These Roads We Stumble Down / 1. rész

1.

– Szia, Louis vagyok – mondta a fiú óvatosan, mivel Harry egy szót sem szólt. – Nem vagy sorozatgyilkos, vagy ilyesmi, ugye? Mert őszintén szólva, akkor inkább kint maradnék az esőben.
– Nem – válaszolta Harry sietve. – Nem, egészen biztos, hogy nem. Én csak Harry vagyok. És nem hiszem, hogy te sorozatgyilkos lennél, vagy tévedek?
  Szerette volna fejbe kólintani saját magát, amiért ez csúszott ki a száján, de Louis csak előrenyújtotta fagyos, reszkető kezeit, és így szólt:
– Nos, Harry, leüthetsz ha akarsz, de esküszöm, nincs nálam semmi, egy használhatatlan telefonon és egy üres pénztárcán kívül. Ez minden.
  Harry nagy nehezen elszakította a pillantását a fiú arcáról, és le-fel futtatta tekintetét a testén. Látta, ahogy a vizes kapucni lehúzza a pulcsiját, szabaddá téve a kulcscsontjait, ezzel megmutatva egy apró darabot a cirkalmas tetkóból a mellkasán, és azt, ahogy a farmere rátapadt izmos combjaira.  Louis felhúzott szemöldökkel követte a pillantását, aztán derűsen elmosolyodott, amitől Harry zavarba jött, még akkor is, ha a szándékai teljesen ártatlanok voltak.
– Talán később – mondta Harry, és ő is elvigyorodott. Látta a meglepetést átcikázni Louis vonásain.
– Igen, talán – ismételte Louis halkan, mielőtt hirtelen a rádióhoz kapott, felhangosította, és a szemei felcsillantak. – Ó, Katy Perry. Szeretem ezt a dalt.
  A becsmérlő szavak, amik épp elhagyni készültek a száját, Harryben ragadtak, mikor Louis teljes testében megremegett, a karjaival önkéntelenül átölelve önmagát.
– Véletlenül sincs egy pokrócod, vagy valami ilyesmi a csomagtartóban, ugye? – kérdezte Louis, és ebben a pillanatban Harry észrevette, milyen erővel feszíti az állkapcsát, hogy uralkodjon a vacogásán. Egyből úgy érezte, ezért ő a felelős.
– Várj! Felvehetsz valamit a ruháim közül – mondta, miközben hátrafordult, hogy elővegye az egyik táskáját a hátsó ülésről.
– Nem kell! Komolyan, minden rendben – vágta rá Louis. – Nem kell, hogy kölcsön add! Jól vagyok.
  Harry visszafordult, hogy hitetlenkedve nézzen Louis-ra.
– Nem, nem vagy jól. Meg fogsz fázni, ha a vizes cuccokban maradsz.
– Nem fogok, tényleg… – mondta Louis, kitágult szemekkel. – Remek az immunrendszerem. Ha egy kicsit felmelegszem, minden rendben lesz. 
– De nem fogsz felmelegedni, ha nem veszed le a vizes göncöket – ellenkezett Harry, kiemelve egy katonai melegítőt, egy bő, szürke pulcsit és egy törölközőt. Aztán, egy pillanatnyi hezitálás után, kivett egy fekete bokszeralsót is. – Nincs értelme átvenni a melegítőt, ha az is vizes lesz – mondta magyarázatképpen, mikor meglátta Louis kételkedő pillantását. – Ígérem, tiszták.
  Louis még mindig kicsit bizonytalannak látszott, ezért Harry csak a kezébe nyomta a törölközőt és a ruhákat, majd a kezével eltakarta a szemét. – Ha végeztél, akkor indulhatunk. Van egy zacskó a kesztyűtartóban, abba rakhatod a vizes cuccokat, és magad alá teheted a törölközőt, ha átöltöztél.
  Egy újabb pillanatnyi habozás után hallotta, ahogy Louis slattyogva lehúzza a pulóverét és a pólóját, majd nagy toccsanással a padlóra dobja őket, aztán azt, ahogy lerángatja a farmerét. Harry meg akarta kérdezni, segítsen-e, de rájött, hogy ez még túl korai.
  Louis végül megszólalt:
 – Abbahagyhatod. Kész vagyok. – Harry elvette a kezét a szemei elől, hogy ránézhessen. – Valójában nem is kellett volna befognod a szemed. Nem igazán vagyok szégyenlős.

  Ahogy meglátta, mit tettek a ruhái Louis testével, Harry meg is értette, miért. Bár a melegítő kicsit lazább volt a combjain, mint rajta lett volna, és elég hosszú volt ahhoz, hogy összeráncolódjon a bokáján, a pulcsi viszont teljesen másképp nézett ki rajta. Szintén kicsit bő volt rá, de Louis aranyosan belefészkelte magát. Apró kezeit eltakarta a pulóver hosszú ujja, és a nyakkivágás veszélyesen lelógott a vállai között. Úgy nézett ki, mint egy gyerek, aki az anyja ruháiba bújik, de közben a törölközővel összeborzolt, nedves hajával, egyszerre látszott tisztának, hívogatóan melegnek és érzékinek.
  Hirtelen hőhullám járta át Harry testét, egy vágy, hogy azonnal magához ölelje, ezért buzgón imádkozni kezdett, hogy ne kelljen feszülő golyókkal töltenie a kilencórás utat.
– Ha továbbra is így nézel rám, másik sofőrt kell keresnem, haver. Ez így nem túl biztonságos, tudod? – mondta Louis félbeszakítva Harry gondolatait.  
  A fiú majd elsüllyedt szégyenében, és elkapta a tekintetét.
– Bocsáss meg, én tényleg nem akartam…
  Louis megforgatta a szemeit.
– Én nem úgy gondoltam. Csak arra céloztam, muszáj az úton tartanod a szemed. Az autóbalesetek első helyen állnak a halálozási statisztikákban. Nem tudtad?
– Igazad van – válaszolta Harry, és erőszakkal előre nézett, miközben kitette az indexet. – Nem akarok balesetet!
  Próbált nem elvörösödni, mikor Louis-ból kipukkadt a nevetés.

A34, 19:28

  Már tíz perce autóztak, és a kényelmes, barátságos csendet (legalábbis Harry ilyennek érezte), csak Louis halk dudorászása törte meg, ahogy a TOP40-es listát hallgatták a rádióban. Valójában nagyon ügyesen dúdolt, szépen követve a dallamot, és a hangja is kellemes volt. Ez volt az egyetlen ok, amiért Harry nem váltott másik adóra, vagy tett be egy CD-t.

  Az az igazság, hogy ő még soha nem vett fel egyetlen stoppost sem, így nem tudta, hogy szokás viselkedni ebben a helyzetben; azt, hogy mi a stoppos-etikett. Próbálta emlékeztetni magát, hogy nagyon könnyen szóba elegyedik másokkal, és sokszor mondták már rá, mennyire megnyerő, olyan emberek, akik nem tartoznak a családjához. Mégis megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor Louis törte meg a csendet:
– Szóval, pontosan hová tartasz? – kérdezte, látszólag közömbösen, ujjaival a pulóver szegélyén babrálva.
– Aberdeenbe – válaszolta Harry, a szemét határozottan az útra szegezve, hogy biztosan ne lessen balra, és esetleg lefelé.
  Louis meglepetten pillantott rá oldalról, és Harry gyanította, hogy azért, mert ez elég hosszú út ahhoz, hogy egyedül vezesse le. Valóban, pláne ezen az éjszakán.
– Még soha nem voltam ott – mondta helyette a fiú.

  Harry megvonta a vállát.
– Szerintem egy csomó ember nem járt még ott. Általában senki nem akar elmenni olyan helyekre, amik egyébként karnyújtásnyira vannak tőle. Nem elég izgalmas. Mit mondanál a barátaidnak? „Ó, igen, elugrottam Aberdeenbe, mert ezer éve vágytam már oda” Egyébként is, mi van Aberdeenben, ami Londonban nincs?
– Úgy beszélsz, mint egy igazi Londoni – mondta Louis kissé keserűen. – Bár az akcentusod épp az ellenkezőjét jelzi.
– Cheshire – mondta Harry, nem reagálva a kijelentés első részére, mert az valójában igaz. Londont sokkal inkább az otthonának érzi, mint Holmes Chapelt valaha is. A felköltözés inkább olyan volt, mintha hazaérkezett volna, a szó minden értelmében.
– Értem. Én eredetileg Yorkshire-i voltam, pontosabban Doncasteri.
– De már nem? – kérdezte Harry, mert még mindig fogalma sem volt róla, hová is viszi Louis-t, bár talán az lett volna a legkézenfekvőbb, ha a fiú erre kérdez rá, mielőtt beszáll. De helyette azt kérdezte, sorozatgyilkos-e. Mondjuk az sem érdekelte volna, ha nem esik útba, ahová el kellene vinnie. Mindig is szerette a társaságot, pláne ha a társaság egy gyönyörű, kék szemű fiúban öltött testet, aki épp az illatával itatta át a ruháit. 
  Louis megrázta a fejét, miközben az ujjai már konkrétan origámira hajtogatták a pulcsi szélét.
– Nem, nem lakom otthon mióta befejeztem a gimit, pár évvel ezelőtt. De elég sűrűn hazajárok.
– Óóó… – mondta Harry. – És most éppen hová tartasz?
– A barátaimmal Glasgowba indultunk. Van ott egy haverunk, aki azt mondta, töltsünk vele pár hetet, ezért úgy gondoltam, kicsit megelőzöm a többieket.
  Vállat vont, és úgy tűnt egyáltalán nem tervezte el a dolgot. 
– Ez jól hangzik – mondta Harry mosolyogva. – Az nem több, mint kábé hatórányi utazás. 
– Szuper! Országúti kirándulás! – kiáltott fel Louis félszívvel, és apró kezével a levegőbe öklözött.
  Annyira édes volt, hogy Harry agyának egyik fele csak azt akarta, hogy odanyúlhasson, és összekócolhassa a haját. Valami azt súgta neki, Louis nem feltétlenül értékelné ezt a mozdulatot.
Helyette azt kérdezte:
– De ha a barátaiddal utazol, mit kerestél egyedül az úton?
– Nos… – kezdett bele Louis. Az ujjai megálltak a szegélygyűrögetésben, és a tenyereit a csípőjére fektette, aztán felnézett Harryre, nagyon komoly tekintettel, mintha a következőkben szeretné letisztázni a helyzetet. – Ha tényleg tudni akarod, én tulajdonképpen egy buliban voltam, de a seggfej barátaim elhúztak, anélkül, hogy szóltak volna. De ez még nem lett volna baj, csakhogy nem ismertem ott senkit. Tudod miért mentünk oda… Mert ingyenpia volt… Aztán ott volt az a fickó, aki elhívott, hogy menjünk sétálni.
  Louis szünetet tartott, hogy küldjön egy jelentőségteljes pillantást Harry felé, de a másik csak bólintott, hogy folytassa, mire Louis egy széles vigyorral válaszolt. – És úgy gondoltam, persze, a hűs levegő jót fog tenni, nagyon is jót – folytatta Louis. – Mondjuk ,akkor talán már kicsit be voltam csípve. De utána, ahogy sétáltunk, és a pasas belemarkolt a seggembe, rájöttem, hogy talán mégsem ő az, akit a sors nekem szánt, pláne nem a tűzfalnak támasztva, egy Szt.Clementi társasház mögött. És akkor elrohantam, mielőtt rájöttem volna, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Aztán elkezdett esni, a telefonom beázott, hogy rohadna meg, és arra sem emlékeztem, mit mondtak a barátaim, hova is mennek… Aztán azt gondoltam, sebaj, felhívom őket egy fülkéből, de…– Itt tett egy lemondó mozdulatot a telefonjával. – És akkor döbbentem rá, mennyire igaza volt az öregnek, aki egyik nap a BBC-n arról beszélt, hogy mennyire a technikára hagyatkozunk, és mekkorát lehet vele szívni. És ez így igaz, mert én például egyetlen számot sem tudok fejből.
  Harry képtelen volt visszatartani a feltörő nevetést, ami kiszökött belőle, de ahogy Louis-ra pillantott, a fiúnak úgy csillogtak a szemei, mintha pontosan ezt akarta volna elérni.
– Azt hiszem, inkább a netes támadásokról beszélt, mikor feltörik a fiókodat, és nem kifejezetten arra gondolt, hogy valakinek tönkremegy a mobilja – mondta Harry, mert szeretett volna jól informáltnak tűnni.
– Igen, ez igaz lehet – ismerte el Louis. – De minél tovább álldogáltam volna ott, annál nagyobb lett volna az esélye, hogy megtámadnak, és lehetett volna sokkal rosszabb is. Tudod, nagyon helyes vagyok.
  Louis a szempilláin át, komolykodva nézett fel rá, és bassza meg, tényleg annyira, de annyira helyes volt, hogy Harry még pár másodpercig fogva tartotta a tekintetét, aztán elkapta a fejét, és inkább az útra koncentrált, mert kezdett aggódni, hogy egyikük sem ússza meg élve ezt az utazást.
– Az vagy… – mondta egy túl hosszúra nyúló szünet után, és félt, hogy elszúrta, de a szeme sarkából látta, ahogy egy apró, önelégült mosoly kúszik Louis ajkaira, és ettől a gyomra veszélyesen összerándult, míg az ujjai megfeszültek a kormányon. 
  Meglepő volt, de mióta Louis beszállt az autójába, furcsa érzések kavarogtak benne, amik felzaklatták, még akkor is, ha biztos volt benne, hogy olyan játékba keveredett, amibe önszántából sosem kezdett volna.


.