XCIX. Fejezet

                                               

JUBILEUM

Sziasztok!
Hoztam egy új részt, hogy a Jubileumi hét egyetlen napja se teljen el eseménytelenül...ez már a 99. rész.... Remélem úgy szeretitek majd, ahogy én!!! <3<3
Köszönöm a rengeteg csodálatos visszajelzést, a szeretetet, a támogatást, és MINDENT!!! Legfőképp, hogy vagytok nekem!
xxxBecca

Niall a teraszon üldögélt, és elmélyülten csevegett Skype-on. A 5SOS-os srácokkal már annyira összenőttek, hogy nem bírnak ki egymás nélkül egy napot. (Örülök, hogy sokszor átjön hozzám, még akkor is, ha nem velem foglakozik.) Épp lazacot sütöttem olívaolajban, mikor megrezzent a telefonom. Louistól jött SMS, amitől egy ütemet kihagyott a szívem.

„Mit csinálsz este?”

Ennyi volt az üzenet, ami nem volt túl bonyolult, mégis elég sokáig nézegettem, mire fel tudtam fogni. Mostanában elég sokat beszélgettünk, és mióta beköltöztem az új házba, párszor meg is látogatott, de olyan még nem fordult elő, hogy csak úgy elhívott volna valahova. Mikor sikerült úrrá lennem a sokkon, kinyargaltam a teraszra.
– Ni! Louis azt kérdezi, mit csinálok este.
– És nem tudod? – kérdezett vissza, ahogy gyorsan megszakította a beszélgetést, amiben épp elmerült.
– Dehogynem. Semmit.
– Akkor?
– Mit válaszoljak?
– Harry, komolyan kezdek aggódni miattad. Azt válaszold, hogy sem-mit… – mondta vontatottan, ahogy egy szellemi fogyatékossal beszél az ember. A szemei körül nevetőráncok sorakoztak, és úgy nézett rám, mint egy idiótára szoktak. Gyorsan begépeltem az üzenetet, aztán remegő kézzel vártam a választ. Eltelt vagy két perc, mire megérkezett, bár nekem óráknak tűnt.

„Hétre érted megyek. Öltözz csinibe.”

Csak néztem, és megint nem tudtam mit kezdeni magammal.
– Na, mi van? Mit írt? – érdeklődött Niall.
– Hogy hétre értem jön, és öltözzek csinibe.
– Óóó… – Felpillantottam, és Niall arcán is enyhe döbbenetet láttam.
– Jézusom! Öt óra van. Még hajat is kell mosnom! – Faképnél hagytam, és berohantam a házba. Ni nevetése egész az emeletig elkísért.
– Szedd ki a halat a serpenyőből, és egyél! – kiáltottam vissza, és már téptem magamról a ruháimat.
Közel két órával később, az ötödik átöltözés után, végre lenn álltam a teraszon, és Niall utasításának eleget téve, épp bedobtam egy whiskeyt – mert az izgalom valahogy nem akart szűnni a gyomromban –, mikor megszólalt a telefonom.
– Louis vagyok, öt perc és odaérek.
– Rendben – válaszoltam remegő hangon. Az ujjaimat kezdtem morzsolgatni, és lerágtam a számat, mikor Niall rám szólt:
– Oké, Hazz, ezt fejezd be! Nem vagy már kamasz. Az exed érted jön, elvisz vacsizni, vagy akárhova, te pedig úgy viselkedsz, mint egy normális ember. Rendben?
– Aha... – mondtam minden meggyőződés nélkül.
– Nem vihogsz, nem mocorogsz, mint egy sajtkukac, nem beszélsz egyfolytában, és nem nézed úgy, mintha ő lenne az isten.
– Ennyi mindenre nem tudok odafigyelni! – sóhajtottam elgyötörten.
– Oké, akkor nézheted, de próbálj úgy viselkedni, mint egy 21 éves férfi. Louis nem egy lányba szeretett bele. Abból válogathatott volna. De Harry Styles, a sármos, izgató pasi kell neki, úgyhogy szedd össze magad!
– Bassza meg. Az nehezen fog menni. Annyira más minden. Mellette nem tudok olyan lenni, mint egyébként.
– Nem baj. Ő jobban ismer, mint bárki más. Nagy meglepetés nem fogja érni – állapította meg Niall, majd mosolyogva felállt, és elém lépett. – Nyugi, Hazz! Minden rendben lesz. Hetek óta kerülgetitek egymást, és épp olyan feszültek vagytok, mint évekkel ezelőtt. Szerintem ez jó jel. Rajta is látom, hogy érlelődik benne valami. Hátha végre kiderül, hogy mi az. Én nagyon szorítok.
– És ha érlelődik benne, és esetleg odáig jut a dolog… – Kerestem a szavakat, de nem igazán találtam.
– Most engedélyt kérsz, hogy lefeküdhess vele?  – kacagott fel Niall.
– Valami olyasmi – húztam be a nyakam.
– Igen, ha úgy érzed, ez nem egyszeri alkalom, vagy végre kimondja, hogy szeretné rendbe hozni a kapcsolatotokat, akkor jöjjön, aminek jönnie kell.
 Úgy megkönnyebbültem, hogy hatalmasat sóhajtottam, mire a barátom ismét kinevetett, de nem volt benne semmi bántó, mert közben megölelt, és a hátamat lapogatta.  – De te nem kezdeményezhetsz! Ez a szabály, még most is él! – hívta fel a figyelmemet, én pedig bólintottam.
– Oké. Úgyse mernék.

Már Louis sportkocsijában ültünk, és a parti úton száguldottunk a város felé, de én még azt se mertem megkérdezni, hová megyünk. A kezeimet a térdeim közé szorítottam, és zabszem nem fért volna a seggembe, olyan ideges voltam. Lou néha oldalról rám pillantott, aztán elmosolyodott, és mikor látta, hogy nem fogunk tudni normálisan beszélgetni, bekapcsolta a magnót.
Ed, Thinking Out Loud-ja töltötte be a teret, és lassan éreztem, hogy ellazulok. Louis ismét rám mosolygott, és mikor végre hátradőltem az ülésen, és egy nagy légvétel után hosszan kifújtam a levegőt, a térdemre tette a kezét, majd megszólalt: – Mit szólnál egy mozihoz?
Hirtelen fordultam felé, és zavartan húztam fel a szemöldököm.
– Moziba, kettesben? Az összes újság címlapján mi leszünk, és szétszednek, mielőtt beérnénk a terembe.
– Azért nem vagyok ennyire kezdő! – jelentette ki, és megveregette a combomat.
Szólni se tudtam a döbbenettől.
– Oké – nyögtem ki bátortalanul, és ezerrel pörgött az agyam. Azon gondolkoztam, mi fog ebből kisülni.
Mikor egy belvárosi szálloda mögé kanyarodtunk, és Louis leparkolt egy félreeső helyen, majd kipattant a kocsiból; én is követtem, bár idegesen pillantgattam körbe, nem figyel-e valaki. Megláttam Pete kocsiját a vészkijárat előtt, amerre Lou indult nagy léptekkel.
Mikor odaért, kinyitotta az ajtót, és betessékelt rajta.
Beléptem, de meg is torpantam, és megvártam, amíg elém vág, mert fogalmam sem volt, merre tovább. Hosszú folyosókon nyargalt, és látszott, hogy nem először teszi. Alig tudtam vele lépést tartani. Az egyik kanyar után egy ajtóhoz értünk, amit óvatosan nyitott ki, és kikémlelt rajta. Oldalról néztem az arcát, és megint elvesztem a látványban. Annyira helyes, hogy az valami hihetetlen. Mikor megkönnyebbülten elmosolyodott, önkéntelenül én is követtem a példáját. Kiegyenesedett, aztán kitárta előttem az ajtót, és a kezével egy elegáns mozdulatot tett, jelezve, hogy fáradjak beljebb.
Nagyot nyeltem, aztán kiléptem a sötétbordó, süppedős szőnyegpadlóval burkolt helyiségbe, ahol kényelmes fotelok álltak, és a falakon drága, kortárs festők művei lógtak, külön világítással kihangsúlyozva. Louis mögöttem lépett be, majd ismét megelőzött, hogy mutassa az utat. Átvágott a szobán, és a túlsó végén benyitott a duplaajtón, ami útját állta. Mikor beléptem a moziterembe, a számat is eltátottam. A teljesen üres széksorok hosszan nyúltak el, a vászon feketén ásított, és rajtunk kívül senki nem volt benn.
– Így jó lesz? – kérdezte Louis mosolyogva, és rám kacsintott.
– Ahhha… – nyögtem ki aléltan. – És mit nézünk? – kérdeztem, de a hangom elég furán csengett.
– Kavarás. Remélem még nem láttad?!
– Nem. Nem nagyon van időm filmezni – válaszoltam.
– Pedig régen annyira szeretted – mondta csodálkozva.
– Régen minden más volt – csúszott ki a számom.
Louis csak bólintott, mintha értette volna a dolog összes vonatkozását. Mögöttünk nyílt az ajtó, mire összerezzentem, mert attól féltem, máris lebuktunk, de csak Pete lépett be rajta, a kezében egy hatalmas tálcával, amin óriási dobozokban pattogatott kukorica, és nagy poharakban üdítő állt.
– Hello, Hazz! – köszöntött, bár csak a cuccok felett tudott kipillantani.
– Szia, Pete!  – vigyorodtam el. Louis elvette a vödröket, én megfogtam az innivalókat, és elindultunk felfelé a lépcsőn. A tizedik sor tájékán Lou oldalra lépett, és előre engedett, hogy bekússzak a kényelmes, párnázott fotelbe.
– Itt jó lesz? – kérdezte, én pedig bólintottam: – Tökéletes!
– Akkor mehet? – kérdezte Pete, mire Louis azt válaszolta, hogy persze, és a nagydarab biztonsági főnök egy biccentéssel kisietett.
– Ezt hogy csináltad? – kérdeztem halkan, még mindig a meglepetés hatása alatt.
– Azért ez nem olyan nagy kaland – mondta Lou, és mikor az üdítőt beállította a pohártartóba, ismét a térdemre tette a kezét. A tenyere tűzforrón égette a bőrömet, még a farmeren át is, és én alig tudtam levenni a szemem a hosszú, kecses ujjakról.
A vásznon felvillant a visszaszámláló felirat, a pörgő jellel, én pedig előrehajolva hátranéztem. A gépkezelőben halvány, kék fény derengett, így remekül láttam, hogy Pete van ott egyedül, majd a hüvelykujját felemelve integet, és ő is kimegy. A lámpát úgy hagyta, így biztosak lehettünk benne, hogy csak magunk vagyunk.
– Nyugi, Hazz. Senki nem figyel. Pete készített elő mindent. – Louis tudta, mitől félek, és megnyugtatott, mielőtt feltehettem volna a kérdéseimet. Ellazultam, és hátradőltem. Már a főcímdal szólt, és a feliratok váltották egymást, mikor végre elhittem, hogy Louis Tomlinsonnal randizom, aki egy komplett mozit kibérelt a jeles alkalomra. Ettől megint görcsbe ugrott a gyomrom, de mikor a mutatóujjával köröket kezdett rajzolni a térdem fölé, más testi reakciók is megjelentek: Szapora légzés, szabálytalan szívverés, és az agytevékenység megszűnése.
Ez egy nehéz este lesz.
 Kezembe vettem a vödörnyi kukoricát, és kínomban elkezdtem magamba tömni.
Louisra sandítottam, aki mindentudó kifejezéssel az arcán a lába közé vette a dobozt, hogy egy kézzel se kelljen tartania, és lazán a szájába dobálta a szemeket, miközben rendületlenül cirógatott. A nyelés komoly problémát okozott, de próbáltam fenntartani a látszatot, hogy egy normális pasi vagyok (Niall, kérlek, küldj erőt, vagy sikítozni kezdek!)
Már eltelt vagy fél óra – bár tudnám, mi történt a vásznon –, mikor Louis letette a félig megevett kukoricát, és leporolta a kezét, majd kiitta a fele kólát, és elégedetten hátradőlt. A szokásos mozdulattal simogatta meg tele pocakját, nekem pedig ökölbe kellett szorítanom a kezem, hogy én ne tegyem azt, amit ő. Hirtelen felém fordult, így már nem volt időm elkapni a szemem, és lebuktam, hogy épp őt figyelem. Elmosolyodott, és hozzám hajolt. Mielőtt felfoghattam volna, egy nagy cuppanóst nyomott a számra, és megcirógatta az arcomat.
– Annyira édes vagy! – suttogta pár centire tőlem, aztán még egy apró csókot adott az arcomra, és lassan eltávolodott. Kinyitottam a szemem, ami magától csukódott le, mikor közeledett, és csodálkozva pislogtam.
– Igen? – kérdeztem idétlenül.
– Nagyon! – mondta meggyőzően, és az ujjai ismét az arcomon futottak, a szemei pedig a számra tapadtak. Kihagyott a szívem, és úgy éreztem megfulladok. Csak néztem őt, és vártam mi fog történni. Felnézett, a pillantásunk összekapcsolódott, és ő is szaporábban kapkodta a levegőt. Nem bírtam megállni, picit felé dőltem, és épp le akartam szúrni magam gondolatban, mert megígértem Niallnek, hogy nem kezdeményezek, mikor Louis felsóhajtott, bal kézzel a hátam mögé nyúlt, átfogta a derekamat, és magához húzott. Áthajolt a szék karfáján, és akkorát sóhajtott, hogy az egész arcomon éreztem a leheletét, mielőtt eszeveszetten csókolni kezdett. Nem tehettem róla, elégedetten felnyögtem, ő pedig még erőteljesebben húzott, úgy, hogy a karfa beleállt az oldalamba, de egyáltalán nem érdekelt. A másik tenyere az arcomra simult, és megtartotta a fejem, mivel teljesen oldalra billentettem, hogy tökéletesen hozzám férjen.
Megszűnt a külvilág, csak őt éreztem, csak rá vágytam. Louis úgy csókolt, ahogy rég, vagyis annál is jobban. Szakavatott érintései, puha nyelve, ahogy megnyitotta a számat, az apró harapás, amivel újabb nyögést kényszerített ki belőlem, és az ujjai, amik néha lágyan simogatták a hátamat, néha szenvedélyesen markoltak a húsomba, az önkívület határára sodortak. Percekig élveztem a csodát, míg úgy nem éreztem, ennyi nem elég.
Nem igazán gondoltam át, de mire észbe kaptam, már szemből ültem az ölében, hála a nagy, kényelmes fotelnek, amiben elfértek a térdeim Louis két oldalán.
Úgy ölelt át, és húzott magára, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és a szája már a nyakamon siklott. Szívott és harapott, aztán a nyelvével próbálta lenyugtatni lángoló bőrömet. Az összes ujjamat a hajába fúrtam, és engedtem, hogy a tincsei kicsússzanak közülük.
– Lou! – nyöszörögtem, és rányomtam magam az ölére, amitől nagyot sóhajtott, és két kézzel markolta meg a derekamat, hogy az erejét beleadva szorítson, míg a csípőjét felemelve ő is hozzám dörgölőzött.
Rajtam volt a sor, hogy a száját keressem, és mikor megtaláltam, megszívtam a nyelvét, aztán kergetni kezdtem, mire morogva gyorsított a tempón, és a fenekembe markolt.
– Megőrjítesz! – súgta, mikor ismét egy pillanatnyi szünetet tartottunk, hogy a számmal a füle felé vegyem az irányt. Tudom, hogy ettől megőrül, vagyis remélem ez nem változott. Ahogy torokhangon nyöszörögni kezdett, a csípője pedig megrándult alattam, megnyugodtam, hogy az alapvető funkciók ugyanúgy működnek, mint rég, csak valahogy minden impulzus sokkal erőteljesebb. Tekeregtem az ölében, hogy a maximumot csikarjam ki az érintkezésből, Louis pedig felnyögött, mikor a combjaimmal erősen megszorítottam.
– Hazz! Menjünk haza! – súgta a nyakamba, én pedig éreztem, hogy eluralkodik rajtam a félelem. Rettegtem, hogyha kijózanodunk, minden visszazökken a normál kerékvágásba, és ez az egész ismét csak egy olyan alkalomnak számít, mikor az emlékeinkbe kapaszkodva kerestünk utat egymás felé.
– Ne! Még ne! – válaszoltam kétségbeesetten.
– Nem akarod? – kérdezte halkan, és közben a homlokomat csókolgatta, ahogy zavaromban lehajtottam a fejem.
– De igen. Mindennél jobban akarom – sóhajtottam, ahogy megint fellökte a csípőjét, és magára szorított, annyira, hogy felemelt az ülésből, és hatalmas merevedésének szinte minden centiméterét éreztem.
– Akkor miért ne?
 A szája a nyakamon át vándorolt lefelé, és közben kigombolt még két gombot az ingemen, így szabaddá téve az egész mellkasom.
– Félek, hogy meggondolod magad – nyögtem ki bátortalanul, és közben belemarkoltam a hajába, hogy magamra szorítsam, ahogy forró ajkai közé vette a bimbómat, és finoman meghúzta a fogaival.
– Nem fogom! – mondta határozottan, és áthajolt a másik oldalra, nehogy a jobb mellem kényeztetés nélkül maradjon. Hörögtem, a fejem hátrahajtottam, mire felnyúlt, belemarkolt a hajamba, és még jobban ívbe feszített. A farkam megrándult, a bokszerem elázott, és a belső izmaim is remegni kezdtek, annyira kívántam, hogy bennem legyen. – Gyere, édes! Menjünk haza, vagy itt rögtön megduglak – morogta, és újra meghúzta a hajamat, amitől hangosan felsikkantottam. Minden annyira izgató volt, és a tudat, hogy Louis szeretkezni akar velem, elhomályosította a tudatom.
– Oké – nyögtem ki nagy nehezen, mire azonnal leemelt magáról, és talpra állított. Felpattant, a kezemért nyúlt, erősen összefűzte az ujjainkat, és kivágtatott a teremből, engem maga után vonszolva, mint egy rongybabát.

 

.