CXI. Fejezet

Sziasztok!

A mai csodálatos brüsszeli koncert örömére, hoztam az új részt, és remélem ezzel elégedettebbek lesztek, mint az előzővel...
Vége a sulinak, meglátjuk, mennyire lesztek itt, olvastok-e, vagy sem. Ha nagyon megfogyatkozunk, akkor ritkábban hozom a részeket, ha mindenki ráér, és unatkozik, akkor maradunk a szokásos tempónál.

Jó nyaralást, sok pihenést, jó bulikat, ngy találkozásokat mindenkinek!
<3 Becca

– Nem, kicsi! Nem érdekel. John jó helyre kerül, mert Mrs. Clier kislánya imádja már most, de nem fogom engedni, hogy Paul egy idegen családba kerüljön, akikről nem tudok semmit.
– Édesem! Ne hisztizz már! Attól, hogy mi nem ismerjük őket, még lehetnek jó fejek. Nem hiszem, hogy Shantall ajánlotta volna őket, hogyha nem száz százalékosan megbízhatóak. Mindenki tudja, hogy te vagy az anyatigris a családban, és ha valamelyik kis szemétládának nem nyalják ki a seggét, akkor te fogsz bosszút állni. – Nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el a leíráson, ami teljesen élethűre sikerült.
– Mi az, hogy kis szemétláda? – erőltettem haragos arckifejezést magamra, visszautalva az előző kijelentés sértő részére.
– Jaj, bocsánat. Imádnivaló kis rohadékok, akik kicakkozták a függönyt, kihúzták a szálakat a kanapé oldalából, ellopják a kaját a tányéromról, és állandóan befészkelik magukat az ágyunkba, mert halálra kényeztetted őket. – Rohadt nehezen álltam meg, hogy hangosan felnevessek, mert teljesen igaza volt, de ki kellett állnom a kicsikéimért.
– Nem is igaz! A függöny baleset volt, mert Ringo nem kapaszkodott jól a karnisba, és lecsúszott szegény. Szerencse, hogy nem esett le.
– És mi a pöcsömet keresett a karnison? Szerinted az normális, hogy a macska a karnison áll? És ne gyere nekem azzal, hogy kanárinak képzelte magát. Ezt utoljára a Jégkorszakban vettem be, mikor a mamut azt hitte, ő is oposszum.
– A kanapé azért lett körömélező, mert nem vetted meg a háromszintes macskajátszót, amin lett volna kókuszköteles kaparófa.
– Persze… a háromemeletes, négy négyzetméteres kastélyt, ami a nappali felét elfoglalta volna. Ne etess, Hazz, ezek akkor is, csupán a hecc kedvéért, a kanapén éleznék a körmüket.
Nem hagytam magam, úgy tettem, mintha meg se hallanám.
– És azért vannak az ágyadban, mert imádnak, és szeretik az illatodat.
– Ez csak a te számodra mentség. Mert állítólag te is azért fekszel állandóan az én felemen.
Láttam a szemén, hogy már ő is mosolyog, és igazából nem is mérges, de azért odaléptem hozzá, kettőnk közé szorítottam Pault és George-ot, majd finoman a szájára tapadtam. Louis egyből visszacsókolt, és már a hajamban szaladtak az ujjai, hogy a tarkómon megállapodva húzza magához a fejemet, és a számba dünnyögjön. – Nem fogsz levenni a lábamról egy csókkal, és két rühes macskával.
Gyorsan a kis csöppségek fülére tapasztottam a kezeimet, és hátraléptem.
– Ne mondj ilyet előttük, mert sérülést okozol a kis lelkükben. Ők gyönyörű, imádnivaló kis csöppségek, akik arra születtek, hogy kényeztessék őket.
– Igen… hogy MÁSOK kényeztessék őket. Pontosan. Ezért most indulsz, összecsomagolsz két bőröndöt a két tüneményes vakaréknak, hogy ma délután könnyes búcsút vegyünk tőlük, és nem akarok ezen többet vitatkozni. Úgyis kikötötted, hogy heti beszámolót kérsz az állapotukról, képekkel. Aki ezeket befogadja, eleve nem normális, hogy teljesíti a kéréseidet.
Kezdtem tényleg beduzzogni, és éreztem, hogy az agyamat elönti a pipa. Louis is láthatta megváltozott arckifejezésemet, ezért odalépett, két ujjal megcirógatta George fejét, aztán lábujjhegyre állva puszilgatni kezdte a szám sarkát.
– Édesem… Cica! Ne vesszünk már össze ezen. Jó helyük lesz, és muszáj rabszolgát találnunk nekik. Hétvégén utazunk, és csak Alfit vihetjük magunkkal. Tudtuk előre, hogy nehéz lesz megválni tőlük, de ez az élet rendje – csitított, és két kézzel megfogta a derekamat, hogy magához húzzon. – Hidd el, mindegyiknek isteni személyzetet találtál. Tudom, hogy téged ez nagyon megvisel, de az ő érdekeiket nézd. Remek életük lesz. – A gyomrom kezdett megnyugodni, és bár szenvedtem a tudattól, hogy meg kell váljak az aprótalpak sokaságától, de tudtam, lejárt a közös időnk. Hétvégén visszaköltözünk LA-be, és kezdetét veszi az őrültekháza, ahol egyik fellépésről a másikra rohanunk, és jó, ha pár órára hazaesünk néha. Nekik törődés kell, és szeretet. Lassan bólintottam, de még képtelen voltam letenni a kezemből a két kis szőrcsomót.
Louis is lenézett rájuk, a szeme szeretettel telt meg, és bármit is mondott az elmúlt percekben, én tudtam, mennyire imádja őket. Felnézett rám, a kezével az arcomat cirógatta meg, aztán kivette a kezemből a két kis rosszcsontot, és halkan figyelmztetett:
– Indulj, szívem. Pakold össze a cuccukat. Az oltási könyveket a pultra készítettem.
Nem válaszoltam, csak lehajtott fejjel indultam az emeletre a két macskakosárért, amibe betettem a játékaikat, egy-egy puha takarót, amiből mind az öt sorra került már, hogy a kis család éjjelente azon bújjon össze, így majd hazai illatokkal és az otthon emlékével felruházva nyújtson menedéket a félelmetes új világban, ahová kerülnek.
***Zayn***
Lecaplattam a lépcsőn, már éreztem, hogy tolakodnak a könnyeim, mikor Louis telefonja rezegni kezdett az asztalon. Automatikusan kaptam fel, és néztem a kijelzőre. Mikor láttam, hogy Zayn az, persze fel is vettem, mert Lou eltűnt a szemem elől.
– Hahó, cimbi! – szóltam bele üdvözlésképpen, de csak halk szuszogás volt rá a válasz. – Zayn! – szóltam bele ismét, de furcsa zörejeket, és beazonosíthatatlan hangokat hallottam csupán. Eltartottam a telefont, ismét a kijelzőre néztem, de a vonal élt, és ismét meggyőződtem róla, hogy a hívás Maliktól érkezett. Visszaemeltem, mikor egy nagy nyögés, és apró sikkantások ütötték meg a fülemet. „ Ó, igen. Isteni! Ne hagyd abba!” – nyöszörgött egy női hang, és bár nem hallottam kristálytisztán, de az biztos, hogy nem Perrie volt, mert ez egy mély, szinte férfias hang volt, míg Perrie kedves, csilingelő szopránját már jól ismerem.
Újabb öblös nyögések, ezúttal Zayntől, és részegnek tűnő, vontatott szavak. „Neeem hagyom abba…nyugi… addig kúrlak, amíg akarod!”. Eltátottam a számat, és döbbenten meredtem magam elé, mikor Lou hangját hallottam meg közvetlen közelről: – Ki az? – kérdezte, és elém lépett. Mikor meglátta a fejemet, én pedig automatikusan átnyújtottam neki a telefont, összehúzott szemöldökkel hallgatott bele, aztán olyan arckifejezést vett fel, mint aki valami szörnyűséget lát, vagy hall. Ő is leengedte a készüléket, megnézte, ki a hívó, és mikor rájött, hogy Zayn az, a szemöldökei a homlokára ugrottak, ami ráncokba szaladt, és kérdőn nézett rám.
– Nem tudom, szerintem véletlenül nyomódott be neki – suttogtam, mire Lou egyetértőn bólogatott, és ismét belehallgatott. Fél perc után elrántotta a fülétől, kinyomta, és lecsapta az asztalra.
– Hülye barom! Nem igaz, hogy nem bír magával. Most már tényleg minden héten felszed valami libát. Nem is értem, hogy nem bukik le, bazmeg! – füstölgött, miközben a konyhába trappolt, és idegesen kicsapta a fridzsider ajtaját. – Mondd meg őszintén, miért van erre szüksége? Mindenki tudja, hogy ő a világ egyik legjobb pasija. Bármelyik nőt megkaphatná. De azt mondja, neki Perrie kell. Akkor viszont miért nem bírja megállni, hogy ilyen szutykokat szedjen fel? Ha szereti a nőjét, akkor mi szükség erre.
– Tudod milyen. A maga módján szereti Perriet, és ragaszkodik hozzá, de szerintem ő képtelen teljesen elkötelezni magát.
– Akkor nem Pezz az igazi! – nézett rám Louis a kinyitott hűtőajtó mellett, és egy pillanatra ellágyult a tekintete.
– Vagy csak Zayn valamiért képtelen a kötődésre.
***Zayn vége***
– A szülei elváltak, ahogy a tieid is, és az enyémek is. Nem lehet mindent erre fogni.
– Nem minden gyerek ússza meg sérülések nélkül a szülei válását. Bennem is maradtak sebek, amik nem gyógyulnak be soha. Lehet, hogy ezért lettem meleg. – Félve pillantottam Louis-ra, aki elgondolkodva nézett, aztán apró bólintással jelezte az egyetértését. – Bár én nem meleg vagyok anyám szerint, csak pánszexuális. – Néztem az ismét felszökő szemöldököket, és az jutott eszembe, mennyire imádom ezt az arcot.
– Hogy mi? – kérdezett vissza.
– Pán-szexu-ális… – tagoltam, aztán elvigyorodtam. – Olyan ember, aki nem az alapján választ párt, hogy milyen nemű, hanem hogy kiben leli meg a lelki társát.
– Igen? – nézett rám furán, de közben becsukta az ajtót, és közelebb lépett.
– Igen – mondtam határozottan.
– Tehát mostantól a nőkre is féltékenykedhetek? – kérdezte furán méregetve.
– Nem. Neked nincs kire féltékenykedned. Én már megtaláltam, és hozzá tartozom.
Louis arcán széles mosoly terült szét, miközben hozzám lépett, az orrát a nyakamba fúrta, és puszilgatni kezdett.
– És ha elmúlik? Ha már nem fogsz így szeretni? – kérdezte, és hallottam a hangján a bizonytalanságot.
– Nem múlik el… ez nem egy nátha! – vágtam rá kapásból, mire felnevetett.
– Ajánlom is! Mert ha eszedbe jutna valaki mással pánsípozni, én kiverem az összes fogát, hogy jobban tudjon fújni – közölte szárazon, és közben a hátamat simogatta az egyik kezével, a másikkal pedig elhúzta a hajamat, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.
Hangosan nevettem, mert imádom a humorát. Főleg azt, hogy bármilyen helyzetben tud valami vicceset mondani. Szerintem én vagyok a legnagyobb rajongója.

***Zayn***
Másnap reggel, mikor a stúdióba értünk, Zayn már ott volt, és Niallel beszélgetett a pultnál ülve, kávét kortyolgatva. Louis, mikor meglátta, megszorította az ujjaimat, aztán elengedte a kezem, és átvágott a termen, egyenesen hozzájuk, majd súgott valamit Zayn fülébe, miközben arcon csípte Niallt üdvözlésképpen, majd intett Maliknak, hogy kövesse, és kimasírozott. Zayn, arcán teljes döbbenettel, némi fáziskéséssel indult, de abból, ahogy beletúrt ébenfekete, lassan állig érő hajába, tudtam, hogy mi lehetett a téma. A tegnapi hívása…
Megvártam, amíg követi Louis-t, ki az ajtón, és eltűnnek a szemünk elől, majd odasétáltam Niallhöz, aki hirtelen nézett fel rám, mint aki most ébred valami szürreális álomból.
– Ez mi volt?
– Zayn tegnap véletlenül benyomta a telefonját, és felhívta Lou-t, miközben valami csajt kefélt – sommáztam a történteket, mire Niallnek a szokásosnál is nagyobbra kerekedtek a szemei, és eltátotta a száját.
– Mármint… hogy hallani lehetett… ahogy… ?! – A feje átment céklaszínűbe, és láttam, hogy teljesen zavarba jött. Valószínűleg maga elé képzelte a jelenetet. Nem mertem lenézni, nehogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban akkora hatást gyakorolt Niallre, mint gondolom. Mivel ebben a pillanatban a pult felé fordult, és eszeveszetten kavargatni kezdte a kávéját, már látnom sem kellett ahhoz, hogy tudjam, merevedése van. Hát ezt mondjuk megértem. Zayn, amint bárkit is kefél… az azért elég felkavaró fantáziakép.
Lehuppantam mellé, és Mia már tette is elém a laktózmentes macchiatót, ami nélkül nem indulhat a nap. – Kérsz egy pohár zöld trutyit is? – kérdezte, én pedig bólintottam, mire undorodva a turmixgéphez indult, és előszedegette a hozzávalókat, hogy elkészítse a világ legfinomabb turmixát, amit csak nekem csinál. Szeretem ezt a helyet. Eldöntöttem, hogy kikönyörgöm, őt is vigyük LA-be, de rájöttem, ez az ott dolgozó, idősebb Irene állásába kerülne, úgyhogy letettem a dologról.
– Mia! Megtennéd, hogy részletesen leírod, mit teszel ebbe a csodába, hogy Amerikában is élvezhessem?
– Hogyne! Minden szart, amit a hűtőben találok, és megbolondítom egy kis spenóttal, hogy ilyen szép, libafos színe legyen – mondta mosolyogva, mire Niall akkorát röhögött, hogy belesajdult a fülem. Próbáltam a legvérfagyasztóbb pillantásommal nézni rá, de ettől csak még jobban bepörgött, és már a pultot csapkodta, annyira kacagott. – Most kifejezetten hasonlítasz Dagobert bácsira a Kacsamesékből! – mondta még mindig röhögve, és bele akart borzolni a hajamba, de elkaptam a csuklóját.
– Mindennek van határa! Legyen eszed! – szóltam rá erélyesen.
– Óóó, szóval csak Louis borzolhatja össze a tökéletes loboncodat – állapította meg.
– Pontosan! – szólt Louis rekedtes hangja a hátunk mögül, ahogy odalépett hozzám, átölelte a mellkasomat, és egy nagy cuppanóst nyomott az arcomra. Felé fordultam, amennyire tudtam, mert szorosan tartott, és megkérdeztem: – Na, mi volt? Mit mondott?
– Röviden? Hogy semmi közöm hozzá, ne szóljak bele a magánéletébe, és egyáltalán, hogy merem számon kérni, mikor nem vagyok se az apja, se a bátyja, se a nője.
Ahogy elmondta, kicsit megvonaglott a szája széle, amiből tudtam, hogy fájdalmas beszélgetés lehetett, és Zayn cinikusan válaszolt, ami ellen – mint tudjuk –, nincs ellenszer. Nem igazán láttam biztatónak a kilátásokat, de a számba harapva csendre intettem magam, és csak bólintottam, hogy tudomásul vettem, amit mondott. Lou ölelése még erősebb lett, és a vállamra hajtotta a fejét. Odabújtam hozzá, és megsimogattam a szívemen fekvő kezét.
– Nem tudsz helyette okos lenni, kicsi. Vannak dolgok, amiket neki kell eldöntenie, és vállalni a következményeket.
– Tudom – válaszolta halkan, és egy pusziért nyújtotta az ajkát – csakhogy a következmények nem csak őt érintik, hanem mindannyiunkat.
– Igen, ez igaz… de ettől még nem fog megváltozni – mondta a kávéjába bámulva Niall, aki eddig csak hallgatta a beszélgetésünket.
– Sajnos nem – értett egyet vele Louis, és arcát a lapockámba nyomva hatalmasat sóhajtott. – Kurvára nem!


.