CXXIV. Fejezet

Sziasztok!

Hoztam egy új részt, hisz új hét kezdődik.:)
Az elmúlt napok eseményei sajnos engem sem kerültek el, és a Liam interjú annyira kicsinált, hogy egyelőre nem írom az MTF-et, mert képtelen vagyok. Van még pár részünk, azt mindenképpen hozom, és addigra kiderül, mi lesz velem és a bloggal a továbbiakban.
Itt is voltak leiratkozók, és több személyes ismerősöm, barátom kiszállt... amit meg is értek teljesen. Sok ez már, és nehéz.
De mi még itt vagyunk. Megköszönném, ha kimutatnátok, hogy még érdekel benneteket ez a történet, és nem haltak ki a Larriek... Sokat jelentene nekem. Ahogy az is, ha azok helyett, akik feladták, feliratkoznának azok, akik esetleg most érkeztek, mert mindentől függetlenül, sokan érkeznek most a fandomba, akiket épp ezek a hírek sodornak hozzánk.

Vigyázzatok magatokra.... xxx Becca

Harrytől azt kaptam a szülinapomra, hogy az Ausztrál turné alatt együtt veszünk szörfleckéket. Mindig szerettem volna, ha együtt siklunk a hullámokon, de eddig nem volt alkalom rá, hogy ő is gyakorlatot szerezzen. Nem is érdekli igazán a dolog, csak az én kedvemért teszi, és ez benne az igazi ajándék. Harry golfozni szeret, amitől én olyan ideges leszek, hogy törni-zúzni tudnék, de ő imádja. Képtelen vagyok felfogni, mi az élvezetes abban, ha egész napokat töltesz el azzal, hogy a le-fel mászkálsz a dombokon, míg meg nem találod a kurva kis labdát, amit aztán elütsz a picsába, és megint mehetsz megkeresni. Niall és ő, mostanában már tökélyre fejlesztették a dolgot, és képesek máskor is erről beszélgetni, amitől nekem rohamos ütemben hullani kezd a hajam. Harryt viszont hidegen hagyja a foci és a küzdősportok, szívesebben néz szinkronúszást, vagy atlétikát, amit meg én utálok. Egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy Liammel jobban jártam volna, ő meg Niallel, de nem tudtam nevetni a poénján.
Most viszont, mikor elmesélte, hogy odamegyünk vissza, ahol két éve megszálltunk, és imádtuk a helyet, aztán napokig a hullámlovaglást fogjuk gyakorolni, egészen belelkesedtem, és az sem érdekelt, hogy közben persze zajlik majd a turné, és mindenki idegbeteg lesz a stressztől.
De addig még két hét van hátra, ami készülődéssel, énekpróbákkal, ruhaválogatással és interjúk tömkelegével van telezsúfolva.
Plusz nekem beiktattak egy-két kötelező papwalkot és clubbingot, amitől enyhén szólva hányok. B már azt is rebesgette, hogy a közeljövőben megváltoznak a dolgok, mert az Ellel való szakítás után megkezdődik az új imidzsem felépítése, és a személyem megerősítése a sajtóban, mert – mint ahogy mindig is tudtam –, nem vagyok elég népszerű.
– És mit takar a rebranding, az én esetemben? – kérdeztem, mert felmerült bennem a gyanú, hogy nem fog tetszeni a terv.
– Khmmm… én nem vagyok kompetens ezekben a dolgokban – adott kitérő választ Brandon, és nem igazán akart a szemembe nézni.
– Te az égvilágon semmiben nem vagy kompetens, de mindenről tudsz, úgyhogy ki vele! Ne akard, hogy két napig szekáljalak, vagy rád uszítsam Harryt…
– Oké, oké… azt tényleg nem akarom. Nézd, Lou, én nem akarok semmit mondani, amiért megüthetem a bokám…
Igyekeztem olyan csúnyán nézni rá, amennyire csak tudtam. – Szerintem nem sok választásuk van. Mivel már nem tinilányok a célcsoport, és az egész bandának új piacokra van szüksége, csak három dolog van, ami eladható a sajtóban.
– És mik azok? – kérdeztem vissza, bár magamtól is tudtam a lehangoló választ.
– Szex, botrány, és a kettő keveréke. – Elgyötörten sóhajtottam fel.
– Nem lehetne inkább valami jótékonyság, vagy újdonság? Mondjuk a lemezcégemmel kapcsolatos dolog? Akármi?
– Próbálkozni lehet, Louis, de nem hiszem, hogy ez a rajongókon kívül bárkit is érdekelne… Egyeztess a vezetőséggel.
– Fogok! – mondtam határozottan, de tudtam, hogy gyengék az esélyeim.
Ideiglenesen háttérbe szorítottam a félelmeimet, és a közelgő eseményekre fókuszáltam.
Igyekeztem Harryt kihagyni, amennyire csak lehet, bár nagy szükségem lett volna arra, hogy megbeszélhessem vele a félelmeimet, de úgy ítéltem meg, azzal, ha bevonom a dologba, csak fájdalmat okozok neki, és arra végképp nincs szükségünk, hogy köztünk is feszültség legyen. Inkább hallgattam (bár az eljegyzésünkkor megígértem, hogy a jövőben ilyen nem lesz) és igyekeztem csak rá koncentrálni, ha végre együtt tölthettünk pár órát, vagy egy egész napot. Nagyon hiányzott, mert ismét beköszöntött az az időszak, mikor jóformán csak telefonon beszélünk, és hébe-hóba tudunk megszervezni egy titkos randit, de sokszor nagyobb energiabefektetést igényelne, mint amennyit nyernénk vele, így inkább Skype-olunk vagy telefonálunk, amikor csak lehet.
Kicsit könnyebben megy, mint régen. Valószínűleg beleszoktunk már a dologba, és attól, hogy nem vesszük annyira a szívünkre, elviselhetőbb lett az egész herce-hurca.
Harry nagyvonalú ilyen dolgokban, mert nem gyötri állandó féltékenység, én pedig igyekszem uralkodni magamon, és apróságokra gondolni, mikor maga alá gyűr a zöld szörny.
Például arra, hogy mindig a gyűrűjét basztatja, ha ideges; hogy milyen, mikor elrévedt tekintettel gondolkodik, majd hirtelen kijelenti, hogy szeret (mert olyankor a szép emlékeink merülnek fel benne), vagy hogy mennyire szereti, ha incselkedem vele. Szexre nem merek gondolni, mert ha azon agyalok, hogy Harry gyakorlatilag egy napot is nehezen bír ki anélkül, hogy belehajszolna egy kiadós szeretkezésbe, rögtön elindul a vezérhangya, hogy akkor hogy bír ki közel egy hetet nélküle. Persze, én sosem voltam nagy fakír, és mióta az őszinteség a jelszavunk, igyekszem inkább kuturáltan megfogalmazni az agymenéseimet.
Este, mikor végre beestem a hatalmas ágyba a szállodában, és lehetőségem volt felhívni őt, már az első csörgésre felvette a telefont.
– Szia, kicsi! – búgott a vonalba, amitől a karomon felállt az összes szőr, és volt még egy testrészem, ami szeretett volna felállni, de gondolatban rendre intettem.
– Helló, cica! – duruzsoltam, és szinte láttam magam előtt, ahogy féloldalasan elmosolyodik, és a gribedli behorpad az arcán.
– Imádom, ha így hívsz – dorombolta, amitől megint végem volt, de teljesen.
– De hát az vagy! Egy nagymacska. Mindig dörgölőzöl, és imádsz játszani, de azért állandóan rettegek, hogy leharapod a fejem.
– Hát, a fejedet nem tudom, de néha eszembe jut, hogy ráharapjak arra, ami a számban van… – incselkedett tovább.
– Akkor már alig lenne pár ujjam, és rég nem tudnék pisilni… – állapítottam meg.
– És beszélni sem! – tette hozzá gyorsan, mire eszembe jutott, hogy a nyelvem is eléggé hiányozna, ha leharapná.
– Akkor ezentúl kétszer is meggondolom, mit adok a szádba – vontam le a konzekvenciát, mire Harry hangosan felnevetett.
– Szerintem ez az elhatározásod addig fog tartani, amíg ismét találkozunk.
– Ez elég valószínű – adtam neki igazat, és már én is vigyorogtam.
– De ha biztosítékot akarsz, akkor te is a szádba veheted valamimet, hogy gyorsan elégtételt vegyél, ha nem bírok magammal.
Azonnal láttam a méltán népszerű 69-es pózt, és már alig tudtam nyelni a nyálamat. Harry halkan felkuncogott. – Már áll, igaz? – kérdezte, mire az ágyékomhoz kaptam, és én is felnevettem.
– Áááá, dehogy! – füllentettem, aztán eltereltem a témát, és a napjáról érdeklődtem.

***

– Nem érdekel, Niall. Nem fogod elcsalni Harryt arra az egy napra, amit együtt tölthetnénk a héten.
– Jajj, Lou, ne legyél már ilyen. Most lesz a visszavágó Craignek és Humpreynak, amiért a múltkor csúnyán elpicsáztak bennünket.
– Majd én elpicsázom Harryt, te meg hívsz valaki mást golfozni! – kötöttem az ebet a karóhoz.
– Oké. Ha nem engeded el golfozni, akkor legközelebb nem nézheted a VB döntőt – szegte fel az állát, és keresztbe fonta a karjait. Ez egy  övön aluli ütés volt, és hirtelen nem is tudtam mit válaszolni rá.
– Majd Harry eldönti, hogy mit akar – találtam meg a legígéretesebb választ.
– Jól van! – ejtette le a vállait Niall. – Akkor lőttek a golfnak. Harry úgysem merne elkéredzkedni tőled, ha csak egy napra jön haza… – mondta, és láttam, hogy beletörődik a dologba. Belém nyilallt, hogy mekkora seggfej vagyok.
– Várj! Menjetek golfozni, csak legalább hat körül gyertek vissza. Szeretném elvinni vacsorázni – mondtam békülékenyen, mire hirtelen visszafordult, és hitetlenül nézett rám.
– Komolyan?
– Igen. És bocs… Igazad van.
Niall csak tátogott, a szemei hatalmasra tágultak, és úgy tűnt, nem találja a szavakat.
– Beteg vagy? – kérdezte, és közelebb lépett.
– Na jó! Tűnj el a szemem elől, amíg meg nem gondolom magam, és ne élj vissza a jóindulatommal! – mondtam, mire felszaladt a szemöldöke, egy pillanatig még vizslatott, de aztán gyorsan hátralépett.
– Oké, Lou. És nyugi, nem árulom el senkinek! – nevetett halkan, én pedig kényszeredetten elvigyorodtam. Ekkora kuriózum, ha valamiért elnézést kérek, és igazat adok a másiknak?! Rá kellett jönnöm, hogy valóban az.

Liam épp egy inget kötött a derekára, és a szokásos mozdulataival, a lába között matatva indult el a képzelt színpad eleje felé.
– Jól van, Payno, de próbálj előreérni, mire a te szólód jön! – instruálta David, akihez kénytelen voltam jó pofát vágni, mert most ő kapta a feladatot, hogy rendezze össze a színpadi képet.
– Nem tudok, csak ha rohanok! – reklamált Liam. – Nem lehetne, hogy középről indulok, vagy már a refrén alatt?
Láttam, hogy a méltán gyűlölt pasi az állát dörzsölve gondolkozik a lehetőségeken, és le kellett nyelnem a nyelvem, hogy be ne szóljak valami epéset… Például, hogy az ágyban is ennyit tanakodsz? Mert akkor nem csoda, ha Harry kivágott, mint a macskát szarni. Elégedetten elvigyorodtam, és Hazzra néztem, aki unottan nyomkodta a telefonját, míg a kis-, és a gyűrűsujjával tartotta a mikrofont. Mindig elalélok, ha látom, mekkora keze van, és mikre képes vele. Én egy dobozos kólát érek át, ő a kólát, egy könyvet, és még odafogja a telefont is. Végem van ettől.
– Jól van, akkor indulj el a második sorra, és lassabban sétálj! – mondta Soutar. – Harry, te pedig légy szíves gyere kicsit előrébb.
– Oké! – válaszolt a megszólított, és fel sem nézve a mobiljából, két lépést tett előre.
– Mi lenne, ha idefigyelnél? – kérdezte David, és volt egy kis személyes sértettség a hangjában.
– Nem kell nézzelek ahhoz, hogy halljam, amit mondasz – mondta Harry tárgyilagosan, én pedig nem tehettem ellene, a mellkasom kidülledt, mint egy kis kakasnak.
A próba elég unalmasan telt, mivel végig az volt a téma, ki, hol álljon, és ki, merre induljon el. Mikor egy sorba kellett, hogy álljunk, automatikusan Liam és Niall közé álltam, de Harry határozottan kitolta Paynot a sorból, és mutatta, hogy álljon a másik végére, ő pedig mellém lépett.
– Az előbb jobb volt! – mondta David.
– Szerintem meg most jó! – szólt a mikrofonba Harry, és a hangja bezengte a próbatermet.
Oldalról ránéztem, majd követtem a pillantását, és rájöttem, hogy farkasszemet néz az exével, aki még be akart próbálkozni, hogy rávegyen bennünket az eredeti felállásra, de Harry kőkemény pillantásából rájött, ezzel most nem fog tudni mit kezdeni.
– Miért baj, ha Lou mellett állok? Szerintetek nem feltűnő, hogy mi soha nem állunk, ülünk egymás mellett, és évek óta szinte nem is szóltunk egymáshoz? Komolyan mondom, ennél nyilvánvalóbbá nem is tehetnétek az egészet – prüszkölte, és még halkan hozzátette: – Ez szánalmas.
Zaynre néztem, aki egyáltalán nem szólt egész nap. Olyan volt, mintha tényleg nem is érdekelné az egész. Máskor vérre menő csatákat vívtunk azon, ki, hol álljon, melyik szám alatt menjünk a catwalkra, és mikor maradjunk a nagyszínpadon, de ő már egészen máshol járt. Ezek szerint mégsem változtatta meg a döntését, és bármikor megtudhatjuk, hogy holnaptól nem lesz velünk. Nem szóltam egy szót sem, mélyen elraktároztam az információt, és igyekeztem összpontosítani, de a torkomat keserű epe lepte el. Nem tudom elképzelni az egészet Zayn nélkül. Mi csak öten vagyunk egy zenekar. Négyen csak a maradék leszünk. Egy nyomorék óriás…
Épp vége volt a háromórás próbának, ahol a számok többségét átbeszéltük, és indultunk volna kifelé, mikor Niall megszólalt.
– És a három új számon kívül nem is teszünk be többet?
Mindannyian lemerevedtünk, és kérdőn néztünk össze, majd a háttérben, egy széken üldögélő Brandonra.
– Egyelőre ennyi. Lehet, hogy a turné második felére lesznek még újak, de egyelőre a többi marad. És jó lenne, ha kicsit ráfeküdnétek az énekórákra. Van, akinek még ezek is csak nehézkesen mennek…
Tudtam, hogy Niallre, de elsősorban rám célzott, és megint forrt bennem a düh. Mindig is én voltam a gyenge láncszem. Nincs belső hallásom, és általában csak valaki mással együtt tudok tisztán énekelni, de azért nem annyira gáz, hogy folyton froclizzanak miatta. Nem én kértem, hogy beválogassanak a bandába.
Harry karját éreztem meg a vállamon, aki belepuszilt a hajamba.
– Igen, otthon majd gyakorolunk. Énekelhetsz a mikrofonomba! – suttogta, amitől egyből megrándult a szám széle. Mikor felpillantottam, és David irigy pillantását is bezsebeltem, határozottan jobban éreztem magam.
– Elhívom Zaynt egy sörre, jó? – kérdeztem, ahogy megfogtam a vállamról lógó hatalmas kezet.
– Oké, persze, menjünk! – lelkesedett Harry, mire egy picit megtorpantam a mozdulatban. – Ó, vagy úgy… Én nem vagyok meghívva… – Nem kellett szólnom egy szót sem, Hazz azonnal értette a szitut.
– Cica, ne harizz… csak…
– Lou, semmi baj. Értem én. Menjetek csak nyugodtan! – mondta, és egy nagy cuppanóst nyomott az arcomra. – Addig elmegyek Nadine-nal, és megnézzük a tavaszi kollekciókat a plázában.
– Jól van. Hányra legyek otthon?
– Nem tudom, meddig bírjuk – mosolyodott el Harry. – Írok, ha már kifelé cipeljük a csomagokat.
– Rendben! – álltam lábujjhegyre, hogy egy cuppanóst nyomjak a szájára, de épp akkor valaki nekicsapódott a vállamnak, és Soutar robogott el mellettem.
– Ez nem normális. Még mindig ennyire odavan érted? – kérdeztem, és kurva nehezen álltam meg, hogy utána ne üvöltsek valamit.
– Nem hiszem, csak a sértett büszkesége miatt csinálja – mondta Harry. – Azóta nem is beszéltem vele.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmeséld ezt a sztorit – mondtam halkan, és magam felé fordítottam, hogy kénytelen legyen rám nézni.
– Itt? Most? – kérdezett vissza, és zavartan körülnézett.
– Nem. Természetesen nem itt és nem most. De mivel a következő hetekben állandóan velünk lesz, úgy érzem, jobban viselném, ha nem a saját agyszüleményeimből indulnék ki…
– Ez ezer százalék! – bólintott Harry. – Semmi olyan nincs, és nem is volt, ami miatt féltékenynek kellene lenned.
Közelebb hajoltam hozzá.
– Azért az, hogy megfarkaltad, elég indok rá, hogy kicsit zabos legyek.
Harrynek megrebbentek a pillái, amitől azonnal megugrott a gyomrom. – Ne! Neeeee! – csóváltam meg a fejem, de Harry lesütötte a szemét. A felismerés letaglózott.
Magához húzott, és meg akart csókolni, de durván ellöktem magamtól, anélkül, hogy felfogtam volna, mit teszek. – Most jobb, ha megyek! – mondtam, és elfordultam tőle.
Harry utánam mozdult, de nem fordított meg, csak a vállamra tette a kezét, és mögém lépett.
– Sajnálom! – mondta halkan, és a fülem mögé adott egy puszit. – Szeretlek, Lou. Nem tudom meg nem történtté tenni. Te is elkövetted a saját hibáidat. Azt mondtad, túllépünk a múlton…
– Igen, de nem tehetek róla, hogy nem megy könnyen, ha itt kísért… – mondtam, és lassan ellazítottam a vállaimat.
– Nem számít, mi volt. Mert akkor sem számított – nyomta meg az utolsó mondatot Harry, de a tudat, hogy magába engedett valaki mást, annyira lesújtott, hogy még nem tudtam megemészteni.
– Oké… – igyekszem felülemelkedni a dolgon.
– Ha hazaérünk, megbeszéljük ezt! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Hazz, és én is megkönnyebbültem egy kicsit, mert nem akartam ismét magamban őrlődni hetekig. Bólintottam, és lenyúlva megkerestem a kezét. Felemeltem, adtam egy puszit az ujjaira, de anélkül hagytam ott, hogy ránéztem volna. Reméltem, hogy tudja, most szükségem van egy kis távolságra.
Zayn épp az öltözőből fordult ki, mikor odaértem.
– Cimbi! Igyunk meg egy sört! – mondtam határozottan, és átkaroltam a vállát.
– Miért? Mi a baj? – kérdezte egyből. Én pedig rájöttem, nem találtam ki semmi indokot, miért akarok hirtelen sörözni menni, ha eddig le se szartuk egymás fejét.
– David… – mondtam ki a nevet annyi gyűlölettel, amennyi csak belefér egy szóba. Zayn megrántotta a szemöldökét, de egyből tudta, miről van szó.
– Oké. De erre valami tömény kell! – biccentett, majd elindult a liftek felé.

.