XXI. Fejezet

Sziasztok!
Köszönöm az újabb ezer megtekintést! Hálás vagyok, hogy időt szántok arra, hogy elolvassátok a történetem. Nem szeretnék kommentekért kuncsorogni, de nagyon jól esne, ha olyanok is írnának egy-két mondatot, akik eddig csendes olvasóként húzódtak meg a háttérben. Ha ez túl nagy kérés, akkor legalább egy pipa valamelyik rubrikába a végén...ez a kérésem!
Kellemes estét!

xxx Becca

XXI. Fejezet

Eltelt újabb két hónap, de számomra a legcsodásabb két hónap életemben. Túl vagyunk az amerikai és ausztráliai turnékon, és bármennyire hihetetlen, de én még mindig szűz vagyok ( mármint nem teljesen, de fiúszex terén még eléggé…)
Harryvel fantasztikusan alakulnak a dolgok, bár még mindig vannak kétségeim, de igyekszem nem elrontani ezt a csodálatos időszakot. Soha nem mondta ki hogy szeret, de ezernyi jelét adta nap mint nap. Sokszor elgondolkodom rajta, mennyire megérte az ár, hogy két hétig gyógyultak a kezeim, mikor megszorongatott, mert végre ő is rájött, hogy képtelen távol tartani magát tőlem.  Másnap együtt aludtunk, aztán beindult a gyorsvonat. Napi 14-16 órát dolgoztunk azon a héten, el kellett készülni a lemez összes felvételének, mielőtt elutaztunk Ausztráliába, aztán nemsokára Amerikába mentünk, ahol 25 show-t nyomtunk le, alig több mint 5 hét alatt. Úgyhogy nem volt időnk romantikázni, csak lopott pillanatok jutottak. Szállodákban aludtunk, de Harry az első este elém állt:
- Figyelj Lou! – megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. - Majdnem 10 napja már, hogy másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mennyire kívánlak. De nem akarom lealacsonyítani a dolgot azzal, hogy azért, mert nem tudok uralkodni magamon elkapkodjuk, mert csak fél óránk van, vagy egy szállodai szobában próbáljuk csendben csinálni, nehogy áthallatsszon a szomszéd szobába. – közelebb hajolt, az orrunk majdnem összeért. A szemei csillogtak, a hangja reszelősre mélyült. - Hallani akarom, ahogy a nevemet sikoltod az extázis csúcspontján. És egész éjjel nem engedlek elaludni, ha végre megkaplak egyszer. – közben persze nem bírta megállni, magához húzott, a szája a vállamon barangolt, közben már gombolta az ingemet, és ahogy széthúzta, a nyelvével simogatta végig a kulcscsontomat.
– Hazza! Kérlek! Amit elmondtál, és amit beszéd közben művelsz, az szöges ellentétben áll egymással. Arra nem gondolsz, hogy esetleg én nem tudok uralkodni magamon? – közben próbáltam eltolni fürtös fejét, de nem jártam sikerrel, csak amikor magától emelte fel.  A gyönyörű zöld szemek még ennyi idő után is teljes ámulatba tudtak ejteni.  – Nem, attól nem félek. Bármikor le tudlak állítani, ezt te is tudod. Nagy baj akkor van, ha én elvesztem a fejem.
- És az sem érdekel, hogy nekem nem jó, hogy állandóan felizgatsz, aztán ott maradok valahol felajzva, és képtelen vagyok koncentrálni a munkára, a beszélgetésre, akármire?!
- Én ilyet nem teszek. Mikor nem tudtál koncentrálni miattam? – az arca komoly volt, de a szemei huncutul mosolyogtak.
- Mondjuk, amikor az interjún a combomat simogattad az asztal takarásában, amikor a liftben a fenekemet fogdosod, amikor koncerten szinte belenyalsz a számba, vagy tévéadásban fixírozol, és nyalogatod az ajkad,,, Soroljam még?
- Hmmmm….. ezek mind olyan cuki emlékek. Igen, sorolhatod még. De ezek nem durvaságok, amit felróhatnál nekem.
- Nem mondtam, hogy durvaság , vagy hogy átléped a határokat, csak azt mondtam, hogy állandóan zavarba hozol, vagy felizgatsz nyilvános helyeken.
- És ez rossz neked? – kérdezte, de közben olyan pimaszul nézett rám, hogy kinyílt a bicska a zsebemben.
- Most fel akarod baszni az agyam?- kezdtem komolyan bepöccenni.
- Nem, nem az agyadat akarom, és főleg nem fel. – ő meg csak mosolygott.
- Oké, felejtesd el!  Hagyjuk… Nem hallod meg, amit mondani akarok. – sarkon fordultam és elindultam a fürdőszoba felé, de persze utánam nyúlt, a derekamnál fogva visszahúzott magához, és a tarkómat csókolgatva bocsánatot kért, az ő módján: - Ne duzzogj már! De ha egyszer olyan jó ahogy elvörösödsz, nem tudod folytatni a mondatot, vagy látni, hogy jobban feszül a nadrágod, mint kellene, és tudni, hogy ez miattam van. Ezek a pillanatok a napjaim fénypontjai. – belekuncogott a nyakamba.  Oké, Mr. Szexisten, ha harc, legyen harc! Meglátjuk, te tudod-e olyan könnyen venni ezeket, mint ahogy tőlem várod el.

Ahol volt rá lehetőség, ott együtt aludtunk, de sok hotel volt, ahol mindenki külön szobát kapott. Mi jobban szerettük, ha két-háromágyasokban szállásoltak el, de ez sajnos elég ritkán fordult elő. Először Zaynnek szúrt szemet a dolog. Épp Brisbane-ben voltunk, ahol egy kellemes, század eleji szállodában voltunk elhelyezve. Amikor a portás leakasztotta az öt kulcsot, Harry véletlenül mérgesen felmordult. Mikor minden szempár kérdőn rászegeződött, elvörösödött, megköszörülte a torkát és közölte, hogy csak azért pipa, mert már megint egy emeleten kaptunk szállást. Annyira béna magyarázat volt, hogy Niall és Liam összenéztek és láttam, hogy mosolyognak, de Zayn engem nézett, nagyon komolyan. Aztán a vacsora után belém karolt, kikormányozott a kertbe, letaszigált a lépcsőn, elég messze az étteremtől, és lenyomott egy padra a bukszus-sövény mellé.
- Na, most akkor szépen elmeséled, hogy mi folyik itt!
- Őőőőő…mivel kapcsolatban? –kérdeztem vissza, de már tudtam, hogy bajban vagyok. Zayn figyelmét semmi nem kerüli el, és épp eleget asszisztált a szerelmi drámámhoz, hogy tudja, ha valami történik a háttérben.
- Ne beszélj mellé. És ne akarj átverni. Mi van közted és Styles között? Összejöttetek? – nézett rám fürkészőn. Próbáltam, esküszöm próbáltam visszatartani, de az arcomon szétterült egy mosoly, és fülig vörösödtem. Behúztam a nyakam a vállaim közé, és csak bólogattam, mert nem tudtam kimondani. Zayn lassan fogta csak fel, aztán az ő is elvigyorodott. Felrántott és átölelt. Megveregette a hátamat jó alaposan. – Végre! A szentségit. Azt hittem, már soha nem jön meg az eszetek.
- Hát nem az én eszemre kellett várni mint tudjuk, de már mindegy. Lényeg, hogy úgy néz ki alakul köztünk valami. De azért még nem mondanám, hogy összejöttünk. Egyelőre fogalmazzunk úgy, hogy próbálgatjuk egymást.
- Felpróbálgatjátok egymást? – kérdezte, és provokálóan húzogatta a szemöldökét.
- Zayn! Ne csináld ezt. Ne légy ilyen közönséges, kérlek! Tudod, nekem mennyit jelent. Nem, egyébként nem feküdtünk le egymással, ha erre utaltál az előbb.
- Ne haragudj! - Odahajolt és megölelt. – Nem akartalak megbántani. Ha egy csajról lenne szó, akkor is ezt kérdeztem volna. Azt hiszem, kissé túlreagálod. – elgondolkoztam a dolgon, és be kellett látnom, hogy igaza van. Ha lányról lett volna szó, akkor jót röhögünk rajta.
- Oké, bocs, lehet, hogy kicsit érzékenyebb vagyok a kelleténél.
- És mi volt az a kis közjáték ma a recepción? Amikor Harry morgott a szobák miatt. Ha nem szexeltek, akkor nem mindegy? – ránéztem és újra fülig vörösödtem.
- Hát azért nem mindegy. Összebújva alszunk, csókolózunk, meg ilyenek. Nem csak AZ lehet jó….
- Persze, hogy nem. Bocs. Csak nem tudom elképzelni, hogy két ember vonzódik egymáshoz, össze vannak zárva, ne adj isten, egy ágyban alszanak, és meg bírják állni, hogy lefeküdjenek egymással.
- Hát eddig én se tudtam volna elképzelni, de velem épp megtörténik a dolog. Ne nevess ki, de lehet, hogy ez izgatóbb, mint a forró szex, amit bármikor megkaphatsz.  – elgondolkodva dörzsölte meg az állát. – Van abban valami, amit mondasz. Anyukám kedvenc mondása, hogy az álmaidban az a legjobb, amíg várod, hogy beteljesüljenek. – amikor ezt kimondta, az én beteljesült álmom lépett ki az étteremből, és egy másodperc alatt megtalált a hatalmas kertben. Hiába na, egymásra vagyunk hangolódva.  Összehúzta a szemöldökét, biztosan nem értette a szitut, aztán nagymacska mozgásával leszaladt a lépcsőn és felénk közeledett. Zayn még odahajolt a fülemhez és belesúgta: - Hagyd, hogy kicsit féltékeny legyen! Stylesnál ez a legjobb ajzószer. – ezzel a mondatával szokás szerint telibe trafált.  Harry odaért hozzánk, kutatón végignézett rajtunk, aztán kérdőn csak rám: - Mi újság? Mit csináltok?
- Csak beszélgettünk. – válaszoltam félszegen.
- Nem éreztem jól magam, és Louis kikísért a levegőre egy kicsit. – mondta Zayn, de szándékosan nem nézett a szemébe. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kis összeesküvő.
– De már jól vagyok. Felmegyek a szobámba. Azt hiszem, egy zuhany jól esne. – azzal megveregette Harry karját és ellépdelt a szálloda felé. Mi pedig ott maradtunk kettesben a bokrokból nyírt labirintus előtt, amit a szobánkból jól lehetett látni. Harry furcsa tekintettel nézte, amíg Zayn el nem tűnt a hatalmas ajtó mögött, aztán hozzám fordult. Picit berogyasztotta a térdét, hogy a szemünk egy magasságban legyen.
- Rosszul lett, mi ?! És te csak kikísérted ?! Aha…. persze. – én csak lesütöttem a szemem, nem bírtam ránézni, mert elröhögtem volna magam. Aztán lassan, és csak alulról felkukucskáltam az arcára. A szeme összeszűkült, az ajkát beharapta és rágta ezerrel. A lábával dobbantott egyet, aztán megfogta a vállamat, megfordított, magának háttal, és betaszigált az útvesztőbe. Két kanyart tolt maga előtt, aztán hirtelen megfordított, és máris a számban volt a nyelve. Szenvedélyesen csókolt. Nem durván, de követelőzőn. A kezei a hátamra és a tarkómra simultak, és húzott magához, mintha be akarna kebelezni.  Amikor lélegzetvételnyi szünetet tartott, a számba suttogta : - Ugye tudod, hogy az enyém vagy? – nem tudtam válaszolni, a lepkéim épp tornádóst játszottak a gyomromban, úgyhogy csak bólogattam. – És azt is tudod, hogy én féltékeny típus vagyok. – most nemet intettem a fejemmel. – Akkor jó lesz, ha ezt nagyon jól megjegyzed. Nem bírom, ha valaki arra feni a fogát, ami az enyém. – morgott egyet, és újra lecsapott a számra. Közben a keze benyúlt a pólóm alá, és a hátamat cirógatta. Úgy éreztem, ez a mennyország.