XV.Fejezet

Az elmúlt napok történései szinte hihetetlen fordulatot hoztak az életembe.
 Szerdán, egy  jótékonysági esten kellett megjelennünk. Hosszú távú együttműködést tervezünk egy alapítvánnyal, akik az afrikai gyerekek életkörülményeinek javításáért küzdenek. Őket választottuk a több száz lehetőség közül, mert úgy éreztük, tennünk kell valamit, hogy az ajándékba kapott szerencsénket megháláljuk. Elég ritkán viselünk zakót, szmokingot meg pláne, de ez egy nagyon puccos rendezvény volt, így a dresscode elég szigorú. Nekem egy kicsit problémás volt a bőrcipő zokni nélkül, meg is próbáltam felhúzni egyet, de egyszerűen képtelen vagyok elviselni a lábamon. Végül Elise az öltöztető mentette meg a helyzetet, egy frottír talpbetéttel, és így már sokkal komfortosabban éreztem magam. Amikor kiléptem a szobámból, és a hajamat igazgattam, arra lettem figyelmes, hogy Harry a nappali kanapéján ül, az egyik lába hanyagul átvetve a másikon és meredten bámul rám. A szeme úgy járt, mint a sublótfiók, az arca enyhén kipirosodott, a mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt. Megtorpantam, mert nem tudtam mire vélni a dolgot. Felállt, és elindult felém. Akkor volt csak alkalmam, hogy én is megnézzem magamnak. A mostanában divatos, és a stylistunk által preferált lógóseggű gatyák után hihetetlen változás volt a feszes szmokingnadrág, és a slimre szabott hófehér ing, aminek nyitva hagyta az utolsó gombját, így egy hangyányi kilátszott a mellkasából. Az erős kontraszt  csokira barnult bőre, és a vakító fehér ing között, olyan csillogást kölcsönzött zöld szemeinek, hogy beleszédültem.  Mikor odaért hozzám, körbesétált, tetőtől talpig végigmért, aztán közvetlenül előttem állt meg. Éreztem a parfümje illatát, jó  nagyot szippantottam belőle, aztán bent is tartottam a levegőt, mert a kezeit felemelte, és az ingem hajtókájával kezdett babrálni. Felhajtotta, aláigazította a csokornyakkendő pántját, aztán akkurátusan lehajtogatta, és megigazította, hogy egyenesen álljon. Közben az arcát fürkésztem. Ő nem nézett rám, olyan volt, mintha zavarban lenne. Az arca égett, a szája elnyílt, a levegőt szaggatottan vette. Mikor már nem tudott többet szöszmötölni rajtam, végre felnézett a szemembe, de a keze még mindig a vállamon nyugodott.

- Iszonyat jól nézel ki. – mondta reszelős hangon, és a füle hegyéig elpirult.
- Te sem panaszkodhatsz. Üdítő a változás, a trottyantós nadrágok után. – felnevetett, és kicsit letolta a gatyája derekát. –Igen, bár még kissé fura, hogy normálisan tudok lépni benne.  – ahogy lehajtotta a fejét , onnan nézett rám . A haja még nem volt belőve, az arcába hullott, így némi fedezéket nyújtott számára. Én is őt nézegettem, de nem rejtettem véka alá az érdeklődésemet. Úgy voltam vele, hogy nekem nincs vesztenivalóm. Nem nyomulok, nem könyörgök, de ettől még tudhatja, hogy félrever a szívem, ha ilyen közel áll hozzám. Úgy látszik, összeszedte magát, mert kiegyenesedett, így jóval magasabb volt nálam. A szemem pont a szája vonalába esett, ami ellen semmi kifogásom nem volt.  Őt viszont zavarba hozta a dolog, mert önkéntelenül beharapta az alsó ajkát, és újfent elvörösödött. Mi van ma itt? Ennyiszer nem láttam elpirulni az elmúlt hónapokban összesen. Némán álltunk, és elég kellemetlen volt a szitu, úgyhogy arra gondoltam, ebből ennyi épp elég is volt. Elléptem mellette, megveregettem a vállát, és beslisszoltam a fürdőszobába, hogy befejezzem a készülődést.
Az este remekül sikerült, megismerkedtem néhány nagyon szimpatikus emberrel. Mindig is lenyűgözött, ha valaki az életét teszi fel arra, hogy másokon segítsen. Itt, az alapítványnál csupa elkötelezett emberrel találkoztam, akiknek valóban szívügyük a segítségnyújtás. Megnyugodtam, hogy az általunk összegyűjtött pénz jó helyre kerül. Megbeszéltük, hogy egy új klipet forgatunk Ghánában, az ott élő gyerekekkel, akiknek segíteni szeretnénk, és ez lesz a kampány fő motívuma. Nem lesz nyomasztó, de eleget mutat meg abból, mennyire szükséget szenvednek, hogy az emberek adakozni kezdjenek. Akár a tinédzserek is, ha csak pár fontot, akkor is.
Egész este fel voltam dobva. Egy hete mióta átértékeltem magamban a dolgokat, sokkal könnyebben ment, hogy ellazuljak mások társaságában, sőt Harryében is. Nem nyomasztott a gondolat, hogy vajon mit szól ehhez, vagy ahhoz, és a megfelelési kényszerem is normális határ alá süllyedt.  És ahogy anyu megjósolta, az én viselkedésem változása Mr. Szívdöglesztőben is változásokat idézett elő. Többet volt otthon, állandóan a sarkamban lihegett, ha mentünk valahová. Szigorúan mellém ült, állt, akárhol voltunk, és két napja észrevettem, hogy igyekszik hozzámérni, ahol, és ahogyan csak lehet. Nem mondom, hogy nem dobbant meg a szívem minden ilyen mozdulatnál, vagy hogy nem lettem libabőrös, amikor egy közös fényképezésnél a többiek háta mögött átnyúlva , véletlenül végigcirógatta a tarkómat, de elég jól álcáztam. Nem néztem rá, úgy tettem, mintha bárki más érintett volna meg.
Ez arra sarkallta, hogy egyre többször tegyen próbára, és simogasson meg, vagy nyomja hozzám valamelyik testrészét, de én álltam a sarat, szemem sem rebbent. Befelé pedig vigyorogtam, mint a vadalma. A jótékonysági est végén is volt egy közös fényképezés, ahol mellém akart állni, de én úgy tettem, mintha nem figyeltem volna , és kettőnk közé húztam Zaynt, aki bár érezte a feszültséget, vette az adást, és szó nélkül átfogta a derekamat.
Harry a hátunk mögött állt egy lépéssel, látta a mozdulatot, és itt betelt nála a pohár. Odanyúlt, levette Zayn kezét a derekamról, meghúzta, hogy ellépjen mellőlem, majd a helyére lépett, átölelte a derekamat és keményen magához húzott. Nem jellemző rá ez a durvaság, de volt benne valami ösztönös, ami megmelengette a szívemet.
Zayn egy szót sem szólt. Harry háta mögött összenéztünk és kacsintott egyet. Annyira jó volt, hogy ő érti mi történik, és drukkol nekem.
Amikor este hazamentünk, szándékosan gyorsan készültem a lefekvéshez, és bár éreztem, hogy azt várja melléüljek a kanapén és tévézzünk, vagy csak beszélgessünk, én erőt vettem magamon, és egy bögre teával, valamint egy kurta jó éjt-tel elvonultam a szobámba. Az ajtó melletti tükörből még jól láttam döbbent arcát.

Másnap reggel már a cipőmet kötöttem, hogy lemenjek a pékhez, amikor nyílt a szobája ajtaja és teljes díszben megjelent , felöltözve, megborotválkozva, illatosan. Mindezt reggel 8 órakor. A szám is tátva maradt. Mr. Szívdöglesztő csak akkor kel korán, ha muszáj, különben szeret lustálkodni, olvasni az ágyában. Mivel tudtommal semmi kötelező program nem volt betervezve délelőttre, csodálkoztam, hogy hová indul ilyenkor.
- Hát te? – csúszott ki a számon.
- Jó reggelt! – mosolygott rám a száz karátos vigyorával. – Gondoltam elmegyünk reggelizni. Vagy nincs kedved? – nézett fürkészőn az arcomba. Hát egy pillanatra átsiklott az agyamon, hogy nemet mondok, de azért mindennek van határa. Képtelen lettem volna azzal a tudattal túlélni a napot, hogy felkelt miattam, hogy reggelizni vigyen, én pedig nemet mondtam. Nehéz eltalálni azt a pontot, amin már nem szabad átlépni, mert akkor visszájára sül el az egész, dacos lesz, és tojik a fejemre.
- Persze. Remek ötlet. Menjünk Reggelizni.  – lehajoltam, bekötöttem a másik fűzőmet is, aztán loholhattam utána, mert már a lépcsőfordulóban állt vigyorogva, amikor kiléptem a lakásból. Nem tudom miért, de nekem is mosolyognom kellett.
A francia pékség, ahová elvitt, alig pár háztömbnyire volt tőlünk, de még soha nem jártam ott. Egy aranyos, stílusos kis üzlet a Greenfield, és a McCrown sarkán. Ahogy beléptünk olyan illatok leptek meg, hogy összefutott a nyál a számban, és egy mosoly, ami nekem szólt és nem tudtam mire vélni. Egy gyönyörű lány állt az egyik magas asztal mellett, és egy hatalmas füzetbe írogatott. Szikrázó mosolyt villantott rám, aztán Harryre nézett. Na, gondoltam, itt van vége a dolognak, ha Styles besétál a képbe. Fesztelenül odalépett a lányhoz, aztán legnagyobb megdöbbenésemre hozzáhajolt, és két puszit adott az arcára. Amikor én is odaértem, Harry oldalra lépett és bemutatott: - Eleanor, ő itt Louis, akiről már sokat meséltem neked. Louis! Ő itt a barátom Eleanor …. –ledöbbentem. Nem elég, hogy elhozott reggelizni, de egy olyan helyre, ami a magánterülete, ahová eddig nem engedett be,és most mégis. Miért gondolta meg magát?
Eleanor kedvesen felém nyújtotta a kezét, én pedig illedelmesen megráztam.
- Hozok reggelit. – szólt Mr. Szívdöglesztő és elvitorlázott a pult felé.
- Már annyit hallottam rólad, hogy alig vártam, hogy megismerjelek. – mondta a lány.
- Képzelem, miket hallottál . - pirultam fülig. Eleanor értetlenül nézett rám. – Azt, hogy te vagy a legjobb arc a világon, a lakótársak gyöngye,  hogy mesterszakács vagy, hihetetlenül intelligens, és a legjobb ember, akit csak Harry ismer. – na, azt hiszem itt esett le az állam, és nem is tudtam felszedni egy darabig. Megérkezett a reggelim, de a gyomrom egy apró labdává zsugorodott, úgyhogy egyelőre nem tudtam elképzelni, hogy nyelem majd le az ételt. Harry kedves, féloldalas mosollyal pakolta elém a friss, ropogós croissant-t ,sült baconnel és tojással,teát és gyümölcssalátát. Magának ugyanezt hozta, csak dupla adagot és egy hatalmas bögre kakaót, ami a kedvence. Eleanorral beszélgetésbe elegyedtek, a lány a tegnapi bálról kérdezgette. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy elég jól ismerik egymást. Nem tudtam róla, hogy Harry valaha járt volna ilyen nevű lánnyal, telefonon sem hallottam elhangzani a nevét. Ebből meg arra jöttem rá, hogy igazi barátok lehetnek. Amíg beszélgettek, én pedig próbáltam megrágni és lenyelni egy-egy falatot, arra lettem figyelmes, hogy a lány szinte folyamatosan engem néz, és ha visszanézek rá, akkor roppant cukin elvörösödik . Aztán egyszer csak felém fordult, miközben Harry pont mesélt valamit és megszólalt:
- Ha már így alakult, van két jegyem estére a meccsre. Nincs kedved elkísérni?
- először nem néztem fel, mert totál azt hittem a kérdés Stylesnak szól. Így lett volna logikus, ha már félbeszakította mondat közben, de az asztalra kínos csend telepedett, így felnéztem.
A következő látvány tárult elém. Eleanor hatalmasra tágult pupillákkal engem néz kérdőn, Harry pedig tátott szájjal kapkodja a fejét kettőnk között. Villámgyorsan kezdett dolgozni az agyam. Tehát a lány engem kérdezett,  és ez mindenkit meglepett, ahogy elnéztem, még őt magát is. Harry le van döbbenve, ami arra enged következtetni, hogy eszébe sem jutott, hogy én is bejöhetek egy lánynak. Kis beképzelt. Nem mindenki bukik a macsókra, apafej!
- Komolyan? Van két jegyed ma estére? Ez fantasztikus.  Két hete ezen agyalok, hogy ki kellene menni, csak nem volt kivel. – itt, mintha Harry morgását hallottam volna, de nem figyeltem rá. – Nagyon szívesen elkísérlek, de csak egy feltétellel.
- Mi lenne az? – nézett rám izgatottan a lány.
– Ha utána elvihetlek vacsorázni. –ahogy kimondtam, a szemem sarkából Harryre néztem, aki ennél döbbentebb arcot már nem is vághatott volna. Elégedett voltam.