor bezárkózott három napra, telefújta a falakat újabb graffitikkel, aztán bandázott kicsit a régi haverjaival, és ettől helyre rázódott, de mára már másképp él. Inkább az új, gazdag, celeb haverjaival lóg, akiknél az a sikk, hogy partydrogokkal, meg LSD trippekkel szórakoztatják magukat, a szünetekben pedig beszívnak, és ájulásig isznak. Sokszor, sokféleképpen próbáltunk hatni rá, de nem jártunk sikerrel. Az egyetlen, akire hallgat valamennyire az Niall, aki mindig Zayn védence volt, mintha az öccse lenne, de mára fordult a kocka. Niall a nyugodt, vidám természetével, elfogadó és kedves viselkedésével mindenki lelki támaszává nőtte ki magát. Meghallgatja Liam állandó panaszáradatát, ami elsősorban Zaynre vonatkozik, de azért néha ránk is ki van akadva, mikor nem hagyjuk, hogy teljesen kihasználjanak, és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz. Nekem még mindig a lelki szemetesládám, és összes titkom tudója, mert tudom, tőle senki, semmit nem fog megtudni. Louis-val hatalmasakat ökörködnek, mint a gyerekek, de Zayn… Nos, Zayn inkább úgy viselkedik vele, mintha ezer éves házasok lennének. Birtoklóan nyúl hozzá, állandóan maga körül akarja tudni, mint én annak idején Louis-t, és Ni az egyetlen, akitől elfogadja a fejmosást. Nem sokáig tart a hatása, de ideig-óráig normalizálódik a helyzet, ha Niall kifakad. Ritkán él ezzel a lehetőséggel, inkább visszafogottan pátyolgatja a szívtiprót, és takarít utána. Éjjel elveszi a lányok telefonját, figyel, hogy Zayn részegen ne ölelgessen nyilvános helyeken vadidegeneket, és rászól, hogy írjon egy üzenetet, vagy hívja fel Perrie-t.
Az egész forrongó katyvasz csak akkor nyugszik le pár napra, ha Malik végre elutazik a menyasszonyához, vagy Pezz jön el oda, ahol épp vagyunk.
Végtelenül aranyos, és nagyon szép lány, egy igazi főnyeremény. A szemén is látom, hogy imádja Zaynt, és néha komolyan megsajnálom szegényt. Fogalma sincs, milyen terheket cipel magában a pasija, és hogy egy időzített bombával akarja összekötni az életét.
Múltkor tettem egy gyenge próbálkozást, hogy rávegyem Zaynt, forduljon szakemberhez, de csúnyán legorombított:
- Styles, foglalkozz a saját kis vattacukor életeddel. Neked sem volt mindig könnyű, mégsem mondtuk, hogy nem vagy normális. Járok pszichiáterhez, és hidd el, semmi bajom. Nem vagyok depressziós, se neurotikus.
- Akkor miért szívsz és iszol minden nap?
- Mert jól esik, bazmeg! – válaszolta, majd nem tudom milyen indíttatásból, de elnevette magát, és átölelte a vállamat. – Olyan kurva kevés dolog van ebben a kibaszott életben, ami jól esik. Szeretem, hogy pár órára nem érzem a nyomást, és én is csak egy olyan srác vagyok, mint mindenki más.
- Te sosem leszel olyan, mint mindenki más… - szúrtam be finoman.
- Na, pont ezért kell a cucc, hogy kicsit elhitessem magammal.
- Féltelek Zayn. Valahogy más vagy, mint régen.
- Ahogy mindannyian. Ne legyél olyan, mint azok a seggfejek, akik azt hitték, hogy öt évig nem növünk fel, és azok az engedelmes kis robotok leszünk, mint az elején.
- Nem vagyok olyan, és értem, hogy mindannyian változunk, de azért valahol meg kell maradnunk azoknak, akik voltunk.
- Hát én kibaszottul nem akarok az a kis csóró bevándorló lenni, akinek az a perspektíva, hogy bekerüljön a ládagyárba.
Értettem, amit mondd, hisz ötünk közül neki volt a legnehezebb élete az X-Factor előtt. De azért szerettem volna, ha abból az egyszerű, mégis szeretetreméltó, gondoskodó srácból minél többet ment át a felnőtt énjébe.
- Oké, tesó, de azért vigyázz magadra!
- Ne félts! Nem lesz semmi baj. Bármikor le tudok állni, ha akarok! Nem vagyok függő! – mondta, nekem pedig összeugrott a gyomrom. Valaki, aki napi szinten használ drogokat, és iszik alkoholt, az már függő. És mikor azt hangoztatja, hogy nem az… Nos, ott kezdődnek a komolyabb problémák.


.