CXII. Fejezet

Sziasztok!

Mindenkinek csodás hetet kívánok, jó idővel, jó baráttal:)
Aki unatkozik, azért olvashat egy kicsit.

Legyen szép a vakáció!
Becca

– Miért kell Ausztriába utaznunk egyetlen estére, hogy szerepeljünk egy show-ban? – kérdezte Liam a heti megbeszélésen, mikor a novemberi programokat egyeztettük.
– Mert jövőre Bécsben is lesz végre koncert, és kell egy kis előpromó, hogy az ottani rajongók is felélénküljenek. Az osztrákok elég sótlanok – mondta Brandon, majd továbblapozott a menetrendben.
– És karácsonykor mi a program? – kérdezte Louis, akit csak ez érdekelt, mert kivételesen úgy várta az ünnepeket, mintha karácsonymániás lenne.
– Még nem tartunk ott! – feddte meg a hatalommániás asszisztens. – Először tisztázzuk le a számokat, amiket be kell gyakorolnotok. A Steal My Girl, és a Night Changes lesz a két single, amit kiadunk a lemez előtt, úgyhogy azokat tökéletesre kell csiszolni, hogy bárhol, bármikor el tudjátok énekelni. És a klipforgatás a sivatagban jövő szerdán lesz.
– Sivatagban? – kérdezte Niall, és izgatottan nézett fel a lapjából.
– Aha. Danny DeVito lesz a rendező.
– Komolyan? – kérdezte Liam, aki nagy rajongója az öregnek.
– Nem az igazi rendező, hanem aki eljátssza, hogy ő rendezi a klipet. – Némi zavart láttam a nagy, kék szemekben, ezért Niallhöz fordultam.
– Az a koncepció, hogy klipforgatásra megyünk a sivatagba, ahová megérkezik a nagynevű rendező, akit DeVito fog játszani, és olyan szürreális jeleneteket talál ki, hogy komplett nagyzenekar fog játszani a homokon, balerinák fognak körülöttem piruettezni, Lou egy csimpánzzal fog duettezni, Zayn pedig két szumó-birkózóval enyeleg majd – foglaltam össze a terveket, mert Ni Ausztráliában volt, mikor erről beszélgettünk a rendezővel.
– És én?
– Te egy néger törzzsel fogsz táncikálni! – nevetett fel Lou, és hátba vágta a kidülledt szemekkel, csodálkozva pislogó Nit.
– Bassza meg. Miért nem én kapom a majmot?
– Mert két majom egyszerre sok lenne a képernyőn – dörmögött Zayn, mire mindannyian odakaptuk a fejünket, és ámuldozva néztük. Utoljára kábé két hete szólalt meg, arra meg már nem is emlékszem, mikor viccelt utoljára.
Most viszont senki nem nevetett, sőt, inkább lefagytunk tőle, ezért felemelte a pillantását, és kérdő, kihívó tekintettel nézett körbe rajtunk.
– Oké, akkor tehát reggel hétkor jön értetek a helikopter, úgyhogy addigra mindenki legyen a központban. Onnan indulunk.
– Utálok azzal repülni! – csúszott ki a számon.
– Miért? – kérdezte Liam.
– Mert idegesít, hogy csak egy ventilátor van a fejünk felett, ami ha valamilyen okból leáll, akkor nekünk annyi.
– Félsz a repüléstől? – kérdezte komolyan Ni.
– Nem. Csak a zuhanástól – válaszoltam, mire mindenkiből kitört a röhögés, még Zayn is elnevette magát.
– Amúgy egy helikopter normál esetben akkor sem zuhan le, ha leáll a rotor. A levegő akkor is beszorul a lapátok alá, és magától tekeredik, míg a gép földet nem ér – közölte tudálékosan Niall, amivel már sokadszor lepett meg.
– Igen, persze. Azért látod a filmeken, hogy az orra előrebukik, és úgy zuhan, míg a földbe csapódva felrobban.
– Az csak a filmeken van! – állította Liam. – Nézz utána, ha akarsz! – fordult hozzám, hogy megnyugtasson. Értékeltem a gesztusát.
– Oké, nem kell aggódni, kibírom valahogy. Mennyi a repülési idő? – kérdeztem a mindentudó Brandontól.
 – Másfél óra – nézett a jegyzeteibe, én pedig éreztem, hogy a sav felkúszik a torkomon. Már most szarrá izgultam magam.

– Cica, nyugodj meg! – tette a térdemre a kezét Louis, és próbálta magához húzni a fejemet. Semmi baj nincs. Csak engedd el magad, és pihenj! – fektette az arcom a vállgödrébe, és rendületlenül simogatta a hajamat. – Negyed óra, és ott vagyunk.
Már vagy húsz perce a sivatag szélén repültünk, ahol a sárga homok kvarcszemei visszaverték a laposan járó nap sugarait, és szinte vakított, bárhová néztem. Már kiment belőlem a szopogatós szar hatása, amit a doki a hányinger ellen adott. Nem vettem be nyugtatót, bár szerinte többet segített volna, mint ez, de nem akartam egész nap kóvályogni, mint gólyafos a levegőben.
– Kibírom! – suttogtam az illatos bőrbe, és elfordítottam a fejem, hogy a szememet behunyva Louis közelségével törődjek csupán, és kizárjam a külvilágot.
– Jó lenne, ha a forgatáson kiszállnátok egymás seggéből – közölte B. , akit Louis nevezett el egyetlen betűvel, szépen lerövidítve a Bunkó, Béna Barom, Baszódj meg kifejezéseket.
– Miért, most se CO–zhatunk? – kérdezte Lou, anélkül, hogy megváltozott volna a hangja, vagy elmozdult volna egy hangyányit. Kilestem a nyaka mellett, és még épp elkaptam Brandon gyilkos pillantását. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, mikor megtesszük. Mert egyszer megtesszük, ez nem vitás.
– Sok statiszta lesz, és mindenki állandóan fotózni, videózni fog benneteket, hiába szedtük el tőlük a kütyüket.
– Picsába! Pedig végre egy hely, ahol büntetlenül homokosok lehetünk – mondta eltúlzott, lemondó hangnemben Louis, mire Niall felkuncogott a másik oldalamon.
– Nem vicces! – mondta B.
– De, szerintem az – állította Lou, és a hajamba puszilt.  
– Zayn, te pedig jó lenne, ha nem kettyintenél meg valakit a lakókocsiban – fordult a fekete, kissé zilált Malik felé Brandon.
– Téged se? – kérdezett vissza Zayn, lebiggyesztve az alsó ajkát. Nem bírtam megállni, hogy felröhögjek.
Az asszisztens innentől néma csendbe burkolózott, és úgy csinált, mintha nagyon kellene bújnia a jegyzeteit. Egy pillanatra megsajnáltam. Ez nem az ő napja lesz.

– Liam, az isten szerelmére, mássz már fel arra a tetves kalitkára! – ordított a megafonba  Gabe, a rendező.
– Tériszonyos vagyok! – válaszolt a remegő térdekkel, négykézláb kapaszkodó, katonai díszegyenruhát viselő Liam.
– Puhára esel! – kiáltott Niall, aki a saját viccén remekül mulatott, míg karba tett kezekkel nézte a lassan öt perce tartó szenvedést, hogy Payno felküzdje magát a létrán.
– Ne baszogasd! Biztos neked is van valami, amitől félsz! – mondta Louis, és oldalba bökte a szöszit. Niall arcáról lefagyott a mosoly, és belegondolt a másik helyzetébe. Látszott, hogy lelkiismeret-furdalása van.
– Liam! Ne nézz le, csak magad elé, ahová mászol. Közben gondolj arra, hogy mindjárt túl leszel rajta! – kiabálta a kezeiből formált tölcsérbe, és elindult a hatalmas vasszerkezet felé.
Liam erőt vett magán, nagyokat lélegzett, aztán újult erővel indult neki a feladatnak. Niall már közvetlenül alatta állt, és instruálta, mintha épp a Mount Everestet mászná meg szerencsétlen. Így viszont, hogy valaki beszélt hozzá, és kicsit elterelte a gondolatait, egy perc múlva a helyén állt, és a zsebéből előkotort zsebkendővel törölgette izzadt homlokát. Ettől a sminkes kapott sikítófrászt, de a rendező leintette, és szólt, hogy máris forgatunk. A zenekar a helyére sietett, a zene megszólalt a hatalmas hangfalakból, és már ment is minden, mint a karikacsapás.

***Zayn***

A balerinák kiléptek a légkondicionált lakókocsiból, mi pedig Niallel érdeklődve néztük őket, ahogy sorban leszállingóztak a lépcsőn.
– Hét – mondta Niall.
– De gonosz vagy. Van az nyolc is.
– Lószart. De ez egy erős kilences! – csillant fel a szeme.
– Na, ne már! Mitől kilenc? Olyan o-lába van, hogy látszik mögötte a majom.
– És én vagyok a gonosz?! – röhögött fel Niall, és belebokszokolt a karomba.
– Mit csináltok? – kérdezte Lou, ahogy mögénk lépett, és a kezembe nyomott egy pohár jeges ásványvizet.
– Pontozzuk a csajokat – válaszolt Niall, anélkül, hogy ránézett volna. – Max nyolc, de akkor lágyszívű voltam – tette hozzá, ahogy egy kis barna, hosszúcombú lépegetett el előttünk.
Ránk nézett, látszott, hogy zavarba jön attól, ahogy mustráljuk, mint egy szépségverseny zsűrije.
– Szerintem csak hét – szólalt meg Lou, és finoman megszorította a vállamat.
– Nekem bejön – mondtam. – Szerintem ez is kilenc.
– Hazz, bazmeg, neked minden nő bejön? – kérdezte felháborodva Ni, és teljesen felém fordult, hogy nyomatékot adjon a szavaiból kicsendülő szemrehányásnak.
– Nem, igazából egyik sem – kuncogott Louis. – Azért ad nekik kilencest. Ha bejönne neki, tizenegyet adna.
– De hát csak egytől tízig lehet.
– Pont azért. Ismered, nem? – nézett rá nevetve Louis, és elsétált Zayn felé, akit épp pacsizni tanított Eli, a csimpánz. 
Néztem őket, ahogy Zayn helyet szorított Louis-nak, és ketten játszadoztak az iszonyatosan aranyos majommal, miközben beszélgettek. Egy pillanatra elszorult a torkom, mert eszembe jutott, amiről az éjjel agyaltam, de lenyeltem a gombócot, és mosolyt erőltettem a vonásaimra. Látszott, hogy jól szórakoznak, ugratják egymást, és beszélgetnek, mint rég.
– Úgy tűnik, lenyugszanak a kedélyek! – mondta Niall, ahogy követte a tekintetemet.
– Hát, nagyon remélem. Jó lenne, ha Zayn lehiggadna egy kicsit.
– Nem tudja megbocsátani, hogy nem kerültek fel a számai a lemezre.
– Oké, én értem, de azt azért be kell látni, hogy az egészen más stílus, mint amit eddig képviseltünk. Be kell valljam, nekem nem tetszett egyik sem.
– Én se rajongtam értük – bólintott Ni. – Naughty egyébként nagyon rossz hatással van rá. Azóta van ez a mélyrepülés, mióta így rágyógyult Zaynre. Ez a vallási hablaty, amit állandóan tol neki, meg ahogy kihasználja és hülyíti, engem teljesen kiborít.
– Igen, én is allergiás rohamot kapok tőle. Nem is értem, Zayn miért barátkozik vele.
– Én se, de ahogy szóba kerül, Zayn egyből úgy védi, mintha a testvére lenne. Úgy látszik, nagyon közel kerültek egymáshoz.
– Adja az ég, hogy ne legyen igazad! – válaszoltam, de közben elmosolyodtam, ahogy Louis felénk pillantott, és kacsintott egyet, mikor összeakadt a szemünk.
– Ámen! – mondta Niall, és megveregette a térdemet, mielőtt felállt, és elindult a büfékocsi felé.
Néztem egy darabig a beszélgető párost, és hallottam a szívből jövő nevetésüket, mikor Eli  kikapta Zayn kezéből a felé nyújtott banánt, és egy pillanat alatt kibontotta, majd befalta az egészet. Louis egyből felém fordult és azt kiabálta:
– Pont olyan, mint te!
Nem tudtam eldönteni, hogy a banánmániámra gondol, vagy arra, hogy nekem is ilyen mély torkom van?!

– Persze anya! Karácsonykor mind együtt leszünk, ígérem. Még nem tudom, hogy oldjuk meg, de kitalálunk valamit! – mondta Louis a telefonba, és közben a hajamat tekergette az ujjára, ahogy az ölében feküdtem. – Ha nem tudunk hazamenni, akkor ti jöttök át az államokba. Már repülhetnek az ikrek, nem igaz?
– Dehogynem. De a nagyinak is azon a héten van a szülinapja – válaszolta kissé szomorkás hangnemben Jay.
– És? Őt is hozzátok! – nyugtatta Lou. – Akkora ez a ház, hogy akár Margareth néniék is jöhetnek.
– Nem akarunk zavarni – mondta az anyukája, de azért hallottam a hangján, mennyire örül.
– Hogy zavarnátok, Jay? – kérdeztem és közben élveztem, hogy Louis felém hajolva egy nagy cuppanóst nyomott a számra. – Alig várom, hogy babázhassak egy kicsit.
– Hát az az igazság, hogy kicsit félek, Hazz. Ha te a kezedbe veszed az ikreket, lehet, hogy többé nem kapom vissza őket – nevetett a leendő anyósom, én pedig felkuncogtam, mert igazat kellett adnom neki.
– Ha aláírok egy nyilatkozatot, hogy nem próbálom megtartani őket, akkor megnyugszol?
– Nem – mondta határozottan, de aztán ő is felkacagott, ahogy Louis is, aki egyből hozzátette:
– Nem alaptalan a félelmed, anya, de próbálom majd megfékezni Harryt.
– Még gondolkodom a dolgon – mondta mosolyogva Jay. – Hátha mégis el tudjátok intézni, hogy itthon legyetek.
– Szinte kizárt – csóváltam a fejem. – A karácsony nagyüzem lesz.
– Oké, akkor elkezdem felkészíteni a családot. Lotti viszont boldog lesz, az már biztos. – Ettől a mondattól kicsit megkeseredett a szám, ahogy eszembe jutott az álságos, megjátszós kis picsa, de türtőztettem magam. Mégiscsak Louis húga.
– Mindenki boldog lesz, ha tél közepén eljöhettek kicsit melegedni.
– Igaz. Már most rohadt hideg van. Tegnap ki se tudtam vinni a kicsiket, mert féltem, hogy lefagy az orruk – mesélte Jay. – De ma süt a nap, bár éjjel kemény fagyok voltak.
– Vigyázz rájuk! – mondta Lou tök feleslegesen, én pedig elképzeltem, ahogy ő öltözteti a mi gyerekünket, mielőtt sétálni mennek, és a képtől enyhe szívritmuszavart kaptam. A fantáziám meglódult, mert a lehetőség, hogy egyszer majd saját családunk lesz, mindig azonnali elmezavart, nyolcszáz beugró képet, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból, enyhe merevedést okoz.
– Vigyázok mindenkire! Puszilunk benneteket! – búcsúzott Jay.
– Mi is titeket! – válaszoltam, és belefordultam Louis ölébe, hogy felhúzzam a pólóját, és míg ő búcsúzkodott, apró, nyálas kis puszikkal lepjem el a hasát, végig a kedvenc szőrcsíkom mentén a köldökéig, majd visszafelé induljak. Felpillantottam, és hallottam, hogy az anyukája még mond neki valamit, de Louis szeme már éhesen csillogott, miközben nézte, ahogy a nyelvemmel cirkalmas mintát rajzolok a barna bőrre, nedves, fényes csíkot hagyva magam után, mint egy csiga. Lenyúlt, és feljebb húzta a pólóját, hogy nagyobb legyen a vászon, amire alkothatok, nekem pedig megfeszültek a golyóim.

Este, az eget rengető szeretkezés után, lusta nyugalomban feküdtünk egymás mellett. Louis a karomon pihentette a fejét, és a plafont bámulta.
– Mi bánt, kicsi? – kérdeztem, mert éreztem, hogy lélekben máshol jár.
– Nem bánt semmi, csak azon gondolkoztam, amit ma Zayn mondott.
– Mit mondott? – húztam ki a karom, és tornáztam fel magam a párnákon, mert valamiért éber lettem egy pillanat alatt.
– Elmesélte, mennyire élvezi a munkát, amit a bandán kívül csinál. Hogy ott sokkal inkább szabadnak érzi magát, és hogy Naughtyval mennyire egy hullámhosszon vannak. Azt mondta, az új lemez remek lesz, és sokkal inkább az ő stílusa, mint az, amit együtt csinálunk.
– Jaj, ne már! – nyögtem fel panaszosan. – Telebeszéli a fejét az a mocskos disznó. Szinte hétről hétre elidegeníti tőlünk.
Louis bólintott, és a homlokán gondterhelten sokasodtak a ráncok.
– Nem tudom, hogy tudnánk kivonni a hatása alól. Ez a hiteskedés csak rátesz egy lapáttal. Nem ismerem a muszlim vallást, és az én életemben nem tölt be olyan meghatározó szerepet a hit, mint az övében, de most, hogy talált valakit, akivel megélheti ezt a sorsközösséget, még jobban kezd rajta kiütközni a mássága.
– Remélem nincs igazad, de nekem is feltűnt, hogy mostanában egyre többször, szinte kívülállóként viselkedik, és egyre jobban háttérbe húzódik. Aggódom emiatt. Nekem úgysem nyílna meg, tekintettel az elmúlt évek viszályaira, de te és Niall, meg persze Apu… ti talán lassan visszaterelhetitek a helyes útra.
– Honnan tudod, hogy az a helyes út, amit mi gondolunk? – fordította felém az arcát Louis, és a szemében igazi elbizonytalanodást láttam. Elgondolkoztam a dolgon, és percekig néma csendben feküdtünk, míg mindketten a belső utakon jártunk, választ keresve.
– Nem tudom, de én képtelen lennék bármit is tenni, ami veszélybe sodorja a zenekart.
– Szerintem ő sem akarja veszélybe sodorni. Ez eszébe sem jut. Az a baj, hogy Shahid egy manipulatív faszfej, aki képes apró lépésekkel, akár hónapokig óvatosan haladni a célja felé. Tök hülye hasonlat, és ég is pofám miatta, de milliószor eszembe jut a párhuzam a terroristák és Naughty között. Akik képesek felnőni egy idegen kultúrában, befészkelni magukat egy másik világ legbelső zugaiba, és akár húsz, harminc évig várni, míg megkapják a parancsot. Soha nem múlik el a kötődés, nem írja felül a hitüket az, amit látnak, tapasztalnak, és képesek magukkal együtt akár több száz, ártatlan embert is megölni, pusztán fanatizmusból. Ez számomra teljesen döbbenetes, és hihetetlenül rémisztő.
Éreztem, ahogy a gyomrom összehúzódik a szavai hallatán. Nem tetszett a párhuzam, és szívesen ellentmondtam volna neki, de nem voltak érveim. Valahol a Naughtyféle agymosás is pont olyan volt, mint amiről Louis beszélt. Nem tudom, hogy képesek erre, és miért vannak ilyen nagy hatással másokra, de tényleg ijesztő a dolog.
– Csak tudod, ha már annyira a vallással jön neki, hogy fér bele a pia, meg a drog?
– Úgy látszik, Shahid egy új irányzat az iszlámon belül… lehet hogy lesz Naughtyizmus.
– Lehet… Én már évek óta egy félistent imádok! – vicceltem el a dolgot, mert nem bírtam már a feszültséget. Louis rám nézett, a szemei elkerekedtek, aztán feljebb nyomta magát, hogy elérje a számat, és finoman megcsókolt. Apró puszikkal váltunk el, amiket imádok. Ettől lesz olyan érzelemteljes, és intim az egész. A csók, az mindig érzéki. Louis-t nem lehet csak megszokásból csókolni. De a puszik, az apró, szerelmes, cirógató puszik azok, amiktől érzem, hogy milyen sokat jelentek neki.
– Én meg egy arkangyalt. Mikor először láttalak, rögtön Gábriel ugrott be rólad.
– De hisz ő üldözte ki Ádámot és Évát a paradicsomból.
– Jól tette. Még most is ott legelésznének, és nem jöttek volna rá, hogy az életben a bűn néha a legédesebb – kacsintott, és újabb puszit kért. – Amúgy pedig szerintem nem ez jut róla az emberek eszébe, hanem, hogy ő a remény angyala – suttogta a számba. – Nekem mindig te voltál a remény. Remény egy jobb életre, a boldogságra, és arra, hogy egyszer én is jobb ember lehetek melletted.
Úgy meghatódtam, hogy majdnem nyöszörögni kezdtem az édes kíntól. Hogy a picsába mondhat ennyire szépeket???

.