CXXI. Fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a RENGETEG, CSODÁLATOS KOMMENTET, el nem tudjátok képzelni, mennyit jelentenek a számomra. Mindenkit ezek által ismertem meg az elmúlt másfél év során, és mára sokukat már a barátomnak mondhatom. Nagyon hálás vagyok a támogatásotokért, a kitartásotokért, hogy ennyi rész után még itt vagytok, sőt, ismét egy csomó feliratkozó érkezett... Mire kettőt pislogok, már 150-en lesztek, ami számomra hihetetlenül nagy szám.

Mindent köszönök, igyekszem rászolgálni a szeretetekre. <3
Becca

Alfi neeeee! – mondtam, és megpróbáltam eltolni a puha mancsot, ami az orromat pöckölte.
A macska úgy döntött, itt az ideje a felkelésnek, és egyáltalán nem érdekelte, hogy még egy egy órát aludhattunk volna.
– Cicaaa! Csinálj valamit ezzel a döggel! – mondtam morcosan, és a bolharaktárat Hazz hátára tettem, ahogy hason aludt.
– Alfi, maradj már! – mondta, és maga mellé húzta a lepedőre. Tíz percig csak hangos dorombolás, és Harry édes szuszogása hallatszott. Épp kezdtem volna bealudni, mikor a ház úrnője úgy döntött, ennyi plusz pihenő már tényleg épp elég volt, és beleharapott a gazdája orrába.
Harry hatalmasat prüszkölt, és azonnal felült, hogy a macskát felkapva maga elé tartsa.
– Kurva életbe! Te kis diktátor. Miért nem aludhatunk kilencig? – rázta meg finoman, majd a földre ejtette, ahol Alfi hangtalanul érkezett a puha talpakra, míg Hazz kihajtogatta hosszú lábait  a takaró alól, és nehézkesen feltápászkodott. – Mi ilyen sürgős? Fogadjunk, hogy még a vacsorádat sem etted meg!? – zsörtölődött, és elindult a konyhába, hogy szervírozza a zselébe ágyazott lazacfalatokat.
Néztem, ahogy meztelenül átvág a szobán, és a bokáját Alfi fonja körbe minden lépésnél. Ezt már úgy begyakorolták, hogy felléphetnének vele valami cirkuszban. A macska pontosan Hazz lépéseinek ütemére vált irányt, és tekeredik felváltva a bokái köré, míg morogva dorombol, mintha beszélne Harryhez, aki folyamatosan duzzog, de azért persze a vége egy nagy arcondörgölőzés a konyhapult tetején (ahová elvileg nem mehet fel a macska).
Én is kimásztam az ágyból, és követtem őket, hogy ismét megcsodálhassam a reggeli szertartást. Mindkettőt imádom, de a nagymacska a kedvencem, ezt nem tagadhatom.
Épp előrehajolt, és két, hihetetlenül hosszú kezével a pult szélébe kapaszkodott, hogy lehajoljon, míg Alfi a fejével hozzádörgölőzött az állához.
– Szépségem! – dünnyögte Hazz. – Mit kérsz reggelire?
A macska rekedten nyávogott, amit csak ők ketten értenek, mire Harry bólintott, és kivett egy alutasakot a legalább százdarabos készletből. Hangosan felnevettem.
Felkapta a fejét, aztán mikor végignézett rajtam, ahogy az ajtófélfának dőlve, keresztbe tett karokkal őket bámulom, és közben mosolygok, a pillantásába némi vágy költözött, és Ed is megrándult, hogy üdvözöljön. Harry gyorsan kinyomkodta a kaját a tányérba, majd hatalmas léptekkel átvágott a konyhán, és megállt közvetlenül előttem.
– Annyira izgató vagy ilyenkor reggel! – mondta, és az ujjaival szénakazalként álló hajamba túrt, míg a másikkal megfogta a derekamat, és magához húzott.
– Nem mondanám, hogy te nem vagy szexi anyaszült meztelenül, a párnamintás fejeddel, és a felgöndörödő tincseiddel… – válaszoltam olyan mély hangon, amit csak reggel tudok produkálni, miközben már tíz ujjal szántottam a vállára omló hajzuhatagban, és éreztem, hogy engem sem hagy érzéketlenül a kis közjáték.
– Jobb lenne a helyzet, ha én is bokszerben aludnék? – kérdezte, és lenézett rám, de a reggeli merevedésem már duplájára duzzadt, ahogy a haját fésülgettem, és közelről néztem gyönyörű száját, meg mellette a gödröcskéket.
– Nem, szívem. Hidd el, ha szkafanderben aludnál, nekem akkor se lenne könnyebb.
– Tudod, hogy van még egy fél óránk, hála Alfinak? – kérdezte, és a szemeiben huncut fények csillogtak.
Igaza volt. Hála a korai ébresztőnek, még több, mint harminc percünk volt, amit átaludtunk volna. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam az orrát, amit csak akkor érek el, ha mezítláb van, mert a magassarkú csizmáiban csak a szájáig tudok felágaskodni.
– Felfekszel a konyhapultra, vagy menjünk a zuhany alá? – kérdeztem, és a kezemmel mutattam is a két választható irányt. Harry összehúzta a szemöldökét, és úgy tűnt egy pillanatra, mintha ellent akarna mondani, de aztán elakadt a lélegzete, és szélesen elvigyorodott. Egyetlen szó nélkül megfogta a kezem, és behúzott a konyhába, ahol Alfi épp elégedetten csámcsogott az ablaknál.

Interjúnap. Utálom. Ilyenkor tiszta ideg vagyok, és szinte hozzám sem lehet szólni. Ma viszont – hála a reggeli relaxációs gyakorlatnak, mikor Harryt néztem mély légvételek közepette, aki teljesen kitárulkozva feküdt a hideg márványon, a lábait széles terpeszben felhúzva a derekáig –, teljesen nyugodtan érkeztem a stúdióba. Egész nap egymást fogják váltani a riporterek, tévé és rádióinterjúk tömkelege kerül felvételre egyetlen nap alatt. Az új lemez miatt van ez a felhajtás, de mi utáljuk Harryvel, mert általában kétszázszor hangzik el ugyanaz a kérdés, vagy ha valamelyik bátor riporter, valami extra kérdéssel áll elő, akkor is ugyanazt válaszoljuk, amit egyébként mondanánk. Tök reménytelen.
A mai kicsit izgalmasabbnak ígérkezik, mert lesznek egy időben felvett páros interjúk, majd közösek, és sok olyan arc jön ma el hozzánk, akiket megkedveltünk az évek alatt.
Ott van például Lucy Jones, a kis dundi ODE-s, akinek jó a humora, és elég provokatív. Sajna, hozzá csak Hazz megy Liammel, míg én valami vén kreténnek adok interjút Niallel, és Zaynnel. Mindegy, majd visszanézem este. De ott van még Scott Mills aki a BBC  sztárriportere, és olyan humora van, hogy alig bírom megállni röhögés nélkül a válaszokat.
A reggeli kávémat iszogattam, és a mellettem fészkelődő Harryt néztem, aki csavargatta az ujján a gyűrűjét, és a szája szélét rágta.
– Mi a baj? – kérdeztem. – Feszültnek látszol.
– Semmi baj, kicsi. Csak úgy érzem magam, mint aki be van sózva. És ülni se valami kényelmes.
Ezen a kis beszóláson elmosolyodtam, és megint beugrottak a reggeli képek, ahogy kegyetlenül mozgok benne, míg ő a fejét hátrafeszítve, kiáltozva élvez.
– Hát pedig ez egy hosszú nap lesz, szívem! – mondtam neki, és belepusziltam a nyakába.
Ebben a pillanatban lépett be B, akinek majdnem kiestek a szemei, majd villámgyorsan becsapta az ajtót maga után.
– Normálisak vagytok? Kint százával állnak a riporterek, sajtósok, operatőrök. Ti meg itt nyalakodtok? – kérdezte, enyhe undorral az arcán.
– Nem, Brandon, ez csak egy puszi volt. Ha nyalakodnánk, akkor legalább az egyikünkön nem lenne nadrág! – mondtam neki, mire Harry úgy felnyerített, mint egy ló, és a szája konkrétan a füléig szaladt. A kővé dermedt pasi csak nézett, mert elsőre nem esett le neki a tantusz, de mikor felfogta a szavaimat, elvörösödött, mint egy rák, és az öklébe köhögött.
– Mindegy! Ne nyúljatok egymáshoz itt, mert bármikor készülhet rólatok egy felvétel!
– Oké, megértettük – mondta Hazz. – Megfognád a kilincset egy pillanatra? – kérdezte, majd se szó, se beszéd, hozzám hajolt, és ledugta a nyelvét a torkomon. Hallottam, ahogy B odaugrik az ajtóhoz, és szitkozódva kapaszkodik a kilincsbe, míg Harry szenvedélyesen csókol, aztán mikor elengedett, és az egyik kezével a saját, a másikkal az én számat törölte meg, vigyorogva nézett az asszisztensre.
– Vehetsz levegőt, és elengedheted az ajtót! – mondta, és biccentett Brandon felé, majd felállt, és a kávégéphez sétált, hogy nyomjon magának egy láttét.
Húsz perccel később megkezdődött a nagyüzem. Eleinte még mosolyogtunk, és próbáltunk eltérő válaszokat adni, amiben nagy segítségünkre voltak a fülesünkön kapott instrukciók, amiket egy–egy képzett kommunikációs asszisztens súgott rendületlenül. Már megtanultuk, hogyha akarjuk, figyelmen kívül hagyjuk, de kínosabb kérdéseknél jól jött, hogy erre hagyatkozhattunk, és így nem kerültünk olyan szituációba, ahol később el kell számolni a mondottakkal.
Ahogy összejöttünk a közös interjúkra, és megérkezett Scott, határozottan üdítő volt kicsit felpörögni, hisz élő adásba kerülünk a rádióba, ami mindig sokkal izgalmasabb, mint egy felvett cucc, amit ha kell, hússzor ismételhet meg az ember.
Izgatottan helyezkedtünk a kis, L-alakú kanapén. Harry úgy ült, hogy velem szemben legyen. Szomorú, hogy nem ülhetünk egymás mellé, de azért abban is van valami izgalmas, ha pont szemben ül velem. Láttam a szemeiben a huncut fényeket. Lehet, hogy a reggeli menet nem volt neki elég? – morfondíroztam. Azt is láttam, hogy a gyűrűjét forgatja, amit nyugtatásképpen szokott, és akkor, ha elgondolkozik. Imádom.
– Volt valamelyikőtöknek olyan barátnője, akit csak télire tartott? – hangzott a szokatlan kérdés, mire mindannyian felkaptuk a fejünket, és Liam önkéntelenül Harryre mutatott. Hazz lefagyott, és azonnal visszakérdezett, hogy „mi van??”. Persze, mindannyian tudtuk, hogy Taylorra gondol, aztán a többi álbarátnőre, akik rendszerint a karácsonyi időszakban bukkantak fel, véletlen egybeesésként, a lemezek megjelenésével egy időben.
– Csak mutogatok… – próbálta menteni a menthetőt Payno, de éreztük, hogy ennek már annyi.
– Aztán a tavasz első napján, viszlát! – szólaltam meg, mert kezdett kínosan elnyúlni a csend.
Felnevettem, és a többiek is megkönnyebbülten csatlakoztak, Harry pedig egy átható pillantással ajándékozott meg, és szokatlanul hallgatag lett. Csak percekkel később jutott eszembe, hogy Taylor miatt vesztünk össze anno, és most valószínűleg rátörtek az emlékek. Nagyon nehéz időszak volt. Az első igazi válság a kapcsolatunkban. Nekem is összeszorul a szívem, ha rágondolok. Lesütöttem a szemem, és mikor a következő kérdés után felpillantottam, még elkaptam Hazz tekintetét, aki addig engem nézett, és a száját rágta. Nyoma sem volt az előző melankóliának, inkább úgy tűnt, most azonnal szeretne ágyba cipelni. Meg is lepődtem a dolgon, tekintettel az előző esti, és a ma reggeli együttléteinkre.
Közben valami olyasmi volt a téma, hogy ágyba bújni egy pasival, amire Niall azt válaszolta:
– Nem megyek el egy pasival…
Harry engem nézett még egy pillanatig, majd megütögette Ni térdét, és hangosan kijelentette:
– Ne vesd el az ötletet, amíg nem próbáltad! – A szívem megállt egy pillanatra, és csak akkor indult el újra, mikor mindenki felnevetett. De Hazz pillantását kerestem, és mikor megtaláltam, ismét leállt a légzésem. A szeme azt tükrözte, hogy döntésre jutott. Azt hittem elájulok. Remélem, nem most akar CO-zni, anélkül, hogy felkészültünk volna rá. Volt ráció a dologban, hisz mostanában nagyon kiélezett a helyzet a menedzsmenttel, de azért túlzás lenne így belecsapni a lecsóba. Szinte éreztem, ahogy megfeszülnek az izmaim, és az idegeim táncot jártak. Mikor véget ért az interjú, annyira megkönnyebbültem, hogy szinte nem értek le a lábaim a földre.
Persze hatalmas fejmosás következett a pihenőben, de az már szó szerint lepergett rólunk.
– Mégis mi a búbánatos faszom volt ez az egész? – kérdezte Higgs, és szinte tajtékzott.
– Semmi!  – mondta unottan Harry, és Niall mellé dobta magát a kanapéra, aki őszinte mosolyt villantott felé.
– Csak egy kérdés volt, amire Niall válaszolt, én meg hozzátettem viccesen, hogy ki kellene próbálnia!
– Te nem tehetsz kétértelmű utalásokat, Harry! – mondta Higgins, és próbált uralkodni magán.
– Jaj, ne már! Ez egy baromság. Az egész világ sejti, a fele pedig tudja, hogy meleg vagyok. És ez egy magas labda volt. Ha hetero lennék, akkor se tudtam volna kihagyni ezt a poént!
– Az lehet, csakhogy most a világnak az a fele, aki azon él, hogy a ti kis románcotokat shippeli, még egy csodamagot kapott, amiből kinő egy újabb égig érő fa, amin csupa Larrypillanat lóg.
Kénytelen voltam felnevetni a képletes hasonlaton, és eszembe jutott, hogy csodamagot ma reggel Hazz kapott, egy nagy adaggal, egyenesen a szájába.
– Larrypillanatok, hagyjál már! – röhögött fel Zayn. – Az egész életük az. Aki ebből nem jött még rá, az most sem fog! Ez egy vicc volt, Higgins. Csak neked nincs humorod. Szerintem tök jól sikerült az interjú. Amúgy is… Milyen provokatív kérdések voltak? Ki engedélyezte ezeket?
– Én… – mondta Higgs, mire mindenkinek a homlokára szaladt a szemöldöke. Én is kérdőn fordultam a pohos pasas felé.  – Valahogy elő kell készíteni a dolgokat. A rebrandelés egy hosszú folyamat. A közvéleményt át kell hangolni. És szerintem először azt kell újraírni, hogy Harrynek nem is voltak igazi barátnői.
– Már itt tartunk? – kérdeztem, mert a szívem a torkomban dobogott, mikor rájöttem, a menedzsment a CO-t készíti elő.
– Nyugi, Lou, ez egy lassú és aprólékos folyamat. Fél, egy év, mire sikerül.
– Csak nem az utolsó lemez megjelenésekor lesz alkalmas az időpont? – kérdezte Harry, annyi iróniával a hangjában, hogy a süket is meghallotta volna. Higgs pedig, szokásaitól eltérően megkukult. Látszott, hogy Hazz fején találta a szöget. Nem is tudott hirtelen mit válaszolni, csak kapkodta kis disznó szemeit, és valami kapaszkodó után kutatott. – Semmi gond, nekünk akkor is jó! – adta áldását a pasim, én pedig elvigyorodtam. Megbeszéltük, hogy nekünk nem sürgős, ha nem nyomnak le újabb barátnőket a torkunkon.
Higgs bólintott, Brandon veszettül jegyzetelt, mikor megkérdeztem:
– És El? Ő mikor léphet le végre? Azt ugye nem gondoljátok, hogy sokáig húzhatjátok még?!
– Előkészítettem, Lou…de van itt egy kis bibi – mondta Higgins.
– Micsoda? – dőlt előre Harry, és a többiek is feszülten figyeltek.
– Hogyha Elounor szakít, a Larrysek egyből népünnepélyt rendeznek, és az egész fandom, az eddigieknél ezerszer nagyobb hullámban kapja majd az ívet a szerelmetekkel kapcsolatban. Ha nem lesz más csaj a továbbiakban, kicsúszik a kezünkből az irányítás, és higgyétek el, ez még korai! Tényleg idő kell, míg lassan teret engedünk a dolognak. Két világhírű énekes közös CO-ja, nos, ilyen még nem volt a történelemben. Nem lebeszélni akarlak titeket, fiúk. Tudomásul vettük a döntéseteket, de azt tudnotok kell, hogy nem csak a kis tinirajongók fognak véleményt mondani rólatok.
El kellett gondolkoznom azon, amit mondott, és valahol mélyen éreztem, hogy igaza van.
– Akkor? Mi a terv? – kérdeztem halkan, és közben csak Harryt néztem moccanatlanul.
– El leléphet, ha te egy alkalmi kalanddal megcsalod. Egy másik lánnyal.
Harry lehunyta a szemét, és hatalmasat sóhajtott. Higgs is érezte, hogy pengeélen táncol. – Hazz, értsd meg, ha nem adunk valami koncot a sajtónak, szétszednek titeket. Egy lépést se tudtok majd tenni, és ti sínylitek meg a legjobban. Nem akarok nektek ártani. Nekem is az a célom, hogy a legzökkenőmentesebb legyen a dolog.
Harry bólintott, de ismét behunyta a szemét, és mikor kinyitotta, a tekintete fáradt volt, elgyötört.
– Szóval egy újabb hazugság…
– Az utolsó! – mondta Higgs, és bár mindannyian tudtuk, hogy ebben a szakmában ilyen nem létezik, mégis jól esett belekapaszkodni ebbe a szóba…




.