LXXXVI. Fejezet

Sziasztok!

Szép napot! Kezdődjön jól a vasárnap reggeletek!

A másik, számomra szenzációs hír, hogy megjelenik a könyvem. Még fel sem tudom fogni. Remélem mindannyian tisztában vagytok vele, hogy ezt csakis NEKTEK köszönhetem... Ha nincs a More Than Friends, és a fogadás, sosem született volna meg A tanítvány, és még mindig az unalmas, szürke napjaimat élném, mikor arról álmodozom, hogy egyszer csinálok valami különlegeset.

Most, hogy valóra válik az álmom, még mindig rátok van szükségem...
Kérlek Benneteket, lájkoljátok a könyv facebook oldalát (twitter és honlap még készül).
Nem lesznek obszcén, sértő posztok, semmi ami zavaró lehet a falatokon. Kifejezetten a könyvről, és a folyamatról értesülhettek, ami a kiadásig még hátravan. Lesznek extra tartalmak, A tanítvány kettőből részletek, nyereményjátékok, és sok más izgalmas dolog. Egy profi csapat fogja gondozni a könyveket, remélem minden szuper jól fog sikerülni....

Előre is köszönöm, hogy még ebben is a segítségemre lesztek, hisz nélkületek sehol sem tartanék.

Itt a link a facebookhoz:

https://www.facebook.com/pages/A-tan%C3%ADtv%C3%A1ny-Egy-fanfiction-reg%C3%A9ny-sz%C3%BClet%C3%A9se/796578913803790?fref=photo

- Ne hisztizz már, ez nem fájhat annyira! - mondta Lou, és közben nagyon röhögött. A tetováló mester a csípőm fölé hajolt, én pedig összeszorítottam a fogaimat, és az orromon át igyekeztem lélegezni. Egy kis tetkó, közvetlenül a combom felső szélénél, az egész nincs több öt centinél. „Brasil”. Ez a felirat fogja díszíteni ott a bőrömet amíg élek, és a gondolatra megdobbant a szívem. Soha nem felejtem el ezt az országot, a tegnapi estét, és örökre hálás leszek azért, hogy visszakaptam Louist.
Persze, csak mint barátot, de akkor is.

Két héttel ezelőtt, a perui koncert alatt végig magamon éreztem a pillantását, és milliószor kerestem én a tekintettemmel. Majdnem, mint évekkel ezelőtt. Most kicsit más volt a töltete az egésznek, de azért a játékosság és az izgalom, hasonló volt, mint régen. Tudtam, hogy elolvasta a levelemet, vagy legalábbis beleolvasott, de mivel nem láttam rajta, hogy kiakadt volna, pozitívan álltam a dologhoz. Mikor lement az utolsó ráadás, sietve igyekeztünk a kocsik felé, de Zayn meghúzta a karomat, és megtaszított az ő autójuk felé, ő pedig beérte Niallt, és átkarolva súgott neki valamit. A szöszi hátrapillantott, közben nagyot bólintott, majd megszaporázták a lépteiket. Hamarabb szálltak be a száz méterrel előrébb álló kisbuszba, mint mi, Louisval a miénkbe. Nem tudtam mi történik, de persze sejtettem, hogy miről lehet szó.
Csendben vártam, míg a biztonságiak is bemásznak előre, de a tenyerem izzadni kezdett, és éreztem, ahogy emelkedik a pulzusom. Mire elindultunk, már a torkomon éreztem a szívverésem, és a fülemben is lüktetett a vér.
- Hazz! - fordult hozzám Lou, és bennem megállt az ütő. - Olvastam a leveledet, és azóta azon agyalok, mit válaszolhatnék rá. És tudod, - mély levegőt vett és csak ekkor nézett a szemembe - annyi minden kavarog most a fejemben. Adj egy kis időt, hogy rájöjjek, mit érzek. Vannak még kérdéseim, amiket muszáj letisztáznunk, de ez a nap nem alkalmas rá… - halkult el a hangja.
- Megértem - vágtam közbe, mert éreztem, amit még kisajtolna magából, már csak felesleges szócséplés lenne. - Nem akarok erőltetni semmit, Lou. Csak azt akartam, hogy tudd, és könnyebb volt leírni, mint elmondani - sütöttem le a szemem. - És a délutáni dolog… - mély levegőt vettem, de nem tudtam ránézni.
- Bocsáss meg! Az aztán tényleg meggondolatlanság volt - mondta hirtelen, én pedig lenyeltem, amit még mondani akartam. - Holnap megbeszélünk mindent, jó? - kérdezte, és az arcomat fürkészte. Furcsa volt a visszatérő őszinteség, amit rég nem tapasztaltam a közelében, és valamiért melegséggel töltött el. Még akkor is, ha nem azt a választ kaptam, amiben titkon reménykedtem.
- Oké! - bólintottam. - Persze. - Igyekeztem annyi pozitív kisugárzást beleadni, amennyit csak tudtam. Louis elmosolyodott, odahajolt, és aznap már a második baráti puszit nyomta az arcomra. Ez is több mint a semmi, nem igaz?

Már Brazíliában, a koncert után, a szálloda különtermében folyt a buli ezerrel. A személyzet és mi is felpörögve tomboltunk, és egymás után döntöttük le a koktélokat. Kellemesen oldott volt a hangulatom, bár én már nem szálltam be a füvezésbe, amit a többiek műveltek. Nem akartam megint elveszteni az önuralmamat. Ha leiszom magam, akkor legfeljebb valakinek a vállán fogok pityeregni, leginkább Niall, vagy Lou, a fodrászunk vállán, de nem rángatom a másik névrokont a szobámba. Márpedig ettől rettegtem teljesen.  (Peruban időt kért, és azt mondta, másnap megbeszéljük a dolgokat, de erre nem került sor, és azóta is teljesen össze vagyok zavarodva. Már nem viselkedünk annyira furcsán, talán inkább barátian, de mivel semmit nem beszéltünk meg, és úgy tűnt, Lou nem is igazán akarja, lassan beletörődtem a dologba. Igyekeztem természetesen viselkedni vele, néha még viccelődtünk is, de azért a feszültség ott vibrált a levegőben. Nekem szükségem van a szavakra, neki kevésbé. Ő ösztönlény, én meg egy földhözragadt idióta vagyok. Mindegy, annyit azért tudok róla, hogy erőltetni nála semmit nem lehet, mert akkor kiakad, és olyasmit mond, vagy tesz, amit ha meg is bán később, vissza nem szívja soha. Igazi bak.)
 Felszabadultan óbégattuk az ismert világslágereket, és hajnalig táncoltunk. Később, mikor a szobámból néztem a halványodó csillagokat, halkan kopogtak. Megrökönyödve néztem az ajtóra, hátha csak képzelődtem, de a kaparászás megismétlődött.
Kimásztam a párnák közül, és imbolygó léptekkel botorkáltam odáig, majd kitártam az ajtót. A küszöbön Louis állt, egy kinyúlt pamutmelegítőben, és a régi kék pólómban, ami már teljesen kifakult.
- Persze, hogy a barátod akarok lenni! - mondta habozás nélkül, majd sarkon fordult, és elsietett a folyosón. Tátott szájjal, bambán néztem utána, amíg be nem csukódott mögötte saját szobájának ajtaja, és az agyam próbálta feldolgozni, ami történt. Utána menjek? De minek? Ha lett volna még mondandója, nem szalad el. Lassan evickéltem vissza az ágyamba, aztán pislogás nélkül néztem a plafont, és agyaltam, míg a jótékony álom magával nem ragadott.
Hangos kopogásra ébredtem, ami nem volt olyan izgalmas, mint a hajnali látogató.
- Harry! Ébresztő! Fél óra és indulunk - kiabált Niall, én pedig az oldalamra fordulva felnyögtem. Másnapos voltam, és hulla fáradt. Nagy nehezen összeszedtem magam, bár egy szürke kockás flanelinget vettem magamra, mert hirtelen azt se tudtam, melyik földrészen vagyunk. Csak akkor eszméltem rá a baklövésre, mikor már a mikrobuszban ültem, és végignéztem a többieken, akik javarészt ujjatlanban voltak, vagy pólóban. Már mindegy! - mondtam magamnak, és a kalapom alá tűrtem izzadt tincseimet, aztán megigazítottam a napszemüveget az orromon. Felvittek minket a Megváltó Krisztus szoborhoz, ahol már várt ránk Ben és a stáb, valamint egy rakat fotós és rajongó. (Soha nem fogok rájönni, hogy képesek a legváratlanabb helyeken is pillanatok alatt csapatostul megjelenni.) Csak túl akartam esni az egész felhajtáson, de mikor kiléptem a mellvéd szélére, és megláttam az alattunk elterülő várost, az Óceánt és szemben a Cukorsüveghegyet, valami hihetetlen nyugalom árasztott el, megszűnt a külvilág zaja, és csak bámultam a csodát, ami a szemem elé tárult. Zayn lépett mellém, aztán Niall a másik oldalamra, és mikor egy kis kéz megfogta a karomat, olyan örömöt éreztem, amit már nagyon régen nem.
Louis közénk furakodott, és ahogy a poharamat fogva álltam, óvatosan átnyúlt a hónom alatt, és összefűzte az ujjainkat pár perc erejéig. A mozdulatban nem volt semmi több, csak egy apró jelzés, hogy komolyan gondolja, építsük újra, amit csak lehet, de nekem majd kiugrott a szívem a mellkasomból. Éreztem a finom ujjakat, amik leheletnyi érintéssel simogatták a kezemet, és a vállamnak dőlő, vékony kis testet. Abban a másodpercben semmi sem tehetett volna boldogabbá. Nem szóltunk egymáshoz, csak kiélveztük a pillanatnyi békét. Láttam Zayn pillantását, aki mellettünk állt, és a másik oldalról Liamét is, de akkor nem érdekelt.  Louis lassan elhúzta a kezét, aztán felnevetett Niall beszólásán. Szelfiztünk, ökörködtünk, fotózkodtunk a rajongókkal, de közben odaálltunk, ahová Ben mondta, és hagytuk, hogy kismillió kép készüljön rólunk. Néha összenéztünk Louisval, és a jól ismert meghittség visszaköltözött a szívembe, ahogy szavak nélkül is tudtunk kommunikálni. Szinte éreztem, ahogy feltöltődöm, a fáradtság eltűnik a testemből, és kirobbanó energiák töltenek meg.
Erőszakkal űztem el a sötét gondolatokat, és csak arra koncentráltam, hogy boldognak érzem magam.

Miután lejöttünk a kilátóból, kaptunk három óra szabadidőt, természetesen testőrökkel együtt, de már ez sem érdekelt. Odaléptem Louishoz.
- Eljössz velem tetováltatni? - kérdeztem minden bevezetés nélkül. Rám nézett, a szemöldökei felszaladtak magas homlokán, a szemei is kérdőn fürkésztek egy pillanatig, de aztán elmosolyodott, és egyszerűen bólintott. Odafordult Zaynhez, közölte, hogy mi most elmegyünk, és majd találkozunk a szállodában, aztán a vállára vette a hátizsákját, és magától értetődően igazodott a lépéseim ritmusához, ahogy mindig is. Bár alacsonyabb nálam, hosszú lábaival mégis pont akkorákat lép, mint én. Olyan egyformán mozgunk az együtt töltött évek után, hogy a színpadon is döbbenetes látvány, ha valaki jól megfigyeli.
Írtam egy üzenetet Ednek, hogy mondjon egy címet, hova menjek tetováltatni Rióban. Tőle megszokott módon, öt perc múlva jött a válasz a megbízható szalonról, ahol már várnak. Mikor beszálltunk a kocsiba, Loura néztem. Mellettem ült és mosolygott. Bemondtam a címet a sofőrnek, aki azonnal beütötte a GPS-be, és indexelve kanyarodott ki a parkolóból.

Mikor a piercinges, kecskeszakállas, nagydarab fazon felemelkedett és elégedetten nézegette a munkáját, hasizomból én is felhúztam magam, és megcsodáltam a finom kis betűkkel írt feliratot, aztán Louis csillogó szemeibe néztem, és elvesztem a pillantásában. Késztetést éreztem, hogy lehúzzam és megcsókoljam, de figyelmeztettem magam, hogy ezt többé nem tehetem meg, mert csak barátok vagyunk.
- Szép lett! - mondta kedvesen, ahogy ő is szemügyre vette. Eszembe jutott, milyen mérges volt, mikor az első tetoválással állítottam haza, és hogy mekkora vita volt belőle. Ellenezte, hogy valaki egy életre elcsúfítsa a bőrét. Szerinte az emberek változnak, és évekkel később mindenki megbánja, hogy magára varratja az akkor tetsző motívumot, vagy az éppen sokat jelentő szót, jelet. Kellett pár hónap, míg megbarátkozott a gondolattal. Nem sokkal később ő is beadta a derekát, és egy interjúban vallotta be először, hogy kezdi megkedvelni a tetoválások látványát. Akkor még azt mondta, saját magán nem, de rajtam szereti őket. Aztán jött az első, apró kis tetoválás a bokáján, és onnan nem volt megállás. Mára a fél karja ki van varrva, a mellkasán ott a soha le nem törölhető mondat, ami mára biztosan mást jelent neki, mint mikor csináltatta, de mindig új értelmet nyer az idő múlásával, és amitől semmi pénzért meg nem válna.
Számtalan közös tetoválásunk van, szinte csak az, és amíg együtt voltunk, mindig melegséggel töltött el, ha a zuhany alatt állva ránéztem valamelyikre. Mára mindez inkább fájdalmat okoz, de most is szeretem őket, egytől egyig.
Kicsit nehézkesen tápászkodtam fel, és a bőr megfeszült a friss tűszúrások körül, de ez az ismerős érzés inkább kellemes volt számomra.
Lou! - fogtam meg a karját, mielőtt kiléptünk az ajtón. Rögtön visszafordult, és kíváncsian nézett rám. - Azt mondtad, vannak még kérdéseid.
- Igen, de közben rájöttem, hogy nem akarom feltenni őket. Most jól érzem magam, és bár egy csomó mindent tudni akarok, be kell látnom, a tudás nemcsak hatalom, hanem teher is. Ha megkapom a válaszokat, lehet, hogy megint eltávolodunk egymástól, és ezt nem akarom. Inkább kibírom a tudatlanságot, és együtt élek a kétségeimmel, mintsem megtudjam a sokkal fájdalmasabb igazságot. Talán egyszer…évek múlva… - nézett el mellettem, mintha a jövőbe látna.
- Oké, ahogy akarod. Nagyon sokat jelent nekem, hogy visszakaptalak, hacsak félig is. Ugye megértetted, amit írtam? - Bizonyosságot szerettem volna, hogy tudja, én még mindig szeretem.
- Igen, Hazz. Azt hiszem, megértettem. Majd kialakulnak a dolgok. Mindenhez idő kell.
- Igen, mindig ezt mondod - mondtam elgyötörten.
- Mert így is van. Nem tudjuk megerőszakolni magunkat - tette hozzá, én pedig meggondolatlanul kinyögtem: - Csak egymást.
Louis szemei elfeketedtek, de a vonásaiból nem tudtam olvasni.
- Igen, de abból nem csinálhatunk rendszert!
Beszippantottam a levegőt, mert nem erre a válaszra számítottam. Azt hittem le fog szúrni, vagy kategorikusan kijelenti, az nem történhet meg többé. Ehhez képest nyelni is alig tudtam, mert a szavaiból azt szűrtem le, nem zárja ki a lehetőségét egy-két hasonló „balesetnek”. Azonnal éreztem az ágyékomba toluló vért, de erőszakkal eltereltem a gondolataimat. Nem vagyunk már kamaszok, akik lépten-nyomon összefekszenek azzal, akit megkívánnak. Az exekkel történő szexet pedig a még rosszabb kategóriába sorolják. Azt mondják, az a tipikus baromság, mikor az ember következmények nélküli szexet akar, valaki olyannal, akivel nem kell tiszteletköröket futni, és aki jól tudja, hogy nyúljon hozzád… De mindig sérül valaki, mert csak az egyik fél lehet ennyire érzelemmentes, a másik általában reménykedik a folytatásban. Ez esetben én húznám a rövidebbet. Ezt muszáj tudatosítanom magamban.

A délután gyorsan elszaladt. Rég nem érzett fesztelenséggel viselkedtünk egymás közelében. A fiúk csak bambán figyeltek bennünket, mi pedig sokszor egymásra mosolyogtunk, és rengeteget viccelődtünk. Zayn arcán is megkönnyebbült kifejezést láttam. Nem tudtam mi az oka. Megszabadult a lelki furdalástól, hogy nem lett nagyobb botrány a múltkoriból, vagy pont azért, mert látta, nem békültünk ki úgy, ahogy én szerettem volna. Soha nem tudom eldönteni, utált-e, amiért Louis hozzám tartozott. Abból, amit Lou mesélt, számomra az derült ki, irigy volt a kapcsolatunkra, és úgy gondoltam, most talán elégtételt érez, hogy nekünk sem sikerült. Reménykedtem benne, hogy nincs igazam. Alapjában véve nagyon kedvelem Zaynt, ahogy a banda többi tagját is imádom, és nehezemre esett megtartani vele a három lépés távolságot. Nem is tudtam visszaemlékezni, mikor távolodtunk el egymástól.
Elhatároztam, ha Louisval működni fog a dolog, vele is rendbe teszem a kapcsolatot, hisz még nagyon sokáig kell összezárva éljük az életünket. Épp ezen agyaltam, mikor a teraszra kirontott Pete, és halálra vált arccal szólította Louist és Zaynt, hogy azonnal kövessék. Mindannyian felálltunk, hogy velük menjünk, de a biztonsági főnök egyértelműen intett, hogy most nem. Ott álltunk lefagyva, ahogy a fiúk követték az üvegajtón át. Louis még visszanézett, a tekintete zavart volt és tanácstalan, aztán eltűntek a szemünk elől. Niall ocsúdott fel először.
- Ez mi volt? - kérdezte hozzám fordulva, de én is csak a vállamat tudtam vonogatni. Letaglózott a rémület. De ha mi kis afférunkról kerültek volna napvilágra felvételek, most nem Zaynnel kellene az inkvizíció elé állniuk. Egyszerre kaptuk elő a telefonokat, és léptünk fel a közösségi oldalakra. Mikor rájöttünk, mi történt, mert a net szinte forrt, döbbenten néztük a videót, majd miután vége lett, csak meredtünk a képernyőre, és nem akartunk hinni a szemünknek.
- Te jóságos isten! - nyögte Liam. Niall hatalmasakat nyelt, én pedig izzadt tenyeremet a nyugágy huzatába töröltem, nagy levegőt vettem, és mikor elég erősnek éreztem magam, megnyomtam az ismétlés gombot a telefonomon.

.