XXVI. Fejezet

Sziasztok! :)

A tegnapi rész nagyon felkorbácsolta az indulatokat, így gyorsítunk egy kicsit az iramon... Itt a következő rész, amihez sok-sok kommentet kérek szépen! Ha látom, hogy sokan elolvassátok ma, és kommentelitek, akkor akár már holnap hozom a kövit....
( Üssetek nyugodtan:P)
Szép estét nektek.

xxxBecca




XXVI. Fejezet


Másnap reggel ragyogó napsütés ébresztett, ami a könnyű függönyön át épp az arcomat cirógatta. A mellkasomon ismerős volt az érintés. De ahogy lenéztem, megfagyott a vérem, mert nem Harry göndör fürtjei nyomódtak a bőrömbe, hanem El lágy hullámai omlottak le az oldalamon. Lehunytam a szemem és elszorult a torkom, ahogy az elmúlt pár nap eseményei beszivárogtak a tudatomba. Végtelen ürességet és szomorúságot éreztem. Mikor újra kinyitottam a szemem, Eleanor nézett vissza rám.
- Jó reggelt. – mosolygott édesen.
- Neked is jó reggelt hercegnő! – mosolyogtam vissza, és a füle mögé simítottam egy kósza tincset.
- Farkas éhes vagyok! Rendelünk a szobába? – kérdezte és közben a hasamat csókolgatta.
- Persze! – válaszoltam, és kicsúsztam alóla, mert így legalább volt rá okom, hogy kiszabaduljak az ágyból. A szobaszervizt tárcsáztam és egy hadseregnek elég ennivalót rendeltem. A teraszon ültünk puha fürdőköntösökbe bugyolálva, és reggeliztünk. Igazából csodálatos volt minden, de képtelen voltam elengedni magam. Az agyam hátsó zugaiban csak Harry motoszkált egyfolytában.
Észrevettem, hogy El fürkészi az arcomat, és próbáltam rendezni a vonásaimat, de már késő volt.
- Lou! – hát ez rosszul kezdődik, gondoltam magamban, és próbáltam felkészülni az elkerülhetetlenre. –Fantasztikus volt az este, és életem legnagyobb vágya teljesült, hogy szeretkezhettem veled. Csodálatos volt. De… - na, most jön a feketeleves. Nyeltem egy hatalmasat és a szemébe néztem. Jöjjön, aminek jönnie kell. – végig azt éreztem, hogy lélekben nem vagy velem. Ez egy hülye megfogalmazás. Éreztem, és most is érzem, hogy mindent elkövetsz, hogy eleget tegyél az elvárásaimnak, és roppant hálás vagyok érte. De én szeretlek, minden idegszálammal érezlek, ezért tudom, hogy az érzéseimet nem viszonzod.
- El! Kérlek. Hadd magyarázzam meg!
- Egy pillanat. Hagy fejezzem be. Szóval felfogtam, hogy nem tudod viszonozni az érzelmeimet, de azt hiszem, ezek után megérdemlem az őszinteséget. Ha nem is szeretsz, de azt remélem tudod, hogy megbízhatsz bennem. És nagylány vagyok már. Nem fogok összeroppanni. Tudom kezelni a dolgot. Igazából mindvégig tudtam, hogy ez nem az, amit én szeretnék, de képtelen voltam kihagyni a kínálkozó lehetőséget, hogy megkapjalak. – elhallgatott, és lesütötte a szemét. Megkönnyebbültem. Annyira szeretni való ez a lány. Még ő érzi magát kellemetlenül, hogy kihasznált, nem engem gyűlöl, amiért nem szeretem, de lefeküdtem vele.
- Eleanor! –odahajoltam hozzá, az ujjammal az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. – Igazad van. Mindenben. Megérdemled az őszinteséget, és jogod van hozzá, hogy elmondjam az egészet, de roppant nehéz. Nem is tudom, lesz-e elég erőm hozzá. De megpróbálom. –látta a szememben, hogy mi játszódik le bennem.
- Ó, Lou! Annyira sajnálom. Kérlek, mondj el mindent! Ha nem megy egyszerre, akkor ahogy sikerül. Rengeteg időnk van. - erőt merítettem belőle, abból, ahogy rám nézett, ahogy biztatóan megfogta a kezem.
Hozzám bújt, a karomat a vállára húzta. Először nem értettem a mozdulatot, de amikor felfogtam, hihetetlen hálát éreztem iránta. Azért fordult el, hogy ne kelljen a szemébe néznem, vagy azzal bajlódnom, hogy rendezzem az arcvonásaimat. Teret hagyott számomra, hogy minél kíméletesebb legyen a dolog. Őrült szerencsés a fickó, akinek egyszer a párja lesz. De nem én leszek az.
- Már két éve szerelmes vagyok valakibe. Valakibe, akiről már többször kiderült, hogy nem érdemli meg. Valakibe, aki most eldobott és egyelőre nem tudok úrrá lenni a fájdalmamon. – megfeszült a karomban, ezek a mondatok az ő szívére is tőrdöfésként hatottak. – És ez a valaki Harry Styles…
- a mondat végén úgy elvékonyodott a hangom, hogy egércincogásnak hangzott. El megszorította a csuklómat, de fel se szisszent, nem fordult meg felháborodottan, hogy „mi a francról beszélsz?!” semmi ilyen reakciója nem volt. Nagyokat lélegeztem, és megpróbáltam folytatni. Szükségem lett volna egy kis segítségre, de nem szólt egy szót sem, csak csendben várt. Ez az én harcom magammal, tudatosodott bennem. Nem segíthet senki. Meg kell vívnom, és kimondani, amit eddig magamnak sem mertem bevallani. Talán ez lesz az első lépés a gyógyulás felé.
És elmeséltem mindent. Először nagyon nehezen ment, de egyre könnyebb lett. Csapongtam az időben, néha elragadtak az érzéseim, és volt, hogy egy-két könnycsepp is legördült az arcomon. Legalább egy órán át meséltem. Aztán azon vettem észre magam, hogy El már velem szemben ül, a kávémat szürcsölgetem, és minden gátlás nélkül beszélek neki a belső vívódásaimról, a kellemetlen, vagy fájó szituációkról, és épp ilyen könnyedén mondom el a vicces helyzeteket, amin együtt nevetünk.
Amikor elfogyott a lendület, és nem volt több mondanivalóm, olyan ürességet éreztem, mintha kifordítottak és kiporoltak volna, ahogy egy porzsákot. Nem tudom miért, de úgy éreztem, kifosztottak. A titkaim nem titkok többé, pedig ők voltak az egyetlen kincsem. Csak mi tudtunk róla Harryvel, és ez valamiféle titkos közösséget kovácsolt. Most pedig már ez sincs többé. Kimondtam őket, ezzel megtörve a varázst. Aztán megjött a józan eszem. Ezek a dolgok nemcsak titkok, hanem élmények, amik csak velem történtek meg, és soha senki nem veheti el őket. Lehet, hogy soha többé nem leszünk együtt Harryvel, de ezek az emlékek örökre velem maradnak. És ha most úgy fájnak is, mint egy nyílt seb, de az idő majd elrendezi a dolgokat, és egyszer talán tudok rájuk úgy gondolni, ahogy kellene, örömmel.
- Lou!... Lou!- kúszott be a tudatomba El lágy hangja. Amikor ránéztem, és végre rá is figyeltem, csak akkor folytatta. –Nagyon hálás vagyok, hogy beavattál az életed nagy titkába. – előredőlt, és megfogta a kezem az asztalon. – Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy mindezt megoszd velem. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.
- Kérdezhetek valamit? – csak bólintott- Miért nem voltál meglepve? Valahogy úgy fogadtad, mintha nem lett volna újdonság a számodra.
- Én sem vagyok vak. Olvasok újságot, nézek tévét, internetezem. Láttam a Larrys videókat, és ha a szívem nem is akarta elhinni, amit mutattak, de olyan egyértelmű jelek vannak a képeken, ami mellett nem mehet el az ember úgy, hogy ne jönne rá, ezek ketten szerelmesek. Amikor ma kimondtad a nevét, az csak egy végső bizonyosság volt, és részemről, bevallom őszintén, egy nagy megkönnyebbülés. Azt teljesen jól el bírom fogadni, hogy Harry Stylesszal nem kelhetek versenyre, míg egy csinibabánál ezt nehezen emésztettem volna meg. – biztatóan megszorította a kezemet, aztán elmosolyodott és hátradőlt. Én pedig igyekeztem feldolgozni a hallottakat. Nem volt egyszerű dolgom.
- És téged nem zavar, hogy egy másik fiúba vagyok szerelmes? És mégis veled aludtam, és nem csak aludtam az éjjel?
- Nem, egyáltalán nem. Mert nem egy másik srácba vagy beleesve, hanem Harrybe. Ahogy elmesélted, ez egy sorsszerű találkozás volt, és szerelem első látásra. Inkább irigy vagyok, hogy te átélhetted ezt. Minden lány romantikus álmaiban szerepel egy ilyen találkozás, csak ott általában hepienddel végződik.
- Hogy lehetsz ennyire megértő?
- Nem megértő vagyok Louis. Nem veszed észre, hogy egy cipőben járunk? Ugyanazt éljük át. Szeretünk valakit, akit nem kaphatunk meg. Ugyanazok az érzések, ugyanazok a mérföldkövek. - elfacsarodott a szívem. Igaza volt. - Te sem tudtad elkerülni a végzetedet, hogy a kínálkozó alkalommal élj, és közelebb kerülj hozzá, még akkor sem, ha sejtetted, hogy megégeted magad. Egyébként egy valamivel nem értek egyet…
- És mi lenne az? –kérdeztem kíváncsian.
- Szerintem nem viszonzatlanok az érzelmeid. Lehet, hogy Harry képtelen felvállalni, hogy szeret, egyáltalán belebonyolódni egy meleg kapcsolatba, vagy az is lehet, hogy ez egy tudatos döntés a karrierje, vagy a társadalmi, családi elvárások miatt, hogy lemondd a boldogságáról, de az biztos, hogy szeret, szeretett téged.
- Honnan veszed ezt?

- Édesem! Te nem nézted meg az ominózus videókat? Van olyan, ahol úgy néz rád, hogy az is elolvad, aki csak a nézi a felvételt, de az biztos, hogy mindenki arra vágyik, hogy egyszer az életben így nézzenek rá. Olyan áhítattal, ahogy egy mérhetetlenül vágyott kincsre néz az ember. Azt a részt ezerszer tekertem vissza, újra és újra, mert képtelen voltam abbahagyni. Egyszerűen tüneményes.
- Belülről nem ennyire fekete és fehér ez a történet. Lehet, hogy voltak érzelmei az irányomban, de leginkább egy érthetetlen szexuális vágy, kíváncsiság. Én nem nevezném szerelemnek. És az, ahogy véget vetett a BARÁTSÁGUNKNAK, nem a szerelmi viszonyunknak, az nálam kiverte a biztosítékot.
- Megértem az érzéseidet. Majd letisztázzátok. Harry nagyon impulzív. A hangulatingadozásairól ugye nem kell mesélnem neked?! – ezen önkéntelenül elvigyorodtam. – Nem tudom, mi van a háttérben, de még valamiben biztos vagyok. Harry szinte birtokolni vágyott téged az első pillanattól kezdve, és kizártnak tartom, hogy feláldozná a barátságotokat. Azt sem tudom elképzelni, hogy engedné, hogy te sétálj ki belőle. Ez a játszma még nincs lejátszva! - aztán felállt, odahajolt hozzám, nagy cuppanós puszit adott az arcomra.– Megyek zuhanyozni, és mivel elmúlt dél, ideje nekiindulni a városnézésnek. Te is szedd össze magad lustaság!

A maradék két nap nagyon gyorsan elszaladt. Bejártuk Párizst, és egy napot Disneylandben töltöttünk, ahol rám nem sok jó várt, mivel egy vidámparkban nehéz elkerülni, hogy valami pörögjön, zötyögjön, vagy hullámozzon. Bevettem két bogyót, amit a kedves recepciós adott, amikor elmeséltem neki, hogy egy csónakban is tengeribeteg vagyok, és azt kell, hogy mondjam, tényleg használt. Pörgős vackokra nem, de két hullámvasútra felmerészkedtem, és megfogadva a portás tanácsát, végig ordítottam, mint egy sakál. Utána félóráig forgott velem a világ, de más bajom nem volt. Azért örültem, amikor végre a szállodában voltunk. Este bebújtunk az ágyba, körberaktuk magunkat nassolnivalókkal, és elővettük a táblagépeket, hogy kicsit körülnézzünk a világhálón. Kábé két perc után, El fojtottan sikoltott, és a szája elé kapta a kezét. Odahajoltam, hogy meglessem mit talált, és én is lemerevedtem. A tweeteren megosztott képünk szárnyra kelt, és szinte meg sem állt az összes hírportál címoldaláig. Mindenhol rólunk szóltak a vezető hírek, és az Eleanor által megosztott képek köszöntek vissza minden mennyiségben, felváltva Harry és Taylor Swift képeivel. Azt se tudtam mit csináljak.
- El, kérlek nyugodj meg! Mindjárt hívom a sajtósunkat, és megcáfoltatom vele a hírt. – már nyúltam is a telefonomért, de megfogta a csuklómat. – NE! Eszedbe ne jusson! Csak egy pillanatra sokkolt a több ezer üzenet, és jókívánság, a barátaimtól kapott linkek tömege, ami rólunk szól. Nem vagyok hozzászokva ehhez, és őszintén szólva nem is gondoltam erre, amikor kitettem a képeket. De nem zavar. Lou! Legalább elcsitulnak a körülöttetek kavargó pletykák. Ez jó neked. Kérlek. Nem kell megcáfolni.
- De, hidd el, hogy meg kell! Innentől minden lépésedet fotósok hada követi majd, és szét fognak szekálni, hogy mesélj a kapcsolatunkról.
- Nem baj. Majd elmesélem, hogy a barátom a földkerekség legkedvesebb és legromantikusabb pasija, és hogy imádom. Nem kell hazudnom egyetlen szót sem. – olyan kedvesen mosolygott rám, hogy ellazultam és hátradőltem az ágyban.
 – Komolyan megtennéd ezt értem? Te nem lehetsz valódi…

- Persze, hogy megteszem. Ez nem áldozat. Mostanában úgysem tudnék más fiúkra időt szakítani, és nem is áll szándékomban belemenni egy kapcsolatba. Ősszel kezdődik az egyetem, úgyhogy szinte éjjel-nappal melóznom kell, hogy előteremtsem a tandíjat.
- Álljunk meg egy pillanatra! A tandíj miatt dolgozol ennyit? Miért nem szóltál? Azonnal írok egy csekket.
- Nem Louis! Szó sem lehet róla. Az én életem, majd megoldom.
- Nem Eleanor! Most tettél értem egy akkora dolgot, amit még soha senki. Te pedig nem vagy hajlandó elfogadni a baráti segítségemet a tandíjadhoz? Most ugye viccelsz velem? – már felhúztam a szemöldököm és kicsit felemeltem a hangom, mert tényleg rosszul esett a dolog. - Tudod jól, hogy mennyit jótékonykodom vadidegen, legtöbbször más kontinenseken élő emberekkel. És azt mondod, nem segíthetek egy barátomnak? A legjobb barátomnak? Mert ő túl büszke, hogy elfogadja?- nem engedtem el a tekintetét, csak amikor lesütötte a szemét, a megadás jeleként.
- Rendben. Igazad van. A büszkeségnek itt nincs helye. Félmosollyal emelte fel a fejét. - Köszönöm Lou! – hozzám hajolt, és hatalmas cuppanóst nyomott az arcomra, én pedig magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
- Nincs mit. Igazán nincs mit. Nekem okoz örömöt, hogy adhatok neked valamit, aminek örülsz.
- Elfogadom, de csak akkor, hogyha sikeres milliomos leszek, visszaadhatom.
- Rendben. Ha egyszer több pénzed lesz, mint nekem, akkor visszaadhatod. – belefúrta a fejét a nyakamba, és ledőltünk a párnákra. Addig simogattam a haját, amíg el nem nyomta az álom. Aztán finoman átnyúltam felette, ölbe vettem a laptopot, és azzal kínoztam magam, hogy Harry képeit nézegettem órákon át. Annyira szép volt, annyira hiányzott, és annyira távolinak tűnt, hogy belesajdult a szívem.