XXV. Fejezet

Sziasztok!
Köszönöm a kedves kommenteket, és a "szerettemeket", nagyon jól esnek, tényleg. Szeretnélek Benneteket továbbra is arra kérni, hogyha tehetitek, pár sorban értékeljétek a részeket, hogy legyen róla fogalmam, jó irányba haladok-e... És még egy dolgot kérnék. Ha tetszik a történetem, ajánljátok a barátaitoknak is!

Nagyon kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

xxxBecca

 

 XXV. Fejezet

A délelőttöm punnyadással telt. Csak feküdtem az ágyban és visszaidéztem az elmúlt napok eseményeit. Ettől többször tornádóztak a lepkéim, és kihagyott a szívem, de valahogy fel kellett dolgozni a történteket. Fülig ért a szám, és úgy éreztem, senki nem tudná elrontani a kedvemet. Dél körül felkeltem végre, lezuhanyoztam, és nekiálltam főzni. Gondoltam ha Harry hazaér biztosan örülni fog a meleg vacsorának. Épp húst pakoltam zöldségekkel egy tepsibe, amikor csörgött a telefonom. Harry volt az.
- Hallo!
- Szia Lou! – feszültséget éreztem a hangjában, amit az is igazolt, hogy a köszönés után nem csacsogott, ahogy szokott, hanem torkot köszörült, és hallgatott.
- Mi újság? Mikor jössz haza?
- Az a helyzet, hogy történtek itt dolgok, amiket meg kell beszélnünk. Minél hamarabb. De ma nem tudok hazajönni, bármennyire is szeretnék. Az interjú késő este lesz, és utána még valami repivacsira is el kell mennem. – elhalkult a hangja. Nem tetszik ez nekem! – gondoltam, és nem ok nélkül.
- És mit kell megbeszélnünk feltétlenül? Valami baj van? Ne hagyj kétségek között!
- Nem. Nincs baj, de vannak dolgok, amik nem fognak tetszeni, ahogy nekem sem….Nem telefontéma. Ha hazajövök, mindent megbeszélünk.
- Értem. – mondtam habozva. A beszélgetés nem a megszokott hangnemben zajlott, sőt nem is a régi, barátiban. Inkább kényszeredett és erőltetett volt a hangvétel. Mivel azt sem mondhattam telefonban, hogy szeretem, vagy hiányzik, vagy kívánom, így elég nehéz volt úgy elbúcsúzni, hogy az érzelmeimre visszaigazolást kapjak valahogy.
- Akkor szia. Vigyázz magadra!
- Szia .- mondta, de olyan halkan, hogy alig hallottam, és le is tette azonnal. Nem tudtam értelmezni az egészet.

Ha már nekikezdtem, akkor befejeztem a főzést, és felhívtam Elt, nincs-e kedve átjönni vacsorára. Nagyon örült, hogy hallja a hangomat, és egyáltalán, hogy találkozhatunk. – Már hogy ne lenne? Nyolcig melózok, utána nálad a helyem. És Mr. Mufurc? Nem lesz dühös? –kérdezte, hisz fogalma sem volt arról, mi van kettőnk között.
- Nem, Mr. Mufurc ma vidéken tartózkodik. Csak a miénk a lakás. –mondtam, és megpróbáltam mosolyogni, holott ettől a mondattól sírni lett volna kedvem. Miért nem tud a világ kivenni egy hét szabadságot, hogy végre kettesben lehessünk? Na mindegy, egy napot fél lábon is kibírok, nem igaz?
Hat körül bekapcsoltam a tévét, hogy elüssem az időt El érkezéséig. A híradóban csupa katasztrófáról szóló beszámoló volt, és ma valahogy nem volt kedvem hozzá. Átkapcsoltam a zenei csatornára, ahol napi sztárhíreket adtak éppen. Miley levágatta a haját, Beyonce hasa rohamos ütemben nő, éééééés… A One Direction nőfalója ma nyilvánosan mutatkozott új szerelmével vidéki kiruccanásuk alkalmával. A képeken Harry állt, kézen fogva a kacsacsőrű némberrel, aki tegnap este úgy flörtölt vele, hogy semmi kétséget nem hagyott afelől,  mik a szándékai. Mosolyogtak a kamerába, aztán az interjúról vágtak be pár képet, ahol Swift mellette ült, totál rágyógyulva az oldalára és a kezével Harry karját szorongatta, mintha attól félne, hogy elszalad. A kommentár szerint Taylor régóta gyengéd érzelmeket táplált az ifjú szívtipró iránt, és a tegnapi vacsorán derült ki, hogy nem viszonzatlanul. Sok boldogságot kívántak az új celebpárnak, és áttértek Di Caprio új hódításának részleteire.

Megszűnt a külvilág, és a létfunkcióim is szüneteltek. Csak az agyam pörgött ezerrel, azzal fenyegetve, hogy a túlterheléstől fel is robban. Szóval történtek dolgok, amiket meg kell beszélnünk, de nem telefontéma?! Hát valóban nem. Az, hogy rájöttél, hogy mégsem akarsz egy meleg kapcsolatot, hogy mindez csak szexuális kíváncsiság volt, semmi több, hogy  gyáva voltál mindezt elmondani nekem, és a bulvárhírekből kell megtudnom, valóban nem telefontéma. Annyira undorított az egész, hogy a gyomrom elindult felfelé, és csak a gyors reflexeimnek köszönhető, hogy nem tettem ki a taccsot a nappaliban, hanem elértem a fürdőszobáig. Sokáig ültem a hideg kövön, a fejem lüktetett, mintha szögeket vernének bele kalapáccsal, és a szívem…. a szívem az megszakadt abban a pillanatban, ahogy megláttam Harryt belemosolyogni a kamerába, Taylor Swifttel az oldalán.
Amikor a tudatomba tolakodtak a tegnap esti, és ma reggeli képek, először sós könnyek hadserege lepte el a szememet, és folydogált végig az arcomon. Hogy tehette ezt velem? Mivel érdemeltem ki, hogy sokadszorra hagyjon cserben, alázzon meg, tegyen tönkre? Aztán beugrottak olyan apróságok, mint az esti kihátrálása a szexből, ami tök váratlanul ért, és nem találtam rá magyarázatot. Itt a magyarázat. Nem akart átlépni azon a határon, ami már nagyon durva lett volna, ha másnapra meggondolja magát. De akkor a reggeli közjáték mi volt? Erőltettem az agyam, hogy dolgozzon, bár legszívesebben kikapcsoltam volna, arccal a kőre simulok, és ott maradok az idők végezetéig úgy, hogy közben nem gondolok semmire. Csak enyhülésre vágytam, hogy a kínzó, gyötrő fájdalom alábbhagyjon, megszűnjön egy pillanatra. Vagy meghaljak végre. Igen, meg akarok halni. Az életem egy kudarc, minek tovább erőltetni?
Órák telhettek el így, amikor kezdtem összeszedni magam. Arra jutottam, hogy a reggeli jelenet csak egy tévedés volt. Megtörtént. De érzelmi tartalom nem volt egyik együttlétünkben sem. Neki csak játék volt az egész, és úgy van vele, ettől még maradhatunk barátok, ahogy már eljátszotta egyszer. De az is lehet, hogy ez sem érdekli már. Megunt engem, a vonzódásomat, mindent. Ki akar lépni belőle, mert már terhes neki. Jól van. Legyen így! Feltápászkodtam a földről, megmostam az arcomat hideg vízzel, lecseréltem a pólómat, és bár a tükörképem egy zombira hasonlított, igyekeztem rendezni a vonásaimat, mire Eleanor megérkezik.  Csörgött a telefonom a konyhapulton, biztosan El az, hogy menjek elé a sarokig. Felkaptam a kabátomat és leszaladtam a lépcsőn.

A vacsora isteni finom lett. Ezt Eltől tudom, aki halálra dicsérte a főztömet. Nekem minden olyan keserű volt, mint az epe, és úgy rágtam a falatokat, mintha fűrészport forgatnék a számban. Próbáltam rá figyelni, az édes csacsogására, de csak felszínesen sikerült. Ő nem vette észre, vagy betudta a szokásos fáradságomnak, amit az utóbbi hónapokban látott rajtam. Néztem őt, és közben a kiutat kerestem a káoszból. Muszáj valami kapaszkodót találnom, ami mellett elindulhatok valamerre. Mindegy merre, csak el innen, csak magam mögött hagyhassam az életemet. Ami elmúlt, megszűnt.
- El! Nem lenne kedved kivenni pár szabadnapot és elutazni valahova?- el sem hittem, hogy az én számat hagyták el ezek a szavak. Hatalmas szemekkel nézett rám.
 – Komolyan kérdezed?
- Persze, hogy komolyan. Rám férne egy kis pihenés. Épp eleget dolgoztam az elmúlt hónapokban. A stúdióban biztosan tudnak nélkülözni néhány napig. – felragyogott a pillantása, ahogy elmosolyodott.
- A legnagyobb örömmel! Mikor indulunk?
- Nézzünk repülőjegyet, és utazzunk oda, ahová még most éjjel indulhatunk. – a száját is eltátotta a csodálkozástól. – De össze kellene pakolnom, és elkéredzkedni a melóhelyemről.
- Felhívom Robot, és elkérlek. – már tárcsáztam is, és egy perc alatt elintéztem, hogy a hétre szabadságot vehessen ki a pékségből. Aztán két perc alatt találtam szabad repjegyet Párizsba, a járat éjjel kettőkor indult, és szállást is foglaltam. – Ne aggódj a csomag miatt, a reptérre menet beugrunk hozzád, és ami itthon marad, azt megvesszük majd ott. Eiffel tornyos kivitelben. – végre igazi mosollyal tudtam visszanézni rá. A szívem megkönnyebbült, és felszárnyalt. Úgy éreztem, megtaláltam a kiutat. Pár nap alatt majd összerakom magam annyira, hogy túl tudjam élni, de nem kell szembesülnöm a rémálommal már holnap. Összekapkodtam a csomagomat. Indulásra készen álltam az ajtóban,de El kérdőn nézett rám a konyhából: - Nem hagysz üzenetet Harrynek? Ha holnap hazajön, biztosan keresni fog. – nem akartam, hogy szokatlan viselkedésem felkeltse a figyelmét. – Jaj, dehogynem!  Csak annyira utazási lázban égek már, hogy elfelejtettem. –ledobtam a táskát a földre, a konyhapulton lévő írótömbről leszakítottam egy lapot, és ráfirkantottam:
„ Párizsba mentünk Ellel. Majd jövök.” 
Amikor mosolyogva hátat fordított, és elindult kifelé, még odaírtam:
„ Ne keress! It is what it is.”
Aztán elmorzsoltam egy könnycseppet, és kisétáltam a lakásból.

Amikor Eleanort vártam a taxiban a házuk előtt, eszembe jutott, hogy küldök egy e-mailt Higginsnek, hogy kivettem pár szabadnapot. Tudtam, hogy ezért akár ki is rúghatnak, de már ez sem érdekelt. Az életem romokban, tök mindegy, ha a zenekarból is kitesznek. Lehet, hogy így is mennem kell majd, ha nem tudok kijönni ezek után Harryvel. Vagy ha nem fogok tudni együtt élni azzal, hogy nap, mint nap látnom kell. Mindkettő elég valószínű.
Ahogy elővettem a telefonom, egy nem fogadott hívást láttam a kijelzőn. Emlékeztem, hogy csörgött, amikor leszaladtam El elé. De nem ő volt. Harry. A szívem hatalmasat dobbant. Aztán láttam, hogy üzenetem is van tőle. Reszketett a kezem, olyan ideges lettem. Elolvassam? Vagy csak ront a helyzeten? Ha olyasmit ír, akkor nem megyek el Párizsba? Ezt már nem tehetem meg. De azt sem bírtam ki, hogy ne olvassam el.
„ Holnap 4 körül érkezem. Tedd magad szabaddá.”
ENNYI!!! Ennyit volt képes írni. Nem hiszem el.  Ha eddig voltak is kétségeim, mostantól nincsenek.
Harry kilépett a kapcsolatunkból, hogy miért, az teljesen mindegy. Nem hiszem, hogy tényleg beleszeretett a kacsaszájú némberbe, de ez egy jó hivatkozási alap neki.
Akkor legyen így, de nem kell a színjáték.

Nyílt a kocsi ajtaja, és El ugrott be mellém a hátsó ülésre. Szélesen mosolygott, aztán rádőlt a vállamra, és beszélni kezdett, hogy mennyi mindent kell megnéznünk Párizsban. Próbáltam figyelni rá.

Másnap csak délben ébredtünk fel, mivel hajnal volt már, mire ágyba kerültünk. A szállodánk, a Royal Phare, nem egy luxushotel, de az igényeinknek nagyon is megfelelt. Kábé 5 perces séta az Eiffel torony, és közlekedés szempontjából is szuper. Aznap csak egy könnyű ebédet ettünk egy kellemes kis teraszon, aztán sétáltunk egyet a Szajna partján. El rávett, hogy hajókázzunk egyet. Persze a gyomrom abban a pillanatban elkezdett forogni, ahogy ráléptem a pallóra. Valahogy kibírtam hányás nélkül, de ez a kis incidens rányomta a bélyegét az egész napomra. Vagy nem is ez?
Mire visszaértünk a szállodába, a recepciós egy kosárral és egy nagy, kockás pokróccal várt bennünket, és azt mondta, kötelező egy esti piknik a kivilágított Eiffel toronynál. Szót is fogadtunk neki, és valóban hihetetlen élményben volt részünk. El készített néhány képet a telefonjával, és félve megkérdezte, hogy kitweetelheti-e.
- Még jó hogy. Természetesen. Gyere, csináljunk egy közöset. – készítettünk egy selfiet, és ő nagy-nagy örömmel tette ki a falára, én pedig úgy voltam vele, most már teljesen mindegy, ki, mit szól hozzá, pláne Harry. De miért kell két percenként eszembe jutnia. Kényszerítettem magam, hogy ne minden gondolatom körülötte forogjon, de közben elképzeltem, hogy már hazaért, és megtalálta az üzenetet. Direkt nem hoztam magammal a telefonom, nehogy percenként azt nézegessem, hogy hívott, vagy írt-e üzenetet. Így csak a számat rágtam, és az órámat néztem, mikor megyünk már vissza a hotelbe. El átkarolta a derekamat, és hozzám bújt. Nagyon kellemes érzés volt, hogy összesimulsz valakivel, aki feltétel nélkül szeret, elfogad, és élvezi az érintésedet. Kicsit kisimultak az idegeim, pedig eddig nem hittem el, hogy az ölelésnek ilyen ereje van.
Este 10 elmúlt már, amikor kézen fogva visszasétáltunk a Royal Phare-be, és a szobánkba kértünk egy üveg bort. Kiültünk a teraszra, és éjjel kettőig beszélgettünk, annyi mindenről, hogy felsorolni is hosszú lenne. Régóta tudtam, de eddig valahogy nem tűnt fel, hogy Eleanor egy nagyon okos lány, a személyisége pedig egészen magával ragadó. És gyönyörű is. És kedves, és jó a humora. És én egy seggfej vagyok.
Persze, amikor hazaértünk, az első dolgom volt, hogy lecsekkoltam a telefonom. 17 nem fogadott hívásom volt, de csak egy Harrytől. Először bosszantott a dolog, de aztán elégtételt éreztem, hogy legalább hívott, pedig odaírtam neki, hogy ne tegye. Ezzel meg is voltam elégedve, és természetesen eszem ágában sem volt visszahívni.
A foglalásnál nem is figyeltem oda, hogy milyen szobára kattintok, ezért készületlenül ért, hogy franciaágyasat kaptunk, sőt mi több, rózsaszirmokkal hintették be, és két hattyút formáztak a törölközőkből, amiknek a csőre összeért, mintha nászutasok lennénk. El ugrált örömében, és le is fotózta, fel is töltötte egyből. Előző éjjel csak beájultunk az ágyba, nem volt semmi probléma, de ma este érezhető volt a feszültség a levegőben. Eleanorban felcsillant a remény, hogy mégis megszabadultam a szívemet béklyózó szerelemtől, ha őt hoztam el Párizsba, és nem is csodálkoztam ezen, hisz tényleg furcsa körülmények között került sor erre az útra. Soha nem mondanám el neki, hogy mi volt a kiváltó ok, amiért szinte rohanvást indultunk a szerelmesek városába, és azt sem, hogy igazából akár Bukarestbe is mehettünk volna, ha oda kapok repjegyet.
Az esti piperészés után már tényleg feszültek voltunk, amikor bebújtunk a KÖZÖS takaró alá, és én sem tudtam, mivel oldhatnám fel a helyzetet. Először elköszöntünk, és hátat fordítottunk egymásnak, de ez olyan fura volt, hogy elröhögtem magam. – Bocsáss meg! Ez annyira nyakatekert szituáció, hogy nem bírom ki röhögés nélkül. Nem vagyunk mi ennyire nyomoroncok, hogy így kellene viselkednünk, ugye?
- Persze, hogy nem! – válaszolta immár ő is nevetve. Egymás felé fordultunk, és összemosolyogtunk. Kinyúltam érte, és magamhoz húztam. A fejét a mellkasomra simította, és összefonta a lábainkat. Ennél a mozdulatnál egy pillanatra félrevert a szívem, mert Harry is mindig ezt csinálta, de sikerült megőriznem az önuralmamat, így csak egy nagyot sóhajtottam. Eleanor félreértette a sóhajt, azt hihette, hogy örömömben tettem, mert már vágytam rá, hogy összebújjunk. Lassan felemelte a fejét, és felém fordította az arcát. Várakozóan nézett le rám. Olyan szép volt smink nélkül, a kibontott, hatalmas, barna loboncával, kipirult arccal, hogy csak bámultam. A füle mögé simítottam egy kósza tincsét, mire ő habozás nélkül felém mozdult. Megmerevedtem, mert ez határozottan csók közeli állapotnak tűnt, és nem is tévedtem. Egy pillanat alatt kellett döntenem, és egyszerűen képtelen voltam egy újabb kínos szituációba belemenni, a kisebb ellenállás felé indultam el. Én is mozdultam felé, a tenyeremet a tarkójára csúsztattam, és hagytam, hogy összeforrjanak az ajkaink. Finom volt a csókja. Határozottan finom. Bár a lepkéim a legmélyebb álmukat aludták a gyomromban, és villámozás se volt egyáltalán, de a csókja üde volt, kellemes, és bizsergető. A szája forró és mentolos, a bőre selymes, és ahogy a haja a mellkasomat cirógatta, úgy éreztem, gyenge szexuális izgalom lesz rajtam úrrá.
Ő is megérezte, hogy megváltozott a helyzet, és felbátorodva csókolt tovább. A nyelve becsúszott a számba, és izgató játékba kezdett. A keze is elkalandozott. A vállaimat, karjaimat cirógatta végig.
Az agyam ezerrel pörgött. Most mit csináljak? Ebből a helyzetből már nem jöhetek ki jól. De egyáltalán ki akarok jönni belőle? A régi életemnek annyi. Ha újra kell kezdenem valakivel, senki más nem lenne rá alkalmasabb, mint El, akit szívből szeretek. Nem szerelemmel, de hátha ez is elég ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Átöleltem és magamra húztam. Ő pedig készségesen fogta át a csípőmet a combjaival. Amikor megérezte, hogy kívánom, elszabadultak az indulatok. Olyan régóta vágyott már rám, és úgy örült nekem, hogy innentől csak hátra kellett dőlnöm, és páholyból élvezni az eseményeket. Hajnal volt megint, mire álomba szenderültünk, és az utolsó gondolatom az volt, hogy jó ez így. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem ezt a lányt, aki az ég ajándéka nekem, a túlélésem záloga.