LXXXIII. Fejezet

Sziasztok!

Mivel most nincs Tanítvány, se Sinister, itt kívánok nektek szép hetet...
Remélem kialudtátok magatokat a hétvégén...Ha egyáltalán létezik ilyen.
Hoztam az új részt.....nem merek semmit mondani.

Köszönöm a sok csodálatos kommentet, nem is tudjátok mennyit jelent számomra, most, hogy csak ez a blog megy teljes elánnal.... hiányoztok:((

xxxBecca

- Szia! – köszönt rám, mikor hallótávolságba értem.
- Szia, Lou! –köszöntem vissza, és meglepődtem, mert a hangom egész normálisan csengett.
-Én…- kezdett bele, de pont félbeszakítottam:- Ne haragudj! – leheltem, és éreztem, hogy elvörösödik a fejem. – Én nem tudtam mit teszek. Véletlen volt. Csak… - itt akadtam el, mert nem tudtam mit mondjak. Képtelen voltam bevallani az igazat, hogy mióta kidobott, én utána vágyakozom.
- Véletlen… - ismételte meg, és láttam, hogy megfeszül az álla. –Értem –mondta, és közben bólintott, inkább magának, mint nekem, aztán sarkon fordult, és elindult felfelé a lépcsőn.
- Lou! –szóltam utána, mert úgy éreztem, nem mehet el így. Nem fordult meg, csak megállt, egyik lába egy fokkal feljebb, mint a másik. Az egész tartásán látszott, hogy túl akar esni ezen.
- Kérlek! –mondtam halkan, mire nagyot sóhajtott, visszafordult, és lelépett három fokot, de az utolsó lépcsőn megállt. Így majdnem egy vonalba kerültünk, sőt, kivételesen nekem kellett picit felnéznem rá. Feltoltam a napszemüveget a fejem tetejére, hogy ne takarja előle a szemeimet.
- Harry! Én nem tudom, mit képzeltél. Hogy én is egy vagyok a ribancaid közül, akiket akkor kapsz el egy menetre, amikor csak akarsz?
- Én… -próbáltam közbe vágni.
- Most hallgass! –förmedt rám, és a hangjában annyi tűz volt, hogy elakadt a szavam, de a szám nyitva maradt.  – Ha egy csepp érzelem maradt még benned, ha jelent neked valamit az elmúlt három év, soha többé ne tedd ezt velem. Megértetted? –szinte sziszegett, kis kezei ökölbe szorultak, és mikor elhallgatott, és a válaszomra várt, a száját vékony vonallá préselte.
- Louis! Én nem akartam…és nem hittem, hogy te olyan vagy …- komolyan csak hebegtem. Letaglózott a feltételezése. Ezek szerint tud Davidről. És mit mondhatnék? Kezdjek magyarázkodni, mikor hónapok óta nem beszéltünk, és most is csak perceink vannak?
- Nem akartad?- hajolt közelebb. – Bazmeg Harry, az ember nem dug meg senkit véletlenül. Kétszer egyhuzamban pláne nem. – Ahogy kiejtette a száján, hogy megdugtam, az ágyékomba olyan lökést okozott, hogy be kellett hunynom a szemem egy pillanatra, mert meg is szédültem. Mikor kinyitottam, a világító kék szemek olyan gyűlölettel néztek rám, hogy beszippantottam a levegőt.
- Nem úgy értettem – nyögtem ki nagy nehezen. – Csak beszélni akartam veled. Letisztázni a dolgainkat. Hiányzol Lou. Hiányzik a legjobb barátom… - Mikor végre sikerült megfogalmaznom, amit hetek óta akartam, megkönnyebbültem. De Louis arca megvonaglott, a szemei összeszűkültek, és összeszorított fogai között csak ennyit válaszolt:
- Ha te így bánsz a barátaiddal, azt hiszem, az más megvilágításba helyez mindent. Ha a drágalátós Nickkel, Jeffel és Eddel is így csillapítod a hiányérzetedet, már értem, miért élted túl olyan könnyen a távol töltött időt.
- Lou! Én soha…
- Figyelj Harry! Én most erre a beszélgetésre alkalmatlan vagyok. Rám törtél, nekem estél, és hevesen szeretkeztél velem, aztán ott hagytál meztelenül, mint egy fizetős kurvát, még csak hozzám se szóltál. De utána se írtál, még egy üzenetet sem, nemhogy felhívtál volna. Ma is nekem kellett kezdeményeznem, hogy egyáltalán szót váltsunk, mert ahogy ismerlek, füled-farkad behúzva elsomfordáltál volna mellettem.  -  A szemei szikrákat szórtak, a testtartása is támadó volt. - Tényleg nem tudom, hová lett az az őszinte fiú, akit szerettem! És én is hetek óta akartam beszélni veled… De ha annyira hiányzik a barátságunk, akkor most szólok, tetves szarul mutatod ki. Az undorodó pillantások, a szándékos távolságtartás, és az, hogy gyakorlatilag hónapok óta egyszer sem szóltál hozzám, nem a legjobb módja a helyzet rendezésének. Még majdnem két évet kell lehúznunk együtt… többet, mint amennyit együtt voltunk, és ha nem tudsz normálisan viselkedni, megkeseríted mindkettőnk életét. – Félrenézett, rázta a lábát, aztán megnyalta az ajkát, és ismét felém fordult, én pedig leforrázva álltam.
 - Próbálj meg most is olyan felnőttként viselkedni, ahogy másoknak megjátszod magad. Nem érdekel az új pasid, és azon is túlteszem magam, hogy valamilyen érthetetlen okból magadnak akartál bizonyítani azzal, hogy tegnap este megdugtál. Remélem örülsz, hogy kiderült, én még mindig a lábaid előtt heverek. - Közelebb hajolt, az arcunk majdnem összeért. - De soha többet…Érted? Soha többet ne nyúlj úgy hozzám, mert már nincs hozzá jogod! Akkor sem, ha én képtelen vagyok nemet mondani. Legyen benned annyi szánalom, hogy nem alázol porig többé. A tegnapi épp elég volt. – A szemeit elfutották a könnyek, én pedig csak tátogtam. Próbáltam közbevágni, el akartam mondani, amire hetek óta készültem, és bocsánatot akartam kérni a tegnapiért, Davidért, mindenért, de mire összeszedhettem volna magam, Louis elfordult, miközben eldörzsölte a könnyeit, és szapora léptekkel felszaladt a lépcsőn. Felnéztem, és megláttam Zaynt, ahogy az ajtóban állva várja. Mikor Lou felért, Malik kérdezett valamit a füléhez hajolva, és Lou bólintott, aztán súgott neki valamit. Zayn a válla fölött nézett rám, és a szeme elfeketedett. Olyan gyűlölet jelent meg benne, amitől megfagyott a vérem. Nagyot nyeltem, és vártam. Zayn a fél vállával Lounak dőlt, a karjával magához ölelte, majd betessékelte az ajtón. Nem volt mit tennem, nekem is muszáj volt elindulnom felfelé. Ahogy haladtam, álltam a pillantását, de belül reszketett a gyomrom. Ha Louisnak nem tudtam elmondani, mit miért tettem, kizárt, hogy Zaynnek sikerülni fog.
- Te beképzelt seggfej! Nem tetted még eléggé tönkre? –kérdezte, mikor mellé értem.
- Hallgass, Zayn! Fogalmad sincs az egészről.
- Az lehet, de arról van, hogy micsoda beképzelt fasz vagy. Megdugtad, hogy bebizonyítsd, még mindig kellenél neki?
- Dehogyis! –ráztam meg a fejem, és értetlenül húztam össze a szemöldököm. – Azért ennél jobban ismersz, nem? Nem bizonyítani akartam, te barom, hanem túlélni. Beledöglök úgy hiányzik – csúszott ki a számon. Zaynnek a feje tetejére szökött a szemöldöke, és csak bámult rám.
- És az új hapsid? –kérdezte lényegre törően.
- Tévedés volt –csak ennyit mondtam, semmi többet, és a fejem lehajtva beléptem mellette a gépbe. Már nem érdekelt semmi. Előrementem, láttam, hogy Louis az ablaknál ül, mellette Zayn hátizsákja. Megmarkoltam a táska fülét, kiemeltem az ülésből, átdobtam Niall mellé, aki csak kapkodta a fejét, az arcán piros foltok az izgalomtól, majd lehuppantam Lou mellé, aki erre fordult csak felém. Eddig biztos azt hitte Malik érkezett meg. Mikor rádöbbent, hogy épp mellé ültem, szólásra nyitotta a száját, de én a térdére tettem a kezem.
- Ne most, kérlek! Csak melletted szeretnék ülni, és átgondolni, amit mondtál. Ne zavarj el! –suttogtam, és most rajta volt a sor, hogy csak tátogjon. Kétszer is úgy tűnt, mégis mondani fog valamit, de végül csak bólintott, és visszafordult az ablakhoz. Lenéztem, és láttam, hogy reszketnek a kezei. A szívem majd megszakadt.

Egész úton agyaltam. Visszaidéztem a szavait, és próbáltam felfogni, amit mondott. „Hová lett az a fiú, akit szerettem?!” Ezek szerint már nem szeret. „Viselkedj felnőtt módjára…”
„Már nincs jogod hozzám érni…” A szavai égették a torkomat, pedig ki sem mondtam őket. Annyira fájt amit mondott, mintha egy tőrt forgattak volna a szívemben. Nem egészen erre számítottam. Azt hittem, ennyi idő elteltével majd átgondolja, mit jelentettünk egymásnak, és átértékeli az életünket. Talán rájön, milyen csodálatos volt az együtt töltött idő, még akkor is, ha csak kevés jutott belőle. Szándékos távolságtartásom egyik fő oka volt, hogy megérezze, milyen, ha nem vagyok. De ebből ő azt szűrte le, hogy egy bunkó vagyok, aki nem tud felnőtt módjára viselkedni egy szakítás után. És David…. Louis egyetlen pillantásból tudhatta, hogy közel kerültem hozzá. Életem egyik nagy tévedése volt…De azt hittem, segít a felejtésben, ha mással kezdek. Szegény fiú. A szex számomra érdektelen volt, pedig kívántam. De nem szerettem…És ennyi szerelmes szeretkezés után, amit Louisval éltem át, csak üresjáratnak tűnt a puszta nemi közösülés. A testem elfogadta, de a lelkem belesajdult.
Utána napokig csak lézengtem, és igyekeztem feldolgozni a történteket. Nem az fájt, hogy lefeküdtem vele, hanem az, hogy Louison kívül senki nem vált ki belőlem olyan vágyat és gyönyört, mint ő. Se előtte nem éreztem így, és úgy látszik utána is képtelen vagyok.
Szétrágtam a szám, amíg ezeken gondolkoztam. Nem is tudtam, mennyi idő telt el. A gépen felvillant az „öveket becsatolni” jelzés, és arra sem volt időm, hogy elhatározásra jussak.
Peru gyönyörű, zöld hegyei magasodtak alattunk, ahogy áttörtük a felhősíkot, aztán égszínkék tavak tűntek fel…akárcsak Louis szemei.
Ahogy leszálltunk a gépről, Zayn azonnal Lou mellé lépett, és a vállát átfogva elvezette mellőlem. Liam összeráncolt szemöldökkel nézett, és végül egy kissé lesajnáló mozdulattal megrázta a fejét. Magányosan, lehajtott fejjel tettem fel a kalapomat, és a táskámat a vállamra véve indultam a kocsi felé, mikor Niall cipői léptek be a látóterembe.
- Hazz! –szólított meg, amin eléggé elcsodálkoztam. Niall csak nagyon kivételes esetben szólít így. – Figyi! Én nem akarok beleugatni a dolgaitokba, de komolyan kikészít ez az állapot. És ahogy elnézlek, téged is. Csak azt akartam mondani, ha szeretnél valakivel beszélgetni róla, mármint ha nem kioktatásra vágysz, csak arra, hogy meghallgassanak, én itt vagyok. Nem tudok tanácsot adni, azért fordulj Liamhez, de látom, hogy szenvedsz, szenvedtek. – A szavai a végtelenségig meghatottak. A kis, vicces Niall, észrevétlenül nőtt fel mellettünk, de még most is olyan nagylelkű, és szeretetreméltó, mint kölyökkorában.
- Kösz, Ni! –néztem fel rá mosolyogva. -Rohadt jól esne, ha valaki segíteni összerakni a romjaimat –nevettem fel, mire ő is elmosolyodott, aztán egymás mellett mentünk a limóig, és utolsónak másztunk be az ajtón. Louis a szája szélét az ujjával tömködte a szájába, és erőteljesen rágta, már tiszta seb volt. Ő is tele volt ki nem mondott dolgokkal, csak rá kellett nézni. Tudtam, hogy előbb utóbb bekövetkezik az elkerülhetetlen, és vagy örökre össze fogunk veszni, vagy találunk valami megoldást. A második variáció ebben a pillanatban elég reménytelennek tűnt.

Már a szállodában ültünk, és arra vártunk, hogy elindulhassunk a Machu Piccura , mikor Zayn és Louis közölte, hogy ők nem jönnek. Igazából kicsit meg is könnyebbültem, hogy Liammel megyek kettesben, mert Niall előre kijelentette, hogy undorodik a bogaraktól, ezért nem mászik hegyet. Talán jobb is, ha lesz egy délutánom, hogy átgondoljam a dolgainkat.
Épp egy kávét kértem a bárban, és gondoltam kiülök vele a kertbe, mikor a szőkített tincsek besétáltak a hallból.
- Na mizu, cimbi? –kérdezte az ír pszichiáter, miközben kikísért a hideg vízpermettel hűtött teraszra. Az utolsó asztalhoz ültünk, és mikor kihozták a rendelésünket, lassan előredőltem, és a térdeim között morzsoltam a kezeimet.
- Igazából nem is tudom, Ni… Louis és én… mi… Ajjjh…ez olyan kibaszott nehéz. Ne haragudj, de senkinek sem beszéltem még erről, csak Ednek, és neki is csak nagy vonalakban. De meg kell fogalmaznom, amit érzek.
- Oké Hazz, nem kell kapkodni. Ha én lennék a te helyedben, biztos egy ép gondolatom se lenne - veregette meg a vállamat, és a kezébe vette a neonszínű szívószállal és narancsszelettel díszített koktélját.
- Az van, hogy mióta szakítottunk, én nem találom a helyem... – Gondoltam, ez jó lesz nyitómondatnak, mert ezen nem kell agyalnom. Ez pusztán ténymegállapítás. – És az, hogy egy idióta barom vagyok, mert féltékennyé akartam tenni, de a dolog visszafelé sült el.
- Láttam a videót - mondta Niall, és a hanglejtéséből egyértelműen kiderült, milyen szánalmas volt az egész. (Akkor komolyan azt hittem, kell nekem az a fiú. És azt is elhitettem magammal, lehet belőle valami. Aztán két nappal később bocsánatot kértem tőle, és barátságban váltunk el, de még most i rosszul esik visszagondolni rá. Egy szexuális együttlét, ahol te folyamatosan valaki mást képzelsz a partnered helyébe. Van ennél rémesebb dolog? Nem hiszem.) Csak bólintottam Niallnek, hogy tudomásul vettem, és nem magyarázkodtam tovább. – Béna próbálkozás volt. Magamnak is hazudtam. De nem ez a legnagyobb baj. Tegnap este…-Niall előredőlt, mert érezte, hogy most jön a fontos rész. – Én… beszélni akartam vele, de nem tudtam türtőztetni magam, és… mi … - Felpillantottam, de aztán gyorsan le is sütöttem a szemem. – Neki estem, és a buszon… - tényleg nem találtam a megfelelő szót, és nem azért mert prűd vagyok, hanem mert ez nem dugás volt, annyi érzelem volt benne, de nem is szeretkezés volt, mert kétségbeesett volt, és nem a magamévá tettem, mert Lou épp annyira benne volt az első pillanattól kezdve, mint én.
- Oké Harry, értem –könnyítette meg a dolgom Ni.
– Aztán megijedtem, és leléptem –nyögtem ki.
- De miért??- hördült fel Niall, és éreztem, hogy ő is kiakad rajta.
- Nem tudom. Féltem, hogy elküld. Erre kiderült, ő ezt úgy vette, hogy kihasználtam. A szememre vetette, hogy nem kerestem, hogy ott hagytam. De ő sem szólt utánam, esküszöm, egy szóval sem, és nem írt, nem hívott, semmi. Miért mindig csak én vagyok a hibás? Ő dobott ki, nem én hagytam el.
- Nem? –kérdezte döbbenten Niall. – Én mindig azt hittem… - mondta elgondolkozva, én pedig meglepődtem.
- Én soha nem hagynám el Ni. Szeretem. Mindig szerettem. Tizenhat éves korom óta halálosan szerelmes vagyok belé. De belőle elmúltak az érzések. - Ni megrázta a fejét:
 - Dehogyis! Hazz, ne hülyéskedj már!
- Most mondta! Most mondta, mielőtt felszállt a gép – jelentettem ki határozottan és előrébb dőltem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, még kinyújtott kézzel mutogattam is, mintha innen a két országgal arrébb lévő reptérre mutathatnék, bizonyítékképpen.
- Figyelj Harry! – Ni is előrecsúszott a székén, és letette a poharát. – Valamit nagyon elcsesztek, már megint. Mindenki tudja, hogy én vagyok a világ egyik legrégibb, és legnagyobb Larry shippere, és kurvára utálom, hogy ez közelről is ugyanolyan kusza, mint ahogy a rajongók látják. Azt ígértem, nem pofázom bele, és azt mondtam, nem tudok tanácsot adni. Most mégis megteszem. Írj neki egy levelet! Írj meg benne mindent. De ne csak tessék-lássék módon. MINDENT! Érted? A legapróbb részleteket is, amikről úgy érzed, nem fontosak. És az érzéseidet. A jókat és a rosszakat egyaránt, hogyha elolvassa, teljes képet kapjon arról, amin átmentél. És azért levélben, hogy értelmezhesse. Ne tudjon kihagyni szavakat, vagy más értelmet adni egy mondatnak. Írd le, és küldd el neki! Aztán vagy ő nyit feléd és megbeszélitek, vagy tényleg veszett fejsze nyele. De akkor te megtettél mindent, őszinte voltál, és innentől rajta múlik. Csak ne ess abba a hibába, mint régen, hogy elbeszéltek egymás mellett. Mert az nálatok egy évig tartó kínlódást eredményezett, ha jól emlékszem. –Mindketten elmosolyodtunk az emlékre, és igazat kellett adnom neki. Lou és én képesek vagyunk ugyanazt a három szavas mondatot teljesen másként értelmezni. Talán ezért is vonzódunk annyira egymáshoz… vagy vonzódtunk, keseredtem el a gondolatra, hogy Lou azt mondta, már nem szeret. Vagyis hogy nem az vagyok, akit szeretett…Már nem is tudtam, mi hangzott el. Még jobban megértettem, amit Niall mondott. Ha leírom, legfeljebb odajön és számon kéri, mit miért írtam, vagy megkérdezi, mit akartam ezzel mondani. Utálok írni, de gondolom telefonba bepötyögve is ér a dolog, mert abban viszont jó vagyok.
- Küldhetem e-mailben is, vagy kézzel kell? –kérdeztem tök komolyan, mire Ni felröhögött.
- Persze, hogy küldheted e-mailben, te hülye. Ha akarja, majd kinyomtatja –mosolyodott el.
- Huh. Oké. Akkor megírom. Ez az utolsó próbálkozásom. Beledöglök - mondtam, mire Niall együttérzően megveregette a vállam, és intett a pincérnek, hogy hozzon még két koktélt.


.