XCI. Fejezet

Sziasztok!

Rádöbbentem, hogy pár hét múlva jubilálunk... április 10-én egy éves lesz a More Than Friends...
Ez olyan hihetetlen, hogy fel sem tudom fogni igazán. Addigra körülbelül a 100. fejezetet fogom kitenni, így dupla alkalom lesz az ünneplésre, úgyhogy őrülten készülök, hogy meglepjelek benneteket ... <3

Cserébe lenne egy nagy kérésem... aki még nem iratkozott fel, de rendszeresen olvassa a blogot, az tegye meg. Olyan rossz érzés, hogy mindig csak a leiratkozókat látom, pedig közben azért a letöltésszám lassan, de emelkedik. Nagy, pozitív visszajelzés lenne, ha a 100. részre a 100. feliratkozót is üdvözölhetném...

Köszönöm a türelmeteket, a kedvességeteket, a sok gyönyörű kommentet és mindent.

<3<3<3 Becca

– Harry, te aztán tudod, mit jelent a szerelem! – mondta Meghan, ahogy először elénekeltem neki az új dalszöveget, amit a duettünkhöz írtam. Rámosolyogtam, de a szívemben több volt a fájdalom, mint az öröm. Az, hogy saját tapasztalataimból merítve ilyen dolgokról tudok írni teljes átéléssel, nem igazán tartozik azok a dolgok közé, amitől boldog vagyok.
– Köszi – válaszoltam halkan.
– Megpróbáljuk ketten?
– Még jó hogy! Melyik verze az enyém? – kérdezte lelkesen, és a füzetem fölé hajolt.
– A refrénnél te viszed a magasat, vagy csináljam én?
– Amelyiket akarod. Vagy próbáljuk ki így is, úgy is, és meglátjuk melyik hangzik jobban?

Estefelé volt már, mikor Niall hívott: – Hazz! – Mindig ledöbbenek, hogy bír úgy mosolyogni, hogyha meghallom a hangját, akkor is tökéletesen látom magam előtt a pirospozsgás, vigyorgó fejét.
– Ni! Mi újság?
– Semmi különös. Lenn vagyok Asthonéknál, és eszembe jutottál. Nincs kedved lejönni pár napra? Tudod, hőség, kígyók, és sör. – Úgy tudod mondani ezt a „lenn vagyok Asthonéknál” dumát, mintha a szomszéd faluba ruccannál le. Pedig Ausztrália nem a szomszédban van. Lassan az ír akcentusod is átmegy Aussie-ba.
Hallottam, ahogy felnevet.
– Nem baj, nekem tetszik a kiejtésük, és imádok itt lenni. Senki nem cseszeget. Szabad vagyok, mint más, normális ember.
– Oké, Ni, teljesen megértelek. Érezd jól magad. Most nem tudok lemenni, de köszi a meghívást.
– Rendben, csak gondoltam rád férne. Louval mizu?
– Az égvilágon semmi. A teraszos, lélekemelő beszélgetésünk óta nem találkoztunk.
– Nem is hívtad fel? – kérdezte Ni halkan.
– Én? Már megint miért én? Ő sétált ki az életemből. És mit mondhatnék? Én elmondtam, mit érzek, mire ő közölte, hogy nem értem meg, aztán elment. Azt is elmondtam, hogy az úgy nem megy, hogy néha dugunk egyet, de amúgy csak barátok vagyunk, és másokkal randizunk. Vagy minden, vagy semmi.
– De azt mondtad, nem tudsz nélküle élni.
– Kiderült, hogy úgy se tudok, ha látom, de nem az enyém. – Pár pillanatra csend telepedett közénk, végül nagy sóhajjal ismét én szólaltam meg: – Semmi baj, Ni! Megleszek, ne aggódj. Eltelik tíz-húsz év, és kiheverem. – Ismét felcsendült a jól ismert kacaj.
– Hazz, imádom a humorodat. Senkinek ne hidd el, mikor cikiznek, hogy szarok a vicceid.
Kapásból válaszoltam:
- Az a baj, haver, hogy nem vicceltem.
Hallottam, hogy nagyot nyel, és hirtelen azt se tudja mit mondjon.
– Oké, cimbi, csak szívatlak! – Próbálkoztam, hogy a hangom is vidámnak tűnjön, és Niall megkönnyebbült sóhaja azt jelezte, sikerült.
– Akkor jó.
– Mikor jössz vissza?
– Szombaton. 
– Akkor találkozunk!
– Szuper. Ölellek.
– Én is, és csókolom a fiúkat.
– Átadom.
Miután letettük a telefont, elgondolkoztam azon, mennyire igaz volt, ami kicsúszott a számon. Lesz-e valaha olyan, hogy a szívemről lekerül a mázsás súly, és új életet kezdhetek?

Másnap délután Jeffel elmentünk ebédelni, és épp a Hauweyn gyalogoltunk a belváros felé, mikor éreztem, hogy megfogja a karomat, és visszaránt. Úgy torpant meg, mintha előttünk Godzilla tornyosult volna. Felkaptam a fejem, és ránéztem. Az arcán döbbenet, és zavar. Követtem a pillantását, de ahogy arrafelé néztem, ahová ő, semmit nem találtam, ami okot adhatott volna a sokkra. Aztán megláttam. Az ismerős, fekete Porsche a járda mellett parkolt, orral felénk, és a vezetőülésben Louis ült. Éppen egy izmos srác szállt be mellé, aki legalább olyan magas lehetett, mint én. Lou a fiúra nézett, de a másik sötét pillantása engem pásztázott. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, miközben beszélt, aztán az arcán széles vigyor terült el, majd Louhoz fordult, felé hajolt, és egy gyors csókot nyomott a szájára. A szívem félrevert, a térdeim megroggyantak, a gyomrom lesüllyedt a hasamba. A szorítás a csuklómon erősödött.
- Gyere! – húzott meg visszafelé Jeff, de én képtelen voltam elfordítani a fejem. Láttam, hogy Louis természetesen dől bele a csókba, aztán mosolyogva húzódik el. A szívem megfagyott, aztán egy robbanással ezer szilánkra robbant. Lou előrefordult, és beindította a kocsit. Akkor látott meg. Az arcáról egy pillanat alatt tűnt el a jókedv, nagyot lélegzett, az egész teste hátradőlt, és egy másodpercre lehunyta a szemét. Mikor ismét kinyitotta és egyenesen a szemembe nézett, csak biccentettem, aztán maradék erőmet összekaparva elindultam előre. Jeff  elengedte a karomat, gyorsan mellém lépett, és éreztem, hogy oldalról engem figyel. Megacéloztam magam, amíg elsétáltunk az autó mellett. Hallottam a kocsiajtó csapódását, és megszaporáztam a lépteimet.
– Hazz! – szólt utánam Louis, de én csak szedtem a lábaimat, mert tudtam, most nem állhatok meg.  – Harry! – mondta erélyesebben, és már hallottam ahogy apró talpai csattannak az aszfalton. Mikor éreztem, hogy egy lépésnyire van, hirtelen megtorpantam, és felé fordultam.
 – Hagyj! – sziszegtem az arcába közvetlen közelről. Úgy ledöbbent attól, ahogy egész testemmel felé léptem, hogy hátratántorodott.
– Hazz, kérlek... – csak ennyit tudott kinyögni, de láttam, hogy elbizonytalanodik.
Nem válaszoltam, csak megcsóváltam a fejem, aztán lassan fordultam vissza, és igyekeztem kimért mozgással tovább sétálni. Nem jött utánam, amiért hálát adtam az égnek.
Két sarkot gyalogoltunk, mikor a térdemre támaszkodva összegörnyedtem. Jeff mellém lépett, nem szólt, nem kérdezett. A hátamra tette a kezét, aztán kiugrott az útra, és leintett egy taxit.
–  Gyerünk! – kiáltott rám, én pedig nagy nehezen felegyenesedtem, és egy köszönömöt rebegve zuhantam a hátsó ülésre.

Már otthon ültem, a sokadik whiskeyt töltve magamba, és csak bambán bámultam ki a fejemből, mikor Jeff bejött a teraszról.
- Elég lesz! – vette ki a kezemből a poharat. – Harry! Tudom, hogy fáj, és azt is, hogy erre nem lehet felkészülni, de azért kérlek ne add át magad megint a letargiának. Hónapok óta asszisztálok ehhez, és bevallom őszintén, tudtam, hogy erre előbb-utóbb sor kerül. Muszáj túltenned magad rajta.
– Tudom – válaszoltam fásultan, mert még az alkoholgőzön át is felfogtam, hogy igaza van. – Jól leszek! – mondtam meggyőződés nélkül, aztán a kezembe vettem a telefonom. Begépeltem a Twiterre az üzenetet, amit nem is Louisnak, hanem annak a faszfejnek szántam, mert képtelen voltam megállni, pedig tudtam, ezzel csak neki okozok örömöt. Vannak a fájdalomnak olyan mélységei, ahol már ez sem számít...

Szombat reggel, miután rohantam egy órát a futópadon, éledezni kezdett bennem valami új érzés. Ha nem is megkönnyebbülés, de valami olyasmi. Túlélem. Ez volt az egyre erősödő gondolat, ami gyökeret eresztett a fejemben, és egyre inkább úgy tűnt, talán igaz is lehet.
Louis keresett telefonon, sőt üzenetet is írt, hogy hívjam vissza, de nem tudtam rávenni magam. Mit mondhatna, és én mit válaszolnék?! Felesleges.
Lezuhanyoztam, és frissen szerzett életkedvemmel léptem ki a fülledt utcára, hogy a stúdióhoz hajtsak. Nem értettem, mi megy végbe bennem, de nem akadékoskodtam, csak kiélveztem a mély légvételeket, amiket szinte nélkülöztem az elmúlt napokban. Bekapcsoltam a rádiót, és dudorászva hajtottam át a városon.
Niall szeme felcsillant, amikor beléptem az ajtón, és még Zayn is felpattant, hogy üdvözöljön.
 – Hello! – köszöntem mosolyogva. Megöleltem őket, aztán kértem egy láttét, és leültem melléjük a fotelbe. – Mizu, Aussie? – kérdeztem a szőke írre kacsintva, ő pedig nagy elánnal belekezdett a 5SOS-os srácokkal átélt, hihetetlen kalandok ecsetelésébe. Nagyokat nevettünk, és mikor Liam megérkezett, ő is csatlakozott hozzánk. Már jóval elmúlt tíz, mikor Louis lépett be az ajtón. Mivel a többiek semmit nem tudtak az egészről, nevetve üdvözölték, ő pedig csak csodálkozva, felhúzott szemöldökkel fogadta az öleléseket. Én is felálltam, és a sorban utolsóként léptem hozzá. Átfogtam a vállát, miközben megfogtam a kezét, majd magamhoz húzva megveregettem a hátát. Anélkül fordultam el, hogy egy szót is szóltam volna, és meglepetten éreztem, hogy csak nehezen engedi el a kezem. Visszanéztem rá, és elmosolyodtam, de aztán határozott léptekkel masíroztam Niall mellé, és leültem a kanapé szélére. Louis egy pillanatig még tanácstalanul ácsorgott, aztán a másik oldalon foglalt helyet a fotelben, és végig csendben maradt, amíg a fiúk elmesélték az elmúlt hét történéseit.
 – Luke akkora seggfej! Fingóversenyt hirdetett, és az volt a lényeg, ki tud a leghosszabban eregetni. Eleve elvesztette a barom! – kacagott fel Niall, mire mindhárman, Liam, Zayn és én helyeselni kezdtünk, és szakadtunk a röhögésről, mert mindenkinek beugrottak a buszos élmények, mikor Ni elgázosította a pár légköbméternyi levegőt. Be kellett kapcsoljuk a légkondit, még télen is, hogy kicsit kiszellőztessünk útközben.
Louis arcán kényszeredett mosoly ült, és éreztem, hogy a szeme sarkából engem néz. Hónapok óta először, nyugodtan fordultam felé, és felhúzott szemöldökkel kérdőn pillantottam rá, mintha azt kérdezném: „Na, mi van?”, aztán visszafordultam a többiekhez, és tovább cikiztem Nit, aki remekül bírja a szekálást.
A munka jól haladt, csak Lou szólói nem sikerültek. A hangját elvitte a cica. Kínkeservesen próbálta kiénekelni a magas hangokat, de mindig elcsuklottak, mielőtt átverekedhették volna magukat a hangszálain. Kár volt este mélytorkozni – futott át az agyamon, és a szakításunk óta először nevettem el magam egy ilyen gondolaton. Nem éreztem féltékenységet, sem dühöt. Ettől viszont annyira ledöbbentem, hogy tátva maradt a szám. Keresgélni kezdtem magamban a fájdalmat, a veszteség érzését, de nem találtam. Egyre lázasabban kutattam az érzések után, amik eddig kitöltötték a lelkemet, de mintha egytől-egyig eltűntek volna a szívemből. Ettől olyan euforikus boldogságot éreztem, hogy kiabálni szerettem volna.
Felugrottam a székről, Niall hátára vetettem magam, és közöltem:
 – Na gyerünk, te szívtipró, vessük bele magunkat az éjszakába! – A kék szemek csodálkozva néztek fel rám, ahogy Zayn csokibarna szemei is kíváncsian pásztáztak, de felé is elengedtem egy széles mosolyt, amit azonnal viszonzott.
- Gyere, cimbi, tarts velünk!
Úgy meglepődtek mindketten, hogy szólni sem tudtak. Niall eszmélt először.
- Fú, de jó! Kezdjünk a Crimesban, ott ma jazznap van. - Kérdőn néztem Zaynre, aki kis hezitálás után bólintott, aztán összehúzta a szemöldökét, mikor szerintem az jutott eszébe, hogy Louis is jöhet-e. Rám nézett, én pedig nemet intettem, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Nem, Zayn. Neki barátja van. Töltse vele az estét. – Láttam, ahogy a hatalmas szempillák megrebbennek, aztán a pupillája kitágul, és kérdőn nézett fel rám, én pedig megerősítésképpen bólintottam, de a mosoly nem hervadt le az arcomról. Zayn beharapta a száját, mérlegelte a hallottakat, aztán bólintott, és a vállamat átölelve fordult Niallhöz.
- De csak akkor, ha nem vetkőzöl, és nem akarsz megdugni minden szembejövő szőke lányt.
Mindhárman felnevettünk, de Ni kapásból kontrázott:
- Oké, ma a barnáké az este! – nevetett fel harsányan, Zayn pedig rajtam átnyúlva legyintette meg a fülét.
– Eszetlen!

Átmulattuk az éjszakát. Niall remek formában volt.
 – Kérek két vodka-juicet, és a barátomnak egy ütős almalevet – hajolt át a pulton a bögyös pultoslány felé, aki mosolyogva adta az italokat. – Mikor leszel már itteni viszonylatban is nagykorú, Hazz?! – nézett rám nagy szemekkel Ni, és a kezembe nyomta a poharat.
 – Nemsoká, és akkor itt is az asztal alá iszlak!  – Koccintottam vele, aztán Zaynhez fordultam: – Egészségetekre!
- Nagyon vidám vagy – állapította meg Zayn.
- Igen, az – bólintottam, és az arcomról le nem olvadt a vigyor. Átöleltem a vállát. – Azt hiszem túl vagyok rajta – tettem hozzá csillogó szemekkel, majd kivettem az italt a kezéből, és egy hajtásra kiittam. Barna szemei hatalmasra tágultak, a sűrű szemöldökök felszaladtak. Egy pillanatra felnyársalt a tekintetével, de aztán ő is elmosolyodott, és kért még egy kört.
Hajnalban, egy diszkó hátsó, VIP részlegében üldögéltünk, és arról beszélgettünk, milyen sorrendben kerüljenek fel a számok az új korongra.
– Szerintem a Night Changes legyen az első – mondta Ni, és kifejtette, hogy miért annak lesz a legnagyobb sikere.
– Lószart! A Where Do Broken Hearts Go lesz a legzúzósabb, az kellene elsőre kinyomni. – mondta Zayn.
– Gyerekek, ezt úgy se mi döntjük el. Amúgy, nekem is az a kedvencem – bólintottam felé  –, de szerintem a Steel My Girl lesz a legnépszerűbb. Képzeljétek el, mikor nyolcvanezren fogják nánánázni a stadionokban. – Széles vigyor terült az arcokra, és bólintottak. Ennyi év után már előre tudtuk, melyik szám lesz a legütősebb a koncerteken.
– Szerintetek az egészet kiszivárogtatják, vagy csak egy-két számot? – röhögött Niall.
– Az egészet – mondta meggyőződéssel Zayn.
– Tök mindegy, a mi rajongóink vannak annyira lelkesek, hogy úgy is megveszik – állapítottam meg.
– Persze. De muszáj kiszivárogtatni, hogy a megjelenés hetében már mindenki ismerje, és tudja a szövegeket, mikor minden nap máshol adjuk elő – magyarázta Niall.
– Jogos – értettem egyet, és ezen is jót nevettünk.
– Azért Louis száma is kinyír pár gyengébb szívet, az tuti – gondolkodott el Zayn. – A szövege kicsit más, mint amit megszoktak tőlünk.
– Az biztos – bólogatott Ni.
Eszembe jutott a dal, amit még akkor írt, mikor együtt voltunk. Minden sorából süt a szexualitás, az egymás iránt érzett olthatatlan vágy, és az ezer fokon izzó szenvedély. Mikor megmutatta a szöveget, egész este úgy dugtam, hogy közben azt mondogattam neki, „I’m a loaded gun”, ő pedig azt nyöszörögte, hogy az vagyok, de még mennyire az. Az emlék befurakodott az agyamba, de már nem okozott szívleállást, csak kellemes bizsergést. Még nem szoktam meg a változást, és előre benntartottam a levegőt, várva a fájdalmas nyilallást a gyomromban, de meglepve tapasztaltam, hogy csak enyhe nyomást éreztem. Ejha! Elégedetten, széles vigyorral az arcomon dőltem hátra.

.