LXXXVII. Fejezet

Sziasztok!

Nagyon kellemes Valentin napot mindenkinek. Hoztam egy részt, hátha van, aki nem a Szürke 50 árnyalatát nézi a moziban:))

Jó szórakozást, és kellemes pihenést a hétvégére.... ne felejtsetek megajándékozni egy kommentel, ha megérdemlem.

xxxBecca

Az elmúlt hét maga volt a pokol. Louist és Zaynt meghurcolták rendesen. Lou annyira betépett, mikor Peruban a koncertre mentünk, hogy levideózta, ahogy a kocsiban füveznek, majd felpakolta a netre, hogy bosszantsa a menedzsmentet. Bár abban az országban ez teljesen legális, mégis világszintű cirkusz lett belőle. Milliónyi elpártolt rajongó, csalódott és mocskolódó üzenetek ezrei, szinte minden bulvárlapban vezető cikk, és az összes csatornán kis színes hír, persze szépen alápakolva a drogellenes kampány összes elemével.
Nem vagyok drogpárti, ahogy nem is élek vele. Egyikünk sem használ tudatmódosítókat ahhoz, hogy túlélje ezt a szart, amit sikeres és gazdag életnek hívnak, és ezt annak köszönhetjük, hogy ez tényleg egy szuper csapat, ahol számíthatunk egymásra. Hogy van egy kis minivilágunk, ahol normálisan viselkedhetünk, és élhetünk. Az a kétszáz ember, akivel a napjaink nagyobbik hányadát töltjük, megszokott és megszeretett bennünket. A legtöbben tisztelnek is, és egyáltalán nem ítélnek el, ha egyszer részegen nótázgatunk, vagy éjjel úszóversenyt rendezünk a focipálya füvén.
De ez más. A füves cigit sokan azonosítják a kokain, vagy heroin szintű kábszerekkel, anélkül, hogy utána olvasnának. A fű, amiből millió gyógyszert állítanak elő, helyén kezelve egy remek stresszoldó, és kevesebb mellék- és utóhatással bír, mint a pia. Ráadásul nem olyan addiktív mint akár a sima bagó. Mindegy nekik, csak azt látják, hogy itt van két betépett sztárgyerek, milliónyi tini bálványa, akik nyilvánosságra hoznak egy videót, ahol füveznek. Ráadásul Zayn benyögi a filmen, hogy „tudom, hogy a faszt szereted”. Na ezen kis híján felröhögtem, már akkor is, mikor először láttam, de azóta is a kedvencem. Nyilván az előző este történt buszos kalandunkra utalt, és szerencse, hogy nem részletezte, vagy hogy nem azt mondta, tudom, hogy szereted Harry farkát. Mindenesetre ez a közlés elsikkad a skandalumhoz képest, hogy akkor és ott, egy jointot adtak körbe a kocsiban, amiből a testőrök ugyanúgy mélyet szippantottak, mint ők, miközben rendőrmotorosok kísérték őket a városon át. Azonnal megpróbálták letörölni a videót, de addigra több ezer fanatikus rajongó töltötte le, így teljesen esélytelen volt, hogy a feledés homályába vesszen, vagy legalább a világszenzáció státuszt megússza.
Zayn teljesen kiborult, és Louist okolta, Lou pedig befordult. Kijózanodva már ő is látta, mekkora hibát követett el, de késő volt. Csak azt sajnálta, hogy csalódást okozott a rajongóknak, a többit magasról leszarta volna. Teljes hírzárlat volt, és távol tartottak tőlünk minden újságírót, de akkor is döbbenetes volt a médiából ránk ömlő szenny. Persze előszedték a mi kettőnk kapcsolatára vonatkozó utalásokat is, a régi képeket, és kikerültek a hatalmas objektívekkel készített lesifotók, ahol kissé elkeseredett arccal szállok ki a kocsiból, majd jöttek a számba adott mondatok, hogy mennyire ki vagyok akadva, és hogy nyilván emiatt szakítottunk. Végre volt egy eladható elmélet, és meg lehetett szellőztetni a buzi viszonyunkat is. Na, ez elkeserítőbb volt, mint maguk a tények.
- Hazz! - jött be Louis a szobámba kopogás nélkül.
- Igen?- néztem fel azonnal.
- Ma rosszabb - mondta minden magyarázat nélkül, én pedig automatikusan kinyúltam érte, megfogtam a kezét, és az ölembe húztam. Összekucorodott a combjaimon, és a nyakamba fúrta az arcát.
-Ssss…semmi baj. Minden csoda három napig tart. Pár nap alatt lerágják a csontot, és újabb mócsing után néznek - ígértem neki.
- Ezt mondtad két napja is - vetette a szememre.
- És látod, ma már legalább felére csökkent a tweetek száma, és az újságok se rólatok szólnak. Kitartás.
- Felhívott anyám - nyögte, és éreztem, hogy rosszul érintette a dolog.

- És? - kérdeztem, miközben szorosan átöleltem, mert halványan reszketett.
- Neki is hatalmas csalódást okoztam. - Nem válaszoltam. Beleharaptam a saját nyelvembe, nehogy elszóljam magam, mert engem még aznap felhívott. Alig tudtam lebeszélni róla, hogy hirtelen haragját és tehetetlen dühét Louisra öntse, mert tudtam, az csak rontana a helyzeten. (Lou imádja az anyját, és nem tudta volna elviselni, ha ő is ellene fordul.) Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy Louis mostanában kicsit labilis, és hogy ettől függetlenül nincs nagy baj, és arról kezdtem mesélni, hogy a füves cigi milyen hatással van az emberre, mikor számomra is meglepő módon kijelentette: „Ne mutasd be nekem, volt már dolgom vele.” És itt volt a fordulópont. Ha ő is kipróbálta, akkor mégis milyen jogon kéri számon Louistól? Csak azért, mert az ő korában még nem volt kamerás telefon, hogy őrült módon megörökítse, és felpakolja a netre, még nem lesz kisebb bűn az övé. Azt hiszem, ezzel tudtam sarokba szorítani, és rávenni, csak akkor hívja fel a fiát, ha már lehiggadt kicsit.
- Nem hiszem, hogy hatalmas csalódást okoztál. Csak az anyai szíve mindentől félt. Fél, hogy rászoksz a drogokra, és kicsúszik a talaj a lábad alól. A médiából ez ömlik rá, nyilván az összes ismerős is rajta köszörüli a nyelvét.
- Biztosan. Rohadnának meg.
- És miben maradtatok?
- Hogy amint tudok, hazarepülök. - Egyetértően bólogattam, amit a feje búbján érezhetett. - Eljössz velem? - kérdezte, nekem pedig elakadt a lélegzetem.
- Ha akarod, persze - válaszoltam, mikor sikerült levegőt vennem.
- Igen, nagyon szeretném - morogta a nyakamba. A holdra is elmennék veled, mondtam volna szívesen, de már egész jól begyakoroltam, hogy az ilyen mondatok helyett, belülről véresre harapjam a számat.
- Szólj, mikor indulunk - válaszoltam, ő pedig csak átölelte a derekamat, és szorosabban bújt hozzám. Így tartottam, amíg csak lehetett. Hallgattam a légvételeit, simogattam a hátát, és éreztem, hogy elérzékenyülök. Hogy lehet, hogy nem az enyém már?

A következő hét is elrepült. Mire kaptunk két napot, hogy elutazhassunk Angliába, már elült a botrány. Mondjuk az ügynökségnél volt egy kisebb cirkusz annak kapcsán, hogy én is Louisval megyek, de elmagyaráztam a telefonban, hogy nem békültünk ki, csak most szüksége van a támogatásomra. Nagy nehezen elhitték, és rábólintottak, de azért külön járattal kellett utaznunk, és más-más reptéren szálltunk le otthon. Egy órával előbb érkeztem az új házba, - amit Daniel vett Jaynek, mikor megtudta, hogy ikreket várnak -, mint Louis, akire az egész család várt.
- Harry! - ugrott Lou anyukája a nyakamba, de még láttam, ahogy a könnyei végigfolynak az arcán. - Olyan jó téged újra látni - mondta őszintén, és szorosan megölelt, ahogy én is őt. Első perctől szerettük egymást, és ez máig sem változott. Nekem is olyan, mintha a családom lennének.
- Én is örülök, hogy itt lehetek - súgtam a hajába, és megpuszilgattam.
- Lou? - kérdezte halkan.
- Egy óra, és érkezik - mondtam biztatóan, és rámosolyogtam, ahogy szétváltunk. Jöttek a többiek, elsőnek Lottie, akit ki nem állhatok. Az egyetlen a népes famíliából, akinek nem őszinték a szemei. Valahogy mindig úgy érzem, Lou farvizén szeretne evezgetni, és ha lehet, munka nélkül megúszni az életet. Pici irigységet is érzek a szavaiban, ha a bátyjáról beszél, mintha Louis érdemtelenül keresné a rengeteg pénzt, és az élete maga lenne a gondtalan semmittevés. Tudom, ha egy hétig kellene csinálnia, visítva rohanna világnak. Utána Dan következett, akivel kezet fogtunk, és meg is öleltük egymást. Nem ismerem még annyira, de jó választásnak tűnik. Szereti a gyerekeket és Jayt is. Többet nem várok tőle.
A kisebb gyerekek után a nagypapa vont keblére, és erősen megropogtatott. Az öreg olyan, mint egy jóságos maffiavezér. Kicsit félelmetes.
- Kibékültetek? - kérdezte halkan, ahogy hozzám hajolt.
- Csak barátok vagyunk - válaszoltam őszintén, mire a karomnál fogva eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt ő akarja így? - A mondat, bár kérdésnek hangzott, inkább megállapítás volt. Bólintottam.
- Látom, te még nem vagy túl rajta - jött a következő tényfeltáró nyilatkozat.
- De igyekszem! - mondtam meggyőződéssel, mire ő bólintott kedvesen.
- Sajnálom - tette még hozzá, aztán átölelte a nyakam, és maga után húzott a kertbe, ahol egy hosszú asztal volt megterítve.


Már javában folyt a társalgás, bár én inkább a gyerekkel szóláncoztam, meg barchobáztam, és igyekeztem kimaradni a beszélgetésből, mert féltem, hogy arra terelik a szót, ami történt, mikor Louis kilépett a kertbe. Mindenki elhallgatott, és ideges feszültséget éreztem a levegőben. Jay viszont felugrott és elé szaladt, majd a fia karjaiba vetette magát, és össze-vissza puszilta. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és éreztem, hogy ellazulok. Aztán lassan mindenki feloldódott, és kiderült, mennyire szeretik Louist. Senki nem tett, még egy kétértelmű megjegyzést sem, és a délután a régről megszokott, kellemes hangulatban telt el. A rokonok hat óra körül köszöntek el, és végre magunk maradtunk. Louis hazavitte a nagymamát, és csak egy félórával később ért vissza. Gondolom beszélgettek még egy kicsit, bár az öreg hölgy nem igazán érti, mi ez a hatalmas felhajtás az unokája körül.  Mikor a kicsik elkezdték az esti rutint, a szüleik felkísérték őket az emeletre, és Lottie is elvonult, mert épp valami pasival beszélt telefonon (szerintem egy ribanc, de ez csak az én véleményem), Louval végre kettesben maradtunk pár percre.
- Mit mondtak? - kérdezte félve, és felnézett rám. Leültem a teraszkorlátra, és a kezeimmel magam mellett támaszkodtam, így egy vonalba került a szemünk.
- Semmit - válaszoltam kapásból. - Senki egy szót sem szólt a dologról - ráztam meg a fejem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Nahát, ez meglep. Azt hittem, te mondtál nekik valamit, amiért békén hagynak. - A szemei hálásan csillogtak, mert nem hitte el, hogy nem nekem köszönheti a dolgot.
- Nem mondtam semmit. Ami azt illeti, én is be voltam rezelve, hogy neked ugranak. De úgy látszik, igazi, szerető családod van, akik elfogadnak a hibáiddal együtt, és jobban szeretnek annál, minthogy bántsanak - mosolyodtam el.
- Ha így van, akkor kurva szerencsés vagyok -állapította meg. - Vagy csatlakoztak valami szektához, amiről nem tudok… - nevette el magát. Én is csatlakoztam, és együtt nevetgéltünk, mikor Lou hirtelen elhallgatott.
- Örülök, hogy itt vagy - mondta váratlanul, én pedig csodálkozva pillantottam rá.
- Én is örülök… Nagyon - válaszoltam, és kinyúltam a kezéért, de félúton elakadtam a mozdulatban. Nem foghatom meg a kezét. A barátok nem fogják meg egymás kezét ilyen helyzetekben. Önkéntelenül lenéztem, miközben leengedtem a karom, és láttam, hogy ő is pontosan ezt teszi. Zavartan kaptuk fel a fejünket, és egymásra pillantottunk, de aztán torokköszörülve fordultunk el, és Louis előhalászott egy cigarettát a zsebéből. Néztem, ahogy fellobban a láng, ő pedig fölé hajol, aztán mélyet szippantva engedi el a cigit, hogy később újra finom ujjai közé fogja, és elvegye a szájából, mély sóhajjal fújva ki a füstöt.
Esküszöm, olyan belső feszültségekkel voltam tele, hogy nekem is jól esett volna valami, ami oldja a stresszt, de megelégedtem a pöfékelő Louis látványával. Illett hozzá a cigi. Vagyis ismét megállapítottam, hogy neki minden jól áll, még az is, ha dohányzik.
- Kisfiam! Dobd el azt a büdös bagót! - hallottuk meg Jay hangját, de nem volt igazán szemrehányó, vagy dühös.
- Anya! Ne kezdd! - mosolyodott el Lou, és átölelte a törékeny nőt. - Hogy vagytok? - kérdezte, és a fejével az anyukája még lapos hasa felé biccentett.
- Köszönjük, jól - nevetett fel Johannah, és mesélni kezdett a pocaklakókról. Azon vettem észre magam, hogy tátott szájjal hallgatom, és figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne reagáljam túl a dolgot. Mostanában hihetetlen hatással vannak rám a terhes nők. Még a koncerteken is kiszúrom őket a tömegből, és ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy megérintsem a hasukat, ha mellettem állnak. Legtitkosabb, még magamnak is csak újonnan bevallott vágyam, hogy bárcsak én is nő lehetnék, és szülhetnék egy gyereket. Tudom, aberrált, és perverz, de mégis él bennem a vágy, hogy saját gyerekem legyen. Bárcsak lehetne közös gyerekünk Louisval. Na, ez volt az a gondolat, ami kijózanított. Louis fiának nem én leszek az anyja, se az apja, az már biztos, és ez teljesen elkeserített. Az elmúlt éveket annak az álomnak a képével éltem le, hogy egyszer nagy családunk lesz, egy rakás gyerekkel.
Elkomorodva kértem elnézést és sétáltam le a kertbe, egészen a hatalmas almafáig, aminek ágai alatt elbújva összeszedhettem magam.

Estig gyorsan elszaladt az idő, és a kellemes társaságban ellazulva, ahol végre mi is csak fiatal srácok lehettünk, nem a milliomos hírességek, olyan álmosság tört rám, hogy alig tudtam nyitva tartani a szemem. Már épp azon voltam, hogy bevackolom magam az egyik nyugágyba és egy takaróba burkolózva, ott helyben elalszom, mikor Jay finom kezét éreztem meg a vállamon. Megszorított, és a fülemhez hajolt.
- Hazz! Tudom, hogy kellemetlen, de azt hittem, azért jöttök együtt, mert kibékültetek. Mivel Mandyék is itt alszanak, és még nem érkezett meg minden bútor, Louis szobájába ágyaztam kettőtöknek. Ő azt mondja, szívesen alszik lenn a nappaliban, de azt már elfoglalták a gyerekek, két nagy dunyhával, így csak a másfél méteres gyerekágyak szabadok… - Felkaptam a fejem, és azt se tudtam, mit mondjak. Louisval aludjak? Ezt mégis hogy? De aztán gondolatban fejbe kólintottam magam. Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni.
- Semmi gond, Jay, elmegyek egy szállodába.
- Micsoda? Dehogyis! Hogy holnapra az összes újság tele legyen vele, hogy itt voltál nálunk? - Elgondolkoztam a dolgon, és rá kellett jönnöm, igaza van. Épp ezerrel azon agyaltam, hogy akkor beülök a kocsiba, és elmegyek Londonba, mikor Louis lépett mellém, és a fülemhez hajolt.
- Nekem nincs problémám a dologgal. Egy éjszakát kibírunk, nem igaz? - kérdezte, és előrébb hajolt, hogy a szemembe nézhessen. A torkomra forrtak a szavak. Egy ágyban vele? A szülei házában? Azok után, amik a közelmúltban történtek? Nem valami jó ötlet… De olyan kedvesen nézett rám, a szemeiben nem láttam semmi kétséget, és ez nekem is erőt adott.
- Nem, nem probléma - nyögtem ki, aztán erőltetetten elvigyorodtam, de inkább grimaszra sikerült.
Nehézkesen szedtem össze magam, ami inkább azért volt, hogy időt nyerjek, mint azért, mert annyira ellustultam volna. Ami azt illeti éberebb lettem, mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna nyakon. Minden idegszálam megfeszült, és ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Felmentünk az emeletre, Lou anyukája megmutatta a szobát, egyúttal az egész házat, ahol még nem járt egyikünk sem, aztán egy puszival búcsúzott tőlem, majd magához ölelte a fiát. - Jó éjt! - köszönt el tőle is, és még egyszer végigsimított Louis karján. Néztük, ahogy lemegy a lépcsőn, aztán még kínzó másodpercekig meredtünk a semmibe, mikor Lou egy nagy sóhajjal felém fordult.
- Hazz! Ha neked ennyire kellemetlen, akkor én alszom a földön szívesen.
- Nem, nem! Dehogy - válaszoltam azonnal, mert nem akartam gyerekesnek látszani. - Semmi gond - tettem még hozzá, és beléptem az otthonos szobába.

Húsz perccel később, már pizsamában (amit gyűlölök, de idegen helyen muszáj magamra vennem valamit) álltunk a vetett ágy mellett, és ismét eluralkodott a feszültség. Louis még nézett egy pillanatig, aztán egy hirtelen mozdulattal felhajtotta a kétszemélyes takarót, és becsusszant a párnák közé. Követtem a példáját, de körülbelül úgy éreztem magam, mint szűzlány a nászéjszakán. Azt se tudtam mit csináljak, annyira zavarban voltam. Hátat fordítottunk egymásnak, a párnákat rendezgettük, és a takarót húzkodtuk. Súlyos csendben feküdtünk, de mindketten jól tudtuk a másik légvételeiből, hogy egyikünk sem alszik. Percek múltán Louis megfordult, én pedig nem lélegeztem, míg meg nem bizonyosodtam róla, hogy nem akar hozzám érni, vagy beszélgetni. Már minden tagom zsibbadt, mikor a szuszogása elmélyült, és lelassult. Vártam még öt percet, mikor végre én is meg mertem mozdulni. Kínzó lassúsággal fordultam a másik oldalamra, centiről centire, alaposan megfontolva minden moccanást. Louis már mélyen aludt, és az ablakon beszűrődő holdfényben végre nézhettem az arcát. Mindig is imádtam nézni, mikor alszik. Ilyenkor eltűnik a művigyor, az arca kisimul, és annyira ártatlannak, és gyermekinek látszik, hogy le kellett fogjam a saját kezem, nehogy simogatni kezdjem. A szempillái halványan reszkettek, az ajkai picit elnyíltak, a lehelete mentolos volt, és édes, számomra olyan, mint egy afrodiziákum. A gyomrom összeugrott, a tenyerem megizzadt, és a lélegzetem is elakadt, annyira erősen vágytam rá, hogy magamhoz húzzam, és csókoljam kifulladásig. Lecsuktam a szemem, és minden erőmmel azon voltam, hogy uralkodjak a rám törő érzéseken. Kínomban dalszövegeket farigcsáltam, mikor Louis hirtelen megmozdult. Mély levegőt vett, én pedig azonnal visszafordultam a másik oldalamra. Abban a pillanatban mögém csúszott, a karjával átölelt, a fejét a tarkómhoz nyomta, és elfészkelődött. Nem vettem levegőt, csak mikor meghallottam halk, egyenletes horkolását. Még azt is imádom. Eltelt még vagy fél óra, mire végre rám talált az álom, és Lou karjával a hasamon, állával a lapockámban, végre eldobhattam a tudatomat.


.