All I Want For Christmas Is You 9. rész

9.

  Louis a szokásosnál is unottabban és utálatosabban szolgált ki. James egy darabig figyelte a mosogató mellett állva, de egy idő után nem bírta ki szó nélkül.

  – Haver, ez így nem lesz jó. Eddig se dübörgött a kocsma, de ha kiutálod a törzsvendégeket, akkor felkopik az állunk.

  – Oké, akkor szolgálj ki te! – válaszolta dühösen Lou, és odacsapta a vállán lógó asztalkendőt.

  – Nehogy már te legyél megsértődve! – mondta James, és maga elé kanyarított egy kötényt, ami majdnem kétszer körbeérte Louis-t, de neki csak a hasa alá jutott belőle.

  – Nem vagyok – hazudta Lou, de a szája vonallá volt préselve, és a szemei villámokat szórtak.

  – Mi a bajod? – kérdezte Corden, miközben mosolyogva tett két sört a pultnál üldögélő öltönyös fazonok elé.

  – Semmi! – vágta oda Louis, aztán nagy dirrel-durral nekiállt feltölteni a hűtőt.

  – Oké… – felelte James, és megrántotta a vállát. – Ha nem mondod el, és közben játszod a mártírt, akkor csináld!

  Louis még egy percig csörömpölt a sörösüvegekkel, de aztán egy nagy sóhajjal megfordította az üres rekeszt, lerogyott rá, és a térdére könyökölt.

  – Ma sem jött el…

  – Kicsoda? A göndör szépfiú?

  – Aha… Se tegnap, se ma… Niall szerint van még remény, de most őszintén… Ha két napig nem keres, akkor mik az esélyeim?

  – Nagyjából semmi – adott neki igazat James, és mellé húzta a kisszéket, ami a pult alatt állt. – De ha ennyire megfogott, akkor miért nem keresed meg te?

  – Én? Azt sem tudom, hogy hívják, melyik óvodában dolgozik… Nem tudok semmit. Hol keressem? Hogyan?

  – Nincs olyan sok óvoda ezen az isten háta mögötti helyen. És nem hiszem, hogy olyan sok óvóbácsi lenne. Én speciel egyet se láttam még… Szerintem a Harry név is elég hozzá, hogy az interneten rábukkanj.

  Louis felpillantott rá, látszott, hogy mérlegel, aztán mosolyra húzódott a szája. De mire kimondta volna, amit gondol, már le is hervadt róla.

  – Jah… De ha akart volna, ő már megtalált volna… Úgyhogy feleslegesen túráztatom magam.

  – Azért egy próbát megér, ha így esz utána a fene! – erősködött James, és megveregette a vállát. – Mit veszíthetsz?

  – Az önbecsülésemet? – kérdezte Louis és féloldalas grimaszt vágott.

  – Ha nem keresed, abba meg bele fogsz őrülni, a kocsma pedig csődbe megy – állapította meg Corden, és Louis-nak be kellett látnia, hogy igaza van. James elővette a tabletet a fiókból, és a kezébe nyomta. – Most pedig keress rá szépen a városi óvodákra, és utána nézd meg a dolgozókat. Egy hangot sem akarok hallani, amíg meg nem találod a cukifiút!

  – Oké! – adta be a derekát Louis, és megnyitotta a Google-t.

***

  Harry ült a hideg és kihalt lépcsőházban és ezredszer nézte meg, hogy mennyi az idő. Este tíz volt már, de Louis-nak semmi nyoma. Amikor odaért, még tele volt reményekkel, és már azt vizualizálta, hogy egymás karjaiba omlanak rögtön az elején, de mostanra az önbizalma a reményeivel együtt tovaszállt, és maradtak a kínzó kétségek. Lehet, hogy a pasijával jön haza, vagy haza sem jön. Ki tudja, van-e társa, esetleg férje… Lehet, hogy nem is lakik itt… – gondolta, és egyre erősödött benne az elhatározás, hogy hazamegy a jó meleg lakásba. Talán majd holnap… – mondogatta magának, és próbált optimista maradni. Ha ma nem sikerül, még van egy napja, hogy keresse. Utána azonban vissza kell utaznia az anyjához, ha legalább szenteste szeretne a családjával ünnepelni. Az azonban nem lesz valami boldog karácsony, ha dolga végezetlenül kell visszakullognia Chesire-be.

  Újabb negyedóra elteltével már a csontjai is fáztak. Belátta, hogy nem maradhat tovább. Hiába volt melegen felöltözve, ennyi ideig egyhelyben ülve már nagyon fázott, és érezte, hogy a lábujjai is elgémberedtek. Egy nyögéssel felállt a lépcsőről, még egyszer visszanézett az ajtóra, amin a 28-as szám állt, majd egy lemondó sóhajjal elindult lefelé.  
  Amikor a földszinti ajtóhoz ért, kintről egy idős hölgy közeledett, hóna alatt hozva egy kis havanesét, akin horgolt, kapucnis ruha és négy apró kis csizma volt. Harry előzékenyen kinyitotta az ajtót, hogy a néninek ne kelljen a kóddal bíbelődnie, majd ki is tárta, és megvárta, amíg az apró öregasszony betipeg.

  – Köszönöm, fiatalember! Jó látni, hogy vannak még jól nevelt ifjak errefelé.

  – Asszonyom! – biccentett Harry mosolyogva, és figyelte, ahogy az öreghölgy leteszi a kutyust, majd meg is simogatja a fejét.

  – Köszönöm a kedvességét! Boldog karácsonyt! – mondta a néni, és elindult a lépcső felé.

  – Ahogy elnézem, idén inkább szomorú lesz, de önnek is áldott ünnepet! – válaszolta Harry egy kis kényszeredett mosollyal az arcán, aztán elfordult, hogy kilépjen a metsző szélbe.

  – Ácsi! – szólt utána a néni. – Egy ilyen gyönyörű és kedves fiatalember miért ilyen szomorú? Csak nem kikosarazták? – Harry egy pillanatig habozott, hogy egyáltalán mit válaszoljon, de aztán megadta magát. Nagyon vágyott rá, hogy valakivel beszélgethessen egy kicsit. – Jöjjön, és igyon egy csésze forró teát! Az mindenre jó. Szívfájdalomra is! – mondta a néni, és meg sem várta a választ, elindult felfelé. A kiskutya csaholva megelőzte, és gyorsan ugrált felfelé. Biztosan neki is fázik a lába – állapította meg Harry, és ő is elindult mögöttük.

  Csak az első emeletig kellett menniük, ahol egy szép pirosra festett ajtó előtt álltak meg, amin egy nagy, fenyőágakkal és fagyönggyel díszített koszorú lógott. A lábtörlőn az volt a felirat, hogy „Légy üdvözölve kedves vendég”, és a sarokban, a lépcsőházi ablak alatt egy gyönyörű kis fenyő állt, arra várva, hogy rákerüljenek a díszek.

  A néni besétált a lakásba, aztán megállt az előszobában, és várta, hogy Harry kövesse.

  – Köszönöm! – mondta a fiú, és azonnal kibújt a csizmájából, ahogy belépett.

  – Fekete vagy zöld? – kérdezte a néni.

  – A zöld remek lenne, Mrs…

  – Winter – mutatkozott be az öreghölgy. – De szólítson csak Annabellnek.

  – Köszönöm, Annabelle!

  – Nincs mit! Magát hogy hívják? – kérdezte a pici, kerek nénike, aki közben levette a kabátját, amit Harry kivett a kezéből és a fogasra akasztott.

  – Harry, Harry Styles – mutatkozott be egy főhajtással a fiú.

  – Illik magához ez a név – jegyezte mag Annabelle, és besietett a konyhába. Harry követte, és nézte, ahogy előveszi a békebeli kannát, aztán odateszi a gázra. – Foglaljon helyet, Harry! – mondta a néni, és a csipkeabroszos asztal mellett álló székre mutatott. Harry lerogyott rá, és önkéntelenül a radiátorhoz dugta a lábait. – Így átfagyott, kedves? – kérdezte Annabell, aki jó megfigyelőnek bizonyult.

  – Igen. Két órát vártam a lépcsőházban.

  A néni felszisszent.

  – Két órát? Ebben a hidegben? Van valami fűtés, de az ablakok ősrégiek, és cúgosak. Meg lehet fagyni – mondta összehúzott szemöldökkel. – Kire várt ennyit?

  – Khm… – köszörülte meg a torkát Harry, és gondban volt, hogyan mondja el, ami a szívét nyomja. – Louis-ra…

  – Óóó… – felelte a néni, és a szeme sarkából figyelte a fiút. Látszott, hogy az agya gyorsan összerakja a dolgokat.

  – Tudja, hogy Louis…? – kérdezte Annabell, mire Harry érezte, hogy elvörösödik.

  – Igen, tudom… Én is az vagyok – szakadt ki belőle, mert a feszültség hirtelen jött ki rajta. Ha a néni ezt nem nézi jó szemmel, jobb ha nem rontja itt tovább a levegőt.

  – Maga is pultos? – kérdezett vissza Annabell, és most kifejezetten csodálkozó arcot vágott.

  Harry leizzadt. Nem erre számított, és seggfejnek érezte magát, amiért nem várta meg az előző mondat végét.

  – Nem. Bocsánat! Másra számítottam… – vallotta be, aztán megdörzsölte az arcát.

A néni harsányan felkacagott.

  – Azt hitte, vagyok olyan neveletlen, hogy arra kérdezek rá, tudja-e Louis-ról, hogy meleg?

  Harry csak bólintott, de megszólalni nem tudott. – Nos, nem… A szexuális orientációjához semmi közöm. De azért arra rájöttem, hogy egy ilyen csinos fiatalember, ilyen kiskutya szemekkel, elkeseredetten… biztosan nem ok nélkül várt rá órákon át.

  – Igazából alig ismerem… Csak egyszer találkoztunk, és az ügynökségtől szereztem meg a címét, ahonnan kiközvetítették Télapónak az áruházba.

  – Télapónak? A mi Louis-unkat? De hát kicsi és vézna – mondta a néni, és közben a filterekre öntötte a gőzölgő vizet.

  – Vagyis nem annak, de be kellett ugrania valaki helyett – mosolyodott el Harry.

  – Akkor nem is tudja, hogy Lou ilyenkor dolgozik? A barátjával van egy kiskocsmájuk, pár sarokra innen.

  Harry érezte, hogy a remény visszatér a szívébe, és alig tudta megállni, hogy fel ne ugorjon.

  – Nem tudtam. Semmit nem tudok! – felelte, és alig várta, hogy a néni folytassa.

  – Lou amúgy minden másnap este dolgozik, de Niall, a barátja most betegszabadságon van, mert szokás szerint összetörte magát. Az a fiú ön és közveszélyes.

  Harry felidézte a rénszarvasjelmezes srácot, és esküdni mert volna rá, hogy csakis ő lehet az.

  – És mondja, Annabell, meddig van nyitva a presszó?

  – Presszó? – nevetett fel a néni. – Nos, így is mondhatjuk, de ez inkább egy falatnyi kis söröző, ahová a megszokott banda jár le meccset nézni, bulizni, vagy csak elütni az időt. Nagyon barátságos, bár a higiénia hagy némi kívánnivalót maga után… De hát három férfi mellett ez nem is csoda. Egy nő sincs abban a kocsmában, aki tudná, mit jelent a tisztaság…

  Harry türelmesen végighallgatta a dolgot, bár egyáltalán nem érdekelte a sarkokban megülő porcicák története. Őt az érdekelte, mikor szabadulhat innen, és rohanhat Louis elé.

  – Szóval meddig vannak nyitva?

  – Jah, bocsánat! Elkalandoztam. Éjfélig biztosan, de ha a vendégek tovább maradnak, a fiúk nem tessékelik ki őket. Nem ritka, hogy csak hajnalban kerül haza szerencsétlen.

  – Értem… – bólintott Harry, és belekortyolt a tűzforró italba, de igazából csak udvariasságból, mert szíve szerint már a kabátját vette volna.

  Annabell nézte, az ajkain huncut mosollyal, aztán, amikor Harry rásandított a szeme sarkából, ismét kipukkadt belőle a nevetés.

  – Mondja meg az édesanyjának, hogy azt üzenem, maga a jó nevelés mintapéldánya! – kacagott, amitől Harry értetlenül nézett vissza rá. – Én már rég az utcán szaladnék – mondta a néni. – De maga itt ül, szürcsölgeti a teáját, miközben azon gondolkodik, hogyan szabadulhatna innen. Menjen már! – legyintett Annabell, mire Harry szája a füléig szaladt. – A háztól jobbra, és meg se álljon a harmadik sarokig! A kocsma a pincében van, és az a neve, hogy Angyal.

  Harry felpattant, fél lábon ugrálva húzta a csizmáit, és a kabátot már a lépcsőházban kanyarította a hátára. Aztán visszalépett, egy nagy cuppanóst nyomott Annabell arcára, és már szaladt is lefelé.

  – Még találkozunk! – kiáltott vissza, ahogy leért a földszintre.

  – Ajánlom is! – integetett a néni, mielőtt Harry kiesett az utcára, mert olyan elánnal lépett ki az ajtón.

***

  – Fantasztikus volt – vigyorgott Niall, aki meztelenül nyújtózkodott a széttúrt ágyban, és hosszú lábait Zayn combjaira fonta.

  – Örülök – mosolygott vissza feketeség, és odahajolt, hogy elérje Ni száját. – Járnál velem? – kérdezte, mire Niall szemei kidülledtek, attól függetlenül, hogy a szája még mindig csücsörített, ahogy addig is.

  – Járjunk? – kérdezett vissza, amikor sokadszori ismétlésre sem tudta másképpen értelmezni Zayn szavait.

  – Ühüm – bólintott a szépfiú, és ismét egy futó csókot lopott.

  – Hát… – mondta Niall, és a szíve a torkában dobogott.

  – Mi az, hogy hááát?! – könyökölt fel Zayn, és a tekintete elfelhősödött. – Tudom, hogy seggfej voltam… És megbántottalak – kezdett bele, miközben minden mondat után egy puszit nyomott Niall állára, és a hüvelykujjával simogatta a borostáját. – De kérlek, adj egy esélyt! Szerintem meg tudok változni…

  – Megváltozni? – nézett zavartan Niall.

  – Mert eddig nem tudtam kapcsolatban gondolkodni, és valahogy nem is éreztem, hogy szeretném, ha hozzám tartozna valaki… De te… te más vagy. Valamiért elönt a düh, ha arra gondolok, hogy más is megérinthet, vagy egyáltalán szólhat hozzád.

  Niall érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet. Nem a hagyományos értelemben vett szerelmi vallomás volt, de Zayn már az érkezésekor bevallotta, hogy beleszeretett, és most olyanokat mond, amik azt bizonyítják, hogy tényleg így érez. A féltékenység eddig szintén ismeretlen lehetett számára, ha csak így tudja körülírni.

  – Nos, én sem repesek a gondolattól, hogy naponta mást cipelsz az ágyadba… – felelte óvatosan Niall.

  – Nem akarok! – fortyant fel Zayn. – Téged akarlak az ágyamba cipelni, és ha lehet, ott is tartani – villantott egy bizonytalan félmosolyt Zayn. – Igazából azt szeretném, ha el sem mennél…

  – Na jó… Álmodom! – nyögött fel Niall, és kihúzódott Zayn alól, hogy fel tudjon ülni. – Biztos, hogy megint elestem és agyrázkódásom van. Aztán arra ébredek, hogy Corden borogatja a homlokom, mint máskor.

  Zayn nem tudta megállni, hangosan felnevetett, aztán ő is felült, meztelen szépségében törökülésbe rendezte hosszú végtagjait, és közelebb húzta Niallt.

  – Ezentúl én fogom borogatni a homlokodat, kezelni a sebeidet, és ápolni, amikor lesérülsz… Végeztem elsősegély tanfolyamot. Újraéleszteni is tudok! – mondta büszkén, mire Niallen volt a sor, hogy felkacagjon.

  – Nos, most, hogy ezt tudom, azt hiszem, igent mondok. Ismerve a képességeimet, kell egy ilyen pasi a háznál.

  Zayn elkapta, az ölébe rántotta, és amikor végre hozzásimult, a nyakába suttogta.

  – Tudtam, hogyha mással nem, ezzel sikerül meggyőzzelek arról, hogy kellek neked…

  – De csak ezért – bólintott Niall, aztán belemarkolt Zayn hajába, hogy felhúzza a fejét.

  – Bocsi, de a monoklid látványa még most is sokkol – csukta be a szemeit Zayn, miközben engedte, hogy Niall a szájára hajoljon.

  – Pedig jobb lesz, ha megszokod. Elég sűrűn töröm össze magam.

  – Akkor ezentúl bukósisakban közlekedsz! Nem engedem, hogy kárt tegyél ebben a gyönyörű arcban – felelte Zayn, és az volt az igazság, hogyha szkafandert írt volna elő, Niall arra is vígan igent mondott volna.


.