CV. Fejezet

Sziasztok.

Letelt a szokásos várakozási idő, így itt a rész, amit megérdemeltek. Hulla vagyok, már a hajam sem tart, hiába a Tafthatás...
Remélem ti jól vagytok, és tudtok néha pihenni is.
Az érettségizőknek, vizsgázóknak gratula, remélem túl vagytok a nehezén, és minden jól sikerült. Drukkoltam ezerrel!

Mindenkinek köszönöm, hogy kérésemnek eleget téve (sőt, várakozásaimat túlszárnyalva) írjátok a kommenteket rendületlenül. Három órája válaszolgatok rájuk, és nekem ez a legnagyobb ajándék, akkor is, ha leesik a fejem, mert vagy 10 napja nem aludtam ki magam.

Legyen szép a hét utolsó munkanapja, és kellemes a hétvége!!

<3 Becca

– Mit csinálsz? – kérdezte Louis, ahogy belépett a gardróbba.
– Csomagolok – válaszoltam, és felé fordultam, hogy lássam az arcát.
– Elutazol? – A hangjából kihallatszott a döbbenet, és a bőröndbe kukucskált mellettem, de direkt úgy álltam, hogy kitakarjam előle.
– Aha… – mondtam, és igyekeztem, hogy a hangom kicsit szomorkásan csengjen.
– Hová? – A szemembe nézett, kicsit dühösen, de inkább csalódottan. Majd megzabáltam.
– Jeffel, Glenne-el, meg Chelsea-vel Porquerolles-ra. 
– Óóóó… És mennyi időre? – Úgy fürkészte az arcomat, hogy minden energiámra szükségem volt, nehogy elvigyorodjak.
– Sajnos, csak öt napra.
– Vasárnap jössz csak haza? – kérdezte, és most már nem tudott uralkodni magán, a szavai ostorcsapásként csattantak.
– Igen – hajtottam le a fejem.
– Mi ez az egész? Nem is szólsz? És most én mit mondjak? Szerinted ez normális így? – Kezdett kifakadni, de odaléptem, magamhoz rántottam, a szájára tapadtam, és erőszakosan hallgattattam el. Kellett vagy fél perc, mire kiengedett a teste, ami addig úgy feszült, hogy féltem, felrobban, de akkor végre ellazult, egy nagy sóhajjal a hajamba túrt, és elmélyítette a csókot. Mikor elváltunk, elléptem a bőrönd elől, és a kezemmel mutattam a cuccok felé. Louis követte a pillantásával, és mikor meglátta a szépen behajtogatott ruháit, a szemöldöke felszaladt a homlokára, a pillantása köztem, és a megpakolt táska között cikázott, és az agya ezerrel dolgozott. Mikor végre rájött, hogy mi történik, a pillanat töredéke alatt elvigyorodott, és már ugrott is az ölembe. Jól bevált mozdulatsor ez, amit milliószor gyakoroltunk már. Ő ugrik, én elkapom, aztán a fenekénél fogva tartom az ölemben, míg ő rám fonja a lábait, és csókol veszettül. Évek munkája van a dologban, de olyan rutinra tettünk szert, hogy már meg sem tántorodok. Elégedetten morogtam a szájába, és toltam neki a polcoknak, hogy felszabaduljanak a kezeim, és végre simogathassam, ahol csak érem.

A repülőutat végigröhögtük, mert Jeff azzal szórakozott, hogy Larrys blogokból olvasott fel, és olyan képeket mutogatott, ahol valami vicces idézetet biggyesztettek a fotók alá. Komolyan hihetetlen, hogy mire képesek a Larrysek. Annyit nevettünk, hogy már fájt az oldalam, az arcom is görcsben állt, és mire nyolc órával később leszálltunk, el is fáradtam. A röhögőgörcs elég kimerítő elfoglaltság. Louis egész úton az ölemben ült (nem is engedtem volna, hogy ne tegye) és martinit kortyolgattunk egy pohárból. Minden olyan csodás volt, mintha most ismerkedtünk volna meg. Az érintések, az apró közös kis mozdulatok, és az, hogy egyébként kérdezés nélkül tudjuk, mit gondol a másik, csak megfűszerezik az egészet.
A kocsi a reptéren már várt ránk, és alig félórányi autókázás után, megérkeztünk a házhoz, amit Chelsea bérelt nekünk. Olyan közel volt a tengerhez, hogy lábakra építették, mert dagálykor majdnem a teraszig ér a víz. Most, mikor a tenger épp aludt, majdnem harminc méternyi, homokos föveny terült el előttünk, érintetlenül. Louis-val nem tudtuk megállni, a cipőnket ledobálva futottunk le a lépcsőn, és egyből rohangálni kezdtünk, aztán lábnyomokkal írtunk feliratot a nedves homokba, majd ledobálva a ruháinkat, bokszerben vetettük magunkat a hullámok közé. A gyönyörű, tiszta vízben ficánkoltunk, legalább egy órát (aminek a felét mondjuk csókolózással töltöttük, de mindegy), és mire felértünk, isteni illatok kúsztak az orrunkba.
Jeff a konyhában állt, amit az elhúzható teraszajtóból is remekül lehetett látni, és egy kötényben serénykedett.
– Mi lesz az ebéd? – tudakolta Lou, és egy futó csókot nyomott a számra, miközben a fejemre terített egy törölközőt, hogy legalább nagyjából leitassam a vizet a hajamról, mert úgy fröcsköltem vele, mint egy kutya, aki a szőréből rázza ki.
– Te mindig éhes vagy… – jegyeztem meg mellékesen, mire ismét hozzám hajolt, és közelről suttogott: – Csak rád! A kajára tudok várni.
A torkom egy pillanatra elszorult, annyira meghatódtam. Kaptam egy cuppanóst, de utána elhúzódott, és ledörzsölte a lábára ragadt homokot, hogy ne hordjuk be a házba.
Isteni lett a hal, amit valami citromfüves mártással kaptunk, és krokettel. Utálom a kelbimbót, de Jeff vajon párolta meg, és nem volt keserű, úgyhogy még az is jól esett. Evés közben arról beszélgettünk, hogy másnap elmegyünk sétarepülni a környező szigetek közé, mert gyönyörűek a korallzátonyok, és a part felé világosodó óceán a magasból. Olyan színű, mint Louis szeme. Imádom, ahogy váltakoznak az árnyalatok, a mélykéktől egészen a tündöklő türkizig, ami már szinte zöldbe hajlik. Azt mondjuk, csak én láthatom, mert szeretkezés után, a lusta nyugalom pillanataiban van olyan színe. A gondolat, hogy az a kigyúrt faszkalap is megpillanthatta olyankor, olyan érzést váltott ki belőlem, mintha gyomorszájon rúgtak volna.
– Mi az? – kérdezte Lou, és megszorította a térdemet.
– Semmi – válaszoltam, de éreztem, hogy nem sikerült palástolni a fájdalmamat.
– Hazz! Ne csináld. Mi a baj? – Előrehajolt, hogy a szemembe nézhessen. Igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, de inkább vicsorra sikerült. – Semmi, kicsi. Csak egy rossz emlék.
Nézett, tekintete a vonásaimon cikázott. Beletelt pár másodpercbe, mire összeszedtem magam, és viszonoztam a pillantását. A szemei kitágultak, rémület, majd sajnálat ömlött el az arcán. Átölelt, magához húzott, és a halántékomra szórt apró csókokat, miközben suttogott:
– Semmi baj. Most már semmi baj. Minden rendben – nyugtatott, és bár nem tudta, mire gondolok, érezte a bennem feltörő kételyt, és a félelmet. – Szeretlek! – mondta halkan, és az államnál fogva odafordította az arcomat, hogy a számra is leheljen egy csókot.
– Ez most akkor nektek, afféle nászút? – kérdezte Glenne, aki eddig a szeme sarkából figyelt.
– Valami olyasmi – válaszolta Lou, és szorosabban fogta át a derekamat.
– Az jó. Akkor ti alszotok a földszinten, mi pedig mindannyian az emeleten. – Jeff morogni kezdett.
– Én már becuccoltam a lenti hálóba.
– Majd kicuccolsz! – jelentette ki a barátnője, és ellentmondást nem tűrőn nézett rá. – Nem akarod, hogy egész éjjel dübögjön feletted a padló, és nyikorogjon az ágy.
Éreztem, hogy elvörösödök, aztán már a fülem is lángolt, mert mocskos gondolatok rohantak le egy pillanat alatt, és a szememnek sem tudtam parancsolni, miközben felmértem, hány helyen, és módon akarok szeretkezni Louval.
– Miért? Ha alattam recseg az ágy, az mennyivel jobb? – kérdezte sértetten Jeff, és összefűzte a kezeit a mellkasán.
– Itt csak matrac van, ha nem vetted volna észre – oktatta ki a párja, Chelsea pedig hangosan felnevetett.
– Komolyan ezen vitatkoztok? Az senkit nem érdekel, hogy én esetleg hangosan nyögdécselek egész éjjel? – Minden szempár ráirányult, de csak Jeff mert megszólalni:
– Egyedül?
– Miért bazmeg, attól, hogy nincs senkim, a jobb kezem még boldoggá tehet, nem igaz? – nevetett fel a csinos, negyvenes nő, és rám kacsintott, mert nekem már fülig ért a szám. Imádom mikor közönségesbe megy át, és mindenkit zavarba hoz.
A továbbiakban a melegjogi mozgalomról, és az LGBT támogatottságáróll beszélgettünk. A komolyabb témák, és a szokásos tehetetlen düh, hogy nem tudunk tenni azért, hogy az emberek elfogadják a másságot, elűzték a pajzán gondolataimat.
Louis csak fogta a kezem, és hallgatta a beszélgetést, de éreztem, hogy gondolatban máshol jár. Ő nem az a típus, aki kiállna a világ elé, és a melegek jogaiért küzdene. Én viszont igen. Az álmaim között szerepel, hogy tegyek valamit a hozzánk hasonlókért, akik a maguk harcait vívják, szerte a világon. Ha már így hozta a sors, hogy a nevemet szinte mindenütt ismerik, talán a későbbiekben kihasználhatom, és tehetek valamit, ami értelmet ad az egésznek.
– Harry, te már így is szinte túlfeszíted a húrt – mondta Chess – ezzel a stílussal, és azzal, hogy állandóan kiszúrod a melegeket a koncerteken.
– Nem bírom megállni – válaszoltam, bár eszem ágában sem volt mentegetőzni. – Olyan cukik, és úgy örülnek, mikor megszólítom őket.
– Adok én neked cuki, meleg fiúkat! – éledt fel mellettem Louis. – Az őrületbe kerget, mikor pasikkal flörtöl a színpadról.
– CSAK pasikkal! – tette hozzá Jeff. – A Modesteseknek olyankor csomókban hullik a hajuk.
– Leszarom!  – rántottam meg a vállamat.
– Igen, az látszik rajtad – nevetett Chlesea, és töltött még egy pohár fehérbort.
– Jó anyag – csettintettem a nyelvemmel, mikor kiittam. – Honnan való?
– Provence-i. De kellemesen száraz, ugye?
– Igen, bár én inkább a félédeset szeretem.
– Meg a sósat – hajolt a fülemhez Lou, és ezzel sikerült olyan zavarba hoznia, hogy megint elvörösödtem.
– Annyira cukik vagytok! – nevetett fel Glenne – Mint az igazi nászutasok.
Olyan szívecske szemekkel nézett ránk, amiből látszott, hogy komolyan gondolja. Elnevettük magunkat, én pedig kihasználtam a kínálkozó alkalmat és odasúgtam Louisnak:
– Igen. Imádom. Mikor kapok belőle? – Mikor a mondandóm végéhez értem, az orrommal megcirógattam a fülét, és éreztem, ahogy finoman megrázkódik. Ahogy felegyenesedtem, még láttam elnyíló ajkait, és félig lecsukódó szemhéjait. Az asztal takarásában feljebb húzta a kezét, hogy kitapogassa, mennyire izgatott fel ez a kis közjáték, de megmarkoltam a csuklóját, és nem engedtem, hogy az ágyékomhoz nyúljon.
– A–aaa – ráztam meg a fejem, ahogy mérgesen nézett rám. Féloldalas mosolyba húzta a száját, és kacsintott, nekem pedig félrevert a szívem.

Délután lecuccoltunk a partra, és órákon át békaszemüvegben, pipával a szánkban csodáltuk a vízalatti világot. Jeff olyan, mint egy gyöngyhalász. Olyan sokáig bírja egy szusszal, hogy simán leúszik, és szedegeti a szebbnél szebb tengerisün vázakat és csillagokat, amik már kupacba gyűltek a pokróc szélén, ahová kihordta őket.
– Most ezt iparszerűen űzöd? – kérdezte Chess, én pedig mosolyogtam magamban, mert én is ilyen vagyok. Képes vagyok teljesen beleszeretni valamibe, és egyből átesni a ló másik oldalára. Például mikor megtanultam főzni, állandóan, kondérszámra állítottam elő a kajákat. Niall rám is fogta, hogy meghízott, pedig akkor sem volt, csak negyven kiló vasággyal.
– Kopogtatót akarok belőlük csinálni – kiáltott vissza a nyurga fiú, ahogy ismét a hullámok közé vetette magát.
– Mit? – kérdezte Chelsea, de már nem kapott választ.
– Állandóan kreatívkodik – mesélte Glenne, egy szalmakalappal a fején. – Ajtódíszeket, virágkosarakat, ékszeres dobozokat… a rokonság már retteg az ünnepektől, mert mindig kapnak valami kézzel készült vacakot, amit ki se dobhatnak, mert Jeff számon kéri, hogy hol van, ha náluk járunk.
Louis hangosan felnevetett, valószínűleg mert eszébe jutott a két éve, karácsonyra kapott pulóver, amit Esther néni kötött neki, és azóta is mindig megkérdezi, hogy miért nem hordja.
– Ismerős érzés! – erősítette meg a gyanúmat, majd visszafordult hozzám, mert mi lejjebb feküdtünk a parton, és a mellkasomra hajtotta a fejét.
– Ssssszzzz – sziszegtem, mert a hajából jéghidegnek érzett cseppek csorogtak le felforrósodott bőrömön.
– Még egy ilyen hang, és itt esek neked! – mondta, anélkül, hogy rám nézett volna, vagy akár csak felemelte volna a fejét. Visszafojtottam a lélegzetem, és összeszorított fogakkal tűrtem, de az, ahogy rám szólt, azonnali merevedést okozott. Mikor Louis meglátta, hogy gond van a gatyámban, halkan kuncogva kinyúlt, és magunkra húzott egy takarót, ami mellettem hevert.
– Nem ám, hogy már itt mutyiztok a pokróc alatt, fényes nappal! – figyelmeztetett Jeff, ahogy újabb kincseivel elmasírozott mellettünk.
– Nehogy véletlenül eltűnjön a gyűjteményed… – válaszolt Louis ártatlanul, mire a colos srác behúzta a nyakát, és inkább befejezte a kioktatást. Mindenki tudja Louisról, milyen kis pukkancs, és  képes annyira aljas lenni, hogy kitoljon valakivel, persze csak a jó ízlés határain belül. Ő elégedetten kacagott a bőrömbe, mert tudta, hogy megijesztette Jeffet, de azzal nem törődött, hogy minden érintése áramütésként hat rám, és hogy kínok kínját élem át.  
– Na megállj! Ezért még kapsz! – suttogtam a hajába, mire ismét felkuncogott, reszelősen, amitől ismét végem volt.
– Alig várom! – válaszolta halkan.

 

.