XI.Fejezet

Egy újabb nap, egy újabb ébredés. Nyomorúságos életem legnehezebb pillanatai. Mikor reggel felébredsz, és néhány pillanatig még nem szakad rád a tudat, hogy nincs értelme semminek, hogy nincs erőd túlélni még egyet a silány, szürke, keserű napokból, akkor jó, de pár perccel később elkerülhetetlenül szembesülsz mindennel. Na, az a mélypont. Három napja, éjjel érkeztem haza, sötétségből a sötétségbe, mintha megállt volna az idő. Nem bírtam a közös lakásba menni, képtelen lettem volna otthon ülni, ahol körülvesznek az emlékek. Nem volt hová mennem. Anyámhoz nem állíthattam be, mert egy pillanat alatt levette volna, hogy milyen állapotban vagyok, és nem volt erőm többet hazudni, mellébeszélni, azt pedig, hogy Harry törte össze a szívem, nem bírtam volna elmondani neki. Egyszerre egy borzalmon épp elég lesz túltenni magam, bár egyelőre úgy néz ki, ez sosem fog sikerülni.  Utolsó mentsvárként jöttem a fiúkhoz. Zayn nyitott ajtót. Végignézett rajtam, a pupillái kitágultak, az arcára szörnyű indulat ült ki, aztán behúzott az ajtón, ledobta a csomagomat, magához rántott és szorosan átölelt. – Mit tett veled? – csak ennyit kérdezett. Nem kellett megnevezni, nem volt más alternatíva, Zayn antennái egy töredékmásodperc alatt vették az összes jelet.
 Nem tudtam megszólalni, elmondani pláne nem, csak ráztam a fejem, és közben könnycseppek folytak végig az arcomon. Eltartott magától, nézett, aztán megfogott, betámogatott a szobájába, levette a kabátomat és az ágyra ültetett. Letérdelt elém, egy zsebkendővel felitatta a könnyeimet, megvárta amíg kifújom az orrom, és többé-kevésbé képes vagyok figyelni rá. Leereszkedett a sarkaira és nagyon halkan szólalt meg. –Nem kérdezek többet, ha akarod, vagy tudod, akkor majd úgyis elmesélsz mindent. Most csak azt kell tudnod, hogy jó helyen vagy. Örülök, hogy idejöttél. Gondoskodom róla, hogy a többiek se zaklassanak. Csak pihenj, és próbáld kiverni a fejedből. Ha hazajön, kiverem belőle még a szart is!
 – Ne!! – fakadt ki belőlem. Nem tett semmit, amiért szemrehányást tehetnék neki. Csak éli az életét. Nekem is muszáj lesz.
 –Nézd. Nem tudom mit tett, vagy mit nem, de azt láttam, mert nem vagyok vak, hogy az orrodnál fogva vezetett. Ha nem szeret viszont, akkor minek hurcolt el  Bora Borára, egy szerelmi nyaralásra kettesben? Mindegy mi történt kettőtök között, de egy biztos. Ő tudta, hogy te mit érzel, az első pillanattól fogva, és mi csak azért haragszunk rá, mert ha ő nem tud, vagy nem akar úgy szeretni, ahogy megérdemled, akkor az lett volna fair, ha ezt elmondja neked, nem pedig az, hogy még jobban magába bolondít, hogy aztán áttaposson rajtad, mint egy rinocérosz.
- Ti… ti tudtátok, hogy én …?
- Louis. Öregem. A vak is láthatja. De nem ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy azt hittük Ő is szerelmes beléd, csak idő kell neki, amíg beismeri. Magának, vagy neked. De ezek szerint egy idióta, érzelmi autista. – na, ezen akármilyen abszurd is volt a helyzet, elnevettem magam. Érzelmi autista? Ilyen kifejezés nincs is. De roppant jól hangzik. És bár egyáltalán nem igaz Harryre, abban a pillanatban gyógyír volt csapzott lelkemnek. És az is, hogy olyanok között lehetek, akiknek nem kell megjátszanom magam, akik elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Ha egy fiúba vagyok szerelmes, akkor is. Ha az a fiú Harry Styles, akkor is.
Ezután elment és csinált nekem egy nagybögre, forró kakaót. Megvárta, amíg levetkőzöm, bedugott az ágyába, kezembe adta a kakaót, leült az ágy szélére, és mesélni kezdett, hogy mi történt a négy napban, amíg nem voltunk otthon. Annyira jó volt kicsit másra gondolni, mint a saját nyomoromra, hallgatni Zayn színes beszámolóját az elmúlt napokról, Niall bénázásairól, Liam beégéséről, amikor megpróbált becserkészni egy modell lányt a díjátadón. Embernek éreztem magam, és egy pillanatra bevillant, hogy van élet Harry nélkül is. De aztán ez a gondolat hamvába hallt, ahogy felidéztem a csókját, az ölelését.
Ennek három napja. Azóta vegetálok a kölcsönágyban, a kölcsönpizsiben, a kölcsönéletben.
Vasárnap reggel van, ma jöttünk volna haza, ha minden normálisan zajlik. Rengeteget gondolkoztam, és bár szeretek abban a hitben élni, hogy nem rágódom a múlton, hanem előre tekintek, most mégsem megy a dolog. Egyfolytában az mocorog bennem, hogy nem kellett volna megtörténnie. Ha Harry félrészegen nem csókol meg, vagy ha én nem engedem, hanem kihátrálok a szituációból, akkor minden úgy maradt volna, mint eddig volt, és élhetném az életem. De aztán felmerül a gondolat, hogy az egy hazug élet volt, előbb, vagy utóbb úgyis kibukott volna a dolog, és ha csak szerelmet vallok neki, akkor soha nem ízlelhetem meg a száját, nem tudnám milyen érzés, ha szenvedéllyel ölel, csókol. És bár akkor a látszatéletben dagonyázhattam volna, még isten tudja meddig, de így legalább halálom napjáig lesz mire emlékeznem, és ha felidézem azt az estét, akkor el tudom mesélni, milyen érzés maradéktalanul boldognak , teljesnek lenni,amikor úgy érzed, megérkeztél oda, ahova mindig is vágytál. Ha soha többet nem kapok ilyen ajándékot az élettől, akkor is megérte. Egy pillanat a tökéletességből megér bármennyi szenvedést.
Miközben ezen merengtem, kivágódott a bejárati ajtó és Mr. Szívdöglesztő állt az ajtóban szétvetett lábakkal. Zayn szobájából pont oldalról láttam rá, de ő nem vett észre.
- Hol van?!?! – kiáltott rá a fiúkra, akik a zajra előjöttek Liam szobájából.
 –Mi hol van? – kérdezte Zayn, és összefonta a karját a mellén.
–Nem mi. Louis. Hol van?
- Veled ment el. Elvesztetted? – kérdezte Niall epésen, ami nagyon meglepett, mert ő az, aki minden konfliktust elkerül, ha lehet. Most odalépett  Zayn mellé és ő is karba tette a kezét.
- Ne szórakozzatok! Ehhez most nincs idegem. – rivallt rájuk Harry, és elindult volna befelé, de Liam elé állt .
- Te ne szórakozz. Mit akarsz? – olyan komolyan mondta, hogy Harry is megtorpant és elcsodálkozott. –Louist akarom .- mondta kicsit halkabban, és szinte könyörgőn.
- Hát az a vonat már elment. Vagyis repülő. –mondta Zayn – Apropó… nem volt járat az elmúlt három napban?  - Harry kigúvadt szemekkel nézett rá, de aztán megrázta a fejét és a mellére ejtette. Feladta.
 – Ha volt, akkor hogy lehet az, hogy te legkésőbb pénteken nem álltál itt az ajtóban ezzel a szöveggel? – kérdezte Liam keményen. Aztán odalépett, a vállánál fogva megfordította, és lassan kitolta az ajtón. Ahogy fordult, és már nem ellenkezett, Harry meglátott Zayn ágyában, borostásan, karikás szemekkel, totál nyúzottan. Felszisszent, belekapaszkodott az ajtófélfába kétoldalt, és felém hajolt. – Louis!

Kérlek… - de én képtelen voltam megadni neki, amit kér. Hogy beszéljük meg, hogy könnyíthessen a lelkén, megint az én káromra. Hogy elmondja, hogy sajnálja, be volt rúgva, de igazából semmit sem érez irántam és hasonlók. Ezt magamtól is tudom, nem kell pacekba mondania. Csak ráztam a fejem, miközben a fiúk lefejtették az ujjait, és kitessékelték az ajtón. Ahogy farkasszemet néztünk, egy hatalmas könnycsepp csurgott végig az arcomon. Kitágultak a pupillái, és a szájáról olvastam le a könyörgést: -KÉRLEK! LOUIS KÉRLEK NE ! – aztán az arcára rácsukódott az ajtó, és végre kikerült a látóteremből. Zokogva fúrtam a fejem a párnába. A fiúk úgy viselkedtek, ahogy a nagykönyvben meg van írva, vagy ahogy én beleírnám. Csöndben behúzták az ajtót, és bevonultak Liamhoz. Addig kis sem jöttek, míg el nem apadtak a könnyeim, és dél felé ki nem támolyogtam a fürdőszobába.  Belém diktáltak egy tányér levest, de ezen kívül nem szekáltak, hogy fürödjek meg, szedjem össze magam, meg ilyenek. Hagyták, hogy leroskadjak a kanapéra, és ők is odaültek, de nem erőltették a csevejt. Halkan beszélgettek, nevetgéltek, de sokszor elkaptam aggódó pillantásukat és beszédes összenézéseiket.

Beköszöntött a nyár, amennyiben a londoni nyarat egyáltalán annak lehet nevezni. Minden esetre kevesebbet esett az eső és ez jót tett a depressziómnak. Az állapotom átment vergődő hisztériából, csendes vegetációba. Lassan egy hónapja lakom a fiúkkal és már megszoktam a kanapéélet velejáróit. Néhány szem pattogatott kukoricával aludni jobb volt, mint egyedül tengődni egy szállodai szobában, bár két éjszakára azt is kipróbáltam, de aztán visszasunnyogtam , és megágyaztam a kanapén, mert Zayn szobáját nem sajátíthattam ki örökre. A munka nagyüzemben indult be ismét, és a napok teljesen be voltak táblázva. Ez jótékonyan hatott volna, ha nem kell együtt töltenem a napokat azzal, aki kiváltotta ezt az állapotot. A fiúk mindent megtettek, hogy megkönnyítsék számomra, de ők sem tudták kivédeni az összes stresszhelyzetet, ráadásul szeretik Harryt (ahogy én is…) ezért kértem őket, hogy ne legyenek vele ingerültek, és már ne büntessék. – Szeretnék végre továbblépni fiúk. Ehhez viszont az kell, hogy normalizálódjon a helyzet a zenekarban. Nem kell, hogy helyettem vegyetek elégtételt, vagy hogy miattam rontsátok meg a viszonyotokat Harryvel. Kérlek… - Csak néztek rám kiskutya szemekkel, de azért láttam, hogy megkönnyebbültek. Nem volt egyszerű a helyzetük, hisz végül nem is tudták, hogy mi történt. Se én, se Harry nem meséltük el, hogy mi vezetett a nagy „összeveszéshez”, ami azért vicces, mert soha nem is vesztünk össze. Azóta az este óta a bárban lezajlott 3 mondatos beszélgetésen , és az ő ajtófélfás jelentén kívül egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Eleinte voltak kísérletek a részéről, hogy odaoldalgott a közelembe, de mire megszólíthatott volna, valamelyik fiú mindig ott termett és lehetetlenné tette, hogy előadja a mondandóját. Nekem ez kényelmes volt, és mára úgy látom, el is múlt belőle a nagy elhatározás, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Az első hetekben ő se nézett ki különbül, mint én, nyúzott volt, és lefogyott rendesen. Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert ki van borulva, vagy azért, mert nem rakom elé a kaját, de végül is mindegy miért, nem igaz?
Mostanában kezd kivirulni. A lapok címlapján egy nagy szerelemről értesülhettünk, amit mi nem vettünk észre a mindennapokban, de mivel nem töltöttük együtt a szabadidőnket, bármi  történhetett a tudtunk nélkül is.  Próbáltam örülni a boldogságának, de ha eszembe jutott a tekintete, ahogy rám nézett, mielőtt összeforrt az ajkunk, képtelen voltam elhinni, hogy másra is így néz.
Úgy éreztem, ebből a helyzetből ki kell mozdulnom valamerre, mert beleőrülök. Egy hirtelen ötlettől vezérelve foglaltam egy jegyet másnapra és hazautaztam anyuhoz.