XIX. Fejezet

Sziasztok! :)

Először is nagyon hálás vagyok a 3000 oldalmegtekintésért, amit kevesebb mint egy hét alatt értünk el. Nekem ez fantasztikus dolog!
Nagyon kellemes hosszú hétvégét kívánok nektek. Az újdonság, (amiért örök hála Dreamy Girlnek) hogy sikerült beállítanom egy visszajelzési lehetőséget a részekhez. A fejezetek után ezentúl ott lesz három opció, ahol a véleményetekre lennék kíváncsi. Kérlek Benneteket, ha nem kommenteltek, legalább ennyit tegyetek meg, hogy tudjam, érdemes folytatni:)
Hálából igyekszem minden nap feltenni egy részt a pihenőnapok alatt.

xxxBecca


XIX. Fejezet

Mikor éjjel hazaértem, az utcáról felnézve láttam, hogy nem ég már lámpa a lakásban. Ezek szerint Harry vagy nincs otthon, vagy szokásaival ellentétben korán lefeküdt. Picit csalódott voltam, bár őszintén megmondva nem is tudom mire számítottam. Ha ébren van, akkor kellemetlen szituációba keveredhettünk volna, ha számon kéri a stúdióban történteket. Ha eszembe jut, hogy mi zajlott le kettőnk között a mai felvételen, még most is libabőrös leszek, és elönt a vágy, amin elég nehezen tudok úrrá lenni. És a tudat, hogy nem csak én gerjedtem be rá, hanem ő ugyanannyira lázba jött tőlem, és nem tudott uralkodni magán. Önkéntelen vigyor ült ki az arcomra, amit nem is tudtam eltüntetni róla. Mondjuk nem is akartam.

Felosontam a lépcsőn, nehogy felzavarjam az elsőn lakó Gherti nénit, mert akkor egy fél óráig magyarázkodhatok, hogy igen, elengedtek a szüleim, nem, nem drogos vagyok és itt lakom a másodikon, satöbbi. Kissé feledékeny a néni, de egyébként imádom. Ha jó napja van, szívesen hallgatom fiatalsága történeteit, amikre természetesen teljes alapossággal emlékszik, csak arra nem, hogy egy órája mit csinált, vagy éppen hová indult.
Mire az ajtónkhoz értem, már eléggé ziháltam, de nem a lépcsőzéstől. Attól nem kaptam levegőt, hogy arra gondoltam, milyen lesz újra találkozni Mr. Szívdöglesztővel. Reméltem, hogy tényleg alszik. Ez mindkettőnk számára megkönnyítené a továbbiakat. Reggel talán, egy kiadós alvás után másképp alakulnak a dolgok, mint így frissiben.
Levettem a cipőmet az ajtó előtt, aztán lábujjhegyen betipegtem a fürdőszobába. Letekertem a sálakat véraláfutásos csuklóimról, lezuhanyoztam és megmostam a fogam, aztán szintén lábujjhegyen elindultam a hálószobába. Útközben körülnéztem a lakásban, de nem láttam nyomát Harrynek. Se üres tányér-pohár, se szétdobált ruhadarabok, semmi. Görcsbe rándult a gyomrom. Ezek szerint haza sem jött. Lehet, hogy miután elmentem a stúdióból, és már nem voltam a közelében, hideg fejjel átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy nem akar találkozni velem. Soha nem fordult még elő, hogy ne jött volna haza, még akkor sem, ha nagyon összevesztünk valamin. Tegnap éjjel se ment el, pedig az esti műsor után itt hagyhatott volna csapot-papot. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek be a szobájába. Úgysem tudtam volna álomra hajtani a fejem, ha nem tudom, itthon van-e. És ha nincs? Akkor mi lesz? Ebbe belegondolva levert a hideg veríték. Ha a tervem az első napon kudarcot vall, akkor nagy a baj. Mert B terv egy szál se. Ő az életem. Ha nem kaphatom meg, akkor értelmét veszti minden.
Az ajtajához osontam, és rászorítottam a fülemet. Ha legalább hallanám a szuszogását, már akkor megnyugodnék. Nagyon koncentráltam. Semmi. Síri csönd.  Nagyon óvatosan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Az konyhából beszűrődő fény az ágyra vetődött.
Ami feszesre ágyazva állt a gazdája nélkül a sötétben. Megállt a szívem. Kifutott a lábam alól a talaj. Nincs itthon, vagy haza sem jött. Nem bír rám nézni sem. Haragszik rám, vagy még rosszabb, undorodik tőlem. Túl messzire mentem. Lassabb lépésekkel kellett volna haladnom. De minden olyan kereknek tűnt, annyira jól történtek a dolgok, hogy elvesztettem az irányítást. Bassza meg!!!  Ezt nem hiszem el.
A kanapéhoz támolyogtam, és magamba roskadtam rajta. Csak ültem a félhomályban és egymást kergették a gondolataim. Mekkora egy seggfej vagyok! Elszúrtam az egyetlen esélyemet. Pedig a teóriám jó volt. Mindenre reagált, úgy ahogy akkor reagál valaki, ha érez irántad valamit. De akkor hol csúszott hiba a számításba? Nem értettem, és teljesen tehetetlennek éreztem magam. Könnyek marták a szememet, de nem engedtem kicsordulni őket. Épp eleget sajnáltam már magam. Arról volt szó, hogy mostantól kezembe veszem a sorsomat. Mélyeket lélegeztem, és próbáltam lenyugodni. Most úgysem derül ki semmi. Lehet, hogy elment bulizni valahová és hajnalban majd hazaténfereg. Vagy a fiúkkal belemerültek a Pokémonozásba, és már nem volt kedve éjjel hazajönni, inkább ott alszik náluk a kanapén. Vagy ő is a kellemetlen szituációtól félt, és egyszerűen csak időt akart nyerni. Holnap mindenre fény derül. Addig pedig ki kell bírnom valahogy, és ha lehet épp ésszel.  Vettem még pár nagy levegőt, aztán felálltam. Kihúztam magam, és egyenes háttal indultam el. Nem viselkedhetek úgy, mint egy szerencsétlen picsagyümölcs. Leoltottam a villanyt a konyhában, és a szobámba nyitottam. Nagyot sóhajtva kitapogattam az ágy szélét.  Eszembe jutott, hogy talán hagyott egy cetlit az éjjeliszekrényen, hogy hova ment. Leültem a matracra, és felkattintottam a lámpát.
Erre a hátam mögül panaszos morgás hallatszott, aztán artikulátlan dünnyögés.
- Az isten szerelmére. Oltsd már le a villanyt! Kibaszott rosszul esik. – úgy meglepődtem, hogy majdnem felvisítottam. A kezemet a számra szorítottam hirtelen, és leoltottam a lámpát. Az agyam olyan sebesen dolgozott, ahogy csak tudott, de képtelen volt utolérni magát. Harry az én ágyamban? HARRY AZ ÉN ÁGYAMBAN???? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Nagyjából ennyit tudtam értelmesen reagálni. De még mielőtt további gondolatokra tettem volna szert, Mr. Szívdöglesztő kinyúlt a takaró alól, egy mozdulattal átnyalábolta a derekamat, magához húzott, és kiskifli-nagykifli pózban mögém göndörödött.
Konkrétan az ájulás kerülgetett. Nem kaptam levegőt, a lepkéim szétcsapták magukat ijedtükben a gyomromban, az agyam lüktetett, a szívem viszont nem. Sokkos állapot. KO.
- Mmmmmm , milyen jó illatod van .- hallatszott a hátam mögül, és ezzel egy időben hideg orrával végigsimított a tarkómon. A karja erősebben ölelt, és még közelebb húzott magához. Abban a pillanatban megéreztem, hogy kíván. Ágaskodó férfiassága nekifeszült a derekamnak. Na, ez betette a kaput. Nincs más hátra. Elájulok. Amikor ez megfogalmazódott bennem, és a megvalósítás útjára léptem volna, újra megszólalt a dörmögés a nyakamnál.  - Nyugi Louis! Semmi baj. Csak magamhoz akarlak ölelni. Nem bírtam kivárni a reggelt, hogy újra lássalak. Ne haragudj! Gondoltam, ha itt alszom el, legalább felébredek, ha hazaérsz. Hmmm, de isteni az illatod és olyan finom a bőröd. Begerjedtem. Bocs. Mindjárt elmúlik. Csak veled akarok aludni. Nem teszek semmi olyat, amit Te nem akarsz…. Soha többé. – az utolsó mondatot olyan bocsánatkérőn mondta, hogy tudtam, ezt a tegnap estére értette. Azért a bizonyosság kedvéért megkereste a kezem, felemelte és a szájához húzta, aztán óvatos csókokkal hintette be a csuklóm.
-Oooké. –nyöszörögtem, mert ennyi telt tőlem, ez is inkább egércincogás volt, mint beszéd.
Harryt nem zavarta, hogy a farka lukat fúr a hátamba. Részéről egy bocs-csal el volt intézve, a többi a természet dolga. Az, hogy nekem ettől légzésleállásom és enyhe infarktusom van, azaz én bajom. A saját, feltörő vágyamról nem is beszélve. A nyakamon éreztem a szuszogását, amit néha egy nedves csókkal szakított meg, a derekamat vasmarokkal ölelte, a lábát összefűzte az enyémmel, és szépen lassan elcsendesedett. Egy perc nem telt bele, és már aludt, mint a bunda. Én pedig reggelig bajlódtam a merevedésemmel, figyeltem a légzését, élveztem a bőrét az enyémen, és ámuldoztam az egészen.