XIV.Fejezet

 Annyira szalad az idő, hogy sokszor azt sem tudom, milyen nap van éppen. Eltelt a nyár, már jócskán őszbe hajlik az idő. Az új, silányabb életem is ugyanúgy elrohan, mint a régi, amit jobban szerettem. Mióta hazaköltöztem, kialakítottunk egy új kapcsolatot Harryvel, ami majdnem olyan jó, mint a régi, csak beárnyékolják a történtek. Mindketten tartjuk magunkat a megállapodáshoz, hogy a barátságunk fontosabb mindennél, ezért időt adunk a dolgoknak, hogy a helyükre kerüljenek. Ez nálam türelmes várakozásban merül ki, mert én pontosan tudom, mit akarok az élettől. Csak egyvalamit….Harryt. Ő pedig betartja az ígéretét, hogy kideríti, valóban vonzódik-e hozzám, vagy inkább a lányokra szavaz. Ez ügyben mindent megtesz, hogy dűlőre jusson. Mégpedig úgy, hogy számtalan nőt bolondít magába, csíp fel, hív randira, vagy éppen jár valakivel, de nem sokáig. A lapokból szoktam értesülni az újabb hódításról, de mára már nem vált ki belőlem hisztériás rohamot az újabb versenyző. Az első néhánynál még gyomorideg, alvászavar és depresszió lépett fel, de pár hónap alatt be kellett látnom, hogy lányok jönnek, mennek, de Harry akkor is hozzám jön haza. Velem végtelenül kedves, érezteti, hogy mennyire fontos vagyok számára, de neki ez nem okoz semmilyen problémát. Egészséges egoizmusával egyszerűen átlépett a szigeten és a parton történtek felett, és úgy tekint rá, mint tapasztalatszerzésre, az önmagához vezető úton. Szó szerint új lapot nyitott, és most épp felfedezi és felépíti az új Mr. Szívdöglesztőt. Nem hiteget soha, hogy még egy hónap, vagy fél év, aztán rájövök, hogy te, vagy 1700 nő. Mondjuk nem is beszéltünk erről a tóparti csók óta. Én pedig az emlékeimből élek, mint egy száz éves tata, aki a múlton mereng, és állandóan újraéli fiatalsága örömeit. Nekem kétszer tíz perc jutott a boldogságból, de hát ne legyünk elégedetlenek a sorssal. Járhattam volna úgy is, hogy soha nem tapasztalom meg.
A fiúk örültek a helyzet normalizálódásának, és voltak annyira úriemberek, hogy nem kérdezősködtek. Egy darabig fürkésző pillantásokkal igyekeztek kideríteni, hogy együtt vagyunk-e, aztán rájöttek, hogy semmi sem változott, és ez valamiért megnyugtatta őket. Én  menthetetlenül szerelmes vagyok Harrybe, ő pedig változatlanul nem tudja, mit érez valójában. Egyedül Zaynt avattam be a titkaimba, mert szükségem volt valakire, akivel megbeszélhetem a problémáimat, aki elvisel, amikor nyűglődöm, és tanácsot ad, ha végképp elvesztem a fonalat. Anyu is teljes mellszélességgel mellettem állt. Türelemre intett, azt mondta, az életben mindennek eljön az ideje, de nem lehet siettetni.
- Örülök, hogy te teljesen tisztában vagy önmagaddal, de ezt nem várhatod el tőle is. Szerintem roppant nagy dolog tőle, hogy bevallotta, hogy vonzódik hozzád, de nehéz elfordulnia a régi életétől. Azért pedig kifejezetten tisztelem, hogy azt mondta, nem akarja feláldozni a barátságotokat múló testi vágy miatt, mert nagyon fontos vagy neki. Ez igazi felnőtt gondolkodás, sőt az idősebbek közül is csak nagyon kevesen képesek arra, hogy a vágyaikról lemondjanak egy nagyobb, magasztosabb cél érdekében. Harry érett fiú, és nagyon szeretetreméltó. Hiszek benne, hogy a legjobb döntést fogja meghozni.
- De mikor anya? Én már képtelen vagyok tovább várni. Beleőrülök.
- Kicsim! Legjobb lenne, ha úgy fognád fel, hogy eldöntötte, és nem akar veled szerelmi kapcsolatban élni. Ha ezt el tudod fogadni, és barátként tekinteni rá, akkor boldog lehetsz a mosatni helyzetben is. Azt mondtad, ha arra lenne szükség, megelégednél a barátsággal is, ha tudnád, hogy nem kaphatod meg, de elveszíteni nem akarod.
- Igen, ez így van anya. De megvalósítani sokkal nehezebb, mint kimondani.
- Tudom Drágám. De mindig a legjobbat kell kihozni az életből. Nem lehet átmeneti állapotként élni a mindennapokat, mindig várva valamire. Ez a mostani valóság, az életed, ha változik, majd alkalmazkodsz, de addig nem állhatsz fél lábon. Talán ha érzi, hogy nem ragaszkodsz hozzá annyira, ő sem kényelmesedik bele a mostani helyzetbe.
- Gondolod?
- Igen, ezt gondolom. Az ember mindig akkor kezd igazán értékelni valamit, ha elvesztette. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy fordulj el tőle, csak azt, hogy éld te is a saját életed. Ha érzi, hogy nem ő a világod középpontja, de az akar lenni, akkor talán végre átbillen a mérleg nyelve .
- Értem. Gondolkozom azon, amit mondtál, és kiderítem, mit tudok belőle megvalósítani. De nagyon nehéz. Ha csak rám néz, végem van, tudod.
- Igen, tudom kincsem. Nagyon drukkolok. Sajnálom, hogy nem lehetek ott, melletted.
- Igen, az nagyon jó lenne. Hiányzol anya.
- Te is kicsikém. Ha tudsz, szabadulj el valamikor legalább két napra.
- Rendben anyu. Szeretlek.
- Én is nagyon szeretlek.

Egész hétvégén azon morfondíroztam, amit anyu mondott. Mindig annyira meg tudja fogni a dolgok lényegét, és mondani valamit, amitől másképp látom a dolgokat, mint addig.  Apránként, de elkezdtem változni. Úgy éreztem, ha nem tudok tenni érte, akkor nem rajtam múlik a döntés. Ha viszont nincs beleszólásom a dolgokba, akkor nem várhatok rá örökké. Vasárnap délután késett, mikor edzeni indultunk volna, ezért tíz perc után elindultam egyedül. Nem kezdtem hívogatni, ahogy máskor, és tűkön ülve várni rá. Mikor egy fél óra múlva beesett a terembe, én épp a futópadon izzadtam, a fülemben fülhallgatóval. Eszelős tekintettel nézett körül, és amikor meglátott, szinte rohanva közeledett. Mosolyogva fogadtam, és odalöktem egy sziát, de semmi többet. Csak állt előttem, rágta az ajkát, a zöld kötött sapka alól kigöndörödtek a tincsei, látszott, hogy nagyon sietett. Aztán felnyúlt, kikapcsolta a futópadot, megvárta amíg lelassul, aztán kihúzta a fülesemet, és odahajolt.
- Hol voltál? Vagy tízszer hívtalak.
- Jaaa, a telefont a táskámban hagytam. – válaszoltam vidáman.
- De hol voltál?  - most már összehúztam a szemöldököm.
- Hol lettem volna? Itt voltam. Ahogy minden vasárnap délután.
- Nem vártál meg.
- Vártalak, de nem jöttél időben.
- De nem is hívtál.
- Nem . Felnőtt ember vagy, éled a saját életed. Nem akartalak zavarni. Gondoltam, valami fontos dolog lehet, ha nem szólsz, hogy miért késel.  – a szemei résnyire szűkültek, úgy méregetett , mint orvos a betegét.

- Mi történt? – kérdezte a foga között szűrve.
- Tessék? Hogyhogy mi történt? – kérdeztem vissza. Közben újraindítottam a padot, és lassan futólépésre váltottam. – Nem történt semmi. Az égvilágon semmi. Legközelebb ne késs el, ha velem akarsz jönni. Ennyi.  –küldtem felé egy tüneményes mosolyt, bedugtam a fülest és erőteljes futásra váltottam. Annyi erő szabadult fel bennem, hogy szinte repültem. Harry csak állt előttem, a vállai leejtve, az arca megnyúlt. Annyira nem értette az egészet, hogy percek teltek el, míg végre megfordult és elindult az öltöző felé. A kétórás edzés alatt végig magamon éreztem a tekintetét, és akárhol is voltam a teremben, két percen belül ő is felbukkant a mellettem lévő gépen.
Egyetlen gondolat töltötte ki az elmémet: KÖSZI ANYU !!!