These Roads We Stumble Down / 2. rész

2. rész

Hockley Heath mellett, 20:33

  Louis unatkozott. Bár hellyel-közzel beszélgettek, de Harry tartózkodott tőle, hogy minden figyelmét Louis-nak szentelje, nehogy egy halom összeroncsolódott fémhulladékból vágják ki a holttestüket az M6-os szélén, Louis pedig próbált nem elszundikálni.
  Most viszont éberebbnek látszott, mint eddig bármikor – mintha az ördög szállta volna meg –,  és mindent feltúrt, amit elért. A kesztyűtartót és a kis fiókot, ahol Harry az aprópénzt tartotta, majd lehajtotta a napellenzőt, hogy átnézze a CD-ket, amiket ott talált, végül Harry oldalán is lehajtotta, majdnem fejbe verve ezzel a fiút.
– Konkrétan keresel valamit? – szólt Harry, és igyekezett számonkérőbbnek hangzani, mint elbűvöltnek.
– Nem – válaszolta Louis, miközben feltúrta az ajtó zsebét, és előhúzott pár kifakult blokkot. – Csak kiderítem milyen ember vagy. Hogy úgy mondjam, kiolvasom az élettörténetedet.
– Ó, igen? És mit mondanak a mélyreható kutatásaid? – kérdezte Harry, mintha egy gonosz intrika áldozata lenne.
  Louis megrántotta a vállát, amitől a pulcsi, amit Harry adott neki, kicsit lejjebb csúszott.
– Nem vagy nagyon eleresztve, de jól megélsz. Elég édesszájú vagy, mert… Haver, ez a kurvasok cukorka a kesztyűtartóban, nem semmi! És… Te tényleg imádod a zenét, különösen a nagyra tartó, indie hipster bandákat, amik mind olyan számokat játszanak, amiket egy temetésen szoktak, lenn délen, bendzsókkal, mezítláb dübögve a földön.
– Ezek nem nagyratörő, indie hipster bandák – mondta Harry a homlokát ráncolva.
  Louis csak felhúzta az egyik szemöldökét, és túlságosan önelégültnek látszott.
– De azért nem voltam rossz, nem igaz? És most már azt is tudom, hogy te valószínűleg egy ilyen indie hipster bandában tolod.
  Harry csücsörített a szájával, mert Louis egyáltalán nem olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát, és ettől Harryben csak nőttön-nőtt a vágy, hogy azonnal rávesse magát. 
– Nem egy zenekarban játszom – mondta végül.
– De zenész vagy? – kérdezte Louis, a szemöldökeit húzogatva.
– Talán…
– Talán, ez nálad azt jelenti, hogy az életcélod egy teltházas O2 koncert.
   Ez nem kérdés volt. Nem úgy tűnt, mintha Louis-nak szüksége lenne arra, hogy Harry megerősítse, szimplán csak szórakoztatta magát azzal, hogy idétlen arcokat vágott a visszapillantótükörbe nézve. 
– Igen, lehet – válaszolta Harry.

Stafford mellett, 21:17

  Már majdnem két órája úton voltak, az eső elállt, és Harrynek szüksége lett volna egy kis pihenőre. Épp azon gondolkodott, hogy enni kéne valamit, mikor meghallotta, hogy Louis gyomra hangosan korog mellette.
– Oops! – nyikkant fel Louis, eltakarva kis pocakját a kezeivel. – Ez egy kicsit ciki.
– Éhes vagy? – kérdezte Harry. – Van egy Moto Straffordnál. Megnéztem az útvonaltervezőn. Biztos van elviteles kajájuk, vagy valami.
– El kell mennem egy bankba – mondta Louis, és feszengve gyűrögette a pulóver szélét. – Azt hiszem, a kártyám a haveroknál maradt, és nincs nálam pénz.
– Nos, biztos, hogy nem lesz nyitva bank az éjszaka közepén – mondta Harry. – De ne aggódj emiatt, majd később visszaadod, ha akarod.
  Louis hezitált egy pillanatig, mielőtt bólintott.
– Oké, rendben. De mindenképpen visszafizetem, rendben?
– Persze. Természetesen.
  Harry azért válaszolta ezt, mert úgy tűnt, a fiú ezt akarta hallani, nem pedig azért, mert valóban vissza akarta kapni a pénzt. Louis még egyszer, belegyezően bólintott.
   Találtak egy Burger Kinget, ahol Louis kért egy dupla baconos sajtburgert, míg Harry egy Vega Wrapot fontolgatott, mikor észrevette Louis undorodó arckifejezését, és inkább rendelt egy Whoopert, persze sajttal.
– Ez nem tesz jót neked – motyogta teli szájjal Harry, ahogy a sarokban ültek egy beugróban, bokában keresztbe tett lábakkal az asztal alatt, előttük egy nagy tál sültkrumplival, amit kacskaringós ketchupcsíkok dekoráltak. Louis-on látszott, mennyire büszke az alkotására.
–Tudom – mondta Louis vidáman, félig megrágott falattal a szájában. – De nem nagyszerű? 
  Teljesen igazságtalan volt, hogy Louis még mindig eszméletlenül vonzó volt, zsíros szájjal, és egy darab olcsó sajttal, ami az arcára ragadt. A haja már teljesen megszáradt, a kocsi fűtésének köszönhetően, és össze-vissza meredezett az arca körül, lágyan, mint egy glória. A bőre már nem volt kékes, hanem napbarnított, gyönyörű arany árnyalatú, ahogy kicsit felmelegedett.
  Harry azon gondolkodott, hogy lehet ilyen színe kora tavasszal, és mintha a szabadság érzete áradt volna belőle.  Bár abból, amennyit már tudott Louis életéről, tudta, hogy a szabadság még nem illant el belőle végleg.
– Ez mind a fenekemre megy, ahogy máskor is – mondta Louis, mikor befejezte a hamburgert, és hangosan beleszürcsölt a nagy kólába, miközben a sültkrumplit csipegette.
– Nekem tetszik a feneked – válaszolta Harry gondolkodás nélkül. – De ne igyál túl sokat! Nem szeretnék ötpercenként megállni, mert pisilned kell.
– Harry! Férfiak vagyunk. Nem kell megállnunk… erre a célra megfelelnek az ablakok –jelentette ki Louis, de ez nem az a kép volt, amit Harry szeretett volna maga elé képzelni. – És mi volt az a kis elejtett megjegyzés, a nagy, asszonyos hátsó felemről?
  Harry igyekezett közönyösnek tűnni, bár végig két lépéssel Louis mögött ment a kocsitól a Burger Kingig, majd a pultnál is mögé állt, mintha nem tudná eldönteni, mit egyen.
 – Ugyan már, hisz tudod, hogy … nagyszerű.
– „Nagy-szerű”? – kérdezte Louis, miközben a szájában forgatta a falatot. – Erről van szó? Gyerünk Harry, érzek egy kis kritikus élt a hangodban!
  Harry megforgatta a szemeit, és nem tudott nem visszamosolyogni.
– Igen, valóban nagyszerű. Csodálatos, ami azt illeti. Fantasztikus. Elbűvölő. Lenyűgöző. Apokaliptikus.
– Apokaliptikus? – Louis-nak megjátszott rémülettel akadt el a lélegzete.
  Harry kacsintott.
– Háborúk törtek ki kevesebbért! – Felnyújtózott, mintha egy láthatatlan lobogót lengetne. – A segg, amiért ezer hajó indult csatába.
–Valahogy úgy érzem, a dicséret átment gúnyolódásba – állapította meg Louis szárazon, de aztán megrázta a fejét, és halkan felnevetett.
– Nem viccelek! – mondta Harry olyan komolyan, ahogy csak tudta, mert úgy érezte, szerelmes lett ebbe a nevetésbe, és ha szerencsés, újra sikerül kicsikarnia egyet. – Egy nap vége lesz a világnak a segged miatt, és senkit nem hibáztathatsz, csak magadat.  
  Louis megrántotta a vállát.
– Nos, ugyanezt mondhatnám el a feszes popódról.
– Hé! – kiáltott fel felháborodottan Harry. – Mindazok után, hogy mennyi bókkal halmoztalak el, csak ennyit tudsz mondani?
– Mit mondhatnék? – sóhajtott Louis, széttárva a kezeit. – Nem lehet mindenki ilyennel megáldva. Nem hiszem, hogy le kellene osztályoznom a fenekedet.
– Tudod, azt kell hogy higgyem, ez az egész „nagy a seggem” duma, csak egy színjáték volt részedről.  
  Louis kidugta a nyelvét, aztán megdobta Harryt egy sültkrumplival, aki megpróbálta elkapni a szájával. A következő öt percet azzal töltötték, hogy tesztelték a célzóképességüket, így teledobálva egymást krumplikkal, meg az asztalt és a padlót is, sőt Harry hajába is jutott bőven. Közben rekedtre nevették magukat, míg egy érzéketlen Burger King alkalmazott oda nem jött, és kitessékelte őket.

  Mikor kiértek, a szükségesnél sokkal közelebb léptek egymáshoz, és úgy sétáltak visszafelé. A karjaik összeértek, érezték egymás melegét. Louis felnézett Harryre, a szemei még mindig vidáman csillogtak, és Harry úgy érezte, muszáj összeszednie magát, mielőtt tócsába olvad az aszfalton. Az az igazság, hogy Louis nem csak eszméletlenül helyes volt, hanem olyan valaki, akivel könnyű elbeszélgetni, vicces és okos, és volt benne valami, amitől szinte ragyogott. Ez hihetetlen és nevetséges volt, Harry mégis úgy érezte, rosszul van a gondolattól, hogy már túl vannak a közös út harmadán.
  Mikor odaértek az autóhoz, Louis kikapta a kulcsot Harry kezéből, miközben a fiú egy hatalmas, hangos ásítással volt elfoglalva.
– Pihenned kell, nagyon fáradtnak látszol, haver. Majd én vezetek, oké?  – mondta Louis mosolyogva, és annyira édes és imádnivaló volt, hogy Harry csak bólintott, majd beszállt az anyósülésre, anélkül, hogy elgondolkozott volna azon: lényegében egy idegennek engedi, hogy vezesse az autóját.


M6, 22:15

  Harry nem is tudta, mire számított, de arra biztosan nem, hogy Louis lassabban vezet, mint a hetvenöt éves nagyanyja, mielőtt megkapta a csípőprotézist.
– Louis! – mondta, és próbált nagyon türelmes lenni. – Gyorsíts egy kicsit, a mögöttünk jövők kezdenek bepipulni!
–Tőlem meg is pukkadhatnak. Azért van a belső sáv, hogy megelőzzenek!  – válaszolta Louis konokul.
– Louis!
– Nem arról volt szó, hogy pihensz? Azt hittem, fáradt vagy.
– Louis!
  Louis felfortyant, az ujjpercei kifehéredtek, mert olyan erősen markolta a kormányt.
– Nézd, én nem igazán vezettem a gimi óta! Csak egy kicsit ideges vagyok. Amúgy, egy kibaszott forgalmas autópályán vagyunk, ha nem vetted volna észre. És te csak ne szólj! Amennyit láttam a vezetési stílusodból, te sem vagy épp egy formaegyes pilóta. Hogy őszinte legyek, hálás lehetnél, amiért ilyen körültekintően és óvatosan vezetek.
– Jézusom! Miért nem mondtad? – nyögött fel Harry, mert cseppet sem volt hálás az elpocsékolt benzinért, és az ablakon kidobott pénzért. – Csak állj félre, majd én vezetek.  Nézd, ott van egy kis pihenőhely pont előttünk!
– Nem! – makacskodott Louis. – Te túl fáradt vagy, és ha lehet, nem szeretném, hogy a halálomat egy álmos, „majdnem zenész” okozza, egy penészzöld Volvo Estate-ben.
– Louis.
– Harry.
– Komolyan, Louis! Húzódj le!
– Nem! Meg tudom csinálni.
– Persze, de szeretnék eljutni Aberdeenbe, még jövő karácsony előtt, ha ez lehetséges.
– Ne dramatizáld túl!
– Louis! Ez az én kocsim.
– Jól van!
   Louis hirtelen rántotta félre a kormányt, és az autó végül csúszkálva állt rá a levezető sávra.

Mikor leállította a motort, Louis kicsatolta az övét, kiugrott a kocsiból, és áttrappolt a másik oldalra, mikor Harry még csak kifelé kászálódott. Mire Harry is kényelmesen elhelyezkedett a vezetőülésben, Louis keresztbe fonta a karjait a mellkasán, duzzogva szorította össze az ajkait,  míg zavarában és dühében lángolt az arca. Tényleg nem annak kellett volna lennie, de olyan eszméletlenül cuki volt, hogy Harryn kétfajta érzelem cikázott át: Egyfajta imádat, és egy roppant erős kényszer, hogy rávegye Louis-t, minden feszültségét rajta vezesse le.

.