CXXV. Fejezet

Sziasztok!

Itt az új rész, kicsit hamarabb, mint máskor, hátha örömöt okozok vele, mert van, aki nagyon aggódik a folytatás miatt ;)

Legyen szép hetetek, és vigyázzatok magatokra!! <3

A kocsmában ültünk, és Zayn egymás után döntötte le a feleseket. Én csak ímmel-ámmal ittam, mert vártam az esti beszélgetést Harryvel, és szerettem volna teljesen józanul lerendezni.
Zayn a negyedik ital után már kezdett feloldódni. Az arcán elterült a szokásos szexi mosoly, mire a helyiség összes nőnemű egyede elkezdett feromonokat termelni, és tíz perc múlva már minden szempár minket nézett.
–Tudod, kurva jól esett, hogy elhívtál. Azt hittem, azért mert meghoztam a döntésemet, már szóba sem állsz velem.
– Eddig abban reménykedtem, hogy megváltoztatod a döntésedet. Most minden olyan egyszerű és működőképes.
– Igen, mert nem érdekel. Lou, én már csak pár hetet maradok, ezért nem állok le vitatkozni azon, hogy mi, hogy legyen… – mondta őszintén, amivel beigazolta a délutáni megérzésemet, és amitől azonnal összeszűkült a gyomrom.
– Értem… Akkor ezek szerint hiú ábrándokban ringattam magam – válaszoltam, és lehúztam a whiskey-t, ami addig előttem állt.
– Itt már nincs visszaút, cimbi – ingatta a fejét Zayn, és megveregette a kézfejemet.
– Ha neked így jobb lesz… – Próbáltam olyan hangon mondani, amiből nem süt a sértettségem, de csak hellyel-közzel sikerült.
– Azt hiszem, ennél mindenképpen jobb lesz.– Áruld már el, Zayn, mi a búbánatos franc bajod van tulajdonképpen? Miért akarsz mindenképp kilépni? És mik azok a nagyszabású tervek, amikért itt hagysz minket a szarban? Tudod jól, hogy egy év múlva úgyis bezár a bazár, legalább egy időre, és a szünet alatt nyugodtan kiadhatnád a szólólemezedet. Még jobban is fogyna, mint így. Azért sokan árulónak fognak kikiáltani.
– Mint te! – mutatott rám kicsit spiccesen Zayn. De nem volt még részeg, épp csak annyira ártott meg neki a pia, hogy őszintén beszéljen. – Engem már nem érdekel, ki, mit mond rólam, Lou… Elegem van ebből az idomított majom szerepkörből. Azt akarom csinálni, ami nekem tetszik, oda menni, ahová én akarok, olyan zenét játszani, ami mindig is tetszett, és úgy élni, ahogy nekem jó.
– És Perrie? Ő mit szól ehhez? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam, ebből mennyi a lány befolyása.
– Ő mindenben támogat. Azt mondja, az elmúlt fél évben már nem voltam önmagam, és reméli, hogyha kilépek, újra az a vidám és szeleburdi fiú leszek, aki voltam.
– Az emberek kicsit sem változnak Zayn. Például te sem tanultál meg úszni, hiába vagy milliomos szupersztár, aki állandóan tengerparton nyaralhat. – Láttam, hogy felkapja a fejét, és a szemében sértettség villan. Nem tudtam megállni, hogy legalább egy pici ütést bevigyek.
– Attól, mert csóró bevándorlók gyereke vagyok, aki életében nem látott uszodát, és nem tanult meg úszni, nem vagyok kevesebb nálad! – vágott vissza meggyőződésből.
– Nem. Attól hogy hová születtél, és mire nem volt lehetőséged, nem vagy kevesebb. Csak attól, hogy milyen lehetőségeket kaptál az élettől, és mennyire nem élsz velük – ez már persze rég nem az úszásról szólt.
– Miért hiszed, hogy az egyetlen elfogadható út az, amit te helyesnek gondolsz? – kérdezett vissza, és bár nem mondtuk ki, elkezdődött a komolyabb beszélgetés.
– Mert úgy érzem, mindannyian elköteleztük magunkat, és te most megszeged a megállapodást. Cserbenhagysz bennünket. Mikor így is mindent elérhetnél, amit akarsz. Multimilliomos vagy, gyönyörű menyasszonyod van, a világ leghíresebb fiúbandájának tagja vagy, és milliók imádnak. Mit akarsz még?
– Lou, hagyjuk ezt abba! Soha a büdös életben nem fogsz megérteni, mert nem is akarsz. Te csak azt akarod, én értselek meg téged, de te képtelen vagy meghallani, amit mondok. Vagyis hallod, de nem érdekel. Meggyőzni akarsz csupán!
Elhallgattunk, mert én nem tudtam mit mondani, Zayn pedig visszafogta magát, mert szerette volna megőrizni a barátságunkat. Én viszont éreztem, ahogy a vastag, ezer szálból álló kötél, ami eddig egymáshoz láncolt bennünket, lassan foszladozni kezd, és ahogy egyre jobban feszítjük, a külső szálak lassan elpattannak. Úgy éreztem, egy tátongó mélység fölött lógok, ebbe az egyre vékonyodó kötélbe kapaszkodva.
– Zayn…én… – Ismét nem találtam a szavakat. 
– Louis, kérlek. Szeretném azt hinni, hogy a barátságunk túlélheti ezt! Veletek nőttem fel. Több közös emlékünk van, mint amennyire az egész életemből emlékszem…
– Oké, én igyekezni fogok! – mondtam, és akkor el is hittem, hogy ez pusztán döntés kérdése. Ahogy egy párkapcsolat is. A barátságot is mindkét félnek egyformán kell akarnia, különben ugyanúgy kihűl, mint a szerelem.
– És mi van Daviddel? – kérdezte témát váltva Zayn. – Mit keres ez most itt?
– Nem tudom. Eddig is nekik dolgozott, csak valamiért mostanáig nem érintkeztünk vele közvetlenül. Most viszont itt van, és gondolhatod, mennyire nehezen állom meg, hogy kikaparjam a szemeit.
– Harry anno lefeküdt vele? – nézett rám komolyan, mire megfagyott az ereimben a vér.
– Le… – hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy bőgni is tudnék.
– De ti akkor külön voltatok, nem?
– De igen. Ettől mégsem könnyebb megemészteni.
– Azt elhiszem, haver, de muszáj tudatosítani magadban, hogy te dobtad ki Harryt, úgyhogy félig te vagy a felelős az egészért.
– Igen, nap mint nap gondolok erre, nehogy megint elkövessem a régi hibáimat.
– Harry tizenhat volt, mikor egymásba szerettetek, és te voltál neki az első pasi, akivel lefeküdt. Legalább kipróbált egy másikat, és azután is úgy gondolja, hogy te vagy a legjobb. Szerintem ez inkább elismerés. És nem kell attól félned, hogy ott motoszkál benne a gondolat, hogy mással milyen lehet…
Elgondolkoztam azon, amit mondott, és volt benne ráció, de ettől még nem éreztem kevésbé gyomorforgatónak a tudatot, hogy valaki más is magáévá tette Harryt.  – Arról nem is beszélve, hogy a kis izompacsirtát te is megfarkaltad, ha jól tudom, és nem is egyszer…
 Na, itt volt az a pillanat, mikor legszívesebben ráordítottam volna, hogy hagyja abba, holott csak az igazat mondta. Hatalmasat sóhajtottam, és leengedtem a vállaimat.
– Így van… – mondtam beletörődő hangsúllyal.
– Akkor? Kvittek vagytok. Mindketten kipróbáltátok mással, de rájöttetek, hogy egymással jobban működik.
– Perrie-nek is mindig ezt mondod? – csúszott ki a számon.
A pillantása belefúródott az enyémbe, és csak sokára válaszolt.
– Ez nagyon csúnya volt!
Éreztem, ahogy újabb apró kis szál pattan el a kettőnket összetartó kötélből.


Harry a nappaliban ült, és a tévét kapcsolgatta, de abból, hogy legalább öt csatorna szólalt meg, amíg beértem, egyből tudtam, hogy ideges.
– Szia! – köszöntem fáradtan, és igazából szerettem volna megkérni, hogy tekintsünk el a beszélgetéstől, csak bújjunk össze egy kicsit, mert az idegeim táncot járnak.
– Szia, kicsi! – pillantott fel rám félve, amitől a szívem hatalmasat dobbant. A tekintetében őszinte rettegés honolt, és azonnal tudtam, hogy egész este erre készült. – Milyen volt? – kérdezte, csak hogy kitöltsük az üresjáratot, míg mindketten felkészülünk mentálisan a ránk váró megpróbáltatásra.
– Csinálok egy teát! – mondtam, és a konyhába indultam, de Harry azonnal felpattant, hogy velem tartson, pedig talán jobb lett volna, ha kicsit összeszedhetem a gondolataimat.
– Vagy maradjak? – kérdezte halkan, nekem pedig ismét összeszorult a szívem, hogy minden rezdülésemet megérzi és megérti egyből.
– Nem, gyere velem! – fordultam félig hátra, és a kezéért nyúltam. Az arcán félszeg mosoly terült el, és rögtön összefűzte az ujjainkat. A tenyere meleg volt, és száraz.
Mikor csipogott a forraló, Harry a gyümölcsös teakeverékre öntötte a vízet, aztán letakarta a kannát, és csendbe burkolózva vártuk, hogy kiázzon a filter.  Torkot köszörültem, mikor már nem bírtam tovább.
– Hazz, én nagyon nehezen bírom ezt a feszültséget. Essünk túl rajta, kérlek!
Harry rám emelte hatalmas csodazöld szemeit, és az arcomat fürkészte, aztán egy idő után bólintott.
– Jó. Hogy legyen? Kérdezel, és te döntöd el, mennyit akarsz hallani, vagy én mesélek? – Őszintén lenyűgözött az, mennyire aláveti magát az akaratomnak, és mennyire az én igényeimet akarja szem előtt tartani.
– Azt hiszem, jobb, ha mindent elmesélsz, én pedig megpróbálok nem közbeszólni… – mondtam, bár nem voltam meggyőződve a döntésem helyességéről.
Ismét bólintott, aztán hátat fordított nekem, és a teával kezdett bíbelődni. Mögötte álltam, magas, sudár alakját néztem, és éreztem a belőle áradó feszültséget.
– Csak ígérd, meg, hogy ez semmin sem változtat... Hogy nem fogsz ettől kevésbé szeretni… – mondta, és a hangja elcsuklott egy ponton. Azt hittem, felordítok, és rávetem magam, hogy addig csókoljam, míg mindketten elfelejtjük az egészet, de tudtam, hogy ébredés után csak nyomasztóbb lenne ez az egész.
– Ígérem, Hazz. Rég tudom, hogy nem tudlak nem szeretni, akármi történt, vagy történik az életünkben.
Félig kifordult, és csak egyetlen, kissé könnyes pillantást vetett rám, amitől kihagyott a szívem, de visszafordult, és hatalmas levegőt vett. Késztetést éreztem, hogy hátulról átöleljem és hozzá simuljak, de ellenálltam neki, mert tudtam, akkor nem tudná elmondani, amire készült. Nekem pedig tudnom kell, miért ment bele abba a kapcsolatba, és milyen volt neki egy másik férfival.
– Nagyon magam alatt voltam, és David volt az, aki épp kéznél volt, mikor egyedül tengődtem Los Angelesben. Pont facér volt ő is, és kurvára ráért. Eleinte csak baráti vacsorák voltak, és kellemes társaság, akivel bármikor elmehettem Jazz koncertre, vagy bowlingozni, anélkül, hogy bárki is felkapta volna a fejét. Izgalmas volt a lehetőség, hogy egy olyan pasival járhatnék, akivel csinálhatok normális programokat, és akivel egyezik az ízlésünk. David jó beszélgetőpartner és érdekes fiú…
Éreztem, hogy ökölbe szorulnak a kezeim, ezért megmarkoltam a konyhasziget lapját, és erősen koncentráltam, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, ami félbeszakítaná az elbeszélést.  – Egyre többet találkoztunk, és azon vettem észre magam, hogy néha rajta felejtem a pillantásom. Mikor véletlenül összenéztünk, volt egy pici szikra, amiből arra következtettem, hogy vele talán érdemes lenne megpróbálni.
A szívem kihagyott egy ütemet, és már nem is lélegeztem. A szememet elfutották a könnyek, ezért gyorsan eldörzsöltem őket, és igyekeztem uralkodni magamon.  – Én csókoltam meg először… – mondta Harry, és egy újabb nagy sóhajjal szembefordult velem. Először elkaptam a pillantásom, és kibámultam az ablakon, de megvárta, míg erőt gyűjtök, majd a szemébe nézek, és csak akkor folytatta, mikor összekapcsolódott a tekintetünk. – És én kezdeményeztem a szexet is…Egyszerűen tudni akartam, mással is működik-e. Már a csóknál tudtam, hogy soha nem lesz olyan, mintha veled lennék, de bebeszéltem magamnak, hogy ennyivel is beérem. Jobban mondva, beláttam, hogy nincs más választásom, mert téged nem kaphatlak vissza, mással pedig soha nem lesz olyan jó, mint veled…
Harry lehajtotta a fejét, szaggatottan vette a levegőt, aztán ő is kibámult a feketén hullámzó tengerre. Rájöttem, hogy ez nem csak nekem fáj. – Mikor lefeküdtünk egymással, David egyértelműen dominánsan viselkedett, nekem pedig teljesen mindegy volt, melyik szerep az enyém. És nem azért, Lou, mert magamba akartam fogadni, hanem azért, mert egyáltalán nem érdekelt, mit tesz velem! Érted ezt? – Közelebb lépett, és megfogta mindkét kezem. Dühösen néztem fel rá, és a számat  vonallá préseltem, nehogy megszólaljak, de Harry könyörgő pillantása lassan felőrölte az ellenállásomat.  – Lou! Kérlek, szólalj meg! Amit elmondok, csak a múlt egy darabja, és nekem tudnom kell, hogy nincs már hatása a jelenünkre.
– Mindennek, ami a múltban történt, hatása van a jelenre, Hazz… – mondtam, mire legördült egy kövér könnycsepp az arcán. Önkéntelenül odakaptam, a hüvelykujjammal álltam útját, és felnéztem a hatalmas, fekete pupillákba. – De ennek csak annyi, hogy megtanuljam, soha ne engedjelek más karjaiba!
A megkönnyebbült sóhaj, ami elhagyta a száját, édesen cirógatta a homlokomat, én pedig olvadozni kezdtem.
– Összesen kétszer feküdtünk le, de a másodiknál már teljesen tudatában voltam annak, hogy ez reménytelen. Semmit nem éreztem, bár a testem reagált az ingerekre. Olyan volt, mintha éber kómában lennék. Mintha a testem és a tudatom különvált volna, és nekem nem lenne befolyásom az eseményekre. David is rájött, hogy nekem ez semmit nem jelet, ezért ő mondta ki, hogy nincs értelme a dolognak. Csak csendben elváltunk, és megbeszéltük, hogy barátok maradunk… Ami persze lehetetlen, de remélem benne sem maradt nagy szálka. Nem akartam megbántani. Igazság szerint, kihasználtam őt. Kísérleti patkány volt, akin kipróbáltam, hogy még élek-e… De hamar kiderült, hogy csak látszólag.
Megszorította a kezemet, amit még mindig nem engedett el. Kihúztam az ujjaimat, és mikor ijedten utánam kapott, én emeltem fel az ujjait, hogy egy csókot leheljek rájuk.
– Csak rá akarok gyújtani! – mondtam békítően, ő pedig nagyot szusszant, és félénken elmosolyodott.
– Utána nem is próbálkoztam mással, és gond nélkül utasítottam vissza mindenkit, aki kikezdett velem. Mindegy volt, hogy férfi vagy nő, számomra bizonyossá vált, hogy életképtelen lenne bármilyen kapcsolat.
Az arcát figyeltem. Teljesen őszinte volt, és bár fájtak a szavai, mintha tőrt forgatnának a szívemben, de azért volt, ami nagyon jól esett.
– Akkor tulajdonképpen hálás lehetek neki? – kérdeztem, enyhén gúnyos hangon, de Harry komolyan bólintott.
– Igen, mivel ő ébresztett rá, hogy nekem csak te kellesz! Ha még vegetálok egy ideig, lehet, hogy úgy is maradok, és nem jövök rá, hogy vissza kell szerezzelek.
Olyan édes volt. Az arcán enyhe pír, a szemei hihetetlenül fényesek, és a szája, amit néha idegesen rágcsált a szünetekben, már teljesen felduzzadt. Mikor rájöttem, hogy pont úgy néz ki, mint mikor szexre éhes, már meg is rándult a farkam. – Miért nézel így, Lou? Komolyan haragszol? – kérdezte, és ismét félelem suhant át az arcán.
– Nem, cica! Soha nem tudnék haragudni rád. Mindent én baltáztam el, és ha valakire haragszom, csakis magamra. David sem érdemli meg, hogy gyűlöljem, bár jelen pillanatban képtelen vagyok más érzelemre iránta, de igazából megértem. Az égvilágon senki nem tudna neked ellenállni… Pláne, hogy te kezdeményeztél. Mégis ki az, aki nemet mondana neked?! Nincs olyan élő ember a világon.
Harry szégyenlősen mosolygott, a fejét picit lehajtva, és onnan pislogott rám.  – Ha a helyében lettem volna, én is azonnal kihasználom a kínálkozó alkalmat. Ami a legjobban zavar, az az, hogy hagytad megdugni magad… KÉTSZER… De próbálom megérteni, amit elmondtál, és magamban helyre tenni a dolgot.
Bólintottam, hogy megerősítsem, amit elmondtam, majd közelebb húztam magamhoz. Nekem dőlt, a mellkasunk összesimult. Éreztem zakatoló szívverését, és azt, ahogy félénken végigsimít az oldalamon.
– Szeretlek, kicsi, mindig csak téged szerettelek, és bármi is történt Daviddel, az semmit nem jelentett nekem. Sajnálom az egészet, de nem tudom kitörölni a múltat. És tudod…– Itt tartott egy pillanatnyi szünetet, míg a szemembe nézett. – Ha ő nem lett volna, nem biztos, hogy meg tudom bocsájtani Rick-et.
Mikor ezt kimondta, belém szorult a levegő, és éreztem, hogy elvörösödök. – Amikor azon az éjjelen hazamentünk hozzád, és megláttam rajtad a nyomokat, akkor darabokra törted a szívem.
Minden izmom megfeszült, és bár tartottam a kényszerű szemkontaktust, szinte folyamatosan pislogtam, mert nem tudtam, mit válaszoljak. Harry nézett, fürkészte a vonásaimat, aztán lassan bólintott, de a pillantása nem eresztett. – Kettőnk között annyi a különbség, hogy nekem úgy könnyebb, ha nem tudom a részleteket. Igyekszem nem gondolni arra, hogy vadul szeretkeztél egy másik férfival, és azt sem akarom tudni, ki volt a passzív. Ami történt, megtörtént, és nem lesz attól jobb, ha kifaggatlak róla. De megértem, hogy neked így könnyebb. Nem lehet rangsorolni, kinek fáj jobban, ki bűnösebb, ki ártatlanabb. Csak lépjünk rajta túl, és próbálj úgy nézni Davidre, mint a múltam egy darabjára. Csak ennyi…
A szavai lassan felolvasztották a szívem jégpáncélját. Teljesen igaza volt. A múlt sérelmein rágódni nem jó dolog, mert megmérgezik a jelent, a gyönyörű teljességet, ami bearanyozza a napjaimat. A szerelmet, amit Harrytől kapok, a feltétel nélküli szeretetet és bizalmat, amiben nap mint nap fürödhetek.
Felnyúltam, az egyik kezemmel átöleltem a nyakát, a másikkal beletúrtam a mai napig fétisként imádott hajba, és lehúztam a fejét.
Mielőtt rátapadtam az ajkára, még egyszer a szemébe néztem, és ott volt minden, amire vágytam.
 

.