XVI.Fejezet

Három hete vagyunk úton, de ezt a három hetet az ellenségemnek sem kívánnám.
Az ominózus reggelizés után elmentünk este Eleanorral a meccsre, aztán egy szuper vacsit költöttünk el egy mexikói étteremben. Kiderült, hogy a lány nem csak szép, de okos is. Üzletvezető a francia pékségben, ahol megismerkedtünk. Harryt még gyerekkorukból ismeri, és hála az égnek sosem volt köztük semmi, főleg azért mert Elnek egyáltalán nem jött be soha. Diplomatikus választ adott arra a kérdésemre, hogy Styles próbálkozott-e nála:
- Nem hiszem. Ha igen, én akkor sem vettem komolyan. – széles mosolya azért elárulta, hogy történt ott valami, de egyelőre megelégedtem ezzel a válasszal . Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy éjjel fél három volt már, mire hazakísértem. A kapuban érzékeltem, hogy nem lett volna ellenvetése egy csókkal szemben, de úgy éreztem, nekem egynapi ismeretség még kevés, hogy lekapjak valakit. Aztán ez a teória abban a pillanatban megdőlt, amikor arra gondoltam, hogy Mr. Szívdöglesztő szájába az első percben akartam belenyalni, de nagyon…Na mindegy, mindig a kivételek erősítik a szabályt.
Eleanortól egy kézcsókkal búcsúztam el, amitől szerintem el volt ájulva. Anyu mondta, hogyha még nem tudom, mit akarok egy lánytól, csókoljak neki kezet, mert attól elalél. Lehet, hogy régimódi dolog, de nagyon lovagias, és kedves, valamint jelenthet akármit, amit mögé képzelünk. Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam, és maradéktalanul be is jött.
Mosolyogva mentem haza, és csendesen toltam a kulcsot a zárba, nehogy felébresszem  Őmacsóságát hajnalban, mert abból tuti nagy balhé lenne. Már a lakás előtt levettem a cipőmet, és lábujjhegyen osontam a szobám felé, amikor egyszercsak felkapcsolódott a lámpa a nappaliban, és Harry ott ült a kanapén, karba tett kezekkel, eléggé félre nem érthető kifejezéssel az arcán.
- Hol voltál? – kérdezte, mintha az anyám lenne, és látványosan a faliórára nézett.
- Randin? – kérdeztem vissza, és nem tudtam elfojtani egy mosolyt.
- Óóó, máris randi?
- Miért, te minek nevezed, ha egy lánnyal töltöd az estét?
- Az elsőt általában ismerkedésnek. Randizni akkor szoktam, ha már tudom, hogy bejön a csaj. – mondta, mintha magyarázna, de közben izzottak a szemei, és látszott, hogy pattanásig feszülnek az idegei.
- Nos, akkor először egy meccsen voltunk ismerkedni, aztán vacsorázni vittem, és ezt már nevezhetjük randinak, mert nekem nagyon bejön a csaj. – amikor ezt kimondtam, Harry felugrott a kanapéról, két lépéssel előttem termett és belehajolt az arcomba.
- Igen? Komolyan? Ennyi elég is volt hozzá?  Legyen, ahogy akarod, de ajánlom, hogy jól gondold meg! – közelről a szemeiben arany csillámok vannak, amit nem jó ilyenkor látni, mert az ember képtelen arra koncentrálni, ami elhangzik. Én sem vettem észre a fenyegető élt a hangjában, mert ha észreveszem, akkor valószínűleg másképp alakul minden. Sarkon fordult és elindult a konyha felé.
- Rendben. Azt is most kell eldöntenem, hogy elveszem-e feleségül, vagy arra aludhatok egyet? – a másodperc töredéke alatt megfordult és újra előttem állt, olyan közel, hogy szinte összesimult a testünk.
- Ez nem játék Louis! Mások érzelmeivel nem jó ötlet szórakozni. – ez szíven ütött, több okból is. Egyrészt igazságtalannak éreztem, hogy pont ő mondja ezt, tekintettel arra amit velem művelt, és arra a több száz lányra, akivel flörtölt, randizott, etyepetyézett már életében. Másrészt azért éreztem aljasnak a dolgot, mert ismert, jobban, mint bárki más, és tudhatta volna, hogy én nem fogok Eleanor érzéseivel játszani. Ha ettől félt, akkor még szarabbul esik a dolog, hisz bíznia kellene bennem. Kétségek gyötörtek, hogy mégis voltak tervei a lánnyal kapcsolatban, azért van ennyire feldúlva.
 Igazából akkor fogtam csak fel, hogy félmeztelen, amikor tíz centire állt tőlem, és a testéből szinte sütött a forróság. Még ruhán keresztül is megéreztem a belőle áradó hőséget. Nem bírtam megállni, a tekintetem végigkúszott a testén, és megállapodott a kis, formára nyírt prémcsíknál, ami a pamutnadrág korca alatt tűnt el a hasa alatt. Muszáj voltam megnyalni és beharapni az ajkam, olyan hihetetlen hatással volt rám. Nagy nehezen elszakítottam a tekintetem a testétől, és a szemébe néztem. Olyan dühös volt, hogy észre sem vette ezt a kis közjátékot, hála az égnek. Koncentráltam az elhangzottakra.
- Nem játszom Harry! – nyomtam meg a nevét, ahogy előbb ő is az enyémet. – Nagyon is komolyan gondolom. Szeretnék találni valakit, akit szerethetek, és aki viszontszeret. Nem tudom, mi lesz ebből, ami ma kezdődött el, de adok neki egy esélyt. –megfordultam, és egyenes háttal bemasíroztam a szobámba. Amikor becsukódott az ajtó, nekidőltem és próbáltam rendezni a légzésemet. Még soha nem volt köztünk hasonló érzelmi vihar. Még soha nem láttam, hogy Harry ennyire haragudott volna rám, talán elképzelni sem tudtam, hogy egyáltalán képes rá.
A következő napokban találkoztam néhányszor Ellel, és egyre jobban megkedveltem. Voltunk moziban, újra vacsizni, piknikezni a parkban és vásárolgatni a plázában. Egyre jobban éreztem magam vele, és ezzel egyenesen arányosan egyre rosszabbul otthon. Harry mindenbe belekötött, az élő fába is.
- Miért hagytad a papucsod az út közepén, majdnem elestem benne.
- Nehezedre esne, ha nem énekelnél a fürdőben? Baromira idegesít…
- Már megint ezt akarod nézni? Ez a legszarabb műsor az összes közül.
és hasonlók, szinte minden pillanatban, amíg otthon voltam. Nem tudtam mit kezdeni a dologgal. Nem is értettem. Ő csajozhat, non stop? Ha én egy év alatt egy lánnyal elmegyek valahová, akkor ezt kapom? Pláne, hogy tudja, hogy érzek iránta, és ő döntött úgy, hogy nem akar tőlem semmit. Kezdtem én is beduzzogni, és visszafeleselni. Ettől csak rosszabb lett a helyzet, ami már odáig fajult, hogy egyik éjjel inkább a fiúknál aludtam a kanapén, mert nem bírtam volna elviselni több sértegetést, bántást. Zaynnek meséltem a történteket , aki nagyon komolyan végighallgatott, de aztán kirobbant belőle a röhögés.
- Komolyan azért vonulsz száműzetésbe, mert a primadonna beszólogat? És tényleg azt hiszed, mindez azért van, mert féltékeny Elre? Jaj, Louis, nőj már fel végre. – Ezzel megpaskolta a térdemet, és otthagyott a kanapén. Nem értettem egy szavát sem, vagyis azt nem, hogy mit akart mondani vele, de mindegy. Igen, a primadonna miatt nem megyek haza, mert már nem bírok egy levegőt szívni vele. Kibírhatatlan.
És így indultunk el egy héttel később a turnéra, ahol össze leszünk zárva egy hónapig. Rémálom.

Ennek három hete, és azóta teszi tönkre az életemet. Szinte minden este más városban lépünk fel, állandó a rohanás, és össze vagyunk zárva éjjel-nappal. A buszon, a szállodában, a koncerteken. És Harry mindenhol talál rá alkalmat, hogy szívja a véremet. Egy sort nem énekelhetek el úgy a próbán, hogy ne állítsa le az egészet, és kérjen meg, hogy próbáljam kevésbé hamisan. Egy poént nem ereszthetek el úgy, hogy ne szólna be, hogy mennyire gáz volt. Egy ruhát nem vehetek fel anélkül, hogy meg ne kérdezze: - Komolyan ezt akarod felvenni? – és mindehhez olyan arcot vág, mintha hánynia kellene. Elég megrázó ám, ha valaki, akibe fülig bele voltál zúgva, állandóan cinikus veled, és megaláz. Számoltam a napokat, hogy mikor lesz már vége ennek a tortúrának. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit kezdjek így a továbbiakban. Aztán egyik este, amikor a többiek már elaludtak a buszban, és én szerettem volna egy pár percet beszélni Ellel, kiosontam hátra, és az egyik kagylófotelba roskadva tárcsázni kezdtem. A hátsó szélvédő felé fordított fotel abban a pillanatban megpördült, ahogy Eleanor felvette , és beleköszönt a telefonba.
- Szia Louis! De örülök, hogy hívtál. Úgy hiányzott a hangod. – Harry szúrós tekintetével magamon, eléggé nehezen ment a csevej.
- Szia. Te is hiányzol nekem.
- És mi újság? Hogy ment a mai nap? Styles mennyire volt kibírhatatlan? – ennél a mondatnál őszintén reménykedni kezdtem, hogy  a busz zúgása elnyomja a kiszűrődő hangokat, de ahogy Harry arcára néztem, már nem maradt semmi kétségem afelől, hogy nem. A szeme résnyire szűkült, az orrlyukai kitágultak, a mellkasa hatalmasat emelkedett és süllyedt, látszott, hogy mindjárt felrobban.
- Őőő, semmi különös. Minden rendben volt. Jól sikerült a koncert.
- És Harry? Komolyan normális volt ma? Meglepne. – mondta El a telefonba, én pedig elkezdtem lecsúszni a fotelban, és szerettem volna elsüllyedni vele együtt.  Aztán eszembe jutott, hogy mindezt miért? Ő bánt állandóan, és én érzem kellemetlenül magam, amiért erről beszélek Ellel? Lószart! Jöjjön, aminek jönnie kell!
- Nem, azt nem mondanám, hogy normálisan viselkedett, de csak a szokásos. Beszól mindenért, aláz, ahol csak tud, és kötözködik. De ha ettől ő boldogabb, akkor tegye csak nyugodtan. Engem már nem érdekel . – miközben ezt mondtam, egy nagy levegőt vettem és keményen a szemébe néztem. Komolyan gondoltam minden szót. Egyszerűen túlment már azon a határon, amit még el tudok viselni. Harry arca semmit se árult el, főleg mert az utcai lámpák fénye a fotel háttámláján bicsaklottak ki, így az arca árnyékban maradt. A kezeit az ujjainál egymásnak támasztotta, és mereven nézett.
- Louis! Ez nem így van, de erről majd beszélünk, ha hazajössz végre. Már nagyon várom. Még 6 nap, és itthon leszel. Kivettem egy szabadnapot keddre, hogy együtt tudjuk tölteni.
- Ez remek ötlet volt El. Nagyon várom. Csókollak.
- Én is téged. Vigyázz magadra. Puszi.

abban a pillanatban, amikor letettem a telefont , Mr Szívdöglesztő előrehajolt az ülésben, és iszonyat mély hangon szólalt meg.
- Ha komolyan gondoltad, amit mondtál a telefonba, akkor talán jobb lenne, ha valamelyikünk lakás után nézne. – a szívem megállt, és nem is szándékozott elindulni egy darabig. Az agyam is leblokkolt, vagy egyszerűen belehaltam ebbe a mondatba azt hiszem.

De úgy látszik, ezeken a szerveken felül is van egy mechanizmus, ami képessé teszi az embert a reakcióra. Soha nem hiszem el igazán, hogy az én számból hangzottak el a következő szavak, de így volt.
- Igen, valóban az lesz a legjobb. Ne fáradj, majd én keresek valamit. Amúgy sem szeretnék ott maradni, ahol együtt laktunk. Túl nyomasztó lenne.  – felszisszent, aztán benntartotta a levegőt, ezt jól láttam és hallottam, de ennél többet nem reagált. Hátradőlt a fotelban, aztán a busz hátsó ablaka felé fordult, és látszott, hogy ezzel lezárta a beszélgetést.
Én pedig hagytam, hogy kicsorduljanak a könnyeim, aztán visszabotorkáltam a fülkémhez, bemásztam, és álomba sírtam magam.
Az életem egy szakasza itt és most véget ért.