All I Want For Christmas Is You 8. rész

8.
 

  – Kisfiam! Egyszerűen nem bírom nézni, hogy ennyire nehéz a szíved… – mondta Anne, és a fia kezébe nyomott egy bögre forrócsokit, aztán ő is bebújt a puha, meleg takaró másik oldaláról, ahogy szembe helyezkedett Harryvel a kanapén.

  – Az a baj, hogy semmit nem tudok róla… Így aztán, mire az ünnepek után visszamegyek, nem fogom tudni megkeresni. Ő csak helyettesített, ráadásul nem az áruház alkalmazásában állnak, hanem valami munkaközvetítő által kerültek oda…

  – De ha ennyire hiányzik, és látom, hogy igen, úgyhogy ne is ellenkezz! – mondta az anyja, mire Harry becsukta a száját, mert tényleg mentegetőzni akart. – Szóval akkor miért heversz itt a kanapén, teljesen kiborulva, ahelyett, hogy a vonaton ülnél, és úton lennél oda, ahová a szíved vágyik?

  Harry szemei először hatalmasra tágultak, aztán könnyek gyűltek beléjük.

  – Anyu! Fél éve nem voltam itthon, és megígértem nektek, hogy az ünnepeket itthon töltöm… – mondta halkan, de a szíve közben veszettül dobogott, és fejben a másnapi menetrendet próbálta felidézni.

  – Igen, szívem, tudom. De karácsonyig még három nap van! Tudod te, mit lehet véghezvinni három nap alatt? Nem hiszem, hogy visszamenni, megtalálni Louis-t, elnyerni a szívét, majd rávenni, hogy töltse itt az ünnepeket ha nincs más terve, vagy januárra megbeszélni egy randit és visszaérni szentestére… Nos, nem hiszem, hogy ez neked problémát okozna…– sorolta Anne, és közben a bögréje mögé rejtette a mosolyát, mert látta, ahogy Harry arca felderül, a boldogság hullámokban ömlik el rajta, és anyai szíve megtelt örömmel, amiért a fiát végre szerelmesnek látja.
  Nehéz út volt, míg Harry teljesen megbékélt a másságával, és sikerült magabiztos, teljesértékű embert összeraknia magából. Anne mindenben támogatta, és esténként azért imádkozott, hogy a fia megtalálja a boldogságot. De Harry eddig elzárkózott, és nem volt hajlandó ismerkedni. Az anyja mindig attól félt, nem fog párra lelni. Most azonban úgy tűnt, Louis egyből elrabolta a szívét, és Anne alig tudta megállni, hogy Harryvel tartson, és minél hamarabb megismerhesse azt a különleges fiút, aki pár óra alatt elcsavarta a fia fejét.

  – És azt mondod, hogy egyből hozzam is haza?! – kérdezett vissza Harry, amikor sikerült teljesen felfognia az elhangzottakat.

  – Persze! Vagy szégyellsz bennünket?

  – Nem! Dehogy! – válaszolta Harry, és gyorsan letette a bögréjét az asztalra, majd rávetődött a mamájára, aki azonnal a karjaiba ölelte és simogatta a göndör tincseket. – Inkább attól félek, hogy neked nem fog tetszeni… és tudom, hogy akkor előbb-utóbb én is kiszeretek belőle…

  – Kisszívem! – duruzsolta Anne, és apró puszikkal lepte el a fia feje búbját. – Ha neked tetszik, ha szereted, akkor biztos lehetsz benne, hogy én is imádni fogom. Ha téged boldoggá tesz, akkor megérdemli, hogy szeressem.

  Harry szíve ezredszer is hatalmasat dobbant. Tudta, hogy Anne igazat mond. Egész életét ebben a szellemben élte, és erre nevelte a gyerekeit is. Ha szeretsz valakit, akkor fogadd el a hibáival együtt. És ha igazán szereted, akkor a döntéseit is tartsd tiszteletben. Ez volt az a gondolat, ami Gemmát és Harryt is sokszor kisegítette, amikor a barátaikkal keveredtek vitába, vagy épp úgy érezték, a másik olyasmit tesz, amit nem kellene…

  – Oké, anyu! Akkor megpróbálom – adta be a derekát Harry, és belefúrta az arcát a mamája nyakába. Az ismerős illat, a gyengéd simogatás és a halk dúdolás, amit gyerekkora óta imádott, pillanatok alatt álomba ringatták. De talán jobb is, hogy azelőtt aludt el, mielőtt izgulni kezdett volna a másnap miatt.

***

  Zayn fel-alá járkált a lakásában. Már háromszor öltözött át, és indult el, majd legutóbb a földszintről jött vissza a lifttel, mondván, hogy nem fog hülyét csinálni magából. Ha akart volna, ő keres engem – jelentette ki magának. De ha megmondtad, hogy esélytelen, akkor milyen önkínzónak kellene lennie, hogy  ismét bepróbálkozzon? – cáfolta meg a saját állítását. És ha ő jött volna, akkor simán elhajtod a faszba, mert azt mondod, hogy semmire sem tartja magát, megalázkodik.

  Ilyen és ehhez hasonló baromságokkal bíbelődött, míg az idő csak haladt. Mire feleszmélt, este tíz is elmúlt már. Ilyenkor már nem állíthatok be hozzá! – rogyott le a székre az étkezőben, és a tenyereibe temette az arcát. Ha arra gondolt, hogy egy egész napot ki kell bírnia, mielőtt ismét láthatja Niallt, a gyomra szokatlanul összerándult, hányingere lett, és sírhatnékja támadt. Sosem tapasztalt még ilyesmit. Mi a picsa ez? – kérdezte magától. Lehet, hogy tényleg beteg leszek? De amint egy percig nem a szőke srác járt a fejében, máris megszűntek az aggasztó tünetek. Rohadt életbe! – nyögte, amikor rájött, hogy csakis akkor érzi ennyire kutyául magát, ha a szőke kis nyunyóra gondol.

Elkeseredetten levetkőzött, és bár már zuhanyozott, amikor hazaért, most engedett egy kád forró vizet, és órákig áztatta magát.

***

  – Nem jött el… – mondta Louis teljesen elkeseredve, és közben kiemelte a teagombát a kannából, aztán tálcára tette, és egy pici kiöntőbe tejet készített.

  – Lehet, hogy nem tudott – mondta Niall, akinek szépen lelohadt a duzzanat a homlokán, de a szeme alatt ott sötétlett a méretes monokli.

  – Lehet, de jobb lesz, ha nem ringatom magam hiú ábrándokba. Ha akart volna, akkor tegnap vagy ma visszajön. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy csak egy kóbor numerára kellettem. Vagy az is lehet, hogy neki nem jövök be. Lehet, hogy perverz és a jelmezemre vagy az álszakállra gerjedt be… – magyarázott Louis, miközben bevitte a tálcát a nappaliba, és elhelyezkedett a nagy, puha fotelban. Niall is lehuppant a kanapéra, és két csészébe töltötte a gőzölgő Earl Grey-t, aztán Lou-éba löttyintett egy pici tejet is. A teázás hagyományos szertartásnak számított náluk. Eleinte Louis ragaszkodott ahhoz, hogy adják meg a módját, de mára Niall is úgy érezte, ezt nem lehetne másképpen csinálni, csak szép készletből, elegánsan kortyolgatva az erős fekete teát. Kávézás helyett inkább ezt vezették be.

  – Még ne add fel! – mondta Niall és a barátja felé nyújtotta a csészealjat is.

  – Oké. Igazad van. Látod, Zayn is meggondolta magát – kacsintott rá Louis, és nézte, ahogy Ni fülig vörösödik.

  – Én ebben nem hiszek! – válaszolta a szöszi. – Ha akart volna, már eljött volna… Szerintem csak  lelkiismeret-furdalása volt. De úgy látszik, estére az is elmúlt.

  Louis nézte, ahogy Niall arcára lemondó kifejezés terül, és látta, mennyire fáj neki, hogy Zayn mégsem kereste fel. Lou azonnal felhívta, amikor megadta a címét az áruházvezetőnek, és Niall azóta várta, mint a messiást, de a fiú nem jött el. Louis szíve most megtelt fájdalommal. Jobban sajnálta a barátját, mint saját magát.

  – Még eljöhet!

  – Akárcsak Harry – vágta rá Niall, aztán csendben üldögéltek és kortyolták a teájukat. Mindketten remény és kétségek között vergődtek.

***

  Másnap reggel Harry már a nap előtt kelt. Egy táskába dobált pár ruhát, meg a fogkeféjét – az anyja arra tanította, sose utazzon váltás cucc nélkül, mert az élet kiszámíthatatlan –, aztán ivott egy kávét, és arra várt, hogy indulhasson. El akarta érni a 6.20-as gyorsot, amivel délutánra hazaérhet. Még nem tudta, hol és hogyan keresse Louis-t, de már attól megkönnyebbült, hogy nem kell tétlenül ülnie az anyja házában, míg a nagy szerelem lassan tovatűnik.

  – Édesem! – szólalt meg Anne hangja lágyan a háta mögött. – Nem is aludtál?

  – Dehogynem. Éjfélig rád csorgattam a nyálamat  – mosolygott rá a fia, mire az anyja hozzáhajolt, és puszit nyomott az orrára.

  – Imádtam minden percét!

  – Én is, anyu! – ölelte át a vállát Harry, aztán még egyszer belefúrta a fejét Anne nyakába.

  – Olyan kis bújós cica vagy most. Sajnálom, hogy csak Louis hozta ki belőled – panaszkodott Anne, amikor elhúzódott és a pulthoz lépett, hogy töltsön magának egy kávét. – Kicsinek is ilyen voltál, de mióta felnőttél, nélkülöznöm kell ezeket a dolgokat. Nagyon hiányoznak… – sóhajtotta, és ő is leült a konyhaasztalhoz.

  – Eddig azt hittem, attól leszek felnőtt, ha nem viselkedem gyerekesen – vallotta be Harry. – De most rájöttem, hogy felnőtt akkor leszek, ha kockáztatok. Ha nem bújok a csigaházamba, mint ahogy kicsiként a te szoknyád alá rejtőztem, hanem meghozom a döntéseimet és vállalom a következményeiket. Úgyhogy ezentúl simán az öledbe ülök, ha arra vágyom – kacsintott a mamájára, akinek széles mosoly húzta szét az ajkát.

  – Most tényleg felnőttél – nyúlt át Anne az asztalon, és megcsípte a rózsás arcot, amit annyira imádott. – Kívánom, hogy megtaláld a szerelmet. Azzal lesz teljes az életed!

  – Én is, anyu! – válaszolta Harry, majd megfogta az anyukája kezét, ami az arcára simult, és odahúzta a szájához, hogy egy csókot leheljen a tenyerébe.

  – Menj, mert lekésed a vonatot!

  – Még csak fél hat van.

  – Helyjegyet kell venned. Gondolom, nem akarsz álldogálni a hosszú úton.

  – Igazad van! – pattant fel Harry, és hálásan nézett rá. – Te vagy a legjobb anya a világon!

  – Nem hiszem, de ha te így érzed, akkor tökéletesen elégedett vagyok – somolygott Anne, aztán intett, hogy menjen már. A szemeiben áttetsző könnyek csillogtak, ahogy Harryében is.

  Az út eseménytelenül telt. A kisvárosok egymást követték hosszan, és Harry azon vette észre magát, hogy a gondolatai ismét Louis körül járnak. Ezredszer próbálta el, mit mondjon neki, de mindig belebakizott és oltári hülyeség lett a vége. Ez nem fog menni… – állapította meg. Remélem, ő jobban tudja majd, hogy mit akar. Ha nem szeretne látni többé, akkor is megpróbáltam! – szögezte le magában, aztán előszedte a telefonját és benyomta a RELAX listáját, hátha sikerül aludnia egy kicsit az ismerős dallamokra.

  Öt perccel azelőtt ébredt, hogy a vonat lassítva gurult be az állomásra, és neki kapkodnia kellett magát a leszállásnál. Nagyokat szusszanva sietett végig a peronon, aztán átvágott a kis épületen, és leintette az első taxit, ami bekanyarodott a sarkon.

  – Az áruházhoz legyen szíves! – mondta a sofőrnek, aki bólintott és máris kisorolt, hogy a sűrű délutáni forgalomban araszolva igyekezzen az úticélja felé.

  Amikor nagy nehezen odaértek, Harry szíve már a torkában dobogott. Kiugrott a kocsiból, egy húszast nyomott a taxis kezébe, majd szinte futva tette meg az utat a hatalmas forgóajtóig. Végre odabenn volt. A pulzusa a füleiben dobolt, és a színek is összefolytak a karácsonyi fényekben fürdő tágas térben. Ő csak a kis kunyhót látta, és a lábai maguktól vitték felé. Nagy volt a sor, a gyerekek nyafogva vagy izgatottan álldogáltak az ajtó előtt, és egy-kettő rá is szólt, amikor elsietett mellettük.

  – Hé! Nem te következel! – mondta egy barna, nyúlánk kisfiú, de Harry meg sem hallotta, csak benyitott, és már lépett is befelé. Megszokásból húzta le a fejét, és csak akkor tudott felpillantani, amikor már odabenn volt. A Mikulás székében ezúttal egy vadidegen pasas ült. Nem Louis és nem is a pufi muki, akitől érdeklődött a minap. Harry érezte, hogy elönti a düh és a szégyen. Hülyét csinált magából egy rakás gyerek előtt.

  – Segíthetek? – kérdezte a Télapó, és kíváncsian nézett rá.

  – Én… Ő… Louis-t keresem, aki két napja volt Télapó.

  – Sajnálom, de a másik műszak ma délelőttös volt, és nem ismerem őket – válaszolta dörmögő hangon az idősebb, testes Mikulás, aki ugyanazt a jelmezt viselte, amit Lou. Harry azonnal megismerte. Elég közelről és elég sokáig nézte már.

  – Ó, értem… És nincs ötlete, hogyan találhatnám meg? – kérdezte kétségbeesetten.

  – Nos, ha siet, még odaér az irodába, ahonnan kiközvetítettek minket. Margerie elég jó fej, és ahogy elnézem, magának bármilyen információt megad szívesen… – kacsintott rá a pasas, amitől Harry hirtelen zavarba jött.

  – Értem. És hol van az az iroda? – kérdezte, miközben igyekezett összeszedni magát.

  – A Hawkins és a Caspar sarkán.

  – Köszönöm! – sóhajtotta megkönnyebbülten Harry.

  – Siessen, mert ötkor zár! – nézett a saját órájára a Mikulás, aztán visszafordult az ölében ülő kislányhoz, aki eddig türelmesen várt, de most már húzgálni kezdte a szakállát.

  – Repülök! – válaszolta Harry, és már kint is volt, maga mögött hagyva a reklamáló gyerekeket. Rohant az utcán, csúszkált a frissen hullott hóban, és zárás előtt öt perccel nyitott be az ósdi, évtizedek óta elhanyagolt irodába, ahol egy kissé molett, harmincas évei elején járó, platinaszőke nő ült a századeleji íróasztal mögött.

  – Minden állás betelt! – mondta anélkül, hogy felpillantott volna.

  – Jó estét! – köszönt illedelmesen Harry, mert figyelmeztette magát, hogy ne rohanja le. Olyasmit  akar kérni, amit egyébként nem kaphatna meg… – Én nem állás miatt jöttem.

  A nő azonnal felnézett, amikor meghallotta a mély, zengő hangot, és a szemei hatalmasra tágultak, ahogy felmérte az érkezőt. Önkéntelenül a füle mögé simította a haját, és behúzta a hasát is.

  – Jó estééét! Ha nem állásért jött, akkor miben lehetek a szolgálatára? Talán önnek kellene munkavállaló?

  Harry ebben a pillanatban világosodott meg. Nem kockáztat, hanem biztosra megy!

  – Nos, igen. Ami azt illeti, tegnapelőtt egy óvodáscsoporttal voltam az áruházban, és az ottani Mikulásra lenne szükségem... Egy családi rendezvényre – tette hozzá, amikor a nő felvonta a szemöldökét.

  – Pontosan arra a Mikulásra? – kérdezte Margerie, picit oldalra fordított fejjel, gyanakvó arckifejezéssel.

  – Igazából nem is Mikulásnak kellene, hanem… – Harry érezte, hogy kezd belezavarodni a mesébe, de igyekezett összeszedni magát. Tudta, hogy minden ezen múlik. – Csak elbeszélgettünk Louis-val, és említette, hogy vállal fellépéseket.

  – Miféle fellépéseket? – kérdezte a nő, egyre több kétséggel a hangjában.

  – Remekül énekel. Ön nem tudta? – kérdezett vissza Harry, és előredőlt, egyenesen át az asztalon, mert életében először tudta, hogy ezt a nőt muszáj kicsit elkábítania ahhoz, hogy elérje, amit akar. – Pedig kegyednek biztosan nagyon szívesen szerenádozna… – kacsintott a nőre.

  – Ki? Louis? – húzta össze enyhe undorral a szemeit a liba. – Louis bu… – itt elakadt, és fülig vörösödött. Harryn volt a sor, hogy kérdőn felhúzza a szemöldökét. Tudta, hogy megfogta. A buzizás nem éppen polkorrekt manapság.

  – Bariton … ha ezt a szót keresi – segítette ki a nőt, aki bólintott és hatalmasat sóhajtott megkönnyebbülésében. – Nos, nekem pont egy bariton hangfekvésű énekesre lenne szükségem. Megadná, kérem, Louis elérhetőségeit?

  A nő lázasan keresgélni kezdett. Tekergette az asztalán álló névjegyzéket, amiben hangosan zörögtek a lapok, ahogy lefelé pörgette őket.

  – Corden, Dilon, Horan, Laufmann, Norton, Orfievitz, Polack, Richter… – sorolta, mire Harry érezte, hogy leizzad a tenyere. Fogalma sem volt, mi a vezetékneve Louis-nak. – Tomlinson! – csapott le a regiszterre a nő. – Megvan!

  Harry érezte, hogy a szája vigyorba szalad, és képtelen volt elrejteni megkönnyebbülését.

  – Elég a telefonszám, vagy a címe is kell? – kérdezte most a szőkeség, mire Harry majdnem felnyikkant örömében.

  – Ha lehetne, a címét is szeretném. Hivatalos felkérést írna neki az óvoda…

  – Rendben. De az általunk kiközvetített munkavállalók után jutalék jár… – mondta a nő, és Harry elé lökött egy kétoldalas nyomtatványt, amin hatszáz kérdés várt kitöltésre. Érezte, hogy a tarkóján legurul egy izzadságcsepp, és a szíve elnehezül. De aztán rájött, hogy ez a legkisebb ár a boldogságért.

  – Semmi probléma! Máris kitöltöm, és ha kell, előre kifizetem – mondta, mire a nő szemében kapzsiság villant és bólintott.

  – Így tökéletes lesz!

***

  – Na mi volt? – kérdezte Liam, amikor kettesben maradtak Zaynnel zárás után.

  – Semmi. Elbasztam az időt és végül nem mentem el hozzá… – válaszolta Malik, az új, közvetlen stílusában, amit csak két napja vezetett be Liammel.

  – Óóó…– mondta Payne, és nem tudta, merjen-e kérdezni vagy sem.

  – Mi óóó?

  – Szegény, pedig biztosan nagyon várt…

  – Kicsoda? – nézett rá összevont szemöldökkel a főnöke.

  – Hát a rénszarvas.

  – Nem is tudta, hogy megyek – vágta rá Zayn.

  – Már hogyne tudta volna? A barátai adták meg a címét, nem? Gondolom, azonnal felhívták, hogy elújságolják a fejleményt, ő pedig egész este téged várt – összegezte az általa elképzelt forgatókönyvet Liam. – Mára biztosan nagyon elkeseredett.

  – Ó a faszba! – csattant fel Zayn. – Ez egyre rosszabb! – mondta, és a gyomrára szorította a kezét. Liam figyelte, és amikor rájött, hogy mi történik, szélesen elvigyorodott.

  – Ez csak addig tart, amíg össze nem jöttök. Utána átvált egy iszonyatosan kellemes bizsergésbe, és állandó eufóriába.

  – Esküszöl? – kérdezte Zayn, és próbált mélyeket lélegezni.

  – Esküszöm! – bólintott meggyőződéssel Liam, és a szívére tette a kezét. – Menj már, főnök, ne csináld ezt! Rég leléptem volna a helyedben.

  – Azt adja meg neked az Isten! – villantott egy kaján vigyort Zayn, de azért letette a kezében tartott kimutatást, és felállt, hogy a kabátjáért nyúljon a fogason. – Csak hazaszaladok átöltözni.

  – Minek? Miért húzod az időt? Látott már egyenruhában, nem? Menj és ne várasd tovább! – adta parancsba határozottan Liam, aztán észbe kapott, és hozzátette: – Vagyis nem hiszem, hogy ezen múlna bármi is, és tegnap is elbizonytalanodtál.

  Zayn fürkészte egy darabig, aztán bólintott.

  – Igazad van. Csak kibúvókat keresek. Egy pöcs vagyok – mondta, és kilépett az ajtón.

  – De még mekkora! – dörmögte Liam halkan, és egy sóhajjal ő is felállt. Amikor Malik hangja csattant a háta mögött, a szíve is megállt.

  – Hallottam ám!

***

  Niall a konyhában téblábolt, és ezredszer lesett le az utcára, de a szakadó hón kívül semmi érdekeset nem látott. Gyerekek csúszkáltak a szemben lévő dombról, apukák húzgálták a kis szánkókon ülő csemetéiket, és anyukák trécseltek egy csoportban. De sehol nem látott magas, szívdöglesztő alakot, aki a háza felé igyekezett volna.

  – Szánalmas vagy! – mondta magának hangosan, aztán elindult, hogy kivigye a szemetet.

  A folyosón sötétség fogadta. Már megint kiégett a körte. Niall szitkozódva indult a szemétledobó felé, és szabad kezével tapogatta a falat, hogy ne tévesszen irányt.

  Odaért a célhoz és megkönnyebbülten felsóhajtott, majd megfogta a kilincset, kinyitotta az ajtót, és bedobta a teli zsákot.

  – Mi a fasz? – dörrent egy öblös férfihang, majd a derengésben feltűnt Derek, a szomszéd, aki tévé távirányítóval a kezében állt az előszobájában, a hirtelen gyúlt világosságban, és a szőnyegén szétömlött szemétkupacot nézte.

  – Jézusom! Bocsánat! – hebegte Niall, és máris beljebb lépett, hogy összeszedje. – Kiégett a lámpa, és azt hittem a szemétledobónál vagyok…

  – Persze! Nem inkább arról van szó, hogy így akartál elégtételt venni, amiért Buksi a lábtörlődre szart véletlenül? – kérdezte a nagydarab, atlétatrikós fószer, aki nem tartozott Niall kedvenc szomszédai közé.

  – Neeem! Dehogy. Az csak baleset volt… Ahogy ez is – motyogta a fiú és letérdelt, hogy a szakadt zsákba gyömöszölje a kiömlött szemetet.

  – Oké, vegyük úgy, hogy elhiszem – mondta Derek, és otthagyta, hogy visszamenjen a nappaliba, ahonnan meccs hangjai szűrődtek a folyosóra.

  Zayn kiszállt a hatodikon, és meglepődött, milyen sötét van. Csak a lift lámpája világította meg a szűk folyosót. Elővette a telefonját, és bekapcsolta a zseblámpát, aztán az ajtókon lévő számokat figyelte.

  Amikor egy nyitott ajtóhoz ért, önkéntelenül benézett, és azonnal felismerte a formás kis segget, ami kilátszott a félig lecsúszott melegítőnadrágból. Jobban szemügyre vette, és látta, hogy Niall egy zsákba próbál beleszuszakolni dolgokat, de azt is észrevette, hogy a zacskó alja lyukas, és amit felül beletesz, az alul rögtön ki  is hullik belőle.

  – Ez így hosszadalmas lesz, azt hiszem… – lépett be mellette, és ő is letérdelt a földre.

  Niall összerezzent, és ijedten pislogott rá.

  – Zayn?!

  – Igen. Örülök, hogy emlékszel a nevemre. – Niall csak tátogott, hang nem jött ki a torkán. – A zsákod lyukas. Feleslegesen dolgozol… – mondta Zayn, majd egy mosollyal kivette a kezéből, kiöntötte a maradékot, aztán csomóra kötötte az alját. – Talán majd így – kacsintott a halálra vált srácra, aki még mindig csak nézte, és nem hitt  el, amit lát. – Amúgy mit csinálsz? – kérdezte Zayn, és csak most vette szemügyre a kupacot.

  – Hát, ha hiszed, ha nem… – kezdett bele Ni egy torokköszörülés után –, véletlenül a szomszédhoz dobtam be a szemetet a ledobó helyett.

  A vallomása végén nagyot sóhajtott, aztán visszafordult a cucchoz, és újfent elkezdte a zsákba pakolni.

  – Ebben a sötétben nem is csoda – állapította meg Zayn, és ő is nekiállt, hogy hamarabb végezzenek.

  Niallnek megállt a keze a levegőben. Zayn most komolyan úgy tesz, mintha ez bárkivel előfordulhatott volna?!

  – Mit keresel itt? – kérdezte kissé morcosan, mert úgy érezte, elég átlátszó dolog, ha valaki így akar nála bevágódni. Neki nem kell, hogy úgy tegyenek, mintha nem bénázna el mindent.

  – Téged – válaszolta Zayn egyszerűen, és a maradék szemetet is betette a zacskóba, aztán felállt, és leporolta a nadrágját.

  – Engem? Miért? – kérdezte most már kíváncsian Niall. Várta, hogy milyen mondvacsinált indokot húz elő a tarsolyából Zayn.

  – Mert azt hiszem, beléd szerettem.

  – Tessék? – pattant fel a földről Niall, ismét a szőnyegre öntve az imént összeszedett szemetet.

  – Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd, és nélküled nem tudok rájönni, hogy valóban így van-e – válaszolta Zayn, aztán lenézett, meglátta a cipőjén kupacolódó szeméthegyet, és harsányan felnevetett. – Na látod, addig oké, hogy sötétben elnézel egy ajtót, de hogy lyukas zacskóba szedegeted a szemetet, aztán rám borítod, az már annyira te vagy! – mondta, majd odanyúlt, elkapta Niall nyakát, mert nem tudott tovább uralkodni magán, és mielőtt a szöszi bármit válaszolhatott volna, az ajkára tapadt és két tenyerébe fogta az arcát. – Olyan kis béna vagy, és ez engem valamiért őrületesen felizgat! – suttogta a szájába Zayn, amikor szüneteltette csókot, és apró puszikkal halmozta el Niallt.

  – Srácok, engem nem zavar, hogy melegek vagytok, de mi lenne, ha nem az én előszobámban csinálnátok? – kérdezte Derek, aki enyhén felhős pillantással méregette őket a nappali ajtajából.

  – Elnézést! – válaszolta Zayn. – Mindjárt összeszedjük harmadszor is a szemetet, és reméljük, sikerül Niallt épségben visszajuttatnom a saját lakásába.

  – Hát, sok sikert, haver! Nem kis dologra vállalkozol… – vágott együttérző arcot Derek, aztán még biccentett, és behajtotta az ajtót.

  – Ezen megsértődhetnék… – jegyezte meg Niall, aki időközben kicsit összeszedte magát, és igyekezett minél előbb összekaparni a kidobott újságokat és üdítős üvegeket.

  – Csak akkor, ha nem tudnád, hogy így is te vagy a legvonzóbb a világon – bókolt neki Zayn, mire Ni lesütötte a szemét és ismét zavarba jött.

  – Mi lett a távolságtartó, sosem randizó pasival, akit megismertem? – kérdezte halkan, mert egyszerűen nem tudta elhinni, ami történik. – Kutyából nem lesz szalonna!

  – Ezt majd azután mondd, ha megkóstoltál… – felelte Zayn, és kivette a zsákot Niall kezéből.

.